Fülszöveg:A KIRÁLY, AKI MINDENKIN URALKODNI AKAR, MÉG NAGYOBB BIRODALOMRA VÁGYIK. DE EZ A BIRODALOM A PUSZTULÁS SZÉLÉN TÁNCOL…
Jorg Ancrath király immár húszéves és hét ország ura. Apján ezidáig nem sikerült bosszút állnia, és az őt kínzó belső démonok egyre erősödnek. Ám legyen bármilyen gyötrelmes is az útja, ő kitartóan tör előre.
Mert csakis egyfajta hatalmat érdemes birtokolni: a teljhatalmat.
Jorg császár akar lenni. Ezt a méltóságot azonban karddal nem, csak szavazatokkal lehet megszerezni. És emberemlékezet óta nem jutott még többséghez senki a császárválasztó Kongresszuson, a Széthullott Birodalomnak emberemlékezet óta nincs vezetője. Jorgnak feltett szándéka, hogy változtat ezen, és szokás szerint nem válogat a módszerekben. Még több elfeledett technológiát tár fel a múltból, és nem habozik használni azokat.
Csakhogy a megszerzendő birodalmat egy még nála is jobban rettegett és gyűlölt, misztikus alak fenyegeti: a Holt Király.
Borító: 4,5
Sorozat: A Széthullott Birodalom # 3
Eredeti cím: Emperor of Thorns
Kedvenc karakter: Jorg, Gorgoth, Miana
Oldalszám: 480
Kiadó: Fumax
Kiadás: 2013,2015
Hosszú idő óta várólistás nálam a sorozat. Idén rászántam magam, és belevetettem magam Lawrence világába. A trilógiát inkább egy könyvként kezelem. Hiszen ez Jorg története.
Őszintén szólva nagyon nem akartam elolvasni ezt a könyvet. Nem akartam elszakadni ettől a világtól, és Jorg-tól sem. Sejtettem hogy milyen befejezésre számíthatok, és ezért még jobban húztam a könyv olvasását.
A könyv felveszi az előző kötet fonalát. Ott folytatódik, ahol a Tövisek Királya befejeződött.
Itt is, mint az előző kötetekben, több szálon, és idősíkon zajlanak az események.
A Tövisek Királyában Jorg bravúrosan szert tett Orin seregeire, és országaira. Most, útnak indul kis kompániájával, hogy a Kongresszuson megszavazzék a birodalom császárát. Nem zökkenőmentes az út, de végül Jorg eléri, amit akart. Ha csak rövid ideig is.
Amint befejeztem a kötetet, teljes letargiába estem. Lawrence megszerettette velem Jorg-ot, és aztán jól kibabrált velem. Szó se róla. Valahol sejtettem, hogy ez lesz a vége. Nem vártam azt, hogy Jorg áttér, és mintapolgár lesz. Mégis reménykedtem, hátha akad valami köztes megoldás. De belátom, hogy ez volt a tökéletes befejezése ennek a sorozatnak.
Három köteten keresztül követtem nyomon, hogy Jorg miféle gaztetteket követ el. Hogyan lesz a gyerekből férfi. Ezért is nehéz az elválás.
Tetszett, hogy ismét visszatekintettünk a múltba, és Jorg ismét kalandozott. Ez illik hozzá.
Tetszett, hogy különböző országokat bejárt, és ravaszságának köszönhetően újabb élményekkel gazdagodott. Viszont a könyv vége felé nagyon nem volt kedvem erről olvasni. A kongresszusról és a Holt Királyról akartam még többet megtudni. És minél jobban akartam, annál jobban kezdett untatni a múltbéli kalandozása.
Chella szálára nem igazán volt szükség. Ha mégis, akkor pár fejezet elég lett volna.
A sorozat folyamán akaratlanul is szívemhez nőttek a megmaradt Testvérek. Eleinte nagyon nem kedveltem őket, de így a végére sikerült dűlőre jutnunk.
Miana és Katherine megleptek. Végre olyan női karakterekkel hozott össze a sors, akik önmagukban is erősek. Nem igazán értem Jorg vonzódását Katerine-hez, viszont lássuk be. Miana tökéletes Jorg-nak. Hiába fiatal, ha kell ő is tud kegyetlen lenni.
Az egész sorozat Jorg jellemfejlődését mutatja be. A Tövisek Hercegében még szinte egy bugris, aki
csak kegyetlenkedik. A Tövisek Királyában már megmutatta, hogy több van benne. Nem csak kegyetlen, de okos és ravasz is. És hiába tagadta, szíve is van, ami kötődni is tud.
Ebben a kötetben pedig megmutatta, hogy inkább anyja fia, akinek oldalról oldalra, egyre jobban megnyílik a szíve. Ennek ellenére megmaradt annak, aki. Válogatás nélkül átgázol bármin, és bárkin.
Annyira összetett és komplex karakter, hogy nehéz lenne pár mondatban összefoglalni, hogy milyen. A legjobban Jericho Barrons-höz (Tündérkrónikák) tudnám hasonlítani.
Egy biztos. Jorg belopta magát a szívembe, és nagyon fájt a szívem érte.
Már a Tövisek Királyában sejtettem, hogy ki lehet a Holt Király. Itt már az elején tudtam. Teljesen logikus volt, hogy úgy alakult, ahogy.
A végkifejlet szépen elő lett készítve. Eseménydús, és érzelmes volt. Az utolsó fejezetek pedig... Maradjunk annyiban, hogy elhomályosult tekintettel átkoztam Lawrence-t.
A sorozat nem tökéletes, de Jorg azzá tette.
Visszafogok még térni hozzá, ha akarja, ha nem. Az egyik legkülönlegesebb sorozat, amit olvastam.
Kevesen mernék meglépni azt, amit Lawrence, ezért mindenképpen piros pont jár neki. Annak ellenére, hogy egyet is értek a végkifejlettel, meg nem is.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése