Jennifer L. Armentrout: Opál (Jegyzet # 1)

Fülszöveg:
Senki sem érhet fel Daemon Blackhez. Amikor elszánta magát, hogy kimutatja az érzéseit irántam, komolyan beszélt. Soha többé nem kételkedem benne – és most, hogy túljutottunk a zökkenőkön, újra és újra fellobbannak köztünk a lángok. Csakhogy még ő sem védheti meg a családját, ha eltökélik, hogy kiszabadítják a szeretteiket. Mindazok után, amiken keresztülmentem, én sem vagyok többé ugyanaz, aki voltam. Még mindig változom, és fogalmam sincs, mi lesz a vége. Lépésről lépésre fedezzük fel az igazságot, és amikor szembekerülünk a hibrideket tesztelő és kínzó titkos kormányzati szervezettel, ráébredek, hogy a képességeim nem ismernek határokat. A halál a mindennapjaink részévé vált. Onnan kapunk segítséget, ahonnan a legkevésbé várnánk, és a barátainkról kiderülhet, hogy valójában a halálos ellenségeink – de nem fordulunk vissza. Akkor sem, ha az eredmény örökre darabokra töri az életünket. Egységben az erőnk – és ezt ők is tudják.


Borító: 4,5
Sorozat: Luxen # 3
Kedvenc karakter: Daemon
Oldalszám: 452
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2014.08.26 / 2014.09.26

Még a tavalyi Könyvhéten robbant be a köztudatba a sorozat, és én sikeresen távol tartottam magam tőle. Hiszen ha valamit ennyire hypolnak, az nem biztos, hogy olyan jó. Karácsonyig bírtam. Az első rész egyszerűen levett a lábamról. Az Ónix kicsit lassabban csábított el, de a hatása majdnem ugyan olyan volt, mint az Obszidiáné.

Az Opál is hozta az elvárt színvonalat, viszont nekem valami hiányzott belőle. A fél könyvet végigvigyorogtam, és faltam a lapokat. De hiába, nekem valami nagyon hiányzott, bár magam sem tudom, hogy micsoda.

A könyv fő cselekményszála, hogy a kis csapat, Dawson-nal az élen hogyan szabadítsa ki Beth-et, Dawson társát.

Már az előző részben kiderült, hogy Dawson él. És ezáltal Beth is, mivel összeköttetésben állnak. Dawson persze már nem az, aki volt. Árnyéka önmagának, bár mi erről semmit sem tudunk, mivel csak most bukkant fel a sorozatban.

Persze a konfliktus nem hiányozhat. Nem elég, hogy Beth-et ki kell szabadítani, még Blake is megjelent, és benyújtotta az igényét. Vagy segítenek neki, vagy lebuktatja Katy-t, akiről azt hitték a Daedelus tagjai, hogy már "nem jelent fenyegetést".

Minél jobban gondolkodom a könyvről, annál nyilvánvalóbb, hogy számomra tényleg hiányzik valami a könyvből. Minden megvan ami kell, és mégis.

Rengeteg a feszültség, és Katy valamint Daemon sem tétlenkedik. Mégis...

Katy-t mindig is szimpatikusnak tartottam. Viszont nem értettem, hogy miért erősködik, hogy ő is csatlakozhasson a mentőakcióhoz.
A könyv jóformán csak erre koncentrál. Hogyan és meddig készülődik a csapat az akcióra. Több dolog is kiderült, ami így utólag elég egyértelmű.

Katy és Daemon között még most is izzik a levegő, és végre, sikerült annyi ideig kettesben maradniuk, hogy Katy elveszítse a szüzességét. Innen viszont mintha megszállta volna a párost valami, mert folyamatosan csak a szex körül jártak a gondolataik. Ami nekem már kezdett egy kicsit unalmas lenni.

A mentőakció sem úgy sikeredett, ahogy azt várták volna a szereplők. Persze az olvasó tudta, hogy nem lesz ilyen egyszerű, és az Origin:Eredet borítóját látva sejtettem, hogy mi lesz a végkifejlet.

A könyv utolsó fejezetei igazán izgalmasak. Daemon is hozta az elvárt színvonalat, sőt, többet is.

A mellékszereplők közül Dawson aki igazán érdekel, valamint az újabb hibridek.

Zárásképp: A könyv még mindig jó, szerettem olvasni. Gyorsan haladtam vele. A szereplők még mindig nagyon kedvelhetők, és a humor sem hiányozhatott, bár az olvasó érzi, hogy valami közeleg. Viszont nekem ez a kötet egy hangyányival lemarad az első két résztől. Remélem az Origin majd kárpótol!

