Fülszöveg:
Rose, a montanai Szent Vlagyimir Akadémia dampyr testőrtanonca az érettségi előtt nemcsak a biztonságos akadémia, de az Egyesült Államok területét is elhagyja, hogy felkutassa strigává változtatott szerelmét, Dmitrijt. Az Oroszországba, Szibéria déli részére tévedt Rose-t szerelmén kívül ígérete hajtja: nem hagyhatja életben az élőhalottá, kegyetlenné vált kedvesét. Meg kell ölnie őt…
Oroszországban azonban minden más, mint az óceán másik oldalán. Rose nemcsak strigákba botlik, de találkozik a morák ember-szövetségeseivel is, az Alkimistákkal, megismerkedik Dmitrij családjával, összefut egy lélekmágus-árnyékcsókolta kötelék-párossal, ráadásul állandóan a nyakán lóg egy vélhetően illegális kereskedelmet folytató, láthatóan kivételes hatalommal bíró üzletember is, Abe Mazur. Képes lesz-e Rose végrehajtani ígéretét vagy (szó szerint) feladva életét maga is strigává lesz? Netán egy élőhalott vérszajhája? Ki ez a titokzatos Abe, a vénember? S ha mindez nem volna elég, meg tudja-e menteni a távolból barátnőjét, Lissát egy ellenséges bűbáj hatásától?
Újraolvasás.
Tegnap, amint befejeztem A halál csókját, egyből a kezembe vettem ezt
a részt is. Ez körülbelül este 8-9 körül lehetett. Nem akartam sokat olvasni,
hiszem mára is hagyni kellett valamit, de csak olvastam és olvastam… Éjfél
körül muszáj voltam letenni a könyvet.
A könyv első fele nem nagyon nyűgözött le. Olyan volt, mint egy hosszú
prológus. Tetszett-tetszett, de nem voltam annyira oda érte. Jó volt elszakadni
az akadémiától, és Oroszország felé kacsingatni. Érdekes volt az ottani
rendszer, és az Alkimisták feltűnése is piros pontot érdemel. Sidney eléggé
szimpatikus volt, csakúgy, mint Dmitrij családja.
Rose itt még kicsit elveszett volt, de megtudtam érteni, hogy miért
habozik, és gondol arra, hogy ott marad Oroszországban. Rose-al együtt éltem át
a történéseket, reálisnak láttam a döntéseit, és az elhatározását.
Abe egy üde színfolt volt, egyből imádtam, amint megjelent. Remélem,
hogy nagyon sokat fog szerepelni.
Annak is örültem, hogy Lissa-t kicsit hanyagoltuk, mert nem csípem
szegényt. Adrian viszont elég sokat szerepelt, és ismét mutatott valami újat.
Avery-vel tudtam, hogy valami gond van, csak azt nem, hogy micsoda.
Amikor kiderült, akkor csak a számat húztam. Nem tetszett, hogy ismét egy
lélekmágussal akar Mead minket megismertetni. Kicsit furcsának tartom, hogy az
első részben csak Lissa-ról tudtuk, hogy lélekmágus, Karp tanárnőről is volt
egy pár utalás, és talán Szent Vlagyimirről. De Mead szerintem ezt a vonalat
túlzásba vitte. Állítólag nagyon ritkák, erre minden könyvben felbukkan egy. Vagyis
itt már három(!). Nagyon tetszett a lélekmágus vonal, de ezt már túlzásnak
tartom.
A könyv második fele viszont nagyon-nagyon tetszett. Rose végre
ráakadt Dmitrij-re, és az olvasó nem tudja eldönteni, hogy örüljön, vagy
megdöbbenjen.
Nem tudom ki hogy van vele, de amikor Dmitrij feltűnt, mindig kerestem
rajta arra utaló jeleket, hogy hátha felbukkan benne a régi Dmitrij. Néha azt
hittem, hogy igen, van még remény. Akárcsak Rose-t, engem is elkábított. De
végül rá kellett jönnöm, hogy bár ragaszkodik Rose-hoz, egyáltalán nem azért,
amiért régen.
Az együtt töltött idejük nagyon tetszett, bár tudtam, hogy úgyis véget
ért. Egyáltalán nem boldog véget.
A könyv csúcspontja egyértelműen a harcuk volt. Imádtam olvasni.
Az ezután történtek kicsit olyan mesébe illő volt. Rose mint mindig,
megmenti Lissa-t, visszatér az akadémiára, és minden ott folytatódik, ahol az
előző rész befejeződött. Kivéve azt, hogy Dmitrij nincs ott.
Az a pár soros üzenet, amit végül Dmitrij küldött Rose-nak biztosított
arról, hogy még nincs vége közöttük a dolgoknak.
Minden bejegyzésnél akartam írni a könyvek borítójáról, de valahogy
nem úgy jött ki a lépés. Erről viszont muszáj írnom. Ha azt a lány levennék a
borítóról, akkor boldog lennék. Tetszik a háttér, de ez a lány… Nem szeretnék
gonosz lenni, de nincs rá jobb szó. Ez a lány ocsmány. Nincs kedvem a véreres
szemét bámulni. De legalább rákentek egy raklap alapozót, vagy kiretusálták, és
nem látszanak a pórusai úgy, mint a Vámpírakadémia könyvborítóján henyélő
lányén. Arról a könyvről is leszedetném azt a lányt, mert egyáltalán nem illik
oda, és csúfítja a borító összképét.
Értékelés: Régi: 5; Új: 4
Borító: 2,5
Sorozat: Vámpírakadémia # 4
Kedvenc karakter: Christian, Adrian, Abe, Rose
Oldalszám: 350
Kiadó: Agave
Kiadás dátuma: 2010
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése