Moning-mánia

Mind a borító, mind a történet nálam a kedvencek kedvence, szóval nálam abszolút az év könyve...

Sherrilyn Kenyon

Mivel nagyon szeretem a görög mitológiát, úgy tűnt, hogy Kenyon könyveit az ég küldte, mert görögökből és mitológiából is van itt bőven....

Széthullott Birodalom

És most nektek mondom, hogy húsz évesen Császár leszek, a Birodalom ura...

Fekete Tőr Testvériség

Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és a vadászok között. A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött rá, hogy megvédi a vámpírokat a rájuk törő ellenségtől...

Nalini Singh

Eddig nem tudtam választani Nalini két sorozata közül.Melyiket szeretem jobban?Ki tudja. Most már egyértelmű a válasz...

2013. 07. 17.

Rachel Vincent:Stray - Kóborok

Fülszöveg:

Már csak nyolc fogamzóképes nőstény vérmacska van. És én vagyok az egyik. Éppen úgy nézek ki, mint akármelyik amerikai egyetemi hallgató. De vérmacska vagyok; alakváltó, két világ lakója. Bár a családom és a falkám rossz szemmel nézte, elszöktem a kényszer elől, hogy továbbvigyem a fajt, és kialakítottam magamnak egy saját életet. Amíg egy este az a kóbor meg nem támadott. Tudtam a kóborokról – a falka nélküli vérmacskákról – akik állandóan hozzám hasonlókat keresnek: csinos, termékeny nőket. Ezt a példány elkergettem, de aztán megtudtam, hogy két másik nőstény eltűnt. A veszélyből ennyi is elég volt, hogy a falkám hazahívjon a saját védelmem érdekében. Persze. Csakhogy én nem vagyok ijedős kiscica. Bárkivel vagy bármivel megküzdök, ha kell, hogy megtaláljam a barátnőimet. Vigyázzatok, kóborok – karmaim vannak, és nem félek használni őket!


Hol is kezdjem? Először talán ott, hogy időtlen idők óta a várólistámon volt a könyv, és örülök, hogy végre a magaménak tudhatok belőle egy példány.
Másodszor. Imádom a könyv borítóját, gerincét és a hátlapját. Amint kicsomagoltam, csak gyönyörködtem benne. És ahogy néztem, a sorozat többi borítója is nagyon jó, szóval alig várom, hogy a polcomon tudhassam őket.
Na de ennyit a mellébeszélésből. A könyv fülszövege mindig is tetszett, és kíváncsian kezdtem el olvasni. Örülök, hogy még egy alakváltós sorozatba futottam bele. És méghozzá milyen alakváltókba! Vérmacskák... Anita Blake óta nem lepődök meg túl sok mindenen, és be kell vallanom, nagyon tetszett, hogy most a "nagy macskák" vannak a porondon.
A világkidolgozás ötletes, de vannak dolgok, amiket az írónő elfelejtett megemlíteni, vagy saját magát keverte meg. Csalódást okozott azzal, hogy Faythe falkája, sőt, az összes alakváltó ugyan úgy néznek ki.( Mindannyian fekete macskák) Vártam valami egyedit, ami megkülönbözteti őket egymástól, de ez elmaradt.
Mint említettem, kíváncsian kezdtem el olvasni a könyvet, de ahogy haladtam, úgy merült fel bennem, hogy talán mellélőttem. Faythe gondolkodásával túl sok bajom nem volt, de a viselkedése...Olyan érzésem volt, mintha egy 16 éves, hisztis csitri gondolatait olvasnám, nem egy 23 éves lányét. Kezdett kiakasztani a folytonos, "én szabad vagyok, nekem nem dirigál senki" gondolkozásával, meg " én akkor is elmegyek innen" dolgaival. Az anyjával nagyon lekezelően beszélt, és ez már tényleg nem tetszett. Gondoltam, hurrá, belefutottam egy olyan könyvbe, ahol kezdtem nagyon nem szereti a főhőst.
És ekkor jött a fordulat. Faythe-et elrabolják, és onnantól viszont...Faltam az oldalakat. Nem tudom, mi történhetett az írónővel, de egyszerűen remekelt. Faythe-et imádtam, humoros volt és bátor, a cselekmény pörgött, és nem bírtam letenni a könyvet.
A többi szereplő is megkedveltette velem magát. Igaz, egy cseppet kicsit túl sokan voltak ahhoz, hogy megismerjem őket, és tudjam, ki hogy néz ki, de alapvetően szimpatikusak mindannyian.
Fogalmam sincs miért, de én Marc-ról azt gondoltam, hogy valami emberi rendőr. Olyan rendőrös neve van. Erre kiderül, hogy egy falkában vannak Faythe-el, és régen elég közel álltak egymáshoz. Szó mi szó, a szerelmi háromszög is befigyel, de nem éreztem idegesítőnek, mert valódi szerelmi háromszög sincs. Vagyis, nekem már a kezdeteknél nyilvánvaló volt, hogy ki lesz Faythe társa.
A végkifejlet is nagyon tetszett,szinte gondoltam, hogy Faythe valamit nem úgy csinál, ahogy azt előtte a többiekkel megbeszélték.
A könyv negatív szereplői tényleg rossz fiúk voltak. Értem ezalatt, hogy átjött Miguel őrült viselkedése. Sőt, a maga módján, nagyon tetszett ő is. Hozta a gonosz karakterhez elvárt színvonalat.
A végkifejlet tetszett, bár lehet, hogy lehetett volna valami ütősebbet is kihozni belőle.
Ha valamelyik sorozathoz kellene hasonlítanom ezt a sorozatot, akkor azt mondanám, hogy a True Blood és Mercy Thompson-hoz áll a legközelebb.
Nagyon sokat gondolkodtam, hogy mégis hány pontot adjak a könyvnek, de Faythe csökönyössége fél könyvön át kezdett kiakasztani, és nem is nagyon történt a könyv első felében túl sok minden. Mindent összevetve, nekem nagyon tetszett a könyv, és alig várom, hogy folytathassam.


Értékelés: 4
Borító: 5*
Sorozat: Shifters # 1
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 478
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás dátuma: 2012

2013. 07. 13.

Cassandra Clare - Az angyal

Fülszöveg:
A mágia veszélyes
– de a szerelem még veszélyesebb!

Amikor a tizenhat éves Tessa Gray megérkezik a viktoriánus Angliába, valami rettenetes vár rá a londoni Alvilágban, ahol vámpírok, boszorkánymesterek és más természetfeletti lények járják az utcákat a gázlámpák alatt. Tessának nincsenek barátai, és egyetlen pillanatra sem érezheti magát biztonságban, ezért menedéket kér az Árnyvadászoktól, akiknek egyetlen célja, hogy megszabadítsák a világot a démonoktól.
Ahogy egyre mélyebben merül el a világukba, a lány azt veszi észre, hogy egyszerre varázsolja el két legjobb barát, és nem sokára rá kell döbbennie, hogy a szerelem a legveszélyesebb varázslat mind közül.



