2014. 05. 19.

Rachel Vincent:Rogue - Latrok

Fülszöveg:
RENDBEN, SZÓVAL A MACSKÁK NEM ESNEK MINDIG TALPRA.
ÉN AZTÁN A LEGTÖBBJÜKNÉL JOBBAN TUDOM EZT.

Amióta visszatértem a falkába, nagy döntések és még nagyobb hibák követték egymást az életemben; olyan hibák, amikért ártatlan életekkel szokás fizetni. Mint az első és egyetlen női végrehajtónak, nagyon sokat kell bizonyítanom apám, a falka és saját magam előtt is. És most, hogy a területeinken sorra ölik meg a kandúrokat, keményebben dolgozom, mint valaha – bár mindig van erőm, hogy munka után szórakozzak is egy kicsit Marckal, aki végrehajtóként és a magánéletben is a társam.

Azonban nem minden hibám lezárt ügy. Felmerül a gyanú, hogy a halott kandúrok esete összefüggésben áll emberi nők eltűnésével is, és talán minden miattam történik, emberként vagy macskaként. És az az egyetlen megingás talán túl sokba, elviselhetetlenül sokba fog kerülni nekem…



Borító: 5
Sorozat: Shifters # 2
Eredeti cím: Rogue
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 394
Kiadó:Könyvmolyképző
Kiadás: 2012.10.24


Majdnem egy évvel ezelőtt olvastam a sorozat első részét, és akkor úgy döntöttem, hogy folytatni fogom a sorozatot, mert van benne potenciál. Nem igazán siettem el a folytatások olvasását, mert lássuk be. Egy év hosszú idő. De most épp itt volt az ideje hogy a folytatásokat olvassam.
Kezdeném először a borítóval, és úgy a kinézettel. Már az előző résznél is említettem, hogy a könyv gerincéért meg tudnék veszni. Most sincs ez másképp. Egyszerűen imádom. A borító is fantasztikus, és a hátlap is. De a könyv gerince... Soha sem foglalkoztam annyira a könyvek gerincével, de ez annyira mutatós, hogy nem tudom nem imádni.

De vissza a könyvhöz. A Stray úgy fejeződött be, hogy Faythe úgy döntött ő lesz az első női végrehajtó, és két évig marad a falkával, utána pedig meglátja hogy mi történik.
Bevallom nőiesen nem igazán emlékeztem a részletekre. Ezért is jár nagy piros pont az írónőnek, amiért a könyv első felében meg-megemlítette az alapvető információkat. Mert enélkül bizony bajban lettem volna.

Kezdetben nehezen rázódtam bele a történetben, de ahogy haladtam úgy vettem fel a fonalat. A könyv dinamikája ugyan az, mint az előzőé. A könyv közepétől indulnak be igazán a dolgok, onnantól már tényleg nem lehet letenni.

A történet elején már láthatjuk is Faythe-et munka közben. Több hete már annak hogy végrehajtóként dolgozik, de még mindig csak kezdő. A könyv eleje már gyilkossággal indít, de még sincs meg a sztori dinamikája. Mint említettem, az majd a könyv közepe tájékán indul be.
Különös módon gyilkolják a kandúrokat. Eleinte semmi összefüggés nincs a gyilkosságok között, de ahogy halad a történet, úgy érnek össze ezek a bizonyos szálak.
A falka nyomozásba kezd, és kiderül, hogy az előző rész egyik rossz fiúja visszatért, hogy bosszút álljon. De van, aki rajta akar bosszút állni. Szóval bonyolult az ügy.
És ha még ez nem lenne elég, Faythe-et a volt barátja is zaklatja telefonon. És mint kiderült, ez a fiú is fontos szerepet kap a történet alakulásában.

Faythe-et az első részben nem nagyon sikerült megkedvelnem. Vagyis inkább a könyv második felétől, amikor mintha kicserélték volna. Humoros és tökös lett. És mellesleg az esze is a helyén volt. Itt viszont pont fordítva történt. A könyv első felében igazán megkedveltem a stílusa és a humora miatt. De a könyv felénél valami megváltozott, és visszatértünk oda, ahonnan az első résznél kezdtük. Hisztis lett, és nagyon önző. Valamint a folytonos titkolózása miatt igen nagy bajba keveredett, és ezzel a falkának sem segített. Nem tudom mi ez a hullámvölgy nála, de biztos vagyok benne, hogy ki fogja nőni. Hiszen a befejező rész címe egyértelmű. ;-)

Amit nagyon hiányolok a könyvből, és úgy az egész sorozatból az a vérmacskák bemutatása, valamint hierarchiájuknak megismertetése. Persze alap dolgokat kapunk, de ez számomra édeskevés.
A másik dolog, az maga a falka. Nem egy alakváltós könyvet olvastam már, és ott az olvasó érzi hogy ők egy család, mindenki nagyon közvetlen a másikkal, heccelik egymást stb... Itt ezt nem érzem. Az írónő hiába mutat jó pár aranyos és vicces jelenetet a szereplőkről, mégsem érzem a családias hangulatot. Pedig konkrétan egy igazi családról beszélünk. Remélem ezt orvosolni fogja az írónő. A szereplők nekem még mindig idegenek. Adott egy marék szereplő, és adott a nevük. De három vagy négy szereplőtől eltekintve - akik úgy ahogy be vannak mutatva - semmit nem tudunk a többiekről.

A nyomozás mellett a romantikus szál is képviseltette magát. Faythe és Marc tipikus se veled, se nélküled kapcsolatban élnek. Az olvasónak egyből feltűnik hogy ki viseli a nadrágot a kapcsolatban. Szeretem ha egy nő erős és független, és mellé kapunk egy domináns férfit. Az erős és független nő az megvan, de a legnagyobb bánatomra a domináns férfi karakter sehol nincs. Akárhonnan nézem, Marc ha Faythe-ről van szó, egy nagy papucs. Amiket a lány művel(t) vele, már régen szóba sem kéne vele állnia, ehelyett...És ne felejtsük el, hogy Marc és úgy az egész falka próbálja ráerőltetni Faythe-re a a dolgaikat. (Házasság, gyerek.) Nem csoda hát, hogy szegény lány sikítva próbál menekülni.

Új szereplő is felbukkant, remélem hogy végleg a falkával marad. A végkifejlet ismételten pörgős és ütős lett. Egyszerűen nem lehetett letenni.

A harmadik rész meglett alapozva, hiszen Faythe "bíróság" elé áll, mert megfertőzött egy embert. Igaz hogy baleset volt, de mégis megtette. Izgatottam vágok bele a harmadik rész olvasásába, kíváncsi vagyok hogyan alakul a falka élete.
Mindenesetre még várom a "nagy durranást" a sorozatban. Nagyon jó, izgalmas és olvasmányos, de még hiányzik valami.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...