2013. 03. 16.

Hamarosan érkezik... # 2



Úgy döntöttem, hogy néha ilyen posztot is írni fogok. Emlékeztető nekem, figyelemfelkeltés nektek. :-) Szokás szerint nézelődtem a molyon, és szembetaláltam magam olyan megjelenésekkel, amik:
a) kívánságlistára ugrottak
b) várólistára kerültek
c) meglátom, ki mit ír róla, és majd azután gondolkodom az „a” vagy a „b” variáción.

Először is, kezdjünk egy elsőkönyves magyar írónő könyvével. Az írónőt személyes (még) nem ismerem, de vagyok olyan merész, hogy Ms. Holloway-t  - azon kívül, hogy lassan alapíthatnánk együtt egy Moning (Barrons) fan klubbot-, a barátomnak nevezzem.
Az írónő megtisztelt azzal még az év elején, hogy elküldte nekem a nyers kéziratát a most megjelenő könyvének. És csak ajánlani tudom mindenkinek.
Izgalmas és pörgős a történet, a karakterek – van belőlük jó pár – kidolgozottak, a főhősnő racionális, és hamar megkedvelhető.   
Az írónővel itt olvashattok egy interjút, és bármelyik nagyobb könyváruházban előrendelhetitek a kötetet.


Vivien Holloway: Pokoli szolgálat

Mit adnál azért, hogy megmentsd a szeretteidet?
A szabadságodat, az életedet?
Mit tennél, ha ráébrednél, hogy mindez hiába volt?
Beletörődnél, küzdenél?

Lilian küzdött. Mindent megtett, mégis elbukott, most pedig már sohasem szabadulhat a Pokolból. Ő az Ördög egyik bérgyilkosa. Életre szóló szerződéssel. Egy lélektolvaj, aki levadássza azokat, akik keresztbetettek Lucifernek, a lelküket pedig magával viszi.
Az új megbízás egyértelmű, a feladat világos, ám Lil dolga korántsem olyan egyszerű, mint gondolta volna. Mert a Pokolban semmi sem az, aminek látszik.
Lilian azt hitte, hogy fogsága évei alatt már mindent látott, átélte már a legrosszabbat, ám kénytelen rájönni, hogy érhetik még meglepetések. Lucifer nem kegyelmez, nem felejt, és nem bocsát meg, most pedig a lehető legkegyetlenebb büntetést eszelte ki. Lil-nek újra meg kell harcolnia a puszta életben maradásért.
Közben azonban a feladatát is el kell végeznie, ami nem csak azért nehéz, mert Greg Weiss kedves, jóképű, és minden tekintetben úriember. Lil-re az ilyesmi már sok-sok éve nincs hatással. De történik valami, ami még az ő jéghideg maszkját is darabokra töri, és felszítja lelkében a lázadás szikráját.
Szabadulni akar, bármi áron, csakhogy ebben a háborúban már nem csak az ő élete a tét. Senkiben sem bízhat, senkire se számíthat. Élete legveszélyesebb küldetésére indul, mely egyben az utolsó esély a szabadulásra. Pokoli játszma ez, ahol a szabadság nagyobb kincs, mint maga az élet.



Sorozat: Pokolháború trilógia # 1
Kiadó: Aba
Megjelenés: 2013. május. 31


A következő könyvet véletlenül fedeztem fel az egyik fórumon keresgélés közben. Egyből szemet szúrt a borító, és amikor picit utánajártam, kiderült, hogy a Maxim kiadó a Dream válogatás keretén belül ősz végére megjelenteti nálunk az írónő See Breeze sorozatának első részét. Tudom, felszínes, de ahogy meglátom egy fülszövegben, hogy „ rocksztár” nekem azonnal kell a könyv.

 Abbi Glines: Breathe

Sadie White, az első pillantásra átlagos, ugyanakkor mégis különleges sorsú lány és Jax Stone, a körülrajongott, ám érzelmekre éhes tini rocksztár története. Vajon egymásra találnak-e? És ha igen, hogyan viseli majd kapcsolatuk az életmódjukból fakadó különbségeket?


Sorozat: See Breeze # 1
Kiadó: Maxim
Megjelenés: 2013. ősz



Chance-ről írtam nemrég, hogy Cassie Palmer sorozat következő darabja feltehetőleg a Könyvhétre érkezik. Akkor még se borító, se fülszöveg nem volt elérhető, de a kiadó orvosolta ez a problémát.

Karen Chance: Holdvadász

Cassandra Palmer nemrég győzelmet aratott egy kíméletlen istenség felett. Joggal hihetnénk, hogy ezután megérdemel egy kis pihenőt. Ám annak, aki a világ első számú látnoka, azaz a Pythia tisztségét tölti be, nem ilyen könnyű a helyzete. Cassie napirendje zsúfoltabb, mint valaha: meg kell ismerkednie erejével, miközben saját koronázási ceremóniájára készül, és persze szeretné rendezni végre viszonyát a vonzó és jóképű vámpír nagymesterrel, Mirceával is. Akad azonban valaki, aki nem szeretné Cassie-t a Pythia trónján látni. Bármire képes lenne azért, hogy a felavatási szertartásra soha ne kerüljön sor. Még arra is, hogy levadássza Cassie anyját a lány születése előtt.

Sorozat: Cassandra Palmer # 5
Kiadó: Cor Leonis
Megjelenés: 2013 Könyvhét (?)


J. R. Ward-ot senkinek sem kell bemutatni. Remélem. Az írói pályafutását Jessica Bird néven kezdte, és a romantikus vonalon mozgott. Állítása szerint ez nem jött be, így avanzsált a világhírű Fekete Tőr Testvériség írónőjévé.
Az Ulpius kiadó ebben az évben kezdi el publikálni a Jessica Bird néven írt könyveit. Mindenki eldöntheti, hogy kívánságlistás, és azonnal akarja, vagy – most gonosz leszek – vár egy jó akcióig, és reális áron megveszi.

Jessica Bird: Egy felejthetetlen hölgy

Grace Hall, az előkelő társaság szépséges tagja, a vagyona miatt egy őrült célpontjává válik. A gyilkos Manhattan legbefolyásosabb nőit öldösi. Grace új testőre, John Smith, egy kompromisszumokat nem ismerő, kemény férfi, a legkevésbé sem szeretne beköltözni Grace-hez a tetőtéri luxuslakásba, de nem tud nemet mondani neki. Miközben közli a szabályokat új ügyfelével, dühös szikrák pattognak közöttük, és lángra lobban a vágy. Az éjszakák lassan egyre forróbbakká válnak, a gyilkos egyre nagyobb veszélyt jelent, így Grace-nek és Smithnek választania kell: a szabályokat követik, vagy a szívük parancsát.



Sorozat: Egy felejthetetlen hölgy # 1
Kiadó: Ulpius-ház
Megjelenés: 2013 május (?)



Jessica Bird: Dobbanó szívek
A. J. Sutherland tudja, mit akar. És felismeri a győztest, ha szembekerül vele…
Mindenki azt hiszi, A. J. Sutherlandnek elment az esze, mikor a lány megvásárolja a fékezhetetlen csődört. A lovat eddig egyetlen lovas és idomár sem tudta megszelídíteni. Ha létezik egyáltalán olyan ember, akiben elég spiritusz van, hogy boldoguljon ezzel a pokolfajzattal, akkor az A. J. Egyedül azonban nem képes megküzdeni a feladattal, ezért felkeresi a lovassport legendás alakját, Devlin McCloudot,
a sérült lábú és még sérültebb lelkű lovast… 
Devlin meglátja a lányban a fanatikus harcost – és a ló sem gyönge virágszál… Mire észbe kapna, egy vad csődör költözik be üresen álló istállójába, és egy forrófejű, ám bombázó külsejű lovas foglalja el a kanapéját. Vajon sikerül mindhármuknak épségben eljutni a bajnokságig? A szenvedély, mely felébredt bennük, veszélyezteti az edzést – és ezen a szinten a legkisebb figyelmetlenség sem pusztán amatőr hiba, de akár halálos is lehet…

Sorozat: -
Kiadó: Ulpius-ház
Megjelenés: 2013


Karen Rose kiemelt helyen szerepel nálam. Egyik kedvenc írónőm, de sajnos a hazai kiadás elég döcögősen és vérszegényen zajlik. Az sem segít a helyzeten, hogy a könyveket nem sorrend szerint jelentetik meg idehaza, így az ember lánya akaratlanul is belefut pár spoiler-be.
A kiadó az év elején kijelentette, hogy idén kettő azaz 2 db Karen Rose kötet fog megjelenni nálunk… Szerintetek?

Karen Rose: Vigyázz rám

Gyermekrablás
Sue Conroy bosszúra szomjazik. Nemrég szabadult a börtönből, és eltökélte, hogy mindenkit kézre kerít, aki annak idején a rács mögé juttatta. Elrabol egy tizenegy éves siket kisfiút, de ez csak az első felvonás a gondosan kitervelt hadjáratban.
Titkok
Sue Chicagóba menekül, és a Hanover-házban, egy bántalmazott nőknek fenntartott menedékben húzza meg magát. Dana Dupinsky féltve őrzi a körülötte élő nők titkait, és sosem nyújtana védelmet egy gyermekrablónak. Csakhogy fogalma sincs arról, hogy ezúttal kígyót melenget a keblén…
Gyilkosság
Dana csak akkor döbben rá, mekkora veszély fenyegeti, amikor egyik pillanatról a másikra Sue gonosz játékának kellős közepén találja magát, és a körülötte levők sorban halnak meg – és gyilkos nem válogat a módszerekben.

Sorozat: Romantic Suspense # 4
Kiadó: Ulpius-ház
Megjelenés: 2013


Kresley Cole ugyancsak a kedvenceim között szerepel. A Halhatatlanok Alkonyat Után az egyik legjobb sorozat. Fantasztikus szereplőgárda, kalandok és bonyodalmak, humor megspékelve kellő erotikával és romantikával.
A kiadó miután 2 évet váratta a sorozat rajongóit, azt ígérték hogy több Cole-t kapunk erre az évre. Megjegyezném, hogy örülnék egy hasonló hírnek Sherrilyn Kenyon könyveit illetően is.

Idén érkezik Garreth és Lucia könyve, valamint decemberben Kresley Cole és Gena Showalter antológiája is, amiben Murdoch Wroth és Daniela talál egymásra. Jó hír, mert ez a sorozat 8. része. Rossz hír, hogy Gena novellája a “Tempt Me Eternally” az Alien Huntress sorozat # 4,5 darabja. Szóval vagy fogjuk a fejünket, hogy mi ez, mint anno a Halálos Csók novellánál, amikor Fury (Sherrilyn Kenyon) kötete, a szinte semmiből belevetett minket a mély vízbe, vagy sírunk, mert nem hinném, hogy a kiadó megjelenteti nálunk a sorozatot.
Visszatérve Garreth kötetére. Ő Lachlain öccse, aki már felbukkant a Vámpíréhségben. Amíg a többiek egymásra találtak, ők Lucia-val azóta kergetik egymást. Vagyis inkább Garreth Lucia-t. Ígéretesnek tűnik, az ára viszont…
Molyon már kidühöngtem magam a cím és a borító miatt, szóval ezzel már nem fárasztok senkit.
Fülszöveg sincs még hozzá, csak két mondat.  

Kresley Cole: A gyönyör hercege

Vajon a szörny el tudja csábítani a szépséget? És képes lesz-e a nő szeretni őt?

Sorozat: Halhatatlanok Alkonyat Után # 7
Kiadó: Ulpius-ház
Megjelenés: 2013 



A kiadó pár hónapja nagyon ráállt – és nem csak ők – az erotikus könyvekre. Szó se róla, én is kedvelem az erotikus könyveket. De én inkább abba a kategóriába tartozom, aki inkább az olyan erotikus köteteket kedveli, ahol adalék az erotika, nem főszál. Nekem kell egy történet, és nem csak az, hogy összejövünk, szexelünk, és még mindig csak az ágyban vagyunk, aztán jön egy enyhe cselekmény, és ismét csak az ágyban tengtetjük az időnket.
Ezért is vagyok bizonytalan ezzel a könyvvel, mert még nem tudom, hogy melyik kategóriába sorolható. De! Mint fentebb említettem, ahol megjelenik egy „rocksztár” én el vagyok varázsolva. Szóval… Marad a „c” kategória, és majd meglátjuk, mi lesz. Mindenesetre figyelemfelkeltő a fülszöveg, a borító viszont nem. És. Ismét csak egy sorozat.

S.C. Stephens: Esztelen

Kiera és Denny már majd’ két éve járnak. Denny megtestesíti mindazt, amit a lány kíván: gyengéd, kedves, és határtalanul imádja őt. Amikor másik városba költöznek – Denny megkapta álmai állását, Kiera pedig egy kiváló egyetemen tanul tovább –, minden tökéletesnek tűnik. Ám egy nem várt körülmény miatt a párnak el kell válnia.
A magányos, zavart, vigasztalan Kiera a helyi rocksztárban, Kellan Kyle-ban lel támaszra. Eleinte csupán barátként tekint Kellanra, ám a lány magányosságának mélyülésével a kapcsolatuk is egyre elmélyültebbé válik.
Egy este azonban minden megváltozik, és többé már egyikük sem lesz ugyanaz az ember…

Sorozat: Thoughtless # 1
Kiadó: Ulpius-ház
Megjelenés: 2013


Az írónő ismeretlen számomra, a könyvére is véletlenül találtam rá. A magyar fülszöveg számomra kicsit homályos, abban a tekintetben, hogy most erotikus főszál váratható, vagy nem. Úgy gondoltam, hogy gyorsan megkukkantottam a goodreads-es értékeléseket, de még csak a fülszövegig sem jutottam el emiatt a mondat miatt:
„New Adult Contemporary Romance.”

Jamie McGuire regényét elolvasva ráeszméltem, hogy biz’ én imádom a New Adult könyveket. És a könyv értékelésében ki is emeltem, remélem, hogy valaki folytatja a New Adult könyvek kiadását. Nos, imáim meghallgattattak.
A könyv még egyensúlyozik a kívánság és várólista között. Későbbiekben kiderül, merre dől a mérleg.

Monica Murphy: One Week Girlfriend - Heti csaj
 
Átmenetiség. Ezzel a szóval jellemezhetném az életemet az utóbbi néhány évben. Átmenetileg dolgozom, amíg meg nem szabadulok innen. Átmenetileg a kisöcsém anyukája vagyok, mivel anyánk szart sem törődik velünk. És átmeneti csajszi vagyok, mert könnyen megkaphat bárki. Legalábbis a pletyka szerint.

Most éppen Drew Callahan átmeneti csaja vagyok. Ő az egyetemi futballcsapat sztárja, és körülrajongják. Gyönyörű és édes srác – és rejtőzködőbb, mint én. Ő vezetett be engem ebbe a hamis világba, ahol láthatóan ki nem állhatnak engem. És ahol mindenki akar tőle valamit. Bár az egyetlen dolog, amit, úgy tűnik, ő akar, az…

Én vagyok.

Már nem tudom, mit higgyek. Csak azt tudom, hogy Drew-nak szüksége van rám. És én mellette akarok lenni.

Sorozat: Drew + Fable # 1
Kiadó: Ulpius-ház
Megjelenés: 2013

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...