Happy Birthday!

Gokudera Hayato

Nem is gondoltam volna egy évvel ezelőtt, hogy idáig eljutok. Pontosan egy évvel ezelőtt indítottam a blogom, és nem is gondoltam, hogy megéri ezt a kort. Igaz, a többi bloghoz képest fiatal, de számomra ez egy nagy lépés.
Sok munka volt, míg sikerült olyanra formálni, ami illik hozzám, de megérte. Voltak hullámvölgyek, de ez is kellett, hogy végre eldöntsem, hogy kitartok-e, avagy sem.
Nem is tudom, hogy mit kellene írnom. Nem akarok statisztikákat írni, mert annak sok értelme nincs. De azért...

Köszönöm a 14 rendszeres olvasómnak, hogy itt vannak. Jól esik, hogy vagytok páran, akiket érdekel a véleményem. Köszönöm azt a 8651 oldalmegtekintést is. Meglepő számomra, hogy ennyien jártatok itt. És remélem, a jövőben még többen látogattok el ide.

Mivel születésnapos a blog, ehhez kívánság is dukál. Nem kellett sokat gondolkodnom azon, hogy mit szeretnék. Szeretném, ha picit több élet lenne itt, kapnék visszajelzéseket, és az olvasóim is megosztanák velem a gondolataikat.
Remélem, a jövőben több visszajelzést kap az oldal, és többen osszátok meg velem a véleményeteket is. :-)

Read More

Rebecca Donovan - Elakadó lélegzet

Fülszöveg:
Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat… Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről, és a törékeny reményről.


Borító: 4
Sorozat: Csak lélegezz! # 1
Eredeti cím: Reason to Breathe
Kedvenc karakter: Evan
Oldalszám: 496
Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2013. október. 07

Úgy érzem, át lettem verve. Majdnem az összes blogger dicsőíti a könyvet, és a legrosszabb vélemény is 4 csillagos lett. Nem értem akkor, hogy lehet az, hogy nekem ez a könyv... Nem azt mondom, hogy nem jött be, de nagyon nagy csalódást okozott.
Vártam a könyvet. Érdekelt. Nem nagyon olvastam még a témáról, főleg YA könyvet nem. Erre kaptam egy...Nem is tudom.
Először is. Kezdem a fordítással, mert az sok helyen nagyon nem klappolt. A könyv elején olyan magyartalan és értelmetlen mondatok vannak, hogy először azt hittem, velem van a baj, hogy nem értem. De többszöri olvasásra is ugyan olyan értelmetlen volt, szóval csak nem velem van a baj.
Amikor kézhez kaptam a könyvet, nem igazán olvastam el a fülszövegét, mert tudtam, hogy miről szól a könyv. De olvasás közben gondolkodóba estem, hogy vajon hol is játszódik a történet, mert az nem volt megemlítve. Többször felbukkant az Új-Anglia kifejezés, és én hülye, egyből Angliára gondoltam. Jó pár oldal kellett, mire felfogtam, hogy tulajdonképpen New England-ról van szó. Így már értettem, mi ez az amerikai beütéses iskola.
Maga a történet.... Nagyon őszinte, és nagyon életszerű. A szerelmi szál tényleg szép, a bántalmazások nyíltak. Az olvasóban is ugyan olyan feszültség van abban a házban, mint Emma-ban.

A szereplők hitelesek. De hiába, Emma-t nem tudtam megkedvelni. Sőt. Dühös vagyok rá, haragszom rá, néhol irritál, néhol csak idegesít.
Emma többször is a fejünkhöz vágja:

" Ti ezt nem értitek."

Nos igen, valóban nem. Egyrészt azért, mert nem vagyok olyan helyzetben, mint ő. Engem nem  bánt senki. Másrészt nem tudom épp ésszel felfogni, hogy miért nem tudott a saját lábára állni, kiállni magáért, és otthagyni azt a házat.
Eleinte szimpatizáltam Emma-val. Sajnáltam hogy ilyen helyzetbe került, és együtt éreztem vele. Izgultam érte, nehogy Carol-al találkozzon, vagy ha mégis összetalálkozott a nővel, akkor ússza meg épp bőrrel. De egy idő után, már fortyogtam a dühtől, és kezdtem nagyon nem szereti Emma-t. Egy idő után már csak úgy tekintettem rá, mint egy gyáva, önző és duzzogós kislányra.
A könyv elején egyből feltűnt, hogy elszigeteli magát mindenkitől. Még a legjobb barátnőjétől is. Ez már nem tetszett, mert ha már legjobb barátnő, akkor legyen hozzá őszinte, és valamennyire nyitott is. Hiszen erről szól egy barátság. De Emma inkább begubózik, és ha valaki olyan mondd, vagy tesz, ami neki nem tetszik, leáll duzzogni, és felfortyan. Vagy, rosszabb esetben kibújik belőle a kisördög, és úgy megsérti az embert, hogy az egy életre megutálja.
Ami egy cseppet kiverte a biztosítékomat, hogy Emma amikor elmegy bulizni, és megkérdezik tőle, hogy mit kér inni ez a válasz: Diétás kólát.
Most komolyan. Nem akarok nyers lenni, de nincs is nagyobb gondja, mint hogy diétás kólát igyon?!
Egyszerűen nem tudtam/tudom megérteni Emma indokait. Számolja a napokat, hogy meddig kell még abban a házban maradnia, eltűr mindent, indokokat gyárt, hogy miért is marad. De kérdem én, miért kellene ott maradnia? Miért nem költözhet Sara-hoz?

Ez a szál - a bántalmazás, és annak eltitkolása - nagyon őszinte, és nagyon valóságos. Nem tetszett, hogy csak tűr, és tűr, és egy idő után már csak magában fortyog, és számolgat. Annyi lehetősége lenne, de egyikkel sem él.

Sara-t sem értettem, sőt, egyik szereplőt sem ebben a témában. Látják, hogy mi történik, de inkább hallgatnak, csak hogy Emma-val a viszonyuk megmaradjon. Persze Sara többször is hangot ad a kételyeinek, és a véleményének, de egy ponton Emma annyira megsérti, hogy úgy tűnik, a barátságuk a végéhez ért. Nem hibáztattam volna Sara-t, ha többet szóba sem áll Emma-val. Nagyon megsértette a lányt, és nálam ez volt az a pont, amikor elpártoltam Emma-tól, és csak távoli szemlélője maradtam az eseményeknek. Ami pedig a vitájuk után jött, az az egy mondat, az számomra megpecsételte Emma sorsát. Végleg elpártoltam tőle, és csak magamban fortyogtam:

" Távolról figyeltem [Sara-t], imádkoztam, hogy nézzen felém, lássa meg rajtam, mennyire bánkódom."

Ő bánkódik, amikor vérig sértette az egyetlen barátját?!

A lényeg a lényeg, Emma nem tett rám túl jó benyomást, és ezek után már csak olvastam, de nem éreztem át a helyzetét.

A szerelmi szál viszont nagyon szép. Nagyon megkedveltem Evan-t, főleg azért, mert olyan kitartó volt, és nem adta fel. Tetszett, hogy egy kis időre elhagyta a várost, így legalább Emma felocsúdott, és rájött, hogy fontos neki a fiú.

Viszont, haragszom Evan-re is, mert ő sem lépett, hogy elejét vegye Emma bántalmazásának. Egyik szereplő sem lépett, pedig mindegyiküknek megvolt rá a lehetősége.

Nagyon tetszett, amikor Emma elkezdte élni az életét. Az iskolában beszélgetett, bulizni járt. Társaságban volt. Akkor úgy éreztem, ez egy jó könyv. De utána megint jött a bántalmazás, a hazugságok a barátainak, hogy nem történt semmi, és végül ismét oda jutottunk Emma-val, hogy nem kedvelem.

Az utolsó fejezetben történtek valahogy várható volt. Én személy szerint nem lepődtem meg. A bántalmazás fokozatosan kezd egyre durvább lenni, és... Láttunk már elég filmet a témában, hogy tudjuk, mi lesz a vége az ilyesminek. De azt is tudom, hogy a főszereplőt nem szokás megölni, úgyhogy kíváncsi vagyok, mi lesz a folytatásban.

Összességében nagyon nem tudom, hogy mit érzek ezzel a könyvvel kapcsolatban. Szerettem is, és utáltam is egyszerre. Nem tudom, hogy a folytatást akarom-e olvasni. Azt sem tudom még, hogy megbántam-e, hogy megvettem.

Read More

Jamie McGuire - Veszedelmes sorscsapás

Fülszöveg:
Lehet-e túlságosan szeretni? Travis Maddox két dolgot őrzött meg az anyja halálos ágyán mondott szavaiból: Nagyon szeress! És még keményebben küzdj! A Veszedelmes sorscsapásban Travis életét könnyűvérű lányok, illegális fogadások és az erőszak teszik ki. De éppen akkor, amikor legyőzhetetlennek érzi magát, Abby Abernathy térdre kényszeríti. Minden éremnek két oldala van: a Gyönyörű sorscsapásban Abby mondta el, hogy látja a szerelmüket. Most elérkezett az idő, hogy Travis szemén át lássuk kettejük kapcsolatát, és újabb részletekre is fény derüljön.


Borító: 5
Sorozat: Gyönyörű # 2
Eredeti cím: Walking Disaster
Kedvenc karakter: Travis és a Maddox család
Oldalszám: 488
Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2013

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Talán azzal, hogy Ms. McGuire az év egyik nagy meglepetése volt számomra. Ismeretlen író könyvét nem szokásom csak úgy megvenni, de itt kivételt tettem. Az idei év első könyve számomra a Gyönyörű sorscsapás volt, és hiába, akkor olvasói válságban szenvedtem, Travis elvarázsolt, és nagy kedvenc lett a könyv.

Amikor kiderült, hogy idehaza is olvashatjuk Travis kötetét, örömtáncot jártam. Érdekelt, hogy Travis hogyan látta a kapcsolatukat, és úgy általában. Szerettem volna a bőrébe bújni. De a kisördög is kibújt belőlem, mert hát mit újat tudna mutatni a könyv?Kérdeztem én. Hiszen ugyan arról szól, ugyan az lesz benne, mint a Gyönyörű sorscsapásban. De ellenérvként szolgált az, hogy kit érdekel, kell a könyv, azonnal.

És meg kell mondanom...Imádtam a könyvet! Sokkal jobban, mint a Gyönyörű sorscsapást.

Ms. McGuire a prológusban már érzelmesen indít. Végre megismerhetjük Travis édesanyját, és láthatjuk hogyan alakulnak ki Travis egyes elvei.

Magam is meglepődtem, de a könyvet olvasva úgy éreztem, mintha nem is ugyanazt a történetet olvasnám, mint Abby szemszögéből. Travis narrálásával sokkal jobban élveztem a történetet, és ami az előző részben dühkitörésnek tűnt, és logikátlannak, az itt minden értelmet nyert. Megértettem Travis furcsa gondolatmenetét, értettem, hogy mit, és miért tesz. Az előző részben nem lehetett megérteni annyira Travis különböző lépéseit, de itt logikusnak, sőt, helyesnek tűnt. Travis esetében az volt a baj, hogy nem fejtette ki, hogy mit miért tesz. Mi persze tudtuk, na de Abby? Persze ebből alakultak ki a viták is. Majd a kibékülések is.

Pár részt átugrottunk, már ami az előző könyvet illeti. Néhány rész csak pár mondatba volt összefoglalva, ami igazán tetszett.
Láthattuk, hogy mi történik Travis-szel, ha nincs mellette Abby, és azt is, mit gondol a lányról.

És elérkeztem oda, hogy megkérdezzem magamtól, na meg persze Abby-től, hogy miért volt ilyen buta. Mert sokszor az volt. Az előző részben sem értettem egyet jó pár döntésével, de itt...Néha jól meglegyintettem volna, és ráordítottam volna, hogy: kislány, vak vagy?

Ha ezt a részt olvastam volna először, tuti, hogy Abby-t nagyon nem kedvelném. Állandóan elszaladt a konfliktus elől. Nála az volt a megoldás, ha lelépett Travis-től. Annyira elmosódtak közte, és Travis között a határok, de mégsem lépett sehová. Nyilvánvalóak voltak Travis érzései, Abby viszont... Falat emelt maguk közé.

Kicsit erőltetettnek tűnt nekem ez a Vegas szál, valahogy Abby nem tűnt annak, akinek Ms. McGuire be szerette volna állítani. Ez az előző részben is zavart, de itt még jobban.

Nagyon vicces volt egy fiú szemszögén keresztül látni a dolgokat, és voltak egyes dolgok, amikkel nagyon is egyet értettem Travis-szel. A Galamb becenév végre értelmet nyert. És így már nem is érzem annyira idétlennek ezt a megnevezést.

Az egy éjszakás kalandok, és a piálás...Ms. McGuire bámulatosan jól hozta ezt a vonalat. Jó persze, Travis sem tökéletes, sokszor nem is értettem, miért hiszi, hogy annyira el lenne cseszve, de ezen kívül...Annyira átjönnek az érzései, hogy az valami iszonyat. Így, hogy mind a két könyvet olvastam, most is azt mondom, hogy Travis sokkal jobban odavan Abby-ért, mint fordítva.

A Maddox családot imádom, remélem, kapnak ők is saját kötetet.

Ami viszont meglepetést okozott, hogy itt most America nekem kicsit sok volt. Nagyon sok. Párszor leütöttem volna.

A történet nagyjából ugyan az, mint Abby könyvében, de vannak új dolgok is. Na és az epilógus!

Imádtam. Travis felnőtt, kiegyensúlyozott és felelősségteljes!

Az egész könyv... Izzott. Hol a dühkitörések miatt, hol a féltékenység miatt, hol a szerelem miatt. Mindegy, milyen érzelemről van szó, Travis odateszi magát, az érzelmei egyből átjönnek. Megértettem őt, és vele együtt szenvedtem, ha nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerette volna.

Csak ajánlani tudom a könyvet!
Azoknak, akik imádták Travis-t, annyit mondanék: Itt még jobban imádni fogjátok!

Akik nem kedvelték meg a párost az előző könyvben: Higgyétek el, ez a könyv tetszeni fog!
Akik még nem is hallottak a sorozatról, vagy csak gondolkodnak az olvasásán: Mire vártok még?

Read More

Szerzemények # 2

Azt hiszem, egy új rovatom született. Eddig is szerettem megmutatni nektek, hogy mit sikerült egy hónap alatt összevadásznom, de a mostani szerzeményeimet imádtam fotózni.
Külön kis könyvben vezetem a vásárlásaimat. Szinte már betegesen. Mit-mikor-hol-mennyiért-mikor. És amikor ezt a listát nézegetem, mindig elkap valami vidámság, hogy milyen jó áron tudtam egyes köteteket beszerezni. Az e havi szerzeményeim:

• Laurell K. Hamilton: Anita Blake - 1 - Bűnös vágyak
• Laurell K. Hamilton: Anita Blake - 2 - Nevető holttest
• Nora Roberts: Álom trilógia - 1 - Merész álom
• Elizabeth Richards: Fekete város krónikái - 1 - A sötétség városa
• Rebecca Donovan: Csak lélegezz - 1 - Elakadó lélegzet
• Jamie McGuire: Gyönyörű - 2 - Veszedelmes sorscsapás

Ebben a hónapban reményeim szerint nem vásárolok többet, bár több Anita Blake kötetet kinéztem magamnak.
Mivel hónapok óta újra akarom olvasni az Anita Blake sorozatot, ujjongtam, amikor az egyik antikváriumban sikerült rátalálnom az első két részre. Mindegyik részt ( Fogat fogért-ig)  e-book-ban olvastam, de idejét láttam, hogy végre papír formátumban is beszerezzem a könyveket. Alkudtam egy keveset a Bűnös vágyak árából, mert azért nem kifogástalan, de így is jó vétel volt. Reményeim szerint, mire megjelenik a következő része, addigra a polcomon tudhatom az összes eddigi részét.

A két Hamilton kötet mellé - amit azóta sikerült is elolvasnom - végre sikerült beszerezni az egyik kedvenc Nora Roberts sorozatom nyitó darabját. Tudjátok mennyit kellett várnom, és vadásznom, mire sikerült - számomra - realis áron beszerezni? Mindegy, most örül a fejem, de rendesen.

Elizabeth Richards kötetét már akkor kinéztem magamnak, amikor a Maxim Kiadó játékot hirdetett a megjelenéseikből. Amint rátaláltam, egyből beleszerettem a borítóba. A fülszöveg is érdekelt, szóval nagyon várós volt. De pár hét után, amikor már megvolt a magyar fülszöveg, és borító - hála az Úrnak, megmaradt az eredeti - elbizonytalanodtam. Nem vagyok oda se a posztapokaliptikus, se a disztópiás könyvekért. Oké, ez nem diszópia, de na. Értitek. Áttettem a várólistámra, hogy majd valamikor elolvasom. Pár napra rá, jön a döbbenet, hogy sikerült megnyernem a könyvet a Blogturné játékán. Ez még semmi, a másik játékon sikerült a hozzávaló könyvjelzőt is megnyernem, bár az még nem érkezett meg. Mondanom sem kell, ujjongtam. Végre egy könyv, amit sikerült megnyernem. Nagy volt a döbbenet, hogy sikerült nyernem, mert nem igazán szoktam nyerni, hiába is játszom. Nagyon örülök a könyvnek, élőben még szebb, mint a képeken.

Rebecca Donovan és Jamie McGuire kötete pedig születésnapi ajándék volt a családtól, bár belepótoltam egy keveset. Mondjuk inkább azt, hogy 1,5 könyvet kaptam, és 0,5-öt én vettem, bár ez baromi hülyén hangzik.
A Maxim Kiadó jelenleg a kedvenc kiadóim közé lépett elő. Nem csak a remek könyveik miatt, hanem mert jó akcióik vannak, és megtartják az eredeti borítókat is. Amikor szeptemberben meghirdették az előrendelési akciót ( ami október 31-ig érvényes!) azt tudtam, hogy Jamie McGuire kötetét kötelező megrendelnem, hiszem imádtam a Gyönyörű sorscsapást, és Travis-t is.

Már csak azon kellett gondolkodnom, hogy mi legyen a második könyv, amit megrendelek. És végül Donovan mellett döntöttem, és tudom, hogy nem fogok csalódni. (Megelőlegezem ezt neki.)
És ha még nem lenne elég, a Maxim Kiadó ajándék Angyalsors noteszt is adott, amibe tuti, hogy egy árva betűt sem írok, mert vétek lenne összefirkálni. Imádom azt a kis noteszt, és kedvet kaptam, hogy elolvassam a könyvet is.
Emellett a Kiadó mind a három könyv mellé adott egy kis könyvjelzőszerűséget, amin a megjelent, és a megjelenő kötetek láthatóak, csak hogy még jobban tudatosuljon bennünk, hogy imádjuk a kiadót.
Ezek lennének az e havi szerzeményeim.
És most megyek, és elmerülök Travis gondolataiban... Amúgy mondtam már, milyen jól néz ki együtt a két McGuire kötet? Imádom!

Read More

Laurell K. Hamilton - A nevető holttest

Fülszöveg:
Anita Blake visszatér!
A város legdögösebb vámpírvadászának és halottkeltőjének még mindig nincs pasija, de problémája annál több. Először visszautasítja egy gazdag és befolyásos üzletember felkérését, hogy támasszon fel egy háromszáz éves holttestet. Nagy hiba. Aztán magára haragítja a valaha élt egyik leghatalmasabb vudu papnőt. Ez még nagyobb hibának bizonyul. Ha mindez nem lenne elég, Anita belekeveredik egy véres gyilkosságsorozatba is, melynek titokzatos elkövetője a békés kertvárosokban lakó családokat veszi célba. Lehet, hogy minden mindennel összefügg? Anitának minél előbb meg kell oldania a rejtélyt, ha nem akar újabb ártatlan áldozatokat. És kénytelen ellenállni a város új vámpírura, Jean-Claude csábításának is, különben mindörökre búcsút mondhat a lelkének.


Borító: 5
Sorozat: Anita Blake # 2
Eredeti cím: The Laughing Corpse
Kedvenc karakter: Anita
Oldalszám: 312
Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2003

Újraolvasás.
Ismét fellángolt az Anita Blake mániám. Terveim szerint a következő magyar megjelenésig az összes Anita kötetet birtokolni fogom.

Anita ismét bajba keveredett. Egy normális embernek elég lenne egy probléma is, de Anita az Anita, szóval hozzá csomagban érkeznek a bajok.
A könyv elején úgy tűnik, három szálon fog futni a történet. Ott van Harold Gaynor, és az ajánlata. Aztán ott van Dominga Salvador, az egyik leghatalmasabb vudu papnő, akit Anita sikeresen maga ellen fordított. És ott a titokzatos, és brutális gyilkosság, amiben Anita segítségét kéri a RETEK osztaga. Szóval Anita nem unatkozik.
De ami különálló cselekményszálnak ígérkezik, a könyv végére összeáll, és kiderül, hogy egy nagy egészet alkot.
Ez a kötet jobb volt, mint az előző. Anita hozta a megszokott formáját. Mindig bajba keveredik, és ha életveszélybe kerül, akkor is hozza a megszokott formáját. Szeretem Anita humorát. Szeretem, hogy ilyen tökös, és egyedül is megtudja magát védeni.

A könyv cselekményei... Kezdem Harold Gaynor-ral. Először egy egyszerű, hatalommániás embernek gondoltam, akinek hiába ott vannak a verőlegényei, a többiekhez képest ( zombik,vámpírok...) nem egy nagy szám. Hamilton hitelesen alkotta meg Gaynor karakterét. Már az első találkozás alkalmával érződik, hogy egy kapzsi, és gonosz alak. De bebizonyította, hogy a pénz beszél, és olyan dolgokba is belepiszkált, amihez nem kellett volna.
A leghatalmasabb vudu papnő, Dominga volt számomra a könyv totális gonosz karaktere. A többiek se voltak kutyák, de ez a nő... A könyv rá, és Anitára koncentrál. Az ő harcukra, ha lehet így mondani. Dominga nem játszik. Ha valaki magára haragítja, az nem menekülhet előle. Annyira hiteles volt a karaktere, hogy én is beleborzongtam, ahogy Anita szemén keresztül láthattam.

A gyilkosság szál elég brutálisra sikeredett. Hihetőnek, és hitelesnek éreztem a helyszínelést. Nem egy sima Miami Helyszínelők, ahol cenzúrázva vannak a mocskos részletek. Nem. Itt kaptuk mindent. Talán túl sok mindent is. Vér, mocsok, belsőség, csontok... És a leírások. Jó ég! Hamilton nagyon ért ehhez.
Eközben Anita egy percre sem pihen. Már-már csodálkozom, hogy mikor is alszik, mert mindig úton van, mindig belekeveredik valamibe.
És ha még ez nem lenne elég, Jean-Claude is "üldözőbe" vette. Örültem annak a pár közös jelenetnek, de engem Jean-Claude még most sem győzött meg. Nem érzem azt a kezdeti rajongást, amit kellene. Hamilton pedig próbálkozik megkedvelteti az ő karakterét is. Talán túlságosan is.
Mint írtam, a könyv pörög. De még pont abba a kategóriába sorolható, hogy nincs túlírva. Nem lépte át azt a képzeletbeli vonalat, aminél már azt mondom, hogy túl vannak pörgetve az események.

A végkifejlet nagyon tetszett. Anita jött, jól szétverték, és ő kamatostul adta vissza ezt a tartozást. Nagyon tetszett, ahogy végül elintézte a "gonosz brigádot". A könyv megemlíti az emberáldozatot is.
A háttérben mindig ott van ez a cselekmény. És ez a mozgatórugója is a könyvnek. Anita elítéli ezt, de végül mégis erre kényszerül. Nehéz ilyenkor megítélni, hogy helyesen, vagy helytelenül cselekedett, mert semmi sem fekete vagy fehér.
Amit hiányoltam, az a normális halottidézés. Anita megemlíti, hogy elmegy, de a következő oldalon
már éppen ébredezik.
Hamilton arra sem adott magyarázatot, hogy mi a különbség a Halottkeltők és a Nekromanták között. Ez bevallom, nagyon zavart.
De ami nagyon tetszett, az a sorozat borítói, és a beszédes címek. A kiadó nagyon eltalálta ezeket, emelem a képzeletbeli kalapomat előttük.

 

Read More

Laurell K. Hamilton - Bűnös vágyak

Fülszöveg:
Olyan világban élünk, ahol a legfelsőbb bíróság döntése alapján a vámpírizmus megengedett. Ahol a halottkeltőnek lenni hétköznapi foglalkozás. Ahol a természetfeletti ügyeket a rendőrség különleges osztaga kezeli. Ahol mindennapos dolog, ha az ember zombikba, vagy patkányemberekbe botlik St. Louis-ban valaki vagy valami gyilkolni kezdi a város legerősebb, leghatalmasabb vámpírjait. A rejtély felderítéséhez a vérszívók kénytelenek külső segítséghez fordulni. Ő Anita Blake. A legdögösebb halottkeltő és vámpírvadász a városban: Azt hitte, már mindent látott, de ez az ügy még neki is okoz meglepetéseket.


Borító: 4
Sorozat: Anita Blake # 1
Eredeti cím: Guilty Pleasures
Kedvenc karakter: Anita, Edward
Oldalszám: 246
Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2003

Újraolvasás.
Anitával a kapcsolatom még 2009/2010 környékére ugrik vissza. A könyvmolyságom kezdetén ismerkedtünk meg, de két éve egy kötetet se olvastam újra, és nem is folytattam. Amennyire imádtam, annyira... Nem utáltam meg, mert csak Anita Blake, de... Kiábrándultam.

Ez a sorozat igazi vízválasztó volt az életemben. Anita megmutatta, hogy léteznek olyan hősnők, akik nem szorulnak a szőke hercegük védelmére. Tudnak lőni, sőt elég érdekes és durva munkájuk is lehet.
A sorozat szereplői is újak voltak, hiszen vérállatokról sem olvastam még akkor, amikor a kezembe vettem a sorozat köteteit. A 8. illetve 9. könyvig imádom ezt a sorozatot, de ami utána jön...
De akkor most már rátérek a könyvre. Többször olvastam már a sorozatot, főleg az Obszidián Pillangóig. Szóval az alapozás megvolt. Tudtam nagyjából, hogy melyik könyvben mi történik, de olyan hézagos volt a memóriám, hogy sok dologra nem igazán emlékeztem.
Így, két év után újraolvasva a könyvet feltűnik, hogy mennyire érződik a könyvön, hogy ez egy sorozat nyitódarabja. Felszínesen vannak érintve a vámpírtémák, és a vámpírkultusz. Több hasonlóságot is észrevettem eközött és más sorozatok között. Pl: A vámpírok előjövetele. True Blood feeling. De mivel ez a könyv hamarabb íródott, mint Harris könyve, nem tudom hibáztatni Hamilton-t. Viszont, jó pár dologban hajaz Anne Rice köteteire, ami kicsit meglepett. Lehet azért, mert tavaly kezdtem a könyveit olvasni.
Nikolaos karaktere nagyon hasonlít Claudia-ra. (Anne Rice - Interjú a vámpírral) Ez eddig fel sem tűnt, pedig a filmet jó párszor láttam már.

Anita-t nagyon hamar megkedveltem, főleg a fura humora miatt. Nem jópofizik, többnyire az igazságot közli az emberrel, és eléggé szarkasztikus is. A munkáját egyenesen imádom, szóval igen, tényleg kedvelem a csajt.
Érdekelt volna, hogy hogyan is zajlik egy halottidézés, de úgy emlékszem, hogy a következő részekben lesz róla szó.
Ami nagyon tetszett, az a vámpírok, és azok szokásai. Szerintem ilyennek kéne lenniük. Hamilton ezt nagyon jól eltalálta.
Ami nagy pozitívum, az a kötetben zajló nyomozás, és bűncselekmény. Pörögnek az események, de még sincs túlírva. Hamilton megtartotta az arányokat, egyik sem ment a másik kárára.
Anita is - még - emberi, ha megsérül fáj neki, és nem sebezhetetlen, mint amilyen lesz.

Edward-ot sem felejtem ki, mert ő az egyik kedvenc karakterem. Elég beteges a viszonyuk Anita-val, de éppen ettől jó. Soha nem tudod, mire számíts Edward-tól. Soha nem tudod, hogy melyik a valódi arca.

Hamilton nagyon jól eltalálta ezt a sorozatot, kár, hogy a későbbiekben mennyire lesüllyedt a színvonala.

Viszont, ami nem tetszett, és ezt mindig megjegyzem, ahányszor elolvasom ezt a részt. Jean-Claude. Nincs vele bajom, még talán szimpatikus is - nem igazán emlékszem - de az, hogy szinte alig van jelen az egész  történetben, és Anita végzi el helyette a piszkos munkát...Ő ott nyugodtan pihen a koporsójában, és úgy kel ki, hogy ő a Város Ura. Igazságtalannak tartom, nem érdemelte ezt meg.

Ha nem is kedvenc könyv, de majdnem abban a kategóriába sorolható. És a sorozat borítói is mind csodásak.
Összességében, hiába nyitó darab, mégis nagyon ígéretes, és izgalmas. Akció, bűntény, humor és hihető karakterek. Na és persze Anita Blake.

Read More

Jeaniene Frost - Az első vércsepp

Fülszöveg:
Éjszaka a halandók nem érezhetik magukat biztonságban. Denise MacGregor jól tudja ezt, hiszen a legjobb barátnője a félvámpír Cat Crawfield, és a nő már többet vesztett, mint amit egy átlagember elviselni képes. A családja múltját titkok övezik, és egy démon már prédának jelölte ki Denise-t. Ám a túlélése most egy halhatatlantól függ, aki viszont csak arra vágyik, hogy megízlelje a nőt. Ez a halhatatlan pedig nem más, mint Bones barátja, Spádé, az erős, titokzatos vámpír, aki évszázadok óta bolyong a földön, és most védelmeznie kell a veszélyben lévő csábos halandót még azon az áron is, ha ezzel meg kell tagadnia önnön mivoltát. Bármennyire vágyik is Denise-re, Spádé tudja, le kell győznie sóvárgását, hogy együtt szállhassanak szembe a lidércnyomással. Máskülönben, amint lehull az első vércsepp, mindketten elvesztek.


Borító: 3,5
Sorozat: Night Huntress World #1; Cat és Bones - Complete World # 5
Eredeti cím: First Drop of Crimson
Kedvenc karakter: Ian, Bones, Cat
Oldalszám: 396
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2012

Nem is tudom, hol kezdjem. Csalódást okozott ez a könyv. Pozitívat és negatívat egyaránt.
Páran nehezményezték, hogy a megszokott Cat & Bones kötet helyett most Denise és Spade kötete jelent meg anno, de ha jobban megnézzük, akkor kiderül, hogy ha sorrendben olvassuk a könyveket, akkor ez következik. Utána Mencheres kötete, és végül a megszokott párosé.

