Karen Rose - Sikíts értem

Fülszöveg:

Daniel Vartanian nyomozó megesküdött, hogy megtalálja a várost rettegésben tartó sorozatgyilkost, aki egy tizenhárom évvel korábbi bűncselekmény minden részletét lemásolva szedi áldozatait. Daniel öccse hagyatékában fényképeket talál, amelyek talán nyomra vezethetik, miközben saját családja pokoli történetével is szembesítik. Hamarosan Alex Fallon, a gyönyörű ápolónő is képbe kerül, aki ijesztően hasonlít az egykori bűncselekmények egyik áldozatára, és így esélyes célpontja a megszállott gyilkosnak, része lehet a perverz és érzéki játéknak. Daniel egy ördögi elme csapdájába keveredik, Alex szerelméért pedig a legvakmerőbb ötlettől sem riad vissza…

Újraolvasás.
Imádtam. Újraolvastam, de olyan érzést nyújtott, mintha most olvasnám először.
Rose tudja, hogyan kell írni, ez nem vitás. Maga a történet páratlan, sok „fő gonosz” jelenik meg a könyvben.
A könyv eleje kicsit zavaros volt, főleg a sok szemszögváltás miatt, de hamar belerázódtam. Tetszett, hogy Daniel, és a csapata hogyan illesztik össze a darabokat. Bár igaz, hogy ez a csapat nem nőtt úgy a szívemhez, mint az előző részben megismert Vito és csapata.
De érdekes módon, Daniel már a Halj meg értem -ben szimpatikus volt, és itt egy pillanat alatt elvarázsolt.
Alex-et is nagyon megkedveltem, és azonosulni is sikerült vele. Nagyon nehéz élete volt, és ez nem tűnik el nyomtalanul. A pánikrohamai miatt még könnyebb volt megkedvelnem, mert tudom, hogy olyankor mi játszódik le az emberben.
Továbbá Rose olyan valósághűen írja le az összes szereplő gondolatait, hogy ezért még egy plusz pont jár.
Érdekes volt látni, hogy úgy dől össze minden, mint a kártyavár. Bár az is igaz, hogy a „fő gonoszok” nem voltak annyira kidolgozottak, mint Simon az előző részben.
Tetszett, hogy a kis dutton-i klub álneveket- beceneveket használ. Így végkép nem tudtam, hogy most ki-kik is a tettesek. Egyedül Frank Loomis tetteit nem értem, és remélem, hogy a következő kötetben erre is fény derül.
Most is, mint az előző részben, érezni lehetett a feszültséget, a csalódást, ha nem találták meg a következő nyomot. A szereplőkkel együtt/értük izgultam, hogy sikerüljön nekik fényt deríteni a rejtélyre. Számomra ettől lesz Rose egy nagyon jó írónő, és ezért is szerepel a kedvenceim között.

Értékelés: 5*

Borító: 4

Sorozat: Romantic Suspense # 8,  Daniel Vartanian # 2

Kedvenc karakter: Daniel, Alex

Oldalszám: 742

Kiadó: Ulpius-ház

Kiadás dátuma: 2009

Karen Rose - Halj meg értem

Fülszöveg:

Az első áldozatra Philadelphiában, egy hófödte földterületen bukkannak. Vito Giccotelli nyomozó egy archeológus, Sophie Johannsen segítségét kéri, hogy kiderítsék, pontosan mi is rejtőzik a csonttá fagyott földben. Hiába töltött el annyi évet rég eltemetett tárgyak és maradványok után kutatva, Sophie-t teljesen felkészületlenül éri a dermesztő pontossággal megásott sírmátrix. Az eltemetett áldozatok éjjel-nappal kísértik. Az üres sírok egyenesen megrémítik – a gyilkos ugyanis még nem végzett.
Hűvös és számító férfi, egy groteszk játék nagymestere. Habár Vito és Sophie szorosan a nyomában vannak, nem torpan meg egy pillanatra sem. Még egy sír várja lakóját. Még föl kell vennie az utolsó sikolyt – az archeológus sikolyát, aki nyugtalanítóan közel került hozzá, túl közel ahhoz, hogy a férfi ellenálljon e kísértésnek…

Újraolvasás.
Nem régen fejezte be a könyvet.Egy éve olvastam már,de úgy döntöttem,hogy ideje ismét elolvasnom.
Ülök,és nézek ki a fejemből,mert nem tudom a gondolataimat összeszedni.
Ez egy igazán remek könyv. Sőt szerintem zseniális. A romantika keveredik a krimivel,és ez egy nagyon jó párosítás. Egyik sem ment a másik kárára.
Sophie és Vito igazán a szívemhez nőttek,úgy mint a többi nyomozó és rendőrségi munkatárs.És a Vartanian testvérek is.

„ – Ma reggel nekem is elég sokféle problémám volt, Jen. A tietek mi lenne?
– Nincs teasütemény. Egyáltalán milyen megbeszélést akarsz így?
– Hát ez az, Vito. – tódította Liz. – Ugyan milyen megbeszélés az, amelyet süti nélkül kezdenek?
– Te sosem hoztál kaját. – fordult Vito Liz felé, aki elvigyorodott.
– Na igen, de te viszont hoztál, még az első napon. A csataépítés első szabálya sose teremts hagyományt, ha nem akarod folytatni.”

De visszatérve a gerlepárra. Sophie nagyon is szimpatikus volt. Gyerekként én is archeológus akartam lenni,de nem jött össze. De a mai napig érdekel a téma,és szeretek ilyen dolgokról hallani csakugyan mint a különböző nyelvekről. Szóval Sophie nagyon is hasonlít hozzám. Jellemben is.
Vito. Hm. Sokan írják hogy milyen „tökéletes”. De ez egy regény,szóval vannak eltúlzott részek, főleg a főhősöknél. De én valahogy nem éreztem azt, hogy tökéletes lenne. Nagyon megszerettem Vito-t, és örülök, hogy még majd olvashatok róla.
Igazán érdekes volt olvasni, hogy a semmiből, hogy áll össze az ügy. A tv-ben is sok hasonló műsort nézek és teljesen le tud kötni.
Mindig is érdekelt,hogy a gyilkosok, elmebetegek, pszichopaták hogyan gondolkodnak. Hogy lehetnek ennyire….Elcs*szettek. Hogyan válnak azzá, akik. Fel nem tudom ép ésszel fogni, hogy mit gondolhatnak, vagy milyen indíttatásból cselekszenek. Szóval amikor Simon gondolatait olvastam,úgy éreztem mintha a való világbeli pszichopata gondolatait olvasnám. Karen Rose kitett magáért az már egyszer biztos.
De így, hogy bepillantást nyertem egy ilyen beteg szörnyeteg gondolataiba, még jobban megdöbbenek hogy hogyan lehet egy alak-mert nem nevezném embernek- ilyen beteg, elromlott, szörnyetek és minden egyéb rossz tulajdonságú egyén.
És az egészben az a legszörnyűbb, hogy a való életben több száz ilyen elfajzott gondolkodású elmebeteg pszichopata van.
Amikor olvastam a könyvet,annyi feszültség volt bennem, hogy én is megdöbbentem. Csak az járt a fejemben. „Hé úgyis megtalálják a pasast, és minden happy end lesz” .De valahogy az agyam és az érzéseim nem kerültek összhangba..
Jó volt Vito családját is megismerni, és rá kellett jönnöm, hogy itt már Tess férjnél van, szóval az ő története hamarabb kezdődött mint Vito-é.
Párszor még tuti hogy elolvasom majd ezt a sorozatot,mert letehetetlen.

Értékelés: 5*

Borító: 4

Sorozat: Romantic Suspense # 7, Daniel Vartanian # 1

Kedvenc karakter: Sophie, Vito, Daniel,

Oldalszám: 848

Kiadó: Ulpius-ház

Kiadás dátuma: 2009

Nevada Barr - Ördögkatlan (R)

Fülszöveg:
Anna Pigeon meztelenül, betört fejjel, kificamodott vállal ébred egy víznyelő üreg mélyén a Glen Canyon sivatagos fennsíkján. Kiszáradt nyelve feldagadt a szomjúságtól. Fogalma sincs, hogyan került oda, nem emlékszik, mikor veszítette el a ruháját és az eszméletét. Kétségbeesetten próbálja felidézni, mi történhetett vele, és közben igyekszik felfedezni szűk börtönét…


Betegség miatt lassabban haladtam vele, mint szerettem volna. Az írónő másik könyve (13 1/2) is nagyon tetszett, és nagyon szerettem volna ezt is elolvasni.
A könyv mérete meglepett, de nagyon tetszik. A borító és a cím is nagyon el van találva, aminek nagyon örültem.
Amikor Anna a katlanba raboskodott, többször becsuktam a könyvet, és a borítót bámulva úgy éreztem, én is Anna-val együtt raboskodom.
A könyv stílusa nagyon megfogott. De ez már a 13 1/2-nél is így volt. Barr nagyon életszerűen, és hihetően ír. Képes vagyok bármit elhinni neki. A katlanban lévő időt, és cselekményt olyan jól ábrázolta, hogy megborzongtam tőle.
Anna szimpatikus volt, de még ismerkednünk kell egymással. Viszont Jenny-t az első percekben megkedveltem. Remélem, a következő kötetekben is ilyen sokat fog szerepelni.

„ Szó nélkül, észrevétlenül összepakolta a holmiját, és eltávozott egy olyan helyre, ahol a nőknek nincs szükségük tamponra, fogamzásgátlóra, ajakírra vagy Xanaxra.
Ez nem lehetett más, mint a paradicsom.”

Az elkövető kilétével kapcsolatban megvolt a magam elképzelése. De Barr a könyv felénél elbizonytalanított, és már csak találgattam. Nem gondoltam volna, Bethy az elkövető, és igazság szerint nekem a könyv vége kicsit zavaros volt. Regis a csörgőkígyó és a kutya esetét is Bethy-re hárította. Ezzel végképp összezavart, és vissza kellett lapoznom, mert én nem erre emlékeztem. De végül is én emlékeztem jól.
Regis a könyv végén eltűnt, pedig ő sem egy ma született bárány, és nem is derült ki, hogy miért foglalkozott ennyit Anna-val. Ez egy kicsit csalódást okozott.
De engem Barr már a 13 1/2 -nél meggyőzött, ez a könyv is nagyon tetszett, és alig várom, hogy Anna Pigeon következő történetét olvashassam!

A könyvet köszönöm a Cor Leonis kiadónak!

Értékelés: 4

Borító: 4,5

Sorozat:  Anna Pigeon # 17. De mivel ez egy előzmény kötet, tekinthető a sorozat bevezetésének

Kedvenc karakter:  Jenny

Oldalszám: 480

Kiadó: Cor Leonis

Kiadás dátuma: 2012

Nevada Barr - 13 1/2

Fülszöveg:
Mit tennél, ha egy nap kiderülne, hogy minden, amit az eddigi életedről tudtál, hazugság? Hogy élnéd túl ép lélekkel, ha szörnyű gyilkosságok emléke és egy javítóintézet komor valósága jutna osztályrészedül a boldog és gondtalan gyermekévek helyett?
Dylan élete 11 éves korában borzalmas rémálommá változik. Egy tragédia és a múlt árnyai felnőtt koráig kísértenek, mígnem találkozik a szintén hányatott sorsú Pollyval és csodálatos kislányaival, és az élete új értelmet nyer. Pollyt azonban saját múltjának démonai és a titkolózások egyre bizalmatlanabbá teszik. Vajon képes ennyi szörnyűséget, titkot és félelmet túlélni egy kapcsolat? És vajon képes túlélni az igazságot?


Nemrég olvastam, szóval csak bemásolom moly-ról az értékelésem.
Nem is tudom, hogy mit írjak, és hogy hány csillagra értékeljem a könyvet. A lényeg, hogy nagyon tetszett! A prológus enyhén szólva is megdöbbentett, és megrázott, de azért nagyon kíváncsi voltam, hogy mi is lesz ebből az egészből. Tetszik a könyv stílusa, és hogy sokkal több volt a belső monológ, mint a párbeszéd. Pedig én utálom az ilyesmit, de itt ez kellett. Tetszettek a leírások, teljesen elhittem, hogy egy elmebajos, skizofrén vagy egy őrült fejében vagyok, és az ő gondolatait olvashatom.
Polly-ról olvastam volna többet, kíváncsi vagyok, hogy ő milyen utat járt meg. Számomra ő semleges, inkább valami kellék a két testvér történetéhez, mint szereplő. Azok után, hogy honnan jött, és milyen volt, teljesen más volt felnőtt, idősebb korában, és ezért érdekelt volna, hogy mi történt vele. A fülszöveg becsapós, mert itt inkább Dylan és a gyilkosságok vannak a középpontban.
Tetszett, hogy ugráltunk az időben, bár nekem az Minnesota-i időszakok voltak a kedvenceim.

„ – Jól szétkúrta a fejem – mondta Dylan, és szégyellte, hogy hangja megremegett a torkában lévő gombóctól.
– Hé, haver, jobb vagy te ennél!
Phil soha nem engedte a srácoknak, hogy így beszéljenek a jelenlétében. Azt mondta, a trágár szavak csak arra jók, hogy megmutassák, ki túl buta ahhoz, hogy emberi beszédhez méltó kifejezéseket használjon.”

Marshall Marchand amint feltűnt, egyből tudtam, hogy kicsoda. Lerí róla, hogy álnév. Túl idétlen, hogy valódi legyen. Igazából nekem Dylan már a legelején szimpatikus volt. Úgyhogy örültem, amikor kiderültek a dolgok, bár a könyv negyedénél rájöttem, hogy ki a hunyó. Richard-nak volt egy olyan megnyilvánulása, amiből egyből rájöttem, hogy nem az, akinek látszik.
Volt pár elgépelési hiba, ami néha összezavart. Amikor új helyszín következett, és egy másik évszám, pl: California, 2004, és valójában Louisiana,2007-ben jártunk, pár mondat után még mindig zavart voltam, hogy akkor most mi van.
Engem személy szerint megrázott, megdöbbentett, sokkolt a könyv és a témája. De ezen felül, nagyon tetszett és meggyőzött, hogy amint lehetséges, szerezzem be az írónő másik könyvét is.

„Ti töketlen csorda, birkák vagytok, mert hagyjátok, hogy kiverjék belőletek az ölés ösztönét. Pedig tudom, hogy hiányzik. Istenem, hogy hiányzik nektek! Halálra faljátok a filmeket a gyilkosokról, a könyveket a gyilkosokról. Mind imádjátok a gyilkosokat, mert ti is ölni szeretnétek. Szükségetek van rá. De ti birkák vagytok, ti csak nézitek. Én aszerint éltem az életemet, amilyennek születtem, nem az akolban, mint a gyapjas, bégető testvéreim.”

Értékelés: 4

Borító: 3,5

Sorozat:  -

Kedvenc karakter:  Dylan

Oldalszám: 324

Kiadó: Cor Leonis

Kiadás dátuma: 2011

Nora Roberts - Véráztatta föld

Fülszöveg:
Rafe gyűlölte azt az átkozott farmot, a poros kisvárost, amely úgy tűnt, örökre foglyul ejtette. Jarednek ott voltak a könyvei és a tanulmányai, Devint lefoglalták különös, világrengető gondolatai, Shane pedig odáig volt a földért. Amikor fiatalabbak voltak, és kedvük támadt ostrom alá venni a várost, az anyák bezárták a lányaikat, a férfiak pedig a falhoz lapultak…

Újraolvasás.

Idejét nem tudom, mikor olvastam a könyvet, de hetek óta ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy újra el kell olvasnom nem csak ezt a könyvet, hanem a sorozatot is.

Mivel első olvasáskor e-book-ban olvastam, most próbáltam neten felkutatni, hátha valahol van belőle egy eladó példány. De valahogy mindig mást vettem helyette.

Születésnapomon betértem az itteni antikváriumba, hátha megtudom magam lepni valamivel, és akkor találtam rá erre a könyvre. Gondolkodás nélkül megvettem. Azóta keresgéltem a többi részét is, és egy kivételével (pont Jared kötetét, ami éppenséggel ez után jön) nem találom sehol, pedig az internetet felkutattam utána. Na jó, találtam egy-két példányt, de majdnem dupla áron, és használtan. Nincs bajom az antikvárt könyvekkel, hiszen a fél könyvtáram ezekből áll, de akkor se legyen dupla áras. Inkább féláras. Szóval a történetről.

Igazán zavart az, hogy a fülszövegben nincs semmi, ami elmondaná, hogy mégis miről szól a könyv. Lehet, sokan ezért sem olvassák. Pedig kár kihagyni. Személy szerint, nekem az egyik kedvenc sorozatom Nora Robert-től, és úgy összességében is nagyon jó helyen szerepel a „kedvenc sorozataim” listán.

Az első MacKade, akire rátalál a szerelem, a rossz fiú Rafe. Nekem már az első oldalakon szimpatikus, sőt, nagyon szimpatikus volt, és ez kitartott a könyv végéig. Igaz, a többi MacKade is nagyon szimpatikus volt, egyből megszerettem őket, de Rafe valahogy még közelebb áll hozzám. A stílusa nagyon megkapó. Az olvasó azt hiszi, hogy egy újabb rossz fiú, de Rafe-ben több van, mint amennyi látszik.

Regan is nagyon szimpatikus volt, és hiába akarta Roberts elhitetni velem, hogy Regan egy kicsit… Hogy is mondjam. Túl higgadt, túl nyugodt, és túl összeszedett. Nekem valahogy ez nem tűnt fel. Regan szemszögéből nézve minden nagyon logikusnak tűnt. Rafe szemszögéből pedig idegesítően higgadtnak és összeszedettnek.

Regan és Rafe kapcsolata nagyon tetszett, és az is, hogy először Rafe jön rá, hogy szerelmes. Nem volt gyors az egymásra találásuk, pont elég idő telt el, hogy ne érezzem azt, hogy ez egy összedobott kapcsolat.

„ - Na nyissuk ki az olívaolajat! Van nekem is.

- Extra szűz?

- Természetesen – mondta Regan. (…)

- Szereted Count Bassie-t, van olívaolaj a konyhaszekrényedben… hozzám jössz feleségül? – kérdezte Rafe, és szemében nevetés csillant.

- Hát persze. Szombaton ráérek.

(…)

- Úgy terveztem, hogy szombaton dolgozom – mondta halkan, és a tekintetét a nőre szegezte.

- A férfiak mindig találnak kifogást.”

Nagyon tetszett a szellemes mellékszál is, ami végigkíséri a sorozatot, és Shane kötetében teljesedik ki.

A másik három MacKade is megmutatta magát annyira, hogy megkedveljem őket. Már megvan a személyes rangsorolásom velük kapcsolatban. Shane-t imádtam. Olyan kis bugyutának tűnik, pedig egyáltalán nem az. Devin, aki mellesleg seriff, a nyugalom mintaképe. Ha szemfüles az olvasó, már rájöhetett, hogy ki lesz a párja. Jared pedig… Igazából sok mindent nem érzek vele kapcsolatban. De kedvelem őt is. Azonnal olvasnám az ő kötetét, ha valahol lenne belőle egy példány.

A Cassandra féle mellékszál is megfogott. Roberts nagyon élethűen írta meg Cassandra helyzetét, és érzéseit a családon belüli erőszakról. Igazából nekem inkább Cassandra-val volt bajom, és azzal, hogy Regan eleinte hogyan is viszonyul az ő helyzetéhez. De végül Cassandra-nak is megjött az esze.

A könyv vége nagyon jóra sikeredett, többször hangosan felkacagtam olvasás közben.

Nem kell sokan várni tőle, egy kellemes kikapcsolódás, tipikus Roberts stílusban.

A könyv marad a „kedvenc könyvek” kategóriában. De akkor miért csak 4,5 csillag? Fogalmam sincs. Imádtam, tudom, hogy kedvenc, de mégsem érzem azt a katarzist, mint a többi kedvenc könyvemnél. 

Értékelés: Régi: 5; Új: 4,5

Borító: 3

Sorozat:  A MacKade Fivérek # 1

Kedvenc karakter:  Rafe, Shane, Regan

Oldalszám: 352

Kiadó: Harlequin

Kiadás dátuma: 2005

Karen Marie Moning - Keserű ébredés

Fülszöveg:

MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta.
A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába. A veszélyek leküzdésében segítőtársa is akad a kiismerhetetlen könyvesbolt-tulajdonos, Jericho Barrons személyében.
A nagy tudású férfi történetei révén érti meg, hogy ha nem sikerül megakadályozni a tündérek és az emberek világát elválasztó falak teljes leomlását, akkor az emberiség jövője reménytelen. Mac fokozatosan tudatára ébred, hogy miféle küldetésre fi gyelmeztette őt Alina abban a bizonyos utolsó üzenetben. Neki kell megtalálnia az ősi Sinsar Dubh-t, a Sötét Könyvet, mert aki először szerzi meg a Tuatha Dé Danaan félelmetes erejű relikviáját, az mindkét világ ura lehet.
Mac úgy tervezi, hogy a nyomozás után nyomban visszatér az ő kellemesen provinciális, jelentéktelen kis szülővárosába, és igyekszik elfeledkezni mindenről, ami Dublinban történt vele. Hogy végül mégis a maradás és a további kutatás mellett dönt, abban Jericho Barronsé a főszerep. Kettejük közös próbálkozásának sikeréért azonban már a hamarosan megjelenő folytatás olvasása közben izgulhatunk.

Újraolvasás.
Karen Marie Moning a legkedvencebb írónőm. Érdekes, hogy a kedvenc könyveimmel mindig úgy ismerkedtem meg, hogy neten véletlenül beléjük futottam. Anno, a Keserű ébredéssel is ez volt a helyzet. E-book-ban olvastam, mivel az anyagi helyzetem nem tette lehetővé, hogy megvegyen. De azóta büszke tulajdonosa vagyok az eddig megjelent magyar Moning köteteknek, és nem győzök gyönyörködni bennük. Na szóval. Elkezdtem e-book-ban olvasni. Nem tudtam, hogy mit várjak tőle, de pár oldal után már tudtam, hogy nekem ez a könyv nagyon tetszik, és imádni fogom.

Azóta megszámolni sem tudom, hogy hányszor olvastam a könyvet. Legutoljára két hete. Moning megszállott vagyok, és ez nem is titkolom. Órákig tudnék mindegyik könyvről áradozni.

Érződik, hogy egy sorozat első része, de engem akkor is beszippantott ez a könyv, és az egész sorozat.

MacKayla Lane, vagyis inkább Mac, mert szerintem nem igazán illik hozzá a teljes neve.
Attól függetlenül, hogy egy rózsaszín mániás, burokban élő lány, igazán megkedveltette magát velem már a kezdetektől.

„– A rohadt életbe! - fakadt ki - Kibaszottul nem hiszem el. Maga Ms. Lane, fenyegetést jelent másokra! Maga egy két lábon járó, beszélő, rózsaszínű katasztrófa! - Ha pillantással ölni lehetne, ott helyben holtan rogyok össze. – Hallott maga egyáltalán valamit abból, amit a múlt éjjel mondtam? Figyelt egyáltalán?
– Minden egyes szavát hallottam — mondtam mereven. – És csak a pontosság kedvéért jegyzem meg: nem mindig öltözöm rózsaszínbe. Gyakran viselek őszibarack- és levendula lila színt.”

Igazán jó látni, hogy egy könyvben mekkora változásokon megy keresztül, de mégis megmarad annak aki. A magánnyomozása igazán szerencsétlen fordulatot vett volna, ha nem jelenik meg Barrons könyvesboltjában. Oh igen. Jericho Barrons. Róla is órákig tudnék áradozni. Egy arrogáns seggfej, de én imádom.

„Ragadozó szerű pillantással tanulmányozott, tetőtől talpig szemügyre vett. Én is ugyanezt tettem. Ez a férfi nem csak elfoglalt egy helyet térben, hanem be is töltötte azt. A helyiség korábban könyvekkel volt tele, most meg vele. Harminc körüli, kb. 190 centiméter magas férfi volt: sötét haj, aranyló bőr, sötét szempár, határozott, finom metszésű vonások…
Nem nevezném jóképűnek. Az túl enyhe kifejezés lenne.”

Ahhoz képest, hogy az eddig megjelent magyar köteteket számtalanszor olvastam, még ennek tudatában sem tudunk szinte semmit sem róla. Csak annyit, hogy ő mindent tud, és eléggé arrogáns. Bár a következő kötetekben kapunk pár apró információ morzsákat, de azt majd ott kifejtem.

 Tetszik ez a Mac-Barrons csapat. A beszélgetéseik és nézeteltéréseik néha igazán viccesek. Na és a tündér relikviák után való keresés, és ellopás…Barrons nagyon tudja, hogy mit csinál. 

Megjegyezném, hogy nagyon tetszik, hogy Moning a tündéreket nem egy jóságos és kedves lényekként ábrázolja, hanem inkább vérszomjasabbaknak és valódibbnak.

Fiona nekem már az elején sem volt igazán szimpatikus, és amikor előjött belőle a féltékeny „Jericho az én pasim,nem adom egy 20 éves gyereknek” dolog, hát ott én el is búcsúztam tőle.
V’lane is képviseltette magát. Kíváncsi vagyok rá. Kedvelem.
Az utolsó fejezetet szinte végig nevettem. Valahogy nem tudom elképzelni Barrons-t, ahogy kifesti Mac körmét, méghozzá rózsaszínnel! És bár Barrons megjegyezte, hogy eddig is elég jól boldogult Mac nélkül, szerintem azért Mac-el többet ért el egy hónap alatt, mint mondjuk 10 év alatt. Mondjuk, így az utolsó kötet elolvasása után már tudom, hogy Barrons-nek rengeteg ideje van.

„– Maga viccel. Néhányukat ilyen nehéz megölni?
– Néhányukat, Ms. Lane, egyáltalán nem lehet megölni – felelte, és nekiállt a második réteg körömlakk felvitelének.”

Az előbb említettem, hogy az ötödik részt, az Új nap virrad-ot is olvastam. Akkor úgy döntöttem, hogy újraolvasom a sorozatot. És hihetetlen, de így olyan sok minden nyilvánvaló volt, és olyan sok minden nyert értelmet, hogy elcsodálkoztam, hogy eddig ezeket a megjegyzéseket én miért nem vettem észre.

„ – Ne epekedj azután a férfi után, aki lehetnék, hanem jól nézd meg azt, aki vagyok.”


Értékelés: 5* 
Borító: 5 
Sorozat:  Tündérkrónikák # 1 
Kedvenc karakter:  Mac, Barrons 
Oldalszám: 302 
Kiadó: Kelly 
Kiadás dátuma: 2010

Sherrilyn Kenyon - Dianna Love - Susan Squires - J. R. Ward - Halálos csók

Fülszöveg:
Hiszel a halál utáni szerelemben?
Angelia szülőföldjén harcok dúlnak, és a lány megesküszik, hogy legyőzi a farkasemberek klánját, de a vadászból vad lesz, és az utolsó esély Angelia számára, ha megbízik a farkasban, akit esküje értelmében meg akart ölni…
Claire Stroughton, a csinos, fiatal és dörzsölt ügyvédnő csak a munkájának él. Egy nap azonban ördögi csapdába csalják, és kábulatából magához térve egy varázslatosan szép és vérfagyasztóan hideg férfi karjaiban találja magát, aki halálos játszmába kezd a nővel…
Drew Carlowe visszatér családi birtokára, hogy felkutassa elhagyott szerelmét és bosszút álljon a lány apján, aki megkeserítette az életét. A szóbeszéd szerint a kastélyt kísértet szállta meg, és Drew hamarosan érzéki kalandba keveredik a gyönyörű jelenéssel, aki szintén bosszúra szomjazik…
Izgalom, borzongás, vérfarkasok, vámpírok, bosszú, szerelem, szenvedély, érzéki gyönyörök – négy lebilincselő történet négy világhírű szerzőtől, köztük az itthon is sikerlistás Fekete Tőr Testvériség írónőjének remeke.

Újraolvasás.

Sherrilyn Kenyon – A hold árnyékában 

Pár éve olvastam már ezt a novellát, és attól függetlenül, hogy nem túl sokat értettem belőle, imádtam Fury karakterét, és az egész történetet. Most, hogy már tudom, kik az árkádiaiak és a katagariak, ismerem a mellékszereplőket és Fury-t is, így sokkal érhetőbb volt. Nagyon tetszett! Fury a Pokoli Tűz-ben bukkant fel, és én ott egyből megszerettem. A stílusa, a beszólásai nagyon jók, és gondoltam, nosza, olvassuk el a novelláját. Ismét.
Aimee ahogy feltűnt a színen az előző részekben, egyből szimpatikus volt. Nagyon tetszett, hogy Vane és Bride szerepeltek. Jó volt őket újra látni. Tetszett a kis farkas család. Zarek is felbukkant, és hát…. Hozta a formáját. Neki is nagyon örültem.
A 0,5 csillag levonás azért jár, mert úgy gondolom, Fury megérdemelt volna egy egész könyvet. Párszor olyan érzésem volt, mintha egy teljes könyv kivágott jelenetét olvasnám. Továbbá, először fordult velem elő, hogy Kenyon női főszereplője iránt ellenséges érzelmeket tápláljak. Angelia-nak ezt sikerült elérnie. A rögeszméje, hogy a katagaria milyen, nekem egyáltalán nem tetszett. A novella vége felé kezdtem úgy ahogy megkedvelni. És végül. Zarek, hogy lehet egy gyereket Bob-nak elnevezni?! De komolyan!

„ – Ha Sasha veszélyben van, Astrid dühös. Ha Astrid dühös, kész vagyok megölni bárkit, aki feldühítette, míg újra boldog nem lesz. Szóval, hol van Fury?”

Értékelés: 4,5

J. R. Ward – A fiú története

Imádom Ward-ot, de elég kritikus vagyok vele kapcsolatban. Ennél a történetnél kettős érzésem van. Ha elvonatkoztatok a BDB -tól, akkor megadnám neki az 5 csillagot. De mivel Ward is ebbe a világba szánta – vagy még nem biztos – , és túl sok a hasonlóság közöttük, így marad a 4 csillag.
A történet nagyon tetszett. Claire és Michael is nagyon-nagyon szimpatikusak voltak. Claire tipikus Ward féle női karakter, de akkor is tetszett. Michael pedig olyan kis édes volt, főleg a régi stílusú beszéde miatt, hogy egy pillanat alatt elvarázsolt.
Az alaptörténet nagyon jó, de Ward vétett pár logikai bakit, amit nem tudok csak úgy elnézni. És ez a terhesség dolog… Nem jött be. Jó lett volna anélkül is.
Michael képességei és kinézete alapján nekem egyből Rhage és V ugrott be. Amint elolvastam, hogy izzott a szeme… Rhage szokása ez. A gondolatolvasás pedig V képessége. Ez nem negatívum, csak feltűnt. Michael olyan, mint a Testvériség bármelyik tagja. Képességekben, és küllemben is. Szóval ezért nem tetszett, hogy 12 évesen kezdett előjönni a „valódi énje” Az átváltozása kész rejtély, mert hát tudjuk, a BDB-nál hogy működik, évente egyszer táplálkozik, és akkor is emberi vérből. Lásd: Zsadist. De ő is hetente ivott…
A gyerekeiknek már agyaraik vannak, olyan képességűek, mint egy felnőtt vámpír… Szóval ezek a logikai dolgok elvették egy cseppet a kedvem ettől a novellától. De ha ezeket nem nézem, akkor viszont nagyon jó volt.

Értékelés: 4

Susan Squires – Az éjszakán túl

Nem igazán emlékszem, hogy mi zajlik itt… Pedig két napja fejeztem be. Ami elsőre feltűnt, hogy nagyon nem tetszik az írónő stílusa. És a történet is langyos. Nagyon langyos. A szereplők felejthetőek, nem is emlékszem a nevükre. A világkidolgozás… Sehol semmi. Az írónő a képünkbe vágta, hogy a nő – most néztem meg – Freyja vámpír, van pár képessége, tudjuk, hogy valamiféle Harcosokat képzett, de maga a világ, a vámpír mitológia sehol nincs megmagyarázva, mintha az írónő elvárta volna, hogy mi tudjuk ezeket a dolgokat. Drew egy semmi. A híres nagy bosszúja, meg a többi… Untatott, és nem tetszett. Nem is fogom többet elolvasni.

Értékelés: 2

Dianna Love – Éjféli búcsúcsók

Ez tetszett a legkevésbé. Az írónő stílusa tetszett, de a történet…. Semmi másra nem emlékszem belőle, mint Belador, Hindu, és kelta. Ennyi.
Itt is, az írónő már a legelején bedob minket a mély vízbe, és találd ki, hogy ki-kicsoda, mi-micsoda. Hát nekem nem sikerült. Nem lehet megtudni, hogy kik ezek a Belador-ok, csak annyit, hogy minden egyes oldalon kötelező ennek a szónak-elnevezésnek szerepelnie. Halhatatlan? Halandó? Honnan jött? Milyen képességei vannak? Kik és miért az ellensége? Kismillió kérdésem volt, és egyre sem kaptam választ. És szerintem soha nem is fogok. Ennek is köszönhető az 1,5 csillag.
A főszereplők – itt sem emlékszem a neveikre – egyáltalán nem kiemelkedőek. A lány, Sasha(?) boszorkány és felnőtt nő létére olyan, mint egy hisztis tinilány, amikor a pasas nem említi meg, hogy jól néz ki stb… Trey(?) meg egy arrogáns idióta, aki azt hiszi, akkor jön és megy a csajhoz amikor kedve tartja. És egy szót sem árul el magáról, mint Belador-ról.
A harc a végén egy idiótaság. Nem értettem semmit az egészből, és ez zavart a legjobban. Itt is van jó pár logikai baki, ami az írónő számlájára felírandó, és van pár olyan magyartalan mondat, hogy a falat kapartam tőle. – Fordító számlájára felírandó. Pl: A csajt levetkőzteti a pasi, a csaj nem visel melltartót. A pasi ezt meg is jegyzi. 10 sorral később, a pasi akkor veszi le a csajról a fekete masnis (!!) melltartóját. Hát, igen…
Lényegében: Felejthető, nagyon zavaros, és Belador. Nekem ennyi bőven elég volt ebből.

Értékelés:  1,5

Értékelés: Átlagszámításban 3, sajnálom a Kenyon és Ward novella miatt.

Borító: 4

Sorozat:  Sherrilyn Kenyon: Sötét Vágyak Vadásza ( Dark Hunters) # 25; Dianna Love: Belador; Susan Squires: Companion Vampires # 6.5 

Kedvenc karakter:  Kenyon : Vane, Bride,Fury.  Ward: Michael.

Oldalszám: 510

Kiadó: Ulpius-ház

Kiadás dátuma: 2009

Sherrilyn Kenyon - Pokoli Tűz

Fülszöveg:

Egy szakítás mindig fájdalmas, ám ha a szerelmünk ezt kurta levélkében közli, ráadásul a mi költségünkre, az különösen megviseli az embert.
Pontosan ez történt Bride McTierneyvel, akit szinte a porba sújtott barátja megalázó eljárása. A gyötrődő nő próbálja túltenni magát a történteken – nem sok sikerrel, ám váratlanul felbukkan üzletében Vane Kattalakis, aki egyszer, a Mardi Gras éjszakáján már látta őt, s akkor rögvest beleszeretett. Szenvedélyes románc veszi kezdetét – már-már túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen.
Vane dögös és ellenállhatatlan, ám a végsőkig elgyötört, ugyanakkor halálosan veszélyes. Egy farkas. Vadásznak rá az ellenségei, meg akarják ölni, ezért nem is keresett párt magának. De a Sorssal hiábavaló szembeszállni – ha egyszer Bride jelöltetett ki számára, nincs erő, mely megmásíthatná a felsőbb akaratot. Vane-nek három hete van, hogy meggyőzze a nőt: a lehetetlen létezik, máskülönben arra kárhoztatják, hogy szex nélkül élje le hátralévő életét.
Hogy szerelmük beteljesedjen, meg kell vívniuk a harcukat egy farkastörvények uralta világban…

Imádtam!
Az egész történet elvarázsolt. Vane és Bride is bemutatkoztak már Talon könyvében, úgyhogy nem ismeretlenek.
Vane-t egy pillanat alatt megszerettem Talon könyvében, és alig vártam, hogy olvashassak róla. És nem csalódtam. Vane igazán kitett magáért. Ő az egyik kedvenc karakterem. Imádtam a próbálkozásait, ahogyan próbál emberi lenni, csak is Bride kedvéért. A hűségén és az aggodalmán meghatódtam. Számomra Vane tökéletes, és ez egy cseppet sem zavar.
Bride egy olyan karakter, akit hamar meg lehet kedvelni, és egy pillanat alatt lehet vele azonosulni. Végre egy olyan hősnő, akin van pár kiló súlyfelesleg, és nem egy fogpiszkáló. Értelmes és okos, bár nem viselte valami jól, amikor megtudta, hogy kicsoda valójában Vane.

„ Bride utálta magát, amiért összeomlott. Mi baja van? Ráadásul ez a férfi a karjaiban viszi.
Viszi! És nem panaszkodott Bride súlya miatt, nem panaszkodott, hogy kövér, és megszakad alatta. Egyszer viccesen megkérte Taylort, hogy vigye át a küszöbön, amikor összeköltöztek, barátja azonban kinevette, és megvádolta, hogy szándékosan akarja megbénítani.
Az éjszaka folyamán Taylor végül beleegyezett a dologba, de csak azzal a feltétellel, hogy Bride szerez egy targoncát.”

Imádtam a prológust, sőt az egész kötetet. Nem unatkoztam egy percre sem. A könyv felét vigyorogva olvastam. Egyes részeknél hangosan felnevettem, és volt, hogy szomorúan csóváltam a fejemet. Az érzelmi skála felét biztosan végigjártam.
Az előző kötetekben ahányszor felmerültek az árkádiaiak és a katagariak soha nem tudtam, hogy mi is a különbség közöttük. Itt végre minden a helyére került. Tetszett, hogy most az alakváltók vannak előtérben. Nagyon tetszik a világuk.
Sok visszatérő szereplő felbukkan, aminek külön örülök, mert jó tudni, hogy hogyan is állnak. A randi tanácsadást sikítósan nevetve olvastam. Az egyik legjobb rész.

„Vane habozott. (…)
– Randevúzási tanácsra van szükségem. Gyorsan.
Ash felvonta az egyik szemöldökét.
– Rám ne számíts. Még sohasem randevúztam.
A három emberférfi döbbenten meredt rá.
– Mi az? – kérdezte védekezően Ash.
Nick nevetni kezdett.
– Ezt nem hiszem el. Azt ne mondd nekem, hogy a hatalmas Ash még szűz!
Ash vetett rá egy gúnyos pillantást.
– Nos, Nick! Olyan fehér vagyok, mint a hó.
– Hogyan boldogultál randi nélkül mostanáig? – kérdezte Kyrian Ash-től.
– Régebben ez nem volt központi kérdés – válaszolta tömören Ash.
– Én elhiszem, számomra viszont központi kérdés – jelentette ki Vane, és közelebb lépett hozzájuk. – Te hogyan ismerted meg a feleségedet, Julian?
Julian megrázkódott.
- A testvérem, a szexisten, megátkozott. Kétezer évig csücsültem egy könyvben. Grace berúgott a születésnapján, és megigézett a könyvből.
– Ezzel semmire sem megyek. Mi a helyzet veled, Kyrian?
– Arra ébredtem, hogy össze vagyok bilincselve Amandával.
Ez már sokkal jobban tetszett Vane-nek.”

Valerius-ból is kaptunk egy keveset. És a Szentély is nagy szerephez jutott, aminek még jobban örültem.
A Peltier családot imádom. Tetszik a rendszer is, amit kiépítettek.
Fang-ot nagyon sajnáltam. Jó lett volna, ha jelen van, de helyette kaptunk egy imádnivaló Fury-t. Az ő novelláját már olvastam – nem értem, miért nem egy egész könyvet kapott –, és ott is nagyon megkedveltem, de itt…. Imádtam! A beszólásain hangosan nevettem.
Ash, is feltűnik, Simi-vel az oldalán. Simi fantasztikus. Imádom a kis démont. És persze Ash-t is.
Olvasás közben úgy éreztem, mintha én is ebbe a nagy családba tartoznék. Kenyon egyszer sem okozott csalódást, az ember azt kapja tőle, amit vár. Vagy még többet.
Zárójelbe megemlítem, ami nem tetszett. De ez a magyar kiadó hibája. Először is. Fury, alias Szőrös. Amikor bemutatkozott, hogy ő Szőrös Kattalakis. Atya.Ég! Nem tudom mit gondolt a fordító, de én a helyében szégyenemben elásnám magamat. Volt pár magyartalan mondat is. A név elírásokon már nem is csodálkozom. Egyik percben Remi, két sorral később Reni. Anja egyszer Anya, és most megkapták az eredeti nevüket Julian és Kyrian is. Jó lenne, ha végre eldöntené a kiadó, hogy kit, hogy hívnak…

 „ – Kaja!
Az ajtón Ash barátja, Simi lépett be, arcán ragyogó mosollyal. Hosszú, fekete haja lelógott az arca két oldalán, a fején pedig egy pár vörös szarvat viselt. (…)
Bride észrevette a döbbenetet a medve klán néhány tagjának arcán.
– Mondd csak, Vane! – szólt oda halkan a férfinak. – Simi valójában micsoda? Állat, növény vagy ásvány?
– Egyik sem – válaszolta nevetve Vane. – Simi démon. A szó legszorosabb értelmében.
– Valaki számolja meg a kölyköket! – kiáltotta Dev.”

Értékelés: 5*

Borító: 3

Sorozat:  Sötét Vágyak Vadásza ( Dark Hunters) # 6

Kedvenc karakter:  Vane, Bride, Simi, Acheron 

Oldalszám: 408

Kiadó: Ulpius-ház

Kiadás dátuma: 2012

Sherrilyn Kenyon - Angyali csók

Fülszöveg:

Wulf Tryggvasen egykor viking harcos volt, most halhatatlan Sötét Vadász, akinek súlyos emlékezetvesztést előidéző ereje van. Bárki, aki emberi alakjában találkozik vele, öt perc múlva már nem emlékszik rá. Egyéjszakás kalandoknál nagyon hasznos ez a tulajdonság, ám megnehezíti, hogy értelmes és tartalmas kapcsolatokat alakítson ki; igaz szerelem nélkül azonban soha nem lesz képes visszanyerni a lelkét.
Legújabb küldetése rémálommá változik – rettenetes démonhordával kell megküzdenie, s megvédenie Cassandrát, az elátkozott faj hercegnőjét. Cassandra leendő gyermeke menti majd meg a világot a nagy Pusztító rémuralmától, ám egy ősi átok miatt a lány ideje véges: huszonhét évesen kínhalált kell halnia – addig pedig alig néhány hónap van csak hátra…
Kettejüknek kell szembeszállniuk a mindenre elszánt szörnyekkel, s a bátor nő végül rabul ejti Wulf fagyos, érzéketlen szívét, s talán elnyerhetik a boldogságot…

Újraolvasás.

Másodjára olvasom ezt a könyvet,de még most sem érzem olyan jónak mint a többit. Wulf és Cassandra története számomra nem ütötte meg a Sötét Vadász mércét.
Talán ez azért van mert Wulf-ról csak a Végzetes Ölelésben olvashattunk pár sort?Nem tudom. Minden esetre Wulf nem bűvölt el annyira mint a többiek.
Ebben a kötetben egy vikingről olvashatunk és egy apollita örökösnőről akitől a világ fennmaradása függ.
Wulf-ot egy átokkal sújtották,és szerencsétlent mindenki elfelejti öt perc után,kivéve a vérvonalából valókat,a Sötét Vadászokat na meg a vér vadászokat.
Megismerkedtünk egy kicsit a viking kultúrával is.
Cassandra nem lesz a kedvenc női szereplőm,de végül is szimpatikusnak találtam.Elég nehéz úgy élni,hogy tudod,hogy mikor fogsz meghalni,de ő bátran viselkedett,bár volt amikor kiborult.De úgy hiszem,hogy ha a helyében lettem volna,és is így reagálnám le a dolgokat.
Az eddigi kötetektől eltérően ez a kötet elég nagy időt ölel fel.Több hónapot.
És itt nem is nagyon az érzelmekről van szó,inkább a mitológiáról.
Betekintést nyerhetünk az apolliták és a démonok életébe,és őszintén szólva engem ez jobban lekötött,mint Wulf és Cassandra.
Kenyon-ban ez a jó,hogy több kultúrát ötvöz és ismertet meg velünk.Görög,római,kelta,viking és még sorolhatnám. Az ember kedvet kap,hogy utána járjon,és olvasson a régi időkről.
Chris-t igazán megkedveltem.Az ő is Wulf kapcsolata hasonló mint Kyrianosz és Nick kapcsolata.Sokat nevettem a szócsatáikon.

 „Chris elmélyítette a hangját, és Wulf dallamos skandináv akcentusát utánozva így szólt:
– Meg ne moccanj, még meghorzsolod magad! Hoppá, ez csak nem egy tüsszentés volt? Azonnal hívni kell egy specialistát Belgiumból. A fejed fáj? Odin, irgalmazz, remélem, nem valami tumor! Gyorsan, gyorsan, legjobb lesz, ha most rögtön CT-vizsgálatra visszük.”

Ash ismét képviseltette magát Simivel együtt.Egyszerűen imádom őket.Csak azt nem értem,hogy a Sötét Vadászok hogy nem jöttek még rá arra hogy Ash nem egy mezei Sötét Vadász.Amiket a könyvek végén művel,igazán lehetne fogalmuk arról,ki is Ő valójában…
Katra érdekes szereplő.Miután Ash könyvét elolvastam sokkal jobban figyeltem itt is.És be kell vallanom,így utólag felfigyeltem a hasonlóságokra….
És Zarek.Óóó.Ujjongtam,amikor feltűnt,és örültem hogy kezd barátkozni.Na és a közös csatába indulás.Jajj jaajjj.Imádtam.
Urian…Igazán sajnáltam szegényt.De remélem jóra fordul a sorsa.

 „– És mi lesz, ha baja esik?
A baba tüsszentett.
Wulfnak félre kellett ugrania, mert a kicsi orrlyukaiból lángok csaptak fel, és majdnem megperzselték a lábát.
– Bocsánat – szólalt meg a baba éneklő hangsúllyal. – Majdnem Sötét Vadász sültet gyártottam belőled, ami nagy kár lenne, mert nincs nálam szósz. – A bébi hátrahajtotta a fejét, hogy fölnézzen Ashre. – Tudod, a sült Sötét Vadász nem jó magában. Mindig kell mellé…
– Sim – dorgálta halkan Ash, és lecsatolta a hordozót a melléről.
A baba újra ránézett.
– Ó, elfelejtettem akri. Bocsánat! Gooáááá, gooáááá.”

Értékelés:4

Borító: 2,5

Sorozat:  Sötét Vágyak Vadásza ( Dark Hunters) # 5

Kedvenc karakter:  Zarek, Simi, Acheron, Urian, Kyrianosz, Talon

Oldalszám: 480

Kiadó: Ulpius-ház

Kiadás dátuma: 2010

Sherrilyn Kenyon - Ördögi tánc

Fülszöveg: 

Zarek kétségkívül a legmagányosabb Sötét Vadász. Évszázadok óta Alaszkában él száműzetésben. Mielőtt vámpírrá változott, római rabszolgaként elképzelhetetlen kínokon kellett keresztülmennie. Minthogy veszélybe sodorta a testvériséget, most társai az életére törnek.
Astrid az igazság szűzi nimfája. Ő kapja feladatul, hogy ítélkezzen Zarek felett. A vizsgálat során számos eddig nem sejtett titok is a felszínre kerül, és a gyönyörű Astrid nemcsak a jobb sorsra érdemes embert, de a forróvérű szeretőt is megtalálja a Vadászban…

Újraolvasás.

Nagyon pozitívan álltam ehhez a könyvhöz, amikor először olvastam. Zareket már a Végzetes Ölelésben a szívembe zártam, és a könyv olvasása során ez az érzés csak erősödött. Minden sorozatban van egy Zarek-hez hasonló karakter, de Zarek-et nem lehet összehasonlítani velük. Egyedül él Alaszkában, elszigetelve a többi sötét vadásztól. Először azt hinné az ember, hogy Zarek-ben nincs semmi jó. Artemisz is hasonló véleményen van, ezért Asrid-ot küldi, hogy ítélkezzen felette. Asdrid, míg ítélkezik a bűnösök felett elveszíti a látását, hogy ne befolyásolja semmi. Érdekes volt így olvasni, Asdrid szemszögéből.

A könyv folyamán kiderül, hogy Zarek mégsem az, akinek mutatja magát, és az olvasó pillanatok alatt megkedveli. Én is így voltam vele. Imádtam olvasni, ahogy Astrid meg szelídíti. Tetszett Zarek múltjába való bepillantás, mert így mi is megérthetjük, hogy Zarek miért lett olyan, amilyen. Sokszor elszorult a torkom, amikor ezeket a visszatekintéseket olvastam.

Ash nem nagyon volt jelen, hála Artemisz-nek, de így is rengeteg segítséget biztosított Zarek-nek.

Zarek-et üldözőbe vette pár Sötét vadász, és egy új ellenség. Kicsit többet megtudunk az apollitákról, aminek örültem. Amikor Sundown feltűnt, azt hittem, hogy ő is Zarek ellen van. Későbbiekben kiderül, hogy Ash küldte, hogy segítsen Zareknek. Jó pár újraolvasásnak kellett eltelnie, mire Sundown-t megkedveltem. Nem volt vele semmi bajom, de nem igazán sikerült közel kerülnie hozzám. Ellenben, feltűnik – végre – egy sötét vadász nő, név szerint Syra, akiről többet szeretnék tudni, mert őt hamar megkedveltem.

Zarek és Astrid közös pillanatai nagyon tetszettek. Astrid-ot is hamar sikerült megkedvelnem, és a csípős, szellemes beszólásain sokszor kuncogtam.

Feltűnik egy újabb szereplő, Simi is, aki Ash-hez tartozik. Imádom ezt a kis démon-t. Ash-ről is egyre többet tudunk meg. A könyvet olvasva feltűnt, hogy mennyire hasonlítanak egymásra Zarek-el.

A végkifejlet nagyon jóra sikerült. Tetszett, hogy a könyv folyamán párszor az Olimposz is szóba került, valamint hogy Zarek az lett, ami.

„- Ő egy démon.Miért kéne ismernem?
- Mert ő Acheron társa.
Teljesen megdöbbenve, Zarek szájtátva bámulta a kicsi lényt, akinek olyan különös szeme volt,mint Acheronnak.Halvány volt, és világított, de az Acheronétól eltérően a lányét vörös sáv szegélyezte. - Ashnek társa van?
A démon felhorkant.Felállt,és hangosan súgta Astrid fülébe: – A Sötét Vadászod cuki de nagyon hülye.
Zarek duzzogó pillantást vetett rájuk,amikor látta,hogy Astrid elfojt egy nevetést.”

Értékelés: 5

Borító: 4,5

Sorozat:  Sötét Vágyak Vadásza ( Dark Hunters) # 4

Kedvenc karakter:  Zarek, Simi, Acheron

Oldalszám: 446

Kiadó: Ulpius-ház

Kiadás dátuma: 2010