2014. 02. 01.

Szerzeményeim # 5

Ismét eltelt egy hónap, és ideje hogy színt valljak. Már ami a könyves vásárlásokat illeti.
Ebben a hónapban sikerült két jó akciót is kifognom, szóval nem panaszkodom.


A hónapot a Könyvmolyképzővel indítottam. Ugyanis onnan rendeltem hamarabb, de később érkezett meg, mint az Ulpiusos rendelésem.
Karácsonykor megleptem magam az Obszidiánnal, és az annyira tetszett, hogy nem haboztam. Kihasználtam a Könyvmolyképző pótkarácsonyos kuponját, és megrendeltem az Ónixot, valamint az Angelfall-t. Mind a két könyvet olvastam már. Nagyon tetszettek, kár hogy a folytatások még sehol sincsenek.




Még aznap átvettem az Ulpiusos könyveimet is. Hónapok óta nem rendeltem semmi a Kiadótól. Semmilyen olyan akció nem volt, amiért fejvesztve rohantam volna  boltba. Még karácsonykor sem. Már elvből sem veszek náluk semmi 40% alatt.
Szóval igazán meglepett, hogy most tényleg jó könyveket akcióztak le. Jaci Burton könyvét szerettem volna elolvasni, de Isten bocsá' 3999 Ft vagy 3000 Ft nekem sok egy könyvért. Szóval vártam. És vártam. És íme, a KeddVeddi akcióban 999 Ft-ért megtudtam venni. Vagyis mégsem ennyiért, de arról később.
Szóval Burton tuti hogy kellett. Mellé még a Heti csaj-t is a kosaramba tettem. Olyan áron megérte. Már csak egy kötetet kellett választanom, és a Soha határára voksoltam.
Mivel 999 Ft-os egységáron voltak, úgy gondoltam hogy megéri ennyiért megvenni őket. Igen ám, de ehhez jött még a 2+1 akció is. Vagyis potom pénzért enyémek lettek a könyvek. Ha mégsem tetszenének, akkor sem megyek a falnak.


A következő héten ismét egy olyan könyv szerepelt a KeddVeddi akcióban, amit már régen kinéztem magamnak. A Forever My Girl borítóját imádom, a fülszöveg is tetszett, és jó ideje a kívánságlistámon volt.
Sokat gondolkodtam, hogy hozzácsapom még az Esztelen-t, de annyira mégsem kellett az a könyv. Főleg, hogy itt is érvényes volt a 2+1 akció, de ha megfeszültem volna, akkor sem tudtam volna három akciós könyvet összevadászni.

Összességében elégedett vagyok. Szeretem kifogni a jó akciókat, és ebben a hónapban ez sikerült is. Sajnos Anita Blake kötetet nem sikerült beszereznem, mert sehol sem találtam reális áron eladó Obszidián Pillangót.
És ha még ez nem lenne elég, a hónap utolsó KeddVeddi akciójában sikerült végre megszereznem az áhított könyveket is, amiket majd a következő ilyen bejegyzésemben teszek közzé. ;-)




5 megjegyzés:

  1. De jó neked! Gratulálok a szerzeményeidhez. :) Én sajnos csak teljes áron tudok hozzájutni a könyvekhez, úgyhogy most nagyon irigykedem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :-)

      Én a jó akciókért élek. :-D
      Teljes áron? :-/ Nem tudnád megoldani a futáros megoldást esetleg?

      Törlés
    2. Szívesen :)
      Azt látom. :D
      Kárpátalján élek, ezért macerás lenne a futáros rendelés. Ismerősöket próbálok rávenni arra, hogy segítsenek a könyvvásárlásban, akik rendszeresen ruccannak a határon túlra, mert az itteni könyvesbolt még a nálatok akcióban kapott könyveket is úgy adja, ahogy anno forgalomba került.

      Törlés
    3. :-))

      Uh, az kellemetlen. Mondjuk a Bookline szállít Magyarországon kívülre is. Ott általában jó akciók vannak. :-)
      Vagy ezt nézd meg. Hátha jó. 23% kedvezmény és külföldre is szállítanak.
      http://konyvtunder.hu/?all=vasarlas_menete

      Törlés
    4. Hiába akciós, ha a postaköltség egy könyv ára. Azért köszönöm a linket. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...