Szerencsétlen könyvet még tavaly karácsonyra kaptam. Vagyis én akartam, megrendeltem, és ez lett a karácsonyi ajándékom. Utána pedig csak állt ott a többi Clare könyv mellett. Vettem más könyveket, olvastam őket, de ahányszor ránéztem erre a könyvre, nem kapott el az érzés, hogy én most akarom olvasni. De már eltelt 7 hónap, és most komolyan. Miért nem olvastam még el? Tegnap ültem a kedvenc fotelemben, és csak néztem a könyvet. Akkor sem volt olyan érzésem, hogy olvasni akarom, de valami hajtott, hogy olvassam el, hiszen az első pár mondatot már hónapokkal ezelőtt elolvastam, és hát Clare... Szeretem a könyveit a hibái ellenére is.
Ward könyveinek újraolvasása során megtanultam, hogy ne akarjak két sorozatot összehasonlítani, és keresni a hibákat benne. Úgy vágtam neki ennek a résznek is, mintha teljesen új lenne. (Na jó, azért ez nem volt olyan egyszerű, hiszen úgy hirdetik a könyvet, mint a Végzet Ereklyéi előzményei...) De megtettem minden tőlem telhetőt, hogy ne akarjam a két sorozat szereplőit egymáshoz hasonlítani.
És sikerült is, meg nem is. Will kivételével aki naaagyon hasonlít Jace karakterére, a többieket nem hasonlítottam senkihez. Mindenkinek megvolt a maga személyisége. Bár a Will és Jace hasonlóságot is ráfogom arra, hogy Herondale-ek.. (Igen Clare, ez egy kis kedvezmény tőlem neked)
Míg Clary (Végzet Ereklyéi) az idegeimen táncolt minden megszólalásával, Tessa egyáltalán nem. Kicsit naiv, és egy picit idegesített, hogy a fél könyvet csak azzal tölti el, hogy "Jajj, hol a bátyám", meglepő módon semmi bajom nem volt vele. Sőt, nagyon is megkedveltem.
De térjünk vissza a könyv elejéhez. Nagyon tetszett, hogy az Árnyvadászok őseiről olvashattam, és hogy hogyan alakultak meg egyes szerkezetek, amiket a Végzet Ereklyéiben előszeretettel használtak. Tetszett a 19. századi London, és úgy az egész könyv is. De valami hiányzott. Hiába imádom a Clare által megálmodott világot, nekem valami így is hiányzott. Nem kapott el az a jófajta érzés, mint amikor a Csontvárost olvastam. Egyszerűen csak olvastam, és meglepődtem, hogy nem kerül hozzám igazán közel egyik szereplő sem. Pedig a könyv humora valami isteni. És Will is tudja, mitől vigyorogjon az ember lánya. De mégis, volt valami, ami nem klappolt. Ma elolvastam a megmaradt oldalakat (kb a fél könyvet) és valahogy jobban tudtam azonosulni a szereplőkkel, beletudtam élni magam a helyzetekbe, és azt vettem észre, hogy jobban tetszik, mint tegnap. De még így is megmaradt a hiányérzetem.
A szereplők...Na igen. Will kitett magáért.Már az első oldalon megkedveltette velem magát. Rásüthetném, hogy egy az egyben Jace, de akkor hazudnék. Tény és való, hogy nagyon sok a hasonlóság köztük, de Will-nek is megvan a maga személyisége. Titokzatos, és szerintem nyersebb is, mint Jace. Amiért haragszom rá, az a könyv végén lévő jelenet miatt van, ami közte és Tessa között zajlik.
Tessa-ról már tettem említést. Érdekel, hogy mi is ő valójában. Rásütötték, hogy végül is ő egy boszorkánymester, de nem hiszek én ebben. Van itt még valami, csak még nem jöttem rá, hogy micsoda. (És ne feledkezzünk meg arról, hogy az Üvegváros-ban Tessa is felbukkan, bár nincs név szerint megemlítve)
Jem akarva, akaratlanul belopta magát a szívembe. Érdekesnek találtam, és olvasás közben azt vettem észre, hogy biz' én nagyon is szimpatizálok vele. Érdekelt, hogy miért olyan beteges, és Will miért viselkedik vele másképp, és amikor kiderült...Nagyon nem tetszik,hogy mi történt vele, de voltam olyan okos (remélem érzitek a szarkazmust) hogy belefutottam egy nagy spoiler-be vele kapcsolatban, és már csak azért is elolvasom ez a sorozatot is.

Will, Tessa és Jem

A többi szereplő.... Charlotte szimpatikus, Henry...Kicsit ügyefogyott, de kedvelhető. Egyedül Jessamine váltott ki belőlem ellenszenvet. De a könyv végére valahogy megbékéltünk egymással. Oh, és ott van Magnus, aki nélkül nem is lenne igazi a könyv, aki most egy kicsit visszafogta magát. És...Church... Nem tudom, hogy ő az a Church, vagy valami hagyomány lesz egy ilyen macskát tartani, mindenesetre örülök, hogy ő is felbukkant.
Maga a történet is nagyon tetszett, de valahogy nem ragadott magával. Érdekes volt a "mehanikus gépek" megoldás, és be kell vallanom, Clare engem is az orromnál fogva vezetett, hogy ki is az a bizonyos Magiszter. Kíváncsi vagyok, hogy még mivel fog előrukkolni a fő gonoszunk.
Összességében véve viszont cseppet csalódott vagyok, mert jobbra számítottam. Tetszett a könyv, olvastatja magát, a humor adott, és a romantika is hangsúlyosabb részt követelt magának, de nekem mégis hiányzott valami. Mindenesetre a sorozat további részeit is el fogom olvasni, mert az Árnyvadászok világából soha sem elég.


Értékelés: 4
Borító: 4,5
Sorozat: Pokoli Szerkezetek # 1
Kedvenc karakter: Will, Jem, Magnus Bane,
Oldalszám: 468
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás dátuma: 2012

2013. 07. 08.

Larissa Ione - Elszabadult vágyak

Fülszöveg:
Runa Wagner egyáltalán nem akart beleszeretni a jóképű idegenbe, aki mintha ismerte volna a legtitkosabb vágyait. De nem tudott ellenállni a hihetetlen szenvedélynek, amely lángra lobbant közöttük, és ami elhamvadt, amikor Runa rájött, hogy a férfi megcsalja. És furcsa változásokat is érzett saját magán…
Megfogadta, hogy bosszút áll a férfin, aki tönkretette az életét, és a nyomába eredt, ám ez oda vezetett, hogy Shade leggonoszabb ellensége foglyul ejtette őket.
Shade, a seminus démon, akin szerelmi átok ül, remélte, hogy sosem látja többé Runát. Ám mikor egy sötét tömlöcben ébredt a mérges és titokzatos erőt sugárzó Runa mellett, rájött, hogy a nő még veszélyesebb hatással van rá, mint valaha. Rabtartójuk varázslata arra kényszerítette őket, hogy átessenek a nászszertartáson, így egy életre egy párként kénytelenek élni. Együtt vették fel a harcot az őrült ellenséggel, akinek nem csak velük voltak tervei…



