Fülszöveg:
Képzelj el egy világot, amelyben nemcsak megállították, de vissza is
forgatták az idő kerekét. Beköszöntött az örökké tartó 17. század, ahol
csak a gazdagok élvezhetik a technika vívmányait.
Képzelj el egy börtönt, hatalmasat, amelyben a cellák és a folyosók
mellett egész erdők, városok és tengerek is elférnek. Most képzelj el
egy rabot, akinek nincsenek emlékei! Csak annyit tud, hogy Odakintről
jött – pedig a börtönt évszázadokkal ezelőtt lezárták, és azóta csak
egyetlen embernek sikerült kijutnia.
Aztán képzelj el egy lányt, aki egy nemesi birtokon lakik! A sorsa –
úgy tűnik – megpecsételődött: megrendezett, szerelem nélküli
érdekházasság vár rá. Ő azonban még nem adta fel, kiutat keres, és
összeesküvések kusza hálójába gabalyodik.
Az egyikük Bent van, a másik Odakint, ám mindketten rabok.
Hát ez az Incarceron!
Már tavaly óta a kívánságlistámon volt a könyv, de ezen a héten
jutottam el odáig, hogy saját példányom legyen belőle. Nem szoktam látatlanban
megvenni a számomra ismeretlen írók/írónők könyveit, mert még rajtuk kívül
kismillió könyv van, amit olvastam, és szeretnék belőlük egy saját példányt. De
amikor múlt héten a kiadó akciót hirdetett, akkor egyből lecsaptam rá. Azután
elbizonytalanodtam, hogy tényleg kell-e nekem ez a könyv. De amint elkezdtem
olvasni, az írónő meggyőzött, hogy érdemes volt megvennem.
Ami először megfogott a könyvben, az a címe. Imádom a címét. Azután itt
van ez a gyönyörű borító. Nagyon igényes kiadás. Ritkán találkozom ilyennel.
Maga a történet lenyűgözött. Eleinte féltem tőle, mert még nem
olvastam steampunk könyvet. Nem tudtam, hogy mit várjak. De ahogy olvastam a
könyvet, rájöttem, hogy nekem nagyon tetszik ez a stílus.
Az írónő stílusa is nagyon tetszett, olvastatja magát a történet.
Nincs semmi a szánkba rágva, a szereplőkkel együtt ismerkedünk meg a
történettel és az Incarceron-nal.
Tetszett, hogy több szemszögből olvashattam a könyvet. Eleinte Finn szemszöge
jobban tetszett, mint Claudia-é, de ahogy haladt a történet, Claudia szemszöge is
egyre jobban megtetszett.
Nagyon tetszett a kinti és az odabenti világkidolgozás. A szereplők
közül Keiro volt az első, akit megkedveltem. Nem igazán lehet eldönteni, hogy
jó-e, vagy rossz. De szerintem ez minden szereplőre igaz. Sokszor nem tudtam,
hogy Keiro mit, miért tesz. De abban biztos voltam, hogy Finn fontos neki, és
nem hagyná magára. Tudtam, hogy valami nem stimmel vele, és mielőtt kiderült
volna, már tudtam, hogy mi az.
Finn nekem nem igazán volt meggyőző. Megkedveltem, édes egy pofa, de
nekem hiányzott a magabiztossága.
Claudia-val kapcsolatban kettős érzéseim vannak. Tetszett, hogy
kíváncsi, nyomoz és hogy a sarkára áll, de a felsőbbrendűsége nekem néha sok
volt.
Attia-t feleslegesnek tartom. Nem sok értelme volt, az ő jelenlétének.
Mindegyik szereplő kihasználta Finn naivitását, és csak a saját hasznukat
nézték. Hamar rájöttem, hogy Finn kicsoda, de az Igazgató a könyv végén
elbizonytalanított.
A másik számomra kedves szereplő Jared. Ő fogott meg leginkább. A
közte, és Claudia között kialakult kapcsolatba Fisher nem akart belemagyarázni
semmit, az olvasóira bízta, hogy mit is akarnak látni kettejük között.
Ami lenyűgözött az maga az Incarceron volt. Először nem tudtam hová
tenni. Hogyan is kellene elképzelnem? De ahogy a szereplők ott bolyongtak, egyre
jobban megfogott a hely. Tetszett, ahogy az utolsó oldalakon jövünk rá, hogy
valójában mi az Incarceron, hogy néz ki, és hogy mit szeretne.
A könyv pörgős, izgalmas, és zseniális a világkidolgozása. És a fejezetek
elején lévő kis idézetek is nagyon tetszettek.
Fél pont levonást is csak azért kap, mert Keiro ott maradt az Incarceron-ban,
pedig én nagyon akartam, hogy ő is lássa a kinti világot. A másik, hogy a
királynő életben maradt. Annyit tervezgette mindenki a merényletet, és a
halálát, de abból szinte semmi sem lett. Kíváncsian várom a folytatást, remélem
minél hamarabb megjelenik nálunk!
„Ki ismeri Incarceront magát,
minden termét, szakadékát s hídját?
Csak az érzi meg a börtön szagát,
ki ismeri a szabadság illatát.”
Értékelés:
4,5
Borító: 5*
Sorozat: Incarceron # 1
Kedvenc karakter: Jared, Keiro
Oldalszám: 544
Kiadó: Pongrác
Kiadás dátuma: 2011
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése