Bbabri blogja: Fortune Hunters

Hogyan kerülhet Meadow Szarvas ekkora bajba egy apró hazugság miatt? Devlin Fitzwilliam rajtakapta a házában, ahová egy felbecsülhetetlen értékű festmény miatt tört be. Meadow kétségbeesésében azt hazudja a férfinak, hogy amnéziában szenved. A férfi azonban erre kijelenti, hogy ő a férje. Amikor Devlin alattomos tervére fény derül, Meadow egy párbaj közepén találja magát, ahol igen magas a tét. Egy pillanatra sem meri levenni a szemét a férfiról, és nem is akarja; ugyanakkor a veszély még csak ezután jön. Egy harmadik játékos is felbukkan, és megpróbálja megölni mindkettőjüket.

Újraolvasás.

Ez a könyv (sorozat) is abba a kategóriába sorolható, amit évente párszor újraolvasok. Szeretem Dodd stílusát, szeretem olvasni a könyveit, és szeretem ezt a sorozatot is, annak ellenére, hogy az utolsó részt nem jelentette meg a kiadó, pedig azt vártam a legjobban.

Az írónő ebbe a sorozatba beletette két másik sorozatának szereplőit is, ami kicsit meg is lepett. Jó, Gabriel-ről eddig is tudtam (Lost Texas Heart) hogy szerepel, és igazából ehhez a sorozathoz tartozik. De most fedeztem fel egy másik sorozat szereplőit is, bár ezt annak tudom be, hogy 2011-ben jelent meg itthon az írónő másik sorozata. A könyv folyamán többször feltűnt Firebird neve, de nem igazán foglalkoztam vele. Jó pár oldalnak kellett eltelnie, mire rájöttem, hogy Tűzmadárról van szó, a Sötétség Örökösei sorozatból. Csak itt éppenséggel a fordító meghagyta a hölgy eredeti nevét. Már olvastam azt a sorozatot is, és emlékszem rá, hogy feltűnt ott Sharon, Meadow anyja. Ez egy kis észrevétel volt, hogy az írónő mennyire összeszövi a szálakat a sorozatai között.

De vissza a történethez. Az alapsztori szerintem fantasztikus, ilyenről még nem is olvastam. Tetszett, hogy mind a két szereplő hazudik a másiknak, de közben tudják, hogy a másik hazudik. Remélem értitek.

Meadow tipikus művész. Egyes írónők olyan jól formázzák az ilyen karaktereket, hogy öröm róluk olvasni. Meadow bohókás, vicces, okos és barátságos, emellett hazudik, mint a vízfolyás. Nagyon megkedveltem őt, de a könyv végére kicsit veszített a varázsából. Egyrészt, kicsit meguntam már a könyv felénél, hogy még mindig hazudozik, és nem vallja be az igazságot Devlin-nek, pedig a férfi nem egyszer adott neki lehetőséget. Másrészt, a biztonságos szex fogalmát félresöpri azzal, hogy most nincs abban az időszakban, hogy teherbe essen, szóval nem kell védekeznie, mert milyen dolog már, hogy egy „gumi” gátolja meg őket abban, hogy érezzék a másikat… Ezzel eléggé megcsappant a szimpátiám, főleg, hogy a végén kiderül, hogy terhes. Ennyit a „nem vagyok abban az időszakban” dologról. Harmadrészt, amikor kiderül, hogy Devlin tudta, hogy kicsoda a lány, akkor még Meadow volt felháborodva, hogy nem ajánlotta fel a férfi a segítségét. A férfi belement a játékba még a könyv legelején, megengedte hogy ingyen ott éljen vele, etette, ellátta, és még sorolhatnám. Nem szeretem a mártír főhősöket, és Meadow nagyon abba az irányba haladt. Ennek ellenére nagyon megkedveltem.

Devlin karaktere nem ismeretlen. Láttunk már pár hasonló karakter, és még látni is fogunk. Érzelemmentes üzletember, aki csak a sikert hajszolja, nem törődve mással. A könyv folyamán rengeteget fejlődött, meg tanult együtt érezni másokkal, nevetni, és élvezni az életet.

Egy enyhe krimiszálat is beleszőtt az írónő a történetbe, bár nem volt meglepő, hogy ki a tettes. Azt viszont sajnálom, hogy a könyv végén nem derült ki, mi lett Mr. Hopkins-al.

A mellékszereplők kidolgozottak, a kedvencem Negyedik lett. Igaz, tipikus gazdag ficsúr, de mégis megkedveltette magát velem.

Roberto és Brandi is szerepelt pár mondat erejéig, és kicsit előrébb haladt a fő szál is. Rengeteget nevettem olvasás közben, biztos, hogy még párszor el fogom olvasni a könyvet. És a borító sem olyan borzasztó, mert tényleg köze van a történetez. Csak a fekete hajú hölgy hajával kellett volna valamit kezdeni.

Értékelés: Régi: 5; Új: 4,5

Borító: 4

Sorozat: Fortune Hunters # 2

Kedvenc karakter: Devlin

Oldalszám: 334

Kiadó: Alexandra

Kiadás dátuma: 2009

Christina Dodd - A baj magassarkúban érkezik

2/02/2013 03:23:00 du. 2013-ban olvastam, 4.5*, Alexandra, Christina Dodd, Fortune Hunters, humor, kedvenc, modern romantika, romantika No comments

Fülszöveg:

Amikor Brandi Michaels rájön, vőlegénye azért repült Las Vegasba, hogy feleségül vegye a barátnőjét, zálogba csapja a jegygyűrűjét, vesz magának egy csábos ruhát, és egy fülledt éjszakát egy Roberto Bartolini nevű jóképű olasz idegen karjai közt tölt. Amikor Brandi egy gyilkos célpontjává válik, nincs más lehetősége, mint Robertóhoz fordulni – a férfihoz, aki vagy a megmentője, vagy a bukása lesz. Egy dolog azonban biztos: harc nélkül nem adja meg magát…

Újraolvasás.

Majd’ három éve olvastam először ezt a könyvet, de időről-időre előveszem, és újraolvasom. Nem tudom megunni, mindig élvezem olvasni.

A könyv fülszövege hagy némi kivetnivalót maga után. Kicsit zavar is, mert több jó könyvnél ugyanezzel a problémával találkoztam, és ha a fülszöveg nem győzi meg az olvasót, akkor el sem olvassa az adott könyvet. Pedig kár lenne ezt a könyvet kihagyni.

A másik dolog, hogy a kiadó nem vette a fáradtságot, hogy feltüntesse, hogy ez egy sorozat indító darabja. Több olyan olvasóval is „találkoztam” már, akiknek fogalmuk sem volt erről, és össze-vissza olvasta a sorozat részeit. Igaz, külön-külön is élvezhető, de azért jobb tudni, hogy az olvasott könyv egy sorozatba tartozik-e, vagy sem.

A történet könnyed, szexi és humoros. Roberto karaktere engem meggyőzött, és engem is ugyanúgy elvarázsolt, mint a könyv női szereplőit. Tipikus olasz temperamentummal rendelkezik, céltudatos, elbűvölő és magabiztos. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor bevallom, hogy Roberto és Brandi is túl tökéletesek. Mindketten a tökéletes ideálokat testesítik meg. Brandi gyönyörű, magas, okos, humoros, jó az ágyban és még sorolhatnám. Roberto szintén. De azt is látom, hogy Brandi nem csak egy idealizált karakter. Van személyisége, zsörtölődik ha éhes, és ugyan úgy követ el hibákat, mint bárki.

A történet is eléggé kidolgozott, bár túl hamar zajlanak le az események. Mindössze három nap, és a két főszereplő már szerelmes egymásba. Nem igazán vagyok oda az ilyen hirtelen szerelmekért, és egy kicsit szkeptikus is vagyok ezzel kapcsolatban.

A könyv egyik mozgatórugója a humor. Nagyon sokszor csak vigyorogva olvasgattam a könyvet. Viszont most úgy éreztem, hogy párszor ellaposodik a történet, de pár oldal után visszazökkenünk a megszokott kerékvágásba.

A mellékszereplőkre sincs panaszom, mert az írónő vette a fáradtságot, és őket is saját személyiséggel látta el. Egyik kedvenc mellékszereplőm Nonno volt, Roberto nagyapja.

A könyv végére nincs túl sok panaszom. Izgalmas volt, és amikor kiderült az igazság, akkor én is ugyan úgy becsapva éreztem magamat, mint Brandi. Roberto hazudott neki, és nem is nagyon értem, hogy miért. Elmondhatta volna, hogy mit és miért tesz, és akkor el lehetett volna kerülni a dolgokat.

Kicsit hiányoltam Roberto szüleit, főleg az édesanyját. Hiszen Roberto biológiai apjára és annak cselekedeteire épül a sorozat, és jó lett volna, ha legalább pár mondat erejéig, de felbukkan az édesanyja, és megmagyaráz pár dolgot.

A könyv utolsó oldalai is mosolyt csaltak az arcomra. Brandi nem adta könnyen magát, amiért egy hatalmas piros pont jár neki. Szeretem az ilyen női főszereplőket, akik hagyják, hogy a férfi megszenvedjen értük.

Végezetül, megemlíteném a borítót. Soha nem néztem meg alaposan, de most valahogy elidőztem felette. Dodd könyvei amúgy sem kapnak beszédes borítót, szóval sokat nem is szoktam tőlük várni. Két éve van meg a könyv, eddig mindig azt hittem, hogy egy férfi és egy nő szerepel a borítón oldalról fotózva. Erre most, amikor keresem a borítóképet, hogy csatoljam az értékelésemhez, rá kellett döbbennem, hogy egy fekete ruhába öltözött nő szerepel a képet. Gratulálok magamnak, de tényleg...

Értékelés: Régi: 5; Új: 4,5

Borító: 4

Sorozat: Fortune Hunters # 1

Kedvenc karakter: Roberto, Nonno

Oldalszám: 296

Kiadó: Alexandra

Kiadás dátuma: 2009