Fülszöveg:A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak.
Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát.
Borító: 5*
Sorozat: Tüskék és Rózsák Udvara (ACOTAR) # 1
Eredeti cím: A Court of Thorns and Roses
Kedvenc karakter: Rhysand, Feyre
Oldalszám: 512
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2016.11.29 / 2016.12.09
Nem igazán bízom az agyon hypol-t könyvekben. Ezt a kötetet már hónapokkal ezelőtt felkapta a blogger társadalom, és mikor kiderült hogy a Kiadó megjelenteti idehaza, mindenki erről beszélt, és szigorúan csak ACOTAR-ként emlegette.
Még nem olvastam semmit az írónőtől. Hónapok óta tervben van, de valami mindig visszatart.
De ezt a könyvet muszáj volt elolvasnom.
Urban fantasy, ami nem nélkülözi a kegyetlenséget? Nekem való!
Emellett az írónő a Szépség és Szörnyetegből merít, ami eléggé felkeltette az érdeklődésemet.
Feyre évek óta gondoskodik elszegényedett családjáról. Nővérei és apja nélküle már rég meghaltak volna. Feyre kénytelen volt vállalni ezt a megterhelő és mocskos feladatot.
Régen jómódúak voltak, de apjának hála már a koldusok is gazdagabbak náluk.
A lány éppen az erdőben vadászott, amikor felbukkant egy óriási farkas, ami nem lehetett egy mezei jószág. Mivel a könyv elején már kiderült hogy ebben a világban a tündérek az urak, izgatottan vártam mi sül ki ebből a történetből.
Eleinte lassan haladt a történet. Majd felbukkant Tamlin, és kezdett a történet magára találni. De még így sem éreztem azt, hogy rajongóvá avanzsálok.
Izgalmas volt, ahogy Feyre-vel együtt jobban megismerjük a tündéreket, és belátjuk, hogy ahogy az embereknél, a tündéreknél sem kell egy kalap alá venni egy egész fajt.
Tamlin a maga morgó módját megmutatta a lánynak Prythian Tavasz udvarát. Hol a szépségét, hol az árny oldalát.
Öröm volt olvasni, hogy a tüskés és bizalmatlan Feyre hogyan nyílik meg, és fogadja be az újdonságot.
A kötet elején Feyre-nek sikerült meglepnie. Egy 19 éves lány, aki maga gondoskodik a családjáról. Erős és eltántoríthatatlan, aki - mint később kiderült - nagyon sok mindent feláldoz a szeretteiért.
Kedvelem az ilyen hősnőket. Még több ilyenre volna szükség!
Feyre és Tamlin egyre közelebb került egymáshoz, és én bizakodó mosollyal olvastam az évődéseiket.
Tamlin hatalma óriási, bár Amartha nagyon meggyengítette. Alakváltó képességének hála sokkal inkább egy morgó medve, mint tündér.
Nagyon vártam már, hogy Karen Marie Moning tündéreihez hasonló kegyetlenül ábrázolja valaki ezeket a lényeket. Nem csak éppen hogy rosszaknak, hanem amilyennek elképzeli az ember őket.
Sarah-tól ezt teljes mértékben megkaptam, és nem győztem hála imákat rebegni.
Amit eléggé hiányoltam, hogy Tamlin egyáltalán nem osztja meg Feyre-vel az információkat. Mi gyengítette le a Tavasz udvarát, és mi vadászik rájuk? Semmi információt nem kaptam, és a könyv közepére kezdett elfogyni a türelmem.
Szó se róla. Szerettem olvasni a könyvet, és élveztem Tamlin és Lucien felbukkanását is. Viszont úgy éreztem, hogy valami nagyon hiányzik.
Hála a hazai bloggereknek, Rhys-ról már tudtam. És kíváncsi voltam rá. Miért rajonganak ennyire érte?
És be kell vallanom, jobb lett volna ha nem tudok róla. Mert így hiába, itt volt Tamlin, akit amúgy nagyon tudtam volna imádni, de Rhysand-re készültem és várakoztam. Tudtam hogy jó karakter lesz. Az általam olvasott bloggerek nem imádnák ennyire, ha nem így volna.
De így csak a hibát kerestem szegény Tamlin-ben. És amikor Rhysand felbukkant, el is felejtettem hogy Tamlin a világon van. Minden porcikámmal az Éjszaka udvarának főurára koncentráltam.
És így végigolvasva a kötetet, az én rajongásom is elérte Rhys-ot.
Igen, kegyetlen. De ennek így kell lennie. Romantikus lelkű lévén próbáltam mindig a jót keresni a rossz cselekedete mögött. És ahogy haladt a könyv, úgy kezdjük megismeri őt.
Sok mindent megtesz az udvaráért, de mások ezt nem látják.
Valami oknál fogva Feyre-t a "szárnyai" alá veszi, bár elég furcsán mutatja ezt ki.
Egyből eszembe jutott örök kedvenc karakterem, Jericho Barrons. Ő sem válogatott a módszerekből, de a célját elérte.
Rhys is segít Feyre-nek a maga módján. Eleinte úgy tűnik hogy élvezi a kegyetlenkedést, de a férfi szeme előtt a végcél lebeg.
Öröm volt olvasni a közös jeleneteiket, és alig várom a folytatást!
És a könyv második felében jött el a pillanat hogy csalódnom kellett Tamlin-ben. Elküldte Feyre-t - bár értem miért tette - és csak úgy elfogadta a sorsát.
És Feyre bebizonyította, hogy igenis léteznek még badass hősnők. Bámulatos volt ahogy küzd, és feláldozz mindent hogy megmentse Tamlin-t.
Imádtam a könyv második felét! A feladatok, a kegyetlen tündérek, ... Igazi csemege!
Lucien-t is a szívembe zártam, remélem hogy a következő részekben többször felbukkan.
Tamlin viszont, ahogy említettem, csalódást okozott. Főleg a könyv második felében. Nem tett semmit hogy segítse a lányt, vagy éppen hogy felvegye a harcot Amarantha-val. Csak ült a helyén.
Szívesen olvastam volna még többet a tündérek udvarairól és hierarchiájukról. De ahogy utánanéztem, a következő kötetben - A köd és harag udvarában - nagyobb szerepet fog ez a szál kapni.
A végkifejlet ütősre sikeredett, alig győztem kivárni mi vár még rám. Nem hittem volna hogy Feyre-re ez a sors vár, de elégedett vagyok.
Nagyon várom a sorozat következő részét. Már az is késő volna, ha holnap jelenne meg.
Remélem Könyvmolyképző Kiadó, hogy nem kell egy egész évet várnom a folytatásra!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése