A múlthavi szerzeményes posztomban
úgy búcsúztam, hogy előre félek ettől a hónaptól, hiszen...
Születésnapom volta a hónap közepén, és ilyenkor kötelező könyvet
venni/kapni. Nos, nem kellett volna ennyire félnem, mert nem vettem túl
sok könyvet. Meg is lepődtem magamon. Oké, az hozzátartozik, hogy a
Maximos rendelésemet áttettem erre a hónapra. Pedig onnan is rendelni
szerettem volna.
A hónapot egy antikváriumban
kezdtem. A Chrno Crusade nagyon régóta várólistás nálam, és az anime is.
Viszont míg nem olvasom a mangát, addig az animét sem kezdem el.
Viszont ebben az antikváriumban az első három rész 600 Ft/db volt,
szóval kár lett volna otthagynom.
Mivel a hónap közepén születésnapom volt, már megszokott nálunk, hogy én rendelek, a szüleim pedig finanszírozzák. Nem szoktam túlzásba esni. Maximum 2 db szoktam rendelni. Most sem volt másképp, mert a Lírán keresztül sikerült beszereznem az Unbreakable: Törhetetlen valamint a Storm: Vihar című köteteket 25%-os kedvezménnyel.
Nem csalódtam egyikben sem. Jó, a
Törhetetlentől többet vártam,de így is jól szórakoztam olvasás közben. A
Storm pedig...A Merrick fivérek és Hunter elvarázsoltak... Érzem, hogy
kedvenc lesz a sorozat.
Anna Rice munkássága nálam az imádom/utálom kategóriába sorolható. Annyira akarom szeretni, viszont a stílusa annyira egyedi, hogy több hónap kell, mire rászánom magam a könyvei olvasására. Viszont a Múmia kilóg a sorból, már ha lehet hinni a pletykáknak. Olvasmányosabb. És amikor úgy 2 éve megláttam a Szukits féle borítót... Csak annyit bírtam kinyögni, hogy nekem ez kell. Az egyik legszebb borító, amit valaha láttam. Szóval amikor a Szukits-nál 50%-os leárazás volt rá, összeálltunk pár mollyal, és megrendeltem. Nem olvastam még, de ami késik, nem múlik.
Natsuo Kirino-tól már olvastam a Kínt. Szerettem és undorodtam tőle egyszerre. Viszont amikor a postán jártam, és 690 Ft-ért árulták a Halál Istennőjét - ami várólistás nálam - nem haboztam.
A hónap utolsó vásárlása pedig - ahogy megszokhattátok - két újabb Anita Blake kötet. A Haláltánc a sorozat mélypontja volt nálam, viszont a Harlekin... Nagyon szerettem.
Nem estem túlzásba októberben, és ahogy remélem a november is hasonlóan fog telni.Viszont mindjárt itt a december, és akkor aztán nem győzök majd a jobbnál jobb akciók között válogatni.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése