Megmondom
őszintén, én sokkal rosszabbra számítottam, már ami a Karácsonyi
akciókat illeti. Augusztustól még külön spóroltam is a 200-asokból,
hátha nem lesz elég a havi keretem. És láss csodát, nem hogy nem
költöttem a havi keretemből egy árva figyinget sem, még a spórolt
aprómnak több mint a fele megmaradt. Vagyis. Egyetlen egy darab könyvet
vettem, a többi ajándék volt.
Ki
hallott már ilyesmiről? Szó se róla, voltak akciók. De olyan gyengék,
mintha egy normális akció lett volna, nem Karácsonyi, ami az év
legjobban várt eseménye. Mert ilyenkor aztán van akció dögivel. Na most
nem volt.
Konkrétan majdnem nem is lett Karácsonyi ajándékom, de erről talán később.
2-3 éve a Könyvmolyképző egy fantasztikusan jó akcióval
áll elő decemberben. Minden nap egy újabb akciót rejt, és emlékszem,
tavaly a seggem vertem szinte a földhöz, mert nem volt keretem
bevásárolni. Viszont most olyan szegényesre sikeredett ez az akció, hogy
inkább sírtam, mint nevettem. Sokakat bizony elcsábított a 26-27-28
%-os akciójuk. Engem viszont nem, mivel az egyik webáruházban egy
kuponnal és a törzsvásárlói kedvezményemmel alapból megkapom a 28%-ot.
Szóval vártam. És vártam. És meguntam.
Az Ulpiustól sokan nem vártam, de hogy a gagyibbnál gagyibb könyveit akciózza.... Gratulálok! Pedig tőlük is be akartam szerezni a szokásos pararomance packomat. (Ward, Cole, Frost)
A többi Kiadó pedig még ennél is gyengébben teljesített, csakúgy minta webáruházak.
December közepén már kezdtem kétségbe esni, hogy ajándék és könyv nélkül maradok. Viszont a Líra meglepett, mert több kupon is kiszórtak és ennek eredményeképp a fél webáruházat a lelkes molyok ki is fosztották.
A líránál sikerült 34% kedvezménnyel 3 db könyvet vásárolnom, amiből kettő Karácsonyi ajándék lett. Nekem, természetes.
De
előtte persze a Maximnál is kihasználtam a szokásos 30% előrendelési
akciót, ami a névnapi ajándékom lett a családtól.
Legnagyobb megrökönyödésemre, kevesebbet költöttem ebben a hónapban, mint egy szokásos hónapban. 6 db könyvvel gazdagodtam, ebből 5 db ajándék. (1 db a Maxim Kiadótól)
De ehhez hozzá kell tenni, hogy rendeltem volna én több könyvet is a Lírától, csakhogy a nagy akcióban a fél webáruház kiürült, és pont azok fogytak el - vagy nem is voltak - amiket szerettem volna a polcomon látni.
Sokkal több és jobb akcióra
számítottam, és még több kétségbeesésre, hogy mik közül kell
választanom. Ez sajnálatos módon nem jött be.
Végül is
örülök az 5 db könyvemnek is, csak... Csalódás volt ez a Karácsonyi
akció. Bár az egyik Kiadótól várható volt, hogy ez meglépik, és értem
is hogy miért.
Nos, nem akarok nagyon panaszkodni, és ez a bejegyzés sem az lett, aminek eredetileg szántam. (Szerzeményeim gyűjtő poszt)
Mindenesetre remélem, hogy Ti legalább jobban be tudtatok vásárolni, mint én.
És végezetül szeretnék Nektek, rendszeres olvasóimnak Boldog Új Évet Kívánni!
Találkozzunk jövőre is!Kuroko no Basuke |
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése