Robin LaFevers - Gyilkos kegyelem

Fülszöveg:
A késő tizenötödik században Mortain, a halál istene, kiválasztja a fiatal Ismae-t, hogy legyen a szolgálója és orgyilkosa. Egy távoli szigeten álló kolostorban a többi hozzá hasonló lánnyal együtt megtanulja a ravasz hadviselés és nőies művészetek minden fortélyát, így semmi nem akadályozhatja abban, hogy teljesítse küldetését, és végrehajtsa a halál istenének parancsait.
A kolostor a válsággal küzdő bretagne-i udvarba rendeli a lányt, ahol a gyanakvó nemes, Gavriel Duval szeretőjének szerepét kell eljátszania. Ismae-nek itt meg kell tapasztalnia, hogy nincs felkészülve nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a szívét fenyegető új érzelmekre sem. Képes lesz elhárítani a hercegségre leselkedő veszélyt? Fel tudja deríteni az árulónak hitt Duval valódi szándékait? Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki – bármennyire küzdött ellene – meghódította a szívét?.


Borító: 4,5
Sorozat: A halál szépséges szolgálólányai trilógia # 1
Kedvenc karakter:-
Oldalszám: 488
Kiadó: Maxim
Kiadás: 2013

Nagyon régóta a várólistámon szerepelt ez a könyv, és ezért is vagyok nagyon csalódott, mert nekem ez nagyon nem jött be.

Pedig az alapötlet nagyon ígéretes, de a megvalósítás...Velem lenne a gond?

Ami a legjobban zavar, hogy a fülszövegben leírt cselekmény távolról sem írja le a cselekményeket. Vagyis részben...

Az írónő abba a hibába esett, hogy Ismae-t egy badass orgyilkosnak akarta beállítani. Közben pedig a lánynak köze sincs ehhez.

Iszonyatosan hiányoltam Ismae múltját, a megpróbáltatásait. Ehelyett pár oldal után már a kolostorban lézeng, és tanulja, hogy is legyen jó "szolgálólány".

Valamint, nekem a kiképzésének leírásai is hiányoztak. Egyik oldalon még éppen ismerkedik a kolostori élettel, a következő oldalon pedig már " 3 évvel később" van.

Viszont nem csak Ismae, de egyik karakter sem került hozzám közel. Mint említettem, Ismae egy orgyilkos lenne, de nekem valahogy ez nem jött át. Abból áll a tudása, hogy megszúr valakit, és meghal? Vagy - főként hogy ő a mérgekre specializálódott - fogalma sincs, hogy mivel mérgezték meg Duval-t? Ez aztán a tapasztalat...

Maga Ismae is inkább csak elbeszélő. Hiába látjuk az ő szemén keresztül a történteket, ő is csak elmeséli amit látott. Mint egy jelentés. Szárazan közli a tényeket.

Duval-ba is bizalmat fektettem, de kár volt. Az egész könyvben egyedül Sybella az egyetlen, aki felkeltette az érdeklődésemet, valamint Annith. És talán Rémlovag.

De a többiek... Nem éreztem a valódi jellemüket, és ez nálam már fekete pontnak számít.

Az egész könyv inkább arról szól, hogy Anne-t hogyan koronázzák meg. A többiek - Ismae, a szerelmi szál - egyéb adalék. Pedig pont fordítva kéne hogy legyen.

Nem az én világom ez a fajta történet, ahol a királyi udvar intrikáit kell olvasnom 500 oldalon keresztül.

Az "akció" jelenetek harmat gyengék, a történet ugrál, sokszor logikátlan és könnyen kitalálható, hogy mi lesz a következő lépés.

Ismae és Duval nagy szerelme számomra teljesen irracionális. Nem éreztem közöttük semmiféle vonzalmat. Valamint mindkettőnek a hercegnő fontosabb volt, mint a másik, szóval ennyit a nagy szerelemről.

A végkifejlet zavaros és el lett sietve, csakúgy mint Anne megkoronázása.

Nagyon csalódott vagyok, mert nagyon akartam szeretni ezt a könyvet. De ez inkább unalmas volt, mint izgalmas.

Senkiről nem tudtunk meg semmit, és csakis a hercegnő körül forogtak az események.
Ismae-vel nem volt bajom, de nem is volt szimpatikus. Egy badass orgyilkos helyett kaptam egy egyszerű falusi lányt, aki a szárnyait próbálgatta.

Nekem ennél sokkal több kell.
Nagyon csalódott vagyok, hogy csak szinte negatívan, vagy semlegesen tudok nyilatkozni a könyvről, viszont Sybella történetét is el fogom olvasni, hátha...