Moning-mánia

Mind a borító, mind a történet nálam a kedvencek kedvence, szóval nálam abszolút az év könyve...

Sherrilyn Kenyon

Mivel nagyon szeretem a görög mitológiát, úgy tűnt, hogy Kenyon könyveit az ég küldte, mert görögökből és mitológiából is van itt bőven....

Széthullott Birodalom

És most nektek mondom, hogy húsz évesen Császár leszek, a Birodalom ura...

Fekete Tőr Testvériség

Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és a vadászok között. A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött rá, hogy megvédi a vámpírokat a rájuk törő ellenségtől...

Nalini Singh

Eddig nem tudtam választani Nalini két sorozata közül.Melyiket szeretem jobban?Ki tudja. Most már egyértelmű a válasz...

2015. 06. 15.

Darynda Jones - Első sírhant

Fülszöveg:

Charley Davidson nyomozónő már 5 évesen beszélt a halottakkal. Sőt, az is megesett, hogy a halottak kértek tőle egy-egy apró szívességet, mint például igazságszolgáltatást a gyilkosaiknak. Charley azonban nagy árat fizet a képességéért, álmában ugyanis egy titokzatos idegen akarja megkaparintani magának a testét...



Borító: 5*
Sorozat: Charley Davidson # 1
Eredeti cím: First Grave on the Right
Kedvenc karakter: Reyes
Oldalszám: 424
Kiadó: Athenaeum
Kiadás: 2013

Mióta kiderült hogy idehaza is megjelenik a könyv, azóta szemmel tartom. Amikor a borító is publikussá vált, szinte elaléltam. És amikor utána jártam, és kiderült, hogy az általam igencsak kedvelt pararomance írónők is bőszen ajánlgatják, akkor igencsak előreugrott a kívánságlistámon.
És azóta eltelt bő 2 év, és csak most sikerült beszereznem a könyvet...
Valami mindig visszatartott, és lám, jók voltak a megérzéseim.
Többen a korai Anita Blake-hez hasonlítják ezt a sorozatot. Ez kedvemre való. Maga a könyv már nem annyira.

Charley gyerekkora óta látja a szellemeket. Tinédzser korában megtudta, hogy ő voltaképpen a halál angyala. Az a feladata, hogy a szellemeket átvezesse a fénybe, amihez ő az átjáró. Az úgynevezett portál.
Charley magánnyomozó és egyben a rendőrség speciális munkatársa. Szinte mindig segít a rendőr nagybátyjának az ügyek felderítésében.

Voltak bizonyos elvárásaim a könyvvel kapcsolatban. Szerettem volna szeretni. De sajnos ez nem igazán jött össze.
Több helyen is olvastam, hogy sokan nem tudnak napirendre térni Charley humora felett. Nem igazán értettem, hogy mi a problémája az olvasóknak. De ahogy elkezdtem olvasni a könyvet, rájöttem hogy miért is írták sokan hogy Charley "humora" erőltetett.
Mert valóban az. Sőt, szinte kínosan nevetséges, amiket Charley mondd, vagy próbál mondani. Az írónő többször ellövi ugyanazt a poént. Nem is lenne túl sok baj ezzel, ha a szövegkörnyezetből nem jöttünk volna rá hogy mit szeretne ebből kihozni.

Őszintén szólva magával Charley-val sem vagyok kibékülve. Az még hagyján hogy nagyon gyatra és erőltetett a humora, de sokszor éreztem úgy, hogy inkább egy elkényeztetett kislány, aki próbál nagylány lenni. Só se róla, nem olyan szörnyű Charley, mint ahogy hangzik. Csak van hová fejlődnie. És ez még enyhe kifejezés.

A nyomozás maga nem túl bonyolult. Adott nekünk három ügyvéd szellem, akiket szinte jobban kedveltem, mint a hősnőt. - Ez azért sok mindent elárul.
Nem tudják miért ölték meg őket, csak annyit, hogy egy elég fontos ügyön dolgoztak.
Charley nem is inkább rájuk koncentrál, hanem a rejtélyes idegenre, aki már lassan egy hónapja minden éjszaka álmában kielégíti.
Mint kiderül, ismeri a férfit. És nekem ez úgy jött le, hogy maga az egész kötet arról szól, hogy mi is megismerjük ezt a rejtélyes idegent.

Az írónő nem volt rest, és szinte instant love formájában kaptuk meg a szerelmi szálat. Charley sokáig azt sem tudja, hogy néz ki Reyes. Sőt, még a nevét sem tudja. De olyan szavakkal dobálózik, hogy "nem tud nélküle élni". Kérem, mi ez?
Mert oké, Reyes az egyik nagy pozitívuma a kötetnek. De az írónő nála is hibába esett, mivel túl titokzatosra sikeredett szegény Reyes.
Merthogy a könyvben maximum 10 mondatot ha elmondd. A továbbiakban inkább Charley-val szexel, és csendben néz ki az ablakon. Ó és igen, a másik alakjában a Charley-ra támadókat szeli ketté a kaszájával.
Remélem érzitek a cinizmusomat.

Szóval adott nekünk egy nagyon jó alapötlet. Itt vagy dögös férfi, aki magának a Sátánnak a fia. Adott egy nem túl eszes nyomozónő. Lehetett volna ebből sokkal több mindent kihozni.
Mivel magáról a Sátán fiáról fantáziál a hősnő, kíváncsi voltam, hogy mi is lesz velük. És a történettel is.
De szinte a fantasy elemet is sikerült elhagyni.
Charley azt se tudja, hogy mi is a feladata ebben a világban. A könyv végén világosítja fel Reyes, adva a következő könyv alapsztoriját.

Ennek ellenére olvastatja magát a könyv, viszont sokszor sikerült elkalandoznom. A könyv egyik nagy mozgatórugója maga Reyes. Rejtélyes, izgalmas, birtokló. De sajnos szinte semmit sem tudtunk meg róla.
Van potenciál a sorozatban, kérdés, hogy az írónő mit tud ezzel kezdeni. A borítót imádom, a történetben elég sok a lyuk, de ettől függetlenül megér egy misét a könyv. 



2015. 06. 13.

Laurell K. Hamilton - A lány, akit elbűvölt a halál

Fülszöveg:

Öt szexi vámpírtörténet, két extra csemegével:
Egy új Anita Blake, és egy új True Blood / Sookie Stackhouse sztorival fűszerezve!”

Tartalomjegyzék:

Laurell K. Hamilton: A lány, akit elbűvölt a halál

Charlaine Harris: Egyszavas válaszok

MaryJanice Davidson: Nyílt színi harapás

Angela Knight: Galahad

Vickie Taylor: Vérszomj



Régi értékelés: 4
Borító: 3
Sorozat: Anita Blake # 8.5; True Blood # 7.5; Undead # 2.5; Mageverse # 1.5
Eredeti cím: Bite
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 384
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás: 2009



Újraolvasás.

A novella a Karó c. antológiához tartozik, amiben többek között egy True Blood novella is található.

Évekkel ezelőtt olvastam már ezt az antológiát,és már akkor sem voltam elájulva tőle. Hogy miért adtam 4 csillagot akkor neki, halványlila gőzöm sincs.
Most csak Hamilton miatt vettem elő ismét.Bár ne tettem volna.

Érdemben semmit sem tesz hozzá a sorozathoz.Persze ezt egy novellától már megszoktuk.
Ez a szösszenet - tényleg az, maximum 50 oldal - a Sápadt Hold és az Obszidián Pillangó között játszódik.
Anita hónapok óta se Jean-Claude se Richard felé sem nézett.Nem is akart ezen az állapoton változtatni,de egyik ügyfele miatt kénytelen mégis Jean-Claude segítségét kérni.
Anita kivételesen a munkahelyén tartózkodik,és egy nő azzal keresi fel,hogy keresse meg neki a lányát. Természetesen Anita nem erre szakosodott,viszont kiderül,hogy a lány vámpírrá akar változni,amit az anyja nem szeretne. De a lány hajthatatlan.

Az alapötlet nem rossz.Sőt! Egy nagyon jó kis sztori lehetett volna.Volna.
De Hamilton össze vissza ugrál,és teljesen leegyszerűsíti a sztorit.Alapjában véve ez a novella Anita és Jean-Claude "fegyverszünetéről" szól.
Mert hogy a nyomozás kimerül abban hogy Anita elmegy Jean-Claude-hoz, telefonálnak egyet Malcolm-nak ,az pedig láncra verve elviszi hozzájuk azt a vámpírt, aki átváltoztatta a lányt.
A sztori le van zárva azzal hogy a lány vámpír lett,és pont.

Ismerem Hamilton stílusát.Tudom,hogy a gyors befejezéseket kedveli,de ez akkor is túlzás volt.Merthogy ha jobban belegondolok,történet sem nagyon volt.



2015. 06. 10.

Laurell K. Hamilton - Fogat fogért

Fülszöveg:

Anita Blake-nek St. Louis-ból ezúttal az egészen távoli, 2600 kilométerre fekvő Las Vegasba kell repülnie szeretett vámpírjai és vérállatai mellől, hogy eleget tegyen egy meghívásnak. A szívélyes meghívó postán érkezett egy levágott fej képében, feladója a sorozatgyilkos vámpír: Vittorio.
Melyik nő tudna ellenállni ilyen ajándéknak, pláne, ha szövetségi rendőrbíró? Anita nem is habozik, bár gyomra eléggé émelyeg a repülőúton, három kollégájával a Bűnös Város táncosait és rendőreit tizedelő vérszívó nyomába ered. Az ő nyomában viszont ott liheg Minden Sötétségek Anyja, valamint Belle Morte, vámpírerejének origója.



Borító: 4
Sorozat: Anita Blake # 16
Eredeti cím: Skin Trade
Kedvenc karakter: Anita, Olaf, Viktor, Igazság
Oldalszám: 558
Kiadó: Agave
Kiadás: 2011



Újraolvasás.
Majd' négy éve olvastam utoljára ezt a kötetet. És ezután évekig nem is nagyon vonzott Anita világa. Nem tudatos döntés volt, de örülök, hogy végre sikerült magamat is beérnem.

Emlékszem, hogy mennyire odáig voltam, hogy hosszú idő után végre egy olyan Anita regény, ami szinte a kezdetekre emlékeztet. Nyomozás, gyilkosság, brutális elhalálozások...Soroljam még?

Anitát a munkahelyén - milyen ritka hogy benn van - egy csomaggal lepik meg. A csomag tartalma pedig egy levágott fej, amit Vittorio küldött neki.
Anita nem rest, és egyből csomagol hogy Las Vegas-ba utazzon. Nincs egyedül. Edward, Olaf és Bernardo is elkíséri.

A csapat utoljára az Obszidián Pillangó c. kötetben állt össze először, és mit ne mondjak. Jó kis csapatot alkottak attól függetlenül, hogy egyikük sem éppen makulátlan múlttal rendelkezik.

Mivel a sorozatban annyi mindenki bukkan fel, ezen a szinten már szinte kötelező egy kis magánlistát is vezetni, hogy legalább az ember lánya tisztában legyen azzal, hogy ki kicsoda.
Vittorio egyébként a Lidérces Álmokban bukkant fel, mint fő gonosz, de sikeres meglépett. Most úgy döntött, hogy neki Anita kell, méghozzá azért, hogy a halandó szolgája legyen.

