Alaya Dawn Johnson - Nyárherceg (R)

Fülszöveg:
Lélegzetelállító történet szerelemről, halálról, technológiai csodákról és művészetről a jövőbeni Brazília tropikus mesevilágában.
Palmares Tres mágikus városában egyszerre van jelen a modern technológia és a hagyomány, az éles nyelvű pletykafészkek és a dörzsölt politikusok. Eme nyüzsgő metropoliszban June Costa olyan remekműveket alkot, amik egy nap halhatatlanná teszik majd nevét. Ám a hírnévről dédelgetett álmai új fordulatot vesznek, mikor találkozik Enkivel, az új, merész Nyárkirállyal. Az egész város Enki lábai előtt hever – köztünk June legjobb barátja, Gil is –, de June számára a Nyárkirály többet jelent, mint borostyán szemek és halálos szamba. Ő látja benne a művészt.
June és Enki együtt olyan lenyűgöző és drámai műveket hoz létre, amit Palmares Tres sosem fog elfelejteni. Ők az olaj az ébredező forradalom tüzére, ami kész fellépni a kormány az új technológiát korlátozó szigorú intézkedései ellen. June pedig mindeközben reménytelenül beleszeret Enkibe… Ám kapcsolatuk csakis tragédiával végződhet mivel Enki sorsa, mint minden Nyárkirályé előtte, a halál.

Ez a futurisztikus Brazília ritmusával lüktető, lángoló szenvedéllyel, bámulatos karakterekkel és lenyűgöző ötletekkel teleszőtt regény elvarázsol és magával ragad.


Borító: 5*
Sorozat: -
Eredeti cím: The Summer Prince
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 332
Kiadó: Cor Leonis
Kiadás: 2015.11.27

Nagyon vártam már ezt a regényt. Elsősorban a borító miatt. Másrészt nagyon érdekesnek találtam a fülszöveget.
Kíváncsi voltam az írónő stílusára is. Egy szó mint száz, igazán érdekelt a regényt.
És ezért is sajnálom annyira, hogy nem fogott meg a könyv. És ez még enyhe kifejezés.
Már az első oldalak után éreztem, hogy bajok lesznek. A könyv közepére már tudtam, hogy ez a könyv nem nekem íródott.

A fülszöveg tökéletesen leírja a történéseket. Vannak benne hibák, de arról később.
Nehezen tudom megfogalmazni a véleményemet. A könyvben keveredik a hagyomány és az új technológia.

És talán pont ezzel volt a legnagyobb bajom. Nem tudtam magam elé képzelni Palmares Tres-t. Nem tudtam a robotokat, és egyéb eszközöket vizualizálni.

Nem kedveltem meg egyik szereplőt sem, és az indokaikat még jobban nem értettem meg.

Palmares Tres egy elszigetelt "ország" ahol a hatalom és a döntés a nők kezében van. Természetesen van királynő, és ott vannak a Nénék, akik segítik őt. Mindegyikük nő.
Hogy őrizzék a hagyományokat, és a férfiaknak is legyen egy kis befolyása, évente Nyárkirályt választanak, akinek mindig ugyan az a sorsa. A tél végén meghal. Ő dönti el, hogy ki lesz a következő királynő, és ezt el kell mindenkinek fogadnia.

Palmares Tres 10 szintből áll. A tetején, a 10.szinten a királynő él, és a legalján, az úgynevezett verdében a szegények.
June a 8. szinten él, és az az álma, hogy ő legyen Palmeres Tres legnagyobb művésze.
June mostohaanyja Néne, és neki köszönhetően bejut Gil-vel egy fogadásra, ahol a nép által kedvelt új Nyárkirály, Enki is tartózkodik.
És innen kezdődik a történet...

Amint említettem, a legnagyobb bajom, hogy nem tudtam magam elé képzelni a tárgyak kinézetét. És a társadalmukat sem sikerült teljesen megértenem.
A másik, hogy a szereplők neme sem volt sokáig világos.
Gil úgy viselkedett, mint egy nő. A gesztusai és a beszédstílusa erre utalt. Később derült ki - számomra - hogy egy fiúval van dolgom, aki Enki ideiglenes párjává vált.
June családi helyzete sem volt világos. Yaha Néne teljesen úgy viselkedett mint egy férfi. Viszont a titulusának megnevezéséből adódóan nem lehet férfi. Ez is később derült ki - ismét csak számomra - hogy June édesanyja házasságban él Yaha-val, aki nő.
Szóval itt teljesen természetes, ha az ember a saját neméből választ magának társat.

A legnehezebb dolgom mégis a Nyárkirály rendszerének megértésével volt. Hogyan, és miért vállalkozik bárki erre? Mi a motivációja? Ezt még a könyv végére sem sikerült megértenem. Arra gondoltam, hogy ez inkább büntetés, mint elismerés. De a könyv szereplői teljesen másképp gondolták.

Nagyon nehezen haladtam a könyvvel. Köszönhető ez annak, hogy egyik szereplőt sem kedveltem meg.
Azt reméltem, hogy June egy tökös lány lesz. De nem ezt kaptam. Inkább egy lázadó kamasz, akinek a művészethez elég kevés köze van. Az sem segítette a helyzetét, hogy 10 oldalanként közölte, hogy ő Palmares Tres legnagyobb művésze. Ez inkább már idegesített. Azt akartam, hogy tegyen le valamit az asztalra. De ez nem következett be.

Enki, aki az idei Nyárkirály sem volt olyan, amilyennek képzeltem. Ő is csak egy kamasz, aki pimaszkodik a rendszerrel és a királynővel. Titokzatos, és egyáltalán nem ismertem meg a motivációját.
És ha már a királynő. Semmi befolyása nem volt, csak sodródott az árral. A könyv végére persze kimutatta egy kicsit a foga fehérjét. de ez édeskevésnek bizonyult.

June, Enki és Gil között egy nagyon furcsa szerelmi háromszög van. Gil és Enki együtt vannak. June és Enki eleinte a művészet miatt töltötték együtt az idejüket, de később szerelembe estek. Aminek Gil igencsak örült.

Még most is nagyon zavar, hogy nem értem a karakterek motivációját, és érdekeit. El sem hiszitek mennyire.

A történet előrehaladtával körvonalazódik egy polgárháború ígérete is. Ott vannak a technománok, akik azt szeretnék, ha a technika még jobban beleivódna a mindennapjaikba. Hiszen már elfogadott, hogy Pameres Tres-ben az emberek addig élnek, ameddig akarnak. Akár évszázadokig is. A technománok szeretnék a még több technika lenne elérhető.
És ott vannak az izolacionisták, akik azt szeretnék, ha minden maradna a régiben, és a technika, valamint a fejlődés kívül maradna Palmares Tres kapuin.

Nagyon zavaros volt a könyv. Nem csak a karakterek miatt, hanem úgy általában minden. Nem értettem, hogy miről diskurálnak a szereplők. Őszintén szólva több volt amit nem értettem. A technikai újítások és részletezések teljesen érthetetlenek voltak számomra.
Nem sikerült megismernek az írónő stílusát sem. Úgy éreztem, mintha a szereplők sótlanok, és egydimenziósak lennének.

A végkifejlet nem lepett meg. Hiszen minden Nyárkirály sorsa ugyan az. Az már igen, amit Enki fondorlatosan kitervelt, és véghezvitt.
A könyv utolsó fejezetei voltak azok, amik tényleg érdekesek voltak. Amik igazán érdekeltek.

Örülök, hogy egy önálló kötettel van dolgom.
Itt nincs szükség folytatásra. Minden le van írva, ami kell. Másrészt nem hiszem, hogy lenne erőm azt is elolvasni.

Annak ellenére, hogy nagy csalódás volt a könyv, úgy gondolom hogy másnak megér egy próbát. Főleg azoknak, akik érdeklődnek a cyberpunk műfaj iránt.
Viszont nekem, akinek köze nincs a dologhoz teljesen értelmezhetetlen volt a könyv.

A könyvet köszönöm a Cor Leonis Kiadónak! 

Read More

Alexandra Bracken - Sötét elmék

Fülszöveg:

Egy nap titokzatos betegség üti fel a fejét, mely a tizenéves gyerekeket támadja. A kór gyorsan terjed, és félelmetes pusztítást végez. Csak kevesen maradnak életben. Ám amikor kiderül, hogy a megmaradt fiatalok mellékhatásként különleges, de egyben veszélyes képességekkel rendelkeznek, megkezdődik a „rehabilitációs táborokba” gyűjtésük, ahol kutatók és orvosok dolgoznak azon, hogy a gyerekek újra egészségesek legyenek. Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben megy, hisz az elnök fiát már meggyógyították. És bár a közvélemény úgy tudja, hogy ezeket a helyeket a gyerekek megmentésére hozták létre, valójában kegyetlen eszközökkel próbálják féken tartani őket.
Ruby szintén túlélte a betegséget, így nála is megjelent egy képesség, amely talán mind közül a legveszélyesebb. És képtelenek uralni. Tízéves volt, mikor Thurmondba, a legkegyetlenebb táborba hurcolták. Az évek teltek, a napok egyformák voltak, és nem volt semmi remény, hogy egyszer majd kiszabadul Ám egy nap az egyik ápolónő segítségével sikerül elmenekülnie, de hamar kiderül, hogy a nőben sem bízhat, így egyedül kell boldogulnia. Útközben találkozik Liammel, Charlesszal és Suzuméval, akik szintén táborlakók voltak egy másik városban. Közösen indulnak el, hogy megtalálják East Rivert, ami a szóbeszéd szerint az egyetlen biztonságos menedéket jelentheti a szökött gyerekeknek. Az út során Ruby és Liam egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ám amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik.


Borító: 4
Sorozat: Sötét elmék # 1
Eredeti cím: The Darkest Minds
Kedvenc karakter: Zuu
Oldalszám: 462
Kiadó: Maxim
Kiadás: 2014

 Most, hogy beköszöntött a borús idő, nekem is kedvem támadt valami drámai és borús történethez. Úgy gondoltam hogy ez a kötet éppen megfelel erre a célra.
De elég nagy csalódás ért.

Amikor pár hónappal ezelőtt a közzétett részletet elolvastam, azt gondoltam, hogy itt igazi drámára, és feszültségre számíthatok. Hiszen olyan képet kaptam a kötetről, mintha egy 2. világháborús táborban lennék, megfűszerezve különös képességű gyerekekkel.

A történetben van potenciál, viszont nem érzem kidolgozottnak. Sokszor következetlen az írónő, és több logikai bakit is vétett. A szereplők sem nagyon akartak a szívemhez nőni. Több szó mint száz. Untam a könyvet.

A történet érdekesen indul. Valami folytán a világban a gyerekeket megtámadja egy vírus, és meghalnak. Viszont vannak olyan gyerekek, akik ha elérik a 10. életévüket, különleges képességekre tesznek szert. Egy táborba szállítják őket - nevezhetnénk ezt koncentrációs tábornak is - ahol nem bánnak velük kesztyűs kézzel.
A táborban a képességeik alapján kategorizálják a gyerekeket. Zöldek, Kékek, Sárgák, Narancsvörösek és Vörösek.

A főhősünk Ruby is egy ilyen táborba találja magát, méghozzá 10 évesen. Több évig itt kénytelen élni, és elviselni a megaláztatást. Viszont akad egy segítője, akinek segítségével végre kijut a táborból....

A könyv egyik nagy hibája a karakterek. Ruby-t eleinte gyávának tartottam. Meghúzódik, és mások viszik el helyette a balhét. Amint kikerült a táborból, onnantól viszont csak egy papírmasé figura lett. Nem volt személyisége, csak sodródott az árral.

Amint kijutotta táborból, úgy tűnik csöbörből vödörbe esett. Egy radikális csoport tagjai akarják őt beszervezni, hogy szálljon szembe a mostani rendszerrel.
Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom hogy tőlük is megszökik, és véletlenül összehozza a sors Liam-mel, és csapatával.

Liam, csak úgy mint Ruby, nem tűnt egy élethű karakternek. Nem értettem hogy az írónő mit akar belőle kihozni. Szó se róla. Kedves és segítőkész, de nekem valamiért élettelennek tűnt. Dagit eleinte nem kedveltem, de egy idő után meggyőzött. A könyvben Zuu volt az egyetlen karakter, akire igazán kíváncsi voltam. Úgy hiszem, hogy neki van a legérdekesebb élettörténete.

A csapat célja, hogy eljusson East River-be, ahol a pletykák szerint a magukfajták békében élhetnek, köszönhetően a Szökött Kölyöknek.
Ez a furcsa kis csapat nekivág az útnak. Azt gondoltam hogy majd menekülnek, rejtőzködnek, és bőséges akcióban lesz részem.

Ez nem jött be. Kocsikáznak, alszanak és kihalt boltokból lopkodnak. Kétszer találkoznak ellenségekkel, ahol egy kicsit megcsillogtatják a képességeiket.

Nagyon hiányoltam a képességeik bemutatását. Melyik szín mit tud? Miért olyanok, amilyenek?
De erre nem kaptam választ. Annyi biztos, hogy a Kékek telekinézisre specializálódtak, a Sárgák az elektromossághoz értenek. Valamint a Narancsvörösök pszichés befolyással bírnak.

Mivel Ruby Narancsvörös, és rajta kívül minden ilyen kasztú gyereket megöltek, azt vártam hogy igazán bámulatosak a képességei. De ebben is csalódnom kellett.


A világ kidolgozatlan, és logikai bakikkal fűszerezett. A könyvben említik, hogy az ország eladósodott, alig vannak munkahelyek. Ennek ellenére vannak fejvadászok, akik elég nagy összegeket kapnak. Több város kihalt, olyan mint egy szellemfalu, máshol meg élnek, mint hal a vízben. Benzin hiány van, ennek ellenére a csapatnak mindig sikerül benzinre szert tenni.
Ruby évekig egy táborban volt, ennek ellenére ismeri a rádióban szóló zenéket... És még sorolhatnám napestig.
Nagyon akartam tudni, hogy miért is lettek ezek a gyerekek olyanok, amilyenek. Mi váltotta ki? De erre sem kaptam választ.

A könyvből nem hiányozhat a romantika sem. Ez érdekes is lehetett volna, ha a páros között egy apró szikra is lett volna. De semmi kémia, semmi érzelem nem fedezhető fel közöttük. Mondhatnám hogy instant love, de nem az. Nem áradoznak egymásról, és mást sem. Együtt vannak és kész. Igazán kiábrándító.

Amint megérkeznek az East River-be, kiderül hogy ki is a Szökött Kölyök. (Valamiért annyira idétlen ez a név)
Ott sem fenékig tejfel az élet, és Clancy sem olyan elbűvölő, mint amilyennek tűnik. Lévén hogy ő is Narancsvörös, Ruby-val jól elvannak. Sokkal jobban, mint Liam-mel.

A végkifejlet sejthető. Összedobottnak éreztem, és sokszor nem is értettem hogy miről van szó.
A könyv folyamán többször említésre kerülnek a Vörösök, mint igazi szörnyetegek. Viszont a képességükről itt sem tesznek említést. Logikátlannak tartom, hogy a Vörösöket a családjukkal zsarolják, miközben szinte minden ilyen gyereket a saját szüleik küldték a táborokba. Valamint Martin-ról példát véve aki - hiába Narancsvörös - egy szörnyeteg, akkor mi motiválja a Vörösöket? Nem hinném hogy az érzelmeikre könnyen lehetne hatni.

Ruby utolsó döntése teljesen nyilvánvaló volt. Az írónő ezzel akarta igazolni, hogy Ruby mennyire talpraesett, és feláldozó. Engem ez egyáltalán nem győzött meg.

Nagy csalódás volt ez a könyv. Rengeteg potenciál van benne, viszont logikátlan a világfelépítés. Annyira kevés információt osztott meg velünk az írónő, hogy ez már a kedvemet vette. Csakúgy mint Ruby, én is csak sodródtam...

Read More

Susan Ee: Angelfall – Angyalok bukása

Fülszöveg:
Hat hete már, hogy az apokalipszis angyalai alászálltak, és elpusztították a modern világot. Nappal az utcai bandáké a hatalom, de az éjszakákat a rettegés és a babona uralja. Mikor az angyalsereg harcosai tovaszállva magukkal ragadnak egy gyámoltalan kislányt, annak tizenhét éves nővére, Penryn bármit megtenne, hogy visszaszerezze a húgát.
Bármit. Ha kell, akár arra is hajlandó, hogy alkut kössön egy ellenséges angyallal.
Raffe félelmetes harcos, de most legyőzötten, szárnyaitól megfosztva, haldokolva hever a földön. Korszakokon átívelő háborúkban vívott győztes csatákat, most pedig egy éhezéstől legyengült tinilány kell, hogy megmentse az életét.
Miközben átvágnak a sötétségbe és káoszba merült Észak-Kalifornián, csak egymásra támaszkodhatnak a túlélés érdekében. Kénytelenek együtt megtenni az utat, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok erődítményébe, ahol a lány mindent kockára tesz, hogy megmentse a húgát, az angyal pedig kénytelen legnagyobb ellenségeinek könyörületességére bízni magát, hogy újra ép és egész lehessen.


Borító: 5
Sorozat: Penryn & the End of Days # 1
Eredeti cím: Angelfall
Kedvenc karakter Raffi
Oldalszám: 342
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2013.12.11.

Nagyon kíváncsi voltam a könyvre. Nem vagyok a műfaj rajongója, de néha ez is kell. És most, hogy elolvastam a könyvet, rájöttem, hogy egy kicsit csalódott vagyok. Egy kicsit mást vártam. De amit kaptam, azt is szerettem.

Hat hét telt el, és a világ amit Penryn megismert, már nem létezik. Nappal bandák fosztogatják a várost, az éjszaka pedig az...angyaloké. Akik nem ismernek kegyelmet, és elpusztítanak mindent.

Penryn a mozgáskorlátozott húgával, és a skizofrén anyjával útnak indul a hegyekbe, hátha ott nagyobb esélyük van a túlélésre. De útközben pont egy angyalharc közepébe csöppennek, és az egyik angyal elrabolja Penryn húgát.

A lány úgy dönt, hogy a legyőzött angyal segítségével megkeresi a testvérét. Igen ám, de úgy tűnik az angyal haldoklik...

Penryn alkut köt az angyallal. Ha elviszi a Fészekbe, akkor visszakapja tőle az levágott szárnyait.

Először is. Nagyon megkedveltem Penryn-t. Mindig elrebegek egy imát, ha egy YA hősnő talpraesett, okos és humora is van. Penryn pont ilyen. Imádom az ilyen hősnőket, szóval plusz pont jár az írónőnek.

A lány a családfenntartó. Ő az ész, ő oldja meg azt, amire az édesanyja képtelen. Nagy teher ez neki, főleg, hogy ilyen fiatal. De mégis Penryn nem fordít hátat a családjának, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy túléljék ezt a szörnyű világot.

Penryn nagyon alkalmazkodó. Nem siránkozik a helyzetén, nem borul ki. Ha a helyzet úgy kívánja, akkor tud kegyetlen lenni, de rá mégis a jóság a jellemző. Ott segít, ahol tud. Az édesanyja gyerekkorában több önvédelmi tanfolyamra is beíratta, szóval ha kell, meg tudja magát védeni.

Rafi-ról már a bloggerek is ódákat zengtek, szóval alig vártam, hogy megjelenjen. Kíváncsi voltam, hogy
milyen lesz. A nevén sem akadtam ki, mint páran. És nos igen, megértem, hogy az olvasók miért is szerették meg ezt az angyalt. Szarkasztikus, arrogáns,humoros, emberi és segítőkész. A maga módján. Párszor öntudatlanul is segít Penryn-nek, amitől csak még jobban megkedveltem.

A kötet elején annak ellenére segített a lánynak, hogy az kérte volna. Bármikor elsétálhatott volna, de nem tette. Ideiglenes szövetséget köt Penryn-el, és elindulnak az angyalok Fészkébe, San Fransisco-ba.

Az útjuk során több akadályba is ütköznek, de mindet sikerrel veszik. Egyre jobban összecsiszolódnak, és a vonzalom is felüti a fejét.

Nagy piros pont jár az írónőnek az érzelmek ábrázolásáért. Teljesen  átéreztem a két szereplő helyzetét. Velük együtt dühöngtem, szomorkodtam vagy nevettem.

A könyv olvastatja magát. Nem tudtam letenni. De mégis, nekem valami hiányzott. Tudjátok az a plusz, amitől az olvasó egyszerűen sikítva követeli a folytatást. Mert hiába, Raffe kedvenc, és Penryn sem áll ettől távol, a történet nagyon izgalmas...Mégis, valami hiányzik.

A történet mélypontja számomra az Ellenállók táborában eltöltött idő. Belátom hogy a világfelépítés miatt szükség van egy ilyen csoportra, de több időt pocsékoltak el Penryn-ék ott, mint kellett volna.

De amikor végre elszöktek, akkor indult be igazán a sztori. Nem elég, hogy  az angyalok elpusztítanak minden várost, és pokollá teszik a Földet.  Rajtuk kívül felbukkan egy ismeretlen faj olyan lényekkel akik embereket esznek, és éjszaka támadnak.

Amint a páros eljut a Fészekbe, hirtelen úgy tűnik, mintha visszamentek volna az időbe. '20 évekbeli ruhákban parádéznak a gyönyörű lányok, hogy engedjék be őket a hotelba, ahol az angyalok mulatnak. Penryn annak ellenére, hogy nem a nőies viselkedéséről híres, könnyen bejut a hotelba Rafi-val együtt.
Az írónő nagy figyelmet fordított az angyalpolitikára is. Az olvasó egyből rájön, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Megvannak a kasztok, bár erről sokat még nem tudunk.
Ami a legjobban megdöbbentett, az hogy senki sem ismeri fel Rffi-t. Könyörgöm. Ő az egyik leghíresebb és legöregebb angyal. Méghozzá arkangyal. Uriel-t egyből felismeri mindenki, de őt nem. Ez nagy melléfogás volt az írónőtől. A másik pedig, ami számomra hihetetlen, hogy egyik angyal sem tudta, hogy mit is keresnek a Földön. Mivel Gabriel meghalt - aki a Hírvivő - nincs senki, aki elmondaná, miért vannak a Földön. Oké. Egyrészt értem az írónő logikáját, hogy mit akart ebből kihozni. De mégis... Annyira hihetetlen  ez a szál...

A hotelban több új szereplőt is megismerünk. Egyik személyes kedvencem Józsiás. Ritka amikor egy könyvben albínó is szerepel. Ehhez társul, hogy angyal. Lányok, előre lestoppolom az angyalfiút!

A végkifejletet imádtam!

Végre Penryn anyja is előkerült, és józanabb volt, mint szokott. Állítom, hogy ennek a nőnek még nagyon nagy szerepe lesz a sorozatban. Morbid egy alak, és őrült is, de mégis...

A skorpió angyalok hihetetlenül jó húzás volt az írónőtől, és az utolsó fejezetek!

A könyv folyamán az írónő sikeresen rávilágított Rafi helyzetére, és érzéseire. A szárnyai elvesztése egy nagy csapás neki, és mégis talpra állt. Most viszont, amikor végre visszaoperálták volna...Amikor kiderült, milyen lett a  szárnya majdnem felsikítottam dühömben.Annyira nem ezt érdemelte Rafi. (Most már értem, hogy miért az a második rész borítója,ami.)
És a kardja - amit imádok - is megtagadta őt. De Raffe mégis arra koncentrált, hogy Penryn-t megmentse. Mivel a kard Penryn-t is elfogadta, Raffe arra törekszik, hogy a kard a lány közelében legyen.

És ha ez nem volna elég, Penryn húga is előkerült. Csak nem éppen úgy, ahogy vártuk volna. Érdekesnek és izgalmasnak találom szegény kislány állapotát.

Annyira akartam hogy Penryn és Rafi együtt maradjon, de nem, az írónő ismét kiszúrt velünk. A romantikus szálat is kevésnek éreztem. Értem én, hogy miért nem lehet egy angyal és egy ember között semmi, de az a feszültség ami kettejük között volt...Kevés volt az az egy csók. Főleg, hogy Rafi ezután hogyan viselkedett Penry-nel. Természetesen ennek is megvan az oka, és nem csak Penryn-t ütötte szívem, hogy Rafi így viselkedett.(Engem is)

Az utolsó fejezet, amikor Raffe repülve kíséri Penryn-t... Megható volt. Annyira nem akartam hogy elváljanak, és annyira nem akartam, hogy így érjen véget a könyv.

A sorozat állítólag öt részes lesz, szóval lesz még miért izgulnunk.

Pár szó a borítóról:

Már első látásra beleszerettem, de élőben sokkal szebb, mint gondoltam. A színek passzolnak, és az angyal szárny - ami dombornyomott - is tökéletes. Imádom!

Ami nem igazán kellett volna, az az ajánlás. "Éhezők Viadala add át a helyed?" Mivel nekem nagyon nem jött be az a sorozat, kicsit el is bizonytalanított.

Ó, és láttátok a folytatás, a World After borítóját? Egyszerűen gyönyörű!

Kedves Kiadó! Ismételten követelem a mihamarabbi folytatását a könyvnek! Érzem, hogy kedvenc lesz ez a sorozat, szóval minél hamarabb hozzátok el nekünk a folytatást!

Read More

Elizabeth Richards - A sötétség városa

Fülszöveg:
Egy véres, brutális háború után, a Fekete Város még füstölgő romjai között a tizenhat éves Natalie Buchanannal és Ash Fisherrel megtörténik az elképzelhetetlen: egymásba szeretnek. Natalie ember és egy kormánytisztviselő lánya. Apját megölte egy hibbant Sötétfajzat, és a lány még nem tért magához az egész életét felforgató megrázkódtatásból. Hogyan lehetséges ezek után, hogy belezúgott Ashbe, ebbe a Sötétfajzat félvér fiúba? Pedig szíve varázslatosan megdobban a közelében, megtagadva mindent, amiben a lány addig hitt. Ez a felkavaró szerelem választásra kényszeríti családja és Ash között. A fiú sem adja könnyen át magát érzéseinek elvágyik saját vérei közé, a Határfal túloldalára. Ekkor lép az életébe Natalie, így neki is választania kell. Szenvedélyes románc veszi kezdetét ebben a lepusztult, mégis lenyűgöző világban, amelynek hangulata szinte magába szippantja az olvasót.


Borító: 5
Sorozat: Fekete Város krónikái # 1
Eredeti cím: Black City
Kedvenc karakter: Ash
Oldalszám: 392
Kiadó: Maxim
Kiadás: 2013.október.01

Pár hónappal ezelőtt a Kiadó játékot hirdetett az idei megjelenéseikből. Vagyis inkább a szorgos könyvmolyoknak kellett rájönniük erre. Belevetettem magam a játékba, és amikor sikerült rájönnöm, hogy ez a könyv is megjelenik idén, egyből elkapott a láz, hogy nekem ez a könyv kell. Bevallom, ez a gyönyörűséges borító elcsábított, és a fülszöveg is tetszett. Akkor. Nem igazán olvastam el a műfaji besorolását sem. Csak akkor, amikor már volt magyar fülszöveg is hozzá. Akkor elbizonytalanodtam. Nem vagyok egy disztópia fan. Igazából nem is nagyon olvasok ilyen könyveket. A fülszöveg se tetszett már annyira, mint anno, szóval várólistára tettem a könyvet.

Majd jött egy jó hír, hogy sikerült megnyernem a könyvet, és a hozzá tartozó könyvjelzőt. És amikor a kezembe vettem a könyvet, percekig csodáltam a borítót.
Na de ennyit a bevezetőről. A könyv eleinte döcögősen indult. Nem igazán értettem, hogy ki kicsoda, és főként, hogy micsoda. Az írónő egy nagyon jó világot alkotott meg, de nekem ez így elsőre zavaros volt. Egyből belevetett minket Ms. Richards a mély vízbe, de nem estem kétségbe. Csak sodródtam az árral. A történet nagyon hasonlít a II. Világháború történéseire. A különbség itt az, hogy az írónő egy csipet fantasy szálat is beleszőtt a történetbe. A Sötétfajzatok elsőre igazán érdekesek, de ha egy kicsit tovább mélázok rajta, akkor azt kell mondanom, hogy nem mások ők, mint vámpírok. Csak más a nevük. És több faj is létezik. Ezzel volt egy kis gondom, mert hiába sorolta fel az írónő, hogy milyen fajok léteznek, és hogy néznek ki, mást nem igazán közölt. Pedig érdekelt volna.
Tetszett a váltott nézőpont. Bevallom, Ash fejében jobban szerettem lenni, mint Natalie-ban. És sokkal jobban megkedveltem a fiút, mint Natalie-t.
Ash félvér. A Fekete Városban él, a fajtája egyetlen képviselőjeként. Mivel félvér, így a szíve nem ver. Ez zavarja a fiút. Elvágyik a Határfal túl oldalára, ahol a társai vannak. A megélhetés érdekében Köddel kereskedik. ( Ez amolyan drog féle, amit az agyarai termelnek, és valóban olyan hatása van, mint egy drognak) Ash nem rossz fiú, ez most leszögezem. Egy jószívű, magányos srác, akit az élet kényszerített ebbe a helyzetbe.
Natalie-val már egy kicsit gondjaim voltak. Eleinte egy beképzelt és elkényeztetett lánynak tűnt. Sok dologban naiv, de más dolgokban nem. De ahogy haladt a történet, sikerült megváltoznia, és egy normális YA hősnő lett belőle. Számomra ez felüdülés, mert sokszor úgy érzem, hogy egy YA hősnőnek kötelessége butának is lennie.
Natalie egy teljesen más világban él, mint Ash. Pénzben nem szenved hiányt, és teljesen más élete van, mint Ash-nek.
A szerelemre lobbanásukat nem igazán értettem, nekem az túl hirtelen történt. Nem értettem, hogyan lettem szerelmesek egymásba. De a kapcsolatuk az valóban szépen van felépítve. Aranyosak, és édesek együtt. Amit a fülszöveg ígér, a "szenvedélyes szerelmet", azt nem igazán éreztem. Persze, valamilyen szinten érezhető ez, de nem esett az írónő túlzásba.
Tetszett Ash és Natalie közötti kötelék. Egy kicsit hasonlít Kresley Cole vámpírjaihoz és azoknak párjaikhoz, de csak abban, hogy amikor megtalálják a párjuk, akkor "feléled" a szívük.
Az már nem igazán tetszett, amikor kiderült, hogy kicsoda Evangeline. Mármint ez tényleg nagy arculcsapás volt, de közben emelem a kalapomat Ms. Richards előtt, hogy egy ilyen csavart is bedobott.
A végkifejlet nagyon ütős lett, szinte faltam az oldalakat. Együtt izgultam Natalie-val, hogy érjen oda időben. Közben azt mantráztam magamban, hogy úgysem történik semmi olyasmi Ash-el. Mert miért történne? Erre... Megtörtént. Sikítani tudtam volna. De utána megértettem, hogy miért is lett a folytatás címe az, hogy Phoenix. A könyvre nem mondanám, hogy hatalmas függővéggel zárult. Nem rágom a körmöm amiatt, hogy mi lesz, mert tényleg nem lett durva a lezárás.
A könyv pörög. Nem csak Natalie és Ash kapcsolatát követhetjük nyomon, hanem az egész város, sőt ország helyzetét is látjuk. A szereplőkkel érezzük, hogy elkezdődött a változás, már csak arra várunk, hogy mikor és  mi fog történni.
Pár szó még a mellékszereplőkről:

• Sebastian első percben ellenszenves volt, jó lenne, ha kikerülne a képből. De gondolom neki is meglesz a szerepe, és sejtem is, hogy micsoda.
• Day eleinte szimpatikus volt, de az elvakultsága - Ash-el szenben - már egy idő után sok volt. Szerencsére végül megjött az esze.
•  Cékla egy tökéletes aktivista. Sajnálom, hogy függő, és néha jól megcsapkodtam volna, de alapjában véve szimpatikus volt.
• A Parancsnok Asszony nagyon nem volt szimpatikus, még azután sem, hogy kiderült, hogy mit, és miért tett.

Nem mondanám, hogy hatalmas szerelem ez a könyv, mert nem az. Van benne hiba, de ennek ellenére szerettem olvasni. Szinte faltam a lapokat, és a szereplőkkel együtt izgultam. Jó lett volna többet megtudni a Sötétfajzatokról, remélem, hogy a folytatásban erre is sor került.
A kiadónak hatalmas köszönet jár, hogy megtartották az eredeti borítót, mert az egyszerűen álomszép. És a folytatásoké...Láttátok már?
Az viszont enyhén szólva is kiakasztott, amikor a Nem harap a blog oldalán olvastam egy interjút az írónővel, és kiderült, hogy a folytatás 2014. októberében (!!!) érkezik idehaza. Hol van az még?
Egy szó mint száz, a folytatást biztos hogy elolvasom, mert maga a történet, és a világ nagyon tetszett. Csak ajánlani tudom!

Read More

Catherine Fisher - Incarceron

Fülszöveg:
Képzelj el egy világot, amelyben nemcsak megállították, de vissza is forgatták az idő kerekét. Beköszöntött az örökké tartó 17. század, ahol csak a gazdagok élvezhetik a technika vívmányait.
Képzelj el egy börtönt, hatalmasat, amelyben a cellák és a folyosók mellett egész erdők, városok és tengerek is elférnek. Most képzelj el egy rabot, akinek nincsenek emlékei! Csak annyit tud, hogy Odakintről jött – pedig a börtönt évszázadokkal ezelőtt lezárták, és azóta csak egyetlen embernek sikerült kijutnia.
Aztán képzelj el egy lányt, aki egy nemesi birtokon lakik! A sorsa – úgy tűnik – megpecsételődött: megrendezett, szerelem nélküli érdekházasság vár rá. Ő azonban még nem adta fel, kiutat keres, és összeesküvések kusza hálójába gabalyodik.
Az egyikük Bent van, a másik Odakint, ám mindketten rabok.
Hát ez az Incarceron!

Már tavaly óta a kívánságlistámon volt a könyv, de ezen a héten jutottam el odáig, hogy saját példányom legyen belőle. Nem szoktam látatlanban megvenni a számomra ismeretlen írók/írónők könyveit, mert még rajtuk kívül kismillió könyv van, amit olvastam, és szeretnék belőlük egy saját példányt. De amikor múlt héten a kiadó akciót hirdetett, akkor egyből lecsaptam rá. Azután elbizonytalanodtam, hogy tényleg kell-e nekem ez a könyv. De amint elkezdtem olvasni, az írónő meggyőzött, hogy érdemes volt megvennem.

Ami először megfogott a könyvben, az a címe. Imádom a címét. Azután itt van ez a gyönyörű borító. Nagyon igényes kiadás. Ritkán találkozom ilyennel.

Maga a történet lenyűgözött. Eleinte féltem tőle, mert még nem olvastam steampunk könyvet. Nem tudtam, hogy mit várjak. De ahogy olvastam a könyvet, rájöttem, hogy nekem nagyon tetszik ez a stílus.

Az írónő stílusa is nagyon tetszett, olvastatja magát a történet. Nincs semmi a szánkba rágva, a szereplőkkel együtt ismerkedünk meg a történettel és az Incarceron-nal.

Tetszett, hogy több szemszögből olvashattam a könyvet. Eleinte Finn szemszöge jobban tetszett, mint Claudia-é, de ahogy haladt a történet, Claudia szemszöge is egyre jobban megtetszett.

Nagyon tetszett a kinti és az odabenti világkidolgozás. A szereplők közül Keiro volt az első, akit megkedveltem. Nem igazán lehet eldönteni, hogy jó-e, vagy rossz. De szerintem ez minden szereplőre igaz. Sokszor nem tudtam, hogy Keiro mit, miért tesz. De abban biztos voltam, hogy Finn fontos neki, és nem hagyná magára. Tudtam, hogy valami nem stimmel vele, és mielőtt kiderült volna, már tudtam, hogy mi az.

Finn nekem nem igazán volt meggyőző. Megkedveltem, édes egy pofa, de nekem hiányzott a magabiztossága.

Claudia-val kapcsolatban kettős érzéseim vannak. Tetszett, hogy kíváncsi, nyomoz és hogy a sarkára áll, de a felsőbbrendűsége nekem néha sok volt.

Attia-t feleslegesnek tartom. Nem sok értelme volt, az ő jelenlétének.

Mindegyik szereplő kihasználta Finn naivitását, és csak a saját hasznukat nézték. Hamar rájöttem, hogy Finn kicsoda, de az Igazgató a könyv végén elbizonytalanított.

A másik számomra kedves szereplő Jared. Ő fogott meg leginkább. A közte, és Claudia között kialakult kapcsolatba Fisher nem akart belemagyarázni semmit, az olvasóira bízta, hogy mit is akarnak látni kettejük között.

Ami lenyűgözött az maga az Incarceron volt. Először nem tudtam hová tenni. Hogyan is kellene elképzelnem? De ahogy a szereplők ott bolyongtak, egyre jobban megfogott a hely. Tetszett, ahogy az utolsó oldalakon jövünk rá, hogy valójában mi az Incarceron, hogy néz ki, és hogy mit szeretne.

A könyv pörgős, izgalmas, és zseniális a világkidolgozása. És a fejezetek elején lévő kis idézetek is nagyon tetszettek.

Fél pont levonást is csak azért kap, mert Keiro ott maradt az Incarceron-ban, pedig én nagyon akartam, hogy ő is lássa a kinti világot. A másik, hogy a királynő életben maradt. Annyit tervezgette mindenki a merényletet, és a halálát, de abból szinte semmi sem lett. Kíváncsian várom a folytatást, remélem minél hamarabb megjelenik nálunk! 

„Ki ismeri Incarceront magát,
minden termét, szakadékát s hídját?
Csak az érzi meg a börtön szagát,
ki ismeri a szabadság illatát.”

Értékelés: 4,5

Borító: 5*

Sorozat:  Incarceron # 1

Kedvenc karakter: Jared, Keiro

Oldalszám: 544

Kiadó: Pongrác

Kiadás dátuma: 2011

Read More