Jamie McGuire - Gyönyörű ​megváltás

Fülszöveg:
A kemény, tréfát nem tűrő Liis Lindy FBI-ügynök eldöntötte, hogy csupán a munkájával köti össze az életét, így felbontja jegyességét, és Chicagóból San Diegóba költözik. Thomas Maddox egy arrogáns és könyörtelen különleges ügynök. A világ legkeményebb bűnözőit tette már hűvösre, és ő a szervezet egyik legjobb embere. Annak ellenére, hogy temérdek életet megmentett, van egy ügy, amely túlszárnyalja képességeit. Öccsére, Travisre börtönbüntetés vár, mivel benne volt a keze egy alagsori gyújtogatásban, amely során számtalan főiskolás veszítette el az életét, a média pedig igazságszolgáltatást akar. Travis egyetlen mentőöve Thomas. A férfi öccse megmentése érdekében alkut ajánl: Travisnek be kell lépnie az FBI-ba. Liis makacs és kihívó, ám valahogyan sikerül meglágyítania Thomas kemény határait, és ráveszi, hogy a tökéletes ügynök elkísérje őt egy ünnepségre. Egy párként utaznak el Travis és Abby fogadalmának megújítására, és amikor véget ér a ceremónia, Liis elgondolkozik, hogy valóban csak tettették-e vonzalmukat.

Borító: 5
Sorozat: Maddox testvérek # 2
Eredeti cím: Beautiful Redemption
Kedvenc karakter:Thomas
Oldalszám: 374
Kiadó: Maxim
Kiadás: 2015

Teljesen mindegy hogy melyik Maddox srácról olvasok éppen, az biztos hogy mindegyik elvarázsolt, és elrabolta a szívemet.

Az előző részben kiderült hogy Cami titokzatos pasija Thomas volt, és ez okozott némi kellemetlenséget. Főleg ebben a kötetben.

Érdekelt Thomas története. Kíváncsivá tett az írónő. Főleg azért, mert most tényleg egy olyan regényt írt, ahol a szereplők nem 20 évesek.

Thomas az FBI kötelékében dolgozik, és igen szépen lépked azon a bizonyos ranglétrán. A munkában könyörtelen, de a magánéletben egy igazi Maddox.

Liis áthelyeztette magát Thomas egységébe, hogy minél hamarabb előre tudjon lépni. Első estélyén a városban megismerkedik egy jóképű idegennel, és együtt töltik az éjszakát. Másnap jön a döbbenet, hogy ez a bizonyos férfi Thomas, a felettese.
Liis lett Thomas egységében a nyelvi szakértő, bár arról kevesen tudnak hogy a nő hány nyelven is tud beszélni.

Kíváncsian vártam, hogy ebből az alapsztoriból mi fog kisülni. Mert egyértelmű hogy Thomas még mindig szerelmes, és Liis pedig munkamániás. Valamint a közös estélyük is rányomja a kapcsolatukra a bélyeget.

De nem kellett aggódnom. Liis-t nagyon hamar megkedveltem. Nem fél kinyilvánítani a véleményét, talpraesett és humoros. Thomas-val jó párost alkotnak.

Viszont az nehezen hiszem el, hogy az FBI-nál ilyen a légkör. Sokkal jobban emlékeztetett egy gimnazista klubbra, mint az FBI-ra.

A páros között már első este megvolt a kémia, és ez mit sem változtatott azon, hogy kiderült, hogy kollégák.

Jó volt látni, hogy Thomas kezdi Cami-t kiheverni, bár Liis ezt nem igazán hitte. Nem is alaptalanul.

A páros hivatalos Abby és Travis esküvőjére, ahol el kell játszaniuk, hogy egy pár. Mindezt a nyomozás és Travis jövője érdekében.

Jó volt látni a csapatot együtt, és a pároson sem látszott, hogy meg kell erőltetniük magukat Már ami a kapcsolatukat illeti. Nagyon jók voltak együtt, és Liis is kezdett kibontakozni.

Thomas a legnagyobb testvér, ő volt az, aki apjuk helyett apja volt a testvéreinek. Ezt a szokását most sem hagyta el. Tetszik nekem Thomas MAddox, és örülök, hogy egy olyan nőt talált magának, mint Liis.

Cami itt nekem kicsit sok volt, de örülök hogy sikerült tisztázniuk mindent Thomas-val.

Szeretem ezt a sorozatot, és a Maddox fiúkat is. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megkedvelem Thomas-t, és majdnem egy szinten fog állni Travis-vel.

Read More

Anne Bishop - Vörös ​betűkkel

Fülszöveg:
Meggie Corbyn cassandra sangue, vagyis vérpróféta, azaz ha a bőrén vágás nyomán kiserken a vér, látja a jövőt. Meggie ezt a különleges képességét inkább átoknak, mint áldásnak tekinti. Meg nem szabad ember. Tartógazdája rabszolgaságban őrzi, hogy csak ő szerezhessen tudomást látomásairól. Meggie azonban megszökik és az egyetlen biztonságos hely, ahol elrejtőzhet, a Lakeside Udvar nevű üzleti negyed, amit a Mások működtetnek.

Az alakváltó Simon Wolfgard vonakodik felvenni az Emberi összekötő állásra jelentkező idegent. Egyrészt azért, mert úgy érzi, hogy valami titkot rejteget, másrészt azért, mert nincs emberi prédaszaga. Ám egy erősebb ösztön arra készteti, hogy mégis alkalmazza Meggie-t. Amikor megtudja róla az igazat, és azt is, hogy a kormányhatóság körözi, Simonnak el kell döntenie, vajon megéri-e, hogy bekövetkezzen az emberek és a Mások között szinte elkerülhetetlen harc.

Borító: 5*
Sorozat: A Mások # 1
Eredeti cím: Written in Red
Kedvenc karakter: Pónik, Tess, Sam, Elementálok
Oldalszám: 512
Kiadó: Twister Media
Kiadás: 2016.11.29 / 2016.06.09.

Mióta kiderült hogy megjelenik idehaza ez a regény, azóta figyelemmel követem.

Szeretem az urban fatasy-ket. Nagyon. De új szerzőkkel mindig bizonytalan vagyok.

De mostanában annyiszor felbukkant ez a könyv a böngészéseim során, hogy nem volt mese. Beszereztem, és most hogy itt vannak az ünnepek, nyugodtan olvashatok.

És milyen jól tettem!

Amint a kezembe fogtam a regényt, egyszerűen nem bírtam letenni!

Beszippantott a ez a világ, és bármilyen közhely is, de nem akart elereszteni.

Való igaz, kicsit lassan haladt a könyv, de ezt az írónő hamar orvosolta.

Bele lehetne kötni a könyv egyes részeibe, de nem akarok. A Mások világa annyira magával ragadott, hogy most eltekintek egyes hibáktól.

Maggie egy hideg estén keveredik az Udvarba, és ez az utolsó esélye a túlélésre.

Simon, az Udvar vezetője úgy dönt hogy alkalmazza Maggie-t, mint Összekötőt az emberek és a Mások között, bár nem is sejti, hogy mi vár még rájuk...

Maggie nem az a hősnő, akit amúgy kedvelek. Én a tökös és erős női karaktereket kedvelem. De Maggie gyermeki kedvessége engem is hamar magával ragadott. És a Másoknak erre volt szükségük.

Ők az ember húsnak tekintik, de Maggie felbukkanásával megváltozott bennük valami. Igaz, még mindig húsnak tekintik az embert, de Maggie-t maguk közé fogadták.

Szívderítő volt látni, hogy Maggie, akaratán kívül maga mellé állította az Udvar legveszélyesebb lényeit, csupán a kedvességével.

Ami legelőször megfogott a könyvben, az a világ, amit az írónő felépített. Igaz hogy lassan haladt a könyv, és több szemszögből láthattuk ezt a világot, de utólag belegondolva ez kellett. Így az írónő könnyedén bemutatta a Mások világát, és azt mit is jelent ez az embereknek. És egyáltalán nem volt szájbarágós.

Láthattuk ezt a világot minden fajt - ember, Más és Maggie - szemszögén keresztül.

Imádtam, ahogy a Mások befogadták Maggie. A maguk módján.

Nem lehet tudni hogy valójában mik, és hogyan lettek azok, akik. Ez az egyik szívfájdalmam. Annyi bizonyos, hogy az állati énjük pár tulajdonságával rendelkeznek.

Maggie-ről hamar kiderül a titka, és ez az egyik fő cselekményszála a könyvnek.

Ami a legjobban tetszett, az Maggie és Sam kapcsolata. Az olvasó értette hogy Maggie miért is teszi azt, amit. A Mások szemszögéből ez már szentségtörés.

Öröm volt látni, ahogy Sam magára talál. Boldog vigyorral olvastam, ahogy sikerül lassan, de biztosan túllendülnie a problémákon.

A terre indigene népe nagyon változatos. Imádtam a Pónikat és az Elementálokat. A farkasokat és Tess-t. A hollók imádatát a fényes dolgok iránt.

Szóval igen, A Mások tényleg vadak és nem érdekli őket az ember, de mégis sikeresen levettek a lábamról.

Asia eleite érdekes volt, de ahogy haladta könyv, nagyon mérges voltam Simon-ra. Nem igaz, hogy nem vette ezeket észre. És hogy a nő egy TV műsor vagy egy filmszerep kedvéért csinálta? Szinte komikus.

Ennek ellenére izgalmas volt, amit az emberek alkottak. Szembe akarnak szállni a Másokkal. Van akit Maggie érdekelt, van akit Sam. Van, akit csak az, hogy a Mások elpusztuljanak. Érdekes vonal ez, kíváncsi vagyok hogy mi kezd az írónő ezzel.

Általában - szinte mindig - igénylem a romantikát a könyvekben. De itt valahogy nem hiányzott. Még Maggie-nek és Simon-nak is szokni kell a helyzetet, ami kialakult. De érdekes volt látni, hogy Simon kezd hamarabb ráébredni a vonzalmára.

A végkifejletet imádtam. Az Udvar lakói összefogtak, és olyan produkáltak, amit nem vártam. Mindenki a saját erejével küzdött, és öröm volt olvasni, ahogy felvonultatta őket az írónő. Egyértelműen az Elementálok voltak azok, akiken állt vagy bukott a város sorsa.

Imádtam hogy Maggie-vel ennyit törődnek, viszont nem tudnak mit kezdeni az emberekkel. Aranyos volt ez a csetlés botlás tőlük.

Egyértelmű hogy változásnak indult az Udvar, és kíváncsi leszek, hogy milyen változások lesznek még.

Sajnálom hogy a Vezért nem sikerült megtalálni, és Monty szála sem haladt előre. Tény, hogy sokan javult a kapcsolata a rendőrségnek a Másokkal, de az írónő nem sokat kezdett Monty-val.

Minden imádatom ellenére azért valami nekem még hiányzott a könyvből. Imádtam a Másokat, és azt, ahogy élnek. Maggie is aranyos volt a maga kedvességével.

Nagyon remélem hogy a Kiadó hamarosan megjelenteti a további köteteket, mert érzem hogy újabb kedvenc sorozatra találtam!

Read More

Sarah J. Maas: A ​Court of Thorns and Roses - Tüskék és rózsák udvara

Fülszöveg:
A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak.
Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát.

Borító: 5*
Sorozat: Tüskék és Rózsák Udvara (ACOTAR) # 1
Eredeti cím: A Court of Thorns and Roses
Kedvenc karakter: Rhysand, Feyre
Oldalszám: 512
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2016.11.29 / 2016.12.09

Nem igazán bízom az agyon hypol-t könyvekben. Ezt a kötetet már hónapokkal ezelőtt felkapta a blogger társadalom, és mikor kiderült hogy a Kiadó megjelenteti idehaza, mindenki erről beszélt, és szigorúan csak ACOTAR-ként emlegette.

Még nem olvastam semmit az írónőtől. Hónapok óta tervben van, de valami mindig visszatart.
De ezt a könyvet muszáj volt elolvasnom.
Urban fantasy, ami nem nélkülözi a kegyetlenséget? Nekem való!
Emellett az írónő a Szépség és Szörnyetegből merít, ami eléggé felkeltette az érdeklődésemet.

Feyre évek óta gondoskodik elszegényedett családjáról. Nővérei és apja nélküle már rég meghaltak volna. Feyre kénytelen volt vállalni ezt a megterhelő és mocskos feladatot.
Régen jómódúak voltak, de apjának hála már a koldusok is gazdagabbak náluk.
A lány éppen az erdőben vadászott, amikor felbukkant egy óriási farkas, ami nem lehetett egy mezei jószág. Mivel a könyv elején már kiderült hogy ebben a világban a tündérek az urak, izgatottan vártam mi sül ki ebből a történetből.

Eleinte lassan haladt a történet. Majd felbukkant Tamlin, és kezdett a történet magára találni. De még így sem éreztem azt, hogy rajongóvá avanzsálok.

Izgalmas volt, ahogy Feyre-vel együtt jobban megismerjük a tündéreket, és belátjuk, hogy ahogy az embereknél, a tündéreknél sem kell egy kalap alá venni egy egész fajt.

Tamlin a maga morgó módját megmutatta a lánynak  Prythian Tavasz udvarát. Hol a szépségét, hol az árny oldalát.
Öröm volt olvasni, hogy a tüskés és bizalmatlan Feyre hogyan nyílik meg, és fogadja be az újdonságot.

A kötet elején Feyre-nek sikerült meglepnie. Egy 19 éves lány, aki maga gondoskodik a családjáról. Erős és eltántoríthatatlan, aki - mint később kiderült - nagyon sok mindent feláldoz a szeretteiért.
Kedvelem az ilyen hősnőket. Még több ilyenre volna szükség!

Feyre és Tamlin egyre közelebb került egymáshoz, és én bizakodó mosollyal olvastam az évődéseiket.

Tamlin hatalma óriási, bár Amartha nagyon meggyengítette. Alakváltó képességének hála sokkal inkább egy morgó medve, mint tündér.

Nagyon vártam már, hogy Karen Marie Moning tündéreihez hasonló kegyetlenül ábrázolja valaki ezeket a lényeket. Nem csak éppen hogy rosszaknak, hanem amilyennek elképzeli az ember őket.
Sarah-tól ezt teljes mértékben megkaptam, és nem győztem hála imákat rebegni.

Amit eléggé hiányoltam, hogy Tamlin egyáltalán nem osztja meg Feyre-vel az információkat. Mi gyengítette le a Tavasz udvarát, és mi vadászik rájuk? Semmi információt nem kaptam, és a könyv közepére kezdett elfogyni a türelmem.
Szó se róla. Szerettem olvasni a könyvet, és élveztem Tamlin és Lucien felbukkanását is. Viszont úgy éreztem, hogy valami nagyon hiányzik.

Hála a hazai bloggereknek, Rhys-ról már tudtam. És kíváncsi voltam rá. Miért rajonganak ennyire érte?
És be kell vallanom, jobb lett volna ha nem tudok róla. Mert így hiába, itt volt Tamlin, akit amúgy nagyon tudtam volna imádni, de Rhysand-re készültem és várakoztam. Tudtam hogy jó karakter lesz. Az általam olvasott bloggerek nem imádnák ennyire, ha nem így volna.
De így csak a hibát kerestem szegény Tamlin-ben. És amikor Rhysand felbukkant, el is felejtettem hogy Tamlin a világon van. Minden porcikámmal az Éjszaka udvarának főurára koncentráltam.

És így végigolvasva a kötetet, az én rajongásom is elérte Rhys-ot.
Igen, kegyetlen. De ennek így kell lennie. Romantikus lelkű lévén próbáltam mindig a jót keresni a rossz cselekedete mögött. És ahogy haladt a könyv, úgy kezdjük megismeri őt.
Sok mindent megtesz az udvaráért, de mások ezt nem látják.

Valami oknál fogva Feyre-t a "szárnyai" alá veszi, bár elég furcsán mutatja ezt ki.
Egyből eszembe jutott örök kedvenc karakterem, Jericho Barrons. Ő sem válogatott a módszerekből, de a célját elérte.
Rhys is segít Feyre-nek a maga módján. Eleinte úgy tűnik hogy élvezi a kegyetlenkedést, de a férfi szeme előtt a végcél lebeg.
Öröm volt olvasni a közös jeleneteiket, és alig várom a folytatást!

És a könyv második felében jött el a pillanat hogy csalódnom kellett Tamlin-ben. Elküldte Feyre-t - bár értem miért tette - és csak úgy elfogadta a sorsát.

És Feyre bebizonyította, hogy igenis léteznek még badass hősnők. Bámulatos volt ahogy küzd, és feláldozz mindent hogy megmentse Tamlin-t.
Imádtam a könyv második felét! A feladatok, a kegyetlen tündérek, ... Igazi csemege!

Lucien-t is a szívembe zártam, remélem hogy a következő részekben többször felbukkan.

Tamlin viszont, ahogy említettem, csalódást okozott. Főleg a könyv második felében. Nem tett semmit hogy segítse a lányt, vagy éppen hogy felvegye a harcot Amarantha-val. Csak ült a helyén.

Szívesen olvastam volna még többet a tündérek udvarairól és hierarchiájukról. De ahogy utánanéztem, a következő kötetben - A köd és harag udvarában - nagyobb szerepet fog ez a szál kapni.

A végkifejlet ütősre sikeredett, alig győztem kivárni mi vár még rám. Nem hittem volna hogy Feyre-re ez a sors vár, de elégedett vagyok.

Nagyon várom a sorozat következő részét. Már az is késő volna, ha holnap jelenne meg.
Remélem Könyvmolyképző Kiadó, hogy nem kell egy egész évet várnom a folytatásra!

Read More

Naomi Novik - Rengeteg

Fülszöveg:
Agnyeska szereti csendes faluját a völgyben, az erdőket és a csillogó folyót. Kis világának peremén túl azonban a gonosz varázslattól sötétlő Rengeteg burjánzik, melynek árnyéka a lány életére is rávetül.

Népét egy szigorú varázsló oltalmazza a Rengeteg hatalmától, a Sárkányként ismert mágus azonban szörnyű árat követel a segítségéért: tízévente egy hajadont. Ahogy közeleg a kiválasztás ideje, Agnyeska félelme egyre nő, mert tudja, hogy legjobb barátnőjére, a szépséges és bátor Kasjára fog esni a Sárkány választása, és senki sem mentheti meg a rá váró rettenetes sorstól.

Amikor azonban a Sárkány eljön, nem Kasja lesz az, akit elragad.

Borító: 5
Sorozat: -
Eredeti cím: Uprooted
Kedvenc karakter:-
Oldalszám: 488
Kiadó: Gabo
Kiadás: 2016

Hosszú történetünk van ezzel a könyvvel. Megjelenés óta érdekelt, de csak a Könyvhéten tudtam beszerezni. Szeptemberben elővettem, mert azért illik elolvasni azt ami pár hónap óta a polcomon áll. Valamint, igen csak jó értékeléseket kapott.

És mi történik? Untam a könyvet. Az elejétől a végéig. Kérdés, hogy akkor miért olvastam el? Mert gyönyörű a borítója, és bosszantott hogy untat. Azt gondoltam, ahogy haladok, úgy fog változni a helyzet. De egyre rosszabb lett.

Ezért is tartott majdnem 3 hónapig, míg a végére értem.

Ígéretes volt a történet, és szívesen kezdtem el olvasni. De nem kapott el. Semennyire. Untam, száraznak éreztem. A szereplőket élettelennek éreztem. Kivéve Kasja-t. Ő volt a regény hőse.

Nagyon izgatta a fantáziám Sárkány de benne is csalódnom kellett. Az gondoltam, hogy kapok egy erős alfahímet, valami olyasmit mint Moning Barrons-je, de Barrons kisujjában több élet volt, mint Sárkányban.

Agnyeska eleinte szimpatikus volt. Egy olyan lány, akiben nincs mágia, és inkább a háttérben szeret meghúzódni.

De tőle sem azt kaptam, amit vártam.

És ez az egész regényre igaz.

Ami még jobban elvette az életkedvem, hogy a könyv közepe tájékán fedeztem fel, hogy az egyik oldal ketté van tépve.

Ekkor éreztem azt, hogy összeesküdött ellenem a világ. Nem elég, hogy kínlódom vele, erre még ketté is van tépve?

A makacsságomnak köszönhetően csak azért is végig akartam olvasni. És nem voltam lenyűgözve.

Azt vettem észre, hogy alig várom már hogy vége legyen. Több mondatot átugrottam. Sőt több bekezdést.

A könyv végére mondom azt, hogy értékelhető. A könyvhöz képest elégedett voltam. Valami  hasonlót vártam.

