Moning-mánia

Mind a borító, mind a történet nálam a kedvencek kedvence, szóval nálam abszolút az év könyve...

Sherrilyn Kenyon

Mivel nagyon szeretem a görög mitológiát, úgy tűnt, hogy Kenyon könyveit az ég küldte, mert görögökből és mitológiából is van itt bőven....

Széthullott Birodalom

És most nektek mondom, hogy húsz évesen Császár leszek, a Birodalom ura...

Fekete Tőr Testvériség

Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és a vadászok között. A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött rá, hogy megvédi a vámpírokat a rájuk törő ellenségtől...

Nalini Singh

Eddig nem tudtam választani Nalini két sorozata közül.Melyiket szeretem jobban?Ki tudja. Most már egyértelmű a válasz...

2016. 02. 14.

Hamarosan érkezik... #6

Bő két éve nem volt már Hamarosan érkezik... bejegyzésem. Igen, egyrészt lustaság, másrészt nem igazán jelent meg olyan könyv, amire azt mondtam hogy nekem azonnal kell.
De a helyzet megváltozott, és úgy illik, ha erről szót ejtünk.
Először is. Nem a bejegyzéshez tartozik, de muszáj megosztanom ezt a hírt. A hét közepe tájékán elérte a blog az 50.000 látogatottságot! El sem hiszem! Nagyon boldog vagyok, főleg azért mert ez amolyan visszajelzés, hogy igenis érdemes ezt csinálnom. Már csak annyi lenne a kívánságom, hogy minél többen osszátok meg velem a véleményeteket, gondolataitokat!
De visszatérve a megjelenésekre. Íme azok a gyöngyszemek, amiket KÖTELEZŐ beszereznem.




Fülszöveg:
A Sötét Vadászok birodalmában még a halhatatlan rosszfiúknak is be kell tartaniuk a becsületkódexet: Nem árthatsz az embereknek. Nem szívhatsz vért. Nem lehetsz szerelmes.
Néha egy-egy Sötét Vadász mégis azt hiszi, hogy ő a Törvény fölött áll. Ekkor jövök én. Hogy ki vagyok? Az, akitől még a rettenthetetlenek is félnek. Ha megszeged a törvényt, az én haragom sújt le rád. Az én szívemet nem lehet meglágyítani. Könyörtelen vagyok, nincsenek érzéseim.
Legalábbis ezt hittem, amíg nem találkoztam egy Sötét Vadásznővel. A neve Danger. Veszély. Ez nem csupán a neve, hanem maga az élete. Nem bízik bennem, de nem hibáztathatom ezért. Egyedül ő tudja, miért jöttem: hogy bírája, esküdtszéke és valószínűleg hóhéra legyek a barátainak. Csak Danger segíthet, hogy néhányuk megmeneküljön. Nélküle mind meghalnak.
Dangereuse St. Richard halálos őrület a számomra. Van benne valami, ami feléleszti rég halottnak hitt szívem. De a gonosz elleni harcban az emberiség egyetlen reménye, ha teljesítem a kötelességemet. Ám hogyan tehetném, ha ezzel fel kell áldoznom az egyetlen nőt, akit valaha szerettem?



Eredeti cím: Sins of the Night
Sorozat: Sötét Vadászok # 8
Kiadó: Athenaeum
Megjelenés: 2016.03.31
Goodread-es értékelés: 4,17


Miért figyeltem fel rá?
Ez még kérdés? Kenyon az egyik, ha nem a legkedvencebb írónőm. Mivel Ulpius kiadó becsődölt, így búcsút mondhattunk annak hogy olvassuk a folytatásokat. Hivatalosan nem jelent meg több Kenyon fordítás, ám a könyvmoly tudja hogy hol és mit kell keresni. Igaz, Alexion kötetét nem lehet megtalálni, és ezért is vettem rá magam még tavaly az eredeti nyelvű könyvre. Itt olvashatjátok az értékelésemet a könyvről.
És nem győzöm hangsúlyozni, hogy aki kedveli az írónő munkásságát, az szerezze be a könyveit legális forrásból. Kaptunk egy újabb esélyt, mutassuk meg hogy érdemes volt a Kiadónak folytatni a sorozatot! És így ismét felcsillant a remény, hogy Acheron kötetét hivatalos fordításban is olvashatjuk! Igaz a borító nem jön be, de egye fene. A moly ne válogasson! Itt tudjátok előrendelni.

PS: Ehhez a kötethez tartozik a kezdetek című novella. Sokan olvashattátok, és remélem hogy a kiadó ezt is megjelenteti. Annyit elárulok, hogy annak a novellának elég sok köze van Alexion-hoz.




Fülszöveg:
Nincs még elérhető fülszöveg.













Eredeti cím: Queen of Fire
Sorozat: Hollóárnyék trilógia # 3
Kiadó: Fumax
Megjelenés: 2016.03.?
Goodread-es értékelés: 3,63


Miért figyeltem fel rá?
Anthony Ryan Hollóárnyék trilógiájának első része a Vér éneke nagyon tetszett. Annyira, hogy a folytatást szinte azonnal megrendeltem. Nem olvastam még, de mivel alig 1,5 hónap múlva jön a befejező kötet, a tűz királynője, lassan illő volna.
És ez a borító! Csodálatos. Az egyik moly szemfülességének hála kiderült hogy ez Brent Weeks - Éjangyal trilógiájának francia borítója, ami Frederic Perrin munkája.
Az egész sorozat minőségi és csodás borítókból áll. Igaz, ez inkább a második részhez passzol jobban, de még így is öröm lesz a polcomon látni.




Fülszöveg:
Wes Carter vérbeli nehézfiú. Az Arthur Kill Büntetés-Végrehajtási Intézet fegyenceként három éve ül kokainbirtoklásért. Tartozott valakinek, és a tartozása fejében vállalta a büntetést. Látszólag kemény, mint a beton, és hideg, mint a vas, ami elválasztja a külvilágtól. Gyönyörű, veszélyes, titokzatos és okos. Carter 16 éve (pontosabban 5844 napja) vár arra a lányra, akit a sors hozzá vezetett, és akinek a haja illatos, mint a barack. Csak ő mentheti meg a pokoltól…
Kat Lane még csak kilencéves volt, amikor egy banda agyonverte az apját egy esős éjszakán Bronxban. A védtelen kislányt egy nála nem sokkal idősebb srác mentette ki. Kat sosem tudta meg, ki volt az a kapucnis idegen, akinek a karjaiban átvészelte a szörnyű éjszakát. Kat magánórákat ad Wesnek, de a múlt mély sebei nem tűnnek el nyomtalanul, és az állatias szenvedély sem gyógyíthatja be őket…hacsak a szerelem nem segít.
Sophie Jackson trilógiája – a tiltott szerelem édességéről és veszélyéről – az interneten lett szenzációs siker. Jodi Ellen Malpas, Jamie McGuire, Katy Evans és Samantha Young rajongóinak kötelező.

Ő volt minden, amire szüksége lehetett.
Titok, harc és szenvedély.
16 évig várt rá.
Ő az, Barack.



Eredeti cím: A Pound of Flesh
Sorozat: A Pound of Flesh # 1
Kiadó: Libri
Megjelenés: 2016.04.15.
Goodread-es értékelés: 4,03


Miért figyeltem fel rá?
Őszintén mondom, hogy nekem a címről, illetve a borítóról egyből egy fantasy regény ugrik be. Főleg a zombis fajtából. Elolvasva a fülszöveget viszont úgy megfogott a  sztori, hogy egyből kívánságlistán végezte a kötet.
Nem szeretek új sorozatba kezdeni, de ezzel kivételt tetszek. Eddig két "egész" könyv, illetve két novella tartozik a sorozathoz.




Fülszöveg:
Az igazi tündérmesék nem a nyúlszívűeknek valók. Ezekben a gyerekeket boszorkányok falják fel és farkasok kergetik; a nők kómába esnek vagy éppen gonosz rokonaik áldozatául. Valahogy mégis minden fájdalom és szenvedés megéri, amikor a mese jóra fordul, és boldog vége lesz. Hirtelen nem számít, ha az ember négyest kapott a francia röpdogára, vagy ő az egyetlen lány a suliban, akinek nincs randija a bálra. A boldog vég jóvátesz mindent. De mi van, ha ez mégsem a vége?

Delila éppúgy gyűlöli a sulit, amennyire szereti a könyveket. Van is egy nagy kedvence, amivel képtelen betelni. Ha valaki – különösen a népszerű lányok közül – megtudná, hányszor olvasta el újra és újra a könyvtár poros mélyéről előásott tündérmesét, a poklok legmélyebb bugyrába száműznék… örökre.

Delila számára ez a mese mégis több papírra vetett szavaknál. Persze ebben is van egy jóvágású (oké, dögös) királyfi, fényűző palota és elvetemült gonosztevő, mégis olyan, mintha valami mélyebb jelentése lenne. Delila egy napon azt is megtudja, mi ez. Mint kiderül, a nem is olyan szőke herceg nemcsak valóságos, de nagyon szemrevalónak találja tizenöt éves olvasóját. Csak hát… egy világ választja el őket egymástól. Így aligha működhet…



Eredeti cím: Between the Lines
Sorozat: -
Kiadó: Athenaeum
Megjelenés: 2016.03.25.
Goodread-es értékelés: 3,57


Miért figyeltem fel rá? 
Jodi Picoult munkásságával tavaly sikerült megismerkednem, és az írónő stílusa egyből elvarázsolt. A drámai és életszerű története nagyon megfogott. Igaz hogy manapság inkább a fantasy vonal menő nálam, de nagyon szeretem a romantikus történeteket is. A kötetet a lányával közösen írta, és a fülszöveg nagyon megtetszett. A borító is tetszik, tipikus nyári hangulatot áraszt.
Itt tudjátok előrendelni.




Fülszöveg:
Nincs elérhető fülszöveg és borító.














Eredeti cím: Lothaire
Sorozat: Halhatatlanok Alkonyat Után # 10
Kiadó: Athenaeum
Megjelenés: 2016.06.?
Goodread-es értékelés: 4,43


Miért figyeltem fel rá? 
A végére hagytam az egyik legjobbat. Imádom Cole-t, és az HAU sorozatát. Mivel ez is az Ulpiushoz tartozott, ennek a kiadása is becsődölt. Viszont a kiadó egyik munkatársa közhírré tette, hogy az Athenaeum kiadó Sherrilyn Kenyon sorozata mellett Ms.Cole eme sorozatát is felkarolja. Igaz, pontos dátum még nincs, csak annyi hogy esetleg a Könyvhétre érkezik. Viszont minél hamarabb, és minél többször szót ejtünk a megjelenésről, annál több olvasóhoz jut el a hír.
Igazán hálásak lehetünk a Kiadónak, hogy felkarolja ezeket a pararomance gyöngyszemeket. Annyi hátránya van a dolognak, hogy Regin történetét, a Sötétség démonát már nem lehet kapni sehol papír formátumban. De ez ne akadályozzon meg senkit. Ismét itt az esély, hogy olvassuk kedvenc sorozatainkat. Az esélyt megkaptuk, hát éljünk is vele.
Borító illetve fülszöveg még nincs, de bízom benne hogy pár hónap múlva az is napvilágot lát. Ettől már csak az lenne jobb, ha Nalini Singh sorozatait is folytatná valaki. Izgalmas, és jó könyvekkel teli évnek nézünk elébe, és még csak február van!


2016. 02. 01.

Mark Lawrence - Bolondok hercege

Fülszöveg:
Mark Lawrence egy újabb trilógia erejéig visszatér a Széthullott Birodalomba, hogy ezúttal egy kevésbé ambiciózus hercegről regéljen…

A vörös királynő öreg már, de a Széthullott Birodalom királyai így is mindenki másnál jobban tartanak tőle. Legfélelmetesebb fegyvere a titokzatos Néma Nővér, akit senki sem láthat, de a nevét rettegve emlegetik.

A királynő unokája, a gyáva és részeges nőcsábász, emellett szenvedélyes szerencsejátékos Jalan Kendeth herceg mindössze tizedik az öröklési sorrendben, ám tökéletesen elégedett jelentéktelen szerepével.

A Néma Nővér által állított halálcsapdából megmenekülve sorsa összefonódik Snorri ver Snagasonéval, az ádáz viking harcoséval. Hogy megtörjék a kettejüket egymáshoz béklyózó varázst, útnak indulnak a Széthullott Birodalmon át a jeges észak felé. A Holt Király bérencei elől menekülve számtalan veszéllyel, készséges nőkkel, Skilfarral, a jégboszorkával, sőt, még egy Jorg Ancrath nevű jöttment herceggel és bandájával is találkoznak.

Ám Jalan csak egyetlen dologra vágyik: szabadulni Snorritól, mielőtt a viking óriás küldetése sikerrel jár, és végre farkasszemet nézhet ellenségeivel a Fekete Erődben, a Metsző Jég peremén.


Borító: 5
Sorozat: A Vörös királynő háborúja # 1
Eredeti cím: Prince of Fools
Kedvenc karakter: Jalan, Snorri, Dr.Karógyökér
Oldalszám: 396
Kiadó: Fumax
Kiadás: 2014.11.06


 
Hosszúra nyúlik vissza a kapcsolatom az író munkásságával. Nagyon régóta kinéztem magamnak a Széthullott Birodalom sorozatát, és amikor még csak a Tövisek hercegét olvastam, akkora bizalmat szavaztam neki, hogy az eddig idehaza megjelent könyveit beszereztem. Köztük ezt is.
Majd pár hete megjelent ennek a könyvnek a folytatása, a Hazug kulcsa. Még akkor sem olvastam ezt a könyvet, de gondolkodás nélkül előrendeltem.
Hogy ez miért írom le? Hogy érezzétek, hogy Lawrence tud valamit, ha gondolkodás nélkül beszerzem a könyveit.

Imádom Jorg-ot. Egy fantasztikus karakter. Olyan, amilyen. Viszont Jalan-t is hamar megkedveltem pedig ő sem egy szent.

Lawrence ismét a Széthullott Birodalomba kalauzolja az olvasót. Itt viszont már nem Jorg cselekedeteiről olvashatunk, hanem egy másik herceg, Jalan életútjáról.
A két herceg nem is lehetne különbözőbb. Jorg kegyetlen logikával, brutálisan átgázolt mindenen és mindenkin. A célja az volt hogy császár legyen.
Ezzel ellentétben Jalan, a Vörös királynő unokája tökéletesen elégedett a felszínes életével. Élvezi a semmittevést. A legnagyobb baja, hogy a hölgyek ablakából jó testtartással ugorjon ki, és a hitelezői útjából is sikeresen eltűnjön.

Míg Jorg története drámai, és feszes, addig Jalan-é laza és humoros. Hihetetlen, hogy egy író írta a két sorozatot. A Bolondok hercegének első mondatai is arról árulkodnak, hogy Lawrence nagyon lazára vette a figurát. Humorizál, lazább a történetvezetés is. Jalan gondolatai kalandoznak, és nem egy célra fókuszálnak.


 A csaták lényege a stratégia, a stratégia pedig a prioritásokon fordul meg. Mivel az én első három prioritásom mindig az, hogy Jalan herceg, Jalan herceg, valamint Jalan herceg, és csak távoli negyedik, hogy „jól fessek”, megragadtam az alkalmat, hogy folytassam a menekülést.
 


Nagyon kíváncsi voltam, hogy Jorg nagy ívű, és drámai életútja után Lawrence mit tud még mutatni. Hiába, imádom Jorg-ot, de nekem az ő sorozata kicsit töményre sikeredett.
Jalan lazább és csapodárabb, és a könyv is sokkal könnyebben emészthetőbb.
Imádtam, hogy Jalan tudja hogy mit tud, és mire képes. Nagyon jó humorral áldotta meg Lawrence, ami az öniróniától sem mentes. Jalan saját magát is bírálja, ennek ellenére jól érzi magát úgy, ahogy van.

A Néma Nővérnek hála kénytelen Snorri-val, a viking harcossal és családapával utazni.
Fantasztikus dinamikája van a párosnak. Azt gondoltam hogy akik ennyire különbözőek, biztos hogy nem lesz könnyű összerázódniuk. De kár volt aggódnom!

Snorri tiszta szíve megoldott minden problémát. Jalan-val ellentétben Snorri talpig viking és harcos. Vad mosollyal az arcán indul csatába, míg Jalan az ellenkező irányba fut.
Lawrence lassan csepegtetett információkat Snorri családjáról, és arról, hogy mi történt velük.
Az író igen kegyetlen kedvében lehetett, mert ami Snorri családjával történt...

Annak ellenére, hogy a páros csak utazgat és lovagol, mégis eseménydús volt a könyv.
Mindig öröm látni, hogyha egy író a régi szereplőit is beleépíti az új sorozatába. Mosollyal az arcomon olvastam Jorg és bandája felbukkanásáról, és haverkodásukat Snorri-val.
Jorg sorozatában Lawrence inkább az Építőkre, és azok mágiájára koncentrált. Itt szinte fel sem merültek, inkább más mágiákat mutatott be az író.

Jalan és Snorri "átka" igen érdekes, és izgalmas. Főleg úgy, hogy a könyv végére meg is cserélődtek a dolgok.
Nehéz megfogalmazni, de pontosan értettem, hogy Jalan miért lett olyan, amilyen. Hogy mi a célja ezzel Lawrence-nek.
Néha úgy tűnt hogy jó irányba halad, és a pipogya alakból végre férfi lesz. De úgy tűnik hogy erre még várnunk kell.

Nagyon jól szórakoztam a könyvet olvasva. Jalan minden oldalon tett vagy mondott valamit, amitől hangos nevethetnékem támadt.

Mivel a Széthullott Birodalom trilógiának köszönhetően tudom hogy ki a Holt Király, és mi lesz Jorg történetének vége, nagyon érdekel hogy Jalan hogyan és hová fog beilleszkedni.

A Széthullott birodalomnak egy újabb arcával sikerült megismerkednem, ami igazán tetszett.
Jalan-ban több van mint ami látszik. Kíváncsi vagyok, hogy a következőkben mit sikerül elérnie.
De erre csak jó pár hónap múlva kerülhet sor. Nem vagyok hajlandó elolvasni addig a Hazug Kulcsát, míg a sorozat befejező kötete előrendelhetővé nem válik.
Nagy taps jár Lawrence-nek, és a fordítónak is, mert fantasztikusan szórakoztam!




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...