Moning-mánia

Mind a borító, mind a történet nálam a kedvencek kedvence, szóval nálam abszolút az év könyve...

Sherrilyn Kenyon

Mivel nagyon szeretem a görög mitológiát, úgy tűnt, hogy Kenyon könyveit az ég küldte, mert görögökből és mitológiából is van itt bőven....

Széthullott Birodalom

És most nektek mondom, hogy húsz évesen Császár leszek, a Birodalom ura...

Fekete Tőr Testvériség

Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és a vadászok között. A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött rá, hogy megvédi a vámpírokat a rájuk törő ellenségtől...

Nalini Singh

Eddig nem tudtam választani Nalini két sorozata közül.Melyiket szeretem jobban?Ki tudja. Most már egyértelmű a válasz...

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vámpír. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vámpír. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. 08. 13.

Lara Adrian - A ​vámpír bosszúja

Fülszöveg:
Legyőzhetetlen vágy, túlvilági érzékiség; az első érintés halálos.

Renata a pengék és lőfegyverek mestere, hihetetlen mentális képességek birtokosa, akit sem ember, sem vámpír nem győzhet le. Mégis halálos veszélybe kerül, amikor egy aranyhajú vámpír csapdába ejti… az érzékiség csapdájába, a földöntúli gyönyörök palotájába. Nikolainak a küzdelem a lételeme. Csupán egy nő állhat az útjába; a hűvös és szexi harcos, Renata. A vér erős kötelék, a szenvedély még erősebb, és valamelyiküknek pusztulnia kell.

Borító: 4
Sorozat: Éjfél szülöttei # 5
Eredeti cím: Veil of Midnight
Kedvenc karakter:-
Oldalszám: 410
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás: 2010
Előző értékelés: 5

 
Újraolvasás.
Nagyon rég volt már, hogy az írónőtől olvastam. Kedvelem ezt a sorozatot, de soha nem lesz a kedvencem.
Még amikor az Ulpius elkezdte kiadni, felfigyeltem a sorozatra. Az első könyv elolvasása után tudtam, hogy nálam örök B kategória marad. Az sem segített rajta, hogy J. R. Ward- Fekete Tőr Testvériségének copy-ja. Minden tekintetben.

Ettől függetlenül élveztem a sorozatot. Most, több évvel később is jó volt olvasni, de a katarzis elmaradt.

Niko-t mindig is kedveltem, és Renata kaliberű női szereplőre is szükség volt már.
Rengeteg mindent felejtettem a sorozatból, és csak sodródtam. Az alap megmaradt, de kár, hogy Adrian nem ismételt el dolgokat az előző kötetekből. Jó lett volna egy gyorstalpaló.

A történet viszonylag egyszerű, és nem is haladt előre túl sokat. Első Generációs vámpírokat gyilkolnak világszerte, és a Rend elküldte Nikolai-t Montreal-ba, hogy kutason fel egyet ezekből a vámpírokból. De amit Szergei Yakut-nál talál, arra nem számít.

Az Első Generációs fittyen hány a törvényekre, és vérklubokat, és vadászatokat tart. Északon ő a király, és senki sem mer ellentmondani neki. Személyi testőrségének tagja egy Kiválasztott, Renata. A lány nagyon erős mentális képességet birtokol, és ezért Yakut elég erős kézzel fogja. Természetesen a lány nem akarja mindezt, de Mira-ért - egy 8 éves Kiválaszott - megteszi.

De felbukkan Niko, és minden a feje tetejére áll.

Szerettem külön, és együtt is a párost. Mindketten erős karakterek, és együtt bombabiztosak. Tetszett hogy Renata egyedül oldja meg a dolgokat, és nem kér, és nem is számít segítségre. Nehéz élete volt, bár amit megtudtunk róla. De a könyv előrehaladtával Niko-nak sikerült beférkőznie a lány szívébe.
Ahogy az kötelező, Nikolai egy tipikus alfahím. Itt nemcsak ezt az oldalát, hanem a szerelmes és kissé esetlen részét is sikerült megismerni. Tetszett ahogy konstatálta hogy beleszeretett a lányba. Nem tiltakozott, vagy hazudott önmagának. Ahogy Renata sem.

Kicsit hihetetlennek tűnik, hogy egy hét leforgása alatt a páros már a szerelem és az örökké szavakkal dobálóztak.

Nagy szívfájdalmam, hogy semmit sem tudtunk meg egyikük múltjáról sem. Niko pár szóban elmesélte hogy mi történt az öccsével. Mindezt olyan stílusban, mintha csak az időjárásról csevegett volna. Renata életéről is annyit tudni hogy árva volt, akik egy zárdában hagytak, és 14 évesen kidobtak onnan.

Szerettem volna többet tudni róluk.

Zajlottak az események, gyilkosság és összeesküvés minden oldalon. Ennek ellenére nem sikerült magába szippantania a történetnek. Nagyon hiányoltam a Rend tagjait is.
Viszont Hunter személyében újabb érdekes karakter került a csapatba.

Dragos szála nekem egy kicsit erőltetettnek tűnik, és nem tudom hogy meddig fogja az írónő elhúzni. Tetszik az Ős szál, és úgy érzem hogy sokkal jobban is ki lehetne ezt dolgozni, és sok mindent lehetne vele kezdeni.

A végkifejlet izgalmasra sikeredett, bár bánom hogy a Rend tagjai szinte végszóra toppantak be.
A gond az, hogy az írónőnek megvan kötve a keze. A világ amit felépített nem hagy neki túl nagy szabadságot, és lássuk be, egy idő után már túl kiszámítható és unalmas lesz. Ennek ellenére folytatom a sorozatot.


2016. 12. 30.

Anne Bishop - Vörös ​betűkkel

Fülszöveg:
Meggie Corbyn cassandra sangue, vagyis vérpróféta, azaz ha a bőrén vágás nyomán kiserken a vér, látja a jövőt. Meggie ezt a különleges képességét inkább átoknak, mint áldásnak tekinti. Meg nem szabad ember. Tartógazdája rabszolgaságban őrzi, hogy csak ő szerezhessen tudomást látomásairól. Meggie azonban megszökik és az egyetlen biztonságos hely, ahol elrejtőzhet, a Lakeside Udvar nevű üzleti negyed, amit a Mások működtetnek.

Az alakváltó Simon Wolfgard vonakodik felvenni az Emberi összekötő állásra jelentkező idegent. Egyrészt azért, mert úgy érzi, hogy valami titkot rejteget, másrészt azért, mert nincs emberi prédaszaga. Ám egy erősebb ösztön arra készteti, hogy mégis alkalmazza Meggie-t. Amikor megtudja róla az igazat, és azt is, hogy a kormányhatóság körözi, Simonnak el kell döntenie, vajon megéri-e, hogy bekövetkezzen az emberek és a Mások között szinte elkerülhetetlen harc.

Borító: 5*
Sorozat: A Mások # 1
Eredeti cím: Written in Red
Kedvenc karakter: Pónik, Tess, Sam, Elementálok
Oldalszám: 512
Kiadó: Twister Media
Kiadás: 2016.11.29 / 2016.06.09.




Mióta kiderült hogy megjelenik idehaza ez a regény, azóta figyelemmel követem.
Szeretem az urban fatasy-ket. Nagyon. De új szerzőkkel mindig bizonytalan vagyok.

De mostanában annyiszor felbukkant ez a könyv a böngészéseim során, hogy nem volt mese. Beszereztem, és most hogy itt vannak az ünnepek, nyugodtan olvashatok.
És milyen jól tettem!

Amint a kezembe fogtam a regényt, egyszerűen nem bírtam letenni!
Beszippantott a ez a világ, és bármilyen közhely is, de nem akart elereszteni.

Való igaz, kicsit lassan haladt a könyv, de ezt az írónő hamar orvosolta.
Bele lehetne kötni a könyv egyes részeibe, de nem akarok. A Mások világa annyira magával ragadott, hogy most eltekintek egyes hibáktól.

Maggie egy hideg estén keveredik az Udvarba, és ez az utolsó esélye a túlélésre.
Simon, az Udvar vezetője úgy dönt hogy alkalmazza Maggie-t, mint Összekötőt az emberek és a Mások között, bár nem is sejti, hogy mi vár még rájuk...
Maggie nem az a hősnő, akit amúgy kedvelek. Én a tökös és erős női karaktereket kedvelem. De Maggie gyermeki kedvessége engem is hamar magával ragadott. És a Másoknak erre volt szükségük.

Ők az ember húsnak tekintik, de Maggie felbukkanásával megváltozott bennük valami. Igaz, még mindig húsnak tekintik az embert, de Maggie-t maguk közé fogadták.
Szívderítő volt látni, hogy Maggie, akaratán kívül maga mellé állította az Udvar legveszélyesebb lényeit, csupán a kedvességével.

Ami legelőször megfogott a könyvben, az a világ, amit az írónő felépített. Igaz hogy lassan haladt a könyv, és több szemszögből láthattuk ezt a világot, de utólag belegondolva ez kellett. Így az írónő könnyedén bemutatta a Mások világát, és azt mit is jelent ez az embereknek. És egyáltalán nem volt szájbarágós.

Láthattuk ezt a világot minden fajt - ember, Más és Maggie - szemszögén keresztül.

Imádtam, ahogy a Mások befogadták Maggie. A maguk módján.
Nem lehet tudni hogy valójában mik, és hogyan lettek azok, akik. Ez az egyik szívfájdalmam. Annyi bizonyos, hogy az állati énjük pár tulajdonságával rendelkeznek.

Maggie-ről hamar kiderül a titka, és ez az egyik fő cselekményszála a könyvnek.

Ami a legjobban tetszett, az Maggie és Sam kapcsolata. Az olvasó értette hogy Maggie miért is teszi azt, amit. A Mások szemszögéből ez már szentségtörés.
Öröm volt látni, ahogy Sam magára talál. Boldog vigyorral olvastam, ahogy sikerül lassan, de biztosan túllendülnie a problémákon.

A terre indigene népe nagyon változatos. Imádtam a Pónikat és az Elementálokat. A farkasokat és Tess-t. A hollók imádatát a fényes dolgok iránt.
Szóval igen, A Mások tényleg vadak és nem érdekli őket az ember, de mégis sikeresen levettek a lábamról.

Asia eleite érdekes volt, de ahogy haladta könyv, nagyon mérges voltam Simon-ra. Nem igaz, hogy nem vette ezeket észre. És hogy a nő egy TV műsor vagy egy filmszerep kedvéért csinálta? Szinte komikus.

Ennek ellenére izgalmas volt, amit az emberek alkottak. Szembe akarnak szállni a Másokkal. Van akit Maggie érdekelt, van akit Sam. Van, akit csak az, hogy a Mások elpusztuljanak. Érdekes vonal ez, kíváncsi vagyok hogy mi kezd az írónő ezzel.

Általában - szinte mindig - igénylem a romantikát a könyvekben. De itt valahogy nem hiányzott. Még Maggie-nek és Simon-nak is szokni kell a helyzetet, ami kialakult. De érdekes volt látni, hogy Simon kezd hamarabb ráébredni a vonzalmára.

A végkifejletet imádtam. Az Udvar lakói összefogtak, és olyan produkáltak, amit nem vártam. Mindenki a saját erejével küzdött, és öröm volt olvasni, ahogy felvonultatta őket az írónő. Egyértelműen az Elementálok voltak azok, akiken állt vagy bukott a város sorsa.
Imádtam hogy Maggie-vel ennyit törődnek, viszont nem tudnak mit kezdeni az emberekkel. Aranyos volt ez a csetlés botlás tőlük.
Egyértelmű hogy változásnak indult az Udvar, és kíváncsi leszek, hogy milyen változások lesznek még.

Sajnálom hogy a Vezért nem sikerült megtalálni, és Monty szála sem haladt előre. Tény, hogy sokan javult a kapcsolata a rendőrségnek a Másokkal, de az írónő nem sokat kezdett Monty-val.

Minden imádatom ellenére azért valami nekem még hiányzott a könyvből. Imádtam a Másokat, és azt, ahogy élnek. Maggie is aranyos volt a maga kedvességével.

Nagyon remélem hogy a Kiadó hamarosan megjelenteti a további köteteket, mert érzem hogy újabb kedvenc sorozatra találtam!




2015. 12. 31.

Ilona Andrews: Magic Bites – Pusztító mágia

Fülszöveg:
A világban két erő uralkodik, egymást véletlenszerűen felváltva:
A mágia és a technológia.

Amikor a mágia kerekedik felül, leállnak az autók, nem működnek a fegyverek, a tudásra és gazdagságra szomjazó Halottidézők pedig tudatukkal irányítják a vérszomjas vámpírokat.
Amikor azonban a technológia kerekedik felül, semmilyen varázsige nem védi meg többé az otthonunkat a szörnyetegektől.

Kate Daniels paranormális ügyek felgöngyölítésével megbízott zsoldosként szolgál. A szókimondó lány kissé túlságosan is bízik a kardja erejében. Mivel az ereiben mágia csordogál, maga is bármikor halálos célponttá válhat.
Amikor gyámját meggyilkolják, válaszút elé kerül:
Vagy megvárja biztonságban, amíg elcsitulnak a kedélyek, vagy a természetfeletti gyilkos nyomába ered.

Vajon mibe keveredik bele, ha a Halottidézők és a Falka is őt akarja?


Borító: 4,5
Sorozat: Kate Daniels # 1
Eredeti cím: Magic Bites
Kedvenc karakter: Kate
Oldalszám: 320
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2015.12.03 / 2015.12.11


 Nem akarom azzal kezdeni az értékelésemet hogy végre, megjelent ez a könyv. De mégis kénytelen vagyok.
Mióta olvastam az írópáros másik sorozatát, azóta szerettem volna ezt a sorozatot is elolvasni. Persze a rajongók tettek erről, de én erős voltam, és kivártam. És meg kell mondanom, nem csoda hogy kedvelem az írópáros munkásságát!
Végre, úgy érzem kezd ismét belendülni idehaza az urban fantasy műfaj. Szomorú, de itthon nem igazán értékelik az olvasók, pedig igazi gyöngyszemekre lehet találni.

Lényegében. Ennek a sorozatnak a marketingje régóta tart. És reméljük meg is lesz a haszna.
Nagy elvárásokkal álltam neki a könyvnek. Hiszen hiába nem olvastam, állandóan belebotlottam az értékelésekbe, Kate-be és Curran-ba.
Nem mondom hogy csalódott vagyok, de egy kicsit jobbat vártam. Érzem hogy kedvenc lesz a sorozat, de még nem éreztem azt a katarzist, amit ilyenkor kellene.

Úgy tűnik, hogy az írópáros igazán szereti a mágikus világokat. Elég a másik sorozatukra gondolni. (Kár hogy az idehaza félbehagyták)
Itt ismét egy mágikus világba kalauzolnak minket.
Egy olyan világban járunk, ahol a mágia és a technológia egyszerre van jelen. Folyamatosan váltogatják egymást, nem lehet tudni, mikor melyik veszi át az uralmat.

Igazán érdekesnek találtam ezt az elgondolást. Nem csak egy szimpla mágikus világot kaptunk. A páros ezt is megspékelte.
És mivel hol a mágia, hol a technológia uralkodik, így a hétköznapi tárgyak is váltogatják egymást. Elég a személyszállításra gondolni. Hol autóval, hol lovakkal közlekednek. És ez még csak a jéghegy csúcsa.
Igazán élveztem olvasni a könyvet. Ez amolyan bevezető. Az írók, ahogy szokták, komótosan és gördülékenyen körbevezetik az olvasót ebben a világban. Nincs semmi a szánkba rágva, vagy túlmagyarázva.
Tökéletes volt ez a kötet arra, hogy megismerjük ennek a világnak a működését.
Örülök hogy az írók időt szántak a világbemutatásra, még ha  ez azzal járt, hogy elég lassan indult be a történet.

Ebben a világban él Kate Daniels, aki zsoldosként éli mindennapjait. Mágia csörgedezik az ereiben, ami a munkája során igazán hasznára lesz.
Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire kedvelem az írópárost. Eddig egyik női főszereplőjükkel sem lőttek mellé.
Kate titokzatos, erős és humoros. Nem enged közel magához senkit. Erős, de mégsem szuperhős.
Hamar megkedveltem Kate-et. tetszik a stílusa, és a humora. A származását homály fedi, de aki figyel, és olvas a sorok között, hamar rájön a kilétére. Vagyis inkább arra, hogy kinek a lánya.

Kate gyámját meggyilkolják, és úgy dönt, hogy kideríti hogy mi történt. Nem számít arra, hogy Atlantát uraló két természetfeletti csoport is felfigyel rá, és a nyomozására.

Nagy piros pont az íróknak a világkidolgozásért. Van itt minden, ami szem-szájnak ingere. Falkatagok, Halottidézők, mitológiai lények és mágia. És még ezután fog jönni a java. Gondolom.
Igazán bámulatos világot hoztak össze. Ismét.

Mivel olyan sokat hallottam már Curran-ról, nagyon kíváncsi voltam rá. Ahogy kell, egy tipikus Alfa. Birtokló, arrogáns, erős és titokzatos. Az erejéből és a személyiségéből is láthattunk egy keveset.
Van benne potenciál, viszont én egy kicsit többet vártam.
Közte és Kate között izzott a levegő, már az első találkozásuk óta. Mégis, az írók nem sietik el a dolgokat. Hiába, a páros adott, mégsem volt sok lehetőség a romantikus szál kidolgozására. De nem is bántam. Néha hiányoltam, de üdítő változatosság volt, hogy inkább csak kerülgetik egymást.

Nagyon érdekes volt a történet, és az írók sikeresen megvezettek. Konkrétan a tettes adta meg még a legelején a válaszokat, de úgy átsiklottam felette, ahogyan azt kellett. Teljesen más valakire tippeltem.
A mellékszereplők közül már most sikerült pár igazán szimpatikus személyt kiválasztanom. Derek már a legelső felbukkanásával szimpatikus volt, ahogy Mahon is. Maxine a recepciós remélem még felbukkan, valamiért vele is szimpatizáltam.

Sorozatkezdő kötetnek igazán ütős volt.
Olvastatta magát a könyv, mi sem mutatja jobban, mint hogy pár óra alatt elolvastam.
A szereplőkben megvan a potenciál, és ez a világ még sok dolgot rejt. Remélem hogy a Kiadó hamarosan elhozza nekünk a folytatást, mert tudom hogy ez a sorozat is a kedvenceim között fog szerepelni.
Az urban fantasy rajongóknak kötelező darab, és azoknak is, akik szeretik a korai Anita Blake köteteket!


2015. 11. 22.

Jeaniene Frost - A sír innenső oldalán

Fülszöveg:
A félig vámpír Cat Crawfield és vámpír hitvese, Bones megküzdöttek már az életükért és szerelmükért. De hiába diadalmaskodtak a legutóbbi csatában, mert Cat új – és várakozáson felüli – képességei felboríthatják a régóta fennálló kényes egyensúlyt.

Vámpírok tűnnek el titokzatos módon, és pletykák kelnek szárnyra a fajok között kirobbanni készülő háborúról. Egy fanatikus feszültséget szít a vámpírok és ghoulok között, ám a két erős csoport összecsapása ártatlan halandók életébe kerülhet. Így Cat és Bones kénytelenek egy veszélyes szövetséges – New Orleans vudu királynőjének – segítségét kérni. Az együttműködés ára azonban még nagyobb fenyegetést jelenthet, mint a természetfelettiek háborúja, nem is beszélve az elképesztő utóhatásokról…


Borító: 5
Sorozat: Cat és Bones # 5
Eredeti cím: This Side of the Grave
Kedvenc karakter: Vlad, Mencheres
Oldalszám: 394
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás: 2013




Szégyen, gyalázat, de két éve olvastam utoljára Frost regényt. Utoljára Denise & Spade könyvét olvastam, és bevallom az pozitív csalódásként ért.

Nem titok. Frost az egyik kedvenc írónőm, és Cat & Bones párosa mellett sem lehet csak úgy elmenni. Ahogy Harris is említi a borítón: A legeredetibb páros!
És ez így is van. Az viszont fájt, hogy úgy éreztem a könyvet olvasva, hogy ez a sorozat kifulladt.
Szó se róla. Tényleg szeretem a párost. De nekem ez a kötet elég gyengére sikeredett. Lehet ráfogom arra, hogy régen olvastam Frost-ot. Vagy éppenséggel éppen rossz időben. De annyi bizonyos, hogy már nem olyan a sorozat, mint anno.

A Sírig hű szerelmed-ben Cat végre bevállalta, hogy teljes vámpírrá válik. Igen ám, de arra senki sem számított, hogy mi fog történni. Ugyanis Cat nem emberi véren él, hanem vámpír véren. Valamint fura módon a szíve is megdobban néha napján.
A furcsa étkezési szokásainak köszönhetően pedig újabb képességekre tesz szert, de csak rövid ideig. Amelyik vámpír különleges képességgel bír, és Cat iszik belőle, ideiglenesen ő is birtokolja azt a képességet.

Mivel a könyv fő cselekménye erre a problémára irányul, úgy éreztem, jó ha leírom azoknak , akik - velem együtt - sokat felejtettek a sorozatból.

Amint elkezdtem a könyvet, hamar kétségbe is estem. Nem szippantott be a cselekmény, és a páros tagjait is színtelenebbnek láttam, mint kellett volna.
Úgy gondoltam, majd belelendülök. Nos, ez félig-meddig sikerült.

Az előző részekben mindig más-más faj állt szembe a párossal. Úgy tűnik, ebben a kötetben a ghoul-oké a főszerep. Apollyon a ghoul-ok egyik főembere évszázadok óta próbálja igába hajtani a vámpírokat, és polgárháborút kirobbantani.
Anno ugyan csak egy félvérrel próbálta kirobbantani ezt a háborút, de az akkori félvér inkább a halált választotta. Most felcsillant számára a remény, hiszen itt van Cat, és az ő furcsa képességei...

Megjegyezném, imádom hogy Frost a sorozat folyamán több történelmi személyt is megemlít. Itt van nekünk Vlad, akinek szinte kötelező egy vámpírregényben lennie. De itt nem éreztem túlzottnak a jelenlétét. Ellenkezőleg. Imádtam!
Mencheres, akinek a saját kötetében kiderült eredeti neve. Ő is egy létező fáraóról kapta nevét. (Guglizzatok rá.)
És most, egy másik félvér is említésre került, aki Jeanne d'Arc.

Hiába, a cselekmény adott, mégis úgy éreztem, mintha alig történne valami. A páros mint mindig tüzes együtt, de nekem már egy kicsit unalmas volt. Jót tett nekik, hogy kicsit külön váltak.

Tetszett, hogy Vlad és Mencheres bőven kivette a maga részét a történetből. Annak is örültem, hogy Kira is jelen volt, ha csak rövid ideig is.

Marie már az előző részben szimpatikus volt, hiába tűnik igencsak gonosz karakternek.

Ami viszont nem tetszett, hogy ahogy halad a sorozat, Cat ismerősei és munkatársai is ezzel arányosan válnak természetfelettivé. Az egész (volt) csapata vámpírokból és ghoul-okból áll. Az édesanyja is vámpír. Na és Dom? Na ezt a "poént" nem lövöm le.

Jó volt, hogy a szellemek is kivették a maguk részüket a történetből. Eddig én is alábecsültem őket, de szemmel kell tartani ezt a pletykás bandát.

A végkifejlet kicsit el lett sietve, és könnyen is jött a megoldás. Ennek ellenére akcióban nem volt hiány.

A fordításról még pár szót. Botrányos. Két külön ember fordította, két külön stílusban. A megszokott nevek, pl: Ghoulokat mindkettő másként fordította. Nem is értem, hogy adhatták ki a kezeik közül ezt a munkát.

Lehetnék elnézőbb Frost-val szemben, de nem leszek. Nem tudom kinek a hibája, de tényleg úgy érzem, hogy ez a sorozat kifulladt, vagy éppen ott tart. Szerencse, hogy már csak két rész van hátra. Az már nem, hogy mivel az Ulpius becsődölt, a maradék két rész kiadásának kérdése homályba veszett.





2015. 11. 10.

Cassandra Clare - Bukott angyalok városa

Fülszöveg:
A háborúnak vége, és Clary Fray izgatottan tért vissza New Yorkba, ahol egy lehetőségekkel teli, új világ vár rá. Szorgalmasan edz, hogy Árnyvadász válhasson belőle, és felhasználhassa különleges képességeit. Édesanyja feleségül megy élete szerelméhez. Az Árnyvadászok és az Alvilágiak végre békében élnek egymással. És ami a legfontosabb, Clary és Jace szerelme végre igazán kiteljesedhet.

Valaki azonban Árnyvadászokat kezd gyilkoni, és az éleződő feszültség újabb véres háborúval fenyeget. Clary legjobb barátja, Simon sem segíthet. Akármerre fordul, valaki maga mellé akarja állítani, hiszen szükségük van az életét megrontó átok rettenetes hatalmára. Arról nem is beszélve, hogy két gyönyörű, ámde veszélyes lánnyal jár egyszerre, akik közül egyik sem tud a másikról.

Amikor Jace minden magyarázat nélkül távolodni kezd Clarytől, a lány egy rejtély kellős közepén találja magát, amelynek a megoldásával valóra válik a legrosszabb rémálma. Rettenetes események láncolatát indítja el, aminek akár az is lehet a vége, hogy mindent elveszít, ami fontos a számára. Még Jace-t is.


Borító: 5
Sorozat: A Végzet ereklyéi # 4
Eredeti cím: City of Fallen Angels
Kedvenc karakter: Jordan
Oldalszám: 392
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2011,2013,2014,2015




Bő két év telt el, mióta utoljára Clare könyvet fogtam volna a kezembe. Mi ennek az oka? A Pokoli szerkezetek első része tetszett, de valamiért nem folytattam. A Végzet ereklyéi pedig nekem ott ért véget, ahol kellett volna, és nem láttam értelmét a folytatásnak.
Ennek ellenére mégis csak folytatom a sorozatot, igaz, megkésve. A vélemények a könyvről nagyon megosztottak. Úgy döntöttem, ideje utánajárnom a dolgoknak.

Mivel hosszú idő telt, mióta az Üvegvárost olvastam, be kellett látnom, hogy nagyon sok mindent elfelejtettem. A lényeg megmaradt, de az apró utalások, vagy éppen Simon Jele értetlen pislogásokra késztettek. De sebaj, gondoltam majd belerázódom.

De ez nem történt meg. Szó se róla. Olvastatja magát a könyv. Viszont pont az hiányzott belőle, ami a húzóereje. Az Árnyvadászok világa és a fantasztikus karakterek.
Ebből semmit sem kaptam. A szereplők teljesen kifordultak magukból. Van, aki nem változott, és ugyan olyan buta, mint volt. Legnagyobb sajnálatomra viszont Jace olyan volt, mintha kiherélték volna. Ritka pillanat volt, amikor megcsillogtatta szarkasztikus humorát, pedig pont ezért szerettem meg. Magnus sem volt önmaga. Úgy éreztem, mintha egy szűrőn át láttam volna őket.

A történetről annyit, hogy az nagyon nincs. Sokat felejtettem, de annyi megmaradt, hogy a sorozat akciódús, humoros és izgalmas.
Itt minden volt, csak izgalom nem.
A könyv háromnegyede tipikus brazil szappanopera. Ki kivel van együtt, kivel csalta meg, és ki szenved totálisan feleslegesen.
Aki cseppet sem változott, az Izabelle. Ugyan olyan szúrós és tüzes, mint volt.

Az sem segített a helyzetemen, hogy a könyv nagyrészt Simon szemszögéből íródott. Soha nem voltak odáig érte, és itt sem könnyítette meg a helyzetet. Viszont pont az ő helyzete az, ami igencsak érdekes. Nem tartozik sehová, és nem is tudja, hogy hová tartozik. Kicsit értelmetlen, de így van. Vámpír, aki Jace-nek hála bírja a napfényt. A vámpírok kirekesztették, viszont hiába, az Árnyvadászokkal baráti kapcsolatban van, mégis egy szakadék választja el őket egymástól. Simon-nak meg kell küzdenie az éhségével is.
Attól függetlenül hogy Simon nem a kedvencem, érdekes szálak vannak kibontakozóban.

Mint említettem, a könyv nagy része totális tini dráma. Nem lett volna ezzel túl sok bajom, ha Clare jó pár akciót beiktat. De nem tette. Ehelyett ruhapróbákról, és partikról kellett olvasnom.

A szereplők sem kerültek közel hozzám. Clary semmit sem változott. Ugyan olyan buta, mint volt. Nem szerettem eddig sem, és ezután sem fogom. Azt gondoltam, mivel megkezdte a kiképzését, valamennyi ész szorul t belé. De nem.
Jace is kifordult önmagából. A szerelmi drámáknak köszönhetően olyan volt, mint egy pincsikutya.

Akiket nagyon hiányoltam, az Alec és Magnus. Főleg Magnus. Szerencsére a könyv közepe tájékán felbukkant, de nagyon keveset kaptam belőle.
Viszont pont ez volt az egyik legérdekesebb dolog a könyvben. Alec és Magnus szerelme, és párkapcsolati krízise. Hiszen Magnus halhatatlan. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz velük.

Aki viszont meglepett, az Jordan. Már az első pillanattól fogva szimpatikus volt. Remélem, a további kötetekben is fel fog bukkanni.

Akire fokozott figyelmet szenteltem, az Zakariás testvér. Belefutottam egy jó nagy adag spoilerbe vele kapcsolatban. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy miként is lett az, aki.
Valamint tetszettek az utalások Will-re, és az előzménysorozatra is.

Mivel a könyv nagy része dráma, nem vártam túl sok akciót a végére. De Clare meglepett, és mégsem. Meglepett, mert az utolsó fejezetek igazán akciódúsak, és drámaiak. Nem lepett meg, mert úgy éreztem, hogy a lerágott csontot akarja még egy kicsit rágcsálni.
Clary újfent megmutatta, hogy az esze csak dísznek van. Remélem a továbbiakban javulni foga helyzet.
Lilith említése jót tett a könyvnek. Az már nem, hogy ilyen könnyen vége van. Vagy talán mégsem?






2015. 11. 07.

Laurell K. Hamilton - Tigrisvadászat

Fülszöveg:
Sorozatgyilkos szedi áldozatait az Államok északnyugati vidékén, módszere kegyetlen és bestiális. A helyi rendőrség arra gyanakszik, hogy „szörnyetegek” is részt vettek a gyilkosságokban, ezért Anita Blake és Ted Forrester rendőrbírók segítségét kéri, hiszen náluk jobban senki nem ismeri igazán a szörnyetegek természetét. Akik közül néhány igenis valóságos.

Minden Sötétségek Anyjának halottnak kellene lennie, de csak a testét pusztították el. Most új porhüvelyre van szüksége, és neki éppen Anita Blake testére fáj a foga.

Edward szerint a sorozatgyilkosságok azt az egyetlen célt szolgálják, hogy Anitát a valaha volt legveszedelmesebb vámpír közelébe csalogassák. S a fajtájuk közt hiába tartják Edwardot a „Halálnak”, Anitát pedig a „Hóhérnak”, most mindennél nagyobb bajban vannak, mert Anyuci Drága eredt a nyomukba, hogy az egyikükkel végezzen, a másikuknak pedig megszállja testét, nem törődve azzal, hogy közben hány ártatlan embernek kell meghalnia.


Borító: 5
Sorozat: Anita Blake # 18
Eredeti cím: Hit List
Kedvenc karakter: Ethan, Olaf, Anita, Nicky
Oldalszám: 384
Kiadó: Agave
Kiadás: 2014.06.06




Úgy tűnik, hogy ismét fellángolt az Anita Blake mániám. Már csak azt sajnálom,hogy két kötet, és beérem a sorozatot.
Nagyon kíváncsi voltam erre a részre. A csodás borító, és a figyelemfelkeltő fülszöveg pedig csak tetézte a kíváncsiságomat.

Ha Edward is szerepel az adott részben, akkor az szinte garancia arra, hogy egy jó könyvvel állunk szemben. Magam is meglepődtem, de ez a rész a sorozat nagy részét kenterbe vágja. Ettől már csak az Égő áldozatot, A Harlekint és a Fogat fogértot szerettem jobban.

Anita ismét távol van St.Luis-tól. Megbízást kapott, hogy kapjon el egy természetfeletti sorozatgyilkost. És ha munka, akkor Ted Forrester sem hiányozhat.
Anita a háreme nélkül utazik, ami nekem igazán tetszett. Végre ismét egy olyan kötet, ahol nem kell a drámát hallgatnom.

Nagyon pörgős, és akciódús volt ez a rész. Már a könyv elején kiderül, hogy a Harlekin tagjai a bűnösök, de mivel nem beszélhetnek róla, így a nyomozást sem tudják segíteni.


„ "– (…) Ezek a… megnevezhetetlenek – dobott meg egy dühös pillantással [Edward]– kezdenek az agyamra menni. Még a nevüket se mondhatjuk ki, tiszta röhej. Mintha valami Harry Potter-regényben lennénk, és Tudjukki gyilkolászna.


Amikor pár kötettel ezelőtt felbukkant ez a titokzatos banda, azóta kíváncsi vagyok rájuk. Kik is ők, és mire is képesek?
Nos, ebben a részben jó nagy ízelítőt kaptam belőle. Teljesen más súlycsoport, mint amihez Anitáék szoktak. És épp ez benne a jó.
Hiába, Anitáék tudják hogy ki az elkövető, mégsem tudnak dűlőre jutni egymással. A Harlekin Anitát akarja, Anita pedig levadászni őket. Megy a huzavona, és ezáltal akcióban nem volt hiány.
Anitának már annyira szeretője van, mint égen a csillag. Lehetne közülük jó pár kedvenc szereplőt kiválasztani, de ez eddig nem igazán sikerült nekem.
Na de most! Amint Ethan felbukkant, egyből a szívembe zártam.
Hiába, a Vörös tigris klán tagja, de mivel nem tiszta vérű, megvetik a társai. Keveredik benne a vörös, fehér, kék, valamint az arany tigris. Emellett kiváló testőr.
Fogalmam sincs miért, de azonnal szimpatikus lett. Végre valaki, akinek igazán örülni tudok, amiért csatlakozott Anita háztartásához.

Mivel a nyomozás nem halad sehová, - és amúgy is, ha a nyomozáson van a hangsúly, akkor előbb utóbb - Olaf és Bernardo is felbukkan.
Annak ellenére, hogy Olaf minden ember rémálma, és nagyon kedvelem őt. Igazán jókat tudok rajta vidulni.

Volt, hogy a sztori kicsit leült, és a kötelező "a helyi zsaruk utálják Anitát" kört is lefutottuk, de nem panaszkodom. Régóta ez az egyik legjobb rész, és végre, a nyomozáson volt a hangsúly.
A szexualitás is minimális szerepet kapott, aminek igazán örültem. Ezt kéne Hamilton-nak csinálnia, nem az orgiákat.

Amikor felvetődött, hogy St.Luis-ból hozat Anita magának pár embert, csak azért fohászkodtam, hogy nehogy a szeretői bukkanjanak fel. Nem kellenek azok most ide. És szerencsére nem is került sor erre. Pár vérpatkány jött felmentőseregként, valamint Nicky.
Őt is nagyon kedvelem, annak ellenére, hogy nincs igazán szabad akarata. Olaf és az ő ismeretsége nagyon érdekel, remélem Hamilton egyszer megszánt minket, és megtudjuk, honnan és miként ismerik egymást.

És ha már a Harlekin, akkor jön velük Ká Anyu is. Annak ellenére, hogy az előző részben felrobbantották a nyughelyét, még így sem tűnt el. Sőt!
Most még jobban belelendült az Anita utáni vadászatba.
A végkifejlet ütősre sikeredett, és egy nem várt fordulatot hozott. Nagyon izgultam Lissandro-ért, nem akartam, hogy olyan sorsra jusson, amire gondoltam. Szerencsére ezt sem történt meg.
Ami nagyon nem tetszett: Ez nagyon nagy spoiler, ha valakit érdekel, jelölje ki ezt a pár sort.
Ká Anyu elpusztítása. Könyörgöm. Olyan badass-nek lett beállítva, erre ilyen egyszerű módon múlik ki? Viszont mivel Anita "magába szívta" van rá esély, hogy nem tűnt el örökre. A másik, hogy Olaf véroroszlánná avanzsált. Miért kellett ez? Eddig is durva alak volt, na de most?
Mindenesetre végre azt kaptam, amit vártam. Izgalmas és pörgős könyvet, megszórva jó sok akcióval. A szex téma minimális adagolása miatt pedig plusz pont járt Hamilton-nak.






2015. 11. 02.

Laurell K. Hamilton - Ezüstgolyó

Fülszöveg:

Anita Blake élete lecsendesedett, majdnem normális hétköznapjait éli St. Louis-ban – már amennyire normális hétköznapokat élhet egy hivatásos vámpírhóhér és szövetségi rendőrbíró – amikor egy vámpír a múltból bejelentkezik. Minden Sötétségek Anyját elméletileg elpusztította egy robbantásos merénylet. Ugyanakkor hogyan lehetséges elpusztítani egy vámpírt, aki megteremtette magukat a vámpírokat? Meg lehet ölni egy istent? Eddig nem sikerült, és most ez az isten, pontosabban istennő, úgy érzi, eljött a nap, hogy végre hatalmába kerítse Anitát és Amerika összes vámpírját.

Minden Sötétségek Anyjának tetteit az vezeti, hogy szentül hiszi: Jean-Claude, Anita és a vérfarkas Richard Zeeman triumvirátusa elegendő hatalmat ruházhatna rá, hogy ismét testet ölthessen, és megvethesse lábát az Új Világban. Csakhogy a test, amire a fogát feni, már foglalt.


Borító: 4
Sorozat: Anita Blake # 17
Eredeti cím: Bullet
Kedvenc karakter: Viktor, Anita, Claudia
Oldalszám: 496
Kiadó: Agave
Kiadás: 2013.06.03




Végre elértem ideáig. Mióta úgy döntöttem, hogy ideje folytatnom a sorozatot, erre a pillanatra vártam. Na nem azért, mert annyira vártam a kötetet. Hanem azért, mert végre kezdem beérni magam, és végre egy olyan kötet került a kezembe, amit még nem olvastam.

Hamilton marketingesei tudnak valamit. Mert hiába, a fülszöveg igazi akciót ígér, ez a könyvben már nagyon nem valósul meg.

Már az első oldalak után kezdtem kétségbe esni. Anitáék ellátogatnak a néhai Robert gyermekének táncelőadására, ahol Jason, Nathaniel, és Stephen is besegít. Nem lett volna ezzel bajom, ha Hamilton nem ismételné el azt, amit már amúgy is tudunk. Az összes szeretőt ismételten bemutatta, méghozzá bő 20 oldalon keresztül.
Nem győzöm ismételni. Így, a a 20. rész tájékán nem hinném, hogy szükség lenne arra, hogy megtudjuk, ki milyen dögös, és szexi.

Amint elolvastam a könyvet, egyből az jutott eszembe, hogy Hamilton-nak van-e szerkesztője. Mivel hogy a történet szempontjából elég rosszul lettek adagolva a dolgok. A könyveknél a végkifejletnek kéne a legütősebbnek lennie. Itt ez egyáltalán nem kaptam meg. Untam. Úgy ahogy volt.

Ha egy szóval kéne jellemeznek a könyvet, akkor azt mondanám: Orgia.
Hamilton eddig is kacérkodott az efféle dolgokkal, de itt aztán volt nemulass. Mindegy már az is, hogy ki melyen neművel szexel. A lényeg, hogy legyen.

Nem mondom azt, hogy sok volt benne a szex. Inkább azt, hogy nagyon el lett nyújtva.
Ami a legjobban meglepett - és gondolom nem csak engem - az Asher és Richard személyiségében bekövetkezett változás. Kérdem én, mi ez?
Asher eddig a kedvenceim között volt, de amit itt művelt. Mi volt ez a hiszti roham?
És Richard? Teljes döbbenet. Hiába, Richard ellen sokan ágalnak - köztük én is - de úgy hiszem, ebben a sorozatban ő a lelkiismeret. Ő szólal fel olyan dolgok ellen, amiért az olvasók is. Igaz, túlzásba viszi, de éppen ez a dolga. Itt viszont egy olyan Richard bukkant fel, akire régóta vártunk. Aki teszi amit tenni kell.
Nem tudom eldönteni, hogy melyik a furcsább.

Ami nyilvánvaló, hogy Hamilton nem számolt azzal, hogy ilyen sok karaktert kell mozgatnia. Kötetenként minimum  öt új szereplőt behoz, akiket utána el is lehet felejteni, hiába tűnnek központi szereplőnek. Egyértelmű hogy Micah és Nathaniel a befutó nála, mivel szinte az összes kötetben szerepelnek.
Ennek ellenére örülök annak,hogy a régóta nem látott szereplők is felbukkantak. Stephen-ről már tíz kötet óta nem hallottunk, csakúgy mint a testvéréről, Gregory-ról. Byron csak említés szinten szerepelt, pedig nekem nagy kedvencem. És a las vegas-i Viktor is felbukkant. Valamiért nagyon kedvelem a pasast.

De vissza a történethez, mert nagyon elkalandoztam.
Mivel Ká Anyu sírhelyét felrobbantották, mindenki úgy gondolta, hogy vége, eltűnt. Viszont amikor bejelentkezik, kiderül, hogy korán sincs vége a dolgoknak. Beférkőzött a Tanács tagjainak testébe, és onnan akar irányítani. És ha ez még nem lenne elég, a belső viszályok is a tetőpontjához érkeztek.

Hamilton nagyon sok mindent akart bepréselni ebbe a könyvbe. Ká Anyu, Belle és Padma támadása, a Harlekin mozgolódása, az oroszlánok belviszálya, és persze a tigrisek. A szokásos bérgyilkosság is előkerült. Ehhez jönnek még a  hiszik és a szex.
Ennek ellenére nem lett tömény a könyv. Ellenkezőleg. Olyan, mint egy ementáli sajt. Lyukas, mivel csak kapargattuk a dolgokat. Innen egy kis infó, meg onnan is. Viszont a végére nem értünk.

Mint említettem, ebben a kötetben Hamilton az orgiákra tette le a vokság. Anita több férfival volt egyszerre, sőt, a férfi-férfi párostól sem riadt meg. És erre többször került sor.
Arra is, hogy eközben megy a társalgás. Ilyenkor mindig magam elé képzelem a jelenetet, és elfog a nevetés. Vajon állva diskurálnak?

A fő problémaforrás Haven, alis Sütiszörny volt. Ez volt a kötet csúcspontja.
A Harlekin felbukkanása is adott volna egy plusz löketet a könyvnek, de erre nem került sor.
Viszont itt éreztem, hogy látom, hogy merre is akarja vinni Hamilton a sorozatot. Felmerült egy amerikai Tanács gondolata is. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz belőle.

Természetesen nem telhet el úgy egy kötet, hogy új szerető ne csatlakozzon. Sátán, Irigység, Jade és Cynric személyében újabb tigrisekkel bővült a nagy család, A dolog pikantériája, hogy négyből kettő nő. Úgy tűnik, Anita most már biszexre váltott.
És ha már Anitánál tartok. Nem volt felesleges hiszti, tette amit kellett. Nem tudtam elítélni. Viszont az összezuhanása nekem nem tűnt hitelesnek.És az sem, hogy eddig mindig hangoztatta, hogy a pasijainak ő lehet a egyetlen. Itt viszont nem egyszer voltak a srácok másokkal. Sőt, Jean-Claude Irigységgel múlatta az idejét...
Annak ellenére, hogy a Végzetes flört az egyik legrosszabb olvasmányom volt, örülök hogy elolvastam. Így legalább nem pislogtam értetlenül Nicky felbukkanásán.

A végkifejlet nagyon langyosra, és gyorsra sikeredett, amin már meg sem lepődöm. Azon már igen, hogy a történet szempontjából igen fontos események ( Padma levadászása) egy mondatban le lettek tudva.

Nem a legrosszabb Blake kötet, viszont az, hogy ilyen sok fontos eseményt akart Hamilton beletuszkolni egy könyvbe, és nem sikerült neki, némiképp csökkentette a könyv élvezhetőségét.



2015. 10. 03.

Gail Carriger:Soulless – Lélektelen

Fülszöveg:

Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet.
Elsősorban azért, mert nincs lelke.
Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig talján, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt. De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire. Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit?
És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála melasztorta?


Borító: 1
Sorozat: Napernyő Protektorátus # 1
Eredeti cím: Soulless
Kedvenc karakter: Lord Akeldama
Oldalszám: 372
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2012




Ha egy könyv nagyon régóta van a várólistámon, akkor az ösztöneimre hallgatva le kéne onnan venni. Hiszen ha már évek óta ott van, és én még lépést sem teszek az elolvasására, akkor ott valami gond van.
Úgy tűnik, hogy ezzel a könyvvel is így jártam.
Már a könyv "típusát" nehéz meghatározni. Urban fantasy? Steampunk? Történelmi romantikus? Igazság szerint mindegyik.
Ezért is keltette fel anno az érdeklődésemet.

Alexia Tarabotti lélektelen, azaz természeten túli. Ebben a világban nem ismeretlen a vámpírok és vérfarkasok fogalma, sőt, nyilvánosan az emberek között járnak.
Méghozzá a viktoriánus Londonban.

Nagyon érdekes az alapötlet, de engem mégsem szippantott magába. Sőt, untam az egész könyvet.
Alexia ebben a korban kitűnik, viszont a 21. században megállná a helyét. Vénkisasszony lévén nem számíthat arra hogy sikerül megházasodnia. De nem is aggasztja a dolog.
Olasz származása sem segíti őt. Ezeket pótolva ott van az éles nyelve, aminek köszönhetően jobbnál jobb  szócsatákban tud részt venni.
Ennek ellenére számomra Alexia sokszor már túl sok volt. Értettem hogy mit szeretne az írónő, de nálam ez nem jött be.

Ha a történetből kiveszem a fantasy címkét, akkor adott nekünk egy történelmi romantikus könyv, egy jó kis nyomozással megfűszerezve.
Ennek ellenére engem egyáltalán nem ragadott magával a történet.

A többi szereplő szimpatikus volt, de még így sem tettek rám túl nagy benyomást. Egyértelmű, hogy Lord Akeldama a könyv egyik fő színfoltja. Tetszett a stílusa. Lord Maccon tipikus skót. Hangos, és felföldi. Akik már olvastak skót férfiakról, azoknak ez mindent elmondd.

A történelmi romantikus könyvekben nem igazán lehet szabadon mozogni. Az írónő ezeket jól megkerülte, és sikerült párszor meglepnie. Ami egyértelműen piros pontot érdemel, az a kompromittáló helyzet kezelése. Ebben a témában már kötelező a kényszerházasság, ha olyan helyzetbe találják a főszereplőket ami nem kifejezetten szerencsés.
Szerencsére az írónő ezt figyelmen kívül hagyta.

A könyvet egyértelműen a szereplők viszik el hátukon, mert történet nagyon az nincs. Sötétben tapogatózik mindenki, és az írónő sem sietett megmagyarázni a történteket.
Igazság szerint már a könyv közepétől fogva untam az egész könyvet. Volt, hogy oldalakat átlapoztam, és csak a párbeszédeket olvastam el. A könyv végén pedig már szinte csak pár mondatot olvastam el,annyira nem érdekelt, hogy mi fog történni. Figyelembe véve, hogy ez a végkifejlet, és a történet csúcspontja, nem igazán kedvező.

Nem azt mondom, hogy nem érdekes. Mert az. Viszont egy idő után elvesztette a varázsát nem csak a történet, hanem a szereplők is.
Van potenciál a sorozatban. Viszont úgy érzem, hogy ez a sorozat nem nekem íródott, hiába megvan benne minden, amit amúgy szeretek.



2015. 06. 13.

Laurell K. Hamilton - A lány, akit elbűvölt a halál

Fülszöveg:

Öt szexi vámpírtörténet, két extra csemegével:
Egy új Anita Blake, és egy új True Blood / Sookie Stackhouse sztorival fűszerezve!”

Tartalomjegyzék:

Laurell K. Hamilton: A lány, akit elbűvölt a halál

Charlaine Harris: Egyszavas válaszok

MaryJanice Davidson: Nyílt színi harapás

Angela Knight: Galahad

Vickie Taylor: Vérszomj



Régi értékelés: 4
Borító: 3
Sorozat: Anita Blake # 8.5; True Blood # 7.5; Undead # 2.5; Mageverse # 1.5
Eredeti cím: Bite
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 384
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás: 2009



Újraolvasás.

A novella a Karó c. antológiához tartozik, amiben többek között egy True Blood novella is található.

Évekkel ezelőtt olvastam már ezt az antológiát,és már akkor sem voltam elájulva tőle. Hogy miért adtam 4 csillagot akkor neki, halványlila gőzöm sincs.
Most csak Hamilton miatt vettem elő ismét.Bár ne tettem volna.

Érdemben semmit sem tesz hozzá a sorozathoz.Persze ezt egy novellától már megszoktuk.
Ez a szösszenet - tényleg az, maximum 50 oldal - a Sápadt Hold és az Obszidián Pillangó között játszódik.
Anita hónapok óta se Jean-Claude se Richard felé sem nézett.Nem is akart ezen az állapoton változtatni,de egyik ügyfele miatt kénytelen mégis Jean-Claude segítségét kérni.
Anita kivételesen a munkahelyén tartózkodik,és egy nő azzal keresi fel,hogy keresse meg neki a lányát. Természetesen Anita nem erre szakosodott,viszont kiderül,hogy a lány vámpírrá akar változni,amit az anyja nem szeretne. De a lány hajthatatlan.

Az alapötlet nem rossz.Sőt! Egy nagyon jó kis sztori lehetett volna.Volna.
De Hamilton össze vissza ugrál,és teljesen leegyszerűsíti a sztorit.Alapjában véve ez a novella Anita és Jean-Claude "fegyverszünetéről" szól.
Mert hogy a nyomozás kimerül abban hogy Anita elmegy Jean-Claude-hoz, telefonálnak egyet Malcolm-nak ,az pedig láncra verve elviszi hozzájuk azt a vámpírt, aki átváltoztatta a lányt.
A sztori le van zárva azzal hogy a lány vámpír lett,és pont.

Ismerem Hamilton stílusát.Tudom,hogy a gyors befejezéseket kedveli,de ez akkor is túlzás volt.Merthogy ha jobban belegondolok,történet sem nagyon volt.



2015. 06. 10.

Laurell K. Hamilton - Fogat fogért

Fülszöveg:

Anita Blake-nek St. Louis-ból ezúttal az egészen távoli, 2600 kilométerre fekvő Las Vegasba kell repülnie szeretett vámpírjai és vérállatai mellől, hogy eleget tegyen egy meghívásnak. A szívélyes meghívó postán érkezett egy levágott fej képében, feladója a sorozatgyilkos vámpír: Vittorio.
Melyik nő tudna ellenállni ilyen ajándéknak, pláne, ha szövetségi rendőrbíró? Anita nem is habozik, bár gyomra eléggé émelyeg a repülőúton, három kollégájával a Bűnös Város táncosait és rendőreit tizedelő vérszívó nyomába ered. Az ő nyomában viszont ott liheg Minden Sötétségek Anyja, valamint Belle Morte, vámpírerejének origója.



Borító: 4
Sorozat: Anita Blake # 16
Eredeti cím: Skin Trade
Kedvenc karakter: Anita, Olaf, Viktor, Igazság
Oldalszám: 558
Kiadó: Agave
Kiadás: 2011



Újraolvasás.
Majd' négy éve olvastam utoljára ezt a kötetet. És ezután évekig nem is nagyon vonzott Anita világa. Nem tudatos döntés volt, de örülök, hogy végre sikerült magamat is beérnem.

Emlékszem, hogy mennyire odáig voltam, hogy hosszú idő után végre egy olyan Anita regény, ami szinte a kezdetekre emlékeztet. Nyomozás, gyilkosság, brutális elhalálozások...Soroljam még?

Anitát a munkahelyén - milyen ritka hogy benn van - egy csomaggal lepik meg. A csomag tartalma pedig egy levágott fej, amit Vittorio küldött neki.
Anita nem rest, és egyből csomagol hogy Las Vegas-ba utazzon. Nincs egyedül. Edward, Olaf és Bernardo is elkíséri.

A csapat utoljára az Obszidián Pillangó c. kötetben állt össze először, és mit ne mondjak. Jó kis csapatot alkottak attól függetlenül, hogy egyikük sem éppen makulátlan múlttal rendelkezik.

Mivel a sorozatban annyi mindenki bukkan fel, ezen a szinten már szinte kötelező egy kis magánlistát is vezetni, hogy legalább az ember lánya tisztában legyen azzal, hogy ki kicsoda.
Vittorio egyébként a Lidérces Álmokban bukkant fel, mint fő gonosz, de sikeres meglépett. Most úgy döntött, hogy neki Anita kell, méghozzá azért, hogy a halandó szolgája legyen.

Las Vegas-ban szinte ugyanazok a gyilkosságok történnek mint St. Louis-ban, ezért nem is kérdés, hogy ki az elkövető. Az már más, hogy miként találják meg ezt az őrült vámpírt.
A Lidérces Álmokban túl sok minden nem derült ki Vittorio-ról. Csak annyi, hogy pár száz éves. Nos Hamilton megint bakizott, mert itt szinte az orrunkra kötötte, hogy egy idős Mariee Noir-rel, aki Minden Vámpírok Anyja.  Olyan nevekkel illeti Hamilton Vittorio-t, mint a Tigrisek Anyja, A Nap Apja...

A könyv cselekménye maximum 2 napot ölel fel. És ahogy halad a könyv, egyre távolodunk a gyilkosságoktól, és merülünk alá ismét a vámpír/alakváltó politikába.
Már megszoktam, hogy mióta Sötét Anya a képbe került a fő alakváltók a tigrisek. Itt sem volt ez másképp.
Mivel Anitába jó pár tigris befészkelte magát, azok természetesen társat is szeretnének maguknak. Hiába, Anita végre kezdi belátni hogy jó volna ha több szeretője nem lenne, sőt, úgy érzi már így is sokan vannak, és jó lenne ezt a számot csökkenteni. A képességei és Sötét Anya váltva Vittorio-val másképp szeretnék. Ismét origába torkollik egy metafizikai csata, bár azt megelőzte egy érdekes társalgás...

De nagyon eltértem a lényegtől. Edward-ot mindig is kedveltem, örülök hogy ismét felbukkant. De számomra a fő kedvenc ebben a kötetben Olaf volt. Tudom hogy beteges egy szociopata sorozatgyilkost kedvelni, de Olaf... A beszólásai és a gondolat hogy tesz azért hogy Anitával randizzon, nem egy vicces pillanatot eredményezett.
Imádtam ahogy Anita reagál rá, és ahogy Olaf ezt kezelte.

Mivel a társáság távol volt St. Louis-tól, most szerencsére a háremet is otthon felejtette Anita.
Jean-Cloude persze képviseltette magát, viszont üdítő változatosság volt, hogy ő is ki tud borulni.

Ha kivesszük az alakváltó politikát a regényből, akkor kapunk egy véres és mocskos, de egyben egyszerűen megoldható gyilkosságot.
Nem bántam viszont, hogy más vizekre is eveztünk.
Sok új és régi karakter is felbukkant, és máris vannak kedvenceim.

Domino eleinte nem igazán érdekelt, de mivel Anita hazavitte...Persze az ágyjelenetnek köszönhetően egy kicsit megismerhettük őt is.
Crispin is tiszteletét tette, és ő is St.Louis-ba deportál.
Viktor, aki Las Vegas Város Urának - Max - és feleségének - Bibiana,aki Tigriskirálynő - gyermeke, első pillanattól fogva szimpatikus, és kedvenc lett.
Remélem, hogy többször fel fog még bukkanni.

Nagyon meglepő, de a könyv 3/4-ig szinte nem is szexelt Anita. Ez azért is furcsa, mert a statisztikákat nézve már az első pár fejezetben aktusra kerül a kor. De ezt persze Hamilton orvosolta furábbnál furább dolgokkal.
Jean-Claude pár vámpírt és vérállatot küldd Vegas-ba. Igazság és Gonosz hamar révbe érnek. Későbbiekben Domino-nak is sikerül.
Requiem amikor pár kötettel ezelőtt felbukkant, nagyon szimpatikus volt. De később amikor szinte minden felbukkanásával hozta magával a hisztit is, akkor azt mondtam, hogy köszönöm belőle ennyi elég.
Itt viszont Requiem nem volt sok, sőt, közölte hogy el akarja hagyni St.Louis-t. Nem mondom, sajnálnám ha így lenne.
Anitának már volt része egyszer orgiában, és Hamilton-nak ez nagyon bejöhetett, mivel most is kaptunk egyet. Viktor/Domino/Crispin/Hunter/Cynric személyekben.
Ez már azért is verte ki Anita nem létező biztosítékát, mivel Cynric mindössze 16 éves...

Nagyon tetszett, hogy Sötét Anya ennyit szerepelt, és egyre többet tudhattunk meg róla. Mivel a kötet végén felrobbantja valaki a helyet, ahol a teste pihen, így kíváncsi leszek, hogy hogyan tovább. Érdekesnek találtam, hogy ő is volt valaha halandó, és csakúgy mint Anita, nekromanta és vérállat volt egyszerre.
Hogy ezt Hamilton hogyan gondolta azt nem tudom, de nem is próbálok rájönni.

Mint említettem, Vittorio vénségesebb volt annál, mint aminek anno Hamilton leírta. Kérdés, hogy ha ez a kettő ilyen vén, és az elsők egyike, akkor Oliver - Kárhozottak Cirkusza - hogyan is teremtődött, mivel ő 1 millió éves volt, és Hamilton nem győzte hangsúlyozni, hogy ő a homo sapiens előtti faj...

A végkifejlet, ahogyan az Hamilton-tól várható, intenzív és gyors. Túl gyors.
Vittorio-t a tigrisek hamar elintézték, persze előtte Vittorio nem győzte gyötörni Anitát azzal hogy ha nem tesz meg valamit, a túszai bánják.Ennek köszönhető, hogy Anita orálisan kielégítette Rick-et, az egyik tigrist....
Nos igen, Hamilton nem aprózza el, és fő a változatosság.

Kicsit - nagyon - hiányoltam egy jó hosszú utószót, ahol Edward és a többiek, főleg Olaf elköszönnek, és Max is köszönetet mondd. És persze, hogy mi lesz Requiem-vel.

De mindegy is. Ez a kötet visszahozta a régi Anita Blake-et, kicsit megspékelve az újjal. De ez így még elfogadható.
A kötet szinte az egyik legjobb a sorozatban, kár is volna tagadni. Remélem, Hamilton megmarad ezen a szinten. És mivel anno eddig olvastam a sorozatot, fogalmam sincs, hogy mik fognak még történni. Szerencse, hogy már az eddig kiadott kötetek a polcomon várakoznak...



2015. 05. 10.

Laurell K. Hamilton: Fekete vér

Fülszöveg:

Anita Blake, nekromanta és vámpírhóhér a világ előtt, szukkubus és vérpán a barátai és szeretői körében, most jó barátként kerül nehéz helyzetbe. Egyik legjobb barátja és egyben szeretője, Jason apja haldoklik. Anita elkíséri hát szülővárosába, hogy örökre elköszönhessen a goromba szülőjétől, aki mintha soha nem olyan fiúra vágyott volna, mint Jason. És ha a családi béke felélesztése nem lenne elég nehéz feladat, kiderül, hogy Asheville nagy szülötte, az elnökjelölt-várományos kormányzó is éppen most utazott haza családjával, hogy itt ülje meg fia lakodalmát, aki a megtévesztésig hasonlít Jasonre. Sajnos, Keith Summerland nem éppen minta-vőlegény, és nemcsak a sajtó érdeklődik minden lépése iránt. Lehet, hogy az élet ismétli önmagát, és Jason megint hasonmás/unokatestvére és volt iskolatársa miatt kerül bajba? És vajon ki vagy mi ébresztette fel Anitában a vértigriseket? Csak annyi biztos, hogy néha még a legnagyobb ellenségünknek is hasznát vehetjük.




Régi értékelés: 2
Borító: 4
Sorozat: Anita Blake # 15
Eredeti cím: Blood Noir
Kedvenc karakter: Jason
Oldalszám: 360
Kiadó: Agave
Kiadás: 2010




Újraolvasás.

Novemberben olvastam utoljára Anita Blake kötetet. Igaz, az is újraolvasás volt.
Kíváncsi voltam, hogy mennyit változik a véleményem erről a kötetről (is). Hiszen több mint két éve olvastam, és bevallom nőiesen, túl sok mindenre - szinte semmire - nem emlékszem.
Az Anita Blake köteteket általában túl részletesen értékelem. Miért? Mert túl hosszú a sorozat, túl sok a szerető és a képességek. Jó tudni, hogy melyik könyvben Anita kivel szexel, csak hogy strigulázni tudjak.
A sorozat mélypontja egyértelműen a Haláltánc volt. Ez a kötet kezet foghat vele, mert ugyan azt éreztem, mint annál a résznél. Visszaolvastam a Haláltánc értékelésemet, és kísérteties, mert szinte ugyan azt gondolom erről a könyvről, mint arról. Felötlött bennem, hogy érdemesebb volna bemásolni ide azt a véleményem, mert, mert ezzel legalább időt spórolnék.

Anita ismét városon kívül van. Éppenséggel Ashville-be utazik Jason-nel, mivel egyik kedvenc vérfarkasom édesapja haldoklik, és úgy illő, ha meglátogatja.
Vártam valamit ettől a résztől. Valami izgalmat. De semmit sem kaptam, csak hisztit, érzelmi és metafizikai katyvaszt.
Olvastam pár véleményt, hogy csak(!)  2 db szexjelenet van a könyvben. Milyen jó. Nos, nem az. Hiába csak ennyi, mégis az egész könyv erre van kihegyezve.

Már az első oldalakon Anita-Nathaniel-Jason szexpartiról olvashatunk. Sokan odavannak Nathaniel-ért. Én nem. Nagyon nem. Örültem is neki, hogy most nem szerepel a könyvben. Persze az első szexjelenetet nem számítom ide.
Üdítő változatosság volt, hogy Anita a háremét otthon hagyta. Az már más kérdés, hogy szerzett helyettük új szeretőt.

Amint Anitáék megérkeznek a városba, kiderül, hogy Keith - Jason unokatestvére - azon a héten megházasodik, és a sajtó is jelen van. És mivel Jason megszólalásig hasonlít rá, egyre több kalamajkába keverednek.
Vártam ezt a kalamajkát. Végre valami izgalom! De sajnos csalódnom kellett. Keith fel sem bukkant, és ebből a sok katyvaszból csak annyit kaptam, hogy Anita - ismét - az érzelmeivel viaskodik, és - ismét - valami metafizikai gubanc van.

Hamilton mintha már kifogyott volna az ötletekből ismét előhozta a terhesség szálat. Komolyan, jobbra nem futotta?
De legalább kiderült, hogy Marie Nooire mit is művelt Anitával, és kik a rejtélyes új lakók benne. Tigrisek. Méghozzá nem is egy.
És mivel Ká Anyunak a tigrisek a hívóállatai... Igen nagy bajban van Anita. Főleg, hogy 2 napig szexmaratont tartott Jason-nel és két ismeretlen tigrissel. És a pláne, hogy nem is emlékszik rá.
Az új jövevények, Crispin a fehér tigris, és Alex aki ugyan csak tigris. Remélem, hogy Alex többször fel fog még bukkanni. Igazán szimpatikus volt. Crispin pedig... Az ardeur a rabjává tette, szóval túl sok haszna nem igen lesz.

Ami a szexjeleneteket illeti. Jason és Anita nem tétlenkedtek. Van amikor lelkiznek, és van, amikor szex előtt lelkiznek, és fuccs a hangulatnak.
Viszont így legalább Jason-t is sikerült egy kicsit jobban megismerni.

Anita ismételten új képességekre tett szert. Méghozzá hívóállatra. Eddig ott voltak neki a leopárdok. Most már a farkasokat is tudja szólítani, és Jason lett a hívóállata. Hogy erre mi szükség volt, azt ne kérdezze senki.

És ha még nem lenne elég unalmas, és ebből adódóan idegesítő ez a rész, megjelenik Richard és szokásához híven csak még több bajt csinál.
Anita visszavette tőle a haragját, viszont Richard megörökölte az ardeur-t. És Anitán akarta tesztelni...
Miért kellett ez Hamilton? Miért nem lehet Richard olyan, amilyen volt? Vagy öld meg, vagy tüntesd el, vagy adj neki több eszet, de valamit csinálj végre!

Ká Anyu egyre többször bukkan fel, és ahányszor megteszi mindig nagy bajt okoz. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz vele, mit tervez még Hamilton. Főleg úgy, hogy Anita két vámpírjegyet is kapott tőle.

A végkifejlet nagyon elsietett és erőltetett volt. Amolyan utolsó kétségbeesés ez Hamilton-tól, hogy ne csak a szappanopera menjen már. Pár oldalban lezavarta az egész könyv igazi cselekményét, és kész.
Mi lett a vége? Legalább Jason kibékült az apjával, és Esmeralda módon szinte felépült a rákból.

A könyvet olvasva teljesen olyan érzésem volt, mintha egy brazil szappanoperát néznék. Mindenki csak sír és hisztizik, szexelnek és ármánykodnak.
A könyv cselekménye - ami nem igazán van neki - abból áll, hogy Keith miatt Anitáék kénytelenek a biztonsági őröket elviselni, de még így is elrabolják őket.

Lényegében: A Haláltánchoz hasonlóan ez a sorozat második mélypontja. Semmi cselekmény, nuku izgalom, csak a szex. És ha ez nem jön be, akkor Hamilton megpróbálja a szex köré építeni a sztorit, hogy ha már nem csinálják, akkor beszéljenek róla...



2014. 11. 09.

Laurell K. Hamilton: A Harlekin

Fülszöveg:
Létezik egy titkos társaság, akiktől még a vámpírok is tartanak. A szervezet neve: Harlekin, tagjai valós személyét rejtély övezi. A vámpírvilág rendőrségeként az a feladatuk, hogy megregulázzák a saját törvényeiket megszegő vérszipolyokat. De mi van akkor, amikor maga a Harlekin hágja át saját szabályait? Hogyan védekezhetnek ellenük az egyszerű vámpírok és alakváltók? Vagy Anita Blake? Miközben Anita szeretői érzelmi viharainak közepette egyensúlyoz, megjelenik a városban a Harlekin, s hamar kiderül, csöppet sem békés szándékkal.


Régi értékelés: 2,5
Borító: 5
Sorozat: Anita Blake # 14
Kedvenc karakter: Byron, Edward, Olaf, Anita
Oldalszám: 484
Kiadó:Agave
Kiadás: 2009


Újraolvasás.

Nemrég (újra)olvastam a Haláltáncot is, és meg kell mondanom, hogy nálam az volt a sorozat mélypontja. Minden szempontból. Viszont ezt a kötetet nagyon vártam, ne kérdezzétek hogy miért. Talán a borító tehet róla. Egyszerűen imádom. Vagy talán a rejtélyes fülszöveg? Fogalmam sincs, viszont az tény, hogy nagyon régóta nem élveztem ennyire egy Anita Blake regényt sem. Talán az Égő áldozatok-nál voltam ugyan így felpörgetve.

A fülszöveg rejtélyes, és maga a Harlekin is. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi fog itt történni. És nem is kellett csalódnom. Már az első oldalakon megfogott a könyv, és alig bírtam letenni. Ha mégis le kellett tennem, akkor hisztizni támadt kedvem, mert nem olvashatom a könyvet.
Nagyon sok szereplőt felvonultat a könyv. Van akit imádtam, és van, aki egyre lejjebb esik a kis listámon.
Byron az előző kötetekben bukkant fel, és én egyből megkedveltem. Jelentem, ebben a kötetben viszont az egyik nagy kedvenc szereplőmmé avanzsált. Egyszerűen imádom ezt az angol vámpírt, remélem Hamilton többet fogja szerepeltetni.
Csakúgy, mint Edward-ot, aki Anita kérésére felbukkan St. Luisban. És nem egyedül jött. Peter - a fogadott fia - és az egyik kedvenc szociopatám, Olaf is a társaság tagja. De róluk egy kicsit később.

A Harlekin-ről soha, semmilyen körülmények között nem szabad a vámpíroknak beszélni. Ha mégis megteszik, halál fiai.
Viszont amikor Anita kap egy maszkot a pánik a tetőfokára hág. Jean-Claude persze elejét veszi ennek, hiszen a Harlekin fehér maszkot küldött. Ami náluk annyit tesz, hogy csak megfigyelnek. Akkor van baj, ha fekete maszkot kap az adott vámpír, mert akkor értelemszerűen a kivégzéséről értesítik szerencsétleneket.
Viszont valami nagyon nem stimmel. Hiába a fehér maszk, a Harlekin ott támad, ahol tud. Anita agyába is befurakodnak, és nem egy vámpír és alakváltóéba is. Persze útközben derülnek itt ki dolgok, de a pánik ismét felüti a fejét.
Nagyon tetszett, maga a Harlekin és a"munkájuk". Az is, hogy semmit sem lehet tudni róluk, mivel senki sem tudja, hogy kicsodák. De mi is a feladatuk? Ők amolyan vámpírrendőrség, akik ítéletet mondanak a vámpírok felett, ha megszegik a vámpírok szabályait

Anita is hozza a szokásos formáját. Dögös, makacs és az ügy végére akar járni. Persze a saját módszereivel. És végre, elérkeztünk oda, amit én az első kötet óta várok. Jean-Claude végre nem csak beszél és manipulál, hanem az erejének egy részét is megmutatta. Itt szinte ujjongtam, mert tényleg vártam már tőle valamit. Már ezért piros pont jár Hamilton-nak.

A kötetben Belle Morte is nem egyszer felbukkan. És túlságosan segítőkész. És Hamilton bevállalt még egy rizikót. Belle Morte és Anita - a túlélés érdekében - szexeltek. Igaz, csak metafizikus formában. Értitek. Eléggé meglepődtem ezen, bár nem kéne. Hamilton szereti a fura dolgokat.
És ha már itt tartunk. Feltűnt még valakinek rajtam kívül, hogy hiába, a könyvben nem egy szexjelenetre sor kerül (Raphael a Patkány király,Richard, Belle Morte, Donovan a hattyúkirály) egyik sem szerelemből, vagy vonzódásból történt.Mindegyik kizárólag vagy az ardeur kiszolgálására, vagy hatalomépítés céljából történt. Ezt egy kicsit keserű szájízzel vettem tudomásul. Viszont Anita nem hisztizik. Teszi, amit kell. Főleg, amikor Jean-Claude és Richard élete egy hajszálon függött, és neki kellett megmentenie és éltetnie őket.

Richard egy külön kategória. Amennyire kilóg a sorból, ugyanannyira bele is illik. Nem volt vele túl sok problémám. A kötet 3/4-éig. Amikor a végső csatára sor került szinte üvölteni támadt kedvem, hogy Richard, pusztulj onnan vagy csinálj amit akarsz, de többet fel ne bukkanj.

Nagyon cselekmény dús a kötet - külön hála Hamiltonnak. Edward külön öröm hogy felbukkant. Na és Olaf is. Annyira beteg egy alak, de nem tudok nem vigyorogni rajta. Imádom amit Anitával művelnek, vagy éppen nem művelnek. Olaf is hozta a szokásos formáját. Komolyan, imádom ezt a csapatot. (Edward, Olaf és Anita)

Eközben persze a Harlekin is tevékenykedik, igaz, csak pszichés téren. Későbbiekben pedig fizikálisan is. Nagyon izgalmasak voltak ezek a részek, alig bírtam letenni, és reméltem, hogy Hamilton még tudja fokoznia feszültséget.
Nos, tudta. Marée Noire is tiszteletét tette. Róla is egyre többet tudunk meg. Ő a Vámpírok Ősanyja, aki vámpír és alakváltó egyben. A régi vámpírok mind ilyenek voltak, csak az idők folyamán felhígult a a"vérvonal".

És ha még ez nem lenne elég, Anita belső állatkái (leopárd,farkas, oroszlán) is ténykednek, nem egy kellemetlen pillanatot okozva ezzel Anitának. Haven alias Sütiszörny is visszatért. Nem tudom miért, de kedvelem őt, bár látom, hogy sok baj lesz vele.
Requiem viszont nagyot esett a szememben. Amennyire imádtam, most annyira kezd elegem lenni belőle. Reméltem, hogy Hamilton nem akarja "elrontani". De mégis megtette.

A végkifejlet ütős lett, bár nagyon el lett húzva. Sokszor azon vinnyogtam, hogy hirtelen lett minden lezárva - már ami az előző részeket illeti - itt viszont épp ellenkezőleg. Kezdtem unni a "nagy csatát". Mindenki egy hajszál választ el a haláltól, erre a szereplők több oldalon keresztül csak drámáznak és siránkoznak. (Igen, főleg Richard). Viszont nagy piros pont Hamilton-nak, mert a város összes alakváltó csoportja is részt vett a csatában, és a vámpírok is.
Anita is megrekedt párszor, de hála Nathaneil-nek és Damien-nek sikerült tisztán látnia.

Amit mondhatok a könyvről: Az egyik legjobb Anita kötet, amit olvastam, hiába van tele szexel és metafizikai okosságokkal. Sokat drámáznak, de a feszültség és a harci készültség, valamint az ellenség kárpótolt ezért. Anita ismét csak fejlődik, szert tett egy újabb állatra (tigris) és nem sír a helyzetén. Logikusan végiggondolja a dolgokat és cselekszik. Vagy éppenséggel dühöng. De ez csak Richard-nak köszönhető.
Az Égő áldozatok óta nem olvastam ilyen jó Anita kötetet, és remélem, hogy a következő rész is lesz legalább ennyire izgalmas. És ahogy a folytatások fülszövegét olvasgattam, a Harlekin még tiszteletét teszi Anitáéknál. Alig várom!

(Megjegyzés: Nem tudok, hogy anno miért pontoztam le ennyire a könyvet. Gondolom azért, mert molyon jelöltem be egymás után, és véletlenszerűen csillagoztam az Obszidián Pillangó után...)


2014. 11. 01.

Laurell K. Hamilton: Haláltánc

Fülszöveg:
St. Louis-ban fellép a világhíres vámpír balett-társulat. A nagy eseményre rengeteg vámpírúr érkezik, pomme de sang jelölteket hozva magukkal Anitának, akinek energiaháztartása az ardeur miatt egyre csökken. És ha ez még nem lenne elég, úgy tűnik, teherbe is esett, a teszt pozitív. A lehetséges apák száma viszont majdnem ugyanannyi, mint a pomme de sang jelölteké. Ezzel egy időben a triumvirátus hatalma véletlen események során megerősödik, Anitát pedig több ízben is meglátogatja Minden Vámpírok Öreganyja, a sötét Marée Noire, aki minden jel szerint ébredezik…


Borító: 4
Sorozat: Anita Blake # 13
Kedvenc karakter: Jason
Oldalszám: 576
Kiadó: Agave
Kiadás: 2008



Újraolvasás.

Mióta újraolvasom a sorozatot vannak dolgok, amiket jobban megértek, mint anno, amikor két évvel ezelőtt olvastam a sorozatot.
Anita nagy utat tett meg ezalatt a 13-14 könyv alatt. Mondjuk inkább úgy, hogy teljesen kifordult önmagából, és szinte már nem is az, aki volt.
Bevallom nőiesen, nekem ez a könyv volt a sorozat mélypontja. Az előző kötetekben is alig volt valami cselekmény, de itt...
Az egész könyv semmiről sem szól. És ezt értsétek szó szerint. Már elfogadtam azt, hogy mivel Jean-Claude ereje a nemiséghez áll közel,szükségesek ezek a jelenetek. Viszont ami itt történt, az már kicsit sok volt. Sőt, inkább unalmas.
A fülszöveg elég érdekes, szóval vártam valamit. Értitek. De nem kaptam semmi mást, csak hisztit, metafizikai gubancokat, szexet, hisztis és így tovább...

A könyv 80%-a csak arról szól, hogy Anita idegbajoskodik, hogy terhes. Az apák száma pedig szinte végtelen... Persze ebből kialakul egy nagyobb hiszti, hiszen Richard pont erre vágyik. Egy gyerekre. De lehet, hogy nem az övé. Akkor neki nem kell. (Igen, Richard megint alkotott...)
A pomme de sang jelöltekkel kapcsolatban. Én azt vártam, hogy több Város Urat és Úrnőt ismerünk meg. Ennek ellenére csak Cape Cod és Chicago Urát és kicsinyt háztartását ismertük meg.
Érdekesek voltak, főleg Cape Cod Ura és felesége, a szirén. Viszont ezt is elég felszínesen érintettük.

A legnagyobb baj a könyvvel, hogy semmi cselekménye nincs. Zajlik az élet, Anita egyik szerelmi hisztiből mászik át a másikba, és ez még nem lenne elég, kiderült, hogy már nem csak farkas és leopárd likantrópiával van megfertőzve, hanem oroszlánnal, és egy eddig ismeretlen lénnyel. Szóval a fő problémát a könyvben az oroszlánok jelentik, mivel Chicago Ura, Auggie-nak a hívóállatai és Anita igencsak vonzódik hozzájuk. Főleg Haven-hez, alias Sütiszörnyhöz. De csak metafizikailag.

Nagyon vártam, hogy mikor bukkannak fel vámpír balettáruslat tagjai, és milyenek is. Hamilton viszont annyira elveszett az érzelmi részeken, hogy az utolsó pár fejezeteben lezavarta az egész balett szálat. És ami már megszokott tőle, a végkifejlet, és az úgynevezett epilógus is el lett sietve.
Anita is megváltozott. Még mindig tökös, viszont most már kezd együttműködőbb és szerelmesebb is lenni. Az erkölcsei már nagyon nem azok amik voltak, viszont még így is akadnak olyan dolgok, amiket nem vesz be a gyomra.
Az ardeur-ral is folyamatosan küzd, és mivel nincs elég pomme de sang jelölt, jönnek azok maguktól.
És ha már itt tartunk. Hamilton, mi a fészkes fenét műveltél Requiem-vel, akit az előző részben annyira megkedveltem? Teljesen kivetkőzött magából, és azon imádkoztam, hogy térjen vissza a megszokott önmagához. Hála az égnek ez valamennyire sikerült is neki.
Anita ismételten nem teketóriázott, már ami a szexet illeti.

A sorozat folyamán először került sor egy olyan hármas menetre, ahol férfi-férfi-nő felállás volt. Persze ez eddig is így volt, viszont eddig a férfiak nem nyúltak egymáshoz. Most viszont Jean-Claude és Auggie (Chicago Ura) élvezték egymás testét, miközben Auggie Anitát élvezte. Értitek. Le is esett az állam rendesen, hogy Hamilton ezt bevállalta. Persze innen nem volt megállás, jött a Micah-Anita-Nathaniel-Jean Claude felállás, London az új vámpír is belekóstolt Anita erejébe. Ami szomorú, hogy ő amolyan ardeurista, azaz ardeur függő aki pont ezt szerette volna elkerülni. Requiem levágott egy nagy hisztit, de ő is sikeresen megfektette Anitát, majd a könyv végén Natnaniel+Jason is.
És az utolsó oldalakon Asher és Anita végre kettesben voltak, ami nem várt fordulatot okozott. Anita majdnem meghalt, Asher viszont szert tett végre a hívóállatára, a hiénára.

Ha már itt tartunk. A rengeteg szerető mellett nem meglepő, hogy jó pár hisztire is sort került. Asher hisztijén viszont eléggé meglepődtem, hiszen nem ezt vártam tőle. Emlékeztem rá, hogy szert tett a hívóállatára, bár arra nem, hogyan.
Nathaniel-t valahogy mindenki szereti, viszont nekem pár kötet óta eléggé semleges lett. Micah kifejezetten zavar, hiszen annyira tökéletes. Anitának.
Kiderült az is, hogy az ardeur is fejlődik, és neki köszönheti Anita a mostani helyzetét. És szeretőit is.
Anita a könyv folyamán nem egyszer idegösszeomlást kapott, amit meg is tudok érteni. Kellett ez is.

Nem fogok szépíteni. A könyv nagyon unalmas volt. Hiányzik a nyomozás. Hiányzik az izgalom. Nincs szükség arra, hogy egy 500 oldalas könyv szinte csak arról szóljon, hogy ki és mikor veri ki a hisztit. Lassan haladt a könyv, mert cselekménye az nem igen volt. Szegény Damian is mindig megszívja, mert mindig csak akkor hallat magáról, amikor vagy haldoklik, vagy Anita személyes nyugtatója.
Viszont ahogy felbukkantak a balett táncosok, egyből úgy éreztem, hogy pörög a könyv. Viszony ennyi kevés egy jó könyvhöz.
És ne feledjem Marée Noire-t sem, aki egyre többször kukkant be Anitához.

Egy szó, mint száz. Szeretem ezt a világot, viszont kezdem nagyon unni a sok érzelmi és metafizikai katyvaszt. A sok szeretőről meg már nem is beszélek,
Rengeteg sebből vérzik a sztori, sokkal többet is ki lehetett volna belőle hozni. Főleg, hogy teljesen felesleges volt a pomme de sang jelölteket elhozni, mert a végén úgyis London lett a befutó...







Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...