2012. 10. 30.

Nora Roberts - Véráztatta föld

Fülszöveg:
Rafe gyűlölte azt az átkozott farmot, a poros kisvárost, amely úgy tűnt, örökre foglyul ejtette. Jarednek ott voltak a könyvei és a tanulmányai, Devint lefoglalták különös, világrengető gondolatai, Shane pedig odáig volt a földért. Amikor fiatalabbak voltak, és kedvük támadt ostrom alá venni a várost, az anyák bezárták a lányaikat, a férfiak pedig a falhoz lapultak…




Újraolvasás.
Idejét nem tudom, mikor olvastam a könyvet, de hetek óta ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy újra el kell olvasnom nem csak ezt a könyvet, hanem a sorozatot is.
Mivel első olvasáskor e-book-ban olvastam, most próbáltam neten felkutatni, hátha valahol van belőle egy eladó példány. De valahogy mindig mást vettem helyette.
Születésnapomon betértem az itteni antikváriumba, hátha megtudom magam lepni valamivel, és akkor találtam rá erre a könyvre. Gondolkodás nélkül megvettem. Azóta keresgéltem a többi részét is, és egy kivételével (pont Jared kötetét, ami éppenséggel ez után jön) nem találom sehol, pedig az internetet felkutattam utána. Na jó, találtam egy-két példányt, de majdnem dupla áron, és használtan. Nincs bajom az antikvárt könyvekkel, hiszen a fél könyvtáram ezekből áll, de akkor se legyen dupla áras. Inkább féláras. Szóval a történetről.
Igazán zavart az, hogy a fülszövegben nincs semmi, ami elmondaná, hogy mégis miről szól a könyv. Lehet, sokan ezért sem olvassák. Pedig kár kihagyni. Személy szerint, nekem az egyik kedvenc sorozatom Nora Robert-től, és úgy összességében is nagyon jó helyen szerepel a „kedvenc sorozataim” listán.
Az első MacKade, akire rátalál a szerelem, a rossz fiú Rafe. Nekem már az első oldalakon szimpatikus, sőt, nagyon szimpatikus volt, és ez kitartott a könyv végéig. Igaz, a többi MacKade is nagyon szimpatikus volt, egyből megszerettem őket, de Rafe valahogy még közelebb áll hozzám. A stílusa nagyon megkapó. Az olvasó azt hiszi, hogy egy újabb rossz fiú, de Rafe-ben több van, mint amennyi látszik.
Regan is nagyon szimpatikus volt, és hiába akarta Roberts elhitetni velem, hogy Regan egy kicsit… Hogy is mondjam. Túl higgadt, túl nyugodt, és túl összeszedett. Nekem valahogy ez nem tűnt fel. Regan szemszögéből nézve minden nagyon logikusnak tűnt. Rafe szemszögéből pedig idegesítően higgadtnak és összeszedettnek.
Regan és Rafe kapcsolata nagyon tetszett, és az is, hogy először Rafe jön rá, hogy szerelmes. Nem volt gyors az egymásra találásuk, pont elég idő telt el, hogy ne érezzem azt, hogy ez egy összedobott kapcsolat.

„ - Na nyissuk ki az olívaolajat! Van nekem is.
- Extra szűz?
- Természetesen – mondta Regan. (…)
- Szereted Count Bassie-t, van olívaolaj a konyhaszekrényedben… hozzám jössz feleségül? – kérdezte Rafe, és szemében nevetés csillant.
- Hát persze. Szombaton ráérek.
(…)
- Úgy terveztem, hogy szombaton dolgozom – mondta halkan, és a tekintetét a nőre szegezte.
- A férfiak mindig találnak kifogást.”

Nagyon tetszett a szellemes mellékszál is, ami végigkíséri a sorozatot, és Shane kötetében teljesedik ki.
A másik három MacKade is megmutatta magát annyira, hogy megkedveljem őket. Már megvan a személyes rangsorolásom velük kapcsolatban. Shane-t imádtam. Olyan kis bugyutának tűnik, pedig egyáltalán nem az. Devin, aki mellesleg seriff, a nyugalom mintaképe. Ha szemfüles az olvasó, már rájöhetett, hogy ki lesz a párja. Jared pedig… Igazából sok mindent nem érzek vele kapcsolatban. De kedvelem őt is. Azonnal olvasnám az ő kötetét, ha valahol lenne belőle egy példány.
A Cassandra féle mellékszál is megfogott. Roberts nagyon élethűen írta meg Cassandra helyzetét, és érzéseit a családon belüli erőszakról. Igazából nekem inkább Cassandra-val volt bajom, és azzal, hogy Regan eleinte hogyan is viszonyul az ő helyzetéhez. De végül Cassandra-nak is megjött az esze.
A könyv vége nagyon jóra sikeredett, többször hangosan felkacagtam olvasás közben.
Nem kell sokan várni tőle, egy kellemes kikapcsolódás, tipikus Roberts stílusban.
A könyv marad a „kedvenc könyvek” kategóriában. De akkor miért csak 4,5 csillag? Fogalmam sincs. Imádtam, tudom, hogy kedvenc, de mégsem érzem azt a katarzist, mint a többi kedvenc könyvemnél. 



Értékelés: Régi: 5; Új: 4,5
Borító: 3
Sorozat:  A MacKade Fivérek # 1
Kedvenc karakter:  Rafe, Shane, Regan
Oldalszám: 352
Kiadó: Harlequin
Kiadás dátuma: 2005

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...