Hónapokkal
ezelőtt volt utoljára ilyen poszt. Egyrészt semmi kedvem nem volt
ehhez, másrészt a kutya sem volt rá kíváncsi. Így szépen lassan el is
felejtettem, hogy milyen élvezetes ezeket a posztokat írni.
Azt
hiszem, megdöntöttem a havi kvótámat, már ami a vásárlást illeti. 14 db
könyves sikerült vásárolnom augusztusban, amire eddig nem volt példa.
Ráadásul nem is költekeztem túl.
Vicces, de a hónap vége
felé kezdtem el vásárolgatni. Általában várok pár akcióra, hogy
kiderüljön érdemes-e vásárolnom. Az Ulpiusra szoktam sokat várni, hiszen
szokott nekik is jó akciójuk lenni. Néha. Pár pararomance könyvet még
be kell szereznem tőlük, így kénytelen vagyok várni.
Szóval. A
hónap első vásárlása
Lara Adrian - A vámpír bosszúja volt. Istentelen
hosszú ideje keresem ezt a könyvet. Amikor még virágzott ez a műfaj,
akkor lelkesen elolvastam. E-bookban. Ez volt 2010-ben. Rá két évre a
kiadónál volt egy nagy akció, de úgy voltam vele, ráérek még megvenni.
Persze. Azóta sehol sincs készleten, sehol sem lehet megvenni. Az
akuciós oldalakon is ritka mint a fehér holló. Ha viszont felbukkan,
nagyon drága. Ezért is örültem, amikor molyon sikerült nagyon jó áron
megvennem. Szeretem Lara Adrian sorozatát, hiába vérzik jó pár sebből.
És
innentől nem volt megállás. Mint párszor már említettem, tavaly óta
ismét fellángolt az
Anita Blake mániám, és azóta lelkesen gyűjtöm a
köteteket. Elhatároztam, hogy minden hónapban venni fogok minimum egy AB
kötetet, hogy a jövőévi Könyvhétre beérjem magam. Tavaly nagyon lelkes
voltam, idén viszont... Az
Obszidián Pillangót nagy nehezen sikerült
májusban megszereznem, viszont azóta...Mivel a
Leláncolt Nárciszusz
dupla kötet, így irracionálisan magas összegeket kérnek érte. Én pedig
nem vagyok hülye, hogy annyit adjak érte. Szóval várakoztam, és
nézelődtem. És végre, az egyik aukciós oldalon 1700 Ft-ért sikerült
megszereznem. Még aznap nekikezdtem, nem bírtam ki, hogy ne olvassam.
És
ahogy az lenni szokott, kerestem a további köteteket, mert egy AB nem
elég. Ismételten egy aukciós oldalon találtam meg jó áron az
Égkék bűnöket. De mivel az eladó totál elfelejtette a találkozót, és várnom
kellett egy órát, így még olcsóbban adta a könyvet. Persze és sem voltam
tétlen. Addig elmentem az egyik antikváriumba, és egy nagy pakk
könyvvel távoztam.
Még könyvmolyságom kezdetén rengeteg Nora
Roberts könyvet olvastam. Szintén e-bookban. Amik tetszettek, azokat
szándékozom megvenni. Persze normális áron. Nos, most sikerült
feltankolnom, mert nagyon jó áron jutottam hozzá a kötetekhez.
Az
Egy házban az ellenségelt évekkel ezelőtt olvastam, tetszett is. 300
Ft-ért meg nem hagyom ott. A
MacKade fivérek egyik nagy kedvencem az
írónőtől, és már csak a
Nyugvópont hiányzott a polcomról. Vadonat új,
csomagolt és 500 Ft. Kell több indok? A
Vetélytársakat is olvastam már.
Régen. Tetszett, New Orleans-ban játszódik, és 400 Ft volt. Valamint a
másik nagy kedvenc sorozatom, a
MacGregor család egyik darabját is
sikerült megszereznem, a
Vőlegényeket. Össze vissza olvasom ezt a
sorozatot is, hiszen a Menyasszonyokkal kezdtem, utána a 2. és 3.
résszel. Ez a 7. Viszont mivel alig lehet kapni, és imádom ezt a
családot, nem hagyhattam ott.
Catherine Anderson munkásságával
is nagyon korán megismerkedtem. Szerettem a könyveit, bár úgy tűnik,
hogy kezdek kinőni belőle. Viszont a
Csak egy érintés fülszövege
megfogott, és bízom benne, hogy jobban fog tetszeni, mint a
Hajnali fény
vagy a
Csillogás.
Ez elégnek kellett volna lenni. De nem
volt. Végre valahára sikerült eladnom az egyik könyvemet. Mivel két
kötetem volt
Kresley Cole - Vámpíréhségéből, úgy gondoltam megszabadulok
tőle. Még régen, az Ulpiusban adták ajándékba.
A hónap utolsó
előtti napján megbeszéltem a találkozót a vásárlóval, és még volt 20
percem a megbeszélt időpontig. Mivel Újpesten Városnapokat tartottam,
így tudtam, hogy kint lesz a Szabó Ervin könyvtár is, hogy a
leselejtezett daraboktól megszabaduljanak...
Végre sikerült
megszereznem
Dan Brown - A Da Vinci-kód című kötetét. Rengetegszer
láttam már a filmet, és eldöntöttem, hogy a könyvet is elolvasom. Nos,
200 Ft-ért egyszerűen nem tudtam ott hagyni. Csakúgy, mint
Judith
McNaught - Szerelmes éjszakák című kötetét ugyancsak 200 Ft-ért. A könyv
tökéletes állapotban van, én meg örültem, mint majom a farkának. Hiába
olvastam már a könyvet, MacNaught az a romantikus írónő, akit nagyon
szeretek, és kell a polcomra a kötetei.
Végül sikerült még eljutnom a CBA-ba, és az eladott könyvem árát szépen el is költöttem. Még aznap.
Richelle
Mead - Georgina Kincaid sorozata nem igazán fogott meg. Mivel
beszüntették, nem is akartam olvasni, mert már miért, hiszen folytatása
úgy sem lesz hivatalos fordításban. Viszont amint megláttam, szinte
ráugrottam a
Szukubbusz dala és a
Szukkubusz éjszakája kötetekre. 399
Ft/db megérte. De még mennyire! Most fejeztem be az első kötetet, és
imádtam!
Sandra Brown is azok közé tartozik, akiket nagyon
szeretek, pedig semmi újat nem mutat. És csakúgy mint Roberts-nél,
e-bookban szinte faltam a regényeit. Amik tetszettek, azokat be akarom
szerezni, és most sikerült is kettőt megszereznem.
A Túsz és a
Hiába
menekülsz régóta a listámon szerepel, hiába olvastam már őket.
Nem
panaszkodom, igazán jó vásár volt mindegyik könyv. Egy ideig lesz mit
olvasnom. Viszont ismerem magam, és tudom, hogy szeptemberben minden
kezdődik elölről. Igaz, hogy csak két-három kötetet tervezek venni -
Természetesen Anita Blake-et is - de ahogy szokták mondani. Ember
tervez, Isten végez...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése