Mivel itt is úgy jártam, mint sok sorozatnál, hogy nem az első résszel
kezdtem, így már az itt megjelent szereplőket elég jól ismerem. Igazából
először a lányaik történetét olvastam, utána Alan és Shelby kötetét, majd végre
következett ez, az első MacGregor kötet.
Mikor Serena MacGregor, a büszke és szenvedélyes örökösnő először teríti
ki a kártyáját a hidegvérű, indián származású szerencsejátékos, Justin
Blade előtt, még nem lehet tudni, mi lesz a játszma vége. Serena nem is
sejti, hogy a lapokat ezúttal nagy hatalmú édesapja, Daniel MacGregor
osztotta…
Szerencsejátékosok:
Serena MacGregor – Justin Blade
Anno olvastam a Menyasszonyokat onnan már ismerem a párost. De
igazság szerint akkor nem is figyeltem rájuk. Alan és Shelby kötetében is
feltűntek, de akkor is inkább az ottani párosra koncentráltam. Nem azért, mert
nem érdekeltek, csak valahogy elsiklottam felettük. Szóval. Mind a két szereplő
nagyon szimpatikus volt. Először Justin fogott meg, mert ezt a pasit nem lehet
nem szeretni. Imádtam az elbűvölő magabiztosságát. A humorát is
megcsillogtatta. Sokszor vigyorogtam a könyv folyamán a beszólásain. Biztos
bolondnak is néztek ezért. Justin állandóan Serena nyomában volt, de nekem ez tetszett.
Nem esett át a ló túloldalára. Elbűvölően cserkészte be Rena-t.
Serena-ról először Shelby (A sors beteljesülése) jutott eszembe.
Majdnem ugyan olyan karakterek, de van köztük különbség. Meg is jegyeztem, hogy
biztos Shelby-t másolja az írónő, és akkor esett le, hogy ekkor még Shelby
sehol sem volt. Rena humoros, talpraesett és okos. Kedvelem. Daniel-lel
folytatott beszélgetéseit végig vigyorogtam.
Na és Daniel… Azt hiszem, nekem a kedvencem a sorozatból. Úgy
csűri-csavarja a mondatokat, közben meg adja a szentet. Imádom.
Cain és Alan is felbukkant, aminek nagyon örültem. Alan mint mindig, a
nyugalom mintaképe. Cain-ről még nem tudok sokat, de tetszett, amit láttam.
Serena elrablása, és saját maga kiszabadítása nagyon tetszett. Az elrabló is jól kivan dolgozva. Igazából egy erős 4 pontot akartam adni a
párosnak és a könyvnek, de a végén Daniel alkotott, és feltornázta a történetet
4,5 pontra.
Értékelés: 4,5
Értékelés: 4,5
Aki mer, az nyer:
Diana Blade - Caine MacGregor
Fülszöveg:
Serena bátyja, Caine MacGregor ügyvéd egyaránt sikeres a
tárgyalótermekben és a hálószobákban. Az őzikeszemű indián lány, Diana
Blade azonnal felkelti az érdeklődését, de amikor ugyanazon az ügyön
kezdenek dolgozni, félre kell tenniük az érzelmeket. Vajon sikerül-e
Caine-nek lángra lobbantania a hűvös és kimért Diana szívét?
Caine már az előző történetben bemutatkozott. Nagyon szimpatikus volt
ott, itt sem vártam tőle kevesebbet.
Diana-ról csak hallottunk, de itt ismerhetjük meg. Igazság szerint,
féltem Diana-tól. Azt hittem, hogy egy jégkirálynő típusú karakter, de
bebizonyította, hogy az udvarias, és néha merev külső alatt milyen szenvedélyes
nő lakozik. Nagyon hasonlítanak Justin-nal egymásra, aminek nagyon örültem.
A történet elején visszatérünk a Komancs Hotelbe, amit nagyon
díjaztam, mert így Serana és Justin is újra szerepelhetett. Justin-ért még
mindig odavagyok. Szeretem az ő karakterét. Picit mérges is voltam rá, amikor
nem ismerte fel a húgát, Diana-t. Az azután hűvös udvarias beszélgetéseknél
pedig jól kupán vágtam volna mind a kettőt.
Caine már a Komancs Hotelben is ostromolja Diana-t. Nagyon
megkedveltem Caine-t. Szeretem az elbűvölő higgadtságát. Persze nála is kiborul
a bili, de ő inkább az a megfontolt fajta.
Diana és Caine is ügyvéd Boston-ban, sőt majdnem szomszédék is. Későbbiekben
együtt dolgoznak.
Ahogy haladt a történet, úgy tárult fel Diana valódi személyisége, és
félelmei is. Egyre jobban megkedveltem őt, és megnyugodtam, hogy igenis egy jó
történetet fogok olvasni.
Tetszettek Diana és Caine veszekedéseik, mert ilyenkor Diana valódi
személyisége a felszínre tört.
Hyannis Port-ban eltöltött pár nap nagyon tetszett. Összegyűlt az
összes MacGregor és Blade.
Szokás szerint, Daniel itt is alkot, és amint feltűnt, egyből
vigyorogva olvastam a panaszkodásait. Nem lehet nem szeretni Daniel-t.
Serena bejelentette, hogy gyereket vár, és megtörtént a lehetetlen,
Daniel nem talált szavakat. Persze felocsúdott, de ez egy ritka pillanat,
amikor a nagyhangú skót nem talál szavakat.
„- Ha már a gyerekeknél tartunk – kezdett bele Serena, mit sem törődve Caine villámokat szóró tekintetével -, azt gondolom, hogy apának igaza van.- Igazam van… - ismételte meg Daniel lelkesen. – Hát persze, hogy igazam van, Szégyen, gyalázat, hogy édesanyátoknak nincs egyetlen unokája sem. Nincs körülötte egyetlen kisgyerek, akit kedvére kényeztethetne.- Szívfacsaró – mondta Serena, és az édesanyjára kacsintott. – Éppen ezért Justinnal elhatároztuk, hogy úgy hat és fél hónap múlva változtatunk ezen az áldatlan állapoton.- Éppen ideje… - kezdte Daniel, azután hirtelen elhallgatott, mert még a szája is tátva maradt a csodálkozástól.- Jobb későn, mint soha – jegyezte meg Serena. Apja döbbent arckifejezését látva felállt, és odament hozzá. – Egy szavad sincs ehhez?- Gyereket vársz? – hápogott Daniel MacGregor.Serena elmosolyodott, és arcon csókolta az apját.- Igen. Unokád lesz, mielőtt a levelek lehullanának.Diana látta, hogy Daniel szeme megtelik könnyel.- Kicsi lányom – suttogta. Felállt, és két tenyere közé fogta Serena arcát. – Drága kicsi Renám!- Nem sokáig leszek kicsi.Daniel még közelebb húzta magához.- Mindig is az én kicsi lányom leszel.”
Hyannis Port-ban Caine végül szerelmet vall Diana-nak, de a lány nem
tud ezzel a vallomással mit kezdeni.
Két héttel később persze ő is kockáztat, mint anno Justin, és végül
bevallja Caine-nek, hogy mit érez iránt.
Imádom ezt a családot, annyira átsugárzik a lapokon a családi
összetartás, hogy mindig öröm a MacGregor-okról olvasni.
Egyetlen negatívumot jegyeznék meg, de az sem a történet, és a
cselekmény hibája. Nem tudom, a kiadó mit gondolt, de ha még ennél is kisebb lenne
a betűméret a könyvben, nagyítót kellene hozzá használni. És ez a következő
kötetre is érvényes.
Értékelés: Átlagszámításban 4,25 azaz 4 lenne, de annyira tetszett, hogy megadom a 4,5-öt
Borító: 3
Sorozat: MacGregor család # 1
Kedvenc karakter: Daniel, Justin, Serena, Caine
Oldalszám: 399
Kiadó: Harlequin
Kiadás dátuma: 2002
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése