Sophie Kinsella - Emlékszel rám?

Fülszöveg:

A főhős egy huszonnégy éves, lófogú, csúnyácska lány, aki egy kollegáival töltött görbe este után hiába várja, hogy barátja érte jöjjön a zuhogó esőben és hazavigye. Taxiért tülekedve megcsúszik a vizes lépcsőn és elesik... Lexi „másnap" kórházi ágyon ébred, és azonnal távozni akar, hisz csak a fejét verte be egy kicsit a lépcsőn. A körülötte foglalatoskodó nővér hívja a kezelőorvost, aki elmondja, hogy öt napja, egy autóbaleset után került a kórházba: sajnos alaposan átlépte a megengedett sebességet. Lexi egyik képtelen furcsaságot a másik után tapasztalja: anyját idősebbnek látja, a saját tükörképén is megütközik, olyan az egész, mint egy lidérces álom. Főleg, amikor bebizonyítják, hogy 2004 helyett már 2007-et írunk, ő pedig már nem a padlóosztályon dolgozó egyik lány, hanem huszonnyolc éves osztályvezető, gyöngyfogsorral, bombázó alakkal és oldalán egy szívdöglesztő kinézetű, dúsgazdag férjjel. Vajon hogyan került a majdnem szegénységből ilyen mesebeli körülmények közé? Nem hisz a szerencséjének, különösen, amikor meglátja fantasztikus új otthonát. Reménykedik, hogy hamar visszatér az emlékezete, és folytathatja mintaházasságát. A cél érdekében férje összeállít számára egy házassági útmutatót. Ahogy múlnak a napok, úgy szaporodnak a tündérmese árnyoldalai is: régi barátai utálják, közvetlen munkatársa az állására pályázik, anyja és húga kihasználják. Aztán felbukkan egy kissé zilált, borzas különc, és furcsaságokat állít, aminek nyomán néha-néha mintha derengene valami a sűrű homályban. Nem érti, mi a csuda történhetett vele! Kérdéses, hogy visszanyeri-e az emlékezetét valaha. És vajon jó lesz-e, ha mindenre emlékezni fog...?

Újraolvasás.

Valahogy sokkal jobb sztorira emlékeztem. Kicsit meg is lepődtem, hogy mennyire nem ragadott magával a könyv. Pedig nagyon szeretem Kinsella könyveit, de ez most gyengécskére sikeredett, vagy nekem változott az ízlésem 1-2 év alatt.

Egyik szereplő sem nőtt a szívemhez. Lexi-t sikerült megkedvelnem valamennyire, de ebből a szereplőgárdából senki nem tett rám túl nagy benyomást.

Az eleje nagyon jól indult, végig vigyorogtam az első 30-40 oldalt, de utána elég lapos lett a sztori.

Tetszett, ahogy Lexi felfedezi, hogy 3 évet „ugrott” az időben, és hogy miként reagál le pár dolgot. De ahogy haladt a történet, úgy jöttem rá, hogy Lexi élete cseppet sem tökéletes, hiába hiszi azt, és próbálja azt magának bebeszélni.

Erik egyáltalán nem volt szimpatikus, és reméltem, hogy nem mellette fog kikötni a hősnő. Erik, és az ő „loft életstílusa” engem is ki tudott kergetni a világból, nem csak Lexi-t. Nem is tudom, Lexi mit látott benne, és hogy nem vette észre, hogy egyáltalán nem illenek össze. Engem teljesen kiakasztott a pasas, főleg, amikor kiderült, hogy mi az a  Mont Blanc.

Lexi anyja és húga első percektől unszimpatikusak voltak. Mind a kettő csak rajta élősködik, és nem is foglalkoztak vele. Szóval én leírtam őket egy pillanat alatt. Hasonló érzéseim voltak Lexi barátnőivel is. Amiket vele műveltek, felháborító volt. Tudták, hogy Lexi amnéziás, mégis úgy kezelték, mintha valami ellenség lenne. Utána, egyik percről a másikra ismét minden szép és jó volt közöttük. Nem szeretem az ilyen barátságokat.

Jon, a szerető pedig olyan volt, mintha ott se lett volna. Nem ismertem meg, és ez kicsit zavart. Erőltetettnek éreztem az ő és Lexi kapcsolatát, és az sem nagyon tetszett, hogy állandóan csak ugyan azt mondta.

Lexi fejlődése viszont tetszett. Alig észrevehetően, de megváltozott, és rájött, hogy a külsőség nem minden.

A végkifejletet egy kicsit erőltetettnek éreztem, és ha nem jött volt össze Jon és Lexi az utolsó két oldalon, annak is örültem volna. 

Értékelés: Régi: 5; Új: 3,5

Borító: 4

Sorozat:  -

Kedvenc karakter:  -

Oldalszám: 344

Kiadó: Kelly

Kiadás dátuma: 2008