Read More

Julia Quinn - A vikomt, aki engem szeretett

Fülszöveg:
1814 is eseménydús szezonnak ígérkezik, de e sorok írójának véleménye szerint ez nem igaz Anthony Bridgertonra, London legkívántabb agglegényére, aki ez idáig semmi jelét nem mutatta házasulási szándékának. És az igazat megvallva, miért is mutatná? Nála jobban senki nem játssza a tökéletes élvhajhászt.
Lady Whistledown társasági lapja, 1814. április

De a pletykalap szerzője ezúttal téved. Anthony Bridgerton nemcsak hogy elszánta magát a nősülésre, de már ki is választotta magának a feleségjelöltet. Az egyetlen akadály a hölgy nővére, Kate Sheffield, a legalkalmatlankodóbb nőszemély, aki valaha londoni bálterembe tette a lábát. A tüzes intrikus megőrjíti Anthonyt elszántságával, hogy megakadályozza a házasságot. De amikor Anthony Bridgerton éjszakánként lehunyja a szemét, Kate igen erotikus álmokban jelenik meg neki.
A közvélekedéssel ellentétben Kate biztosra veszi, hogy nem a megjavult szoknyavadászokból lesz a legjobb férj; Anthony Bridgerton pedig a legnagyobb élvhajhász. Kate elszántan védelmezi a férfitól húgát, de fél, hogy éppen az ő szíve sebezhető. Amikor Anthony ajka az ajkához ér, hirtelen attól tart, ő maga sem képes ellenállni ennek a megvetendő élvhajhásznak.


Borító: 3,5
Sorozat: A Brigerton család # 2
Kedvenc karakter: Colin
Oldalszám: 400
Kiadó: Gabo
Kiadás: 2011

Szerencsétlen könyv már több mint két éve porosodik a polcomon. Nagyjából ez időtájt kezdtem leszokni a történelmi romantikus könyvekről, hiszen lássuk be. Egy idő után nagyon hasonlóra sikerednek ezek a könyvek, mivel nincs nagy mozgástere az íróknak.
Julia Quinn-től még nem olvastam semmit, így izgatottam kezdtem neki a könyvnek. Főleg azért, mert sok jót hallottam az írónőről. Nos, nem csalódtam, de nem is vágyok teljesen meggyőzve.

Azért is váratott ilyen sokat magára ez a könyv, mert nem akartam ismét egy sorozatot nem az elejéről kezdeni. De mint látszik, ez nem jött össze.

Az alapszituáció nagyon tetszett. Mindkét főszereplő már az elején szimpatikus volt. Anthony hozta a megszokott férfifőhős szerepét. Szinte tökéletes party. Azt kivéve, hogy ha házasodik, akkor nem szerelemből teszi, hanem mert muszáj. Mivel úgy hiszi, hogy fiatalon fog meghalni, nem akar szerelembe esni, viszont örökös muszáj hátrahagynia. Így jön a képbe Edwina, aki messze földön a legszebb hajadon, és Anhony számára tökéletes. Csak éppen Edwina nővére Kate egyáltalán nem örül ennek a hírnek.

Kate és Anthony évődése és veszekedése nem egyszer mosolyt csalt az arcomra. Kate egy jó humorú intelligens nő, akinek ami a szívén, az a száján típus.
Anthony eleinte csak egy egyszerű nőcsábásznak tűnik, de a könyv előrehaladtával kiderül, hogy egy kedves és törődő férfi. Akinek persze vannak hibái. Ettől lesz emberi.

Jól szórakoztam a könyvet olvasva. A Brigerton-on sikeresen bemutatkoztak, és már most kijelenthetem, hogy nekem Colin a kedvencem. És persze Lady Brigerton is elég szimpatikus.

Viszonylag gyorsan haladtam a könyvvel. De amikor letettem, nem éreztem a késztetést, hogy azonnal folytassam. És egy idő után kezdett egyhangú és monoton lenni. Úgy éreztem, hogy hiába, a karakterek szimpatikusak, a humor a helyén van, kezdem unni.

Azt gondoltam, hogy Kate és Anthony a könyv végén házasodnak össze, amikor Anthony rádöbben, hogy mit is érez valójában.
Ehelyett jött a szokásos "kompromittáló helyzet és kényszerházasság", ami egy cseppet elvette a kedvemet. Hiszen a páros már szinte összebarátkozott, és vártam valamit tőlük. Ehelyett a szokásos klisét kaptam, amit nagyon nem akartam.

Ennek ellenére így is tetszett a páros. Viszont a könyv vége ismét nem azt hozta, amit vártam.
Anthony a haláltól való félelmében és a megdöbbenéstől, hogy beleszeretett Kate-be elmenekül otthonról. Kate utána megy, viszont Anthony nélkül tér haza. Azt vártam - akartam - hogy amikor Anthony végre rájön hogy mit akar, szenvedjen meg Kate-ért, és Kate kínozza még egy kicsit. Ehelyett kaptam egy balesetet, aminek volt is értelme, és mégsem. És minden szép és jó.
Természetesen az epilógus sem hiányozhatott, ami Anthony 39. születésnapjáról tudósít Lady Whistledown, akinek személyét még homály fedi. Ennek ellenére őt is sikerült megkedvelnem.

Összességében tetszett a könyv, és az írónő stílusa is. Folytatni fogom a sorozatot, már csak Colin miatt is.

Read More

Stephanie Perkins - Anna és a francia csók

Fülszöveg:
Anna nagy várakozással tekint végzős évének kezdete elé atlantai középiskolájában, ahol van egy remek munkája, egy hűséges legjobb barátnője, és egy alakulófélben levő, ígéretesnek tűnő kapcsolata. Így aztán eléggé elkeseredik amiatt, hogy Párizsba kell költöznie egy bentlakásos iskolába – egészen addig, amíg ott nem találkozik Étienne St. Clairrel, aki okos, sármos, gyönyörű, szóval tökéletes… lenne, ha nem volna foglalt. De a Fények Városában a vágyak valahogy mindig utat törnek maguknak. Vajon a szerelmes majdnem-ek éve a hőn óhajtott francia csókkal ér véget? Stephanie Perkins a romantikus feszültséget mindvégig sistergőn, a vonzalmat pedig magas hőfokon tartja debütáló regényében, amely garantáltan megbizserget minket a fejünk búbjától a lábujjainkig és megolvasztja a szívünket.


Borító: 4
Sorozat: Anna és a francia csók # 1
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 384
Kiadó:Könyvmolyképző
Kiadás: 2012

Ez  a könyv is ősidők óta a várólistámon van. Viszont mindig visszatartott valami tőle. Most így utólag eléggé bánom hogy csak most sikerült elolvasnom a könyvet.
Sajnos mostanában nincs szinte semmi időm olvasni. Viszont az sokat elárulhat, hogy ma, pár óra alatt elolvastam. Szinte faltam a lapokat. Szerettem a könyvet, viszont egy kicsit - egy nagyon kicsit - keserű szájízzel csuktam be a könyvet.

A történet nem ismeretlen. Új iskola, a suli legpartiképesebb fiúja, bonyodalom, vicces helyzetek és romantika. Viszont még így is tudott újat mutatni a könyv.
Anna nemcsak új iskolába, hanem új országba is kerül. Édesapja kitalálta, hogy egy tanév erejéig Párizsban taníttatja lányát, méghozzá egy bentlakásos iskolában. Persze Anna kiborul, de nincs mit tenni. Megkezdi cseppet sem unalmas életét a Fények Városában úgy, hogy egy árva mukkot sem tud franciául.
És mint ahogy az lenni szokott, találkozik egy helyes sráccal, és minden szép és jó....Lenne, ha a fiúnak nem lenne barátnője, és Anna sem hagyta volna otthon - Atlantában - a neki tetsző fiút.

Bevallom nőiesen engem eléggé levett a lábamról a könyv. Valami folytán nem kedvelek semmit ami francia, de ez a könyv... Egy aranyos, fiatalos romantikus mese.
Anna egy normális YA hősnő. Szóval megvan a magához való esze, humoros és mindig valami vicces helyzetbe kerül.
A könyv egyik legnagyobb húzóereje - nálam - hogy átlagos. És ezt vegyétek pozitív véleményként. Itt egy lány, aki egy másik országba kezdi el a tanulmányait. Teljesen átlagos. Átlagos tini problémákkal és helyzetekkel. Életteli és nagyon is valósnak tűnő személy. És ez igaz Étienne-re is.
A legtöbb YA könyvben a főszereplő fiú magas, jóképű, rossz fiú, féltékeny és minden ami sablon. Persze ezzel sincs bajom. Viszont Étienne annyira igazinak tűnik. És vannak hibái, amiért néha megcsapkodtam volna. Alacsony, még Anna is magasabb nála pár cm-rel. Rágja a körmét ha ideges vagy izgatott. Kedves és elragadó, viszont soha nem beszél magáról. Nehezen hoz döntéseket, és szereti az állandóságot. Valamint tériszonyos. Nagyon. És ahogy Anna is említette, Étienne egy nemzetközi srác. Francia neve van, Amerikában - San Francisco - született, de Angliában nevelkedett. De nekem inkább tűnt franciának. Megvolt benne minden, ami franciává teszi.
És ha már itt tartok. Úgy éreztem a könyvet olvasva, hogy én is bebarangolom Párizst, és Anna-val együtt fedezem fel. Legszívesebben már holnap elmennék oda.

Anna a könyv elején még egy igaz amerikai lány volt. Viszont amikor hazautazott, hamar ráébredtem, hogy Anna eleurópaiasodott. Vagyis inkább elfranciásodott. Nekem Anna többé nem amerikai volt, hanem francia. Az otthona nem Atlantában volt, hanem Párizsban.
Ezért is az a bizonyos keserű szájíz. Annyira azt akartam, hogy maradjanak Párizsban. Ehelyett...

Mindig érdekes olyan YA könyvet olvasni, ahol a főszereplők az utolsó évüket töltik az iskolában. Már fél lábbal egy másik életben vannak, és készülnek továbblépni. Itt ez csak az utolsó oldalakon éreztem. Adott egy jó társaság, tanulnak és bejárják Párizst. A cukrászdáktól megkezdve a mozikig és a nevezetességekig. És a könyv végén azzal kell szembesülnöm, hogy kész, vége. Nem fogok többet olvasni erről a társaságról, erről a bentlakásos suliról. Nem tudok meg többet róluk, hiszen már külön utakon, más országokban folytatják az életüket.

Maga a könyv olvastatja magát, és nagyon szórakoztató. Tudom ez közhelyes, de mégis igaz. Nem bírtam letenni, és élveztem olvasni. Anna igazán vicces és logikus lány. Persze ő is követett el hibákat. Étienne viszont... Voltak vele gondjaim.
Egyrészt a kémia a két karakter között már az első találkozáskor megvolt. Szinte izzott körülöttük a levegő. Összebarátkoztak, és legjobb barátok lettek, hiába a vonzalom, amit mindketten igyekeznek tagadni.
És ezért is haragszom St. Claire-re. Nem állt a sarkára, hanem a biztonságot és a megszokottságot választotta. Sokáig szöszmötölt, mire rászánta magát a dolgokra. Viszont ez egy olyan dolog, amit szerettem és utáltam benne egyszerre. Hogy realista. Nemcsak az ő karaktere, hanem Annáé, és az egész könyvé is. Persze egy-két klisé nem hiányozhatott, és talán néha túl rózsaszín volt, de megbocsátom. Hiszen Párizs a szerelem városa.
Anna és Étienne kapcsolata nagyon aranyos, szinte bájos volt. Imádtam a hálaadásos részeket, valamint a téli szünetben az emailezésüket is.

A mellékszereplők nem tettek rám túl nagy benyomást. Rashi eléggé háttérbe szorult, és Mer...legyen elég annyi, hogy hajlok arra, amivel Amanda "megvádolta". Na és Josh? Tudjátok, hogy ő a harmadik kötet szereplője. És a párja is felbukkant, Isla... Kíváncsi leszek rájuk.

A könyv vége...A szereplők jó sokáig elbeszéltek egymás mellett, vagy St. Claire miatt megszakadt a folyamat, és én Anna-val együtt dühöngtem. Nagyon mérges vagyok St. Claire-re emiatt.
Viszont a vége igazán aranyosra sikeredett. Az viszont nagyon nem tetszett, hogy a páros a tanulmányaikat Amerikában folytatják, és külön iskolában. És egy kicsit messze egymástól. Nekem Étienne és Anna is európai, és főleg francia. Azt vártam, hogy ott maradnak, és nem térnek vissza az államokban. Nagyon nem illik szerintem Étienne-hez Amerika.

A szereplők további sorsát az írónő hamar lezárta. Mer Olaszországba tanul tovább, Rashi is szervezi az életét, Josh pedig még marad egy évet a suliban. Annáék Amerikába térnek vissza...Szóval maradjunk annyiban, hogy ennek a befejezésnek nem igazán örültem.

Szerettem olvasni a könyvet, teljesen elvarázsolt. Étienne és Anna aranyos és jó páros. Ahogy utána olvastam, a következő részben is felbukkannak, szóval nem búcsúzunk el tőluk. Viszont hiába szerettem, valami - egy paraszthajszálnyi valami - hiányzott. Én magam sem tudom mi, de annyi biztos, hogy majdnem kedvenc a könyv, és nem utoljára olvastam a könyvet.

Read More

Laurell K. Hamilton: A Harlekin

Fülszöveg:
Létezik egy titkos társaság, akiktől még a vámpírok is tartanak. A szervezet neve: Harlekin, tagjai valós személyét rejtély övezi. A vámpírvilág rendőrségeként az a feladatuk, hogy megregulázzák a saját törvényeiket megszegő vérszipolyokat. De mi van akkor, amikor maga a Harlekin hágja át saját szabályait? Hogyan védekezhetnek ellenük az egyszerű vámpírok és alakváltók? Vagy Anita Blake? Miközben Anita szeretői érzelmi viharainak közepette egyensúlyoz, megjelenik a városban a Harlekin, s hamar kiderül, csöppet sem békés szándékkal.


Régi értékelés: 2,5
Borító: 5
Sorozat: Anita Blake # 14
Kedvenc karakter: Byron, Edward, Olaf, Anita
Oldalszám: 484
Kiadó:Agave
Kiadás: 2009

Újraolvasás.

Nemrég (újra)olvastam a Haláltáncot is, és meg kell mondanom, hogy nálam az volt a sorozat mélypontja. Minden szempontból. Viszont ezt a kötetet nagyon vártam, ne kérdezzétek hogy miért. Talán a borító tehet róla. Egyszerűen imádom. Vagy talán a rejtélyes fülszöveg? Fogalmam sincs, viszont az tény, hogy nagyon régóta nem élveztem ennyire egy Anita Blake regényt sem. Talán az Égő áldozatok-nál voltam ugyan így felpörgetve.

A fülszöveg rejtélyes, és maga a Harlekin is. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi fog itt történni. És nem is kellett csalódnom. Már az első oldalakon megfogott a könyv, és alig bírtam letenni. Ha mégis le kellett tennem, akkor hisztizni támadt kedvem, mert nem olvashatom a könyvet.
Nagyon sok szereplőt felvonultat a könyv. Van akit imádtam, és van, aki egyre lejjebb esik a kis listámon.
Byron az előző kötetekben bukkant fel, és én egyből megkedveltem. Jelentem, ebben a kötetben viszont az egyik nagy kedvenc szereplőmmé avanzsált. Egyszerűen imádom ezt az angol vámpírt, remélem Hamilton többet fogja szerepeltetni.
Csakúgy, mint Edward-ot, aki Anita kérésére felbukkan St. Luisban. És nem egyedül jött. Peter - a fogadott fia - és az egyik kedvenc szociopatám, Olaf is a társaság tagja. De róluk egy kicsit később.

A Harlekin-ről soha, semmilyen körülmények között nem szabad a vámpíroknak beszélni. Ha mégis megteszik, halál fiai.
Viszont amikor Anita kap egy maszkot a pánik a tetőfokára hág. Jean-Claude persze elejét veszi ennek, hiszen a Harlekin fehér maszkot küldött. Ami náluk annyit tesz, hogy csak megfigyelnek. Akkor van baj, ha fekete maszkot kap az adott vámpír, mert akkor értelemszerűen a kivégzéséről értesítik szerencsétleneket.
Viszont valami nagyon nem stimmel. Hiába a fehér maszk, a Harlekin ott támad, ahol tud. Anita agyába is befurakodnak, és nem egy vámpír és alakváltóéba is. Persze útközben derülnek itt ki dolgok, de a pánik ismét felüti a fejét.
Nagyon tetszett, maga a Harlekin és a"munkájuk". Az is, hogy semmit sem lehet tudni róluk, mivel senki sem tudja, hogy kicsodák. De mi is a feladatuk? Ők amolyan vámpírrendőrség, akik ítéletet mondanak a vámpírok felett, ha megszegik a vámpírok szabályait

Anita is hozza a szokásos formáját. Dögös, makacs és az ügy végére akar járni. Persze a saját módszereivel. És végre, elérkeztünk oda, amit én az első kötet óta várok. Jean-Claude végre nem csak beszél és manipulál, hanem az erejének egy részét is megmutatta. Itt szinte ujjongtam, mert tényleg vártam már tőle valamit. Már ezért piros pont jár Hamilton-nak.

A kötetben Belle Morte is nem egyszer felbukkan. És túlságosan segítőkész. És Hamilton bevállalt még egy rizikót. Belle Morte és Anita - a túlélés érdekében - szexeltek. Igaz, csak metafizikus formában. Értitek. Eléggé meglepődtem ezen, bár nem kéne. Hamilton szereti a fura dolgokat.
És ha már itt tartunk. Feltűnt még valakinek rajtam kívül, hogy hiába, a könyvben nem egy szexjelenetre sor kerül (Raphael a Patkány király,Richard, Belle Morte, Donovan a hattyúkirály) egyik sem szerelemből, vagy vonzódásból történt.Mindegyik kizárólag vagy az ardeur kiszolgálására, vagy hatalomépítés céljából történt. Ezt egy kicsit keserű szájízzel vettem tudomásul. Viszont Anita nem hisztizik. Teszi, amit kell. Főleg, amikor Jean-Claude és Richard élete egy hajszálon függött, és neki kellett megmentenie és éltetnie őket.

Richard egy külön kategória. Amennyire kilóg a sorból, ugyanannyira bele is illik. Nem volt vele túl sok problémám. A kötet 3/4-éig. Amikor a végső csatára sor került szinte üvölteni támadt kedvem, hogy Richard, pusztulj onnan vagy csinálj amit akarsz, de többet fel ne bukkanj.

Nagyon cselekmény dús a kötet - külön hála Hamiltonnak. Edward külön öröm hogy felbukkant. Na és Olaf is. Annyira beteg egy alak, de nem tudok nem vigyorogni rajta. Imádom amit Anitával művelnek, vagy éppen nem művelnek. Olaf is hozta a szokásos formáját. Komolyan, imádom ezt a csapatot. (Edward, Olaf és Anita)

Eközben persze a Harlekin is tevékenykedik, igaz, csak pszichés téren. Későbbiekben pedig fizikálisan is. Nagyon izgalmasak voltak ezek a részek, alig bírtam letenni, és reméltem, hogy Hamilton még tudja fokoznia feszültséget.
Nos, tudta. Marée Noire is tiszteletét tette. Róla is egyre többet tudunk meg. Ő a Vámpírok Ősanyja, aki vámpír és alakváltó egyben. A régi vámpírok mind ilyenek voltak, csak az idők folyamán felhígult a a"vérvonal".

És ha még ez nem lenne elég, Anita belső állatkái (leopárd,farkas, oroszlán) is ténykednek, nem egy kellemetlen pillanatot okozva ezzel Anitának. Haven alias Sütiszörny is visszatért. Nem tudom miért, de kedvelem őt, bár látom, hogy sok baj lesz vele.
Requiem viszont nagyot esett a szememben. Amennyire imádtam, most annyira kezd elegem lenni belőle. Reméltem, hogy Hamilton nem akarja "elrontani". De mégis megtette.

A végkifejlet ütős lett, bár nagyon el lett húzva. Sokszor azon vinnyogtam, hogy hirtelen lett minden lezárva - már ami az előző részeket illeti - itt viszont épp ellenkezőleg. Kezdtem unni a "nagy csatát". Mindenki egy hajszál választ el a haláltól, erre a szereplők több oldalon keresztül csak drámáznak és siránkoznak. (Igen, főleg Richard). Viszont nagy piros pont Hamilton-nak, mert a város összes alakváltó csoportja is részt vett a csatában, és a vámpírok is.
Anita is megrekedt párszor, de hála Nathaneil-nek és Damien-nek sikerült tisztán látnia.

Amit mondhatok a könyvről: Az egyik legjobb Anita kötet, amit olvastam, hiába van tele szexel és metafizikai okosságokkal. Sokat drámáznak, de a feszültség és a harci készültség, valamint az ellenség kárpótolt ezért. Anita ismét csak fejlődik, szert tett egy újabb állatra (tigris) és nem sír a helyzetén. Logikusan végiggondolja a dolgokat és cselekszik. Vagy éppenséggel dühöng. De ez csak Richard-nak köszönhető.
Az Égő áldozatok óta nem olvastam ilyen jó Anita kötetet, és remélem, hogy a következő rész is lesz legalább ennyire izgalmas. És ahogy a folytatások fülszövegét olvasgattam, a Harlekin még tiszteletét teszi Anitáéknál. Alig várom!

(Megjegyzés: Nem tudok, hogy anno miért pontoztam le ennyire a könyvet. Gondolom azért, mert molyon jelöltem be egymás után, és véletlenszerűen csillagoztam az Obszidián Pillangó után...)

Read More

Laurell K. Hamilton: Haláltánc

Fülszöveg:
St. Louis-ban fellép a világhíres vámpír balett-társulat. A nagy eseményre rengeteg vámpírúr érkezik, pomme de sang jelölteket hozva magukkal Anitának, akinek energiaháztartása az ardeur miatt egyre csökken. És ha ez még nem lenne elég, úgy tűnik, teherbe is esett, a teszt pozitív. A lehetséges apák száma viszont majdnem ugyanannyi, mint a pomme de sang jelölteké. Ezzel egy időben a triumvirátus hatalma véletlen események során megerősödik, Anitát pedig több ízben is meglátogatja Minden Vámpírok Öreganyja, a sötét Marée Noire, aki minden jel szerint ébredezik…


Borító: 4
Sorozat: Anita Blake # 13
Kedvenc karakter: Jason
Oldalszám: 576
Kiadó: Agave
Kiadás: 2008

Újraolvasás.

Mióta újraolvasom a sorozatot vannak dolgok, amiket jobban megértek, mint anno, amikor két évvel ezelőtt olvastam a sorozatot.

Anita nagy utat tett meg ezalatt a 13-14 könyv alatt. Mondjuk inkább úgy, hogy teljesen kifordult önmagából, és szinte már nem is az, aki volt.

Bevallom nőiesen, nekem ez a könyv volt a sorozat mélypontja. Az előző kötetekben is alig volt valami cselekmény, de itt...

