Sherrilyn Kenyon - Unleash the Night

Fülszöveg:

„It's a predator eat predator world for the Were-Hunters. Danger haunts any given day. There is no one to trust. No one to love. Not if they want to live…”
An orphan with no clan that will claim him, Wren Tigarian grew to adulthood under the close scrutiny and mistrust of those around him. A forbidden blend of two animals–snow leopard and white tiger–Wren has never listened to anyone when there was something he wanted. Now he wants Marguerite.
Marguerite D'Aubert Goudeau is the daughter of a prominent U.S. Senator who hates the socialite life she's forced to live. Like her mother before her, she has strong Cajun roots that her father doesn't understand. Still, she has no choice but to try and conform to a world where she feels like an outsider. But the world of rich and powerful humans is never to meet the world of the Were-Hunters who exist side by side with them, unseen, unknown, undetected. To break this law is to call down a wrath of the highest order.
In order to have Marguerite, Wren must fight not just the humans who will never accept his animal nature, but the Were-Hunters who want him dead for endangering their world. It's a race against time and magic without boundary that could cost Marguerite and Wren not just their lives, but their very souls…

Jó ideje nem volt semmiféle életjel a blogon, ezért úgy döntöttem, hogy egyszerre két bejegyzést osztok meg veletek.

Szóval.. Kenyon… Aki egy csöppet is ismer, az tudja, hogy oda-meg vissza vagyok Kenyon könyveiért. Egy ideje hanyagoltam a könyveit, de most újra fellángolt bennem a fanatikus rajongó, szóval számíthattok jó pár Kenyon bejegyzésre.

A könyvről… Hol is kezdjem? A magyar kiadás eléggé megcsappant, de a rajongói szívem talál módot arra, hogy elolvassam ezeket a könyveket. Először is. Kezdjük Wren-nel. Lehet, hogy valaki azt se tudja ki ő, de aki csak egy kicsit is szereti Kenyon-t, annak nem okoz gondot rájönni, hogy Wren kicsoda. Igazából nem is nagyon értem, miért írt róla könyvet Kenyon. Mármint abból a szempontból, hogy nem igazán kapott eddig szerepet. Csak kétszer, de akkor sem többet pár mondatnál.

A két nő [Pszyché és Sunshine] odasétált egy biliárdasztalhoz, ahol egy Nick Gautier nevű fickó játszott Wrennel, a kisegítő fiúval. Wren csendes, szégyenlős típus volt, az aurája is elárulta, hogy a legszívesebben láthatatlan lenne.

De mégis, volt benne valami veszélyes. Mintha örömmel megküzdött volna bárkivel, aki elég bolond ahhoz, hogy megzavarja befelé forduló magányát.

Hosszú, sötétszőke haját rasztaszerű frizurában viselte. Világosszürke szeme már-már színtelennek tűnt.

~ Végzetes ölelés

Szóval akkor Wren-ről. Én már a Végzetes ölelésben szimpatizáltam vele, pár mondat ide vagy oda. Boldog mosollyal az arcomon kezdtem neki a könyvnek, de a végén nem a megszokott vigyorgással „csuktam” be a könyvet, hanem szemöldökráncolással. De erről később.

Ha még csak Vane kötetéig jutottál, és utána olvasod ezt, az sem baj. Jó pár spoiler-t lelősz, de… Kit érdekel? Én hál’Istennek olvastam Tabitha és Valerius kötetét, és csak ajánlani tudom. Nemsokára nálunk is megjelenik az ő kötetük. De ne tévesszen meg senkit a pornó cím és borító. Az egy fantasztikus könyv, az eddigiektől jóval sötétebb, és ott aztán történnek olyan dolgok…Na de vissza Wren-hez.

A Sanctuary-ban dolgozik, kicsit agresszív, hallgatag, és… Semmit sem lehet tudni róla. A kötet folyamán a szívemhez nőtt, bár nem annyira, mint a többiek. De Wulf-ot még is így megelőzi. Wren egy katagaria tigard.(Hóleopárd és fehér tigris). Fajtája utolsó képviselője, és nem igazán foglalkozik vele senki. Lévén, hogy most a Were Hunter-ekről van szó, a kedvenc Dark Hunter-eim színre sem lépnek. Ami… Cseppet sem tetszett. De! Kaptunk helyettük sok Vane-t, Fury-t, Dante-t és… Savitar-t! És persze ott van a Peltier család is. Szóval, igazi csemege. De nekem mégis hiányzott Ash, Zarek… Úgy mindenki. (Na jó Julian azért felbukkant, de ez édes kevés.)

Baby Wren.. Hát nem édes?

Wren ellentétben a többi kötet főszereplőivel, akik mind olyan… Alfa hím típusok, ő inkább csendes és meghúzódik. És mindenről tud, még arról is, amit mások észre sem vesznek. A kötet folyamán viszont a változás útjára lépett, és öröm volt olvasni, mennyire megnyílt, és a végén… Ő is beállt az alfa hímek közé.

Maggie szimpatikus volt. De semmi több. Ami a legjobban tetszett benne, hogy nem akadt ki, amikor megtudta, hogy Wren micsoda. Üdítő változatosság volt, hogy nem a tagadás volt az első, ami az eszébe jutott. Bár nem is értem. New Orleans… A természetfeletti melegágya. Olyan nehéz ott bármit is elhinni?

Na de mindegy. A kötet bővelkedik akcióban és humorban. Sok régi szereplő is feltűnik, és Vane bebizonyította, hogy érdemes arra, hogy a kedvenceim között szerepeljen. Aimee is egyre jobban közelít a kedvenc női karakter listáján az élbolyba. Mama Lo viszont… Hm. Eddig úgy ahogy megkedveltem, de most…

Ami viszont nem tetszett… Az egész kötetben azt vártam a legjobban, hogy mikor kerül a Jel Wren és Maggie kezére. Az utolsó oldalaknál már úgy voltam vele, hogy oké, nincs. Ennyi. Erre Savitar átadta egy „barátja” ajándékaként ezt a bizonyos Jelet. Erre cseppet elhúztam a számat. Ha eddig nem volt, akkor már ne is legyen. Ez olyan muszáj megoldás volt Kenyon-tól. Mint fentebb említettem, hiába imádom a Were Hunter-eket, tényleg örültem volna, ha legalább Ash betoppan, vagy valami.

Na és a könyv vége? Nem igazán értettem, hogy akkor Aristotle-val mi történt, és ez zavar. Többször elolvastam, de… Zavaros nekem ez az egész. Ha már itt tartunk. Aristotle-t nagyon megkedveltem, bár amikor Maggie-vel az történt, szimplán felkiáltottam, hogy mi van? Ez most hogy? Ilyen nincs! De végül csak meg lett ez is magyarázva. De cseppet sem tetszik. Maggie túl hirtelen tanulta meg az erejét kordában tartani. Egyáltalán, miért volt rá szükség?

Mindegy. Lényegében, szerettem olvasni ezt a kötetet, kedvet kaptam Dante novelláját újra elolvasni.

Jó párszor sikerült hangosan felnevetnem a könyv olvasása során, és alig várom, hogy olvassam a folytatást.

(Ha jók a számításaim, magyarul, 2015-ben fog nálunk megjelenni a kötet, bár remélem hogy nincs igazam, és lesz az 2014 is.)

  

Értékelés: 4,5

Borító: 4

Sorozat: Dark Hunter #9; Were Hunter # 3

Kedvenc karakter: Dante, Vane, Savitar, Fury, Aimee, Wren

Oldalszám: 378

Kiadó: St Martin's Press

Kiadás dátuma: 2006