Moning-mánia

Mind a borító, mind a történet nálam a kedvencek kedvence, szóval nálam abszolút az év könyve...

Sherrilyn Kenyon

Mivel nagyon szeretem a görög mitológiát, úgy tűnt, hogy Kenyon könyveit az ég küldte, mert görögökből és mitológiából is van itt bőven....

Széthullott Birodalom

És most nektek mondom, hogy húsz évesen Császár leszek, a Birodalom ura...

Fekete Tőr Testvériség

Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és a vadászok között. A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött rá, hogy megvédi a vámpírokat a rájuk törő ellenségtől...

Nalini Singh

Eddig nem tudtam választani Nalini két sorozata közül.Melyiket szeretem jobban?Ki tudja. Most már egyértelmű a válasz...

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 3*. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 3*. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. 12. 01.

Naomi Novik - Rengeteg

Fülszöveg:
Agnyeska szereti csendes faluját a völgyben, az erdőket és a csillogó folyót. Kis világának peremén túl azonban a gonosz varázslattól sötétlő Rengeteg burjánzik, melynek árnyéka a lány életére is rávetül.

Népét egy szigorú varázsló oltalmazza a Rengeteg hatalmától, a Sárkányként ismert mágus azonban szörnyű árat követel a segítségéért: tízévente egy hajadont. Ahogy közeleg a kiválasztás ideje, Agnyeska félelme egyre nő, mert tudja, hogy legjobb barátnőjére, a szépséges és bátor Kasjára fog esni a Sárkány választása, és senki sem mentheti meg a rá váró rettenetes sorstól.

Amikor azonban a Sárkány eljön, nem Kasja lesz az, akit elragad.

Borító: 5
Sorozat: -
Eredeti cím: Uprooted
Kedvenc karakter:-
Oldalszám: 488
Kiadó: Gabo
Kiadás: 2016




Hosszú történetünk van ezzel a könyvvel. Megjelenés óta érdekelt, de csak a Könyvhéten tudtam beszerezni. Szeptemberben elővettem, mert azért illik elolvasni azt ami pár hónap óta a polcomon áll. Valamint, igen csak jó értékeléseket kapott.

És mi történik? Untam a könyvet. Az elejétől a végéig. Kérdés, hogy akkor miért olvastam el? Mert gyönyörű a borítója, és bosszantott hogy untat. Azt gondoltam, ahogy haladok, úgy fog változni a helyzet. De egyre rosszabb lett.

Ezért is tartott majdnem 3 hónapig, míg a végére értem.

Ígéretes volt a történet, és szívesen kezdtem el olvasni. De nem kapott el. Semennyire. Untam, száraznak éreztem. A szereplőket élettelennek éreztem. Kivéve Kasja-t. Ő volt a regény hőse.

Nagyon izgatta a fantáziám Sárkány de benne is csalódnom kellett. Az gondoltam, hogy kapok egy erős alfahímet, valami olyasmit mint Moning Barrons-je, de Barrons kisujjában több élet volt, mint Sárkányban.

Agnyeska eleinte szimpatikus volt. Egy olyan lány, akiben nincs mágia, és inkább a háttérben szeret meghúzódni.
De tőle sem azt kaptam, amit vártam.
És ez az egész regényre igaz.

Ami még jobban elvette az életkedvem, hogy a könyv közepe tájékán fedeztem fel, hogy az egyik oldal ketté van tépve.
Ekkor éreztem azt, hogy összeesküdött ellenem a világ. Nem elég, hogy kínlódom vele, erre még ketté is van tépve?
A makacsságomnak köszönhetően csak azért is végig akartam olvasni. És nem voltam lenyűgözve.

Azt vettem észre, hogy alig várom már hogy vége legyen. Több mondatot átugrottam. Sőt több bekezdést.
A könyv végére mondom azt, hogy értékelhető. A könyvhöz képest elégedett voltam. Valami  hasonlót vártam.

Agnyeska képességei hirtelen ugrottak meg. Természetesen a "tanulási" időszakban semmi sem sikerült neki, de amint átugrottuk a kötelező köröket, Agnyeska hirtelen a nagyok között találja magát, és olyanokat tesz, mint akinek több évtizedes tapasztalata van.

Maga a Rengeteg és az ötlete nem rossz. De nekem nagyon száraz és sótlan volt. És ez a szereplőkről is elmondható.

Kimondottan csalódott vagyok! Annyival többet vártam ettől a regénytől, és semmit sem kaptam. Próbálkoztam, hátha rosszkor olvasom. De három hónap alatt egyszer sem éreztem hogy jó amit olvasok, csak amikor már csak 20 oldal volt hátra.
Kár érte!



2016. 11. 12.

Jay Crownover - Jet

Fülszöveg:
With his tight leather pants and a sharp edge that makes him dangerous, Jet Keller is every girl’s rock and roll fantasy. But Ayden Cross is done walking on the wild side with bad boys. She doesn’t want to give in to the heat she sees in Jet’s dark, haunted eyes. She’s afraid of getting burned from the sparks of their spontaneous combustion, even as his touch sets her on fire.

Jet can’t resist the Southern Belle with mile-long legs in cowboy boots who defies his every expectation. Yet the closer he feels to Ayden, the less he seems to know her. While he’s tempted to get under her skin and undo her in every way, he knows firsthand what happens to two people with very different ideas about relationships.

Will the blaze burn into an enduring love. . . or will it consume their dreams and turn them to ashes?

Borító: 1
Sorozat: Marked Man # 2
Eredeti cím: Jet
Kedvenc karakter:Rule,Nash, Cora
Oldalszám: 400
Kiadó: William Morrow
Kiadás: 2013




Rohamléptekben olvasok most ezt a sorozatot. Alig fejeztem be Rule kötetét, máris nekikezdtem ennek. Ma hajnalban fejeztem be, és délben már Rome kötetét olvastam, amit estére sikeresen befejeztem.

Jet az előző kötetben levett a lábamról. Mint ahogy a könyvben olyan sokan említik, egy igazi rockszár, mindenféle allűr nélkül. Jet csak zenélni akar, nem érdekli a hírnév.
Szinte izzottak az oldalak, amikor Rule kötetében koncertet adott.
Ezért is vagyok olyan csalódott. Mert itt árnyéka volt annak, akit az előző kötetben sikerült megismerni.

Ayden is szimpatikus volt az előző kötetben, de itt valami hihetetlen, hogy mennyire húzta-halasztotta a dolgokat.

Rule kötetében már kiderült, hogy Ayden bepróbálkozott Jet-nél a koncert után, és a srác - bármilyen meglepő - elutasította Ayden-t.
Ebben a kötetben ez jobban ki lett fejtve. Jet számára Ayden elérhetetlen, és a fiú úgy gondolja, hogy a lány jobbat érdemel.

És itt kezdődik el a több mint egy évig tartó macska egér játék.
A páros tagjai Cora-val együtt laknak, és kialakítottak egy furcsa barátságot. Mindkettő vonzódik a másikhoz, de sikeres elnyomják azt.
Ayden-nek megvannak a tervei. Biztos anyagi hátteret, és egy normális férjet akar. Jet ebbe nem illik bele. De mégis vonzódik hozzá.

Megmondom őszintén, a könyv nagy részét untam. Igen, baromi érdekesek a szereplők, Jet egy külön univerzumban létezik. Ennek ellenére az a huzavona és kínlódás már nekem is sok volt.
Mindketten vonzódnak egymáshoz, ennek ellenére - mindenféle koholt hülyeség miatt - inkább kerülik a másikat.
Amikor végre sikerült összejönniük, akkor is olyan volt, mintha egy helyben toporognának.

Szerencsére ott voltak a többiek, akik kicsit emelték a könyv fényét. Rowdy az előző részben szinte láthatatlan volt. Itt több szerephez jutott, és sikerült hamar megkedvelnem. Nash az egyik kedvencem, és persze Rule.
Az ő és Shaw életébe is bepillanthatunk. Haladnak előre. Rohamléptekkel. Rule már házat venne, míg az aktuális páros azt sem tudja, hogy mit kezdjenek a kapcsolatukkal.
Azt is sikerült megtudnunk, hogy az összes Marked Man intim piercing-vel rendelkezik. Ez jobban felvillanyozott, mint az aktuális páros.
Ayden múltjáról senki nem tud semmit. A könyv folyamán felbukkan a bátyja Asa, és hozza magával azt a múltat, ami elől Ayd menekült.
Jet is kínlódik a szüleivel, és ennek ára lesz.

Ami a legjobban bosszantott, hogy adott két igen érdekes és összeillő ember, a történet sem volt rossz, ennek ellenére úgy éreztem, hogy sehová sem haladunk, mindig ugyanazokat a köröket futja a páros.

Jet nem akar híres lenni, megelégszik a stúdiózással, és a helyi koncertezéssel. Amikor Ayden szakít vele, a bandájával Európába kezd turnézni. Hamar rájön hogy ez nem neki való.
Nagyon örültem, hogy Jet életébe jobban bepillanthattunk. Valóban egy igazi rocksztár, akiből árad a zene. A könyv végére megtalálja a saját útját, és valóban, neki ez való.

Az előző kötetben is volt némi akció, és ez itt sem hiányozhatott. Asa-t sokáig nem tudtam hová tenni, de Rome kötetében - igen, már azt is befejeztem - sikerült zöld ágra vergődnünk.
A könyv vége nekem kicsit túl szirupos lett. Jet pár hét után feleségül vette Ayden-t, míg Rule vett egy családi házat, ahová Shaw-val beküldöztek.

Ami még mindig nem tetszik, hogy úgy érzem, az írónő eltévesztette a srácok életkorát. Komolyan, egyszerűen nem érzem életszerűnek, hogy 20-24 éves srácok ilyen egzisztenciával és élettapasztalattal rendelkeznének.

Csalódás volt ez a kötet, főleg Jet miatt. Olyan sokat vártam, és nem kaptam semmit, csak egy sablonos történetet, rengeteg szenvedéssel.


2016. 01. 09.

Tammara Webber: Breakable – Törékeny

Fülszöveg:
Landon Lucas Maxfield gyermekként azt hitte, tökéletes az élete, és örömmel nézett a reményteljes jövő elébe – mígnem egy tragédia szétzúzta a családját, és kételyeket ébresztett a fiúban mindennel szemben, amiben addig hitt.
Nem akart mást, csak maga mögött hagyni a múltat. Miután megismerkedett Jacqueline Wallace-szal, könnyen jött a vágy, hogy mindazzá váljon, amit a lány igényel…
Már amennyire könnyen jöhetett annak a férfinak, aki megtanulta, hogy a lélek törékeny, és hogy mindazt, amiben reménykedünk, egy szempillantás alatt elragadhatják tőlünk.


Borító: 5
Sorozat: A szív körvonalai # 2
Eredeti cím: Breakable
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 432
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2014.12.16 / 2015.01.16




Mostanában nagyon rászoktak az írók, hogy egy történetet két szemszögből, két kötetben dolgozzanak fel. Őszintén mondom szerintem ez teljesen felesleges. Egyedül talán a Veszedelmes sorscsapásnál éreztem azt, hogy igen, jobban kedvelem mint az első részét.

Az Easy-vel igen személyes kapcsolatom van. Mielőtt megjelent idehaza, én már felfigyeltem rá, és imádkoztam hogy megjelenjen. Amint megjelent, elrohantam a Könyvhétre, megvettem, hazajöttem és pár óra alatt befaltam. Majd jött az ömlengés, és az imádat. Akkor úgy tűnt, hogy az írónő nem folytatja, mivel egy kerek sztorit kaptunk.

Ezért sem akartam ezt a kötetet elolvasni. Nekem úgy volt tökéletes az Easy, ahogy volt.
 Utólag belegondolva tényleg nem kellett volna ezt elolvasnom, mert úgy érzem hogy teljesen felesleges volt mind megírni, mind elolvasni ezt a folytatást.

Lucas az Easy-ben teljesen levett a lábamról, és a magán book boyfriend polcomon landolt. Itt viszont mintha nem is ő lett volna. Míg az Easy-ben imádtam, itt teljesen hidegen hagyott. És nem csak ő, hanem az egész könyv.

Ugyan azt a történetet kaptuk, mint az Easy-ben. Annyi az újítás, hogy itt Lucas múltját is megismertük, amit Landon-ként narrált. És a könyv végén kaptunk egy maximum 1,5 oldalas újítást, ami az Easy-ből kimaradt.

Szégyen nem szégyen, hiába imádtam az előző részt, alig emlékszem rá. Annyi viszont megmaradt, hogy az összes szereplő a szívemhez nőtt, és jókat vidultam a páros évődésein. Legyen az akár Lucas-val vagy Landon-val.
Lucas tipikus rossz fiúnak tűnik, ennek ellenére udvarias és kedves. Törődik a körülötte lévőkkel. Landon-ként egy okostojásnak tűnik, akinek nagyon jó humora van.
Jacqueline fejlődése is figyelemre méltó volt. Annak ellenére ami a kötet elején történt vele, erős maradt, és megtalálta önmagát. És ez a két ember az Easy végére meggyógyította egymást.

Hogy mi szükség van arra, hogy ezt leírtam? Elég csak róla beszélnek, és egyből látom, hogy mekkora szakadék van a két könyv között. Mert amit az Easy-től kaptam, itt annak a töredékét sem.

A könyvet olvasva úgy éreztem, mintha csak egy vázlatot olvasnék. Szinte alig vannak benne párbeszédek, az egész inkább csak elbeszélésnek tűnt.
A szereplők, köztük Lucas is inkább tűntek papírmasé figuráknak. Lucas-t kivéve konkrétan senkinek nincs se szerepe, se személyisége. Az írónő kizárólag Lucas-ra koncentrált, és rá sem eléggé. Egyáltalán nem tűnt olyannak, mint amilyennek megismertem az előző részben.
Még Jacqueline is, aki elméletben főszereplő semmi haszna, és értelme sem volt. Itt tűnt inkább egy buta és semmilyen lánynak, mint olyannak, akinek megismertem az előző részben. Inkább csak a statiszta szerepet játszotta, mint a főszereplőjét.

Az írónő gyorsan átszaladt az Easy történésein. Ahol párbeszédek és szórakoztató jelenetek voltak, itt tömény unalom, pár mondatban lerendezve.
Azt reméltem, ha már Lucas jelen élete ennyire silányra, és semmilyenre sikeredett, akkor Landon múltja megmenti a könyvet a totális csődtől.
De ez sem jött be.

Igen, az előző részben már megtudtuk hogy Lucas édesanyját meggyilkolták, és a fiú is jelen volt. Magát hibáztatta, és az apjával teljesen elhidegültek egymástól.
Itt hiába volt bőven taglalva, hogyan éli tovább Lucas az életét, mégsem tudtam meg egy fikarcnyival sem többet az édesanyjáról, vagy arról az éjszakáról.

Az írónő gondolt egyet, és elővette a legelcsépeltebb amerikai tinisztorit. Lucas hiába eszes, nem érdekli sem az élet, sem az iskola. Elzüllik, a tanulást is hanyagolja. Iszik, drogozik, később csajozik.
Annyi fény volt a sötétségben, hogy pár pillanatra felbukkant az a Lucas, akit imádtam az Easy-ben. Valamint a tetoválásoknak köszönhetően kezdett el gyógyulni. Ezeken a jeleneteken kívül kaptam egy klisés, és semmitmondó háttértörténetet.

Annyi haszna azért volt ezeknek a múltbéli jeleneteknek, hogy a sorozat folytatásában a két főszereplő bemutatásra került. Bár Boyce cseppet sem szimpatikus.

Azt reméltem, hogy Lucas tragikusan elvesztett édesanyjáról többet megtudok, és az édesapjával is leülnek és átbeszélik az elmúlt évek történéseit.
Ennek ellenére egyiket sem kaptam meg. Az utóbbi kimerült abban, hogy a fiatalok hazautaznak, és Lucas bemutatja az apjának Jacqueline-t , és minden szép és jó lett.

Reméltem, hogy több új jelenetet olvashatok a párosról, és még jobban megkedvelem őket. Esetleg a jövőjükbe is bepillanthatok.
Egyiket sem kaptam meg.

Nagyon dühös vagyok az írónőre. Az Easy tökéletes volt úgy, ahogy. Nem kellett volna ez a kötet. De ha mégis, akkor több életet és szenvedélyt kellett volna az írásba és a szereplőkbe fektetnie. Mert sajnos a történet annyira untatott, hogy el sem hittem hogy ez az Easy folytatása. Iszonyat nagy csalódást okozott az írónő és a könyv is.



2015. 11. 10.

Cassandra Clare - Bukott angyalok városa

Fülszöveg:
A háborúnak vége, és Clary Fray izgatottan tért vissza New Yorkba, ahol egy lehetőségekkel teli, új világ vár rá. Szorgalmasan edz, hogy Árnyvadász válhasson belőle, és felhasználhassa különleges képességeit. Édesanyja feleségül megy élete szerelméhez. Az Árnyvadászok és az Alvilágiak végre békében élnek egymással. És ami a legfontosabb, Clary és Jace szerelme végre igazán kiteljesedhet.

Valaki azonban Árnyvadászokat kezd gyilkoni, és az éleződő feszültség újabb véres háborúval fenyeget. Clary legjobb barátja, Simon sem segíthet. Akármerre fordul, valaki maga mellé akarja állítani, hiszen szükségük van az életét megrontó átok rettenetes hatalmára. Arról nem is beszélve, hogy két gyönyörű, ámde veszélyes lánnyal jár egyszerre, akik közül egyik sem tud a másikról.

Amikor Jace minden magyarázat nélkül távolodni kezd Clarytől, a lány egy rejtély kellős közepén találja magát, amelynek a megoldásával valóra válik a legrosszabb rémálma. Rettenetes események láncolatát indítja el, aminek akár az is lehet a vége, hogy mindent elveszít, ami fontos a számára. Még Jace-t is.


Borító: 5
Sorozat: A Végzet ereklyéi # 4
Eredeti cím: City of Fallen Angels
Kedvenc karakter: Jordan
Oldalszám: 392
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2011,2013,2014,2015




Bő két év telt el, mióta utoljára Clare könyvet fogtam volna a kezembe. Mi ennek az oka? A Pokoli szerkezetek első része tetszett, de valamiért nem folytattam. A Végzet ereklyéi pedig nekem ott ért véget, ahol kellett volna, és nem láttam értelmét a folytatásnak.
Ennek ellenére mégis csak folytatom a sorozatot, igaz, megkésve. A vélemények a könyvről nagyon megosztottak. Úgy döntöttem, ideje utánajárnom a dolgoknak.

Mivel hosszú idő telt, mióta az Üvegvárost olvastam, be kellett látnom, hogy nagyon sok mindent elfelejtettem. A lényeg megmaradt, de az apró utalások, vagy éppen Simon Jele értetlen pislogásokra késztettek. De sebaj, gondoltam majd belerázódom.

De ez nem történt meg. Szó se róla. Olvastatja magát a könyv. Viszont pont az hiányzott belőle, ami a húzóereje. Az Árnyvadászok világa és a fantasztikus karakterek.
Ebből semmit sem kaptam. A szereplők teljesen kifordultak magukból. Van, aki nem változott, és ugyan olyan buta, mint volt. Legnagyobb sajnálatomra viszont Jace olyan volt, mintha kiherélték volna. Ritka pillanat volt, amikor megcsillogtatta szarkasztikus humorát, pedig pont ezért szerettem meg. Magnus sem volt önmaga. Úgy éreztem, mintha egy szűrőn át láttam volna őket.

A történetről annyit, hogy az nagyon nincs. Sokat felejtettem, de annyi megmaradt, hogy a sorozat akciódús, humoros és izgalmas.
Itt minden volt, csak izgalom nem.
A könyv háromnegyede tipikus brazil szappanopera. Ki kivel van együtt, kivel csalta meg, és ki szenved totálisan feleslegesen.
Aki cseppet sem változott, az Izabelle. Ugyan olyan szúrós és tüzes, mint volt.

Az sem segített a helyzetemen, hogy a könyv nagyrészt Simon szemszögéből íródott. Soha nem voltak odáig érte, és itt sem könnyítette meg a helyzetet. Viszont pont az ő helyzete az, ami igencsak érdekes. Nem tartozik sehová, és nem is tudja, hogy hová tartozik. Kicsit értelmetlen, de így van. Vámpír, aki Jace-nek hála bírja a napfényt. A vámpírok kirekesztették, viszont hiába, az Árnyvadászokkal baráti kapcsolatban van, mégis egy szakadék választja el őket egymástól. Simon-nak meg kell küzdenie az éhségével is.
Attól függetlenül hogy Simon nem a kedvencem, érdekes szálak vannak kibontakozóban.

Mint említettem, a könyv nagy része totális tini dráma. Nem lett volna ezzel túl sok bajom, ha Clare jó pár akciót beiktat. De nem tette. Ehelyett ruhapróbákról, és partikról kellett olvasnom.

A szereplők sem kerültek közel hozzám. Clary semmit sem változott. Ugyan olyan buta, mint volt. Nem szerettem eddig sem, és ezután sem fogom. Azt gondoltam, mivel megkezdte a kiképzését, valamennyi ész szorul t belé. De nem.
Jace is kifordult önmagából. A szerelmi drámáknak köszönhetően olyan volt, mint egy pincsikutya.

Akiket nagyon hiányoltam, az Alec és Magnus. Főleg Magnus. Szerencsére a könyv közepe tájékán felbukkant, de nagyon keveset kaptam belőle.
Viszont pont ez volt az egyik legérdekesebb dolog a könyvben. Alec és Magnus szerelme, és párkapcsolati krízise. Hiszen Magnus halhatatlan. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz velük.

Aki viszont meglepett, az Jordan. Már az első pillanattól fogva szimpatikus volt. Remélem, a további kötetekben is fel fog bukkanni.

Akire fokozott figyelmet szenteltem, az Zakariás testvér. Belefutottam egy jó nagy adag spoilerbe vele kapcsolatban. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy miként is lett az, aki.
Valamint tetszettek az utalások Will-re, és az előzménysorozatra is.

Mivel a könyv nagy része dráma, nem vártam túl sok akciót a végére. De Clare meglepett, és mégsem. Meglepett, mert az utolsó fejezetek igazán akciódúsak, és drámaiak. Nem lepett meg, mert úgy éreztem, hogy a lerágott csontot akarja még egy kicsit rágcsálni.
Clary újfent megmutatta, hogy az esze csak dísznek van. Remélem a továbbiakban javulni foga helyzet.
Lilith említése jót tett a könyvnek. Az már nem, hogy ilyen könnyen vége van. Vagy talán mégsem?






2015. 10. 03.

Gail Carriger:Soulless – Lélektelen

Fülszöveg:

Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet.
Elsősorban azért, mert nincs lelke.
Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig talján, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt. De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire. Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit?
És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála melasztorta?


Borító: 1
Sorozat: Napernyő Protektorátus # 1
Eredeti cím: Soulless
Kedvenc karakter: Lord Akeldama
Oldalszám: 372
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2012




Ha egy könyv nagyon régóta van a várólistámon, akkor az ösztöneimre hallgatva le kéne onnan venni. Hiszen ha már évek óta ott van, és én még lépést sem teszek az elolvasására, akkor ott valami gond van.
Úgy tűnik, hogy ezzel a könyvvel is így jártam.
Már a könyv "típusát" nehéz meghatározni. Urban fantasy? Steampunk? Történelmi romantikus? Igazság szerint mindegyik.
Ezért is keltette fel anno az érdeklődésemet.

Alexia Tarabotti lélektelen, azaz természeten túli. Ebben a világban nem ismeretlen a vámpírok és vérfarkasok fogalma, sőt, nyilvánosan az emberek között járnak.
Méghozzá a viktoriánus Londonban.

Nagyon érdekes az alapötlet, de engem mégsem szippantott magába. Sőt, untam az egész könyvet.
Alexia ebben a korban kitűnik, viszont a 21. században megállná a helyét. Vénkisasszony lévén nem számíthat arra hogy sikerül megházasodnia. De nem is aggasztja a dolog.
Olasz származása sem segíti őt. Ezeket pótolva ott van az éles nyelve, aminek köszönhetően jobbnál jobb  szócsatákban tud részt venni.
Ennek ellenére számomra Alexia sokszor már túl sok volt. Értettem hogy mit szeretne az írónő, de nálam ez nem jött be.

Ha a történetből kiveszem a fantasy címkét, akkor adott nekünk egy történelmi romantikus könyv, egy jó kis nyomozással megfűszerezve.
Ennek ellenére engem egyáltalán nem ragadott magával a történet.

A többi szereplő szimpatikus volt, de még így sem tettek rám túl nagy benyomást. Egyértelmű, hogy Lord Akeldama a könyv egyik fő színfoltja. Tetszett a stílusa. Lord Maccon tipikus skót. Hangos, és felföldi. Akik már olvastak skót férfiakról, azoknak ez mindent elmondd.

A történelmi romantikus könyvekben nem igazán lehet szabadon mozogni. Az írónő ezeket jól megkerülte, és sikerült párszor meglepnie. Ami egyértelműen piros pontot érdemel, az a kompromittáló helyzet kezelése. Ebben a témában már kötelező a kényszerházasság, ha olyan helyzetbe találják a főszereplőket ami nem kifejezetten szerencsés.
Szerencsére az írónő ezt figyelmen kívül hagyta.

A könyvet egyértelműen a szereplők viszik el hátukon, mert történet nagyon az nincs. Sötétben tapogatózik mindenki, és az írónő sem sietett megmagyarázni a történteket.
Igazság szerint már a könyv közepétől fogva untam az egész könyvet. Volt, hogy oldalakat átlapoztam, és csak a párbeszédeket olvastam el. A könyv végén pedig már szinte csak pár mondatot olvastam el,annyira nem érdekelt, hogy mi fog történni. Figyelembe véve, hogy ez a végkifejlet, és a történet csúcspontja, nem igazán kedvező.

Nem azt mondom, hogy nem érdekes. Mert az. Viszont egy idő után elvesztette a varázsát nem csak a történet, hanem a szereplők is.
Van potenciál a sorozatban. Viszont úgy érzem, hogy ez a sorozat nem nekem íródott, hiába megvan benne minden, amit amúgy szeretek.



2015. 09. 27.

Alexandra Bracken - Sötét elmék

Fülszöveg:

Egy nap titokzatos betegség üti fel a fejét, mely a tizenéves gyerekeket támadja. A kór gyorsan terjed, és félelmetes pusztítást végez. Csak kevesen maradnak életben. Ám amikor kiderül, hogy a megmaradt fiatalok mellékhatásként különleges, de egyben veszélyes képességekkel rendelkeznek, megkezdődik a „rehabilitációs táborokba” gyűjtésük, ahol kutatók és orvosok dolgoznak azon, hogy a gyerekek újra egészségesek legyenek. Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben megy, hisz az elnök fiát már meggyógyították. És bár a közvélemény úgy tudja, hogy ezeket a helyeket a gyerekek megmentésére hozták létre, valójában kegyetlen eszközökkel próbálják féken tartani őket.
Ruby szintén túlélte a betegséget, így nála is megjelent egy képesség, amely talán mind közül a legveszélyesebb. És képtelenek uralni. Tízéves volt, mikor Thurmondba, a legkegyetlenebb táborba hurcolták. Az évek teltek, a napok egyformák voltak, és nem volt semmi remény, hogy egyszer majd kiszabadul Ám egy nap az egyik ápolónő segítségével sikerül elmenekülnie, de hamar kiderül, hogy a nőben sem bízhat, így egyedül kell boldogulnia. Útközben találkozik Liammel, Charlesszal és Suzuméval, akik szintén táborlakók voltak egy másik városban. Közösen indulnak el, hogy megtalálják East Rivert, ami a szóbeszéd szerint az egyetlen biztonságos menedéket jelentheti a szökött gyerekeknek. Az út során Ruby és Liam egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ám amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik.


Borító: 4
Sorozat: Sötét elmék # 1
Eredeti cím: The Darkest Minds
Kedvenc karakter: Zuu
Oldalszám: 462
Kiadó: Maxim
Kiadás: 2014




 Most, hogy beköszöntött a borús idő, nekem is kedvem támadt valami drámai és borús történethez. Úgy gondoltam hogy ez a kötet éppen megfelel erre a célra.
De elég nagy csalódás ért.

Amikor pár hónappal ezelőtt a közzétett részletet elolvastam, azt gondoltam, hogy itt igazi drámára, és feszültségre számíthatok. Hiszen olyan képet kaptam a kötetről, mintha egy 2. világháborús táborban lennék, megfűszerezve különös képességű gyerekekkel.

A történetben van potenciál, viszont nem érzem kidolgozottnak. Sokszor következetlen az írónő, és több logikai bakit is vétett. A szereplők sem nagyon akartak a szívemhez nőni. Több szó mint száz. Untam a könyvet.

A történet érdekesen indul. Valami folytán a világban a gyerekeket megtámadja egy vírus, és meghalnak. Viszont vannak olyan gyerekek, akik ha elérik a 10. életévüket, különleges képességekre tesznek szert. Egy táborba szállítják őket - nevezhetnénk ezt koncentrációs tábornak is - ahol nem bánnak velük kesztyűs kézzel.
A táborban a képességeik alapján kategorizálják a gyerekeket. Zöldek, Kékek, Sárgák, Narancsvörösek és Vörösek.

A főhősünk Ruby is egy ilyen táborba találja magát, méghozzá 10 évesen. Több évig itt kénytelen élni, és elviselni a megaláztatást. Viszont akad egy segítője, akinek segítségével végre kijut a táborból....

A könyv egyik nagy hibája a karakterek. Ruby-t eleinte gyávának tartottam. Meghúzódik, és mások viszik el helyette a balhét. Amint kikerült a táborból, onnantól viszont csak egy papírmasé figura lett. Nem volt személyisége, csak sodródott az árral.

Amint kijutotta táborból, úgy tűnik csöbörből vödörbe esett. Egy radikális csoport tagjai akarják őt beszervezni, hogy szálljon szembe a mostani rendszerrel.
Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom hogy tőlük is megszökik, és véletlenül összehozza a sors Liam-mel, és csapatával.

Liam, csak úgy mint Ruby, nem tűnt egy élethű karakternek. Nem értettem hogy az írónő mit akar belőle kihozni. Szó se róla. Kedves és segítőkész, de nekem valamiért élettelennek tűnt. Dagit eleinte nem kedveltem, de egy idő után meggyőzött. A könyvben Zuu volt az egyetlen karakter, akire igazán kíváncsi voltam. Úgy hiszem, hogy neki van a legérdekesebb élettörténete.

A csapat célja, hogy eljusson East River-be, ahol a pletykák szerint a magukfajták békében élhetnek, köszönhetően a Szökött Kölyöknek.
Ez a furcsa kis csapat nekivág az útnak. Azt gondoltam hogy majd menekülnek, rejtőzködnek, és bőséges akcióban lesz részem.

Ez nem jött be. Kocsikáznak, alszanak és kihalt boltokból lopkodnak. Kétszer találkoznak ellenségekkel, ahol egy kicsit megcsillogtatják a képességeiket.

Nagyon hiányoltam a képességeik bemutatását. Melyik szín mit tud? Miért olyanok, amilyenek?
De erre nem kaptam választ. Annyi biztos, hogy a Kékek telekinézisre specializálódtak, a Sárgák az elektromossághoz értenek. Valamint a Narancsvörösök pszichés befolyással bírnak.

Mivel Ruby Narancsvörös, és rajta kívül minden ilyen kasztú gyereket megöltek, azt vártam hogy igazán bámulatosak a képességei. De ebben is csalódnom kellett.


A világ kidolgozatlan, és logikai bakikkal fűszerezett. A könyvben említik, hogy az ország eladósodott, alig vannak munkahelyek. Ennek ellenére vannak fejvadászok, akik elég nagy összegeket kapnak. Több város kihalt, olyan mint egy szellemfalu, máshol meg élnek, mint hal a vízben. Benzin hiány van, ennek ellenére a csapatnak mindig sikerül benzinre szert tenni.
Ruby évekig egy táborban volt, ennek ellenére ismeri a rádióban szóló zenéket... És még sorolhatnám napestig.
Nagyon akartam tudni, hogy miért is lettek ezek a gyerekek olyanok, amilyenek. Mi váltotta ki? De erre sem kaptam választ.

A könyvből nem hiányozhat a romantika sem. Ez érdekes is lehetett volna, ha a páros között egy apró szikra is lett volna. De semmi kémia, semmi érzelem nem fedezhető fel közöttük. Mondhatnám hogy instant love, de nem az. Nem áradoznak egymásról, és mást sem. Együtt vannak és kész. Igazán kiábrándító.

Amint megérkeznek az East River-be, kiderül hogy ki is a Szökött Kölyök. (Valamiért annyira idétlen ez a név)
Ott sem fenékig tejfel az élet, és Clancy sem olyan elbűvölő, mint amilyennek tűnik. Lévén hogy ő is Narancsvörös, Ruby-val jól elvannak. Sokkal jobban, mint Liam-mel.

A végkifejlet sejthető. Összedobottnak éreztem, és sokszor nem is értettem hogy miről van szó.
A könyv folyamán többször említésre kerülnek a Vörösök, mint igazi szörnyetegek. Viszont a képességükről itt sem tesznek említést. Logikátlannak tartom, hogy a Vörösöket a családjukkal zsarolják, miközben szinte minden ilyen gyereket a saját szüleik küldték a táborokba. Valamint Martin-ról példát véve aki - hiába Narancsvörös - egy szörnyeteg, akkor mi motiválja a Vörösöket? Nem hinném hogy az érzelmeikre könnyen lehetne hatni.

Ruby utolsó döntése teljesen nyilvánvaló volt. Az írónő ezzel akarta igazolni, hogy Ruby mennyire talpraesett, és feláldozó. Engem ez egyáltalán nem győzött meg.

Nagy csalódás volt ez a könyv. Rengeteg potenciál van benne, viszont logikátlan a világfelépítés. Annyira kevés információt osztott meg velünk az írónő, hogy ez már a kedvemet vette. Csakúgy mint Ruby, én is csak sodródtam...


2015. 09. 21.

Darynda Jones - Harmadik sírhant (R)

Fülszöveg:

Charley Davidson végre újra itt van!

Kedvenc magánnyomozónőnk, a halál bombázó angyala továbbra is lelkesen dönti magába a kávét, mert ha egy pillanatra is elbóbiskol, már látja Reyes Farrow-t, a Sátán félig ember, félig szupermodell fiát, akit megbéklyózott ugyan, ám képtelen elfelejteni… Na de hogyan is találhatná meg az eltűnt Teresát, birkózhatna meg egy egomán orvossal, nyugtathatná meg aggódó édesapját és vehetné fel a kesztyűt egy veszedelmes motoros bandával, ha az ördög fia mindeközben csábításra készül és bosszúra szomjazik?

Borító: 4,5
Sorozat: Charley Davidson # 3
Eredeti cím: Third Grave Dead Ahead
Kedvenc karakter: Artemis
Oldalszám: 488
Kiadó: Athenaeum
Kiadás: 2015.08.27




Mielőtt értékelném a könyvet, szeretném megköszönni a Kiadónak, hogy meghallgatták a rajongókat, és elhozták nekünk a folytatást. Igaz, ez a rész nem nyűgözött le, sőt, de bízom benne hogy a Kiadó folytatni fogja a sorozatot.

Az előző rész függővége után szinte a falat kapartam, hogy olvassam a folytatást. Érdekelt, hogy mi lesz Reyes-szel. Izgatott, hogy Charley milyen kalamajkába keveredik.
Viszont csalódnom kellett. Így a harmadik rész tájékán már jó volna, ha láthatnánk hogy Charley és a képességei mire megy a természetfeletti erőkkel szemben. Sajnos úgy tűnik, hogy erre még várnunk kell.

Már az sorozat elején nyilvánvaló volt, hogy nem kedvelem Charley furcsa, erőltetett humorát. De az írónő általában hamar túllendült ezen, és kaptam egy jó krimit, akcióval megfűszerezve.
Ebben a kötetben viszont ezen nem sikerült túllépnie. Charley az egész kötetben ontja magából a számomra teljesen értelmetlen egyben humoros megjegyzéseket. Sokszor nem illettek a helyzethez, és én csak vártam hogy mikor hagyja abba.

Már a kötet elejét szemöldökráncolással kezdtem. Charley közli, mióta Reyes-t megbékjózta, nem aludt egy szemhunyásnyit sem. Vagyis bő két hete nem alszik. Mert ahogy lehunyja a szemét, Reyes felbukkan az álmaiban, amiben egyikük sem örül. Az már más kérdés, hogy ennek ellenére intim kapcsolatba keverednek.
Nem is értem, hogy az írónő ezt hogyan gondolta. Charley a könyv folyamán kávét iszik kávéval, és baleseteket okoz a kialvatlanságával.


" Javaslom egy olyan betűtÍpus bevezetését, amely kifejezetten a szarkazmust hivatott jelölni.
                                                                                                                      PÓLÓFELIRAT


Viszont ismét kapott egy érdekes ügyet. Teresa eltűnt, és a férje, Dr. Yost felbéreli Charley-t hogy találja meg. Charley nyomozni kezd, és kiderül, hogy a férj sem olyan makulátlan, mint amilyennek tűnik.
Eközben a nő testvérei is felbérlik Charley-t. Megkezdi a nyomozást, ami egyre érdekesebb lesz.

Valamint, ne feledjük Reyes szálát sem, mert az sem elhanyagolható.

Adott nekünk egy teljesen jó alapötlet. A kivitelezés sem rossz. Mégis, úgy érzem hogy az írónő egy helyben toporog.

Reyes ismét megszökik. Kiderült, hogy akinek rég halottnak kéne lennie, mégis életben van. És ez még csak a jéghegy csúcsa.

Teresa utáni nyomozás nagyon tetszett. Izgalmas volt, és hiába, tudjuk hogy a férj sáros, mégis nagyon tetszett ahogyan Charley rájött a dolgokra. Nehéz eset ez, hiszen valóban nehéz az ilyet bizonyítani.

Reyes a sorozat egyik nagy mozgatórugója. De még most sem tudom, hogy hányadán állok vele. Védelmező és nyilván kötődik Charley-hoz, viszont nagyon sok mindenről hallgat.
Nagyon várom már, hogy a páros végre együtt legyen. És most, hogy megoldódni látszik Reyes helyzete, kíváncsian várom hogy mit fog együtt alkotni ez a nem mindennapi páros.

Sajnáltam hogy két személyes kedvencem, Rocket és Angyal keveset szerepeltek, de helyettük kaptunk egy motorosbandát, ahol a főnök nagyon szimpatikus lett. Kíváncsian várom hogy az írónő milyen sorsot szán Donovan-nek.
És ne feledkezzem meg Artemis-ről sem. Édes egy jószág.  Marigold Úrnő felbukkanása és kiléte cseppet meglepett. Úgy érzem, hogy érdekes szál kezd kibontakozni.

A végkifejlet ismételten ütős lett.Szó szerint. Csak kapkodtam a fejem, hogy mi fog még történni. És végre Charley képessége is kezd megmutatkozni.
Annak viszont cseppet sem örülök, amit Reyes tett, valamint Charley apjával sem vagyok kibékülve.
Mindenesetre most már valamelyest rendeződni látszik a helyzet, és az írónő végre koncentrálhat a paranormális szálra is.

Igaz, Charley-val nem vagyok, és talán nem is leszek kibékülve. Viszont rengeteg lehetőség rejlik a sorozatban, és ne feledjük a krimi szálakat sem.
Alig várom hogy megtudjam hogy mivel örvendeztet meg legközelebb bennünket az írónő, és remélem a Kiadó elhozza a folytatásokat is.



A könyvet nagyon szépen köszönöm az Athenaeum Kiadónak!




2015. 09. 09.

Jake Adelstein - Tokió Vice

Fülszöveg:

„Az információnak nincs szaga. Nem számít, hol találtad vagy kitől loptad.”

Jake Adelstein Tokióban élő külföldiként a csodával határos módon lett újságíró Japán egyik legnagyobb napilapjánál, a Jomiuri Shimbunnál. Oknyomozó munkája olyan helyszínekre szólította, ahová átlagemberként soha nem juthatott volna el. Rádöbbent, hogy a hierarchikus, udvarias, modern és csillogó társadalom álarca mögött egy másik Japán, egy pénzhajhász, romlott, szexuális perverzióktól fűtött, kegyetlen világ lappang. Nyomozásai közben maga is egyre mélyebben belekeveredett ebbe a közegbe, és olyan információkhoz jutott, amelyek barátai, családja és a saját életét is halálos veszélybe sodorták. A jakuza, a japán maffia félmillió dollárt kínált neki, ha nem írja meg ezt a könyvet, amelynek minden szava igaz – de ő nemet mondott. A kötet japán kiadója halálos fenyegetéseket kapott, a szerző pedig hosszú ideig bújkált.

Jake Adelstein az oknyomozó újságírás legjobb hagyományait krimiszerű izgalommal, szarkasztikus elbeszélésmóddal, fekete humorral és öniróniával ötvözi. Minden mondata kaland – s e kalandok sora a modern japán társadalom képét is kirajzolja a maga ellentmondásosságával együtt: tudásalapú társadalom, felhőkarcolók, jólét, biztonság, puritanizmus, ugyanakkor mély szegénység, elnyomott bevándorlók, letagadott múlt, bűnbandák, szexuális kizsákmányolás kavalkádja.

Kihagyhatatlan könyv mindazoknak, akiket a modern Japán vagy a maffiatörténetek foglalkoztatnak, de az oknyomozó újságírás iránt érdeklődőknek is nagy hasznára válik.



Borító: 4
Sorozat: -
Eredeti cím: Tokyo Vice: An American Reporter on the Police Beat in Japan
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 442
Kiadó: HVG Könyvek
Kiadás: 2010




Annak idején, amikor szembetalálkoztam a könyvvel, azt gondoltam: Nekem ez a könyv kell!
Imádom Japánt és a kultúrájukat, szóval szinte kötelező volt hogy ezt a könyvet beszerezzem.
A Japán maffiáról amúgy sem olvastam még semmit, szóval igazán érdekelt hogy az író hogyan is élte meg a könyv történéseit. Viszont csalódnom kellett. Nagyot csalódtam mind a könyvben, mind az íróban. Ezért is kellett félbehagynom. Május óta küszködöm vele, és azóta rá sem pillantottam a könyvre.

A fülszöveg és a borító igazi szenzációhajhász. Úgy van feltüntetve, hogy az író milyen mélyre ereszkedik le a japán mocsokba. Nos, nekem nagyon nem tűnt annak.

 Ez egy dokumentum regény. Az író, aki abban az időben nagy szerencsével bekerült egy japán újsághoz meséli el élettörténetét. Igen, az élettörténetét. Nem azt, hogyan fenyegették meg, hogyan kellett bujkálnia.
Belátom hogy kellett ez is. Felvezetés ahhoz, ahol most tart. Viszont ez a felvezetés 436 oldalból 320 oldalt elvisz. Vagy még többet, mert én itt hagytam abba.

Nagyon érdekesen indul a könyv. Utólag belegondolva ez amolyan beetetés volt. Egyből egy szobában találjuk magunkat, ahol a maffia egyik tagja ajánlatot tesz Adelstein-nek, amiben taglalja, miért ne jelentesse meg eme könyvet.
Aztán ugrunk egy nagyot az időben, de az író a témánál marad. Bemutatja a Japán maffia felépítését, és azoknak a kasztjait.

Aki egy kicsit is jártas a japán kultúrában, azoknak ezek az információk nem mondanak újdonságot, de mégis érdekes volt olvasni.

Ezután pedig... Egy kezdő újságíró - akit ráadásul nem is japán -  pályafutását követhetjük nyomon.
Ez még érdekes is lenne. Beleláthatunk az újságírásba. Hogyan készülnek egyes cikkek, mennyi munka van vele. A munkahelyi körülményeket pedig meg sem említem.
A rendőrség és az újságírók kapcsolata is érdekes volt. Viszont! Mivel a könyv úgy van reklámozva, hogy  egy újságíró a maffia hálójában, így alig vártam hogy végre ez a szál kezdődjön, és belássak egy kicsit a maffia kulisszái mögé.
Nos, ez nem történt meg. Talán pár oldal erejéig, de ezt édeskevésnek tartom.

Mint említettem, nem lett volna gond azzal, ha Adelstein az egész könyvet annak szenteli, hogyan is kezdte a szakmát. Az esetek, amikről írnia kellett, tipikus sablon gyilkosságok voltak. Unalmas volt, hogy szinte másról sem olvasok, hogyan költi a pénzt hogy információhoz jusson.
A maffiáról akartam olvasni. De ez nem jött be. Az íróról mindent megtudunk. Olyan ez a mint Adelstein önéletrajzi regénye. Annak jó lenne. De annak, aminek szánták, annak nem.

Sokáig vártam, hátha végre megkapom azt, amiért végül is megvettem a könyvet. Nos, a 320. oldalnál feladtam. Untatott a könyv. Az író stílusával sem sikerült maradéktalanul megbarátkoznom.
Hogy miért tartottam ki eddig? Mert ha a maffiába nem is, de a hétköznapi japán ember életébe sikerült bepillantani. Na és persze abba is, amit nem igazán szeretnének reklámozni. (bugyiautomata) De ezekkel eddig is tisztában voltam. Viszont mégis jó volt erről olvasni.

Igazán csalódott vagyok, amiért a könyv nem azt hozta, amit vártam. Nem tudom, hogy az utolsó 100 oldalon mi történik. Valószínű, hogy Adelstein végre oda jut, amiről már a könyv elején szó volt. Ennek ellenére nekem már elfogyott a türelmem.




2015. 05. 10.

Laurell K. Hamilton: Fekete vér

Fülszöveg:

Anita Blake, nekromanta és vámpírhóhér a világ előtt, szukkubus és vérpán a barátai és szeretői körében, most jó barátként kerül nehéz helyzetbe. Egyik legjobb barátja és egyben szeretője, Jason apja haldoklik. Anita elkíséri hát szülővárosába, hogy örökre elköszönhessen a goromba szülőjétől, aki mintha soha nem olyan fiúra vágyott volna, mint Jason. És ha a családi béke felélesztése nem lenne elég nehéz feladat, kiderül, hogy Asheville nagy szülötte, az elnökjelölt-várományos kormányzó is éppen most utazott haza családjával, hogy itt ülje meg fia lakodalmát, aki a megtévesztésig hasonlít Jasonre. Sajnos, Keith Summerland nem éppen minta-vőlegény, és nemcsak a sajtó érdeklődik minden lépése iránt. Lehet, hogy az élet ismétli önmagát, és Jason megint hasonmás/unokatestvére és volt iskolatársa miatt kerül bajba? És vajon ki vagy mi ébresztette fel Anitában a vértigriseket? Csak annyi biztos, hogy néha még a legnagyobb ellenségünknek is hasznát vehetjük.




Régi értékelés: 2
Borító: 4
Sorozat: Anita Blake # 15
Eredeti cím: Blood Noir
Kedvenc karakter: Jason
Oldalszám: 360
Kiadó: Agave
Kiadás: 2010




Újraolvasás.

Novemberben olvastam utoljára Anita Blake kötetet. Igaz, az is újraolvasás volt.
Kíváncsi voltam, hogy mennyit változik a véleményem erről a kötetről (is). Hiszen több mint két éve olvastam, és bevallom nőiesen, túl sok mindenre - szinte semmire - nem emlékszem.
Az Anita Blake köteteket általában túl részletesen értékelem. Miért? Mert túl hosszú a sorozat, túl sok a szerető és a képességek. Jó tudni, hogy melyik könyvben Anita kivel szexel, csak hogy strigulázni tudjak.
A sorozat mélypontja egyértelműen a Haláltánc volt. Ez a kötet kezet foghat vele, mert ugyan azt éreztem, mint annál a résznél. Visszaolvastam a Haláltánc értékelésemet, és kísérteties, mert szinte ugyan azt gondolom erről a könyvről, mint arról. Felötlött bennem, hogy érdemesebb volna bemásolni ide azt a véleményem, mert, mert ezzel legalább időt spórolnék.

Anita ismét városon kívül van. Éppenséggel Ashville-be utazik Jason-nel, mivel egyik kedvenc vérfarkasom édesapja haldoklik, és úgy illő, ha meglátogatja.
Vártam valamit ettől a résztől. Valami izgalmat. De semmit sem kaptam, csak hisztit, érzelmi és metafizikai katyvaszt.
Olvastam pár véleményt, hogy csak(!)  2 db szexjelenet van a könyvben. Milyen jó. Nos, nem az. Hiába csak ennyi, mégis az egész könyv erre van kihegyezve.

Már az első oldalakon Anita-Nathaniel-Jason szexpartiról olvashatunk. Sokan odavannak Nathaniel-ért. Én nem. Nagyon nem. Örültem is neki, hogy most nem szerepel a könyvben. Persze az első szexjelenetet nem számítom ide.
Üdítő változatosság volt, hogy Anita a háremét otthon hagyta. Az már más kérdés, hogy szerzett helyettük új szeretőt.

Amint Anitáék megérkeznek a városba, kiderül, hogy Keith - Jason unokatestvére - azon a héten megházasodik, és a sajtó is jelen van. És mivel Jason megszólalásig hasonlít rá, egyre több kalamajkába keverednek.
Vártam ezt a kalamajkát. Végre valami izgalom! De sajnos csalódnom kellett. Keith fel sem bukkant, és ebből a sok katyvaszból csak annyit kaptam, hogy Anita - ismét - az érzelmeivel viaskodik, és - ismét - valami metafizikai gubanc van.

Hamilton mintha már kifogyott volna az ötletekből ismét előhozta a terhesség szálat. Komolyan, jobbra nem futotta?
De legalább kiderült, hogy Marie Nooire mit is művelt Anitával, és kik a rejtélyes új lakók benne. Tigrisek. Méghozzá nem is egy.
És mivel Ká Anyunak a tigrisek a hívóállatai... Igen nagy bajban van Anita. Főleg, hogy 2 napig szexmaratont tartott Jason-nel és két ismeretlen tigrissel. És a pláne, hogy nem is emlékszik rá.
Az új jövevények, Crispin a fehér tigris, és Alex aki ugyan csak tigris. Remélem, hogy Alex többször fel fog még bukkanni. Igazán szimpatikus volt. Crispin pedig... Az ardeur a rabjává tette, szóval túl sok haszna nem igen lesz.

Ami a szexjeleneteket illeti. Jason és Anita nem tétlenkedtek. Van amikor lelkiznek, és van, amikor szex előtt lelkiznek, és fuccs a hangulatnak.
Viszont így legalább Jason-t is sikerült egy kicsit jobban megismerni.

Anita ismételten új képességekre tett szert. Méghozzá hívóállatra. Eddig ott voltak neki a leopárdok. Most már a farkasokat is tudja szólítani, és Jason lett a hívóállata. Hogy erre mi szükség volt, azt ne kérdezze senki.

És ha még nem lenne elég unalmas, és ebből adódóan idegesítő ez a rész, megjelenik Richard és szokásához híven csak még több bajt csinál.
Anita visszavette tőle a haragját, viszont Richard megörökölte az ardeur-t. És Anitán akarta tesztelni...
Miért kellett ez Hamilton? Miért nem lehet Richard olyan, amilyen volt? Vagy öld meg, vagy tüntesd el, vagy adj neki több eszet, de valamit csinálj végre!

Ká Anyu egyre többször bukkan fel, és ahányszor megteszi mindig nagy bajt okoz. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz vele, mit tervez még Hamilton. Főleg úgy, hogy Anita két vámpírjegyet is kapott tőle.

A végkifejlet nagyon elsietett és erőltetett volt. Amolyan utolsó kétségbeesés ez Hamilton-tól, hogy ne csak a szappanopera menjen már. Pár oldalban lezavarta az egész könyv igazi cselekményét, és kész.
Mi lett a vége? Legalább Jason kibékült az apjával, és Esmeralda módon szinte felépült a rákból.

A könyvet olvasva teljesen olyan érzésem volt, mintha egy brazil szappanoperát néznék. Mindenki csak sír és hisztizik, szexelnek és ármánykodnak.
A könyv cselekménye - ami nem igazán van neki - abból áll, hogy Keith miatt Anitáék kénytelenek a biztonsági őröket elviselni, de még így is elrabolják őket.

Lényegében: A Haláltánchoz hasonlóan ez a sorozat második mélypontja. Semmi cselekmény, nuku izgalom, csak a szex. És ha ez nem jön be, akkor Hamilton megpróbálja a szex köré építeni a sztorit, hogy ha már nem csinálják, akkor beszéljenek róla...



2015. 02. 07.

Robin LaFevers - Gyilkos kegyelem

Fülszöveg:
A késő tizenötödik században Mortain, a halál istene, kiválasztja a fiatal Ismae-t, hogy legyen a szolgálója és orgyilkosa. Egy távoli szigeten álló kolostorban a többi hozzá hasonló lánnyal együtt megtanulja a ravasz hadviselés és nőies művészetek minden fortélyát, így semmi nem akadályozhatja abban, hogy teljesítse küldetését, és végrehajtsa a halál istenének parancsait.
A kolostor a válsággal küzdő bretagne-i udvarba rendeli a lányt, ahol a gyanakvó nemes, Gavriel Duval szeretőjének szerepét kell eljátszania. Ismae-nek itt meg kell tapasztalnia, hogy nincs felkészülve nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a szívét fenyegető új érzelmekre sem. Képes lesz elhárítani a hercegségre leselkedő veszélyt? Fel tudja deríteni az árulónak hitt Duval valódi szándékait? Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki – bármennyire küzdött ellene – meghódította a szívét?.



Borító: 4,5
Sorozat: A halál szépséges szolgálólányai trilógia # 1
Kedvenc karakter:-
Oldalszám: 488
Kiadó: Maxim
Kiadás: 2013




Nagyon régóta a várólistámon szerepelt ez a könyv, és ezért is vagyok nagyon csalódott, mert nekem ez nagyon nem jött be.
Pedig az alapötlet nagyon ígéretes, de a megvalósítás...Velem lenne a gond?
Ami a legjobban zavar, hogy a fülszövegben leírt cselekmény távolról sem írja le a cselekményeket. Vagyis részben...
Az írónő abba a hibába esett, hogy Ismae-t egy badass orgyilkosnak akarta beállítani. Közben pedig a lánynak köze sincs ehhez.
Iszonyatosan hiányoltam Ismae múltját, a megpróbáltatásait. Ehelyett pár oldal után már a kolostorban lézeng, és tanulja, hogy is legyen jó "szolgálólány".
Valamint, nekem a kiképzésének leírásai is hiányoztak. Egyik oldalon még éppen ismerkedik a kolostori élettel, a következő oldalon pedig már " 3 évvel később" van.

Viszont nem csak Ismae, de egyik karakter sem került hozzám közel. Mint említettem, Ismae egy orgyilkos lenne, de nekem valahogy ez nem jött át. Abból áll a tudása, hogy megszúr valakit, és meghal? Vagy - főként hogy ő a mérgekre specializálódott - fogalma sincs, hogy mivel mérgezték meg Duval-t? Ez aztán a tapasztalat...

Maga Ismae is inkább csak elbeszélő. Hiába látjuk az ő szemén keresztül a történteket, ő is csak elmeséli amit látott. Mint egy jelentés. Szárazan közli a tényeket.
Duval-ba is bizalmat fektettem, de kár volt. Az egész könyvben egyedül Sybella az egyetlen, aki felkeltette az érdeklődésemet, valamint Annith. És talán Rémlovag.
De a többiek... Nem éreztem a valódi jellemüket, és ez nálam már fekete pontnak számít.

Az egész könyv inkább arról szól, hogy Anne-t hogyan koronázzák meg. A többiek - Ismae, a szerelmi szál - egyéb adalék. Pedig pont fordítva kéne hogy legyen.
Nem az én világom ez a fajta történet, ahol a királyi udvar intrikáit kell olvasnom 500 oldalon keresztül.
Az "akció" jelenetek harmat gyengék, a történet ugrál, sokszor logikátlan és könnyen kitalálható, hogy mi lesz a következő lépés.
Ismae és Duval nagy szerelme számomra teljesen irracionális. Nem éreztem közöttük semmiféle vonzalmat. Valamint mindkettőnek a hercegnő fontosabb volt, mint a másik, szóval ennyit a nagy szerelemről.

A végkifejlet zavaros és el lett sietve, csakúgy mint Anne megkoronázása.
Nagyon csalódott vagyok, mert nagyon akartam szeretni ezt a könyvet. De ez inkább unalmas volt, mint izgalmas.
Senkiről nem tudtunk meg semmit, és csakis a hercegnő körül forogtak az események.
Ismae-vel nem volt bajom, de nem is volt szimpatikus. Egy badass orgyilkos helyett kaptam egy egyszerű falusi lányt, aki a szárnyait próbálgatta.
Nekem ennél sokkal több kell.
Nagyon csalódott vagyok, hogy csak szinte negatívan, vagy semlegesen tudok nyilatkozni a könyvről, viszont Sybella történetét is el fogom olvasni, hátha...


2014. 11. 01.

Laurell K. Hamilton: Haláltánc

Fülszöveg:
St. Louis-ban fellép a világhíres vámpír balett-társulat. A nagy eseményre rengeteg vámpírúr érkezik, pomme de sang jelölteket hozva magukkal Anitának, akinek energiaháztartása az ardeur miatt egyre csökken. És ha ez még nem lenne elég, úgy tűnik, teherbe is esett, a teszt pozitív. A lehetséges apák száma viszont majdnem ugyanannyi, mint a pomme de sang jelölteké. Ezzel egy időben a triumvirátus hatalma véletlen események során megerősödik, Anitát pedig több ízben is meglátogatja Minden Vámpírok Öreganyja, a sötét Marée Noire, aki minden jel szerint ébredezik…


Borító: 4
Sorozat: Anita Blake # 13
Kedvenc karakter: Jason
Oldalszám: 576
Kiadó: Agave
Kiadás: 2008



Újraolvasás.

Mióta újraolvasom a sorozatot vannak dolgok, amiket jobban megértek, mint anno, amikor két évvel ezelőtt olvastam a sorozatot.
Anita nagy utat tett meg ezalatt a 13-14 könyv alatt. Mondjuk inkább úgy, hogy teljesen kifordult önmagából, és szinte már nem is az, aki volt.
Bevallom nőiesen, nekem ez a könyv volt a sorozat mélypontja. Az előző kötetekben is alig volt valami cselekmény, de itt...
Az egész könyv semmiről sem szól. És ezt értsétek szó szerint. Már elfogadtam azt, hogy mivel Jean-Claude ereje a nemiséghez áll közel,szükségesek ezek a jelenetek. Viszont ami itt történt, az már kicsit sok volt. Sőt, inkább unalmas.
A fülszöveg elég érdekes, szóval vártam valamit. Értitek. De nem kaptam semmi mást, csak hisztit, metafizikai gubancokat, szexet, hisztis és így tovább...

A könyv 80%-a csak arról szól, hogy Anita idegbajoskodik, hogy terhes. Az apák száma pedig szinte végtelen... Persze ebből kialakul egy nagyobb hiszti, hiszen Richard pont erre vágyik. Egy gyerekre. De lehet, hogy nem az övé. Akkor neki nem kell. (Igen, Richard megint alkotott...)
A pomme de sang jelöltekkel kapcsolatban. Én azt vártam, hogy több Város Urat és Úrnőt ismerünk meg. Ennek ellenére csak Cape Cod és Chicago Urát és kicsinyt háztartását ismertük meg.
Érdekesek voltak, főleg Cape Cod Ura és felesége, a szirén. Viszont ezt is elég felszínesen érintettük.

A legnagyobb baj a könyvvel, hogy semmi cselekménye nincs. Zajlik az élet, Anita egyik szerelmi hisztiből mászik át a másikba, és ez még nem lenne elég, kiderült, hogy már nem csak farkas és leopárd likantrópiával van megfertőzve, hanem oroszlánnal, és egy eddig ismeretlen lénnyel. Szóval a fő problémát a könyvben az oroszlánok jelentik, mivel Chicago Ura, Auggie-nak a hívóállatai és Anita igencsak vonzódik hozzájuk. Főleg Haven-hez, alias Sütiszörnyhöz. De csak metafizikailag.

Nagyon vártam, hogy mikor bukkannak fel vámpír balettáruslat tagjai, és milyenek is. Hamilton viszont annyira elveszett az érzelmi részeken, hogy az utolsó pár fejezeteben lezavarta az egész balett szálat. És ami már megszokott tőle, a végkifejlet, és az úgynevezett epilógus is el lett sietve.
Anita is megváltozott. Még mindig tökös, viszont most már kezd együttműködőbb és szerelmesebb is lenni. Az erkölcsei már nagyon nem azok amik voltak, viszont még így is akadnak olyan dolgok, amiket nem vesz be a gyomra.
Az ardeur-ral is folyamatosan küzd, és mivel nincs elég pomme de sang jelölt, jönnek azok maguktól.
És ha már itt tartunk. Hamilton, mi a fészkes fenét műveltél Requiem-vel, akit az előző részben annyira megkedveltem? Teljesen kivetkőzött magából, és azon imádkoztam, hogy térjen vissza a megszokott önmagához. Hála az égnek ez valamennyire sikerült is neki.
Anita ismételten nem teketóriázott, már ami a szexet illeti.

A sorozat folyamán először került sor egy olyan hármas menetre, ahol férfi-férfi-nő felállás volt. Persze ez eddig is így volt, viszont eddig a férfiak nem nyúltak egymáshoz. Most viszont Jean-Claude és Auggie (Chicago Ura) élvezték egymás testét, miközben Auggie Anitát élvezte. Értitek. Le is esett az állam rendesen, hogy Hamilton ezt bevállalta. Persze innen nem volt megállás, jött a Micah-Anita-Nathaniel-Jean Claude felállás, London az új vámpír is belekóstolt Anita erejébe. Ami szomorú, hogy ő amolyan ardeurista, azaz ardeur függő aki pont ezt szerette volna elkerülni. Requiem levágott egy nagy hisztit, de ő is sikeresen megfektette Anitát, majd a könyv végén Natnaniel+Jason is.
És az utolsó oldalakon Asher és Anita végre kettesben voltak, ami nem várt fordulatot okozott. Anita majdnem meghalt, Asher viszont szert tett végre a hívóállatára, a hiénára.

Ha már itt tartunk. A rengeteg szerető mellett nem meglepő, hogy jó pár hisztire is sort került. Asher hisztijén viszont eléggé meglepődtem, hiszen nem ezt vártam tőle. Emlékeztem rá, hogy szert tett a hívóállatára, bár arra nem, hogyan.
Nathaniel-t valahogy mindenki szereti, viszont nekem pár kötet óta eléggé semleges lett. Micah kifejezetten zavar, hiszen annyira tökéletes. Anitának.
Kiderült az is, hogy az ardeur is fejlődik, és neki köszönheti Anita a mostani helyzetét. És szeretőit is.
Anita a könyv folyamán nem egyszer idegösszeomlást kapott, amit meg is tudok érteni. Kellett ez is.

Nem fogok szépíteni. A könyv nagyon unalmas volt. Hiányzik a nyomozás. Hiányzik az izgalom. Nincs szükség arra, hogy egy 500 oldalas könyv szinte csak arról szóljon, hogy ki és mikor veri ki a hisztit. Lassan haladt a könyv, mert cselekménye az nem igen volt. Szegény Damian is mindig megszívja, mert mindig csak akkor hallat magáról, amikor vagy haldoklik, vagy Anita személyes nyugtatója.
Viszont ahogy felbukkantak a balett táncosok, egyből úgy éreztem, hogy pörög a könyv. Viszony ennyi kevés egy jó könyvhöz.
És ne feledjem Marée Noire-t sem, aki egyre többször kukkant be Anitához.

Egy szó, mint száz. Szeretem ezt a világot, viszont kezdem nagyon unni a sok érzelmi és metafizikai katyvaszt. A sok szeretőről meg már nem is beszélek,
Rengeteg sebből vérzik a sztori, sokkal többet is ki lehetett volna belőle hozni. Főleg, hogy teljesen felesleges volt a pomme de sang jelölteket elhozni, mert a végén úgyis London lett a befutó...







2014. 09. 16.

Laurell K. Hamilton - Lidérces Álmok

Fülszöveg:
St. Louis-ban sorra halnak meg a sztriptíztáncosnők, a bizonyítékok pedig nem egy, hanem hét sorozatgyilkos felé mutatnak, egészen pontosan hét vámpír felé, akik élén egy renegát vámpírúr áll. Anitát is bevonják a nyomozásba, és neki is lát a tettesek kézrekerítésének, ám egyre inkább úgy tűnik, hogy egyedül nem fog boldogulni. Könnyen lehet, hogy Jean-Claude, a város vámpírura és a vérleopárd Micah mellett még keserű exszeretője, Richard segítségét is igénybe kell vennie. Anita nyomozását állandó gyanakvás kíséri, ráadásul közben meg kell küzdenie erőteljes, pusztító vágyaival, valamint vámpírokkal, vérfarkasokkal és alakváltókkal, aminek eredményeként a vámpírvadász új és eleddig saját maga előtt is ismeretlen magasságokat és mélységeket fedez fel.


Régi értékelés: 3,5
Borító: 4,5
Sorozat: Anita Blake # 12
Eredeti cím: Incubus Dreams
Kedvenc karakter: Anita, Damian
Oldalszám: 762
Kiadó: Agave
Kiadás: 2007


Újraolvasás.

Nem is kell mondanom, hogy imádom ezt a világot. Többször újraolvastam már a sorozatot - nagyjából a Haláltáncig - de még most is annyira elvarázsol a világ és a szereplők, mint első olvasásra.
A fülszöveg teljes becsapás, mert az olvasó egyből arra asszociál, hogy kap egy lendületes jó krimit fantasy-val megfűszerezve. Viszont akik olvassák a sorozatot, azok nem igazán dőlnek be ennek, mert látjuk, hogy merre folyik a sorozat.

Már az előző kötetekben felütötte a fejét az erotikus szál, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. Na és Anita háreme is.
Nekem velük nincs bajom, hiszen kedvelem őket. Mármint a karaktereket. De be kell látnom, hiába a jó karakter, ez a könyv akkor is túl hosszú volt. Nem szoktam ilyet mondai, de az Anita Blake sorozat kivétel. A Leláncolt Nárciszusz is dupla kötet, és az is nagyon el lett húzva. Csakúgy mint ez is.

Adott egy izgalmas alapötlet, de Hamilton nem találta el az arányokat. Az egész kötet másról sem szólt mint Anitáról és a háreméről. És a hisztikről, és a metafizikáról.
Egyszóval. Nem vágtam hanyatt magam a könyvtől.
Nagyon sok felesleges időhúzás van, aminek túl sok értelme nincs. Több oldal, sőt, fejezet ment el arra, hogy szinte ugyan arról vitáztak a felek.
Anita ismét bebizonyította hogy kezd nagyon szupernő lenni, akinek a hatalma folyamatosan fejlődik. És érzelmi szempontból is változásokon esett át.
Eddig megvoltak a maga elvei. Ahogy haladt a sorozat, azok szépen lassan a kukában kötöttek ki. Ebben a kötetben eljutott arra a szintre, hogy szinte már elvei sincsenek. Nagyon gyakorlatias, de elvei már nem nagyon vannak.
Olvasás közben jegyzetelgettem, hogy Anita kivel fekszik össze, és miért. Nem mondom, szép hosszú listám lett.

Először is, amit nem értek. Mi szükség volt egy újabb triumvirátusra. Semmi, de semmi értelme nincs. Damian-t mindig is kedveltem, de szerencsétlennel jól elbánik a sors. Na meg Anita. Mindig elfelejtkezik róla, és mire eszébe jut, szerencsétlen vámpír haldoklik. Viszont ő is igényt nyújtott be Anitára. Hurrá. Szeretem Damian-t. És nem akarom, hogy ő is a háremhez tartozzon. Viszont sikerült ismét megőrülnie, és lefektetnie Anitát.
Nathaniel-el mindig is úgy voltam, hogy édes pofa, kedvelem. De ami hisztit ebben a kötetben lenyomott... Nagyon elegem volt már belőle. Nagyon nem tetszett, hogy hová fejlődik. Oké, legyen magabiztos, de a hiszit azt hagyjuk. Végül azonban a sok nyavalygás is meghozta a gyümölcsét. Kétszer is megfektette Anitát.  És egyszer bundás alakban, Jason-nel együtt. Ezen a ponton cseppet kiakadtam. Ez szinte már animal sex, és köszönjük, abból nem kérünk.
Richard és Jean-Claude is együtt volt Anitával, és a triumvirátusukat is sikerült megszilárdítani. És végre úgy tűnik, hogy Richard is kezd józanul gondolkodni. Viszont kellett pár fejezet, mire beadta a derekát. Sokan nem kedvelik Richard-ot, én viszont még igen. Értem hogy miért akad ki, ha már Anita erre sem hajlandó. Viszont kezdek én is úgy állni hozzá, mint a többiek. Megszoksz, vagy megszöksz. Nincs szükség felesleges drámára.
És ha ez még nem lenne elég, az új jövevényeknek is sikerült Anita szoknyája alá nyúlniuk. Byron-t hamar megkedveltem, tetszik a stílusa. Remélem hogy többet is fog szerepelni a következő részekben. Requiem is érdekes figura, és neki is összejött a dolog.
Valamint ne feledkezzünk meg Micah-ról sem. Lényegében, Anita ebben a kötetben belehúzott, és jó pár pasival sikerült lefeküdnie. Hol hármasban, és hol gyakorlatiasság és túlélés szempontjából.
Igazság szerint nem lenne ezzel túl nagy bajom, ha pörgött volna a cselekmény. De nem így történt. Mert egy helyben toporogtunk, nem haladtunk sehová. Ha mégis, akkor megint egy érzelmi vagy metafizikai viharba keveredtünk ismét, és az egész kezdődött elölről.

Ha őszinte akarok lenni, akkor jóformán nem is emlékszem, hogy mi történt a könyvben. Oké, több táncoslányt meggyilkoltak, és Anita utánuk nyomoz. Viszont csigalassúsággal, és ez az élvezhetőség hatására ment. A végkifejlet is inkább untatott, mint érdekelt volna. Annyi azonban az érdekesség, hogy végül a fő gonosznak sikerült meglépnie.

Anita ereje is kezd stabilizálódni, főleg az ardeur. Ennek annyi a hátránya, hogy nem jelentkezik be amikor akar, hanem Anita dönt, hogy mikor táplálja. A hátulütője a dolognak, hogy Anita viszont elfeledkezik erről, és ezzel a halál szélére sodorja nemcsak magát, hanem az új triumvirátusa tagjait is.
Még most sem értem, hogy miért kellett ez az új triumvirátus. Annyira nincs értelme. Azzal már megbékéltem hogy mivel Jean-Claude Belle Morte vérvonalából való, neki az erotika és a testiség a hatalma forrása. Ezért ilyen erotikusak a könyvek. Azt viszont a mai napig nem bírom benyelni, hogy Jean-Claude még most sem mutatott fel semmit. Édes pofa, manipulatív és jó stratéga, de ennyi nekem nem elég. Anita, és a többiek oldják meg az aktuális problémákat. Jean-Claude önmagában semmire sem képes az eddigiek alapján, hiszen mindig Anita segítségére szorult.
Igazság és Gonosz is nagyon érdekes karakterek, kíváncsi vagyok, hogy Hamilton mit tervez felük.

Rengeteg sebből vérzik a történet, és még kismillió dolgot fel tudnék hozni, ami nem nyerte el a tetszésemet. (Főleg, hogy Asher fel sem bukkant.) De nem teszem. Mert hiába, nem nagyon tetszik hogy mi lett Anitából, mégis értem hogy miért volt erre szükség. Valamint imádom a szereplőket és az egész világkidolgozást.


2014. 06. 10.

Higasino Keigo: X - A gyilkos ismeretlen

Fülszöveg:
A kamaszlányát egyedül nevelő Jaszukóhoz váratlanul betoppan erőszakos exférje. Heves vitába bonyolódnak, és a férfi végül holtan végzi. Szomszédjuk, a különc matematikus már régóta gyengéd érzelmeket táplál az asszony iránt. Felajánlja, hogy biztosítja számukra a tökéletes alibit. Az egyetlen kikötése, hogy Jaszukóék mostantól szóról-szóra kövessék az utasításait.
Mikor a tokiói rendőrség felügyelője a helyszínre érkezik, egy brutális gyilkossággal szembesül. Ám a bizonyítékok sehogyan sem állnak össze, ezért briliáns eszű fizikus barátjához fordul segítségért. Kezdetét veszi a lángelmék csatája: az egyik zseni hideg logikával igyekszik feltárni az igazságot, míg a másik heves szenvedéllyel küzd, hogy megmentse a szeretett nőt.



Borító: 4,5
Sorozat: Detective Galileo # 3
Eredeti cím: Yögisha X no kenshin
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 380
Kiadó:Libri
Kiadás: 2012.10.30

 

A japán írók könyveinek megvan a maga hangulata. Ezért is szoktam akkor olvasni őket, amikor úgy érzem, hogy itt az ideje.
Sajnos itt ez a hangulat elmaradt. Vártam, de sajnos semmit nem kaptam abból a tipikus hangulatból, ami ezeket a könyveket jellemzik. Sokszor inkább olyan volt a könyv hangulata, mint egy átlagos amerikai krimié. Semmi jellegzetesség nem volt a könyvben.

A történet szerint Yasuko (Jaszuko) egyedül neveli kamasz lányát, Misato-t. Pár éve elvált a férjétől, és azóta egy bento-t árusító boltban dolgozik eladóként. A volt férje időről időre felbukkan, és pénzt kér tőle. Vagy azt, hogy újra éljenek együtt. Egyik alkalommal, amikor a volt férje felbukkan és ismét az a szándéka hogy meggyőzze a nőt, hogy éljenek együtt, Misato-ban valami elszakad, és egy vázával jól fejbe veri a férfit. A férfi nem hal bele, ám iszonyat dühös. Rátámad a a lányra, ám Yasuko ezt nem hagyja. A kotacu zsinórjával próbálja megfojtani a férfit, ám a férfi nem hagyja magát. Misato hogy segítsen az anyjának próbálja a férfi kezét lefogni, hogy az anyja sikerrel járjon. Végül a férfit megölik. Yasuko nem tudja hogy mit tegyen. Végső elkeseredésében úgy dönt, hogy feladja magát a rendőrségen. Ekkor kopok be hozzájuk a szomszéd matematika tanár, Ishigami. A férfi úgy tűnik mindent tud, és úgy dönt, segít Yasuko-nak. Cserébe nem kér semmit, csak annyit, hogy a két nő kövesse az utasításait, és mindent tegyenek úgy, ahogy ő mondd. Akkor megússzák a gyilkosságot.
Ishigami egyből a kezébe veszi az irányítást. Kitalálja az alibit a két nőnek, eltünteti a holttestet, és felkészíti a két nőt a rendőrségre. Ishigami az egyik legjobb elme, és a logika valamint a matematika az élete. Igen ám, de arra nem számított, hogy egy másik zseni is felbukkan, hogy segítsen a rendőrségnek....

Mint említettem a könyv hangulatának köze sincs Japánhoz. Egyedül a szereplők viselkedése utalt arra, hogy hol is játszódik a történet.
A fülszöveget olvasva nekem teljesen olyan érzésem volt, mintha valami újragyártott a Death Note-ot olvasnék. Vagyis ezt hittem. De hamar rá kellett jönnöm, hogy semmi köze egymáshoz a kettőnek.
A könyv stílusát egy kicsit szoknom kellett. Sokszor olyan érzésem volt, hogy szinte gyerekesek a párbeszédek. A rendőrség tagjai majdnemhogy inkompetensek. Szinte bukdácsol az ügy, alig halad előre. Viszont a szereplők jelleme változik, ahogy a helyzet is. Nehéz eldönteni hogy ki a "hős" és ki az "áldozat".
Kezdetben ez egyszerű volt. Misato és Yasuko megölték a nő volt férjét. Ishigami segít nekik eltüntetni a bizonyítékot. Jött a rendőrség, és nyomozni kezdett a férfi ügyében.
Viszont ahogy haladt a történet a karakterek a változás útjára léptek, és már az olvasó sem tudta eldönteni, hogy kinek mi volt a szerepe. 

A fülszövegben említett "két zseni csatározása" sem olyan lett, amilyennek elképzeltem. Köszönhető ez annak, hogy valóban azt hittem hogy Yagami Light vs L párharcról olvashatok.
A zsenik sem olyan zseniálisak. Egy átlagos ember logikájával vannak megáldva. Az olvasó hamar rájön, hogy mi fog történni, bár egy két meglepetés érheti.
A könyv inkább Ishigami-ra koncentrál. Mit, és miért tesz. Mi a valódi indoka? Mi a következő lépése? Hogyan bírkózik meg a változással, ami a tervébe csúszott? Valójában miért is segít Yasuko-nak?
Erre mind sor kerül, bár inkább a könyv utolsó oldalain. A könyv elején már nyilvánvaló az indok. Ishigami szerelmes a nőbe. De ennyi elég ahhoz, hogy ennyi áldozatot hozzon miatta? Főleg úgy, hogy a nő nem is viszonozza az érzéseit.
Ishigami mindent eltervezett. Eltüntette a holtestet, és felkészült mindenre. Viszont arra nem, hogy egy régi iskolatársa is felbukkan, és elkezd nyomozni az ügyben. 
Itt kezd szétesni a sztori. Vagyis csak ezt hisszük. Ishigami olyan jól eltervezett mindent, hogy amikor azt hisszük hogy lebuknak, kiderül hogy a férfi ezt is beleszámolta a képletbe. Azt viszont nem, amit Yasuko tesz az utolsó oldalakon.

Hihetetlen, de egyik szereplő sem került hozzám közel. Egyiket sem kedveltem meg, egyiket sem utáltam meg. Vártam hogy hátha megkedvelek valakit, de ez nem sikerült. Talán Yukawa az egyetlen aki egy kis szimpátiát kicsikart belőlem, de nekem ez édes kevés.
Yasuko-val túl sok mindent nem tudtam kezdeni. Egy jellemtelen nő, aki dolgozik, és a lányát neveli. És rábízta az életét a szomszédjára, hogy az végezze el a piszkos munkát helyette. A későbbiekben persze fellázad egy kicsit. Megelégeli a helyzetét. Főként azért, mert veszélyben érzi a "szabadságát". Találkozgat egy volt férfiismerősével, de fél, nehogy Ishigami rájöjjön mert akkor ki tudja mi történne.
Misato aki véleményem szerint a valódi tettes, a lavina elindítója, szinte nem is szerepel a könyvben. Megtörténik a bűntény, és az író olyan szinten kivonja a cselekményből, hogy fel sem bukkan.
Ishigami egy másik történet. A logika az élete, és a matematikán kívül nem érdekli más. Persze Yasuko-t kivéve. Magára vállalja ezt a terhet,  bár nem kéne. Ő csatázik a két nő helyett. Ezt sem kéne tennie.
Ahogy halad a történet bepillanthatunk a gondolataiba, de így sem igazán ismerjük meg.
Sokszor az író is félrevezet. Másnak állítja be Ishigamit-t, mint ami, de a végén kiderül hogy a férfi igazán tiszta szívű, és inkább hálából segített a két nőnek. Bár a hideg logikájának köszönhetően néha olyan érzésem volt, mintha egy kialakuló pszichopata lenne.

Yukawa a maga tudós stílusával néha mosolyt csalt az arcomra. A logikája neki is inkább az átlagembereké volt mint egy zsenié, de néha igencsak meglepett. Nem értettem ezt a nagy barátságot amit Ishigami felé érez, hiszen 20 éve nem igazán látták egymást.
A könyv egyik legfontosabb "mondanivalója" hogy mire vagyunk képesek azért, aki számunkra fontos. Ishigami mit tett, hogy segítsen Yasuko-n. És Yasuko mit tett amikor megtudta, hogy a férfi igazából mit tett, hogy segítsen rajtuk.
Yasuko reakciója arra, hogy mit tett valójában Ishigami értük nem lepett meg. Bár így Ishigami áldozata felesleges volt. Igazán megértettem őt, amikor a könyv végén a haját tépve üvöltött. Ki ne tette volna ezt? Bár az alapkérdés még mindig ugyan az. Yasuko hogyan mehetett bele, hogy egy idegen - a szomszédja - segítsen neki a gyilkosság eltusolásában?

A könyv végét az író gyorsan lezárta. Túl gyorsan. Nem tudjuk meg, hogy Yasuko hogyan jutott arra a döntésre. Nem tudjuk meg, mi történt Misato-val, aki öngyilkossági kísérletet követett el. Mi vitte rá?
És végül. Mi lesz Yasuko-val, valamit Ishigami-val?
A könyv tartogat egy két meglepetést, de semmi több. Szinte csak laposakat pislogva olvastam a könyvet, mert nem igazán fogott meg sem a történet, sem a karakterek. Persze a végkifejlet tartogat pár olyan dolgot amitől az olvasó sem tudja hogy mit érezzen, de általánosságban nem kell egy eseménydús krimire számítani.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...