Showalter-től
egy ideje elpártoltam. Amennyire szerettem az Alvilág Urai sorozatát,
annyira semleges lett a sorozat, és az írónő is. Kicsit féltem is ettől a
novellától, mert lássuk be: Nem vagyok sci-fi rajongó. Egy sorozat
kellős közepén találjuk magunkat bármiféle információ nélkül. És mint
említettem, Gena sem a kedvencem. De be kellett látnom hogy Gena tud
valamit.
Olvastam pár értékelést, és elég elrettentőek
voltak. De ahogy elkezdtem olvasni a novellát, rá kellett jönnöm, hogy
jobban tetszik, mint Cole-é. Ami nagy szó.
A
novella egyből egy küldetés közepébe invitál minket, bármiféle
információ nélkül. Kicsit féltem, hogy úgy járunk, mi olvasók, mint a
Kenyon novellával. Mivel fogalmunk sincs semmiről, nagyon
összecsapottnak fog tűnni. De nem így lett.
Aleha
nagyon hamar megkedveltette magát velem. Szeretem az olyan hősnőket,
akik nem adják könnyen magukat, és meg kell küldeni értük/velük. A
humora is elég fura, és öniróniától sem mentes.
Aleha nem
tudja, hogy ember vagy földönkívüli. Különleges képességének hála
bárkinek feltudja venni az alakját, és élheti az életét. Ha szeretné.
Ezt teszi most Macy esetében is. Mivel Aleha-nak menekülnie kell, és nem
mutatkozhat eredeti alakjában, felveszi Macy alakját, és vele együtt az
életét is. A sors iróniája, hogy a nő az Idegeneket Felkutató és
Eltávolító Ügynökségnél dolgozik, akiknek a feladata igen egyértelmű.
Ezért Aleha-nak nagyon vigyáznia kell.
Az első küldetésük
pofon egyszerűnek tűnik. Elfogni egy igen veszélyes faj, a Schönök egy
csapatát, mivel fertőző betegséget terjesztenek. Ám hiba csúszik a
számításba,mert a várt ellenség helyett egy másik faj tagjai érkeznek a
területre, akiket úgy ismernek, Rakaiak.
Aleha nagyon
talpraesett volt, és egyáltalán nem adta magát könnyen. Sőt, ha jobban
belegondolok, a végéig megmaradt annak, aki. Nehezen engedett fel, és
csak az alap információkat osztotta meg Breean-nal.
Breean
is hamar szimpatikus lett, de semmi egyéb. Természtesen egy görög
isten, és minden egyéb, amit egy nő kívánhat. Viszont szinte semmit sem
tudunk meg róla azon kívül, hogy nagyon makacs, régen halász volt a
saját bolygóján, és eszeveszettül odavan Aleha-ért. Kicsit több háttér-információt vártam róla. A múltját csak felszínesen érinti az
írónő, csakúgy, mint a jelenét. Egyik főszereplőről sem tudunk meg túl
sok információt, csak annyit, hogy makacsak mint az öszvér, és igencsak
kívánják a másikat.
A
sci-fi szál érdekes módon nem zavart. Sőt, nagyon is tetszett. Az írónő
nem adott meg konkrét dátumot, így mindenkinek a saját fantáziájára van
bízva, hogy mikor játszódik a történet.
A
karakterek hamar egymásra hangolódnak, ami a erotikus részt illeti.
Szinte az első találkozáskor forr közöttük a levegő, de Aleha
makacsságának hála elég sokáig kell várnia Breean-nek. Ez viszont nem
akadályozza meg abban, hogy ne kényeztesse a nőt. (Értem ezalatt a fürdőkádas jelenetet. Bizarrnak bizarr, de végre valami új, ami igencsak a kedvemre volt.)
A
történet igazság szerint kimerül abban, hogy a két főszereplő hogyan
kerül közel egymáshoz. Több esemény is meglett említve, de sajnos azok
feledésbe merültek. Gondolom a Schöl probléma az egész sorozatra kihat.
(Vagy ki tudja)
A
végkifejlet elég kiszámítható, és gyorsan lezárt. A Ügynökségtől egyik
karakter sem került hozzá közel, esetleg Devyn, mert látok benne
potenciált.
Mivel
ez egy sorozathoz tartozó novella, így túl sokat nem vártam tőle, de
igencsak pozitív meglepetést okozott. Ha a főszereplők háttértörténetét
megismertem volna, és egy nagyon konfliktus kialakult volna, igencsak
megérdemelné a maximum pontszámot. De mivel Breean-ről szinte semmit sem
tudtam meg, és a végkifejlettel sem vagyok kibékülve...
A
szomorú az, hogy a kiadó elhúzta a mézesmadzagot az orrunk előtt ezzel a
sorozattal. Mert biztos vagyok benne, hogy hivatalos fordításban soha
nem fogjuk olvasni ezt a sorozatot.
A sorozat kötetei:
1. Awaken Me Darkly
Mia & Kyrin
2. Enslave Me Sweetly
Eden & Lucius
3. Savor
Me Slowly
Mishka & Jaxon
4. Seduce the Darkness
Bride & Devyn
4,5. Örök csábítás (A tél halálos csókja)
Macy & Breean
5. Ecstasy in Darkness
Ava & McKell
6. Dark Taste of Rapture
Noelle & Hector
A
novellákat átlagban szoktam értékelni, most sem teszek másképp. Kicsit
meglepő az eredmény, mivel a novellákkal hadilábon állok, de maximálisan
kiérdemelte a pontszámát.