Fülszöveg:
Hogy ne tehessen kárt másokban, fivérei elhagyatott kastélyházba börtönzik Conrad Wrotht, a félelmetes vámpírt. Ám ott egy megfoghatatlan lény még mélyebbre taszítja az őrületbe. A vámpírban vágy ébred a nő iránt, de még ha sikerül is elnyernie Néomit, az őt üldöző sötét erőktől nem szabadulhat…
Újraolvasás.
A decemberi nagy olvasói dömping hatására a január kész szenvedés nálam
az olvasások terén. Egyetlen könyv tudott kicsit kiszakítani ebből az állapotból,
de utána visszatért a válság. Kétségbe is estem, mert rengeteg könyv van, amit
olvasni akarok, de egyszerűen most nem érdekel semmi, nem élvezek olvasni
semmit. Ezért is tértem vissza egy kicsit a mangák világába, mert ott legalább
jól éreztem magamat. De tegnap valahogy kedvet kaptam ehhez a könyvhöz, és
végre megint élveztem olvasni.
Cole-t főként a humora miatt szeretem, de itt most elég keveset kaptam
belőle. Első olvasáskor itt kezdtem kicsit elpártolni tőle, mert az előző kötet
nálam abszolút favorit, ez viszont első olvasáskor nem érte el nálam a szintet.
Molyon mégis 5 csillagot kapott tőlem. Fogalmam sincs hogy miért.
Szerintem csak a lojalitás miatt. De visszatérve a könyvhöz.
Tetszett. Két éve olvastam, de teljes homály volt a történet. A
párosítás is elég érdekesre sikeredett. Egy őrült vámpír és egy szellem. Mit
lehet ebből kihozni? Nos, elég sok mindent.
Mint említettem, itt kevesebb volt a humor, a szereplők szinte
ismeretlenek, de mégis hamar megkedvelhetőek. A Wroth fivérek mindig is jelen
voltak a sorozatban, viszont Conrad-ról nem sok szó esett. Kíváncsi voltam rá,
és nem okozott csalódást. Azt hiszem, nekem a fivérek közül ő a kedvencem. A
könyv elején tényleg egy őrült volt, de Néomi-nak köszönhetően szépen lassan
kezdett magához térni. És végre az első szűz férfi is felbukkant. Azt hiszem, ez
is hozzásegítette, hogy ennyire megkedveljem. Conrad-nak elég nyers a stílusa, a
gyilkoláson kívül nem ismer mást, szóval eléggé megmosolyogtatott, amikor új
dolgokat próbált ki.
Néomi-t is elég hamar megkedveltem, de a könyv végére kicsit csappant
a szimpátiám. Tetszett, hogy sokszor francia szavakat használt. Hiába, a felét
sem értettem, de nekem mindig is a gyengém volt, amikor egy-két szót bármelyik karakter
a saját nyelvén használ.
Nagyon érdekes volt, hogy most tényleg a két főszereplőn volt a
hangsúly. Ismerkedtek, beszélgettek, titkokat árultak el egymásról, látták
egymást a legrosszabb pillanataikban is.
Fizikailag lehetetlen volt érintkezniük, mégis érezni lehetett
közöttük – jobb szó híján – a kémiát.
Ami viszont kicsit nem tetszett Néomi és Conrad kapcsolatában, hogy
amikor már Néomi emberi testet kapott, mást sem csináltak, csak szexeltek.
Oké, be kell hozni a lemaradást, de ne essünk túlzásba. Beszélgetni is alig
beszélgettek, pedig nekem ez nagyon tetszett a könyv elején.
Nix is képviseltette magát elég sokszor, főleg neki köszönhető a könyv
humoros oldala. Imádom az ősvalkűrt, a kedvencek között is a kedvencem.
Visszatérő szereplőkből sincs hiány, mert a kedvenc farkasom (Bowen)
is szerephez jutott, és a kedvenc boszorkányom (Mariketa) is. Emellett ott
vannak a Woede fivérek, szóval nincs ok panaszra.
A Wroth fivéreket viszont hiányoltam egy kicsit. A könyv elején elég
sokat szerepeltek, de nem éreztem, hogy tényleg ott lennének. Utána egyszer
csak felszívódtak, a könyv végén Conrad kiszabadítja őket, minden szép és jó,
mindenki mehet a dolgára. Ez nem nagyon tetszett, több családi részt akartam.
És még most sem vagyok kibékülve azzal, hogy a Wroth családot visszahozzák a
múltból. Nagyon ellene vagyok, ez van.
A végkifejlet elég ütősre sikeredett. Sőt, nagyon ütősre. Kíváncsi
voltam, hogyan lesz megoldva Néomi „örökléte”. Érdekes megoldást választott
Cole, de azt hiszem, fogunk még ettől cifrábbakat is kapni.
Értékelés: Régi: 5; Új: 4
Borító: 3,5
Sorozat: Halhatatlanok Alkonyat Után # 4
Kedvenc karakter: Nix, Bowen, Mariketa, Cade, Regin
Oldalszám: 406
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás dátuma: 2010
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése