2013. 06. 01.

Sarah Dessen - Tökéletes

Fülszöveg:
Jason tökéletes. A zárkózott, maximalista Macy is az akar lenni, ezért jár a fiúval. De létezik-e tökéletes ember, és egyáltalán jó-e hibátlannak lenni? Macy sokáig úgy érzi, a válasz igen. Ezen a nyáron azonban megismerkedik egy egyáltalán nem tökéletes csapattal: a Wish partiszervíz fiatal munkatársaival. Ez a barátság és az új szerelem a büntetett előéletű, de jóravaló és művészi hajlammal megáldott Wesszel felszabadítja, boldogabbá teszi, s átértékelteti a lánnyal egész addigi életét, kapcsolatát „tökéletes” édesanyjával. Végre elkezdheti feldolgozni imádott apja halálát is, amiért alaptalanul felelősnek érzi magát.



Szeretem Dessen könyveit. Tavaly végre eljutottam odáig, hogy elolvassam az egyik könyvét, és nyilvánvaló lett, hogy Dessen-nek a kedvenceim között a helye. Az első könyv, amit olvastam tőle, az Egy felejthetetlen év volt. Rá pár hónapra a Figyelj rám is bekerült az olvasott könyveim közé, bár annyira nem fogott meg, mint az első könyve. Hiányoltam belőle valamit.

És most, hogy ezt a könyvet is elolvastam, rájöttem, hogy mit. Itt is hiányzott valami. Nagyon szerettem, de mégis, van valami, ami hiányzik. Kicsit ellentmondásos ez, tudom.
Dessen ezzel a könyvvel is megmutatta, hogy nem átlagos young adult könyveket ír. Nincs instant szerelem, nincs tipikus amerikai középiskola. Minden könyve valami olyanról szól, amit mindannyian átéltünk már, vagy át fogunk élni.
Macy-t hamar megkedveltem. Átéreztem a helyzetét, és együtt is éreztem vele. Mivel inkább apás vagyok, mint anyás, belegondoltam, hogy én mit tennék az ő helyzetében. Hogyan dolgoznám fel azt, ami vele történt… Nem is tudnám.
Az első oldalon már mosolyogtam, köszönhető ez Jason-nek. Nem azért, mert olyan marha vicces volt. Inkább azért, mert én is nagyjából azt csinálom elutazás vagy csak simán a házból való kilépés során, mint ő. Százszor átnézem a táskám tartalmát, de tuti, hogy még így is otthon hagyok valamit.
Ez a Dessen kötet döbbentett rá, hogy… A főszereplő – ez esetben Macy – élete hogyan kerül egyenes vágányra. Nincs a 10. oldalon egy helyes srác, és 50 oldal múlva szerelem. Nem, itt, és más Dessen kötetben is a szerelem amolyan kiegészítő, mint fő szál. És ez döbbentett rá, hogy pontosan ez hiányzik nekem Dessen köteteiből. A figyelj rám-ban, és itt is, először barátság alakul ki a szereplők között, és abból lesz szerelem. Míg a figyelj rám-ban egyáltalán nem éreztem a kémiát a két főszereplő között – és bosszankodtam is, hogy inkább maradtak volna barátok – itt megvolt a kémia, de Dessen valahogy nem foglalkozott vele eleget.
Wes nem mutatkozott meg eléggé. Hiába az igazmondós játék, inkább csak tényeket tudtam meg róla, mint a valódi érzéseit, gondolatait. De még így is, valahogy sikerült megnyernie magának.
Macy esetében nyilvánvaló volt, hogy vonzódik Wes-hez, de még így sem kapott elég hangsúlyt a dolog.
A Wish társaságát sem így képzeltem, de abszolút pozitívan csalódtam. Delia abban a pillanatban megnyert magának, ahogy felbukkant. Csak úgy, ahogy Kristy. Monica-val nem jutottunk közös nevezőre, de a sok Nanemá megszólalása mosolyt csalt az arcomra. Bert és az ő Armageddonja pedig… Párszor idegesített, de a kocsija ellensúlyozta a helyzetet.
Ami még zavart, hogy nem tudtam, hogy ki hány éves. Macy életkora nyilvánvaló, na de a többieké?
Nagyon tetszett Macy változása, hogy a tökéletesből hogyan jut el oda, hogy élvezi azt, amit és ahogyan csinálja. Ezzel párhuzamosan elkezdi feldolgozni az édesapja halálát, ami részben köszönhető a testvérének is. Az édesanyját sem tudtam elítélni, hiszen mindenki másképp kezeli az ilyen traumákat. De sokszor ráordítottam volna, hogy kezdjen már valamit a helyzettel, és álljon talpra, foglalkozzon Macy-vel.
Be kell vallanom, hogy faltam a könyvet. Őszintén szólva, minden Dessen kötetet pár óra alatt elolvastam. Ezt próbáltam legalább egy napig elhúzni.
Összegezve, nekem hiányzik a kötetből a… Hogy is mondjam. Az intenzív szerelem. A tüzes, intenzív szerelem. De pozitívum az, hogy itt már éreztem a kémiát a szereplők között.
Alig várom, hogy ismét a kezembe vegyek egy Dessen kötetet. Hiába, van, ami hiányzik nekem a könyvekből, de így is teljes bizonyossággal állíthatom, hogy megéri rászánni az időt, és hamarosan azt veszed észre, hogy Dessen a kedvenceid között szerepel.


Értékelés: 4,5
Borító: 4
Sorozat: -
Kedvenc karakter: Delia, Kristy
Oldalszám: 382
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás dátuma: 2012

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...