2012. 11. 02.

Karen Marie Moning - Álom és valóság

Fülszöveg:
Még csak néhány hét telt el azóta, hogy a sorozatunk első kötetéből megismert MacKayla Lane repülőgépe földet ért Dublinban, és az ír fővárosban máris fenekestül felfordult a világ. Mac erre alighanem csak annyit mondana: na és, az övé is felfordult, abban a pillanatban, amikor értesítették róla, hogy Írországban tanuló nővérének brutálisan megcsonkított holttestét megtalálták egy szeméttel borított sikátorban, Dublin északi részén. Macet attól fogva a bosszú élteti. Pártfogója, a titokzatos Jericho Barrons segíti őt abban, hogy az ősi tündérvilágba vezető misztikus nyomokat követve, eljusson Alina gyilkosáig. A nyomozás során megismeri a város ódon falai között nyüzsgő ijesztő árnyfi gurákat, szörnyeket, gengsztereket és gonosz tündéreket, megtanul káromkodni, lopni, hazudni és ölni.
Egyetlen rövid hónap alatt sikerül a város minden mágikus erővel bíró lényének a tyúkszemére lépnie. Egyre több veszély leselkedik rá, de szerencséjére Barrons mindig kéznél van, hogy kimentse ellenségei karmaiból.
Csak egy kivétel van: V’lane, a halált hozó szextündér, aki olyan intenzív szexuális vágyat kelt Macben, hogy a puszta látására a lány vetkőzni kezd.
És V’lane többnyire váratlanul tűnik fel Mac közelében. Ahogy most is...



Újraolvasás.
Nemrég olvastam újra ezt a könyvet is, de egyszerűen nem tudok véleményt írni róla. Szerda óta rágódom, de egyszerűen nem érzem azt, hogy jó, amit írok. De megpróbálok valamit összerakni.
Ebben a részben Mac fejlődik. És ami számomra nagyon fontos, hogy fokozatosan, szinte észrevétlenül. Nem szeretem az olyan karaktereket, akik egyik pillanatról a másikra szuper jók, és szuper erősek lesznek. Amint már említettem, Mac lépésről lépésre fejlődik, tanul a hibájából.
Az előző részben azt se tudta, hogy mik azok az Árnyak, de ebben a részben már felveszi a harcot ellenük. Persze V’lane besegít neki. Sok mindent nem lehet tudni V’lane-ről, de nekem sikerült megkedvelnem. Persze Barrons nyomába sem ér, de akkor is sikerült megkedvelnem. Tetszik, hogy próbál változni, emberibb lenni. Persze a céljait nem ismerjük. Még.
Végre Fiona kikerül a képből, bár nem véglegesen. De addig jó, míg nincs jelen. Mac a rendőrséget is megjárja. Egy új ellenséget is szerez, bár ezen nem lepődtem meg.
Barrons adja magát. Egy arrogáns seggfej, semmit sem tudunk róla, de ő mindig, mindent tud, és nagyon sok okosságot is mondd. Na jó. Ebben a részben van valami, amit még ő sem tud. Örültem is neki.
Szeretem a rejtett utalásokat is a mondókájában. Egy örökkévalóság, míg az olvasó rájön, hogy miért mondta, de végül kifizetődik a dolog, mert Barrons nagyon értékes dolgokat árul el.


„– Jól csókol Derek O’Bannion, Ms. Lane? – kérdezte Barrons, és figyelmesen nézett.
A csók emlékére megtöröltem a szám a kézfejemmel.
– Olyan volt, mintha a tulajdona lennék.
– Néhány nő ezt szereti.
– Én nem.
– Talán a férfitól függ.
– Kétlem. Még levegőt sem kaptam közben.
– Egy nap talán majd megcsókol egy férfit, aki nélkül nem tud lélegezni, és rájön, hogy nem nagyon érdekli, hogy nem kap levegőt.”


A Rossz hold kelt fel olvasása után kezdtem el azon rágódni, hogy az Álmodozó Tekintetű Srácnak milyen szerepe van. Már az első részben felbukkant, és valahogy mindig a legjobb helyeken vert tanyát. Újraolvasás után sem tudtam többet, mint itt. Az Új nap virrad-ban derül fény az Álmodozó Tekintetű Srác kilétére, és céljaira.
A tündér relikviák után is folyik a kutatás. Szeretek erről olvasni.
Olyan sok utalás van ezekben a könyvekben, de amikor elolvassa valaki az utolsó részt, akkor döbben rá az információ lényegére.
Rowena ismét képviseltette magát. Ő az egyetlen, akit ki nem állhatok ebben a világban. Már itt is látszik, hogy egy manipulatív vénasszony, és önös érdekek vezérlik.
Dani itt szerepel először. Itt még nem sikerült megkedvelnem, de ismerkedünk egymással.
Még egy új szereplő felbukkan fel. A skót Christian MacKeltar. Szerintem gyönyörű neve van. És azok a tigris szemek… Ő is sok mindent tud, de mégis keveset.
A könyv végére kaptunk egy nagy bonyodalmat. Úgy tűnik, hogy senki sem tud Mac-en segíteni. Egyedül van, és úgy tűnik, hogy vége. De amikor már úgy érzi, nem bírja tovább, megérkezik Barrons.


„– Mallucé... volt az... nem halt meg – nyögtem.
Barrons orrlyukai kitágultak, a szeme összeszűkült.
– Tudom – sziszegte –, mindenhol érzem a szagát. Az egész hely bűzlik tőle. Ne beszéljen. Szentséges ég, mit tett magával? És mit csinált maga? Szándékosan bosszantotta fel?
Barrons már túl jól ismert.
– A- azt mondta... hogy maga... nem jön el. – (…)
– És te hittél neki? Ne, ne is válaszolj. Azt mondtam, ne beszélj. Csak maradj csöndben. Cseszd meg, Mac. Cseszd meg.
Macnek hívott. Csak belül mosolyogtam, mert fájt az arcom.
– B-Barrons?
– Azt mondtam, ne beszélj – vicsorogta.”


Az ez utáni jeleneteket imádom. Mac végre harcol, és megmutatja, hogy milyen fából faragták. Barrons libidója az egekbe szökik, és én vigyorogva olvastam, hogy miket is művelnek együtt Mac-kel.


„– Fogalmam sincs, mi a fenéről hablatyol! – kiabáltam.
– Már nem tudtam megkülönböztetni magukat egymástól! – bömbölte.
Az arcába öklöztem. A hazugságok leperegnek rólunk; az igazság az, amit a legnehezebb elhallgattatni.
– Akkor nem figyelt eléggé! Én a bögyös voltam!
– Tudom, hogy bögyös. Az orrom előtt látom a mellét minden kibaszott alkalommal, ahogy megfordulok!
– Talán fékezze egy kicsit a libidóját, Barrons!
– Baszódjon meg, Ms. Lane!
– Ha hozzám ér, még a szart is kiverem magából!
– Gondolja, hogy képes rá?
– Próbáljuk meg.
Megragadta a pólóm, és magához húzott. Összeért az orrunk.”

A sinshar dubh is megmutatta magát végül. És a könyv befejezése… Na igen. Moning ehhez ért a legjobban. Minél durvább függővéget írni, bár ez meg sem közelíti a következő kötetetek végeit. És így a végére. Pár napja egymás mellé tettem az első két részt, és csak bámultam a borítójukat. És egy idő után észrevettem, hogy ennek a könyvnek a borítója, az első rész borítójának a folytatása. Minden majdnem ugyan az a két borítón, csak más szemszögből látjuk az épületeket. Lehet, hogy ez már másoknak régen feltűnt, de nekem írtó nagy boldogságot okozott, hogy rájöttem.

 „Akit Jericho Barrons kedveskedve megérint, az úgy érzi magát, mintha ő lenne a legkülönlegesebb ember a világon. Olyan ez, mint odamenni a dzsungel legnagyobb, legvérszomjasabb vadállatához, lefeküdni mellé, a szájába tenni a fejed, és ahelyett hogy megölne, megnyalogat és dorombol.”

Értékelés: 5*
Borító: 5
Sorozat:  Tündérkrónikák # 2
Kedvenc karakter:  Mac, Barrons
Oldalszám: 302
Kiadó: Kelly
Kiadás dátuma: 2010

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...