Fülszöveg:A fegyver semmi, ha nincs mögötte az ember, aki tartsa.
A világszerte méltán népszerű írónő új regénye olyan problémákat feszeget, amelyek nemcsak Amerikában, hanem Magyarországon is egyre inkább gondot jelentenek: visszaüssön-e, akit bántalmaznak? Érdemes-e minden értékítéletet és meggyőződést feladni, csak hogy befogadjpn minet a közösség? Mekkora a szülők felelőssége, és meddig terjed a tanároké, a társaké, a környezeté?
Homokba dughatjuk-e a fejünket, vagy ezzel csak magunkat és gyermekeinket veszélyeztetjük? Lehet, hogy nem elég jól, nem élég okosan szeretjük őket, és így nem is tudjuk megvédeni őket se maguktól, se a világtól?
Borító: 3,5
Sorozat: -
Eredeti cím: Nineteen Minutes
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 552
Kiadó: Athenaeum
Kiadás: 2008, 2015
Hogyan és mit is kellene írnom? Nem tudom. Nem lehet annyival letudni ezt a könyvet hogy igen tetszett, vagy nem, egyáltalán nem tetszett.
Hiszen egy nem mindennapi témához nyúlt az írónő.
Évek óta aktuális ez a téma, viszont az elmúlt időben egyre több hasonló cselekmény történik. Amikor erről hall az ember, mindig felteszi a kérdést. Miért tette? Miféle beteg ember az ilyen?
Ez a könyv megmutatta - ha csak egy kicsit is - hogy mi zajlik egy ilyen ember fejében.
Mi kell ahhoz, hogy egy középiskolás fiú egyik napról a másikra kiforduljon önmagából és tömeggyilkossá váljon?
Nagyon nehéz erről írni, megfogalmazni, hogy mit is gondolok. Ami a legjobban meglepett, hogy ismét egy olyan könyvre bukkantam, ahol a szerző hangja eltűnt, helyette a szereplői meséltek. Mivel ez az első Picoult regényem, fogalmam sem volt milyen az írónő stílusa. De mindegy is volt, ahogy elkezdtem a könyvet. Beszippantott, és a szereplők vették át az irányítást.
A könyv több szálon és idősíkon fut. Megismerjük a kötet főbb szereplőit. Az életüket, és a viszonyukat Peter-rel.
Nem akartam senkivel sem szimpatizálni. Olyan akartam lenni mint Alex bírónő, aki csak a tényeket látja, az érzelmeket pedig megpróbálja kizárni. De rá kellett jönnöm - főleg a könyv közepénél - hogy ez sem fog sikerülni.
A könyvet olvasva úgy éreztem hogy ez nem fikció, hanem egy dokumentumregény. Itt van Peter, aki bármelyik középiskolás diák lehet. Kit nem szekáltak egyszer is az iskolában? Kin nem nevettek és zárták ki egy csoportól, csak azért mert a többiek, a menők megtehették?
Úgy érzem, hogy minden középiskolásban ott van egy kis Peter. De vele ellentétben mi tudjuk hogy hol a határ. Valamint, míg másokat elvétve, kis ideig bántalmaznak, addig Peter-nek ezt 12 évig el kellett viselnie. És elég egy apró történés, egy stresszor, és Peter-ből kirobban minden, és ennek több százan lesznek áldozatai...
Kész hullámvasút volt nekem ez a könyv. Hol szimpatizáltak, hol megdöbbentem. Sajnálkoztam és elítéltem. A könyv végére csupán a tömény sajnálat maradt.
Könnyű lenne azt mondani hogy Peter a hibás. Viszont ahogy halad a könyv, és egyre több mindenre derül fény kiderül, hogy az apró események formálták Peter tetteit.
Az apja Lewis aki boldogságkutató mindent kutatott, csak a saját családja boldogságát nem. Nem látta hogy mi történik egyik fiával sem.
Akire a legjobban haragszok, és elítélek az Lacy, Peter anyja. Eleinte szimpatizáltam vele, viszont ez hamar el is múlt. Nem látta hogy mi történik a fiával, és amikor kiderült hogy bántalmazzák, akkor ő vagy biztatta a visszavágásra, vagy megfenyítette. A kötet során többször felmerül benne, hogy gyűlöli Petert. Lacy kizárólag más gyerekével volt elfoglalva, a sajátjára rá sem nézett.
Tetszett, hogy az írónő több idősíkot használt. Bemutatta hogy Peter egész életében egy kedves és érzékeny gyerek volt. Ezt a Peter-t sajnáltam, és fájt érte a szívem.
A középiskolás tömeggyilkost viszont nem tudtam sajnálni. A kötet folyamán többször az az érzésem támadt, hogy Peter egy álomvilágban él. Nem fogta fel hogy mit tett, és hisztizik, mint egy kisgyerek.
Viszont ahogy megkezdődik a tárgyalás...Sőt, már az előtt Peter kezdi felnőni, kezd önmaga lenni. Elmondja a véleményét, még ha ez az anyjának nem is tetszik.
" Aki bement a Sterling High-ba és lövöldözni kezdett, nem egy hidegvérű, mindenre elszánt gyilkos volt. [...] Hanem egy rémült, megfélemlített fiú volt, aki mindig is kétségbeesetten kereste a védelmet - de sohasem kapta meg.
A kötet másik fő szála az Josie-é, Peter gyerekkori barátjáé, aki időközben átpártolt a menőkhöz.
Nagyon sokáig próbálkoztam azzal hogy megértem Josie-t. Miért olyan amilyen. Miért maradt Matt-el, aki nyilvánvaló hogy erőszakos és bántalmazta is? Miért annyira fontos neki a népszerűség?
Hiszek benne, hogy ha egyszer is, a legapróbb gesztust is megtette volna ő vagy bárki Peter felé, akkor Peter nem tette volna azt, amit.
Mondhatnám hogy meglepett az, ami a kötet végén Josie-val történt, de akkor hazudnék. Tudtam hogy van valami köze az egészhez. Viszont ahogy kezelte a dolgokat...Nem tudtam sajnálni érte.
Akiket valóban sikerült megkedvelnem az Alex bírónő. Hiába olyan amilyen, mégis megteszi a tőle legtöbbet.
A szerelmi szálat nem tartom igazán fontosnak, de végre Alex is megkapta azt, ami jár neki.
Jordan mint ügyvéd eleinte nem győzött meg, de a kötet végére sikerült megkedvelnem.
Amim kifogásolok, az a tárgyalás menete. Úgy gondolom hogy egy ilyen esetnél mindenkit előkerítetek a vádlott életéből. Minden apró momentumról tudnak.Ebből a szempontból az ügyvédek munkája elég silány.
Nem tudtam hogy mi lesz Peter-rel. Felmentik? Elítélik? Túléli?
Mi lenne igazságos az ő esetében? Megérdemli, vagy nem a börtönt?
Peter szemszögéből írt utolsó fél oldalba szinte belesajdult a szívem. Sejtettem hogy így fog végződni, de mégis...
Nagyon tanulságos, de egyben megrázó ez a könyv. Minden középiskolás kezébe belenyomnám, és biztatnám hogy olvassák el.
Maradandó élmény maradt a könyv, és biztos, hogy többször újra fogom olvasni!
A könyvek köszönöm az Athenaeum Kiadónak!