Azt hiszem, még soha nem volt ilyen nehéz dolgom egy könyv pontozását illetően. Fogalmam sincs, hány pontot kapjon, mert.... Nos kezdem az elején.
Az első rész nagyon tetszett. Sőt, imádtam! Főleg Eid és a világkidolgozás miatt. Na meg persze ott volt Wraith is, szóval tényleg nagyon tetszett a könyv. Tayla-val azonban voltak gondjaim. Nem sok, de akadt.
Ebben a könyvben sokkal több a cselekmény és az akció, mint az első részben. Runa-t is sokkal jobban megkedveltem, és az egész könyv csak pörgött és pörgött. Amivel, vagyis akivel bajom volt, az maga Shade.
Ha egy új könyvbe kezdek, mindig úgy állok hozzá a szereplőkhöz, hogy lesz, ami lesz. Shade az előző részben teljesen hidegen hagyott, pedig próbálkozott. Ezt a könyvet is úgy kezdtem, hogy lesz időm, hogy valami érzelemfélét kicsikarjon belőlem. De, be kell látnom, hogy Shade hiába próbálkozott - méghozzá elég keményen - semmi hatást nem ért el nálam. Néha mosolyt csalt az arcomra, de maga a karakter annyira semleges maradt számomra, hogy nem is emlékszem, volt-e valaha ilyen eset a könyvmolyságom óta.
Mint írtam, maga a történet pörög. Akció, kaland, érzelem, romantika, erotika, humor... És még sorolhatnám. Már az első oldalon pörögnek az események és ez kitart a könyv végéig.
Ione sem kíméli a szereplőit, mert egy szempillantás alatt legyilkolja őket. Nem is tudom, hogy volt-e dolgom ilyen írónővel, mint ő. Mármint aki ilyen gyakran gyilkolja le a karaktreit.
Runa-ról már szó esett az előző részben, és vártam, hogy itt mit mutat. Nos, igen, Runa aztán tudja, mitől lesz egy főhősnő egy nagyon jó karakter. Mármint értitek. Nem siránkozik a helyzetén, mindent megtesz, hogy kikerüljön a slamasztikából, a humora is jó, okos és nagyon, de nagyon makacs. És Shade is. De míg Runa-nak jól áll ez a makacsság, Shade-nek...
Shade átkáról már volt szó az első részben, és morogtam is amiatt, hogy miért nem ír róla Ione legalább pár szót.Nos, is kiderült, mi is az a bizonyos átok. És ami nagyon zavart benne, hogy a könyv felénél sem mondd semmit Runa-nak erről. Sőt, semmiről. Majd, a könyv vége felé nyögi ki, hogy miről van szó. Kérdem én, erre miért volt szükség? És arra, hogy ő is vérfarkas legyen? Na, erre nagyon húztam a számat. Runa-nak jól áll a vérfarkasság, na de Shade? Jó persze a könyv végére megoldódik a helyzet, de akkor is.
Egy új ellenség is felbukkan. Vagyis nem is annyira új. Az előző kötetben volt egy csavar, hogy Wraith áll a démonok szervkereskedelme mögött. Tudtam én, hogy nem ő az, de érdekelt, hogy akkor ki. Na, erre hamar megkaptuk a választ, és mondhatni meglepődtem. De csak egy kicsit.
Roag az eddigiek alapján sem volt egy értelmes alak, de itt hozta az "őrült, gonosz" figurát. Ez bejött.
A mellékszál is nagyon tetszett. Mármint a Gem és Kynan mellékszál. Az már nem, hogy mi is történt közöttük. De, Ione itt kezdi el alapozni a sorozat spin-offját, és nagyon remélem, hogy azt is olvashatjuk, mert pár moly elmondása szerint nagyon jó kis sorozat az is.
Na de visszatérve a könyvre. Wraith nagyon sokat szerepelt, aminek nagyon örültem, mert imádom a pasast. Ő a kedvenc testvérem, és mindig örülök, ha "látom". Az is tetszett, hogy végre megtudta, hogy a testvérei mit tesznek érte. ( Értem ezalatt Eid havi elverését a havi kvóta miatt) Bár Roag itt is bekavart, de ez kellett, hogy Wraith rádöbbenjen a dolgokra.
Az erotika is nagyon mennyiségben volt jelen, és egy kicsit másképp, mint amit én megszoktam. Értem ezalatt a Bdsm dolgot. Nem nagyon olvastam még róla, és érdekes volt, hogy Ione ezt is bevállalja.
Visszatérve Shade-re és az átkára. Gondoltam, hogy az lesz, ami lett, de még így is izgultam miatta és Runa miatt.
Az utolsó fejezet egy picit mézesmázos lett, már ami a gyerek dolgot illeti. De Ione felcsigázott azzal, hogy Wraith is átesett a s'genezisen.
És kérdem én. Mikor olvashatjuk Wraith kötetét? Remélem, még az idén, mert ezt várom a legjobban.
Mindenesetre, hiába jobb ez a kötet, mint az előző, de Shade annyira hidegen hagyott, hogy a valami hihetetlen. Belátom, hogy tényleg jobb ez a rész, de Shade miatt fél ponttal kevesebbet kap, mint az első rész.



Értékelés: 4
Borító: 5
Sorozat: Daeminoca # 2
Kedvenc karakter: Eidolon, Wraith 
Oldalszám: 432
Kiadó: Egmont 
Kiadás dátuma: 2012

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...