Laurell K. Hamilton - Végzetes flört

Fülszöveg:

Amikor Anita Blake, a dögös vámpírvadász találkozik megbízójával, Tony Benningtonnal, még tele van együttérzéssel. Ugyanis a férfinak nemrég halt meg a felesége, és Anita feladata az lenne, hogy a nőt reanimálja. Vagyis felélessze halottaiból.

Anita tud néhány dolgot életről és halálról, és tisztában van azzal is, mit jelent szeretni valakit. De azt is tudja, hogy amit ő nekromantaként fel tud ajánlani Tony Benningtonnak, az nem egészen az, amire a férfi vágyik. Mert az a teremtmény, akit Anita képes előhívni a néhai Mrs. Bennington sírjából, az nem a csodálatos Mrs. Bennington lesz. Sőt. Nagyon nagyon messze lesz a csodálatostól.

Borító: 4,5
Sorozat: Anita Blake # 16,5
Eredeti cím: Flirt
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 176
Kiadó: Agave
Kiadás: 2012

Miután úgy döntöttem, hogy folytatom a sorozatot, nem akartam kihagyni még egy novellát sem. A novelláktól amúgy sem vár sokat az ember. Amolyan töltelékrész. Ebben a novellában viszont Anita nem csak hogy egy új szeretőre tett szert, de meglátásom szerint ki is fordult magából.

Az eddigi kötetet közül ez a leggyengébb és legrosszabb rész. Általában csak bosszankodom azon amikor unalmas lesz a történet. Ritkán - szinte soha - nem fordul velem elő az, hogy fortyogok a dühtől. Nos, ennek a kötetnek még ezt is sikerült elérnie.

Maga a történet egyszerű. Anitát megpróbálják felbérelni, hogy keltsen életre egy zombit. Ezzel nem is lenne gond, ha a megrendelő elfogadná azt a tényt, hogy a zombi nem lesz soha már ember. Mivel a megrendelő nem fogad el nemleges választ, elraboltatja Anitát pár véroroszlánnal. Anita megszökhetne, viszont a megrendelő előrelátó volt. Az összes fontos szeretőjét figyelteti, és lelövettetheti. Így Anita kénytelen elvállalni a munkát. Csakhogy emberáldozatról szó sem volt, pedig a megrendelő még ezzel is tetézi a bűneit...

Érdekesnek hangzik. Jól indul a történet is. Anita végre azt csinálja, amit kell. És mégis... Életem egyik legdühítőbb olvasmánya lett.

Mivel már jócskán benne járunk a sorozatban nem tartok igényt arra, hogy minden kötetben Anita nyálcsorgatva elemezze és mutassa be a szeretői kinézetét. Álmomból felkeltve tudom hogy Nathaniel-nek bokáig (!) érő haja van, Micah macskaszeme azért olyan amilyen, mert sokáig volt leopárd alakjában, és Jason álmodozó kék szeme is többet lát, mint amennyit mutat.
Szóval köszönöm, nincs szükségem ismétlésre.

A novellának ezen a pontján már untam az egészet. Pedig még csak az elején jártunk. Az is tény, hogy se Micah, se Nathaniel nem a szívem csücske.

A könyv felében a szereplők unalomból flörtölgetnek, ölelkeznek és még sorolhatnám.
Hamilton-nak mindig sikerül meglepnie. Azt gondoltam hogy a Haláltánc-tól lejjebb nincs. De van.

A novellát elolvasva olyan érzésem támadt, mintha Hamilton sem tudná, hogy mit is írjon. Emberáldozat és elrablás? Hol is olvastam hasonlót? Ó, igen. A Nevető Holttestben. De míg ott a könyv erre volt kihegyezve, itt Anita lerendezte úgy, hogy sikerült megdöbbentenie, és elborzasztania.

Mivel a sorozatot Anita szemén követjük nyomon, és tudjuk és valamennyire megértjük a brutálisabb tetteit is. Viszont itt hiába tudtam mire gondol, mégsem tudtam megérteni.
Már az alaptörténet több sebből vérzik. A szeretői ne tudnák és szagolnák ki, ha valaki célba veszi őket?

Érdekes lehetett volna a zombikeltés, és az oroszlán szál is. Viszont Anita itt mutatta meg, hogy mások miért is nevezik őt is szörnyetegnek. Hideg és logikus volt, és nem riadt vissza attól, hogy legújabb szeretőjétől elvegye a szabad akaratát. Anita mindig is a szabad akarat mellett kampányolt, erre tessék. Nicky amúgy is segített volna neki, szóval ezt teljesen feleslegesnek éreztem.

És ha már Nicky-nél tartok. Nevezhetném inkább Asher 2.0-nak. Szőke haj, kék szem, és testi fogyatékosság. Ez aztán az új ötlet!

A végkifejlet ütős lehetett volna, ha ezek az események nem árnyékolják be. Olvastunk már hasonlót, szóval annyira nem sikerült levennie a lábamról.

Ami viszont teljesen kiverte a maradék biztosítékomat, az Nathaniel utolsó megjegyzése.

" – Direkt csináltam, Jason. Szántszándékkal vettem el tőle mindent.
– Tetted, amit tenned kellett, hogy visszatérhess hozzánk – bólintott rá Micah.
– Úgyis olyan régóta szeretnék már kiskutyát – szólalt meg vidáman Nathaniel. – És őt aztán tényleg úgy találtuk.

Kutyához hasonlítani egy szabad akaratát elvesztő embert? Nathaniel eddig sem volt a kedvencem, de most már biztos, hogy nagyon nem kedvelem.

Mondanám hogy kár volt elolvasni, de Nicky miatt megérte. De csak azért, hogy a folytatásban ne érjen váratlanul ha felbukkan.

Életem egyik legrosszabb olvasmánya volt, köszönöm többet nem olvasom el.