Moning-mánia

Mind a borító, mind a történet nálam a kedvencek kedvence, szóval nálam abszolút az év könyve...

Sherrilyn Kenyon

Mivel nagyon szeretem a görög mitológiát, úgy tűnt, hogy Kenyon könyveit az ég küldte, mert görögökből és mitológiából is van itt bőven....

Széthullott Birodalom

És most nektek mondom, hogy húsz évesen Császár leszek, a Birodalom ura...

Fekete Tőr Testvériség

Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és a vadászok között. A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött rá, hogy megvédi a vámpírokat a rájuk törő ellenségtől...

Nalini Singh

Eddig nem tudtam választani Nalini két sorozata közül.Melyiket szeretem jobban?Ki tudja. Most már egyértelmű a válasz...

2014. 06. 25.

Rachel Vincent - Pride: Falka

Fülszöveg:
NAGYON REMÉLEM, HOGY A MACSKÁKNAK TÉNYLEG KILENC ÉLETE VAN

Eljárás alatt állok, a tét az életem. Tévesen, de azzal vádolnak, hogy megfertőztem egykori ember barátomat, majd megöltem, hogy eltüntessem a bizonyítékot. Embert megfertőzni a három főbenjáró bűn egyike. A másik kettő a gyilkosság, és a titkaink kifecsegése. Háromból kettő. Nekem végem. És ráadásul a hegyekben egy vad kóbor garázdálkodik: egy riadt, tizenéves nőstény macskát kerget. Nekünk kell először megtalálnunk, mielőtt a nyakunkra hozza az embereket. A szerelmem, Marc segítségével, úgy hiszem, meg tudom menteni a sebezhető lányt a nagyratörő kóbortól, és a Területek Tanácsának játszmáitól is. Amennyiben a saját peremet túlélem…



Borító: 4,5
Sorozat: Shifters # 3
Eredeti cím: Pride
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 466
Kiadó:Könyvmolyképző
Kiadás: 2013.04.18


Amint befejeztem a Latrokat, azonnal olvasni kezdtem a folytatást.
A kötet szinte ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. Faythe még mindig arra vár, hogy a Tanács döntsön a sorsa felől, hiszen két bűnt is elkövetett. Megfertőzött egy embert, valamint azt meg is ölte.
Ebben a kötetben hátrahagyjuk a Ranch-ot, és a hegyekbe vesszük az irányt. Faythe és a családja elutaznak, hogy végre pont kerüljön a lány ügyének végére.

Faythe hamar szembesül a ténnyel, hogy akármit mondd vagy tesz, a Tanács bűnösnek tarja. És mivel nem kíván még teherbe esni, így hasznát sem látják.
Az előző részekből rendre hiányoltam a falka összetartását valamint a macskatársadalom bemutatását. Végre ebben a kötetben megkaptam mindent, amit szerettem volna.
Már az első oldaltól kezdve pörgött a történet. Egy apró hullámvölgy volt csupán a közepe felé, de az olyan apró, hogy az még megbocsátható.
A falkapolitika is bemutatásra került, valamint az, hogy hogyan is alakult ki ez a faj. Faythe és családja végre összecsiszolódott. Végre éreztem azt, amit egy alakváltó könyvben kötelező. A falka összetartását és szeretetét. Eddig ezt mindig hiányoltam, de végre ezt is megkaptam.

Faythe is egyre jobban fejlődik, most kivételesen nem akartam megcsapkodni. Okos és humoros, vakmerő és bátor. Amikor kellett a talpára állt, és ahol nem, ott végre hallgatott az apjára, és csendben maradt.
Új szereplők is felbukkantak. Akiket utálni kellett, azt utáltam is. Az írónő megalapozta a következő kötetek cselekményeit, és most már látni, hogy mit is akart ebből kihozni.
Először azt gondoltam, hogy az egész kötet Faythe tárgyalásával fog foglalkozni. Ha úgy vesszük ez igaz, de újabb bonyodalmakat kell Faythe-nek megoldania.
A tárgyalás helyszínén sorra bukkannak fel a kóborok, és már egy bruin is panaszkodik miatta. Nagyon szimpatikus volt nekem Mr. Maci.

A könyv egyik legnagyobb rejtélye az új nőstény. Nem lett elhúzva ez a szál, bár egy picit zavart, hogy Faythe megrögzötten csak egy variációra összpontosított Kaci-vel kapcsolatban. Megvolt a magam véleménye a lánnyal kapcsolatban, de az írónő nagyon cseles volt. És ha ez még nem lenne elég, szegény lány olyan helyzetbe került egyedül... Igazán megdöbbentő volt az a szál.
Mivel a kötet nagy része Faythe sorsáról szól, a háttérben ott a feszültség. Mindenki megtesz mindent, hogy Faythe megússza a dolgot, de nem egyszerű. Még úgy sem, hogy Faythe kicsit visszafogta magát, és nem olyan forrófejű.

A falka is kezd egyre szimpatikusabbá válni, igaz, hogy még kedvencet nem avattam.
Marc és Faythe között is forr a levegő, hiába nem egy pár. A férfi megtesz mindent Faythe-ért, és végre a lány is ráébred, hogy mit is jelent neki igazából Marc.
Reménykedtem benne, hogy az írónő nem lesz olyan kegyetlen, és megoldja Marc helyzetét. Most már azt kell kivárni hogy hogyan, és mikor tér vissza Marc.
A sorozat eddigi darabjai közül abszolút ez a legjobb. Pörgős, érzelemdús és a humor is visszatérő elem.
Faythe kötetről kötetre fejlődik, tanul és végre nem csak a saját feje után megy.
Mivel már látni, hogy merre tart a sorozat, izgatottan várom, hogy mi fog kisülni belőle.


2014. 06. 14.

Egy vásárló panasza

A könyvek szerelmeseinek  naptárába két esemény mindig szerepel. A Könyvfesztivál és a Könyvhét.
Csütörtök óta tart a Könyvhét, és én nem vagyok ott. Miért? Az egyik és legfontosabb, hogy 1-2 akción kívül nem fogott meg semmi.
Az ilyen eseményekben az a legjobb, hogy a Kiadók egyből kézhez kapják a könyveik árát. Az olvasó pedig ugyancsak gyorsan beszerezheti a vágyott könyveket.

Hónapok óta hangosak a könyves fórumok attól, hogy a könyvpiac válságban van. A két nagy terjesztő nem fizeti ki őket, és az összeg amit nagy nehezen kézhez kapnak nevetséges. Ezért dönt egyre több Kiadó úgy, hogy vagy saját webshop-ot indít, vagy más lehetőségeket talál ki hogy az olvasó közvetlenül tőlük vásároljon. Ugyan annyi  - vagy több - kedvezményt biztosítanak mint a nagyobb webáruházak, és egyéb kedvezményekkel csábítják az olvasót. (Két kötettől ingyen szállítás)
Bevallom hogy ez nagyon is a kedvemre való. 1-2 éve én is ráálltam erre a rendelési lehetőségre. Például a Maxim kiadó könyveit mindig tőlük veszek meg. Így én is jól járok - mivel nagyon kecsegtető az a 30% kedvezmény - és ők is jól járnak, mert nem kell senkinek sem fizetniük, hogy a könyveiket eladják.

Igen ám, de mi van akkor, ha hiába a jó akció, a vásárló pórul jár?
Még április végén az egyik nagyobb könyváruházból előrendeltem két kötetet. Colleen Hoover és Jay Kristoff könyveiről van szó. Mivel tudtam szerezni egy 25%-os kupont, így úgy gondoltam hogy jól járok, mivel mindkét könyv egyszerre jelent meg. Igen ám, de pár nap múlva jött  a hír, hogy Jay Kristoff könyvének megjelenése csúszik. A Könyvhéten már kapható lesz. Dühöngtem egy sort, de úgy gondoltam hogy oké, legyen. Kivárom. A Könyvhétre valóban megjelent, de olyan feltételekkel amikkel egyet is értek, meg nem is.

Egyrészt megértem a Kiadó álláspontját. Fel kell venni a versenyt, és el kell csábítani a vásárlót. Ez a csábítás 21%-os kedvezménnyel, sorszámozott példányban, és egy ajándékkönyvben érkezett. Van, aki erre ugrott. Én nem.
Mi az a 21%? Más helyeket 20% alapból jár. Sorszámozott? Nem hat meg. Ajándékkönyv? Azokat dobálják a vásárló után ami a kutyának sem kell, vagy éppen pár hónapja pár száz forintért kapható volt.
Oké, nincs ezzel baj. Van akinek tetszik. Ami a legjobban feldühített, az a hír, miszerint ezek a kötetek több mint egy hónap után lesznek elérhetőek más webshop-okban és könyvesboltokban.
Szóval akkor ugorjunk vissza egy kicsit. ÁPRILIS végén rendeltem elő a köteteket amiből egy már megjelent. De mivel a másik egy kezdeményezéshez tartozik, csak egy hónap múlva kapok készhez mindkét kötetet. Vagyis, JÚLIUSBAN. Ki ne lenne mérges amiatt, hogy 3 hónapot kell várni, mire kézhez kapja a már megjelent könyveit? (UPDATE: Azóta írtam a webáruház ügyfélszolgálatának, hogy szeretném szétbontani a csomagom, és külön megkapni a könyveket. Nagyon kedvesek voltak, mert szó nélkül megcsinálták)
Leszögezném, hogy értem a Kiadó gondolkodását. Valahol még egyet is értek vele. Csak hát ezzel ismét a vásárlóval szúrnak ki.

A mai világban mindenki ott spórol ahol tud, és kétszer is meggondolja, hogy mit vegyen. Ahol jobb ajánlatot kapok, oda megyek. Ezért nem lehet hibáztatni senkit. Igen ám, de amikor egy Kiadó ilyen kezdeményezésbe kezd, ott mindig van valaki, aki rosszul jár. Itt most én.
A Kiadó az egyik legsikeresebb idehaza. A könyveik időtállóak, és akció sincs túl sok rájuk. (Ami azt jelenti, hogy nagyon is veszik a könyveiket) Szóval ha 25% kedvezmény van, én ugrok. Más Kiadók - nem nevezem nevén - könyveit 40-50% alatt meg sem nézem. Általában kivárom a 999 Ft-s akciókat.
A lényeg. Minden Kiadónak megvan a maga vásárlóköre, de folyamatosan csábítani kell az újakat is. Például a Blogturnékat nagyon jó ötletnek tartom. Ezáltal mindenki jól jár. A Kiadónak "ingyen" reklám, a bloggereknek a jó sok munkán kívül előolvasási lehetőség, az olvasónak pedig  több szempontú véleményezés. Valamint nyereményjáték.

A könyvmolyok már tudják hogy egyes Kiadók milyen akciókkal készülnek, nagyjából mikor lesznek félárazva a könyveik.
A szóban forgó Kiadó évi 2-3 alkalommal akciózik, és akkor aztán beindul a könyvmolytársadalom. Senki sem akar lemaradni. Ezért is vagyok letörve, mert ez az akciójuk nem jött be, és ez az 1 hónapos várakozás nagyon kics*szett jó pár emberrel. Mert nekem csak egy kötet kellett volna. A postaköltséggel meg már meg sem éri ott megvenni. Ha 25% lenne az állandó kedvezmény a Kiadónál, egy szót sem szólnék. Állandó vásárló lennék. De így...

Ismétlem, megértem és valamennyire látom is a Kiadó szándékát. Még talán el is fogadom. Értem, hogy ezzel a lépéssel saját magukat védik, és fellépnek a "nagyok" ellen. Csak amikor az olvasó pórul jár, akkor nem tudom, hogy ki is a játszma győztese...

2014. 06. 10.

Higasino Keigo: X - A gyilkos ismeretlen

Fülszöveg:
A kamaszlányát egyedül nevelő Jaszukóhoz váratlanul betoppan erőszakos exférje. Heves vitába bonyolódnak, és a férfi végül holtan végzi. Szomszédjuk, a különc matematikus már régóta gyengéd érzelmeket táplál az asszony iránt. Felajánlja, hogy biztosítja számukra a tökéletes alibit. Az egyetlen kikötése, hogy Jaszukóék mostantól szóról-szóra kövessék az utasításait.
Mikor a tokiói rendőrség felügyelője a helyszínre érkezik, egy brutális gyilkossággal szembesül. Ám a bizonyítékok sehogyan sem állnak össze, ezért briliáns eszű fizikus barátjához fordul segítségért. Kezdetét veszi a lángelmék csatája: az egyik zseni hideg logikával igyekszik feltárni az igazságot, míg a másik heves szenvedéllyel küzd, hogy megmentse a szeretett nőt.