Agnyeska képességei hirtelen ugrottak meg. Természetesen a "tanulási" időszakban semmi sem sikerült neki, de amint átugrottuk a kötelező köröket, Agnyeska hirtelen a nagyok között találja magát, és olyanokat tesz, mint akinek több évtizedes tapasztalata van.

Maga a Rengeteg és az ötlete nem rossz. De nekem nagyon száraz és sótlan volt. És ez a szereplőkről is elmondható.

Kimondottan csalódott vagyok! Annyival többet vártam ettől a regénytől, és semmit sem kaptam. Próbálkoztam, hátha rosszkor olvasom. De három hónap alatt egyszer sem éreztem hogy jó amit olvasok, csak amikor már csak 20 oldal volt hátra.

Kár érte!

Read More

Cassandra Clare - A ​hercegnő

Fülszöveg:
Tessa Graynek boldognak kellene lennie – hiszen minden menyasszony boldog, nem? Csakhogy miközben az esküvőjére készül, egyre több árny vetül a londoni Intézet árnyvadászaira. Új démon bukkan fel, akit vér és titkok fűznek Mortmainhez; ahhoz a férfihoz, aki könyörtelen automatonjai, a pokoli szerkezetek segítségével az árnyvadászok elpusztítására törekszik. Mortmainnek már csak egyetlen dologra van szüksége, hogy megvalósítsa a tervét.

Tessára.

Charlotte Branwell, az Intézet vezetője elkeseredetten igyekszik felkutatni Mortmaint, mielőtt a férfi lecsap. Jem és Will, a két Tessa szívéért versengő fiú mindent megtenne, hogy megmentsék a lányt. Mert bár Jem eljegyezte a lányt, Will még mindig szerelmes belé.

Egy haldokló árnyvadász utolsó szavai elvezethetik Tessát és a barátait Mortmainhez, de a kis csapat egyedül nem veheti fel a harcot, a nagy hatalmú konzul pedig kételkedik a veszély valódiságában. A szövetségeseik által cserben hagyott árnyvadászok csapdában találják magukat, amikor Mortmain ráteszi a kezét a Jemet életben tartó orvosságra. Miközben legjobb barátja a halál kapujában van, Willnek mindent kockára kell tennie, hogy megmentse a lányt, akit mind a ketten szeretnek.

Hogy időt nyerjenek Will számára, Magnus Bane, a boszorkánymester és Henry Blackwell megalkotnak egy eszközt, ami segíthet Mortmain legyőzésében.

Miközben a többiek Tessa és az árnyvadászok jövőjének megmentésén munkálkodnak, a lány ráébred, hogy valódi természete példátlan hatalmat biztosít neki, így valójában egyedül ő húzhatja ki saját magát a csávából. De mit tehet egy magányos lány egy hadsereg ellen, még ha angyalok erejét is állíthatja csatasorba?

Borító: 5*
Sorozat: Pokoli szerkezetek # 3
Eredeti cím: Clockwork Princess
Kedvenc karakter: Jem, Magnus, Will
Oldalszám: 552
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2013

Cassandra Clare összetörte a szívemet!

Tudtam hogy keserédes lesz a befejezés, de nem gondoltam volna hogy ennyire megráz a végkifejlet.
Minden ott folytatódik, ahol a Herceg befejeződött.
Tessa menyasszony, méghozzá Jem-é. Mindenki boldog, kivéve Will-t, és Tessa-t.
De ezenkívül is zajlik az élet Londonban.
A Magiszter terveit és mindig homály fedi, és közben az Árnyvadászok is zúgolódnak.

Annak ellenére, hogy az Angyal anno nem tett rám túl nagy benyomást, mostanra eljutottunk arra a szintre, hogy igazán szívemhez nőtt a sorozat, és a szereplők is.
Tessa sokkal életképesebb hősnő mint Clary. Egyik legnagyobb erénye hogy kedves, és törődik a többiekkel. És fejlődik. Igaz, több hibát is vét, de legalább a sorozat folyamán fejlődött, és egyáltalán nem volt idegesítő. Ellenben Clary-vel.

Izgalmas, és akciódús volt a befejező kötet.
A Magiszer tervei igazán érdekeltek. Az Árnyvadászok is a széthullás szélére kerültek. Ott volt Tessa származása, valamint a szerelmi háromszög kérdése is.
És természetesen Jem és az élete is.
Annyi spoiler-t olvastam vele kapcsolatban, hogy tudtam mire kell számítanom. De mégis, majd' megszakadt érte a szívem.
Tessa és Jem egy jó páros volt együtt. Szerették és tisztelték egymást. Megértettem Tessa-t. Jem-et mindenki pátyolgatni szeretné. Még az olvasó is.
De Will és Tessa... Izzott közöttük a levegő, és alig vártam a közös pillanataikat.

Új lakók is érkeztek az Intézetbe. Mivel az "alap" sorozatot is olvastam - még a Mennyei tűz városa hátra van -  a családnevek is ismerősek voltak. Szóval amikor a Lightwood testvérek az Intézet lakói lettek, igazán jókat vidultam rajtuk. Most már tudjuk, hogy honnan ered a fekete haj/kék szem kombináció.

Mint említettem, igazán izgalmas volt a könyv, viszont úgy érzem, hogy Clare most inkább az érzelmekre koncentrált. Ami egyáltalán nem volt baj.
Hol a szereplőkkel együtt nevettem, hol velük sírtam. Az érzelmi skála nagyját velük együtt éltem át.
Jessamine-t nem igazán kedveltem, de sajnáltam, hogy ez jutott neki, és nem sikerült megbékélnie önmagával.
Cecily egy üde színfolt volt. Öröm volt látni, ahogy Gabriel-vel egymásra találtak.

Sophie és Gideon párosa parádés volt!

Rengeteg az utalás a Végzet Ereklyéi sorozatra, aminek csak örülni tudtam. Imádom az ilyesmit.

Az Intézet lakói is a szívemhez nőttek. Örültem Charlotte-nak. A babának és a pozíciójának is.

Annak is örültem, hogy a Néma Testvérekről is többet megtudtunk, és szerves részei lettek a sorozatnak. Jó volna, ha Clare róluk is írna könyvet.

Na és Magnus? Itt is, és a másik sorozatban is imádom. Vicces volt olvasni a másik sorozatban, amikor Alec Will-re féltékenykedett...

De mégis, ami vitte a pálmát, az Jem-Tessa-Will párosa.
Annyira szeretik egymást, hogy feláldoznák a saját boldogságukat, hogy a másik kettő boldog legyen.
Will átkára is fény derült, ami elég nagy arculcsapás volt neki.

Will-nek nehéz lehetett Jem-et így látni, és úgy gondolni rá, ahogy. Az olvasónak is nagy arculcsapás Jem helyzete, nem hogy Will-nek...

A végkifejlet? Zseniális! Ismét hol nevettem, hogy potyogtak a könnyeim. Nem akartam hogy vége legyen a könyvnek, mert tudtam hogy mi vár rám.

Természetesen mindenki boldog és elégedett volt. Ez is a cél. De mégis keserédes, és ezért igencsak fájt a szívem.

Az utolsó pár fejezetet pedig alig bírtam végigolvasni. Nem szokásom könyvön sírni, de a Hercegnő feladta a leckét. Szinte végigsírtam az utolsó 50 oldalt. Hogy is tehettem volna másképp?

Kíváncsian várom, hogy Tessa és Jem mikor és milyen formában fog még felbukkanni ebben az univerzumban. Jó lenne ha a rokonaikkal ismét találkozhatnának.

Clare nagy húzóereje pont ez. Olyan jól vegyíti a családi és baráti szálakat, hogy már csak azért is elolvassuk a többi sorozatát, hogy összefüggéseket találjunk, és mosolyogjunk a párhuzamokon.

Read More

B. N. Toler - Lélekvesztők

Fülszöveg:
Hat évvel ezelőtt egy tragikus baleset megváltoztatta az életem. Örökre.
Charlotte a nevem, de általában Charnak hívnak. És van egy különleges képességem: tudok a holtakkal beszélni.
Látom azokat a lelkeket, akik nem tudnak átkelni, mert valamilyen elvarratlan szál még itt tartja őket. Fáradhatatlanul segítettem nekik, de ennek az volt az ára, hogy feladtam a saját életem. Végül pénz, otthon és remény nélkül már csak egy megoldást találtam.
De abban a pillanatban, ahogy a halálba ugrottam volna, Ike McDermott megmentett. Ez a jóképű katona megmosolyogtat és felvidít mindenkit. Kedves és gyengéd.
És nem él.
Megállapodást kötöttünk. Segít nekem otthont és munkát találni, ha én is segítek neki. Az ő lezáratlan ügye az ikertestvére. George szétesett Ike halála óta, aki addig nem bír békében átkelni, amíg a bátyja élete egyenesbe nem kerül. Amikor beleegyeztem az alkuba, fogalmam sem volt, hogy bele fogok szeretni mindkettejükbe. Márpedig azzal, ha megmentem George-ot, el kell engednem Ike-ot. De hogyan mondhatnék le a szívem feléről?

Borító: 5*
Sorozat: -
Eredeti cím: Where Ones Goes
Kedvenc karakter: Ike, Charlotte, Cameron
Oldalszám: 320
Kiadó: WOW
Kiadás: 2015.12.14.

Már nagyon régóta kívánságlistás volt nálam ez a könyv. Nem elég, hogy a borító gyönyörű, de a történet is kivételes.
Charlotte látja a halottakat. Beszélni is tud velük, de megérinteni nem tudja őket.
A könyv elején éppen egy szellemnek, Casey-nek segít, méghozzá abban, hogy a holtestét megtalálja. Miután a lány békére lelt, Charlotte-t ekkor döntött úgy, hogy elege van. Éppen öngyilkos akar lenni, amikor Ike McDermott lebeszéli őrült tervéről. Ike alkut ajánl. Ha Charlotte segít neki, ő is a lánynak.
Ez minden szép és jó, de Ike halott.
Akkor hogy is van ez?

Már a beleolvasó levett a lábamról. A Könyvhéten beszereztem ez a szépséget, és ma, röpke 6 óra alatt el is olvastam.
Manapság nagyon ritka, hogy egy könyv ennyire megfog. Az még ritkább, hogy ennyire magamnak érezzem. Nagyon kevés könyv képes erre. De ennek sikerült.

Alapból nem állhatom a szerelmi háromszögeket, de itt a szó hagyományos értelmében nem erről van szó.

Ike halott, szóval semmi esélye. Ennek ellenére csodás volt, ahogy az írónő megadta ennek a jólelkű férfinak a békét.

Ike azért nem tud békére lelni, mert az ikertestvére George nem tudja elfogadnia halálát, és önpusztításba kezdett. Charlotte feladata lenne, hogy megoldja ez a problémát. Ám a lány sem számol azzal, hogy teljesen megváltozik az élete.

Az írónő igazán egyedi, és gyönyörű történettel rukkolt elő. Már az megfogott, hogy egy Isten háta mögötti helyen játszódik a történet. A pláne benne, hogy valóban létezik Warm Springs. Mindig is imádtam a kisvárosi történeteket, ahol mindenki ismer mindenkit. Ehhez jött még Ike, aki egy csodálatos lélek,  valamint Charlotte, aki nem félt véleményt nyilvánítani.

Charlotte 5 éve csak bolyong, nem enged senkit közel magához. Ike és közte már az első pillanattól megvolt az összhang. Ahogy a történet haladt, úgy lettek legjobb barátok, majd szerelmesek. Nem történt közöttük semmilyen fizikai kapcsolat, de mégis, csodálatos a kapcsolatuk. Ike, aki maga a jóság és a tisztesség, egyből elvarázsolt. Természetesen ha akart káromkodott, de nekem Ike maga a tisztaság. Megismerhettem az életét, és azt, milyen is lett volna, ha nem hal meg.

Charlotte is szimpatikus volt már az első oldalaktól fogva. Magába zárkózott, de Ike és Warm Spring hatására kinyílt, és végre elfogadta önmagát.

Tudtam hogy nem lehet Ike és Charlotte között semmi, mégis sajgott a szívem értük. És hiába, ott volt George, a mogorva testvér, én is úgy éreztem magam, mint Charlotte. Kettéhasadt a szívem. Egyik fele Ike-é, a másik George.
Mert igen, George is megéri a pénzét. Imádtam a szócsatáit Charlotte-val.
A könyv is egy tipikus kisvárosi hangulatot árasztott a kocsmájával együtt, szóval teljesen elégedett vagyok.

 Természetesen nem hiányozhatott a rossz indulatú "ex" barátnő, de nem is ez volt a történet lényege.

Fantasztikus volt, ahogy a szereplők a gyógyulás útjára léptek, és megtanultak továbblépni. Mert itt mindenki szenvedett az elvesztett szerette hiányától. Vagy a bűntudattól. De ahogy haladt a könyv, úgy lett könnyebb az ő lelkük is.

Nem szokásom, de párszor igencsak közel álltam a síráshoz. Ez főleg Ike és Charlotte "mi lett volna ha" képzelgéseinél, illetve a búcsúzásnál törtek elő belőlem.

Ahogy azt kell, a végére kiderült minden, és George-ot néha jól megcsapkodtam volna.
De szerencsére jól döntött. Akiket még feltétlenül megemlítenék, az Ike családja. Bámulatosak voltak.

Teljesen megértettem, hogy Charlotte szíve mindkét férfihoz húzott. Míg Ike-vel való szerelme lágy, kedves és tiszta volt, George-val tüzes, és szenvedélyes amit a gyász még jobban összekovácsolt.

Ami nagyon nem tetszett, az az epilógus. Szeretném is elfelejteni.

Manapság kevés időm jut olvasásra, és az olvasatlan könyveim száma is az egekben van, de ezt a könyvet ha a fene fenét eszik, akkor is időről időre újrafogom olvasni.

Read More

Patrick Rothfuss - A szél neve

Fülszöveg:
Rothfuss – vagyis Kvothe, aki csakhamar átveszi az elbeszélés fonalát – nagyon tud mesélni. Látszólag minden sora, minden története egyszerű, de az azokat átszövő apróbb utalások százai, a rövid fejezetek csattanóra kihegyezett befejezései, a sejtetésekből kibomló világ egykettőre magához láncol. Nem is lenne igazi fantasy, ha nem egy kocsmából indulna a történet, távolabbról egy városkából, ahol egyre több megmagyarázhatatlan jelenség történik. 
Feketén izzó szemek, kék lángok, gyilkos, ízeltlábú lények… Azonban nem kelnek útra fiatal kalandorok a világ megmentésére, a történet továbbra is négy fal között, a kocsmában „játszódik”. Itt mondja tollba életét Kvothe. Kvothe, a főhős gyermekkora varázslatosan telik vándorszínész szüleivel, egészen addig, amíg apja és anyja, valamint a társulat többi tagja áldozatul nem esik a földöntúli gonosz erőnek, mert olyan titkokat kutatott, amelyet nem kellett volna. A fiú csak véletlenül marad életben, és erdőkben rejtező vademberként lassan talál vissza a civilizált világba, ahol aztán végül sikerül felvételt nyernie a mágusképző egyetemre. Kivételes tehetséggel bír ugyan, de épp ezért irigyeket és ellenségeket szerez magának, igen sok nehézséggel kell megbirkóznia, miközben egyre azt a valamit vagy valakit keresi, aki vagy ami kioltotta szülei életét. Közben barátok, lányok, mesebeli lények sietnek a segítségére.


Borító: 5*
Sorozat: A királygyilkos krónikája # 1
Eredeti cím: The Name of the Wind
Kedvenc karakter: Kvothe, Elodin
Oldalszám: 812
Kiadó: Gabo
Kiadás: 2009, 2014.11.25

Vannak könyvek, amik megérik hogy várjunk rájuk, és várjunk, míg olyan hangulatba kerülünk hogy tudjuk élvezni minden mondatát.
Ilyen könyv a Szél neve is.
Évek óta várólistás volt nálam a könyv, főleg a borítójának hála. De nem voltam felkészülve rá, így nem is erőltettem.
Viszont most eljött az ideje hogy kézbe vegyem ezt a gyönyörűséget. És mennyire jól tettem hogy vártam, és nem siettem.
Ez egy olyan könyv - akárcsak Anthony Ryan vér éneke - ami lassú folyású, mesélős, és minden mondatnak megvan a maga értelme. Lehet hogy ott még nem értjük, de egy, tíz vagy akár száz oldal múlva már érteni fogjuk.

Falni akartam a lapokat. Minél hamarabb, minél többet akartam megtudni. De visszafogtam magam. Lassan, és komótosan olvastam, és próbáltam mindent megérteni. A történet, sőt, Kvothe megérdemli hogy átgondoljam a történteket.

Ahogy a fülszöveg is említi, Kvothe nagyon hamar átveszi a mesélő szerepét.
Így olyan érzésem volt, mintha egyedül nekem mesélne, senki másnak.
A Jelkő fogadó csendességében ültem Bast-vel, a Krónikással, és Kvothe-val együtt.
A könyv stílusa és hangulata lenyűgöző. Imádtam minden mondatát, és alig vártam, hogy még többet megtudjak.

A történet a jelenkori Jelkő fogadóban kezdődik. Már a fogadó hangulata és az ottani emberek is megfogtak. Ilyen egy igazi kocsma hangulat.
Kvothe nyilván kirí onnan, és ez nem csak a vörös hajának köszönhető. Van benne valami, ami kevesekben.

Tetszett, hogy néha megszakadt a történet, és visszatértünk a fogadóba. Ahogy haladta a történet, úgy nyert értelmet a fogadó neve, és az, hogy Kvothe miért is a kocsmáros munkát választotta (?).

Úgy éreztem, hogy a Krónikás maga Rothfuss, és Kvothe teljesen átveszi az uralmat. Igen, ez az ő története. Azt gondoltam, hogy az író a saját stílusát is belecsempészi. Ezt egyáltalán nem éreztem. Amint Kvothe átvette a mesélő szerepét, Rothfuss megszűnt létezni. Olyan érzést keltett bennem, mintha Kvothe egy élő személy lenne, és itt ülne velem szemben. Fantasztikus érzés volt!

A történetről nem írnék sokat, hiszen a fülszövegben minden benne van. Anno, amikor véleményeket kerestem a könyvről, egyet sem találtam, ami kielégítette volna a kíváncsiságomat. Most már értem, hogy miért. Egyszerűen nem lehet visszaadni a könyv hangulatát, az érzést, amit kelt bennem. Még a történet is annyira szerteágazó, hogy nem lehet pár mondatban összegezni.

Egy szó. A szavak az elfelejtett nevek fakó árnyai. Ahogy a neveknek van hatalmuk, úgy a szavaknak is van. A szavak tüzet gyújtanak az emberek elméjében. A szavak könnyet facsarnak a legkeményebb szívből. Van hét szó, amelyektől valaki beléd szeret. Van tíz szó, amelyek a legerősebb ember akaratát is megtörik. De a szó nem más, mint festett tűz. A név pedig maga a tűz.

Annyi biztos, hogy Kvothe teljesen levett a lábamról. A felnőtt kocsmáros és az ifjonc színész, későbbiekben diák.
Kvothe-t sok névvel illetik. Nekem viszont Edema Ruh marad. Sok megpróbáltatás várt rá, és vár még rá. Tanul, hazudik ha kell, de mindig visszatér a gyökereihez. Az Edema Ruh-hoz.

Nehéz már magáról Kvothe-ról is nyilatkozni. Annyi bizonyos, hogy egy zseni. Okos, figyelmes, és óvatos. De közben vakmerő is. Szomjazza a tudást, és úgy szívja magába, mint szivacs a vizet.
Az Edema Ruh tagjaival könnyű és boldog élete volt. Aztán minden megváltozott. Több év után újra kezdett a talpára állni, és rájött hogy mindennek megvan az ár. Úgy írnám le őt, hogy szerencsés, de közben mindenért meg kell küzdenie.
Rengeteg helyzet volt ahonnan csak a szerencsének köszönhetően menekült meg. Máskor keményem megdolgozott érte.
Barátokat, és ellenségeket is szerzett. És közben kutatott, igaz, ez a szál volt ami a leglassabban bontakozott ki.

Ami nagyon meglepett, hogy nem csak Kvothe, de a többi szereplő is "élt". Egy ilyen kaliberű történetnél valahogy ez nem tűnik olyan fontosnak, és az írók nem is nagyon erőltetik meg magukat.
De itt mindenkinek megvolt a saját története és személyisége. Elodin magiszter egyértelműen kedvenc lett. Egy tipikus bolondnak tűnik, aki mindenfélét összehord, de az olvasó tudja hogy minden a helyére fog kerülni, és minden mondatának megvan a maga értelme.
Denna viszont nem igazán győzött meg. Igen, értem hogy nehéz az élete, és értem hogy mit meg kell tennie a fennmaradásért. Okos és értelmes, de ahogy Kovthe is említette: Kegyetlen. Nem a tipikus formában, de mégis az.

Ambrose egyszerűen dühítő, nagyon remélem hogy kegyetlen sorsot szán neki Rothfuss.

Volt egy kis hullámvölgy a könyv felét követően, ahol éreztem hogy kicsit leül a történet, de ez nem tartott sokáig. A könyv utolsó negyede kárpótolt.
A draccus-t nagyon megkedveltem, kár érte.
Ez nem egy tipikus mágikus könyv. Itt inkább a tudományos oldaláról közelítik meg.

A végkifejlet igazán tetszett. Szívesen olvastam volna még tovább Kvothe történetét. Szerencsére előrelátó voltam, és már a polcomon a folytatás.
Ami nagyon nem tetszett, az az prológus, illetve az epilógus utolsó mondata. Nagyon nem akarom hogy ez legyen a vége. Remélem Rothuss nem akarja eljátszani azt, amit Lawrence, mert akkor nagyon mérges leszek.

Ez a könyv azon nagyon ritka darabok egyike, ami kívül és belül is csodálatos.
A borítót enyhén szólva is imádom. A történetre nincsenek normális és kifejező szavak. A fordítás és a kivitelezés előtt pedig emelem a kalapom.

Read More

Anthony Ryan - A vér éneke

Fülszöveg:
Vaelin Al Sorna apja legfőbb hadúr az Egységes Királyság uralkodójának szolgálatában. Mindössze tízéves fiát magára hagyja a Hatodik Rend kolostorának vasrácsos kapujánál. A Rendben árva gyermek módjára nevelkedő és jogos örökségétől megfosztott fiú meggyűlöli apját.

A rendtestvérek Vaelint és társait kegyetlen kiképzésnek vetik alá, ahol a sikertelenség következménye sokszor a halál. Megtanulnak viszont lovakkal bánni, kardpengét kovácsolni, életben maradni a vadonban, és nem utolsósorban embert ölni. Társául egy taszító küllemű, ám annál vérszomjasabb kutya és egy meglehetősen szeszélyes természetű ló szegődik, aki hősünket tűri meg legkevésbé a hátán.

Ekkor kezd el munkálni benne a vér éneke, egyfajta különleges képesség, amely segíti és vezérli útja során.

Miután kiképzése véget ér, a hírnevet és rengeteg sebet szerzett fiú a király befolyásának hálójába kerül, Hite és lelkiismerete ellenére, képességei végső határát feszegetve. Az őrült vagy lángész Janus király által kirobbantott igazságtalan háborúban tipródva Vaelin próbál az őt övező gyűlölet ellenére minél többeket megóvni, függetlenül attól, melyik oldalon állnak. Uralkodója hódítani küldte, de számol-e a háttérben munkálkodó erőkkel és Vaelin igazi céljaival?


Borító: 5*
Sorozat: Hollóárnyék Trilógia # 1
Eredeti cím: Blood Song
Kedvenc karakter: Vaelin, Karcos
Oldalszám: 658
Kiadó: Fumax
Kiadás: 2015.04.15

Úgy tűnik, hogy ebben az évben jobbnál jobb regényekkel hoz össze a sors.
Anthony Ryan-ről lassan ódákat zengenek a fantasy rajongók. A vér éneke a legjobb debütáló fantasy-ként van feltüntetve.
Mivel mostanában kezdek nagyon rászokni a fantasy eme ágára, nagyon kíváncsi voltam, hogy mitől tekintik olyan jónak ezt a regényt.
Valahol éreztem hogy ez egy lassú folyású történet, így soká tartott, míg rávettem magam az olvasására.
Én a pörgős cselekmény és a bő párbeszédek híve vagyok. Ha nincs meg a hangulatom a lassú folyású történetekhez, akkor kár nekikezdenem.
Ezt a regényt is úgy vettem a kezembe hogy nem kapkodok, komótosan olvasom. Átgondolom a történteket, gondolkodom a szereplőkkel. Nehéz volt az elején, de amikor elkapott Ryan mesélő stílusa, nem volt megállás.
Faltam a lapokat, úgy kellett visszafognom magam a komótos olvasáshoz.

A borítót egyszerűen imádom. Megfogott a hangulata, ahogy a könyvé is.

Vaelin Al Sorna egy nagyon összetett szereplő. Megvan a mélysége. Van benne jó és rossz. Élő volt.
A könyv több részre van osztva. Mindegyik rész elején a jelenben vagyunk, ahol Vaelin elmondja a történetét Verniers-nek, a krónikásnak. Aztán visszaugrunk a múltba, ahol Vaelin feltárja az igazságot, elmeséli hogyan is lett az, aki.

A kötet elején Vaelin apja, a legfőbb hadúr a Hatodik Rendnél hagyja a fiát. Itt Vaelin kemény edzéseknek van kitéve. Két opció létezik számára. Vagy meghal, vagy túléli, és a Hit testvériség tagja lesz.
Bevallom őszintén, nekem a tanulóévek tetszettek a legjobban. Nagyon összetett világot tárt elénk az író. Kegyetlen, de reális valóságot. A Rend is éppolyan kegyetlen mint amilyennek tűnik. Mégis úgy éreztem hogy Vaelin és a társai játszva túllépnek az akadályokon, és élvezik a tanulóéveiket a sérüléseik ellenére is. Van hogy a túlélőpróbán szinte félholttá válnak, de az író ebbe is csempészett egy kis örömöt és humort.

Megkedveltem a mestereket, és a Vaelin csapatát is. Karcos egy külön színfolt, csakúgy mint Csula, akit nem lehet betörni.

Hadilábon állok a nevekkel, sokszor nem tudtam kit hová tenni.

Caenis-ben van valami, amitől úgy érzem hogy nem kedvelem. Nortah volt az egyik nagy kedvencem. Cseppet ideges lettem, amikor az író úgy döntött hogy kiírja a történetből.

A világ kidolgozott, csakúgy mint a szereplők. Akinek kegyetlennek és számítónak kellett lennie, az volt. Aki kedves és törődő, ugyan csak az volt.

Annak ellenére hogy Vaelin szemszögéből követjük nyomon az eseményeket, sokáig úgy éreztem hogy még most sem sikerült megismernem. Annak ellenére hogyan nőtt fel, kedves és törődő volt. A szó legjobb értelmében nemes. Amikor viszont kegyetlennek kellett lennie, akkor az volt. Éles váltás volt a katona és a testvér között.

Vaelin nehezen dolgozta fel hogy az édesapja magára hagyta. Azt még nehezebben, amikor kiderült hogy apjában van egy másik gyereke, és felesége.

Együtt tudtam érezni Vaelin-vel. A király is behálózta, és olyanokat kellett tennie, amiket nem akart.

És ott van még a vér éneke.

 Nagyon kíváncsi voltam hogy mit is takar ez, és nem tudom hogy mit gondoljak. Tetszik is, mert illik Vaelin-hez, de valami nagyobb volumenűre számítottam.

A könyv bő 20 évet ölel fel. Az apró fiúból férfi vált. A Hit testvére, egy ezred parancsnoka, a királyság pallosa. Kegyetlen csatákat vívott, mindezt jól átgondoltan.

Felnőtt, egyre többet megtudott a múltjáról, és az édesanyjáról is. Szerelembe esett, majd feláldozta magát a társaiért.

Nagyon hamar megtudom kedvelni a Vaelin féle karaktereket. Egy tipikus hős alkat, de mégsem. Nehéz ezt így megmagyarázni. Nagyon izgultam érte.

Az utolsó résznél alig bírtam magam visszafogni nehogy az utolsó oldalra lapozzak, és megtudjam mi lesz a végkifejlet.

A könyv nemcsak Vaelin életét követi nyomon. Ryan lassan de biztosan bemutatja a világot, és a globális problémákat.

Ami kicsit negatívan érintett, az a Reménységhez főzött vak hit. Én nem láttam benne semmit, főleg azért mert pár  mondatban le lett rendezve. Viszont ez lett az egyik fő problémaforrás.

Annak ellenére hogy nem volt kötelező a romantikus szál, én végig drukkoltam a párosnak. Nekem nagyon tetszettek együtt. Sherin igazán jólelkű és okos, habár úgy éreztem hogy rózsaszín szemüvegen át látja Vaelin-t. Nagyon remélem hogy még találkozunk vele.

A végkifejlet mint említettem igazán pörgős. A  könyv elején nagyon drámai hangsúlyt kapott a párbaj, viszont a könyv végére ezt már nem éreztem.

Az utolsó fejezet pedig igen erősre sikeredett. Karcost nagyon sajnálom, viszont az egyik legerősebb fejezetet produkálta az író.

Nagyon nehéz egy ekkora terjedelmű műről írni. Anthony Ryan bő 600 oldalon keresztül mesél, és nem engedi hogy más elterelje a figyelmed. Igaz, a negyedik rész számomra egy kicsit laposra sikeredett, de a könyv többi része kárpótolt.

Ryan tudja hogyan írjon egy olyan történetet, amit alig tud letenni az ember. Olyan karaktereket alkot, akiket hamar a szívedbe tudsz zárni. Vagy hamar megutálni. Vaelin egy igazán jó és izgalmas szereplő, és hiszem hogy még tud újdonsággal szolgálni.

 Sokat elárul, hogy amit befejeztem a könyvet egyből a Kiadó weboldalára léptem és azonnal rendelni akartam a Várúrat.

Kíváncsi vagyok hogy még mit tartogat nem csak Ryan, hanem Vaelin is. Van egy olyan érzésem, hogy hasonló vége lesz a trilógiának mint a a Széthullott Birodalomnak. Remélem hogy tévedek...

Read More

Nalini Singh - Archangel's Legion

Fülszöveg:
Angels are falling from the sky in New York, struck down by a vicious, unknown force.

Vampires are dying impossibly of disease.

Guild hunter Elena Deveraux and the Archangel Raphael must discover the source of the wave of death before it engulfs their city and their people, leaving New York a ruin and Raphael’s Tower under siege by enemy archangels.

Yet even as they fight desperately to save the city, an even darker force is stirring, its chill eyes trained on New York…and on Raphael. Rivers of crimson and nightmares given flesh, the world will never again be the same…


Borító: 5*
Sorozat: Angyali vadász # 6
Kedvenc karakter: Raphael, Elena, Illium, Aodhan
Oldalszám: 384
Kiadó: Jove
Kiadás: 2013

 Mai napig nem értem, hogyan lehet az, hogy az írónőt még senki sem karolta fel.

Fantasztikus történetekkel ajándékoz meg minket, és a szereplők sem mindennapiak.

Nagyon hiányzott már, hogy a fő párosról olvassak. El sem hittem, míg nem azon kaptam magam, hogy szinte falom a könyvet, és régi ismerősként köszöntöttem őket.

Nem igazán emlékszem arra hogy mi is történt az Angyaltáncban. Annyi megmaradt, hogy Caliane felébredt, és Lijuan sem normális.

Ha az eddigi kötetek akciódúsak voltak, akkor ez még azokon is túltesz.

Már a könyv elején meghűlt bennem a vér. Nem azért mert olyan rossz volt, hanem mert Nalini már az elején bekeményített.

New York egéből nem csak a madarak, de angyalok is hullottak. Egyre több furcsa természeti jelenség követi egymást, és a Tanács tagjai is újabb erőkre tesznek szert.

A kötet elején lévő úgynevezett Aláhullás megadta a háborús, és drámai hangulatot.

Érezhető hogy valami készül, és mindenki Lijuan-ra tippel. Ha ez nem lenne elég, egy furcsa kór tizedeli a vámpírokat, ami a himlőhöz hasonlatos.

És persze ott van a fő páros is, és aktuális problémáik.

Röviden: Az olvasó egyáltalán nem unatkozik. Nalini mesterien adagolja az izgalmakat.

Nehéz a könyvről írni, hiszen olyan sok minden történik.

Hiába, Elena Raphael párja, mégis most kezdi feldolgozni, hogy ez mivel is jár. Raphael párjaiként kezelik, és erőt merítenek belőle is. Igazán jó volt erről is olvasni.

Egyre hangsúlyosabb a halhatatlansággal kapcsolatos problémák is. Teljesen megértettem Elena érzéseit. Nehéz lehet elfogadni, hogy míg Elena él, addig a barátai megöregednek és meghalnak.

Elena és Raphael kapcsolata igazán egyedi, és ennyi kötet után sem unom őket. Mindketten változtak az első kötet óta. Ennek ellenére Raphael ugyan olyan arrogáns és hűvös tud lenni ha kell. Egyszerűen imádom ezt az arkangyalt.

Elena is vét hibákat, néha ugyan azt, de tanul belőlük.

Nagy piros pont az írónőnek, hogy a Hetek tagjai is bőven kivették a részüket a történetből. Illium-ot mindig is imádtam. Most egy kicsit komolyabb volt mint azt megszoktuk, de hozta azt, amiért imádjuk. Nalini pedzegeti hogy egyszer arkangyal válhat belőle. Akarom is meg nem is, hogy így legyen.

Aodhan szerencsére egyre több szerephez jut. Örülök annak, hogy kezd megnyílni, hiába lesz ez egy hosszú folyamat.

Naasir-ra valamiért nem emlékeztem. Hamar megkedveltem, és fogalmam sincs hogy mi is lehet valójában. Nagyon várom, hogy a saját kötetét elolvassam.

A többiek elég kevés szerephez jutottak. Hiányoltam Jason-t, de a kötet előrehaladtával egyre többet szerepel. Méreg és Galen ha csak virtuálisan, de megmutatták magukat.

Nagyon tetszett, hogy Nalini nem felejtette el a novellákból megismert Nimra-t. Ha csak említés szinten, de felbukkant. Valamint az Ősöreg arkangyal, Alexander neve is egyre többször bukkan fel. Kíváncsi leszek, hogy az írónő mit tervez vele kapcsolatba.

Nalini valamiért nagyon elhanyagolja a többi arkangyalt. Elijah, Neha, Lijuan elég sokat szerepelnek a sorozatban, de a többiek szinte semmit. Jó lenne, ha Nalini ezt orvosolná.

Nagyon mérges voltam az írónőre, hogy minden arkangyal új képességeket nyert, csak Raphael nem. Hátborzongató dolgok történtek New York-ban, de új erőre nem tett szert.

Viszont a könyv végére megbocsájtottam. Érdekes, és halálos új "képességet" kapott, ha még kezelni nem is nagyon tudja.

A könyv vége, illetve a csata fantasztikus volt. Izgultam ahogy az kötelező. Hiába, tudtam hogy a fő párosnak baja nem lesz, mégis drukkoltam nekik.

Megható volt, ahogyan Raphael és az emberei kitartottak egymást mellett, hiába, Lijuan mindent elkövetett hogy megtörje őket.

Nem akartam hogy vége legyen a könyvnek, legszívesebben máris újraolvasnám.

Ennek ellenére van hibája a könyvnek. Nekem már sok volt a szex a páros között. Valamint a Jeffrey-vel való dolgok is ugyan ott tartanak és ugyan úgy, mint az első részben.

Ennek ellenére kötelező elolvasni a Nalini fanoknak. Úgy gondolom, hogy a hibáival együtt is a legjobb könyv a sorozatból!

Visszaolvasva az értékelésemet úgy érzem, hogy csak a töredékét adja vissza a könyvnek. De Singh az egyik, akinek a könyveiről nem tudok értelmes értékeléseket írni.

Nagyon remélem, hogy idén valamelyik kiadó lesz olyan jó, és felkarolja az írónő sorozatait, mert vétek veszni hagyni az írónő munkásságát!

Read More

Alaya Dawn Johnson - Nyárherceg (R)

Fülszöveg:
Lélegzetelállító történet szerelemről, halálról, technológiai csodákról és művészetről a jövőbeni Brazília tropikus mesevilágában.
Palmares Tres mágikus városában egyszerre van jelen a modern technológia és a hagyomány, az éles nyelvű pletykafészkek és a dörzsölt politikusok. Eme nyüzsgő metropoliszban June Costa olyan remekműveket alkot, amik egy nap halhatatlanná teszik majd nevét. Ám a hírnévről dédelgetett álmai új fordulatot vesznek, mikor találkozik Enkivel, az új, merész Nyárkirállyal. Az egész város Enki lábai előtt hever – köztünk June legjobb barátja, Gil is –, de June számára a Nyárkirály többet jelent, mint borostyán szemek és halálos szamba. Ő látja benne a művészt.
June és Enki együtt olyan lenyűgöző és drámai műveket hoz létre, amit Palmares Tres sosem fog elfelejteni. Ők az olaj az ébredező forradalom tüzére, ami kész fellépni a kormány az új technológiát korlátozó szigorú intézkedései ellen. June pedig mindeközben reménytelenül beleszeret Enkibe… Ám kapcsolatuk csakis tragédiával végződhet mivel Enki sorsa, mint minden Nyárkirályé előtte, a halál.

Ez a futurisztikus Brazília ritmusával lüktető, lángoló szenvedéllyel, bámulatos karakterekkel és lenyűgöző ötletekkel teleszőtt regény elvarázsol és magával ragad.


Borító: 5*
Sorozat: -
Eredeti cím: The Summer Prince
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 332
Kiadó: Cor Leonis
Kiadás: 2015.11.27

Nagyon vártam már ezt a regényt. Elsősorban a borító miatt. Másrészt nagyon érdekesnek találtam a fülszöveget.
Kíváncsi voltam az írónő stílusára is. Egy szó mint száz, igazán érdekelt a regényt.
És ezért is sajnálom annyira, hogy nem fogott meg a könyv. És ez még enyhe kifejezés.
Már az első oldalak után éreztem, hogy bajok lesznek. A könyv közepére már tudtam, hogy ez a könyv nem nekem íródott.

A fülszöveg tökéletesen leírja a történéseket. Vannak benne hibák, de arról később.
Nehezen tudom megfogalmazni a véleményemet. A könyvben keveredik a hagyomány és az új technológia.

És talán pont ezzel volt a legnagyobb bajom. Nem tudtam magam elé képzelni Palmares Tres-t. Nem tudtam a robotokat, és egyéb eszközöket vizualizálni.

Nem kedveltem meg egyik szereplőt sem, és az indokaikat még jobban nem értettem meg.

Palmares Tres egy elszigetelt "ország" ahol a hatalom és a döntés a nők kezében van. Természetesen van királynő, és ott vannak a Nénék, akik segítik őt. Mindegyikük nő.
Hogy őrizzék a hagyományokat, és a férfiaknak is legyen egy kis befolyása, évente Nyárkirályt választanak, akinek mindig ugyan az a sorsa. A tél végén meghal. Ő dönti el, hogy ki lesz a következő királynő, és ezt el kell mindenkinek fogadnia.

Palmares Tres 10 szintből áll. A tetején, a 10.szinten a királynő él, és a legalján, az úgynevezett verdében a szegények.
June a 8. szinten él, és az az álma, hogy ő legyen Palmeres Tres legnagyobb művésze.
June mostohaanyja Néne, és neki köszönhetően bejut Gil-vel egy fogadásra, ahol a nép által kedvelt új Nyárkirály, Enki is tartózkodik.
És innen kezdődik a történet...

Amint említettem, a legnagyobb bajom, hogy nem tudtam magam elé képzelni a tárgyak kinézetét. És a társadalmukat sem sikerült teljesen megértenem.
A másik, hogy a szereplők neme sem volt sokáig világos.
Gil úgy viselkedett, mint egy nő. A gesztusai és a beszédstílusa erre utalt. Később derült ki - számomra - hogy egy fiúval van dolgom, aki Enki ideiglenes párjává vált.
June családi helyzete sem volt világos. Yaha Néne teljesen úgy viselkedett mint egy férfi. Viszont a titulusának megnevezéséből adódóan nem lehet férfi. Ez is később derült ki - ismét csak számomra - hogy June édesanyja házasságban él Yaha-val, aki nő.
Szóval itt teljesen természetes, ha az ember a saját neméből választ magának társat.

A legnehezebb dolgom mégis a Nyárkirály rendszerének megértésével volt. Hogyan, és miért vállalkozik bárki erre? Mi a motivációja? Ezt még a könyv végére sem sikerült megértenem. Arra gondoltam, hogy ez inkább büntetés, mint elismerés. De a könyv szereplői teljesen másképp gondolták.

Nagyon nehezen haladtam a könyvvel. Köszönhető ez annak, hogy egyik szereplőt sem kedveltem meg.
Azt reméltem, hogy June egy tökös lány lesz. De nem ezt kaptam. Inkább egy lázadó kamasz, akinek a művészethez elég kevés köze van. Az sem segítette a helyzetét, hogy 10 oldalanként közölte, hogy ő Palmares Tres legnagyobb művésze. Ez inkább már idegesített. Azt akartam, hogy tegyen le valamit az asztalra. De ez nem következett be.

Enki, aki az idei Nyárkirály sem volt olyan, amilyennek képzeltem. Ő is csak egy kamasz, aki pimaszkodik a rendszerrel és a királynővel. Titokzatos, és egyáltalán nem ismertem meg a motivációját.
És ha már a királynő. Semmi befolyása nem volt, csak sodródott az árral. A könyv végére persze kimutatta egy kicsit a foga fehérjét. de ez édeskevésnek bizonyult.

June, Enki és Gil között egy nagyon furcsa szerelmi háromszög van. Gil és Enki együtt vannak. June és Enki eleinte a művészet miatt töltötték együtt az idejüket, de később szerelembe estek. Aminek Gil igencsak örült.

Még most is nagyon zavar, hogy nem értem a karakterek motivációját, és érdekeit. El sem hiszitek mennyire.

A történet előrehaladtával körvonalazódik egy polgárháború ígérete is. Ott vannak a technománok, akik azt szeretnék, ha a technika még jobban beleivódna a mindennapjaikba. Hiszen már elfogadott, hogy Pameres Tres-ben az emberek addig élnek, ameddig akarnak. Akár évszázadokig is. A technománok szeretnék a még több technika lenne elérhető.
És ott vannak az izolacionisták, akik azt szeretnék, ha minden maradna a régiben, és a technika, valamint a fejlődés kívül maradna Palmares Tres kapuin.

Nagyon zavaros volt a könyv. Nem csak a karakterek miatt, hanem úgy általában minden. Nem értettem, hogy miről diskurálnak a szereplők. Őszintén szólva több volt amit nem értettem. A technikai újítások és részletezések teljesen érthetetlenek voltak számomra.
Nem sikerült megismernek az írónő stílusát sem. Úgy éreztem, mintha a szereplők sótlanok, és egydimenziósak lennének.

A végkifejlet nem lepett meg. Hiszen minden Nyárkirály sorsa ugyan az. Az már igen, amit Enki fondorlatosan kitervelt, és véghezvitt.
A könyv utolsó fejezetei voltak azok, amik tényleg érdekesek voltak. Amik igazán érdekeltek.

Örülök, hogy egy önálló kötettel van dolgom.
Itt nincs szükség folytatásra. Minden le van írva, ami kell. Másrészt nem hiszem, hogy lenne erőm azt is elolvasni.

Annak ellenére, hogy nagy csalódás volt a könyv, úgy gondolom hogy másnak megér egy próbát. Főleg azoknak, akik érdeklődnek a cyberpunk műfaj iránt.
Viszont nekem, akinek köze nincs a dologhoz teljesen értelmezhetetlen volt a könyv.

A könyvet köszönöm a Cor Leonis Kiadónak! 

Read More

Jeaniene Frost - A sír innenső oldalán

Fülszöveg:
A félig vámpír Cat Crawfield és vámpír hitvese, Bones megküzdöttek már az életükért és szerelmükért. De hiába diadalmaskodtak a legutóbbi csatában, mert Cat új – és várakozáson felüli – képességei felboríthatják a régóta fennálló kényes egyensúlyt.

Vámpírok tűnnek el titokzatos módon, és pletykák kelnek szárnyra a fajok között kirobbanni készülő háborúról. Egy fanatikus feszültséget szít a vámpírok és ghoulok között, ám a két erős csoport összecsapása ártatlan halandók életébe kerülhet. Így Cat és Bones kénytelenek egy veszélyes szövetséges – New Orleans vudu királynőjének – segítségét kérni. Az együttműködés ára azonban még nagyobb fenyegetést jelenthet, mint a természetfelettiek háborúja, nem is beszélve az elképesztő utóhatásokról…


Borító: 5
Sorozat: Cat és Bones # 5
Eredeti cím: This Side of the Grave
Kedvenc karakter: Vlad, Mencheres
Oldalszám: 394
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás: 2013

Szégyen, gyalázat, de két éve olvastam utoljára Frost regényt. Utoljára Denise & Spade könyvét olvastam, és bevallom az pozitív csalódásként ért.

Nem titok. Frost az egyik kedvenc írónőm, és Cat & Bones párosa mellett sem lehet csak úgy elmenni. Ahogy Harris is említi a borítón: A legeredetibb páros!
És ez így is van. Az viszont fájt, hogy úgy éreztem a könyvet olvasva, hogy ez a sorozat kifulladt.
Szó se róla. Tényleg szeretem a párost. De nekem ez a kötet elég gyengére sikeredett. Lehet ráfogom arra, hogy régen olvastam Frost-ot. Vagy éppenséggel éppen rossz időben. De annyi bizonyos, hogy már nem olyan a sorozat, mint anno.

A Sírig hű szerelmed-ben Cat végre bevállalta, hogy teljes vámpírrá válik. Igen ám, de arra senki sem számított, hogy mi fog történni. Ugyanis Cat nem emberi véren él, hanem vámpír véren. Valamint fura módon a szíve is megdobban néha napján.
A furcsa étkezési szokásainak köszönhetően pedig újabb képességekre tesz szert, de csak rövid ideig. Amelyik vámpír különleges képességgel bír, és Cat iszik belőle, ideiglenesen ő is birtokolja azt a képességet.

Mivel a könyv fő cselekménye erre a problémára irányul, úgy éreztem, jó ha leírom azoknak , akik - velem együtt - sokat felejtettek a sorozatból.

Amint elkezdtem a könyvet, hamar kétségbe is estem. Nem szippantott be a cselekmény, és a páros tagjait is színtelenebbnek láttam, mint kellett volna.
Úgy gondoltam, majd belelendülök. Nos, ez félig-meddig sikerült.

Az előző részekben mindig más-más faj állt szembe a párossal. Úgy tűnik, ebben a kötetben a ghoul-oké a főszerep. Apollyon a ghoul-ok egyik főembere évszázadok óta próbálja igába hajtani a vámpírokat, és polgárháborút kirobbantani.
Anno ugyan csak egy félvérrel próbálta kirobbantani ezt a háborút, de az akkori félvér inkább a halált választotta. Most felcsillant számára a remény, hiszen itt van Cat, és az ő furcsa képességei...

Megjegyezném, imádom hogy Frost a sorozat folyamán több történelmi személyt is megemlít. Itt van nekünk Vlad, akinek szinte kötelező egy vámpírregényben lennie. De itt nem éreztem túlzottnak a jelenlétét. Ellenkezőleg. Imádtam!
Mencheres, akinek a saját kötetében kiderült eredeti neve. Ő is egy létező fáraóról kapta nevét. (Guglizzatok rá.)
És most, egy másik félvér is említésre került, aki Jeanne d'Arc.

Hiába, a cselekmény adott, mégis úgy éreztem, mintha alig történne valami. A páros mint mindig tüzes együtt, de nekem már egy kicsit unalmas volt. Jót tett nekik, hogy kicsit külön váltak.

Tetszett, hogy Vlad és Mencheres bőven kivette a maga részét a történetből. Annak is örültem, hogy Kira is jelen volt, ha csak rövid ideig is.

Marie már az előző részben szimpatikus volt, hiába tűnik igencsak gonosz karakternek.

Ami viszont nem tetszett, hogy ahogy halad a sorozat, Cat ismerősei és munkatársai is ezzel arányosan válnak természetfelettivé. Az egész (volt) csapata vámpírokból és ghoul-okból áll. Az édesanyja is vámpír. Na és Dom? Na ezt a "poént" nem lövöm le.

Jó volt, hogy a szellemek is kivették a maguk részüket a történetből. Eddig én is alábecsültem őket, de szemmel kell tartani ezt a pletykás bandát.

A végkifejlet kicsit el lett sietve, és könnyen is jött a megoldás. Ennek ellenére akcióban nem volt hiány.

A fordításról még pár szót. Botrányos. Két külön ember fordította, két külön stílusban. A megszokott nevek, pl: Ghoulokat mindkettő másként fordította. Nem is értem, hogy adhatták ki a kezeik közül ezt a munkát.

Lehetnék elnézőbb Frost-val szemben, de nem leszek. Nem tudom kinek a hibája, de tényleg úgy érzem, hogy ez a sorozat kifulladt, vagy éppen ott tart. Szerencse, hogy már csak két rész van hátra. Az már nem, hogy mivel az Ulpius becsődölt, a maradék két rész kiadásának kérdése homályba veszett.

Read More

Laurell K. Hamilton - Tigrisvadászat

Fülszöveg:
Sorozatgyilkos szedi áldozatait az Államok északnyugati vidékén, módszere kegyetlen és bestiális. A helyi rendőrség arra gyanakszik, hogy „szörnyetegek” is részt vettek a gyilkosságokban, ezért Anita Blake és Ted Forrester rendőrbírók segítségét kéri, hiszen náluk jobban senki nem ismeri igazán a szörnyetegek természetét. Akik közül néhány igenis valóságos.

Minden Sötétségek Anyjának halottnak kellene lennie, de csak a testét pusztították el. Most új porhüvelyre van szüksége, és neki éppen Anita Blake testére fáj a foga.

Edward szerint a sorozatgyilkosságok azt az egyetlen célt szolgálják, hogy Anitát a valaha volt legveszedelmesebb vámpír közelébe csalogassák. S a fajtájuk közt hiába tartják Edwardot a „Halálnak”, Anitát pedig a „Hóhérnak”, most mindennél nagyobb bajban vannak, mert Anyuci Drága eredt a nyomukba, hogy az egyikükkel végezzen, a másikuknak pedig megszállja testét, nem törődve azzal, hogy közben hány ártatlan embernek kell meghalnia.


Borító: 5
Sorozat: Anita Blake # 18
Eredeti cím: Hit List
Kedvenc karakter: Ethan, Olaf, Anita, Nicky
Oldalszám: 384
Kiadó: Agave
Kiadás: 2014.06.06

Úgy tűnik, hogy ismét fellángolt az Anita Blake mániám. Már csak azt sajnálom,hogy két kötet, és beérem a sorozatot.
Nagyon kíváncsi voltam erre a részre. A csodás borító, és a figyelemfelkeltő fülszöveg pedig csak tetézte a kíváncsiságomat.

Ha Edward is szerepel az adott részben, akkor az szinte garancia arra, hogy egy jó könyvvel állunk szemben. Magam is meglepődtem, de ez a rész a sorozat nagy részét kenterbe vágja. Ettől már csak az Égő áldozatot, A Harlekint és a Fogat fogértot szerettem jobban.

Anita ismét távol van St.Luis-tól. Megbízást kapott, hogy kapjon el egy természetfeletti sorozatgyilkost. És ha munka, akkor Ted Forrester sem hiányozhat.
Anita a háreme nélkül utazik, ami nekem igazán tetszett. Végre ismét egy olyan kötet, ahol nem kell a drámát hallgatnom.

Nagyon pörgős, és akciódús volt ez a rész. Már a könyv elején kiderül, hogy a Harlekin tagjai a bűnösök, de mivel nem beszélhetnek róla, így a nyomozást sem tudják segíteni.

„ "– (…) Ezek a… megnevezhetetlenek – dobott meg egy dühös pillantással [Edward]– kezdenek az agyamra menni. Még a nevüket se mondhatjuk ki, tiszta röhej. Mintha valami Harry Potter-regényben lennénk, és Tudjukki gyilkolászna.

Amikor pár kötettel ezelőtt felbukkant ez a titokzatos banda, azóta kíváncsi vagyok rájuk. Kik is ők, és mire is képesek?

Nos, ebben a részben jó nagy ízelítőt kaptam belőle. Teljesen más súlycsoport, mint amihez Anitáék szoktak. És épp ez benne a jó.

Hiába, Anitáék tudják hogy ki az elkövető, mégsem tudnak dűlőre jutni egymással. A Harlekin Anitát akarja, Anita pedig levadászni őket. Megy a huzavona, és ezáltal akcióban nem volt hiány.

Anitának már annyira szeretője van, mint égen a csillag. Lehetne közülük jó pár kedvenc szereplőt kiválasztani, de ez eddig nem igazán sikerült nekem.

Na de most! Amint Ethan felbukkant, egyből a szívembe zártam.

Hiába, a Vörös tigris klán tagja, de mivel nem tiszta vérű, megvetik a társai. Keveredik benne a vörös, fehér, kék, valamint az arany tigris. Emellett kiváló testőr.

Fogalmam sincs miért, de azonnal szimpatikus lett. Végre valaki, akinek igazán örülni tudok, amiért csatlakozott Anita háztartásához.

Mivel a nyomozás nem halad sehová, - és amúgy is, ha a nyomozáson van a hangsúly, akkor előbb utóbb - Olaf és Bernardo is felbukkan.

Annak ellenére, hogy Olaf minden ember rémálma, és nagyon kedvelem őt. Igazán jókat tudok rajta vidulni.

Volt, hogy a sztori kicsit leült, és a kötelező "a helyi zsaruk utálják Anitát" kört is lefutottuk, de nem panaszkodom. Régóta ez az egyik legjobb rész, és végre, a nyomozáson volt a hangsúly.

A szexualitás is minimális szerepet kapott, aminek igazán örültem. Ezt kéne Hamilton-nak csinálnia, nem az orgiákat.

Amikor felvetődött, hogy St.Luis-ból hozat Anita magának pár embert, csak azért fohászkodtam, hogy nehogy a szeretői bukkanjanak fel. Nem kellenek azok most ide. És szerencsére nem is került sor erre. Pár vérpatkány jött felmentőseregként, valamint Nicky.

Őt is nagyon kedvelem, annak ellenére, hogy nincs igazán szabad akarata. Olaf és az ő ismeretsége nagyon érdekel, remélem Hamilton egyszer megszánt minket, és megtudjuk, honnan és miként ismerik egymást.

És ha már a Harlekin, akkor jön velük Ká Anyu is. Annak ellenére, hogy az előző részben felrobbantották a nyughelyét, még így sem tűnt el. Sőt!

Most még jobban belelendült az Anita utáni vadászatba.

A végkifejlet ütősre sikeredett, és egy nem várt fordulatot hozott. Nagyon izgultam Lissandro-ért, nem akartam, hogy olyan sorsra jusson, amire gondoltam. Szerencsére ezt sem történt meg.

Ami nagyon nem tetszett: Ez nagyon nagy spoiler, ha valakit érdekel, jelölje ki ezt a pár sort.
Ká Anyu elpusztítása. Könyörgöm. Olyan badass-nek lett beállítva, erre ilyen egyszerű módon múlik ki? Viszont mivel Anita "magába szívta" van rá esély, hogy nem tűnt el örökre. A másik, hogy Olaf véroroszlánná avanzsált. Miért kellett ez? Eddig is durva alak volt, na de most?

Mindenesetre végre azt kaptam, amit vártam. Izgalmas és pörgős könyvet, megszórva jó sok akcióval. A szex téma minimális adagolása miatt pedig plusz pont járt Hamilton-nak.

Read More

Darynda Jones - Első sírhant

Fülszöveg:

Charley Davidson nyomozónő már 5 évesen beszélt a halottakkal. Sőt, az is megesett, hogy a halottak kértek tőle egy-egy apró szívességet, mint például igazságszolgáltatást a gyilkosaiknak. Charley azonban nagy árat fizet a képességéért, álmában ugyanis egy titokzatos idegen akarja megkaparintani magának a testét...



Borító: 5*
Sorozat: Charley Davidson # 1
Eredeti cím: First Grave on the Right
Kedvenc karakter: Reyes
Oldalszám: 424
Kiadó: Athenaeum
Kiadás: 2013

Mióta kiderült hogy idehaza is megjelenik a könyv, azóta szemmel tartom. Amikor a borító is publikussá vált, szinte elaléltam. És amikor utána jártam, és kiderült, hogy az általam igencsak kedvelt pararomance írónők is bőszen ajánlgatják, akkor igencsak előreugrott a kívánságlistámon.

És azóta eltelt bő 2 év, és csak most sikerült beszereznem a könyvet...

Valami mindig visszatartott, és lám, jók voltak a megérzéseim.

Többen a korai Anita Blake-hez hasonlítják ezt a sorozatot. Ez kedvemre való. Maga a könyv már nem annyira.

Charley gyerekkora óta látja a szellemeket. Tinédzser korában megtudta, hogy ő voltaképpen a halál angyala. Az a feladata, hogy a szellemeket átvezesse a fénybe, amihez ő az átjáró. Az úgynevezett portál.

Charley magánnyomozó és egyben a rendőrség speciális munkatársa. Szinte mindig segít a rendőr nagybátyjának az ügyek felderítésében.

Voltak bizonyos elvárásaim a könyvvel kapcsolatban. Szerettem volna szeretni. De sajnos ez nem igazán jött össze.

Több helyen is olvastam, hogy sokan nem tudnak napirendre térni Charley humora felett. Nem igazán értettem, hogy mi a problémája az olvasóknak. De ahogy elkezdtem olvasni a könyvet, rájöttem hogy miért is írták sokan hogy Charley "humora" erőltetett.

Mert valóban az. Sőt, szinte kínosan nevetséges, amiket Charley mondd, vagy próbál mondani. Az írónő többször ellövi ugyanazt a poént. Nem is lenne túl sok baj ezzel, ha a szövegkörnyezetből nem jöttünk volna rá hogy mit szeretne ebből kihozni.

Őszintén szólva magával Charley-val sem vagyok kibékülve. Az még hagyján hogy nagyon gyatra és erőltetett a humora, de sokszor éreztem úgy, hogy inkább egy elkényeztetett kislány, aki próbál nagylány lenni. Só se róla, nem olyan szörnyű Charley, mint ahogy hangzik. Csak van hová fejlődnie. És ez még enyhe kifejezés.

A nyomozás maga nem túl bonyolult. Adott nekünk három ügyvéd szellem, akiket szinte jobban kedveltem, mint a hősnőt. - Ez azért sok mindent elárul.

Nem tudják miért ölték meg őket, csak annyit, hogy egy elég fontos ügyön dolgoztak.

Charley nem is inkább rájuk koncentrál, hanem a rejtélyes idegenre, aki már lassan egy hónapja minden éjszaka álmában kielégíti.

Mint kiderül, ismeri a férfit. És nekem ez úgy jött le, hogy maga az egész kötet arról szól, hogy mi is megismerjük ezt a rejtélyes idegent.

Az írónő nem volt rest, és szinte instant love formájában kaptuk meg a szerelmi szálat. Charley sokáig azt sem tudja, hogy néz ki Reyes. Sőt, még a nevét sem tudja. De olyan szavakkal dobálózik, hogy "nem tud nélküle élni". Kérem, mi ez?

Mert oké, Reyes az egyik nagy pozitívuma a kötetnek. De az írónő nála is hibába esett, mivel túl titokzatosra sikeredett szegény Reyes.

Merthogy a könyvben maximum 10 mondatot ha elmondd. A továbbiakban inkább Charley-val szexel, és csendben néz ki az ablakon. Ó és igen, a másik alakjában a Charley-ra támadókat szeli ketté a kaszájával.

Remélem érzitek a cinizmusomat.

Szóval adott nekünk egy nagyon jó alapötlet. Itt vagy dögös férfi, aki magának a Sátánnak a fia. Adott egy nem túl eszes nyomozónő. Lehetett volna ebből sokkal több mindent kihozni.

Mivel magáról a Sátán fiáról fantáziál a hősnő, kíváncsi voltam, hogy mi is lesz velük. És a történettel is.

De szinte a fantasy elemet is sikerült elhagyni.

Charley azt se tudja, hogy mi is a feladata ebben a világban. A könyv végén világosítja fel Reyes, adva a következő könyv alapsztoriját.

Ennek ellenére olvastatja magát a könyv, viszont sokszor sikerült elkalandoznom. A könyv egyik nagy mozgatórugója maga Reyes. Rejtélyes, izgalmas, birtokló. De sajnos szinte semmit sem tudtunk meg róla.

Van potenciál a sorozatban, kérdés, hogy az írónő mit tud ezzel kezdeni. A borítót imádom, a történetben elég sok a lyuk, de ettől függetlenül megér egy misét a könyv. 

Read More