Anthony Ryan - A vér éneke

Fülszöveg:
Vaelin Al Sorna apja legfőbb hadúr az Egységes Királyság uralkodójának szolgálatában. Mindössze tízéves fiát magára hagyja a Hatodik Rend kolostorának vasrácsos kapujánál. A Rendben árva gyermek módjára nevelkedő és jogos örökségétől megfosztott fiú meggyűlöli apját.

A rendtestvérek Vaelint és társait kegyetlen kiképzésnek vetik alá, ahol a sikertelenség következménye sokszor a halál. Megtanulnak viszont lovakkal bánni, kardpengét kovácsolni, életben maradni a vadonban, és nem utolsósorban embert ölni. Társául egy taszító küllemű, ám annál vérszomjasabb kutya és egy meglehetősen szeszélyes természetű ló szegődik, aki hősünket tűri meg legkevésbé a hátán.

Ekkor kezd el munkálni benne a vér éneke, egyfajta különleges képesség, amely segíti és vezérli útja során.

Miután kiképzése véget ér, a hírnevet és rengeteg sebet szerzett fiú a király befolyásának hálójába kerül, Hite és lelkiismerete ellenére, képességei végső határát feszegetve. Az őrült vagy lángész Janus király által kirobbantott igazságtalan háborúban tipródva Vaelin próbál az őt övező gyűlölet ellenére minél többeket megóvni, függetlenül attól, melyik oldalon állnak. Uralkodója hódítani küldte, de számol-e a háttérben munkálkodó erőkkel és Vaelin igazi céljaival?


Borító: 5*
Sorozat: Hollóárnyék Trilógia # 1
Eredeti cím: Blood Song
Kedvenc karakter: Vaelin, Karcos
Oldalszám: 658
Kiadó: Fumax
Kiadás: 2015.04.15

Úgy tűnik, hogy ebben az évben jobbnál jobb regényekkel hoz össze a sors.
Anthony Ryan-ről lassan ódákat zengenek a fantasy rajongók. A vér éneke a legjobb debütáló fantasy-ként van feltüntetve.
Mivel mostanában kezdek nagyon rászokni a fantasy eme ágára, nagyon kíváncsi voltam, hogy mitől tekintik olyan jónak ezt a regényt.
Valahol éreztem hogy ez egy lassú folyású történet, így soká tartott, míg rávettem magam az olvasására.
Én a pörgős cselekmény és a bő párbeszédek híve vagyok. Ha nincs meg a hangulatom a lassú folyású történetekhez, akkor kár nekikezdenem.
Ezt a regényt is úgy vettem a kezembe hogy nem kapkodok, komótosan olvasom. Átgondolom a történteket, gondolkodom a szereplőkkel. Nehéz volt az elején, de amikor elkapott Ryan mesélő stílusa, nem volt megállás.
Faltam a lapokat, úgy kellett visszafognom magam a komótos olvasáshoz.

A borítót egyszerűen imádom. Megfogott a hangulata, ahogy a könyvé is.

Vaelin Al Sorna egy nagyon összetett szereplő. Megvan a mélysége. Van benne jó és rossz. Élő volt.
A könyv több részre van osztva. Mindegyik rész elején a jelenben vagyunk, ahol Vaelin elmondja a történetét Verniers-nek, a krónikásnak. Aztán visszaugrunk a múltba, ahol Vaelin feltárja az igazságot, elmeséli hogyan is lett az, aki.

A kötet elején Vaelin apja, a legfőbb hadúr a Hatodik Rendnél hagyja a fiát. Itt Vaelin kemény edzéseknek van kitéve. Két opció létezik számára. Vagy meghal, vagy túléli, és a Hit testvériség tagja lesz.
Bevallom őszintén, nekem a tanulóévek tetszettek a legjobban. Nagyon összetett világot tárt elénk az író. Kegyetlen, de reális valóságot. A Rend is éppolyan kegyetlen mint amilyennek tűnik. Mégis úgy éreztem hogy Vaelin és a társai játszva túllépnek az akadályokon, és élvezik a tanulóéveiket a sérüléseik ellenére is. Van hogy a túlélőpróbán szinte félholttá válnak, de az író ebbe is csempészett egy kis örömöt és humort.

Megkedveltem a mestereket, és a Vaelin csapatát is. Karcos egy külön színfolt, csakúgy mint Csula, akit nem lehet betörni.

Hadilábon állok a nevekkel, sokszor nem tudtam kit hová tenni.

Caenis-ben van valami, amitől úgy érzem hogy nem kedvelem. Nortah volt az egyik nagy kedvencem. Cseppet ideges lettem, amikor az író úgy döntött hogy kiírja a történetből.

A világ kidolgozott, csakúgy mint a szereplők. Akinek kegyetlennek és számítónak kellett lennie, az volt. Aki kedves és törődő, ugyan csak az volt.

Annak ellenére hogy Vaelin szemszögéből követjük nyomon az eseményeket, sokáig úgy éreztem hogy még most sem sikerült megismernem. Annak ellenére hogyan nőtt fel, kedves és törődő volt. A szó legjobb értelmében nemes. Amikor viszont kegyetlennek kellett lennie, akkor az volt. Éles váltás volt a katona és a testvér között.

Vaelin nehezen dolgozta fel hogy az édesapja magára hagyta. Azt még nehezebben, amikor kiderült hogy apjában van egy másik gyereke, és felesége.

Együtt tudtam érezni Vaelin-vel. A király is behálózta, és olyanokat kellett tennie, amiket nem akart.

És ott van még a vér éneke.

 Nagyon kíváncsi voltam hogy mit is takar ez, és nem tudom hogy mit gondoljak. Tetszik is, mert illik Vaelin-hez, de valami nagyobb volumenűre számítottam.

A könyv bő 20 évet ölel fel. Az apró fiúból férfi vált. A Hit testvére, egy ezred parancsnoka, a királyság pallosa. Kegyetlen csatákat vívott, mindezt jól átgondoltan.

Felnőtt, egyre többet megtudott a múltjáról, és az édesanyjáról is. Szerelembe esett, majd feláldozta magát a társaiért.

Nagyon hamar megtudom kedvelni a Vaelin féle karaktereket. Egy tipikus hős alkat, de mégsem. Nehéz ezt így megmagyarázni. Nagyon izgultam érte.

Az utolsó résznél alig bírtam magam visszafogni nehogy az utolsó oldalra lapozzak, és megtudjam mi lesz a végkifejlet.

A könyv nemcsak Vaelin életét követi nyomon. Ryan lassan de biztosan bemutatja a világot, és a globális problémákat.

Ami kicsit negatívan érintett, az a Reménységhez főzött vak hit. Én nem láttam benne semmit, főleg azért mert pár  mondatban le lett rendezve. Viszont ez lett az egyik fő problémaforrás.

Annak ellenére hogy nem volt kötelező a romantikus szál, én végig drukkoltam a párosnak. Nekem nagyon tetszettek együtt. Sherin igazán jólelkű és okos, habár úgy éreztem hogy rózsaszín szemüvegen át látja Vaelin-t. Nagyon remélem hogy még találkozunk vele.

A végkifejlet mint említettem igazán pörgős. A  könyv elején nagyon drámai hangsúlyt kapott a párbaj, viszont a könyv végére ezt már nem éreztem.

Az utolsó fejezet pedig igen erősre sikeredett. Karcost nagyon sajnálom, viszont az egyik legerősebb fejezetet produkálta az író.

Nagyon nehéz egy ekkora terjedelmű műről írni. Anthony Ryan bő 600 oldalon keresztül mesél, és nem engedi hogy más elterelje a figyelmed. Igaz, a negyedik rész számomra egy kicsit laposra sikeredett, de a könyv többi része kárpótolt.

Ryan tudja hogyan írjon egy olyan történetet, amit alig tud letenni az ember. Olyan karaktereket alkot, akiket hamar a szívedbe tudsz zárni. Vagy hamar megutálni. Vaelin egy igazán jó és izgalmas szereplő, és hiszem hogy még tud újdonsággal szolgálni.

 Sokat elárul, hogy amit befejeztem a könyvet egyből a Kiadó weboldalára léptem és azonnal rendelni akartam a Várúrat.

Kíváncsi vagyok hogy még mit tartogat nem csak Ryan, hanem Vaelin is. Van egy olyan érzésem, hogy hasonló vége lesz a trilógiának mint a a Széthullott Birodalomnak. Remélem hogy tévedek...

Read More

Pokemon - Book tag

Nem szoktam sok book tag-et kitölteni. Egyrészt már én unom, amikor napi szinten összehoz a balsors több ilyen bejegyzéssel, másrészt mire odajutok hogy ki is töltöm, az ihletem elszáll.
Nem mondom, jó néha egyet kitölteni, de nem akarok túlzásokba esni.
Ezt a tag-et is Ryan Könyvespolcán láttam. És aki egy cseppet is ismer, tudja hogy imádom az anime/manga világát. És a Pokemon gyerekkorunk kedvence volt. Emlékszem hogy gyűjtöttem a kártyákat, a korongokat és mindent, amit lehetett.
És most úgy érzem hogy újra kellene néznem a sorozatot. legalább pár részt. :-)
Nos, akkor lássuk a Pokemonokat.

Pikachu - Egy könyv, ami sokkolt:

Ha választanom kéne, akkor Karen Marie Moning - Hajnalra várva könyve állna ehhez legközelebb. Olyan brutális függővége van, hogy totálisan sokkolt ezzel az írónő. 

Squirtle (Zenigame) - Egy könyv, ami megsiratott

Nem szoktam sírni könyveken. Van ahol  bepárásodik a szemem. Ami először eszembe jutott, az Mark Lawrence - Tövisek császára.

Igen, tudtam hogy a történethez más nem illene, de mégis rosszul érintett a könyv vége.

Meowth (Nyaasu) - Egy könyv, amit nem vennél meg még egyszer

Ebből akad egy pár. Elég a tavalyi évet néznem.

Marni Bates - Rocksztárt kaptam karácsonyra könyvét végig sem bírtam olvasni. Alig várom hogy megszabaduljak tőle. Gyerekes, logikátlan az egész. Kár volt megvenni.

Gail Carriger  Lélektelenjében minden megvan, amit amúgy imádok. De ebben a könyvben nem álltak össze a dolgok, amit igazán bánok.

Pidgey (Poppo) - Egy könyvbéli helyszín, ahová szeretnél elrepülni

Sok ilyen van. Nalini Singh mindkét sorozata valós helyszínen játszódik, mégis a különleges szereplők és fajok nagyon vonzóvá teszik számomra mindkét várost.

Sherrilyn Kenyon illetve Kresley Cole köteteit is olyan sok színes szereplő népesíti be, hogy szívesen elrepülnék oda. Főleg New Orleans-ba.

Charizard (Rizadon) - Egy könyv ami annyira felidegesített, hogy legszívesebben elégetted volna

Egyértelmű. Rebbecca Donovan - Elakadó lélegzete. Nem is maga a könyv bosszantott fel, hanem a főszereplő lány. Bántalmazzák, ennek ellenére mégsem tesz semmit hogy javuljon a helyzete. Inkább másokat okol. Azt hiszem ez az egyetlen könyv, ami olyan szinte felbosszantott hogy valóban ott tartottam hogy kihajítom az ablakon.

Torchic (Achamo) - Egy könyv, ami felmelegíti a lelked

Akármelyik kedvencem képest erre. Elég egy Moning-ot, Kenyon-t, vagy Ward-ot a kezembe fogni. De ami először eszembe jutott az J. R. Ward - Síron túli szerető című könyve.

Mr. Mime (Bariyaado) - Hány embert taggelsz, és kik azok

Ha nagy ritkán ki is töltök hasonló book tag-et, soha nem szoktam továbbadni. Mindenki aki szeretné kitölteni vigye nyugodtan.

Read More

Dan Wells - Nem vagyok sorozatgyilkos

Fülszöveg:
John Wayne Cleavernek hívnak.
15 éves vagyok, és a hullák a hobbim.
A terapeutám szerint szociopata vagyok.
De nem vagyok sorozatgyilkos.

John veszélyes, és ezt ő is tudja magáról. Megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt, de nem szeretne hozzájuk hasonlóvá válni. Pedig óriási a kísértés…

Mivel gyerekkora óta a családja által üzemeltetett halottasházban segédkezik, hozzászokott a holttestek látványához és meg is kedvelte őket. Azok legalább az élőktől eltérően nem kérnek számon rajta minduntalan emberi érzéseket. Amikor egy brutális sorozatgyilkos elkezdi áldozatait szedni a kisvárosban, kénytelen felülírni a maga számára alkotott szabályokat, amelyekkel eddig kordában tartotta a benne lakozó sötétséget. Nyomozni kezd a tettes után, akiről egyre inkább az a benyomása: emberfeletti képességekkel bír.


Borító: 4
Sorozat: John Cleaver # 1
Eredeti cím: I Am Not a Serial Killer
Kedvenc karakter:-
Oldalszám: 220
Kiadó: Fumax
Kiadás: 2012

Már nagyon hosszú ideje várólistás nálam nemcsak a könyv, hanem az író is. Mindig belefutottam az író munkásságába, és ebbe s sorozatba is. És végre eljutottam odáig, hogy olvassam ezt a nem hétköznapi könyvet.

Olvastam a könyvből idézeteket, és azok megvettek maguknak. Ki hallott már arról, hogy egy szociopata tinédzser szemszögéből látjuk még a hétköznapi dolgokat is? És ebből sorozatot csinál egy író?
És ehhez jön még a krimi illetve egy csepp fantasy is? Hallatlan!

Nagyon kíváncsi voltam a könyvre, mert valóban nem mindennapi a sorozat alapelve.
Adott nekünk a 15 éves John Wayne Cleaver, aki hamar rádöbbent, hogy nem olyan minta többi ember. Kinézetre teljesen átlagos. Viszont a felszín alá senki sem lát. John tudja magáról hogy szociopata. Annak érdekében hogy ne tegyen semmi rosszat, különböző szabályokat állított fel magának.
Nem figyelhet sokáig senkire,mert hamar megrögzötté válhat. Barátot is szerez, még ha ez csak látszat. Teszi ezt azért, hogy a földön tartsa magát, és ne rugaszkodjon el a valóságtól.

Akik jártasak egy kicsit a témában, azok tudják, hogy mit is jelent az, ha valaki szociopata.  Főbb jellemzőjük, hogy képtelenek valódi érzelemre, viszont könnyen utánozzák ezeket az érzelmeket. Nem éreznek empátiát, viszont nagyon manipulatívak. Könnyen az ember bizalmába férkőznek, és egy bűntényt sokáig, és aprólékosan tervezgetnek.

Viszont nem minden szociopata lesz sorozatgyilkos.

John hobbija a sorozatgyilkosok tanulmányozása. Nagyon jó ebben, viszont ezzel mindenkit elijeszt maga mellől.

Maga a könyv és az ötlet zseniális. John fantasztikus karakter. Teljes valójában látja magát, és ehhez mérten viselkedik. Tudja, hogy meddig mehet el, hogy ne szabaduljon ki a szörnyetege.
Annak ellenére, hogy John nem tud érezni, nagyon jó humorral áldotta meg a sors. Sokszor felkuncogtam egyes gondolatain.

Pedig a könyv távolról sem humoros.

Clayton megyében - ahol a madár sem jár - meggyilkolnak egy férfit. Nem lenne ebben semmi érdekes, ha nem hiányozna az egyik veséje.

John erre hamar rájön, mivel édesanyjával dolgozik a saját üzemeltetésű halottasházban. John hozzászokott a halott emberek látványához. Az már számára is újdonság, amikor egy meggyilkolt embert visznek a halottasházukba.

Egyre több gyilkosság történik és John radarja beriaszt. Hamar rájön, hogy sorozatgyilkossal van dolga.

Ám arra nem számít, hogy nem egy hétköznapi gyilkossal kerül szembe...

Már John családjának munkája furcsa. Az még furcsább, hogy John is segédkezik.

Mivel rájött hogy egy sorozatgyilkos garázdálkodik a környéken, egyre jobban érdekli az eset.

Meglepő, de az író már a könyv elején közli hogy ki és mi a gyilkos. Általában ezt a könyv végén közlik a szerzők, de úgy tűnik hogy Wells ezt másképp gondolja.

Egyáltalán nem vett el ebből a regény élvezhetőségéből. Sőt!

Érdekes pszichológia hadviselést mutat be John.

John nemcsak a külső, hanem a belső démonaival küzd. Nem tudom miért, de szinte megrögzötten hiszi, hogy sorozatgyilkos fog belőle válni. Pedig a szociopaták nem egyenlőek a gyilkosokkal. Ez egy kicsit elvette a kedvem, hiszen úgy éreztem, hogy John magát győzködi ezzel. És minél jobban győzködi magát valaki, annál biztosabb hogy be is fog következni.

Nagyon érdekes volt John lelkivilágába bepillantani. Hogyan látja az embereket, és azoknak az érzelmi kinyilvánításait. Ami az átlagembernek természetes, az John számára ismeretlen.És ez oda vissza érvényes.

Senki sem érti meg őt, egyedül talán Dr.Neblin. Nagyon tetszettek a beszélgetéseik. Úgy éreztem hogy John vele a legnyíltabb.

Mivel hamar megtudjuk hogy ki a tettes, John számára a megelőzés volt a lényeg. De akárhogy igyekezett, ez nem jött össze. És minél jobban igyekezett, annál jobban kezdte önmagát elveszíteni.

Elméleteket gyártott azért hogy igazolja magát, hogy miért is teszi az egészet.

Volt hogy úgy éreztem John-t valamiféle pozitív érzelem motiválja, de ez a remény hamar el is tűnt. Rájöttem hogy John nem fog megváltozni, és ne is várjak tőle semmit.

A célja érdekében nem válogatott az eszközökből.  Valahol értettem hogy miért is így kezeli és oldja meg a dolgokat, de mégsem tudtam elfogadni.

A végkifejlet tetszett, annak ellenére hogy minden úgy volt ahogy gondoltam. Mégis meglepett, hogy a tettes iránt szánalmat éreztem, annak ellenére amiket elkövetett.

Jó volt látni hogy John édesanyja megpróbál a fiához közel kerülni, hiába tudja hogy ez halott dolog. Szívesen olvastam volna az ő gondolatairól. Érdekelt, hogyan is látja a fiát, és hogyan birkózik meg a szociopata gyerekével.

Viszont hiába, nekem valami nagyon hiányzott ebből a könyvből. Magam sem tudom mi az, de éreztem hogy valami nem klappol. Pedig John-ban megvan a potenciál, élveztem a gondolatait olvasni. A történettel sincs baj, és a végkifejlet is tisztességes volt.

Nagyon egyedi ötlettel állt elő Wells, és nagyon érdekesnek egyben szórakoztatónak tartom hogy egy szociopata tinédzser szemén keresztül látom a világot.

Biztos hogy folytatom a sorozatot, de én egy kicsit többet vártam ettől a könyvtől.

Read More

Tammara Webber: Breakable – Törékeny

Fülszöveg:
Landon Lucas Maxfield gyermekként azt hitte, tökéletes az élete, és örömmel nézett a reményteljes jövő elébe – mígnem egy tragédia szétzúzta a családját, és kételyeket ébresztett a fiúban mindennel szemben, amiben addig hitt.
Nem akart mást, csak maga mögött hagyni a múltat. Miután megismerkedett Jacqueline Wallace-szal, könnyen jött a vágy, hogy mindazzá váljon, amit a lány igényel…
Már amennyire könnyen jöhetett annak a férfinak, aki megtanulta, hogy a lélek törékeny, és hogy mindazt, amiben reménykedünk, egy szempillantás alatt elragadhatják tőlünk.


Borító: 5
Sorozat: A szív körvonalai # 2
Eredeti cím: Breakable
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 432
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2014.12.16 / 2015.01.16

Mostanában nagyon rászoktak az írók, hogy egy történetet két szemszögből, két kötetben dolgozzanak fel. Őszintén mondom szerintem ez teljesen felesleges. Egyedül talán a Veszedelmes sorscsapásnál éreztem azt, hogy igen, jobban kedvelem mint az első részét.

Az Easy-vel igen személyes kapcsolatom van. Mielőtt megjelent idehaza, én már felfigyeltem rá, és imádkoztam hogy megjelenjen. Amint megjelent, elrohantam a Könyvhétre, megvettem, hazajöttem és pár óra alatt befaltam. Majd jött az ömlengés, és az imádat. Akkor úgy tűnt, hogy az írónő nem folytatja, mivel egy kerek sztorit kaptunk.

Ezért sem akartam ezt a kötetet elolvasni. Nekem úgy volt tökéletes az Easy, ahogy volt.

 Utólag belegondolva tényleg nem kellett volna ezt elolvasnom, mert úgy érzem hogy teljesen felesleges volt mind megírni, mind elolvasni ezt a folytatást.

Lucas az Easy-ben teljesen levett a lábamról, és a magán book boyfriend polcomon landolt. Itt viszont mintha nem is ő lett volna. Míg az Easy-ben imádtam, itt teljesen hidegen hagyott. És nem csak ő, hanem az egész könyv.

Ugyan azt a történetet kaptuk, mint az Easy-ben. Annyi az újítás, hogy itt Lucas múltját is megismertük, amit Landon-ként narrált. És a könyv végén kaptunk egy maximum 1,5 oldalas újítást, ami az Easy-ből kimaradt.

Szégyen nem szégyen, hiába imádtam az előző részt, alig emlékszem rá. Annyi viszont megmaradt, hogy az összes szereplő a szívemhez nőtt, és jókat vidultam a páros évődésein. Legyen az akár Lucas-val vagy Landon-val.

Lucas tipikus rossz fiúnak tűnik, ennek ellenére udvarias és kedves. Törődik a körülötte lévőkkel. Landon-ként egy okostojásnak tűnik, akinek nagyon jó humora van.

Jacqueline fejlődése is figyelemre méltó volt. Annak ellenére ami a kötet elején történt vele, erős maradt, és megtalálta önmagát. És ez a két ember az Easy végére meggyógyította egymást.

Hogy mi szükség van arra, hogy ezt leírtam? Elég csak róla beszélnek, és egyből látom, hogy mekkora szakadék van a két könyv között. Mert amit az Easy-től kaptam, itt annak a töredékét sem.

A könyvet olvasva úgy éreztem, mintha csak egy vázlatot olvasnék. Szinte alig vannak benne párbeszédek, az egész inkább csak elbeszélésnek tűnt.

A szereplők, köztük Lucas is inkább tűntek papírmasé figuráknak. Lucas-t kivéve konkrétan senkinek nincs se szerepe, se személyisége. Az írónő kizárólag Lucas-ra koncentrált, és rá sem eléggé. Egyáltalán nem tűnt olyannak, mint amilyennek megismertem az előző részben.

Még Jacqueline is, aki elméletben főszereplő semmi haszna, és értelme sem volt. Itt tűnt inkább egy buta és semmilyen lánynak, mint olyannak, akinek megismertem az előző részben. Inkább csak a statiszta szerepet játszotta, mint a főszereplőjét.

Az írónő gyorsan átszaladt az Easy történésein. Ahol párbeszédek és szórakoztató jelenetek voltak, itt tömény unalom, pár mondatban lerendezve.

Azt reméltem, ha már Lucas jelen élete ennyire silányra, és semmilyenre sikeredett, akkor Landon múltja megmenti a könyvet a totális csődtől.

De ez sem jött be.

Igen, az előző részben már megtudtuk hogy Lucas édesanyját meggyilkolták, és a fiú is jelen volt. Magát hibáztatta, és az apjával teljesen elhidegültek egymástól.

Itt hiába volt bőven taglalva, hogyan éli tovább Lucas az életét, mégsem tudtam meg egy fikarcnyival sem többet az édesanyjáról, vagy arról az éjszakáról.

Az írónő gondolt egyet, és elővette a legelcsépeltebb amerikai tinisztorit. Lucas hiába eszes, nem érdekli sem az élet, sem az iskola. Elzüllik, a tanulást is hanyagolja. Iszik, drogozik, később csajozik.

Annyi fény volt a sötétségben, hogy pár pillanatra felbukkant az a Lucas, akit imádtam az Easy-ben. Valamint a tetoválásoknak köszönhetően kezdett el gyógyulni. Ezeken a jeleneteken kívül kaptam egy klisés, és semmitmondó háttértörténetet.

Annyi haszna azért volt ezeknek a múltbéli jeleneteknek, hogy a sorozat folytatásában a két főszereplő bemutatásra került. Bár Boyce cseppet sem szimpatikus.

Azt reméltem, hogy Lucas tragikusan elvesztett édesanyjáról többet megtudok, és az édesapjával is leülnek és átbeszélik az elmúlt évek történéseit.

Ennek ellenére egyiket sem kaptam meg. Az utóbbi kimerült abban, hogy a fiatalok hazautaznak, és Lucas bemutatja az apjának Jacqueline-t , és minden szép és jó lett.

Reméltem, hogy több új jelenetet olvashatok a párosról, és még jobban megkedvelem őket. Esetleg a jövőjükbe is bepillanthatok.

Egyiket sem kaptam meg.

Nagyon dühös vagyok az írónőre. Az Easy tökéletes volt úgy, ahogy. Nem kellett volna ez a kötet. De ha mégis, akkor több életet és szenvedélyt kellett volna az írásba és a szereplőkbe fektetnie. Mert sajnos a történet annyira untatott, hogy el sem hittem hogy ez az Easy folytatása. Iszonyat nagy csalódást okozott az írónő és a könyv is.

Read More

Nalini Singh - Archangel's Legion

Fülszöveg:
Angels are falling from the sky in New York, struck down by a vicious, unknown force.

Vampires are dying impossibly of disease.

Guild hunter Elena Deveraux and the Archangel Raphael must discover the source of the wave of death before it engulfs their city and their people, leaving New York a ruin and Raphael’s Tower under siege by enemy archangels.

Yet even as they fight desperately to save the city, an even darker force is stirring, its chill eyes trained on New York…and on Raphael. Rivers of crimson and nightmares given flesh, the world will never again be the same…


Borító: 5*
Sorozat: Angyali vadász # 6
Kedvenc karakter: Raphael, Elena, Illium, Aodhan
Oldalszám: 384
Kiadó: Jove
Kiadás: 2013

 Mai napig nem értem, hogyan lehet az, hogy az írónőt még senki sem karolta fel.

Fantasztikus történetekkel ajándékoz meg minket, és a szereplők sem mindennapiak.

Nagyon hiányzott már, hogy a fő párosról olvassak. El sem hittem, míg nem azon kaptam magam, hogy szinte falom a könyvet, és régi ismerősként köszöntöttem őket.

Nem igazán emlékszem arra hogy mi is történt az Angyaltáncban. Annyi megmaradt, hogy Caliane felébredt, és Lijuan sem normális.

Ha az eddigi kötetek akciódúsak voltak, akkor ez még azokon is túltesz.

Már a könyv elején meghűlt bennem a vér. Nem azért mert olyan rossz volt, hanem mert Nalini már az elején bekeményített.

New York egéből nem csak a madarak, de angyalok is hullottak. Egyre több furcsa természeti jelenség követi egymást, és a Tanács tagjai is újabb erőkre tesznek szert.

A kötet elején lévő úgynevezett Aláhullás megadta a háborús, és drámai hangulatot.

Érezhető hogy valami készül, és mindenki Lijuan-ra tippel. Ha ez nem lenne elég, egy furcsa kór tizedeli a vámpírokat, ami a himlőhöz hasonlatos.

És persze ott van a fő páros is, és aktuális problémáik.

Röviden: Az olvasó egyáltalán nem unatkozik. Nalini mesterien adagolja az izgalmakat.

Nehéz a könyvről írni, hiszen olyan sok minden történik.

Hiába, Elena Raphael párja, mégis most kezdi feldolgozni, hogy ez mivel is jár. Raphael párjaiként kezelik, és erőt merítenek belőle is. Igazán jó volt erről is olvasni.

Egyre hangsúlyosabb a halhatatlansággal kapcsolatos problémák is. Teljesen megértettem Elena érzéseit. Nehéz lehet elfogadni, hogy míg Elena él, addig a barátai megöregednek és meghalnak.

Elena és Raphael kapcsolata igazán egyedi, és ennyi kötet után sem unom őket. Mindketten változtak az első kötet óta. Ennek ellenére Raphael ugyan olyan arrogáns és hűvös tud lenni ha kell. Egyszerűen imádom ezt az arkangyalt.

Elena is vét hibákat, néha ugyan azt, de tanul belőlük.

Nagy piros pont az írónőnek, hogy a Hetek tagjai is bőven kivették a részüket a történetből. Illium-ot mindig is imádtam. Most egy kicsit komolyabb volt mint azt megszoktuk, de hozta azt, amiért imádjuk. Nalini pedzegeti hogy egyszer arkangyal válhat belőle. Akarom is meg nem is, hogy így legyen.

Aodhan szerencsére egyre több szerephez jut. Örülök annak, hogy kezd megnyílni, hiába lesz ez egy hosszú folyamat.

Naasir-ra valamiért nem emlékeztem. Hamar megkedveltem, és fogalmam sincs hogy mi is lehet valójában. Nagyon várom, hogy a saját kötetét elolvassam.

A többiek elég kevés szerephez jutottak. Hiányoltam Jason-t, de a kötet előrehaladtával egyre többet szerepel. Méreg és Galen ha csak virtuálisan, de megmutatták magukat.

Nagyon tetszett, hogy Nalini nem felejtette el a novellákból megismert Nimra-t. Ha csak említés szinten, de felbukkant. Valamint az Ősöreg arkangyal, Alexander neve is egyre többször bukkan fel. Kíváncsi leszek, hogy az írónő mit tervez vele kapcsolatba.

Nalini valamiért nagyon elhanyagolja a többi arkangyalt. Elijah, Neha, Lijuan elég sokat szerepelnek a sorozatban, de a többiek szinte semmit. Jó lenne, ha Nalini ezt orvosolná.

Nagyon mérges voltam az írónőre, hogy minden arkangyal új képességeket nyert, csak Raphael nem. Hátborzongató dolgok történtek New York-ban, de új erőre nem tett szert.

Viszont a könyv végére megbocsájtottam. Érdekes, és halálos új "képességet" kapott, ha még kezelni nem is nagyon tudja.

A könyv vége, illetve a csata fantasztikus volt. Izgultam ahogy az kötelező. Hiába, tudtam hogy a fő párosnak baja nem lesz, mégis drukkoltam nekik.

Megható volt, ahogyan Raphael és az emberei kitartottak egymást mellett, hiába, Lijuan mindent elkövetett hogy megtörje őket.

Nem akartam hogy vége legyen a könyvnek, legszívesebben máris újraolvasnám.

Ennek ellenére van hibája a könyvnek. Nekem már sok volt a szex a páros között. Valamint a Jeffrey-vel való dolgok is ugyan ott tartanak és ugyan úgy, mint az első részben.

Ennek ellenére kötelező elolvasni a Nalini fanoknak. Úgy gondolom, hogy a hibáival együtt is a legjobb könyv a sorozatból!

Visszaolvasva az értékelésemet úgy érzem, hogy csak a töredékét adja vissza a könyvnek. De Singh az egyik, akinek a könyveiről nem tudok értelmes értékeléseket írni.

Nagyon remélem, hogy idén valamelyik kiadó lesz olyan jó, és felkarolja az írónő sorozatait, mert vétek veszni hagyni az írónő munkásságát!

Read More