2012. 11. 20.

Jennifer Crusie - Isten hozott Kísértésben!

Fülszöveg:

Sophie Dempsey mindössze a húgának szeretne segíteni: leforgatni egy filmet egy lecsúszott színésznőcskéről, majd lelépni a Kísértés városkájából, mielőtt még bajba jutnak. Sophie több generációnyi szélhámos leszármazottja, mégis igyekszik az egyenes utat járni, ám ez, mint Önök is megtudhatják, igen nehéz. Phineas Tucker, a polgármester, mindössze a Kísértés városát szeretné igazgatni a lehető legkevesebb felhajtással, majd megnyerni a közelgő polgármesteri választást, és fennmaradó idejét igazi szenvedélyének, a biliárdnak szentelni. Sophie egyetlen pillantást vet csak Phinre, és tudja, hogy ő az a fajta pasas, akitől anyja óva intette; és persze Phin is rögvest felismeri a lányban „az ördög cukorkáját”, amitől apja igyekezett őt távol tartani. Kisvártatva búcsút inthetnek az unalomnak. Pornóvá fajuló forgatás, pletykák hada, zsarolási kísérlet, politikai csatározások, gyilkosság, egy hulla autóval történő meggyalázása, kissé perverz, de határozottan világrengető szex, majd még több szex: elszabadul a pokol…

Újraolvasás.
Először e-book-ban olvastam, és akkor imádtam. Most, hogy végre nekem is van egy példányom belőle, teljesen meglepett, hogy a könyv elején van egy térkép Kísértésről. Ez nagyon tetszett, mert ha a szereplők elmentek pl: a Taverna-ba, akkor előre lapoztam, és be tudtam magam tájolni. Szóval a térkép nagyon tetszett.
Kísértés és lakói is nagyon jól kitalált karakterek. A Dempsey-k meg haláliak. Sophie, aki eleinte állandóan ideges, de ő a józan ész a családban. Megkedveltem Sophie-t. Amy, akit eleinte nagyon kedveltem, mert nagyon bohókás volt, de a könyv felénél már elment tőle a kedvem az önzősége miatt. Davy, aki már saját kötettel is büszkélkedhet. Jó volt itt újra „látni”. Ő tényleg egy szélhámos. És persze Lassie Dempsey, a szélhámos kutya.
Phin, az unatkozó és nemtörődöm polgármester. Tetszett a pasi. Az arroganciája is tetszett, pedig ez más karakternél inkább taszít. Tetszettek a beszólásai is. Lényegében, rendben volt a pasas. Dillie, a lánya viszont kicsit olyan volt, főleg a szóhasználata miatt, mintha egy felnőtt nő lenne. Ez kicsit elvette tőle a kedvem.
A víztorony, ahányszor szóba került, mindig csak nevettem rajta. Kísértés a fallikus víztorony nélkül nem Kísértés.
A többi szereplő is elég kidolgozott, a történet is elég jó, és a hirtelenjében megtörtént gyilkosságon inkább csak nevettem, mert szerencsétlen Zane-t egyik helyről a másikra taszigálták, és aki találkozott a holttestével, mindenki adott még neki pár zúzódást, és mindenki azt hitte, hogy ő ölte meg.
Tetszett a Rachel-es mellékszál is.
Ahogy a könyv borítóján is írják: Könnyed, kacagtató, és nagyon szexi. Bár az is igaz, hogy az eleje most lassan indult be, de amint elkaptam a fonalat, le se tudtam tenni.

Értékelés: Régi: 5; Új: 4,5
Borító: 3,5
Sorozat:  Dempsey # 1
Kedvenc karakter:  Phin
Oldalszám: 332
Kiadó: Kelly
Kiadás dátuma: 2008

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...