Las Vegas-ban szinte ugyanazok a gyilkosságok történnek mint St. Louis-ban, ezért nem is kérdés, hogy ki az elkövető. Az már más, hogy miként találják meg ezt az őrült vámpírt.
A Lidérces Álmokban túl sok minden nem derült ki Vittorio-ról. Csak annyi, hogy pár száz éves. Nos Hamilton megint bakizott, mert itt szinte az orrunkra kötötte, hogy egy idős Mariee Noir-rel, aki Minden Vámpírok Anyja.  Olyan nevekkel illeti Hamilton Vittorio-t, mint a Tigrisek Anyja, A Nap Apja...

A könyv cselekménye maximum 2 napot ölel fel. És ahogy halad a könyv, egyre távolodunk a gyilkosságoktól, és merülünk alá ismét a vámpír/alakváltó politikába.
Már megszoktam, hogy mióta Sötét Anya a képbe került a fő alakváltók a tigrisek. Itt sem volt ez másképp.
Mivel Anitába jó pár tigris befészkelte magát, azok természetesen társat is szeretnének maguknak. Hiába, Anita végre kezdi belátni hogy jó volna ha több szeretője nem lenne, sőt, úgy érzi már így is sokan vannak, és jó lenne ezt a számot csökkenteni. A képességei és Sötét Anya váltva Vittorio-val másképp szeretnék. Ismét origába torkollik egy metafizikai csata, bár azt megelőzte egy érdekes társalgás...

De nagyon eltértem a lényegtől. Edward-ot mindig is kedveltem, örülök hogy ismét felbukkant. De számomra a fő kedvenc ebben a kötetben Olaf volt. Tudom hogy beteges egy szociopata sorozatgyilkost kedvelni, de Olaf... A beszólásai és a gondolat hogy tesz azért hogy Anitával randizzon, nem egy vicces pillanatot eredményezett.
Imádtam ahogy Anita reagál rá, és ahogy Olaf ezt kezelte.

Mivel a társáság távol volt St. Louis-tól, most szerencsére a háremet is otthon felejtette Anita.
Jean-Cloude persze képviseltette magát, viszont üdítő változatosság volt, hogy ő is ki tud borulni.

Ha kivesszük az alakváltó politikát a regényből, akkor kapunk egy véres és mocskos, de egyben egyszerűen megoldható gyilkosságot.
Nem bántam viszont, hogy más vizekre is eveztünk.
Sok új és régi karakter is felbukkant, és máris vannak kedvenceim.

Domino eleinte nem igazán érdekelt, de mivel Anita hazavitte...Persze az ágyjelenetnek köszönhetően egy kicsit megismerhettük őt is.
Crispin is tiszteletét tette, és ő is St.Louis-ba deportál.
Viktor, aki Las Vegas Város Urának - Max - és feleségének - Bibiana,aki Tigriskirálynő - gyermeke, első pillanattól fogva szimpatikus, és kedvenc lett.
Remélem, hogy többször fel fog még bukkanni.

Nagyon meglepő, de a könyv 3/4-ig szinte nem is szexelt Anita. Ez azért is furcsa, mert a statisztikákat nézve már az első pár fejezetben aktusra kerül a kor. De ezt persze Hamilton orvosolta furábbnál furább dolgokkal.
Jean-Claude pár vámpírt és vérállatot küldd Vegas-ba. Igazság és Gonosz hamar révbe érnek. Későbbiekben Domino-nak is sikerül.
Requiem amikor pár kötettel ezelőtt felbukkant, nagyon szimpatikus volt. De később amikor szinte minden felbukkanásával hozta magával a hisztit is, akkor azt mondtam, hogy köszönöm belőle ennyi elég.
Itt viszont Requiem nem volt sok, sőt, közölte hogy el akarja hagyni St.Louis-t. Nem mondom, sajnálnám ha így lenne.
Anitának már volt része egyszer orgiában, és Hamilton-nak ez nagyon bejöhetett, mivel most is kaptunk egyet. Viktor/Domino/Crispin/Hunter/Cynric személyekben.
Ez már azért is verte ki Anita nem létező biztosítékát, mivel Cynric mindössze 16 éves...

Nagyon tetszett, hogy Sötét Anya ennyit szerepelt, és egyre többet tudhattunk meg róla. Mivel a kötet végén felrobbantja valaki a helyet, ahol a teste pihen, így kíváncsi leszek, hogy hogyan tovább. Érdekesnek találtam, hogy ő is volt valaha halandó, és csakúgy mint Anita, nekromanta és vérállat volt egyszerre.
Hogy ezt Hamilton hogyan gondolta azt nem tudom, de nem is próbálok rájönni.

Mint említettem, Vittorio vénségesebb volt annál, mint aminek anno Hamilton leírta. Kérdés, hogy ha ez a kettő ilyen vén, és az elsők egyike, akkor Oliver - Kárhozottak Cirkusza - hogyan is teremtődött, mivel ő 1 millió éves volt, és Hamilton nem győzte hangsúlyozni, hogy ő a homo sapiens előtti faj...

A végkifejlet, ahogyan az Hamilton-tól várható, intenzív és gyors. Túl gyors.
Vittorio-t a tigrisek hamar elintézték, persze előtte Vittorio nem győzte gyötörni Anitát azzal hogy ha nem tesz meg valamit, a túszai bánják.Ennek köszönhető, hogy Anita orálisan kielégítette Rick-et, az egyik tigrist....
Nos igen, Hamilton nem aprózza el, és fő a változatosság.

Kicsit - nagyon - hiányoltam egy jó hosszú utószót, ahol Edward és a többiek, főleg Olaf elköszönnek, és Max is köszönetet mondd. És persze, hogy mi lesz Requiem-vel.

De mindegy is. Ez a kötet visszahozta a régi Anita Blake-et, kicsit megspékelve az újjal. De ez így még elfogadható.
A kötet szinte az egyik legjobb a sorozatban, kár is volna tagadni. Remélem, Hamilton megmarad ezen a szinten. És mivel anno eddig olvastam a sorozatot, fogalmam sincs, hogy mik fognak még történni. Szerencse, hogy már az eddig kiadott kötetek a polcomon várakoznak...



2015. 06. 06.

Rick Riordan - A villámtolvaj

Fülszöveg:

A tizenkét éves Percy Jacksont eltanácsolják az iskolából. Megint.
Bármennyire igyekszik, úgy tűnik, képtelen távol tartani magától a bajt. De tényleg szó nélkül végig kell néznie, ahogy egy kötekedő kölyök molesztálja a legjobb barátját? Tényleg nem szabad megvédenie magát az algebratanárnővel szemben, amikor az szörnyeteggé változik és meg akarja ölni?

Természetesen senki nem hisz Percynek a szörny-incidenssel kapcsolatban; abban sem biztos, hogy magának hisz. Egészen addig, míg a Minótaurusz be nem kergeti a nyári táborba. Hirtelen mitikus lények járkálnak ki-be a lakokba és Percy görög mitológia könyve megelevenedik. Rájön, hogy az olimposzi istenek a huszonegyedik században is élnek. Sőt, ami ennél is rosszabb, felbosszantotta őket: Zeusz villámát ellopták, és Percy az első számú gyanúsított. Percynek mindössze tíz napja van arra, hogy megtalálja és visszaadja a Zeusztól ellopott holmit, és békét teremtsen a háborúságban álló Olimposzon



Borító: 4
Sorozat: Percy Jackson és az Olimposziak # 1
Eredeti cím: The Lightning Thief
Kedvenc karakter: Percy
Oldalszám: 347
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2008




Már nagyon régóta el szerettem volna olvasni ezt a könyvet, és persze a sorozatot. De szinte lehetetlen beszerezni, és kénytelen voltam várni.
És milyen kár, hogy nem olvastam már el évekkel ezelőtt, még mielőtt a filmet láttam volna!

Én is azok táborát erősítem, akik a filmet hamarabb látták. Bevallom tetszett. De a könyv még jobban. Persze így utólag - összehasonlítva a filmmel - klasszisokkal jobb a könyv.

Azt hiszem, hogy senkinek sem kell bemutatni a történetet.
Adott nekünk Percy Jackson, aki 12 éves kora ellenére már a hat iskolát megjárt. Mindenhonnan kicsapták, és most a Yancy  Akadémia tanulója. A nagyon problémás gyerekek iskolájában tengeti mindennapjait új barátjával, Groover-rel.
Éppen tanulmányi kiránduláson vesznek részt, és olyan élménnyel gazdagodik, amire cseppet sem vágyott. Egyik tanára furcsa szörnyé változik, és Percy egy tollal - ami karddá változott - megölte a szörnyet. Senki sem hisz neki... Vagy mégis?

Mivel a filmet már láttam, az alapozás megvolt. És hogy őszinte legyek, zavart is ez rendesen. Eddig ha olyan könyvet olvastam, tetszett, hogy már láttam a filmes változatát, legyen az jó vagy rossz. Itt nagyon zavart, és nagyon nem tetszett. Főleg, hogy már a szereplők életkora sem stimmelt, és a kinézetükről már nem is mondok semmit.
Persze Percy már az első pillanattól fogva megnyert magának. Ez a humoros kis srác nagyon könnyen megkedvelhető.
A többi szereplő is hamar szimpatikussá vált. Míg a filmbéli Annabeth hagyott némi kivetnivalót maga után, itt  igen hamar sikerült megkedvelnem. Groover már más tészta. Már a filmben sem volt a nagy kedvencem, de itt kicsit jobban sikerült szimpatizálnom vele.

Percy semmit sem tud félisteni mivoltáról. Nem tudja, hogy ki az apja. De ahogy halad a könyv, az olvasó hamar rájön, hogy ki is az édesapja. És Percy ezért - is - nagy bajba keveredik.

Nagy kínok és veszteségek árán megérkezik a Félvér Táborba. Oda, ahol a magafajták biztonságban érezhetik magukat.
Nagyon tetszett a Tábor. Barátságos, otthonos, és mindenkinek megvan a maga feladata. Mr.D-t is nagyon hamar megkedveltem, hiába, a modora hagy némi kivetnivalót maga után.

Mindig is imádtam a görög mitológiát, úgyhogy nekem ez a könyv egy ínyencség volt. Rengeteg mitológiai alak felbukkant, és Riordan volt olyan jó és ezeket az alakokat/istenek a mai világba könnyedén beépítette.

Percy küldetése nagyon tetszett. Ezért is sajnálom, hogy láttam a filmet. Mert nagy különbség volt közöttük. Persze minden küldetésbeli szörny itt is felbukkant, de a filmben teljesen másképp, és ez nagyon összezavart.
Sok dolgot kihagytak a filmből. Például Árész-t. Valamiért nagyon megkedveltem a Háború Istenét.
Percy amint az Alvilágba ér, rájön, hogy van valami a mélyben, ami még az Isteneknél is hatalmasabb. És az a valami áll az egész bonyodalom mögött. Hiszen kiderül, hogy nemcsak Zeusz villáma tűnt el, hanem Hádész sisakja is.
Valaki háborút akar. De kicsoda?
Persze, akik ismerik egy kicsit is a görög mitológiát, azok könnyen rájöhettek.
A végkifejlet és az egész könyv csak úgy pörgött. Azon kaptam magam, hogy mosolyogva olvasom Percy-ék kalandjait, és drukkolok nekik, noha - a filmnek hála - ismerem a könyv végét.
Kíváncsi leszek, hogy mik fognak még történni, főleg úgy, hogy most már a filmek sem fognak bezavarni.
Egyetlen gond, hogy a könyveket szinte nem lehet beszerezni. Még a 2. részt, a Szörnyek tengerét talán, de a Titán átkát? Sehol sem. Kedves Kiadó! Örülnék neki, ha minél hamarabb újranyomás lenne a további kötetekből.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...