Karen Marie Moning - Keserű ébredés

Fülszöveg:

MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta.
A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába. A veszélyek leküzdésében segítőtársa is akad a kiismerhetetlen könyvesbolt-tulajdonos, Jericho Barrons személyében.
A nagy tudású férfi történetei révén érti meg, hogy ha nem sikerül megakadályozni a tündérek és az emberek világát elválasztó falak teljes leomlását, akkor az emberiség jövője reménytelen. Mac fokozatosan tudatára ébred, hogy miféle küldetésre fi gyelmeztette őt Alina abban a bizonyos utolsó üzenetben. Neki kell megtalálnia az ősi Sinsar Dubh-t, a Sötét Könyvet, mert aki először szerzi meg a Tuatha Dé Danaan félelmetes erejű relikviáját, az mindkét világ ura lehet.
Mac úgy tervezi, hogy a nyomozás után nyomban visszatér az ő kellemesen provinciális, jelentéktelen kis szülővárosába, és igyekszik elfeledkezni mindenről, ami Dublinban történt vele. Hogy végül mégis a maradás és a további kutatás mellett dönt, abban Jericho Barronsé a főszerep. Kettejük közös próbálkozásának sikeréért azonban már a hamarosan megjelenő folytatás olvasása közben izgulhatunk.

Újraolvasás.
Karen Marie Moning a legkedvencebb írónőm. Érdekes, hogy a kedvenc könyveimmel mindig úgy ismerkedtem meg, hogy neten véletlenül beléjük futottam. Anno, a Keserű ébredéssel is ez volt a helyzet. E-book-ban olvastam, mivel az anyagi helyzetem nem tette lehetővé, hogy megvegyen. De azóta büszke tulajdonosa vagyok az eddig megjelent magyar Moning köteteknek, és nem győzök gyönyörködni bennük. Na szóval. Elkezdtem e-book-ban olvasni. Nem tudtam, hogy mit várjak tőle, de pár oldal után már tudtam, hogy nekem ez a könyv nagyon tetszik, és imádni fogom.

Azóta megszámolni sem tudom, hogy hányszor olvastam a könyvet. Legutoljára két hete. Moning megszállott vagyok, és ez nem is titkolom. Órákig tudnék mindegyik könyvről áradozni.

Érződik, hogy egy sorozat első része, de engem akkor is beszippantott ez a könyv, és az egész sorozat.

MacKayla Lane, vagyis inkább Mac, mert szerintem nem igazán illik hozzá a teljes neve.
Attól függetlenül, hogy egy rózsaszín mániás, burokban élő lány, igazán megkedveltette magát velem már a kezdetektől.

„– A rohadt életbe! - fakadt ki - Kibaszottul nem hiszem el. Maga Ms. Lane, fenyegetést jelent másokra! Maga egy két lábon járó, beszélő, rózsaszínű katasztrófa! - Ha pillantással ölni lehetne, ott helyben holtan rogyok össze. – Hallott maga egyáltalán valamit abból, amit a múlt éjjel mondtam? Figyelt egyáltalán?
– Minden egyes szavát hallottam — mondtam mereven. – És csak a pontosság kedvéért jegyzem meg: nem mindig öltözöm rózsaszínbe. Gyakran viselek őszibarack- és levendula lila színt.”

Igazán jó látni, hogy egy könyvben mekkora változásokon megy keresztül, de mégis megmarad annak aki. A magánnyomozása igazán szerencsétlen fordulatot vett volna, ha nem jelenik meg Barrons könyvesboltjában. Oh igen. Jericho Barrons. Róla is órákig tudnék áradozni. Egy arrogáns seggfej, de én imádom.

„Ragadozó szerű pillantással tanulmányozott, tetőtől talpig szemügyre vett. Én is ugyanezt tettem. Ez a férfi nem csak elfoglalt egy helyet térben, hanem be is töltötte azt. A helyiség korábban könyvekkel volt tele, most meg vele. Harminc körüli, kb. 190 centiméter magas férfi volt: sötét haj, aranyló bőr, sötét szempár, határozott, finom metszésű vonások…
Nem nevezném jóképűnek. Az túl enyhe kifejezés lenne.”

Ahhoz képest, hogy az eddig megjelent magyar köteteket számtalanszor olvastam, még ennek tudatában sem tudunk szinte semmit sem róla. Csak annyit, hogy ő mindent tud, és eléggé arrogáns. Bár a következő kötetekben kapunk pár apró információ morzsákat, de azt majd ott kifejtem.

 Tetszik ez a Mac-Barrons csapat. A beszélgetéseik és nézeteltéréseik néha igazán viccesek. Na és a tündér relikviák után való keresés, és ellopás…Barrons nagyon tudja, hogy mit csinál. 

Megjegyezném, hogy nagyon tetszik, hogy Moning a tündéreket nem egy jóságos és kedves lényekként ábrázolja, hanem inkább vérszomjasabbaknak és valódibbnak.

Fiona nekem már az elején sem volt igazán szimpatikus, és amikor előjött belőle a féltékeny „Jericho az én pasim,nem adom egy 20 éves gyereknek” dolog, hát ott én el is búcsúztam tőle.
V’lane is képviseltette magát. Kíváncsi vagyok rá. Kedvelem.
Az utolsó fejezetet szinte végig nevettem. Valahogy nem tudom elképzelni Barrons-t, ahogy kifesti Mac körmét, méghozzá rózsaszínnel! És bár Barrons megjegyezte, hogy eddig is elég jól boldogult Mac nélkül, szerintem azért Mac-el többet ért el egy hónap alatt, mint mondjuk 10 év alatt. Mondjuk, így az utolsó kötet elolvasása után már tudom, hogy Barrons-nek rengeteg ideje van.

„– Maga viccel. Néhányukat ilyen nehéz megölni?
– Néhányukat, Ms. Lane, egyáltalán nem lehet megölni – felelte, és nekiállt a második réteg körömlakk felvitelének.”

Az előbb említettem, hogy az ötödik részt, az Új nap virrad-ot is olvastam. Akkor úgy döntöttem, hogy újraolvasom a sorozatot. És hihetetlen, de így olyan sok minden nyilvánvaló volt, és olyan sok minden nyert értelmet, hogy elcsodálkoztam, hogy eddig ezeket a megjegyzéseket én miért nem vettem észre.

„ – Ne epekedj azután a férfi után, aki lehetnék, hanem jól nézd meg azt, aki vagyok.”


Értékelés: 5* 
Borító: 5 
Sorozat:  Tündérkrónikák # 1 
Kedvenc karakter:  Mac, Barrons 
Oldalszám: 302 
Kiadó: Kelly 
Kiadás dátuma: 2010