Jennifer L. Armentrout - Ónix

Fülszöveg:
Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás…

Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.
De nem ez a legnagyobb problémánk.
A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.
És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.
Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak?
Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el?
És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmiek?
Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.
Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…


Borító: 4,5
Sorozat: Luxen # 2
Eredeti cím: Onyx
Kedvenc karakter Daemon
Oldalszám: 472
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2013.12.11. 

Alig vártam, hogy olvassam a könyvet. Amint befejeztem az Obszidián-t, azzal a lendülettel rendeltem is a folytatást. Szerencsém volt, hogy már decemberben megjelent az Ónix, és nem kellett hónapokat várnom. Most viszont jöhet a várakozás, és nagyon remélem, hogy pár hónap múlva már az Opált is olvashatom.

A történet ott folytatódik, ahol az Obszidián abbamaradt. Olyan érzése van az embernek, mintha csak lapozott volna egyet.
Az Obszidiánban Katy és Daemon összekapcsolódtak, és most jelentkeznek a hatásai ennek a lépésnek.
Katy megbetegszik, és kórházba kerül. Ami egy mezei influenzának indul, kiderül, hogy sokkal több. Mivel Katy és Daemon összekapcsolódtak, ennek következtében a lány mutálódik. Átváltozik egy ember-luxen hibriddé. A képességei is megmutatkoznak. A tárgyak körülötte eltörnek, ajtók és ablakok nyitódnak ki. Katy nem hiszi, hogy köze lenne hozzá, de amikor napokig megmagyarázhatatlan dolgok történnek, akkor már ő is elgondolkodik azon, hogy mégis mi történik vele.
És ennek tetejében egy új srác is felbukkan, és nem véletlenül...

Bevallom őszintén, hogy kicsit tartottam a könyvtől. Az Obszidián már az első oldalon beszippantott, de itt jó pár oldal eltelt, és még akkor sem éreztem azt a bizonyos érzést, hogy elkapott a könyv. Megijedtem, de a félelmem alaptalan volt. Bő 80 oldal után végre elkapott a gépszíj, és igen, ismét pár óra alatt befaltam a könyvet.

A történet számomra lassan indult be. De amilyen lassan indult, olyan pörgős, és eseménydús lett.

A könyv most az érzelmekre koncentrál. Katy és Daemon között még mindig működik a kémia. Sőt! Sistergett a levegő közöttük. Kezdik megismerni egymás, és kezdenek közelebb kerülni egymáshoz.

Daemon eldöntötte, hogy Katy az övé lesz. Ennek érdekében megtesz mindent, hogy levegye a lábáról a lányt. A kedvenc epres turmixtól megkezdve a rózsáig mindent bevetett, és lássuk be. Daemon Black előbb vagy utóbb eléri azt, amit akar.
A két szereplő sokkal több időt tölt együtt, és most már Daemon sem talál ki holmi kifogást,hogy miért. Csak egyszerűen a  lánnyal akar lenni.

Daemon is a változás útjára lépett. Az előző részben annyira bunkó és arrogáns volt, hogy nem tudtam néha eldönteni, hogy imádom vagy esetleg jól felpofoznám-e. Bár a kettő néha együtt jár.

Most viszont visszavett magából. Most is bunkó, sokszor seggfej de sokkal lightosabb, mint volt. És ne feledkezzem meg arról sem, hogy kedves és törődő. Többet mutatott most magából, megosztotta Katy-vel a gondolatait. Bevallom, tetszett ez a Daemon. De a kőbunkó picit jobban bejön.

Katy és Daemon kapcsolata nagyon tüzes. Hol marják egymást, hogy egymásnak esnek. Az előző részben szinte szétszedték egymást, már ami a szópárbajokat illeti. Itt most ez is lightosabb volt.  A kedvenc jelenetem egyértelműen a vlogolós rész. Magam előtt láttam, és imádtam!

Katy is hozta a formáját, még mindig kedvelem. Egy igazi könyvmoly, és az olvasó már csak ezért is szimpatizál vele. Szeretem azt Katy-ben, hogy saját maga akarja megoldani a problémáit. De vannak helyzetek, amikor fel kell tudni ismerni, hogy a dolgok túlnőttek rajtunk, és segítséget kell kérni. Katy sajnos ezt nem tette, és meg is lett ennek a kára. Haragudtam rá, főleg azért, mert minden ott zajlott előtte, és nem vett ebből észre semmit.

Kíváncsi voltam, hogy az írónő milyen történettel áll elő. Tudtam, hogy az Arum vonalat nem ismétli meg. És mivel már az Obszidiánban megemlítette a Védelmi Minisztériumot, szinte tudtam, hogy most ők lesznek a középpontban. De az írónő ezt is megspékelte, szóval ámultam, és bámultam.

A történet jobb, mint az előző. Itt már nem csak Katy és Daemon kapcsolatának alakulása folyik, hanem annál több.

Felbukkan egy új fiú az iskolában. Blake szinte mindenkit levesz a lábáról, kivéve Daemon-t. Annyiféle nevet gyártott Blake-nek, hogy már csak nevetni tudtam rajta.

Mivel új fiú, felmerül a kérdés, hogy lesz-e szerelmi háromszög. Megnyugtatok mindenkit, hogy ennek az esélye sem áll fenn. Persze Katy találkozgat Blake-el, de inkább azért kedveli a fiút, mert normális. Katy kicsit ki akart szakadni a luxenek világából, és Blake tökéletes volt ehhez a lépéshez. De nem sokáig. Kiderül, hogy a fiú olyan olyan, mint Katy. Ő is összekapcsolódott egy luxennel, és segíteni akar a lánynak, hogy a képességeit uralja.

Katy bízik is a fiúban, meg nem is. Nos, én helyette is túl paranoiás voltam. Senkiben nem bíztam, csak Daemon-ban, és mindenkiben az ellenséget láttam.
Katy természetesen elkezdi az edzéseket Blake-el, ami Daemon-nak egy cseppet sem tetszik.

Blake edzésterve cseppet sem veszélytelen, és ha Katy helyében lettem volna, tuti, hogy felgyújtom a srácot. Lehetett látni, hogy valami nem stimmel vele, és a végén...

A könyvben nem egyszer felbukkan a Minisztérium, ami cseppet sem tesz jót a szereplők lelki békéjének. Daemon persze most is a helyzet magaslatán állt. Részben.

A könyv folyamán nem egy megdöbbentő tényre fény derül. Mit akar a Minisztérium? Kik dolgoznak nekik? Nos ezekre meg is kapjuk a választ...

Az írónő remekül ír, ez nem vitás. Érezni a könyv hangulatán, hogy kezd egy kicsit sötétebb, komorabb lenni. Persze Daemon generál jó pár vicces pillanatot, de mégis, ott az érzés. A vihar előtti csend. Talán ezért is volt lassabb a könyv eleje.

Izgalmas volt a könyv, főleg, amikor Katy meglátja Bethany-t. Onnan aztán megindul a spekulálás, és a reménykedés. Hiszen kiderült, hogy ha egy luxen és egy ember összekapcsolódik, egyik sem élhet a másik nélkül. Ha az egyikük meghal, vele együtt hal a másik is.

Tudtam én, hogy Dawson életben lesz. Túl sokszor bukkant fel a neve ahhoz, hogy ne így legyen. De mégis, annyira izgultam érte. És Bethany-ért is. Nem értettem, miért nem szökik el Katy-vel. De ennek is biztosan meglesz az oka.

A végkifejlet nagyon ütős lett. Amikor Katy-t elrabolták, magamban fohászkodtam, hogy nehogy vége legyen a könyvnek, mert különben olyan levelet írok az írónőnek....

Amik viszont nagyon sajnálom, az Adam. Ebben a könyvben igazán megkedveltem, erre mit csinál Armentrout? Na mit? Annyira nem akartam ezt. De Armentrout egyáltalán nem bánik kesztyűs kézzel a szereplőkkel, amit díjazok is, és közben meg a falat kaparom tőle.

Ami a negatívumokat illeti. Katy édesanyja reakciója amikor meglátta a párost egy ágyban, cseppet sem tetszett. Ártatlanul aludtak,erre Katy anyja olyan patáriát csapott, hogy csak pislogtam. Nem értettem, hogy miért van úgy kiakadva, főleg, hogy ő is bepasizott. És irtó nagy lépésben haladtak, én nekem ez nagyon nem volt hihető.
A másik. Katy érzelmi változásai. Eleinte tetszett, hogy nem bízik Daemon érzéseiben, de amikor mindent az összekapcsolódásra fogott, akkor egy idő után már legszívesebben felpofoztam volna. Katy, bízz egy kicsit jobban Daemon-ben!

Dee az előző részben nagyon szimpatikus lett, itt viszont... Semmit sem csinált azon kívül hogy evett, és csókolózott Adam-el. Mi értelme volt, hogy akkor jelen legyen?

Az utolsó pár fejezeten szinte a körmöm rágtam. Reménykedtem benne, hogy Dawson végre előkerül. Amikor már egy karnyújtásnyira van, Armentrout megint kitol velünk. De az utolsó oldalakon...

Nem is tudom, hogy mit gondoljak a könyv végéről. Egyértelműen öröm, de mégis...Tudja az olvasó, hogy Dawson megváltozott.És hogy még mi lesz itt!

Kedves Kiadó! Remélem minél hamarabb olvashatjuk a folytatást, mert ez így nem járja! Főleg úgy, hogy ismét kaptunk pár oldalt Daemon szemszögéből.