Borító: 4,5
Sorozat: Detective Galileo # 3
Eredeti cím: Yögisha X no kenshin
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 380
Kiadó:Libri
Kiadás: 2012.10.30

 

A japán írók könyveinek megvan a maga hangulata. Ezért is szoktam akkor olvasni őket, amikor úgy érzem, hogy itt az ideje.
Sajnos itt ez a hangulat elmaradt. Vártam, de sajnos semmit nem kaptam abból a tipikus hangulatból, ami ezeket a könyveket jellemzik. Sokszor inkább olyan volt a könyv hangulata, mint egy átlagos amerikai krimié. Semmi jellegzetesség nem volt a könyvben.

A történet szerint Yasuko (Jaszuko) egyedül neveli kamasz lányát, Misato-t. Pár éve elvált a férjétől, és azóta egy bento-t árusító boltban dolgozik eladóként. A volt férje időről időre felbukkan, és pénzt kér tőle. Vagy azt, hogy újra éljenek együtt. Egyik alkalommal, amikor a volt férje felbukkan és ismét az a szándéka hogy meggyőzze a nőt, hogy éljenek együtt, Misato-ban valami elszakad, és egy vázával jól fejbe veri a férfit. A férfi nem hal bele, ám iszonyat dühös. Rátámad a a lányra, ám Yasuko ezt nem hagyja. A kotacu zsinórjával próbálja megfojtani a férfit, ám a férfi nem hagyja magát. Misato hogy segítsen az anyjának próbálja a férfi kezét lefogni, hogy az anyja sikerrel járjon. Végül a férfit megölik. Yasuko nem tudja hogy mit tegyen. Végső elkeseredésében úgy dönt, hogy feladja magát a rendőrségen. Ekkor kopok be hozzájuk a szomszéd matematika tanár, Ishigami. A férfi úgy tűnik mindent tud, és úgy dönt, segít Yasuko-nak. Cserébe nem kér semmit, csak annyit, hogy a két nő kövesse az utasításait, és mindent tegyenek úgy, ahogy ő mondd. Akkor megússzák a gyilkosságot.
Ishigami egyből a kezébe veszi az irányítást. Kitalálja az alibit a két nőnek, eltünteti a holttestet, és felkészíti a két nőt a rendőrségre. Ishigami az egyik legjobb elme, és a logika valamint a matematika az élete. Igen ám, de arra nem számított, hogy egy másik zseni is felbukkan, hogy segítsen a rendőrségnek....

Mint említettem a könyv hangulatának köze sincs Japánhoz. Egyedül a szereplők viselkedése utalt arra, hogy hol is játszódik a történet.
A fülszöveget olvasva nekem teljesen olyan érzésem volt, mintha valami újragyártott a Death Note-ot olvasnék. Vagyis ezt hittem. De hamar rá kellett jönnöm, hogy semmi köze egymáshoz a kettőnek.
A könyv stílusát egy kicsit szoknom kellett. Sokszor olyan érzésem volt, hogy szinte gyerekesek a párbeszédek. A rendőrség tagjai majdnemhogy inkompetensek. Szinte bukdácsol az ügy, alig halad előre. Viszont a szereplők jelleme változik, ahogy a helyzet is. Nehéz eldönteni hogy ki a "hős" és ki az "áldozat".
Kezdetben ez egyszerű volt. Misato és Yasuko megölték a nő volt férjét. Ishigami segít nekik eltüntetni a bizonyítékot. Jött a rendőrség, és nyomozni kezdett a férfi ügyében.
Viszont ahogy haladt a történet a karakterek a változás útjára léptek, és már az olvasó sem tudta eldönteni, hogy kinek mi volt a szerepe. 

A fülszövegben említett "két zseni csatározása" sem olyan lett, amilyennek elképzeltem. Köszönhető ez annak, hogy valóban azt hittem hogy Yagami Light vs L párharcról olvashatok.
A zsenik sem olyan zseniálisak. Egy átlagos ember logikájával vannak megáldva. Az olvasó hamar rájön, hogy mi fog történni, bár egy két meglepetés érheti.
A könyv inkább Ishigami-ra koncentrál. Mit, és miért tesz. Mi a valódi indoka? Mi a következő lépése? Hogyan bírkózik meg a változással, ami a tervébe csúszott? Valójában miért is segít Yasuko-nak?
Erre mind sor kerül, bár inkább a könyv utolsó oldalain. A könyv elején már nyilvánvaló az indok. Ishigami szerelmes a nőbe. De ennyi elég ahhoz, hogy ennyi áldozatot hozzon miatta? Főleg úgy, hogy a nő nem is viszonozza az érzéseit.
Ishigami mindent eltervezett. Eltüntette a holtestet, és felkészült mindenre. Viszont arra nem, hogy egy régi iskolatársa is felbukkan, és elkezd nyomozni az ügyben. 
Itt kezd szétesni a sztori. Vagyis csak ezt hisszük. Ishigami olyan jól eltervezett mindent, hogy amikor azt hisszük hogy lebuknak, kiderül hogy a férfi ezt is beleszámolta a képletbe. Azt viszont nem, amit Yasuko tesz az utolsó oldalakon.

Hihetetlen, de egyik szereplő sem került hozzám közel. Egyiket sem kedveltem meg, egyiket sem utáltam meg. Vártam hogy hátha megkedvelek valakit, de ez nem sikerült. Talán Yukawa az egyetlen aki egy kis szimpátiát kicsikart belőlem, de nekem ez édes kevés.
Yasuko-val túl sok mindent nem tudtam kezdeni. Egy jellemtelen nő, aki dolgozik, és a lányát neveli. És rábízta az életét a szomszédjára, hogy az végezze el a piszkos munkát helyette. A későbbiekben persze fellázad egy kicsit. Megelégeli a helyzetét. Főként azért, mert veszélyben érzi a "szabadságát". Találkozgat egy volt férfiismerősével, de fél, nehogy Ishigami rájöjjön mert akkor ki tudja mi történne.
Misato aki véleményem szerint a valódi tettes, a lavina elindítója, szinte nem is szerepel a könyvben. Megtörténik a bűntény, és az író olyan szinten kivonja a cselekményből, hogy fel sem bukkan.
Ishigami egy másik történet. A logika az élete, és a matematikán kívül nem érdekli más. Persze Yasuko-t kivéve. Magára vállalja ezt a terhet,  bár nem kéne. Ő csatázik a két nő helyett. Ezt sem kéne tennie.
Ahogy halad a történet bepillanthatunk a gondolataiba, de így sem igazán ismerjük meg.
Sokszor az író is félrevezet. Másnak állítja be Ishigamit-t, mint ami, de a végén kiderül hogy a férfi igazán tiszta szívű, és inkább hálából segített a két nőnek. Bár a hideg logikájának köszönhetően néha olyan érzésem volt, mintha egy kialakuló pszichopata lenne.

Yukawa a maga tudós stílusával néha mosolyt csalt az arcomra. A logikája neki is inkább az átlagembereké volt mint egy zsenié, de néha igencsak meglepett. Nem értettem ezt a nagy barátságot amit Ishigami felé érez, hiszen 20 éve nem igazán látták egymást.
A könyv egyik legfontosabb "mondanivalója" hogy mire vagyunk képesek azért, aki számunkra fontos. Ishigami mit tett, hogy segítsen Yasuko-n. És Yasuko mit tett amikor megtudta, hogy a férfi igazából mit tett, hogy segítsen rajtuk.
Yasuko reakciója arra, hogy mit tett valójában Ishigami értük nem lepett meg. Bár így Ishigami áldozata felesleges volt. Igazán megértettem őt, amikor a könyv végén a haját tépve üvöltött. Ki ne tette volna ezt? Bár az alapkérdés még mindig ugyan az. Yasuko hogyan mehetett bele, hogy egy idegen - a szomszédja - segítsen neki a gyilkosság eltusolásában?

A könyv végét az író gyorsan lezárta. Túl gyorsan. Nem tudjuk meg, hogy Yasuko hogyan jutott arra a döntésre. Nem tudjuk meg, mi történt Misato-val, aki öngyilkossági kísérletet követett el. Mi vitte rá?
És végül. Mi lesz Yasuko-val, valamit Ishigami-val?
A könyv tartogat egy két meglepetést, de semmi több. Szinte csak laposakat pislogva olvastam a könyvet, mert nem igazán fogott meg sem a történet, sem a karakterek. Persze a végkifejlet tartogat pár olyan dolgot amitől az olvasó sem tudja hogy mit érezzen, de általánosságban nem kell egy eseménydús krimire számítani.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...