Cassandra Clare - A ​hercegnő

Fülszöveg:
Tessa Graynek boldognak kellene lennie – hiszen minden menyasszony boldog, nem? Csakhogy miközben az esküvőjére készül, egyre több árny vetül a londoni Intézet árnyvadászaira. Új démon bukkan fel, akit vér és titkok fűznek Mortmainhez; ahhoz a férfihoz, aki könyörtelen automatonjai, a pokoli szerkezetek segítségével az árnyvadászok elpusztítására törekszik. Mortmainnek már csak egyetlen dologra van szüksége, hogy megvalósítsa a tervét.

Tessára.

Charlotte Branwell, az Intézet vezetője elkeseredetten igyekszik felkutatni Mortmaint, mielőtt a férfi lecsap. Jem és Will, a két Tessa szívéért versengő fiú mindent megtenne, hogy megmentsék a lányt. Mert bár Jem eljegyezte a lányt, Will még mindig szerelmes belé.

Egy haldokló árnyvadász utolsó szavai elvezethetik Tessát és a barátait Mortmainhez, de a kis csapat egyedül nem veheti fel a harcot, a nagy hatalmú konzul pedig kételkedik a veszély valódiságában. A szövetségeseik által cserben hagyott árnyvadászok csapdában találják magukat, amikor Mortmain ráteszi a kezét a Jemet életben tartó orvosságra. Miközben legjobb barátja a halál kapujában van, Willnek mindent kockára kell tennie, hogy megmentse a lányt, akit mind a ketten szeretnek.

Hogy időt nyerjenek Will számára, Magnus Bane, a boszorkánymester és Henry Blackwell megalkotnak egy eszközt, ami segíthet Mortmain legyőzésében.

Miközben a többiek Tessa és az árnyvadászok jövőjének megmentésén munkálkodnak, a lány ráébred, hogy valódi természete példátlan hatalmat biztosít neki, így valójában egyedül ő húzhatja ki saját magát a csávából. De mit tehet egy magányos lány egy hadsereg ellen, még ha angyalok erejét is állíthatja csatasorba?

Borító: 5*
Sorozat: Pokoli szerkezetek # 3
Eredeti cím: Clockwork Princess
Kedvenc karakter: Jem, Magnus, Will
Oldalszám: 552
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2013

Cassandra Clare összetörte a szívemet!

Tudtam hogy keserédes lesz a befejezés, de nem gondoltam volna hogy ennyire megráz a végkifejlet.
Minden ott folytatódik, ahol a Herceg befejeződött.
Tessa menyasszony, méghozzá Jem-é. Mindenki boldog, kivéve Will-t, és Tessa-t.
De ezenkívül is zajlik az élet Londonban.
A Magiszter terveit és mindig homály fedi, és közben az Árnyvadászok is zúgolódnak.

Annak ellenére, hogy az Angyal anno nem tett rám túl nagy benyomást, mostanra eljutottunk arra a szintre, hogy igazán szívemhez nőtt a sorozat, és a szereplők is.
Tessa sokkal életképesebb hősnő mint Clary. Egyik legnagyobb erénye hogy kedves, és törődik a többiekkel. És fejlődik. Igaz, több hibát is vét, de legalább a sorozat folyamán fejlődött, és egyáltalán nem volt idegesítő. Ellenben Clary-vel.

Izgalmas, és akciódús volt a befejező kötet.
A Magiszer tervei igazán érdekeltek. Az Árnyvadászok is a széthullás szélére kerültek. Ott volt Tessa származása, valamint a szerelmi háromszög kérdése is.
És természetesen Jem és az élete is.
Annyi spoiler-t olvastam vele kapcsolatban, hogy tudtam mire kell számítanom. De mégis, majd' megszakadt érte a szívem.
Tessa és Jem egy jó páros volt együtt. Szerették és tisztelték egymást. Megértettem Tessa-t. Jem-et mindenki pátyolgatni szeretné. Még az olvasó is.
De Will és Tessa... Izzott közöttük a levegő, és alig vártam a közös pillanataikat.

Új lakók is érkeztek az Intézetbe. Mivel az "alap" sorozatot is olvastam - még a Mennyei tűz városa hátra van -  a családnevek is ismerősek voltak. Szóval amikor a Lightwood testvérek az Intézet lakói lettek, igazán jókat vidultam rajtuk. Most már tudjuk, hogy honnan ered a fekete haj/kék szem kombináció.

Mint említettem, igazán izgalmas volt a könyv, viszont úgy érzem, hogy Clare most inkább az érzelmekre koncentrált. Ami egyáltalán nem volt baj.
Hol a szereplőkkel együtt nevettem, hol velük sírtam. Az érzelmi skála nagyját velük együtt éltem át.
Jessamine-t nem igazán kedveltem, de sajnáltam, hogy ez jutott neki, és nem sikerült megbékélnie önmagával.
Cecily egy üde színfolt volt. Öröm volt látni, ahogy Gabriel-vel egymásra találtak.

Sophie és Gideon párosa parádés volt!

Rengeteg az utalás a Végzet Ereklyéi sorozatra, aminek csak örülni tudtam. Imádom az ilyesmit.

Az Intézet lakói is a szívemhez nőttek. Örültem Charlotte-nak. A babának és a pozíciójának is.

Annak is örültem, hogy a Néma Testvérekről is többet megtudtunk, és szerves részei lettek a sorozatnak. Jó volna, ha Clare róluk is írna könyvet.

Na és Magnus? Itt is, és a másik sorozatban is imádom. Vicces volt olvasni a másik sorozatban, amikor Alec Will-re féltékenykedett...

De mégis, ami vitte a pálmát, az Jem-Tessa-Will párosa.
Annyira szeretik egymást, hogy feláldoznák a saját boldogságukat, hogy a másik kettő boldog legyen.
Will átkára is fény derült, ami elég nagy arculcsapás volt neki.

Will-nek nehéz lehetett Jem-et így látni, és úgy gondolni rá, ahogy. Az olvasónak is nagy arculcsapás Jem helyzete, nem hogy Will-nek...

A végkifejlet? Zseniális! Ismét hol nevettem, hogy potyogtak a könnyeim. Nem akartam hogy vége legyen a könyvnek, mert tudtam hogy mi vár rám.

Természetesen mindenki boldog és elégedett volt. Ez is a cél. De mégis keserédes, és ezért igencsak fájt a szívem.

Az utolsó pár fejezetet pedig alig bírtam végigolvasni. Nem szokásom könyvön sírni, de a Hercegnő feladta a leckét. Szinte végigsírtam az utolsó 50 oldalt. Hogy is tehettem volna másképp?

Kíváncsian várom, hogy Tessa és Jem mikor és milyen formában fog még felbukkanni ebben az univerzumban. Jó lenne ha a rokonaikkal ismét találkozhatnának.

Clare nagy húzóereje pont ez. Olyan jól vegyíti a családi és baráti szálakat, hogy már csak azért is elolvassuk a többi sorozatát, hogy összefüggéseket találjunk, és mosolyogjunk a párhuzamokon.

Read More

Cassandra Clare - Elveszett ​lelkek városa

Fülszöveg:
Mi az az ár, ami még a szerelemért is túl magas? Amikor Jace és Clary ismét találkoznak, a lány elborzadva tapasztalja, hogy szerelmét és gonosz bátyját Lilith varázslata egymáshoz köti. A Klávé célja megölni Sebastiant, de lehetetlen anélkül végezni az egyik fiúval, hogy a másiknak ne essék bántódása. Alec, Magnus, Simon és Isabelle tündérekkel, démonokkal meg a könyörtelen Vasnővérekkel alkudozik, Clary pedig veszélyes játszmába kezd. A tét nem csak a saját élete, de Jace lelke is egyben. De bízhat-e még a fiúban egyáltalán?

Borító: 4,5
Sorozat: A Végzet ereklyéi # 5
Eredeti cím: City of Lost Souls
Kedvenc karakter: Magnus, Sebastian
Oldalszám: 512
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2013

Azt hiszem kijelenthetem, hogy ismét elkapott a Clare mánia. Rég volt már hogy ebben a világban jártam, és az előző részhez hasonlóan bele kell még rázódnom. Próbálom olyan sorrendben olvasni a könyveket ( Pokoli szerkezet és a végzet ereklyéi) ahogyan anno Clare írta, mert így elég sok utalással találkozom, ami lássuk be, igencsak szórakoztató.

A Bukott angyalok városa elég nagy csalódás volt. Egyáltalán nem azt kaptam, amit vártam. Itt viszont - ha nem is teljes mértékben - de elégedett vagyok.

Ismét olyan világban jártam, ahol szívesen élnék. Akció, humor és romantika. Clare jól keveri a dolgokat, mert szinte faltam az oldalakat.

A Bukott angyalok városa igencsak függővéggel zárult, és kíváncsi voltam, hogyan tovább.

Nos, igencsak kedvemre való volta történet. Jace eltűnt Sebastian-val együtt, a Klávénak pedig nem prioritása őt keresni, mivel fontosabb dolgok is történtek.

Nagyon tetszett, hogy a a csapat nyomoz és olyan dolgokba is beletenyerel, amikbe nem kéne. Simon remekelt, csakúgy mint Izzy. Simon-val még most sem vagyok teljesen kibékülve, de remekül összedolgozik az Árnyvadászokkal, amiről öröm volt olvasni.

Clary soha nem volt a kedvencem, és nem is lesz. Hiába, itt a harcos oldalát is megmutatta - ami többször is szemöldökráncolásra is késztetett - de nekem ő még mindig felesleges és buta karakter. Jace említi neki, hogy a bátorsága miatt szereti. Nos, én ezt nem annak nevezném. Inkább a tudatlanságának, amiből következik a "bátorsága", ami szinte mindig csak rosszra vezet. Itt sem volt ez másképp. Míg a többiek démont és angyalt idéztek, addig Clary utazgatott és sétált Velencében, és más városokban. Csak úgy volt. Rosszabbnál rosszabb döntéseket hozott, amit már megszoktunk tőle. A könyv végén azért igencsak meglepett...

Alex és Magnus együtt nagyon jók, és öröm róluk olvasni. Viszont Alec-et is jól megcsapkodtam volna. És a könyv vége? Magnus, te jó ég! Remélem rendeződnek a dolgaik, mert nekem ők együtt az igaziak.

Több szálon fut a cselekmény. Volt amit kivágtam volna - Jordan és Maia szála - mert egyáltalán nem látom értelmét. Aranyosak együtt, de hogy miért kellett őket ennyire központi figurának beállítani, azt nem értem.

Sebastian-t már az Üvegvárosban megkedveltem. Egyik gyengém az ilyen jól összerakott negatív karakterek. És itt sem hazudtolta meg önmagát. Örültem neki, hogy ilyen sok szerepet kap. Őrült, de mégis annyira jó karakter. És amit a könyv végén tett? Hogyan és mikor?

Voltak hullámvölgyek a könyvben, de a humor és a fantasztikus karakterek nem engedték hogy unatkozzam. Elég Jace-re gondolnom, aki ha önmaga, ha nem, tudja hogyan mosolyogtassa meg az olvasót. Furcsa volt most így látni, de a könyv végére ismételten kiderült, hogy nem egy mezei árnyvadász.

És a Néma Testvérekről valamint a Vasnővérekről még nem is beszéltem! Ha nem jön velem szembe egy iszonyat nagy spoiler Zakariás testvérrel kapcsolatban, akkor itt már nagyon gyanakodnék rá. Hogy ennyire érdekelje a Herondale vérvonal, az már nagyon gyanús.

Mindenesetre nagyon jól szórakoztam, és alig várom hogy olvashassam a befejező kötetet. De előtte  - hogy sorrendben haladjak - el kell olvasnom a Hercegnőt. Tudom hogy keserédes lesz a befejezése, de Tessa, Will és Jem története is nagyon érdekel.

Read More

Cassandra Clare - A ​herceg

Fülszöveg:
A Viktória korabeli London mágiával átszőtt alvilágában Tessa Gray végre biztonságban érezheti magát az árnyvadászok körében. Ez a biztonság azonban múlandónak bizonyul: a Klávé szakadár tagjai terveket szőnek Charlotte leváltására az Intézet éléről. Ha Charlotte elveszti a pozícióját, Tessa az utcára kerül, és könnyű zsákmánya lesz a titokzatos Magiszternek, aki saját sötét céljai érdekében akarja felhasználni Tessa képességeit.

Borító: 5
Sorozat: Pokoli szerkezetek # 2
Eredeti cím: Clockwork Prince
Kedvenc karakter: Jem, Magnus, Will
Oldalszám: 490
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2012

Idestova három éve várja a sorozat, hogy folytassam. Anno nem varázsolt el úgy az Angyal mint szerettem volna, de Clare könyveiben van valami, amiért muszáj tovább olvasni a sorozatait. Igen, az "eredeti" sorozattal is le vagyok maradva, de most jött el az ideje, hogy folytassam azt is.

Sajnos, mivel olyan sokáig halogattam a sorozat folytatását, konkrétan elfelejtettem mindent, ami eddig történt. Nagyon vázlatosak az emlékeim, és sajnos nincs időm újraolvasni az első részt. Így csak sodródtam az árral, és vártam hogy mi lesz.

Az nem változott, hogy a szereplőket még mindig kedvelem. Will ebben a kötetben a poklot és a mennyet is megtapasztalta. Imádom a humorát, és az egész karaktert. Ebben a kötetben nagyon sokat fejlődött, kíváncsian várom, hogy a befejező kötetben mivel rukkol elő.

Tessa meglepő módon nagyon szimpatikus volt. Clary-vel ellentétben egyáltalán nem életképtelen. Sőt! Okos és kedves, bár még most sem tudja, hogy mi ő valójában. Megértettem hogy mindkét fiú felé húz a szíve. Amiért picit nehezteltem rá, hogy a könyv végén már kénytelen volt győzködni magát Jem-vel kapcsolatban.

És ha már Jem. Mivel az előző részből minden kiesett, fogalmam sincs, hogy mitől betegedett meg. De annyi spoilerbe belefutottam a jövőjével kapcsolatban, hogy nem győzöm kivárni, hogy miképp is fog úgy alakulni, ahogy. Jem egy imádni való karakter, és az olvasóból is egyből előtör a védelmező ösztön, ahányszor csak felbukkan.

A könyv közepéig nem igazán történt semmi. LAssan indultak be az események, és inkább azt mondanám, hogy a lelki és pszichés fejlődésen volt a hangsúly. Árulás, szerelem, átok, eljegyzés, csalódás... Röviden így foglalhatnám össze az eseményeket.

Ami a legvonzóbb Clare könyveiben - a szereplőin kívül - az a megálmodott világ. Mert igen, szinte alig történt előrelépés, de a szereplők elvitték a hátukon a történetet. Elég Charlotte-ra gondolnom, aki megpróbálja egyben tartani ezt a furcsa kis családot, vagy Will-re, aki valóban nem az, akinek mutatja magát. És ha már szereplők. Magnus kötelező eleme ennek az univerzumnak. Furcsa, hogy itt is felbukkant, bár az még furcsább lenne, ha nem tenné üdvözletét itt is.

Tessa rejtélye nagyon foglalkoztat. Elméletem sincs, hogy mi lehet. Biztos hogy Clare már említette, csak valahogy átsiklottam felette.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi vár rám a befejező kötetben. De sorrendben haladok, és a soron következő az Elveszett lelkek városa.

Azt hiszem, Clare-nek sikerült visszarántania magával, mert érzem, hogy ismét rajongani fogok a könyveiért.

Read More

Amanda Stevens - A ​birodalom

Fülszöveg:
A halottlátó temetőrestaurátor, Amelia Gray egy újabb megbízatást kap, ami majdnem az életébe kerül.
Ezúttal ugyanis egy tó mélyére süllyedt ódon temető női kísértetei kérik a segítségét, miközben a látszólag csendes kisvárosban feltűnik a Gonosz, és ördögi tervet eszel ki…





Borító: 4,5
Sorozat: Sírkertek Királynője # 2
Eredeti cím: The Kingdom
Kedvenc karakter: Amelia, Angus
Oldalszám: 376
Kiadó: Athenaeum
Kiadás: 2013

Szinte napra pontosan két éve olvastam az Örök kísértést. Azóta eltelt némi idő, de a kedvem a sorozathoz cseppet sem lankadt. Sajnálom, hogy a Kiadó nem folytatja a 3. rész után a sorozatot. Remélem változni fog a véleményük.

Az írónő tud valamit. Igaz ami igaz, az előző rész eseményeire nem igazán emlékszem, de a könyv hangulatát nem tudtam elfelejteni. Mint az előzőekben, itt is csak úgy sugárzott Amelia magánya, és - ha mondhatok ilyen - a temetőkben megszokott " nyugalom van, de tudod hogy ez csak a látszat" hangulat. Ez az, amit nagyon szeretek ebben a sorozatban.

Amelia hónapok óta nem találkozott Devlin-nel, és pont kapóra jött, hogy az új munkája Asher Fall-ba szólítja. De amit ott talál, az még őt is megdöbbenti...

Mindig is imádtam a kisvárosi hangulatot. Itt, ebben a könyvben pont az árnyoldalával találkozhatunk. Asher Fall egy elszigetelt, szó szerint szellem város, ahol a kívülállókat nem tűrik meg. Szinte olyanok, mintha belterjesek lennének. Ebben a városban az Asher család az úr, és Amelia-nak több köze van hozzájuk, mint szeretné.

Azért is tetszett ez a kötet annyira, mert olyan, mintha Amelia két temetőt restaurálna egyszerre. Ott van az "új" Thorngate temető, és ott van a víz alatti, "régi" Thorngate.

Amelia ahogy beteszi a lábát a városba, egyből tudja az olvasó, hogy valami nagyon nem stimmel. Nem tudjuk mi, de valami nagyon nem jó dolog folyik abban a városban.

Viszont egy jó hír, hogy Amelia egy imádni való, hűséges, egyben kicsit csúf kutyára is szert tesz. Angus-t egyből a szívembe zártam, és reméltem hogy az írónő nem lesz kegyetlen.

A kötet két részre osztható, ami majd a történet végén egybeforr. Ott van maga a temető és a története, valamint ott van Amelia titokzatos múltja. Ebben a részben mindenre fény derül, és Amelia-val együtt, az olvasó is csak döbbenten tud pislogni.

Ebben a részben Devlin nem szerepel, de őszintén szólva cseppet sem hiányzott, Még most sem értem, hogy miért rajong Amelia ennyire a férfiért.
A könyv közepén elkönyveltem magamban, hogy az írónő nem remekel a romantikus érzelmek ábrázolásában. Míg az misztikus, szorongó érzelmeket fantasztikusan ábrázolja, a romantikával gondjai vannak. Viszont Thane akcióba lendült, és változtatnom kellett az álláspontomat. Nem a romantikus érzelmek terén gyenge az írónő, hanem Amelia és Devlin nem passzolnak.
Mert hogy Amelia és Thane egy igen jó páros...lehetett volna.

Úgy éreztem, hogy minden összefügg, és nem csak Amelia a paranoiás. Követték, megfélemlítették, és a furcsa paranormális események csak rontották a helyzetet.

El sem tudtam képzelni, hogy mi lesz a könyv végén. Ki és mi akarja hogy Amelia eltűnjön onnan?

És itt jött el a könyv egyik legnagyobb csavara. Megismerjük Amelia múltját, és születésének körülményeit. Most már érti az olvasó, hogy Amelia szülei miért is voltak olyan távolságtartóak.

A végkifejlet tetszett. Az egész könyv hátborzongató, és én ezt kifejezetten imádtam. Az írónő remekül ért ahhoz, hogy sugalljon dolgokat, amitől még misztikusabb lesz a történet.

Kíváncsi vagyok, hogy a következő részben mi vár még a Sírkertek Királynőjére, és visszatér-e valaha Asher Falls-ba...

Read More

Brian Staveley - A császár pengéi

Fülszöveg:
A császárt meggyilkolták, és az Annur Birodalom rendje felborult. A halott uralkodó három gyermekének azonban a gyász mellett egy mélyre hatoló összeesküvéssel is meg kell birkóznia.

A császár lánya, Adare a fővárosban hajszolja apja gyilkosát, akit azonban a császári család istennője látszik pártolni, és Adare hamarosan magára marad az udvar intrikái közt. Öccsét, Valynt, aki a birodalom legveszélyesebb alakulatánál hadapród, egy óceán választja el a palotától, azonban több gyanús baleset után ráeszmél, hogy az ő élete is veszélyben van – akárcsak Kadené, a trónörökösé, aki egy messzi kolostorban tanulmányozza az Üres Isten szerzeteseinek ősi tudását. Ám mielőtt Valyn Kaden segítségére siethetne, még ki kell állnia az elit hadsereg titokzatos és halálos próbáját.

Borító: 3,5
Sorozat: A Csiszolatlan Trón krónikája # 1
Eredeti cím: The Emperor's Blades
Kedvenc karakter: Valyn, Tan, Kaden
Oldalszám: 504
Kiadó: Gabo
Kiadás: 2015.05.26

Lassan egy éve - ha nem több - nagyon rákaptam a high fantasy-ra, illetve, ahogy mondani szoktam, a hagyományos fantasy-ra. Ez a kötet is azóta várólistás volt nálam, mióta kiderült hogy megjelenik a hazai piacon.
Volt egy elvárásom. Azt akartam hogy a könyv kedvenc legyen, és legyen még egy író, akiért ujjongani tudok.
Ez sajnos nem igazán jött össze.

Több véleményt is olvastam, és sokan áradoztak a könyvről. Én is azt akartam. Nagy lelkesedéssel vetettem bele magam az olvasásba, és csak vártam, és vártam...

A császárt, Samlitun-t meggyilkolják, és úgy tűnik, hogy a birodalom, valamint a trón is veszélyben van. A császár három gyermeke különböző utakon jár. Adare - hiába örökölte apja szemeit, női mivolta miatt nem léphet trónra. Helyette - ahogy apja végrendeletében is írja - pénzügyminiszterré válik, hogy így segítse majd a testvérét. Valyn beállt a rettegett Kettral alakulatba, és képzett harcos válik belőle. Valamint ott van Kaden, a legfiatalabb, aki apja szemét örökölte, és a sorsa hogy császárrá váljon. De előtte tíz évet kell eltöltenie az Üres Isten papjai között.

A testvérek már fiatalon elkezdik saját életüket, hogy felnőtté válva segítsék egymást.

Nagyon érdekesnek ígérkezett a történet, de nem szippantott magába. Eleinte optimistán olvastam a fiatalok sorsáról. De ahogy haladt a történet, úgy kezdtem kétségbe esni. Jóval a könyv közepe után kapott el a hangulat és a történet. Onnantól faltam a lapokat.

Bosszantó, mert Kaden kolostori élete, és Valyn Kettral megpróbáltatásai nagyon ígéretesek voltak. Viszont úgy éreztem, hogy semerre sem halad a történet.
Adare szála pedig említésre sem méltó. 49 fejezet, ebből 3 az övé. Nem értettem miért kapott ő is külön szálat. A végére megértettem. Nagy arculcsapás ez neki. De ennek ellenére egyáltalán nem éreztem azt, hogy nem kedvelem. Van benne potenciál, csak az író szépen elfeledkezett róla.

Kaden és a papok nagyon szimpatikusak lettek. Főleg Tan. Imádtam ahogy műveli szegény kölyköt. Utólag érdekesnek találom, hogy Kaden 8 év alatt alig szedett magára valami tudást, majd jön Tan, és 2 hónap alatt többet tanít neki, mint mások 8 év alatt. Először azt gondoltam hogy a császár azért küldte őt oda, hogy elrejtse. De ahogy haladt a történet, kibontakoztak a dolgok. A császár a Kapuk Őre, és elég sajátos feladata van. Nagyon élvezetes volt Kaden tanulónapjairól olvasni.

Valyn valamiért egyből szimpatikus lett. Tetszett hogy harcosnak készül. És az is, hogy nem minden megy neki egyből. Nem egyszer hibázott, de tanult belőle. Nagy szíve van, és remélem ezt az író nem veszi el tőle.
Ami miatt végleg a kedvencem lett, az, hogy míg a testvérei szinte egyáltalán nem gondoltak egymásra, addig Valyn folyamatosan azon gondolkodott, és az hajtotta előre, hogy az öccsének szüksége van rá. Amikor végül találkoztak, akkor is látszott, hogy örül a testvérének.
A próbák és a gyakorlatok kikezdték az idegeit, és meg is változtatták. Kíváncsi vagyok, hogy a későbbiekben mennyire fog ez a része dominálni.

Mint említettem, a könyv felétől zajlottak az események, és nem győztem kapkodni a fejem. Izgultam a testvérekért, és bántott, ami Lin-vel történt.
A mellékszereplők is parádésak. Elég Tan-ra, Pyrre-re, vagy Gwenna-ra gondolnom, és máris vigyoroghatnékom támad.

Tetszett a világ felépítése, és hogy az író a politeizmust is bevetette.

A végkifejletet imádtam, és nem győztem ámulni. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, és remélem, hogy az író is belehúzott, és nem kell a fél könyvet végigvárnom, hogy végre élvezzem azt, amit olvasok.

Egy utolsó gondolat: Annyira bánt, hogy a kiadó nem az eredeti borítót tartotta meg. Nekem az cover love kategória, míg ez...

Read More

Brian Staveley - A császár pengéi

Fülszöveg:
A császárt meggyilkolták, és az Annur Birodalom rendje felborult. A halott uralkodó három gyermekének azonban a gyász mellett egy mélyre hatoló összeesküvéssel is meg kell birkóznia.

A császár lánya, Adare a fővárosban hajszolja apja gyilkosát, akit azonban a császári család istennője látszik pártolni, és Adare hamarosan magára marad az udvar intrikái közt. Öccsét, Valynt, aki a birodalom legveszélyesebb alakulatánál hadapród, egy óceán választja el a palotától, azonban több gyanús baleset után ráeszmél, hogy az ő élete is veszélyben van – akárcsak Kadené, a trónörökösé, aki egy messzi kolostorban tanulmányozza az Üres Isten szerzeteseinek ősi tudását. Ám mielőtt Valyn Kaden segítségére siethetne, még ki kell állnia az elit hadsereg titokzatos és halálos próbáját.

Borító: 3,5
Sorozat: A Csiszolatlan Trón krónikája # 1
Eredeti cím: The Emperor's Blades
Kedvenc karakter: Valyn, Tan, Kaden
Oldalszám: 504
Kiadó: Gabo
Kiadás: 2015.05.26

Lassan egy éve - ha nem több - nagyon rákaptam a high fantasy-ra, illetve, ahogy mondani szoktam, a hagyományos fantasy-ra. Ez a kötet is azóta várólistás volt nálam, mióta kiderült hogy megjelenik a hazai piacon.
Volt egy elvárásom. Azt akartam hogy a könyv kedvenc legyen, és legyen még egy író, akiért ujjongani tudok.
Ez sajnos nem igazán jött össze.

Több véleményt is olvastam, és sokan áradoztak a könyvről. Én is azt akartam. Nagy lelkesedéssel vetettem bele magam az olvasásba, és csak vártam, és vártam...

A császárt, Samlitun-t meggyilkolják, és úgy tűnik, hogy a birodalom, valamint a trón is veszélyben van. A császár három gyermeke különböző utakon jár. Adare - hiába örökölte apja szemeit, női mivolta miatt nem léphet trónra. Helyette - ahogy apja végrendeletében is írja - pénzügyminiszterré válik, hogy így segítse majd a testvérét. Valyn beállt a rettegett Kettral alakulatba, és képzett harcos válik belőle. Valamint ott van Kaden, a legfiatalabb, aki apja szemét örökölte, és a sorsa hogy császárrá váljon. De előtte tíz évet kell eltöltenie az Üres Isten papjai között.

A testvérek már fiatalon elkezdik saját életüket, hogy felnőtté válva segítsék egymást.

Nagyon érdekesnek ígérkezett a történet, de nem szippantott magába. Eleinte optimistán olvastam a fiatalok sorsáról. De ahogy haladt a történet, úgy kezdtem kétségbe esni. Jóval a könyv közepe után kapott el a hangulat és a történet. Onnantól faltam a lapokat.

Bosszantó, mert Kaden kolostori élete, és Valyn Kettral megpróbáltatásai nagyon ígéretesek voltak. Viszont úgy éreztem, hogy semerre sem halad a történet.
Adare szála pedig említésre sem méltó. 49 fejezet, ebből 3 az övé. Nem értettem miért kapott ő is külön szálat. A végére megértettem. Nagy arculcsapás ez neki. De ennek ellenére egyáltalán nem éreztem azt, hogy nem kedvelem. Van benne potenciál, csak az író szépen elfeledkezett róla.

Kaden és a papok nagyon szimpatikusak lettek. Főleg Tan. Imádtam ahogy műveli szegény kölyköt. Utólag érdekesnek találom, hogy Kaden 8 év alatt alig szedett magára valami tudást, majd jön Tan, és 2 hónap alatt többet tanít neki, mint mások 8 év alatt. Először azt gondoltam hogy a császár azért küldte őt oda, hogy elrejtse. De ahogy haladt a történet, kibontakoztak a dolgok. A császár a Kapuk Őre, és elég sajátos feladata van. Nagyon élvezetes volt Kaden tanulónapjairól olvasni.

Valyn valamiért egyből szimpatikus lett. Tetszett hogy harcosnak készül. És az is, hogy nem minden megy neki egyből. Nem egyszer hibázott, de tanult belőle. Nagy szíve van, és remélem ezt az író nem veszi el tőle.
Ami miatt végleg a kedvencem lett, az, hogy míg a testvérei szinte egyáltalán nem gondoltak egymásra, addig Valyn folyamatosan azon gondolkodott, és az hajtotta előre, hogy az öccsének szüksége van rá. Amikor végül találkoztak, akkor is látszott, hogy örül a testvérének.
A próbák és a gyakorlatok kikezdték az idegeit, és meg is változtatták. Kíváncsi vagyok, hogy a későbbiekben mennyire fog ez a része dominálni.

Mint említettem, a könyv felétől zajlottak az események, és nem győztem kapkodni a fejem. Izgultam a testvérekért, és bántott, ami Lin-vel történt.
A mellékszereplők is parádésak. Elég Tan-ra, Pyrre-re, vagy Gwenna-ra gondolnom, és máris vigyoroghatnékom támad.

Tetszett a világ felépítése, és hogy az író a politeizmust is bevetette.

A végkifejletet imádtam, és nem győztem ámulni. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, és remélem, hogy az író is belehúzott, és nem kell a fél könyvet végigvárnom, hogy végre élvezzem azt, amit olvasok.

Egy utolsó gondolat: Annyira bánt, hogy a kiadó nem az eredeti borítót tartotta meg. Nekem az cover love kategória, míg ez...

Read More

Rick Riordan - Csata a labirintusban

Fülszöveg:
Percy Jackson semmi jót nem várt az iskolai nyílt naptól, de amikor titokzatos halandó ismerőse után két pomponlánydémonnal is találkozik, a dolgok még a vártnál is rosszabbra fordulnak.
A sikersorozat negyedik kötetében már a küszöbön áll az olimposziak és a Titán isten közötti háború. Még az eddig biztonságos menedéknek számító Félvér Tábor is sebezhetőnek bizonyul, amikor Kronosz és hadserege megpróbál varázshatárán belülre kerülni.
Hogy a támadásnak elejét vegyék, Percy és félisten barátai egy küldetésre indulnak a Labirintusba – a hatalmas, föld alatti világba, ami minden fordulóban újabb vérfagyasztó meglepetést tartogat számukra.

Borító: 3
Sorozat: Percy Jackson és az Olimposziak # 4
Eredeti cím: The Battle of the Labyrinth
Kedvenc karakter: Percy, Nico
Oldalszám: 344
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2011, 2013, 2015

Nemrég olvastam a Titán átkát, és nagy szerencsémre a folytatások a polcomon várakoztak. Így esett, hogy múlt héten, alig pár óra alatt sikerült elolvasnom ezt a részt is.

Riordan nem lacafacázik. Míg az előző részekben kellett egy kis idő, míg belecsöppentünk a dolgok közepébe, itt már szinte az első oldalakon akcióban van részünk.

Több új, és régi ismerős is beköszön, és én nem győztem ujjongani.

Izgalmas és pörgős volt a könyv. De míg az előző rész végénél éreztem a rajongást, itt ez nem adatott meg. Szó sem róla. Minden van itt, ami szem-szájnak ingere, de... Magam sem tudom.

Érdekes újragondolása volt ez a könyv a Minotaurusznak és az ő labirintusának. Az író most is brillírozott. Ahogy a jelen és a mítoszok között lavíroz, az csodás.

Ha az olvasó egyáltalán nem járatos a görög mitológiában, garantált hogy a könyv illetve a sorozat végére már nagyon járatos lesz a témában.

És a még a Wikipédiát is átolvassuk, látható hogy Riordan próbál hű maradni a történetekhez.

Szerettem olvasni a könyvet. Tetszett, hogy hőseink ismét kalandoznak, és még ezt is sikerült különlegesebbé tennie az írónak. Hiszen nem csak egy mezei labirintusban bolyongtak. Változott minden kanyarban, és senki sem tudhatta hogy mivel találkozik a folyosó végén. Továbbá az idő is másképp telt ott, ami - tekintve hogy a küldetés időhöz volt kötve - még sürgetőbbé tette a dolgokat.

Aminek nagyon örültem, hogy a kis csapat újra együtt kalandozott. Elméletben ez Annabeth küldetése lett volna, de élek a gyanúval, hogy ez csak a bemelegítés volt. Percy már 15 éves, és több tapasztalata van, mint a Villámtolvajban. De ehhez képest még mindig keveset tud. Látszik hogy sokat fejlődött, és most az isteni képességeit is használta. Ezek a jelenetek igazán tetszettek.

Akinek viszont a legjobban örültem, az Nico volt. Megváltozott, igen. De mégis, nekem az egyik kedvencem. Nem illik a társasához, viszont mégis odaillik. Igen, ez kicsit ellentmondásos, de mégis így van.

Mivel a következő kötet ennek a sorozatnak a zárórésze, látszik, hogy Riordan nem húzza az időt. Luke-val kapcsolatban pedig... Kíváncsi vagyok, hogyan is sikerült neki az, ami. És hogy mi lesz most, hogy Kronosz is képbe került.

A csata most nem hengerelt le annyira mint az előző részben, de jó volt látni. hogy a Tábor egyként küzd az ellenség ellen.

Read More

Rick Riordan - A titán átka

Fülszöveg:
Amikor Percy Jackson megkapja Groover segélyhívását, készülődni kezd a harcra. Jól tudja, hogy szüksége lesz erős szövetségeseire, Annabethre ás Tháliára, a félistenekre; valamint hűséges bronzkardjára, Árapályra is… és egy fuvarra a mamájától.

A félistenek Grover megmentésére sietnek, aki – mint később kiderül – fontos felfedezést tett: két félistenre bukkant, kiknek származása egyelőre még ismeretlen, de igen nagy erővel rendelkeznek… De ez még nem minden.

A Titán úr, Kronosz felállítja számukra eddigi legfondorlatosabb csapdáját, és az ifjú hősök majdnem belesétálnak.

A sorozat mulattató, és izgalmas harmadik kalandjában Percynek a legveszélyesebb kihívással kell szembenéznie: a Titán Átkának hátborzongató próféciájával…

Borító: 3,5
Sorozat: Percy Jackson és az Olimposziak # 3
Eredeti cím: The Titan's Curse
Kedvenc karakter: Percy, Nico, Riska
Oldalszám: 288
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2010, 2013, 2015

 Pár nappal ezelőtt éppen a Szörnyek tengere ment a TV-ben - ami botrányosan rossz - viszont elkapott a lendület, és úgy döntöttem, hogy ideje folytatnom a sorozatot.

Az előző rész kicsit csalódást okozott, de pozitívan álltam ehhez a kötethez.

És mire a könyv nagy részén túl voltam, kezdtem megérteni a rajongókat.

A Szörnyek tengere egy eléggé érdekes függővéggel zárult. Thália, Zeusz lánya - mondjuk úgy hogy - újraéledt. Eddig mindenki azt gondolta hogy Percy-ről szól az a bizonyos Prófécia, de itt már bizonytalanná vált.

Nem tudom ki hogy van vele, de a könyv végéig nem igazán tudtam, hogy Thália melyik oldalhoz is fog állni. Bizonytalan volt, makacs, és mivel a főisten lánya, megvolt benne a hajlam hogy a csapat élére álljon, és ő ossza az utasításokat. Viszont itt van Percy, aki maga is egy különleges félvér, hála Poszeidon-nak. Itt érvényesült a legjobban, hogy két dudás nem vér meg egy csárdában.

Sokszor nem értettek egyet, mind a kettő ment a feje után.

Percy is hanyagolva érezte magát. Persze a humoros oldala megmaradt, de érezhető volt, hogy kicsit rosszul viseli, hogy most már nem csak ő van a középpontban.

A könyv érdekesen indul. Grover hívásának hála talál a csapat egy félvér testvérpárt, bár senki sem tudja, hogy kinek a gyermekei. Annabeth-nek is nyoma vész, csakúgy, mint Artemisz-nek. Rég elfeledett szörnyek élednek újjá, és egyre fogy az idő.

Sherrilyn Kenyon-nak hála, ha Artemisz neve felmerül, egyből a tömény utálat vesz erőt rajtam. Nehéz volt most elvonatkoztatni ettől. Mert itt Artemisz olyan volt, mint ahogy azt képzelné az ember lánya.

A Vadászai is érdekesek voltak, és az életvitelük is.

Az egyik legnagyobb talány az volt számomra, hogy Bianka és Nico melyik istennek a gyermekei. A könyv közepén kiderült, hogy a testvérpár is a las vegas-i Lótusz kaszinóban raboskodott, idestova 70 évet. A képességeikről semmit sem lehetett tudni, bár így utólag belegondolva volt pár árulkodó jel.

Riordan fő erőssége a humor, és a mitológiai vonal használata. Több isten és lény is bemutatkozott. Apolló kicsit sem olyan, mint várná az ember, viszont az új lények, a mitológia beépítése a sorozatban viszi a pálmát.

Riska nagy kedvenc lett, örültem hogy ő legalább megúszta.

Akiért nagyon fájt a szívem, az Zoé. Sokszor megnevettetett a régies szóhasználatával.

Ami nagyon nem tetszett, az Bianka választása. Egyik percről a másikra beállt a Vadászok közé, és a testvérét hátrahagyta. Nem tudom hogy végül mi lett vele - mert igen, úgy tűnhet hogy vége, de ha az apját is hozzávesszük a dologhoz, cseppet sem lepődnék meg ha a későbbiekben még felbukkanna - de nem hullajtok érte könnyeket.

Ellenben Nico-t hamar megkedveltem, remélem hogy a következő részben visszatér.

A könyv nagy része olvastatta magát, de nem kapott el a lendület. Nem éreztem azt, amit a rajongók nagy többsége. Viszont a könyv háromnegyede után elkapott a gépszíj, és faltam a lapokat. Ott kezdtem érteni, hogy miért is olyan népszerű a sorozat.

Harcban nem volt hiány, és hogy a Titánok is egyre jobban bemutatkoznak, az nagyon jót tett a könyvnek.

Illő volna utánaolvasni, hogy mi igaz abból, amit Riordan belecsempészett a könyveibe.

Két nagy csattanót is tartogatott az író a könyv végére:

- Thália választása teljesen meglepett. Nem vártam erre a fordulatra.

Kíváncsi vagyok, hogy a későbbiekben felbukkan-e még.

- Nico és Bianka apja. Jó ég, nem hittem a szememnek. Ez aztán a fordulat!

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a folytatásokban mi vár még rám. Szerencsére a polcomon vannak a folytatások, már ami ezt a sorozatot illeti.

Read More

Patrick Rothfuss - A szél neve

Fülszöveg:
Rothfuss – vagyis Kvothe, aki csakhamar átveszi az elbeszélés fonalát – nagyon tud mesélni. Látszólag minden sora, minden története egyszerű, de az azokat átszövő apróbb utalások százai, a rövid fejezetek csattanóra kihegyezett befejezései, a sejtetésekből kibomló világ egykettőre magához láncol. Nem is lenne igazi fantasy, ha nem egy kocsmából indulna a történet, távolabbról egy városkából, ahol egyre több megmagyarázhatatlan jelenség történik. 
Feketén izzó szemek, kék lángok, gyilkos, ízeltlábú lények… Azonban nem kelnek útra fiatal kalandorok a világ megmentésére, a történet továbbra is négy fal között, a kocsmában „játszódik”. Itt mondja tollba életét Kvothe. Kvothe, a főhős gyermekkora varázslatosan telik vándorszínész szüleivel, egészen addig, amíg apja és anyja, valamint a társulat többi tagja áldozatul nem esik a földöntúli gonosz erőnek, mert olyan titkokat kutatott, amelyet nem kellett volna. A fiú csak véletlenül marad életben, és erdőkben rejtező vademberként lassan talál vissza a civilizált világba, ahol aztán végül sikerül felvételt nyernie a mágusképző egyetemre. Kivételes tehetséggel bír ugyan, de épp ezért irigyeket és ellenségeket szerez magának, igen sok nehézséggel kell megbirkóznia, miközben egyre azt a valamit vagy valakit keresi, aki vagy ami kioltotta szülei életét. Közben barátok, lányok, mesebeli lények sietnek a segítségére.


Borító: 5*
Sorozat: A királygyilkos krónikája # 1
Eredeti cím: The Name of the Wind
Kedvenc karakter: Kvothe, Elodin
Oldalszám: 812
Kiadó: Gabo
Kiadás: 2009, 2014.11.25

Vannak könyvek, amik megérik hogy várjunk rájuk, és várjunk, míg olyan hangulatba kerülünk hogy tudjuk élvezni minden mondatát.
Ilyen könyv a Szél neve is.
Évek óta várólistás volt nálam a könyv, főleg a borítójának hála. De nem voltam felkészülve rá, így nem is erőltettem.
Viszont most eljött az ideje hogy kézbe vegyem ezt a gyönyörűséget. És mennyire jól tettem hogy vártam, és nem siettem.
Ez egy olyan könyv - akárcsak Anthony Ryan vér éneke - ami lassú folyású, mesélős, és minden mondatnak megvan a maga értelme. Lehet hogy ott még nem értjük, de egy, tíz vagy akár száz oldal múlva már érteni fogjuk.

Falni akartam a lapokat. Minél hamarabb, minél többet akartam megtudni. De visszafogtam magam. Lassan, és komótosan olvastam, és próbáltam mindent megérteni. A történet, sőt, Kvothe megérdemli hogy átgondoljam a történteket.

Ahogy a fülszöveg is említi, Kvothe nagyon hamar átveszi a mesélő szerepét.
Így olyan érzésem volt, mintha egyedül nekem mesélne, senki másnak.
A Jelkő fogadó csendességében ültem Bast-vel, a Krónikással, és Kvothe-val együtt.
A könyv stílusa és hangulata lenyűgöző. Imádtam minden mondatát, és alig vártam, hogy még többet megtudjak.

A történet a jelenkori Jelkő fogadóban kezdődik. Már a fogadó hangulata és az ottani emberek is megfogtak. Ilyen egy igazi kocsma hangulat.
Kvothe nyilván kirí onnan, és ez nem csak a vörös hajának köszönhető. Van benne valami, ami kevesekben.

Tetszett, hogy néha megszakadt a történet, és visszatértünk a fogadóba. Ahogy haladta a történet, úgy nyert értelmet a fogadó neve, és az, hogy Kvothe miért is a kocsmáros munkát választotta (?).

Úgy éreztem, hogy a Krónikás maga Rothfuss, és Kvothe teljesen átveszi az uralmat. Igen, ez az ő története. Azt gondoltam, hogy az író a saját stílusát is belecsempészi. Ezt egyáltalán nem éreztem. Amint Kvothe átvette a mesélő szerepét, Rothfuss megszűnt létezni. Olyan érzést keltett bennem, mintha Kvothe egy élő személy lenne, és itt ülne velem szemben. Fantasztikus érzés volt!

A történetről nem írnék sokat, hiszen a fülszövegben minden benne van. Anno, amikor véleményeket kerestem a könyvről, egyet sem találtam, ami kielégítette volna a kíváncsiságomat. Most már értem, hogy miért. Egyszerűen nem lehet visszaadni a könyv hangulatát, az érzést, amit kelt bennem. Még a történet is annyira szerteágazó, hogy nem lehet pár mondatban összegezni.

Egy szó. A szavak az elfelejtett nevek fakó árnyai. Ahogy a neveknek van hatalmuk, úgy a szavaknak is van. A szavak tüzet gyújtanak az emberek elméjében. A szavak könnyet facsarnak a legkeményebb szívből. Van hét szó, amelyektől valaki beléd szeret. Van tíz szó, amelyek a legerősebb ember akaratát is megtörik. De a szó nem más, mint festett tűz. A név pedig maga a tűz.

Annyi biztos, hogy Kvothe teljesen levett a lábamról. A felnőtt kocsmáros és az ifjonc színész, későbbiekben diák.
Kvothe-t sok névvel illetik. Nekem viszont Edema Ruh marad. Sok megpróbáltatás várt rá, és vár még rá. Tanul, hazudik ha kell, de mindig visszatér a gyökereihez. Az Edema Ruh-hoz.

Nehéz már magáról Kvothe-ról is nyilatkozni. Annyi bizonyos, hogy egy zseni. Okos, figyelmes, és óvatos. De közben vakmerő is. Szomjazza a tudást, és úgy szívja magába, mint szivacs a vizet.
Az Edema Ruh tagjaival könnyű és boldog élete volt. Aztán minden megváltozott. Több év után újra kezdett a talpára állni, és rájött hogy mindennek megvan az ár. Úgy írnám le őt, hogy szerencsés, de közben mindenért meg kell küzdenie.
Rengeteg helyzet volt ahonnan csak a szerencsének köszönhetően menekült meg. Máskor keményem megdolgozott érte.
Barátokat, és ellenségeket is szerzett. És közben kutatott, igaz, ez a szál volt ami a leglassabban bontakozott ki.

Ami nagyon meglepett, hogy nem csak Kvothe, de a többi szereplő is "élt". Egy ilyen kaliberű történetnél valahogy ez nem tűnik olyan fontosnak, és az írók nem is nagyon erőltetik meg magukat.
De itt mindenkinek megvolt a saját története és személyisége. Elodin magiszter egyértelműen kedvenc lett. Egy tipikus bolondnak tűnik, aki mindenfélét összehord, de az olvasó tudja hogy minden a helyére fog kerülni, és minden mondatának megvan a maga értelme.
Denna viszont nem igazán győzött meg. Igen, értem hogy nehéz az élete, és értem hogy mit meg kell tennie a fennmaradásért. Okos és értelmes, de ahogy Kovthe is említette: Kegyetlen. Nem a tipikus formában, de mégis az.

Ambrose egyszerűen dühítő, nagyon remélem hogy kegyetlen sorsot szán neki Rothfuss.

Volt egy kis hullámvölgy a könyv felét követően, ahol éreztem hogy kicsit leül a történet, de ez nem tartott sokáig. A könyv utolsó negyede kárpótolt.
A draccus-t nagyon megkedveltem, kár érte.
Ez nem egy tipikus mágikus könyv. Itt inkább a tudományos oldaláról közelítik meg.

A végkifejlet igazán tetszett. Szívesen olvastam volna még tovább Kvothe történetét. Szerencsére előrelátó voltam, és már a polcomon a folytatás.
Ami nagyon nem tetszett, az az prológus, illetve az epilógus utolsó mondata. Nagyon nem akarom hogy ez legyen a vége. Remélem Rothuss nem akarja eljátszani azt, amit Lawrence, mert akkor nagyon mérges leszek.

Ez a könyv azon nagyon ritka darabok egyike, ami kívül és belül is csodálatos.
A borítót enyhén szólva is imádom. A történetre nincsenek normális és kifejező szavak. A fordítás és a kivitelezés előtt pedig emelem a kalapom.

Read More

Michael J. Sullivan - Birodalom születik

Fülszöveg:
BÁB FEJÉRE KERÜL A KORONA.
AZ IGAZI ÖRÖKÖS REJTVE MARAD.
EGY KALANDOR TITKA FELFORGATHAT MINDENT.

Háború fenyegeti Melengárt, és hőseink újabb kockázatos megbízást kapnak. Ezúttal szövetséget kell kötniük a nemzetelvűek csapataival, akik délen a birodalmi elnyomók ellen küzdenek. A Nefronita Birodalom megállíthatatlanul terjeszkedik, és Royce gyanúja egyre erősebb, hogy Ezrahaddon, a mágus eszközként használja őt és társát saját, kifürkészhetetlen céljaihoz. Ha ki akarja deríteni az igazságot, meg kell fejtenie Hadrian titkát. Ám felfedezése, könnyen véget vethet a barátságuknak és kettészakíthatja a Riyriát.


Borító: 3,5
Sorozat: Ryria-krónikák # 3
Eredeti cím: Nyphron Rising
Kedvenc karakter: Royce
Oldalszám: 408
Kiadó: Fumax
Kiadás: 2013

Elég rég volt már, hogy a kedvenc tolvajpárosomról olvastam. Az előző rész elég hullámzó színvonalat produkált, és reméltem, hogy ez a rész jobban teljesít.
És jelentem, ha nem is teljesen, de elégedett vagyok.

Míg az első két rész a küldetésekre koncentrált, itt  már körvonalazódik, hogy a sorozat milyen irányba is tart.
Igen, hőseink most is elvállaltak egy küldetést, de az is inkább a "nagy egésznek" egy kis szelete.

Mint előzőleg, most is több szemszögből követjük nyomon az eseményeket.
Ha nem is hangsúlyos, de elég nagy szerepet kapott Trace, azaz Modina császárnő. A könyv nagy részében csak meditál, és inkább a mosogatólányból átavanzsált Amilia gondolataiból ismerkedünk vele, de a könyv végére látni, hogy kezd magára találni.
Nem tudom hogy Sullivan-nek mi a terve vele, de biztos van. Kíváncsian várom, hogy mi lesz, főleg, hogy az Örökös kiléte kezd körvonalazódni.

Örültem neki, hogy Arista ismét szerepet kapott. Nagyon kedvelem a hercegnőt, aki cseppet sem szokványos.
Ismét magánakcióba kezd, és öröm volt látni, hogy mennyit sikerült fejlődnie.
Arista nagykövetként csődöt mondott, és boszorkánynak is kikiáltották. Hiába, a varázslás kimerül nála abban hogy valakit tüsszentésre bír, mégis megbélyegezték.
Annak ellenére hogy nem egy szokványos hercegnő, mégis burokban élt. Ahogy megkezdte a kalandozást a tolvajokkal, a saját határait feszegette. A könyv végére felnőtt, és a varázstudománya is jelentősen fejlődött. Nagyon várom, hogy mi lesz a sorsa. Sokkal jobban illik hozzá az uralkodás, mint Alrik-hoz.
A romantikus szívem is egyből kalkulálni kezdett. Először úgy gondoltam hogy Hadrian-nel jó páros lennének, de Emery megcáfolta ezt. Kár érte. Ha lehetne, én Emery-t szántam volna az Örökösnek.

A kötet bővelkedik akcióban, ennek ellenére az érzelmeken is nagy volt a hangsúly. Megismerkedhetünk mindkét tolvaj múltjával, és ellátogatunk oda, ahol felnőttek.
A előző kötetben Sullivan elejtett pár megjegyzést Hadrian múltjáról, és arról, mi is lesz a feladata.
Teljes lelki nyugalommal nyugtáztam, hogy igen, tudom hogy ki ő. Viszont a könyv utolsó pár mondata teljesen elbizonytalanított.
Kedvelem Hadrian-t. Kedves és törődő, habár nem az eszéről híres.

Royce-ról még annyit sem tudunk mint Hadrian-ről. De így van jól. A ő múltjából is kaptunk egy szeletet. Mi, mint olvasók sejtettük hogy Royce-t nem csak a haszon hajtja, hanem igenis kötődik Hadrian-hez. Öröm volt olvasni, hogyan győzködi magát, hogy felfedje a titkot, ami szétszakíthatja a Ryria-t.

Gyűlölt titkot tartani Hadrian előtt, és ezért súlyos árat fizetett a lelkiismeretével, ami igencsak meglepte, mert nem tudta, hogy van neki ilyen.
 

Ismét kaptunk egy adag politikai cselszövést, viszont míg az előző részben ez kifejezetten zavart, itt kezdtem élvezni a dolgot.
Amit még jobban élvezek, hogy Sullivan sikeresen megvezet, és bizonytalanságban tart. Míg egyik percben meg vagyok győződve valamiről, pár oldal múlva már kétkedve gondolok vissza arra, amiben biztos voltam.
Felüdülés ez, főleg, mivel mostanában szinte borítékolható a könyvek vége.

A végkifejlet izgalmas, és eseménydús volt. Nagyon örültem, hogy Ezrahaddon ismét felbukkant, és hogy az Örökös története is bemutatásra került. Kíváncsi voltam hogyan is lehet életben, bár, mint említettem, Arcadius-nak hála már ebben sem vagyok biztos.
Degan Gaunt? Most komolyan? Sullivan nagyon jól szövi a szálakat, mert már ebben sem vagyok biztos.

Annyi bizonyos, hogy minél hamarabb be kell szereznem - egyben - a maradék részeket, és maratont kell tartanom. Érzem hogy sokkal több minden fog még felszínre kerülni, és párszor biztos hogy teljesen meg fogok döbbenni. De egy biztos.
Szórakoztató olvasmány volt a Birodalom születik, és kíváncsian várom, hogy a következő részben a Ryria milyen kalamajkába keveredik.

Read More

Mark Lawrence - Bolondok hercege

Fülszöveg:
Mark Lawrence egy újabb trilógia erejéig visszatér a Széthullott Birodalomba, hogy ezúttal egy kevésbé ambiciózus hercegről regéljen…

A vörös királynő öreg már, de a Széthullott Birodalom királyai így is mindenki másnál jobban tartanak tőle. Legfélelmetesebb fegyvere a titokzatos Néma Nővér, akit senki sem láthat, de a nevét rettegve emlegetik.

A királynő unokája, a gyáva és részeges nőcsábász, emellett szenvedélyes szerencsejátékos Jalan Kendeth herceg mindössze tizedik az öröklési sorrendben, ám tökéletesen elégedett jelentéktelen szerepével.

A Néma Nővér által állított halálcsapdából megmenekülve sorsa összefonódik Snorri ver Snagasonéval, az ádáz viking harcoséval. Hogy megtörjék a kettejüket egymáshoz béklyózó varázst, útnak indulnak a Széthullott Birodalmon át a jeges észak felé. A Holt Király bérencei elől menekülve számtalan veszéllyel, készséges nőkkel, Skilfarral, a jégboszorkával, sőt, még egy Jorg Ancrath nevű jöttment herceggel és bandájával is találkoznak.

Ám Jalan csak egyetlen dologra vágyik: szabadulni Snorritól, mielőtt a viking óriás küldetése sikerrel jár, és végre farkasszemet nézhet ellenségeivel a Fekete Erődben, a Metsző Jég peremén.


Borító: 5
Sorozat: A Vörös királynő háborúja # 1
Eredeti cím: Prince of Fools
Kedvenc karakter: Jalan, Snorri, Dr.Karógyökér
Oldalszám: 396
Kiadó: Fumax
Kiadás: 2014.11.06

 

Hosszúra nyúlik vissza a kapcsolatom az író munkásságával. Nagyon régóta kinéztem magamnak a Széthullott Birodalom sorozatát, és amikor még csak a Tövisek hercegét olvastam, akkora bizalmat szavaztam neki, hogy az eddig idehaza megjelent könyveit beszereztem. Köztük ezt is.

Majd pár hete megjelent ennek a könyvnek a folytatása, a Hazug kulcsa. Még akkor sem olvastam ezt a könyvet, de gondolkodás nélkül előrendeltem.

Hogy ez miért írom le? Hogy érezzétek, hogy Lawrence tud valamit, ha gondolkodás nélkül beszerzem a könyveit.

Imádom Jorg-ot. Egy fantasztikus karakter. Olyan, amilyen. Viszont Jalan-t is hamar megkedveltem pedig ő sem egy szent.

Lawrence ismét a Széthullott Birodalomba kalauzolja az olvasót. Itt viszont már nem Jorg cselekedeteiről olvashatunk, hanem egy másik herceg, Jalan életútjáról.

A két herceg nem is lehetne különbözőbb. Jorg kegyetlen logikával, brutálisan átgázolt mindenen és mindenkin. A célja az volt hogy császár legyen.

Ezzel ellentétben Jalan, a Vörös királynő unokája tökéletesen elégedett a felszínes életével. Élvezi a semmittevést. A legnagyobb baja, hogy a hölgyek ablakából jó testtartással ugorjon ki, és a hitelezői útjából is sikeresen eltűnjön.

Míg Jorg története drámai, és feszes, addig Jalan-é laza és humoros. Hihetetlen, hogy egy író írta a két sorozatot. A Bolondok hercegének első mondatai is arról árulkodnak, hogy Lawrence nagyon lazára vette a figurát. Humorizál, lazább a történetvezetés is. Jalan gondolatai kalandoznak, és nem egy célra fókuszálnak.

 A csaták lényege a stratégia, a stratégia pedig a prioritásokon fordul meg. Mivel az én első három prioritásom mindig az, hogy Jalan herceg, Jalan herceg, valamint Jalan herceg, és csak távoli negyedik, hogy „jól fessek”, megragadtam az alkalmat, hogy folytassam a menekülést.
 

Nagyon kíváncsi voltam, hogy Jorg nagy ívű, és drámai életútja után Lawrence mit tud még mutatni. Hiába, imádom Jorg-ot, de nekem az ő sorozata kicsit töményre sikeredett.

Jalan lazább és csapodárabb, és a könyv is sokkal könnyebben emészthetőbb.

Imádtam, hogy Jalan tudja hogy mit tud, és mire képes. Nagyon jó humorral áldotta meg Lawrence, ami az öniróniától sem mentes. Jalan saját magát is bírálja, ennek ellenére jól érzi magát úgy, ahogy van.

A Néma Nővérnek hála kénytelen Snorri-val, a viking harcossal és családapával utazni.

Fantasztikus dinamikája van a párosnak. Azt gondoltam hogy akik ennyire különbözőek, biztos hogy nem lesz könnyű összerázódniuk. De kár volt aggódnom!

Snorri tiszta szíve megoldott minden problémát. Jalan-val ellentétben Snorri talpig viking és harcos. Vad mosollyal az arcán indul csatába, míg Jalan az ellenkező irányba fut.

Lawrence lassan csepegtetett információkat Snorri családjáról, és arról, hogy mi történt velük.

Az író igen kegyetlen kedvében lehetett, mert ami Snorri családjával történt...

Annak ellenére, hogy a páros csak utazgat és lovagol, mégis eseménydús volt a könyv.

Mindig öröm látni, hogyha egy író a régi szereplőit is beleépíti az új sorozatába. Mosollyal az arcomon olvastam Jorg és bandája felbukkanásáról, és haverkodásukat Snorri-val.

Jorg sorozatában Lawrence inkább az Építőkre, és azok mágiájára koncentrált. Itt szinte fel sem merültek, inkább más mágiákat mutatott be az író.

Jalan és Snorri "átka" igen érdekes, és izgalmas. Főleg úgy, hogy a könyv végére meg is cserélődtek a dolgok.

Nehéz megfogalmazni, de pontosan értettem, hogy Jalan miért lett olyan, amilyen. Hogy mi a célja ezzel Lawrence-nek.

Néha úgy tűnt hogy jó irányba halad, és a pipogya alakból végre férfi lesz. De úgy tűnik hogy erre még várnunk kell.

Nagyon jól szórakoztam a könyvet olvasva. Jalan minden oldalon tett vagy mondott valamit, amitől hangos nevethetnékem támadt.

Mivel a Széthullott Birodalom trilógiának köszönhetően tudom hogy ki a Holt Király, és mi lesz Jorg történetének vége, nagyon érdekel hogy Jalan hogyan és hová fog beilleszkedni.

A Széthullott birodalomnak egy újabb arcával sikerült megismerkednem, ami igazán tetszett.

Jalan-ban több van mint ami látszik. Kíváncsi vagyok, hogy a következőkben mit sikerül elérnie.

De erre csak jó pár hónap múlva kerülhet sor. Nem vagyok hajlandó elolvasni addig a Hazug Kulcsát, míg a sorozat befejező kötete előrendelhetővé nem válik.

Nagy taps jár Lawrence-nek, és a fordítónak is, mert fantasztikusan szórakoztam!

Read More

Anthony Ryan - A vér éneke

Fülszöveg:
Vaelin Al Sorna apja legfőbb hadúr az Egységes Királyság uralkodójának szolgálatában. Mindössze tízéves fiát magára hagyja a Hatodik Rend kolostorának vasrácsos kapujánál. A Rendben árva gyermek módjára nevelkedő és jogos örökségétől megfosztott fiú meggyűlöli apját.

A rendtestvérek Vaelint és társait kegyetlen kiképzésnek vetik alá, ahol a sikertelenség következménye sokszor a halál. Megtanulnak viszont lovakkal bánni, kardpengét kovácsolni, életben maradni a vadonban, és nem utolsósorban embert ölni. Társául egy taszító küllemű, ám annál vérszomjasabb kutya és egy meglehetősen szeszélyes természetű ló szegődik, aki hősünket tűri meg legkevésbé a hátán.

Ekkor kezd el munkálni benne a vér éneke, egyfajta különleges képesség, amely segíti és vezérli útja során.

Miután kiképzése véget ér, a hírnevet és rengeteg sebet szerzett fiú a király befolyásának hálójába kerül, Hite és lelkiismerete ellenére, képességei végső határát feszegetve. Az őrült vagy lángész Janus király által kirobbantott igazságtalan háborúban tipródva Vaelin próbál az őt övező gyűlölet ellenére minél többeket megóvni, függetlenül attól, melyik oldalon állnak. Uralkodója hódítani küldte, de számol-e a háttérben munkálkodó erőkkel és Vaelin igazi céljaival?


Borító: 5*
Sorozat: Hollóárnyék Trilógia # 1
Eredeti cím: Blood Song
Kedvenc karakter: Vaelin, Karcos
Oldalszám: 658
Kiadó: Fumax
Kiadás: 2015.04.15

Úgy tűnik, hogy ebben az évben jobbnál jobb regényekkel hoz össze a sors.
Anthony Ryan-ről lassan ódákat zengenek a fantasy rajongók. A vér éneke a legjobb debütáló fantasy-ként van feltüntetve.
Mivel mostanában kezdek nagyon rászokni a fantasy eme ágára, nagyon kíváncsi voltam, hogy mitől tekintik olyan jónak ezt a regényt.
Valahol éreztem hogy ez egy lassú folyású történet, így soká tartott, míg rávettem magam az olvasására.
Én a pörgős cselekmény és a bő párbeszédek híve vagyok. Ha nincs meg a hangulatom a lassú folyású történetekhez, akkor kár nekikezdenem.
Ezt a regényt is úgy vettem a kezembe hogy nem kapkodok, komótosan olvasom. Átgondolom a történteket, gondolkodom a szereplőkkel. Nehéz volt az elején, de amikor elkapott Ryan mesélő stílusa, nem volt megállás.
Faltam a lapokat, úgy kellett visszafognom magam a komótos olvasáshoz.

A borítót egyszerűen imádom. Megfogott a hangulata, ahogy a könyvé is.

Vaelin Al Sorna egy nagyon összetett szereplő. Megvan a mélysége. Van benne jó és rossz. Élő volt.
A könyv több részre van osztva. Mindegyik rész elején a jelenben vagyunk, ahol Vaelin elmondja a történetét Verniers-nek, a krónikásnak. Aztán visszaugrunk a múltba, ahol Vaelin feltárja az igazságot, elmeséli hogyan is lett az, aki.

A kötet elején Vaelin apja, a legfőbb hadúr a Hatodik Rendnél hagyja a fiát. Itt Vaelin kemény edzéseknek van kitéve. Két opció létezik számára. Vagy meghal, vagy túléli, és a Hit testvériség tagja lesz.
Bevallom őszintén, nekem a tanulóévek tetszettek a legjobban. Nagyon összetett világot tárt elénk az író. Kegyetlen, de reális valóságot. A Rend is éppolyan kegyetlen mint amilyennek tűnik. Mégis úgy éreztem hogy Vaelin és a társai játszva túllépnek az akadályokon, és élvezik a tanulóéveiket a sérüléseik ellenére is. Van hogy a túlélőpróbán szinte félholttá válnak, de az író ebbe is csempészett egy kis örömöt és humort.

Megkedveltem a mestereket, és a Vaelin csapatát is. Karcos egy külön színfolt, csakúgy mint Csula, akit nem lehet betörni.

Hadilábon állok a nevekkel, sokszor nem tudtam kit hová tenni.

Caenis-ben van valami, amitől úgy érzem hogy nem kedvelem. Nortah volt az egyik nagy kedvencem. Cseppet ideges lettem, amikor az író úgy döntött hogy kiírja a történetből.

A világ kidolgozott, csakúgy mint a szereplők. Akinek kegyetlennek és számítónak kellett lennie, az volt. Aki kedves és törődő, ugyan csak az volt.

Annak ellenére hogy Vaelin szemszögéből követjük nyomon az eseményeket, sokáig úgy éreztem hogy még most sem sikerült megismernem. Annak ellenére hogyan nőtt fel, kedves és törődő volt. A szó legjobb értelmében nemes. Amikor viszont kegyetlennek kellett lennie, akkor az volt. Éles váltás volt a katona és a testvér között.

Vaelin nehezen dolgozta fel hogy az édesapja magára hagyta. Azt még nehezebben, amikor kiderült hogy apjában van egy másik gyereke, és felesége.

Együtt tudtam érezni Vaelin-vel. A király is behálózta, és olyanokat kellett tennie, amiket nem akart.

És ott van még a vér éneke.

 Nagyon kíváncsi voltam hogy mit is takar ez, és nem tudom hogy mit gondoljak. Tetszik is, mert illik Vaelin-hez, de valami nagyobb volumenűre számítottam.

A könyv bő 20 évet ölel fel. Az apró fiúból férfi vált. A Hit testvére, egy ezred parancsnoka, a királyság pallosa. Kegyetlen csatákat vívott, mindezt jól átgondoltan.

Felnőtt, egyre többet megtudott a múltjáról, és az édesanyjáról is. Szerelembe esett, majd feláldozta magát a társaiért.

Nagyon hamar megtudom kedvelni a Vaelin féle karaktereket. Egy tipikus hős alkat, de mégsem. Nehéz ezt így megmagyarázni. Nagyon izgultam érte.

Az utolsó résznél alig bírtam magam visszafogni nehogy az utolsó oldalra lapozzak, és megtudjam mi lesz a végkifejlet.

A könyv nemcsak Vaelin életét követi nyomon. Ryan lassan de biztosan bemutatja a világot, és a globális problémákat.

Ami kicsit negatívan érintett, az a Reménységhez főzött vak hit. Én nem láttam benne semmit, főleg azért mert pár  mondatban le lett rendezve. Viszont ez lett az egyik fő problémaforrás.

Annak ellenére hogy nem volt kötelező a romantikus szál, én végig drukkoltam a párosnak. Nekem nagyon tetszettek együtt. Sherin igazán jólelkű és okos, habár úgy éreztem hogy rózsaszín szemüvegen át látja Vaelin-t. Nagyon remélem hogy még találkozunk vele.

A végkifejlet mint említettem igazán pörgős. A  könyv elején nagyon drámai hangsúlyt kapott a párbaj, viszont a könyv végére ezt már nem éreztem.

Az utolsó fejezet pedig igen erősre sikeredett. Karcost nagyon sajnálom, viszont az egyik legerősebb fejezetet produkálta az író.

Nagyon nehéz egy ekkora terjedelmű műről írni. Anthony Ryan bő 600 oldalon keresztül mesél, és nem engedi hogy más elterelje a figyelmed. Igaz, a negyedik rész számomra egy kicsit laposra sikeredett, de a könyv többi része kárpótolt.

Ryan tudja hogyan írjon egy olyan történetet, amit alig tud letenni az ember. Olyan karaktereket alkot, akiket hamar a szívedbe tudsz zárni. Vagy hamar megutálni. Vaelin egy igazán jó és izgalmas szereplő, és hiszem hogy még tud újdonsággal szolgálni.

 Sokat elárul, hogy amit befejeztem a könyvet egyből a Kiadó weboldalára léptem és azonnal rendelni akartam a Várúrat.

Kíváncsi vagyok hogy még mit tartogat nem csak Ryan, hanem Vaelin is. Van egy olyan érzésem, hogy hasonló vége lesz a trilógiának mint a a Széthullott Birodalomnak. Remélem hogy tévedek...

Read More

Dan Wells - Nem vagyok sorozatgyilkos

Fülszöveg:
John Wayne Cleavernek hívnak.
15 éves vagyok, és a hullák a hobbim.
A terapeutám szerint szociopata vagyok.
De nem vagyok sorozatgyilkos.

John veszélyes, és ezt ő is tudja magáról. Megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt, de nem szeretne hozzájuk hasonlóvá válni. Pedig óriási a kísértés…

Mivel gyerekkora óta a családja által üzemeltetett halottasházban segédkezik, hozzászokott a holttestek látványához és meg is kedvelte őket. Azok legalább az élőktől eltérően nem kérnek számon rajta minduntalan emberi érzéseket. Amikor egy brutális sorozatgyilkos elkezdi áldozatait szedni a kisvárosban, kénytelen felülírni a maga számára alkotott szabályokat, amelyekkel eddig kordában tartotta a benne lakozó sötétséget. Nyomozni kezd a tettes után, akiről egyre inkább az a benyomása: emberfeletti képességekkel bír.


Borító: 4
Sorozat: John Cleaver # 1
Eredeti cím: I Am Not a Serial Killer
Kedvenc karakter:-
Oldalszám: 220
Kiadó: Fumax
Kiadás: 2012

Már nagyon hosszú ideje várólistás nálam nemcsak a könyv, hanem az író is. Mindig belefutottam az író munkásságába, és ebbe s sorozatba is. És végre eljutottam odáig, hogy olvassam ezt a nem hétköznapi könyvet.

Olvastam a könyvből idézeteket, és azok megvettek maguknak. Ki hallott már arról, hogy egy szociopata tinédzser szemszögéből látjuk még a hétköznapi dolgokat is? És ebből sorozatot csinál egy író?
És ehhez jön még a krimi illetve egy csepp fantasy is? Hallatlan!

Nagyon kíváncsi voltam a könyvre, mert valóban nem mindennapi a sorozat alapelve.
Adott nekünk a 15 éves John Wayne Cleaver, aki hamar rádöbbent, hogy nem olyan minta többi ember. Kinézetre teljesen átlagos. Viszont a felszín alá senki sem lát. John tudja magáról hogy szociopata. Annak érdekében hogy ne tegyen semmi rosszat, különböző szabályokat állított fel magának.
Nem figyelhet sokáig senkire,mert hamar megrögzötté válhat. Barátot is szerez, még ha ez csak látszat. Teszi ezt azért, hogy a földön tartsa magát, és ne rugaszkodjon el a valóságtól.

Akik jártasak egy kicsit a témában, azok tudják, hogy mit is jelent az, ha valaki szociopata.  Főbb jellemzőjük, hogy képtelenek valódi érzelemre, viszont könnyen utánozzák ezeket az érzelmeket. Nem éreznek empátiát, viszont nagyon manipulatívak. Könnyen az ember bizalmába férkőznek, és egy bűntényt sokáig, és aprólékosan tervezgetnek.

Viszont nem minden szociopata lesz sorozatgyilkos.

John hobbija a sorozatgyilkosok tanulmányozása. Nagyon jó ebben, viszont ezzel mindenkit elijeszt maga mellől.

Maga a könyv és az ötlet zseniális. John fantasztikus karakter. Teljes valójában látja magát, és ehhez mérten viselkedik. Tudja, hogy meddig mehet el, hogy ne szabaduljon ki a szörnyetege.
Annak ellenére, hogy John nem tud érezni, nagyon jó humorral áldotta meg a sors. Sokszor felkuncogtam egyes gondolatain.

Pedig a könyv távolról sem humoros.

Clayton megyében - ahol a madár sem jár - meggyilkolnak egy férfit. Nem lenne ebben semmi érdekes, ha nem hiányozna az egyik veséje.

John erre hamar rájön, mivel édesanyjával dolgozik a saját üzemeltetésű halottasházban. John hozzászokott a halott emberek látványához. Az már számára is újdonság, amikor egy meggyilkolt embert visznek a halottasházukba.

Egyre több gyilkosság történik és John radarja beriaszt. Hamar rájön, hogy sorozatgyilkossal van dolga.

Ám arra nem számít, hogy nem egy hétköznapi gyilkossal kerül szembe...

Már John családjának munkája furcsa. Az még furcsább, hogy John is segédkezik.

Mivel rájött hogy egy sorozatgyilkos garázdálkodik a környéken, egyre jobban érdekli az eset.

Meglepő, de az író már a könyv elején közli hogy ki és mi a gyilkos. Általában ezt a könyv végén közlik a szerzők, de úgy tűnik hogy Wells ezt másképp gondolja.

Egyáltalán nem vett el ebből a regény élvezhetőségéből. Sőt!

Érdekes pszichológia hadviselést mutat be John.

John nemcsak a külső, hanem a belső démonaival küzd. Nem tudom miért, de szinte megrögzötten hiszi, hogy sorozatgyilkos fog belőle válni. Pedig a szociopaták nem egyenlőek a gyilkosokkal. Ez egy kicsit elvette a kedvem, hiszen úgy éreztem, hogy John magát győzködi ezzel. És minél jobban győzködi magát valaki, annál biztosabb hogy be is fog következni.

Nagyon érdekes volt John lelkivilágába bepillantani. Hogyan látja az embereket, és azoknak az érzelmi kinyilvánításait. Ami az átlagembernek természetes, az John számára ismeretlen.És ez oda vissza érvényes.

Senki sem érti meg őt, egyedül talán Dr.Neblin. Nagyon tetszettek a beszélgetéseik. Úgy éreztem hogy John vele a legnyíltabb.

Mivel hamar megtudjuk hogy ki a tettes, John számára a megelőzés volt a lényeg. De akárhogy igyekezett, ez nem jött össze. És minél jobban igyekezett, annál jobban kezdte önmagát elveszíteni.

Elméleteket gyártott azért hogy igazolja magát, hogy miért is teszi az egészet.

Volt hogy úgy éreztem John-t valamiféle pozitív érzelem motiválja, de ez a remény hamar el is tűnt. Rájöttem hogy John nem fog megváltozni, és ne is várjak tőle semmit.

A célja érdekében nem válogatott az eszközökből.  Valahol értettem hogy miért is így kezeli és oldja meg a dolgokat, de mégsem tudtam elfogadni.

A végkifejlet tetszett, annak ellenére hogy minden úgy volt ahogy gondoltam. Mégis meglepett, hogy a tettes iránt szánalmat éreztem, annak ellenére amiket elkövetett.

Jó volt látni hogy John édesanyja megpróbál a fiához közel kerülni, hiába tudja hogy ez halott dolog. Szívesen olvastam volna az ő gondolatairól. Érdekelt, hogyan is látja a fiát, és hogyan birkózik meg a szociopata gyerekével.

Viszont hiába, nekem valami nagyon hiányzott ebből a könyvből. Magam sem tudom mi az, de éreztem hogy valami nem klappol. Pedig John-ban megvan a potenciál, élveztem a gondolatait olvasni. A történettel sincs baj, és a végkifejlet is tisztességes volt.

Nagyon egyedi ötlettel állt elő Wells, és nagyon érdekesnek egyben szórakoztatónak tartom hogy egy szociopata tinédzser szemén keresztül látom a világot.

Biztos hogy folytatom a sorozatot, de én egy kicsit többet vártam ettől a könyvtől.

Read More