Sokáig gondolkodtam, hogy kell-e nekem ez a könyv, szeretném-e elolvasni. Hiszen tény, hogy egyik szereplő sem áll hozzám közel. Denise konkrétan hidegen hagyott, Spade pedig... A viszonyunkat legjobban Phury-éhoz (J. R. Ward) tudnám hasonlítani. Úgy ahogy kedvelem, de nem érdekel, mi játszódik le a fejében.
Ezzel eljutottunk oda, hogy olvasva mások értékelését is, rájöttem, hogy Denise-el még bajok lesznek. Szinte mindenki csak szapulta, én pedig elbizonytalanodtam.
De nem számított, nem szeretek előítéletes lenni. De sajnos a könyv 30. oldalánál járva rádöbbentem, hogy a legjobb indulattal is maximum 4 csillagot kaphat tőlem.

Denise konkrétan idegesített. Ő kereste fel Spade-t, erre mindenért nyavajgott, hisztizett, durcáskodott és egyebek. Logikátlan volt, a belső monológja is abból állt, hogy ő mennyire nem szereti, hogy mindig hátrahagyják a harcokban, miért kell neki elmenekülni, tud ő segíteni. Édesem, inkább csak hátráltatnád őket, de ha halálvágyad van, én nem ellenkezem...

Spade-ra pedig rá sem ismertem. Mivel váltott szemszögű a könyv, Spade fejébe is bekukkanthattam, de amit ott találtam... Az első oldalakon már magában káromkodott, önző volt és...Egyáltalán nem annak a finom és segítőkész úriembernek nézett ki, mint amit eddig mutatott. De ahogy haladt a történet, visszatért a megszokott önmagához.

Szóval, ha a szereplőket nem igazán sikerült megkedvelnem, jön a logikus következtetés, hogy a történetet sem szívleltem. Pedig pont az ellenkezője történt. Mert maga az alapsztori az nagyon tetszett. Érdekes volt ez a démonos szál, és a nyomozás, kutatás még jobban.

A könyvet egyértelműen Ian, Cat és Bones vitte el a hátán. Amint Ian felbukkant, valahogy felpörgött a történet, és faltam a lapokat. Mindig is oda meg vissza voltam a pasasért, úgyhogy egy nagy piros pontot kap Ms. Frost. Az is tetszett, hogy hiába, Cat-ék itt csak mellékszereplők voltam, de nem vették el a fő párostól a sztorit. Megmaradtak a háttérben.

Fordulatos, humoros és akciódús a kötet, az tény. A fő páros nem igazán nyerte el a tetszésemet, de a történet annál inkább. (Ezért is vagyok bajba, a csillagozást illetően...Mert hiába, Ian felbukkanása után remek a könyv, de ott könyv eleje, és Denise...)

Amit nehezményezek, hogy Denise milyen hamar túl tette magát a férje halálán, és milyen hamar kezdett új kapcsolatba. Számomra ez egyáltalán nem hihető. Spade is megjegyezte, hogy neki 10 évbe telt túltenni magát a volt szerelmén.

Amit még kiemelnék, hogy Spade múltjába is betekintést nyerhettünk, kiderült, miért és hogyan került össze Bones-al és Ian-el. Ez tetszett, mert Bones konkrétan soha nem mondott semmit.

A fordítással most nem volt különösebb bajom, azon kívül, hogy a ghoul-ok most a halottevőkké avanzsáltak. Először elsiklottam efelett, azt hittem, valami új faj, vagy hasonló. De amikor Rodney és a halottevő egy mondatba került, akkor esett le, hogy tulajdonképpen miről van szó. De viszont az tetszett, és remélem ez a következő kötetekben is így marad, hogy ha egy új vámpír felbukkant, akkor az eredeti angol neve mellett ott lesz a magyarra lefordított is.

A végkifejlet is tetszett, végre Denise a talpára állt. Viszont az epilógus teljesen felesleges volt.

A borító...Már múltkor említtettem, hogy örülök az eredetinek, annak már nem, hogy Ms.Frost hogyan tudta az írni a könyv köszönet nyilvánításába, hogy :

"Óriási hálával tartozom Thomas Egnernek a lélegzetelállító borítóért."

Szó se róla, tényleg lélegzetelállító, csak nem olyan módon, mint ahogy Jeaniene képzeli. A pasi arcát simán kitakartam volna, mert ocsmány. Ha ezt nem nézem, akkor tényleg szép a borító.

Read More