Az egész könyv semmiről sem szól. És ezt értsétek szó szerint. Már elfogadtam azt, hogy mivel Jean-Claude ereje a nemiséghez áll közel,szükségesek ezek a jelenetek. Viszont ami itt történt, az már kicsit sok volt. Sőt, inkább unalmas.

A fülszöveg elég érdekes, szóval vártam valamit. Értitek. De nem kaptam semmi mást, csak hisztit, metafizikai gubancokat, szexet, hisztis és így tovább...

A könyv 80%-a csak arról szól, hogy Anita idegbajoskodik, hogy terhes. Az apák száma pedig szinte végtelen... Persze ebből kialakul egy nagyobb hiszti, hiszen Richard pont erre vágyik. Egy gyerekre. De lehet, hogy nem az övé. Akkor neki nem kell. (Igen, Richard megint alkotott...)
A pomme de sang jelöltekkel kapcsolatban. Én azt vártam, hogy több Város Urat és Úrnőt ismerünk meg. Ennek ellenére csak Cape Cod és Chicago Urát és kicsinyt háztartását ismertük meg.

Érdekesek voltak, főleg Cape Cod Ura és felesége, a szirén. Viszont ezt is elég felszínesen érintettük.

A legnagyobb baj a könyvvel, hogy semmi cselekménye nincs. Zajlik az élet, Anita egyik szerelmi hisztiből mászik át a másikba, és ez még nem lenne elég, kiderült, hogy már nem csak farkas és leopárd likantrópiával van megfertőzve, hanem oroszlánnal, és egy eddig ismeretlen lénnyel. Szóval a fő problémát a könyvben az oroszlánok jelentik, mivel Chicago Ura, Auggie-nak a hívóállatai és Anita igencsak vonzódik hozzájuk. Főleg Haven-hez, alias Sütiszörnyhöz. De csak metafizikailag.

Nagyon vártam, hogy mikor bukkannak fel vámpír balettáruslat tagjai, és milyenek is. Hamilton viszont annyira elveszett az érzelmi részeken, hogy az utolsó pár fejezeteben lezavarta az egész balett szálat. És ami már megszokott tőle, a végkifejlet, és az úgynevezett epilógus is el lett sietve.

Anita is megváltozott. Még mindig tökös, viszont most már kezd együttműködőbb és szerelmesebb is lenni. Az erkölcsei már nagyon nem azok amik voltak, viszont még így is akadnak olyan dolgok, amiket nem vesz be a gyomra.

Az ardeur-ral is folyamatosan küzd, és mivel nincs elég pomme de sang jelölt, jönnek azok maguktól.

És ha már itt tartunk. Hamilton, mi a fészkes fenét műveltél Requiem-vel, akit az előző részben annyira megkedveltem? Teljesen kivetkőzött magából, és azon imádkoztam, hogy térjen vissza a megszokott önmagához. Hála az égnek ez valamennyire sikerült is neki.

Anita ismételten nem teketóriázott, már ami a szexet illeti.

A sorozat folyamán először került sor egy olyan hármas menetre, ahol férfi-férfi-nő felállás volt. Persze ez eddig is így volt, viszont eddig a férfiak nem nyúltak egymáshoz. Most viszont Jean-Claude és Auggie (Chicago Ura) élvezték egymás testét, miközben Auggie Anitát élvezte. Értitek. Le is esett az állam rendesen, hogy Hamilton ezt bevállalta. Persze innen nem volt megállás, jött a Micah-Anita-Nathaniel-Jean Claude felállás, London az új vámpír is belekóstolt Anita erejébe. Ami szomorú, hogy ő amolyan ardeurista, azaz ardeur függő aki pont ezt szerette volna elkerülni. Requiem levágott egy nagy hisztit, de ő is sikeresen megfektette Anitát, majd a könyv végén Natnaniel+Jason is.

És az utolsó oldalakon Asher és Anita végre kettesben voltak, ami nem várt fordulatot okozott. Anita majdnem meghalt, Asher viszont szert tett végre a hívóállatára, a hiénára.

Ha már itt tartunk. A rengeteg szerető mellett nem meglepő, hogy jó pár hisztire is sort került. Asher hisztijén viszont eléggé meglepődtem, hiszen nem ezt vártam tőle. Emlékeztem rá, hogy szert tett a hívóállatára, bár arra nem, hogyan.

Nathaniel-t valahogy mindenki szereti, viszont nekem pár kötet óta eléggé semleges lett. Micah kifejezetten zavar, hiszen annyira tökéletes. Anitának.

Kiderült az is, hogy az ardeur is fejlődik, és neki köszönheti Anita a mostani helyzetét. És szeretőit is.

Anita a könyv folyamán nem egyszer idegösszeomlást kapott, amit meg is tudok érteni. Kellett ez is.

Nem fogok szépíteni. A könyv nagyon unalmas volt. Hiányzik a nyomozás. Hiányzik az izgalom. Nincs szükség arra, hogy egy 500 oldalas könyv szinte csak arról szóljon, hogy ki és mikor veri ki a hisztit. Lassan haladt a könyv, mert cselekménye az nem igen volt. Szegény Damian is mindig megszívja, mert mindig csak akkor hallat magáról, amikor vagy haldoklik, vagy Anita személyes nyugtatója.

Viszont ahogy felbukkantak a balett táncosok, egyből úgy éreztem, hogy pörög a könyv. Viszony ennyi kevés egy jó könyvhöz.
És ne feledjem Marée Noire-t sem, aki egyre többször kukkant be Anitához.

Egy szó, mint száz. Szeretem ezt a világot, viszont kezdem nagyon unni a sok érzelmi és metafizikai katyvaszt. A sok szeretőről meg már nem is beszélek,

Rengeteg sebből vérzik a sztori, sokkal többet is ki lehetett volna belőle hozni. Főleg, hogy teljesen felesleges volt a pomme de sang jelölteket elhozni, mert a végén úgyis London lett a befutó...

Read More

Brigid Kemmerer: Storm – Vihar

Fülszöveg:
Becca Chandler egyszer csak abban a helyzetben találja magát, hogy bármelyik fiút megszerezheti – bármelyiket, amelyiket nem akarja. Köszönhetően volt barátja hazug pletykáinak. Egy este kimenti Chris Merricket az iskola parkolójában zajló verekedésből. Chris más. Egészen más: uralja a vizet -a testvérei pedig a tüzet, a levegőt és a földet.

Erősek. Veszélyesek. Halál fiai. És most, hogy ismeri az igazságot, Becca is. Nehéz titkot tartani, ha az életed van veszélyben. Amikor megjelenik az iskolában Hunter, a titokzatos új fiú, és kiderül, hogy kivételes tehetsége van a rossz helyen a rossz időben lenni, Becca eleinte azt hiszi, bízhat benne. Ám Hunter hamarosan összecsap Chrisszel, és Becca már nem is tudja, ki rejtegeti a legveszélyesebb titkot..


Borító: 4
Sorozat: Elementál # 0.5 , # 1
Kedvenc karakter: Hunter, Gabriel
Oldalszám: 536
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2014.08.19 / 2014.09.19

 Elég nagy meglepetés volt nekem ez a könyv. Jó pár véleményt elolvastam, így voltak elképzeléseim a könyvvel kapcsolatban.

Magam is meglepődtem, hogy mennyire tetszett ez a könyv, pedig tele van klisékkel. De mégis, valahogy nagyon tetszett.
Adott nekünk Becca, aki akaratlanul belecsöppen egy olyan világba, aminek a létezéséről semmit sem tudott. És nagy sokára sikerül rájönnie, hogy nem mezei rossz fiúk az új ismerősei, és ellenségei. Hanem Elementálok.

 Nem egy könyvet ismerünk, ahol az írónők felhasználják a négy, esetleg öt elemet. Nem egy olyan könyv van, ahol fiú testvérek egy sorozat szereplői. És mégis. Nekem nagyon tetszett ez a könyv. Viszont voltak benne furcsaságok.

Nagyon érződik a könyvön, hogy az írónő első könyve. Olvastatja magát, de többnyire alig történik valami. És persze, a  Merrick fivérek, és Hunter viszi el a hátán a történetet.

A fülszöveg elolvasása után, sőt a sorozat címét ismerve azt gondoltam, hogy Chris és Becca majd egy párt alkotnak. Nos.... Ez nem igazán jött be. Kövezzetek meg, de én az égegyadta világon semmi kémiát nem éreztem közöttük. Szimpla barátságnál többet nem igazán tudnék róluk elképzelni.

És ha már itt tartok.
Az összes Merrick testvér kiforrott karakter. Megvolt a maguk eleme, és illett is hozzájuk. Olyan volt, mintha az elemük tulajdonságai kihatnának rájuk. Itt van Gabriel, akihez a tűz tartozik. Egy időzített bomba, aki hirtelen haragú, mégis tud ő jó lenni. És nagyon humoros. Nick, az ikertestvére birtokolja a levegőt, és ő a békebíró a családban. Michael a legidősebb testvér pedig a föld. Sok mindent átélt, és mégis talpon maradt. Csakúgy mint az eleme.

A legnagyobb bajom Chris-vel volt. Az ő eleme a víz. Ezzel nincs is baj. Viszont Chris karaktere egyáltalán nem volt kidolgozott. Hol egy menő, nem törődöm típus volt, akit alig lehet megközelíteni, máskor pedig egy tutyi mutyi kiskölyök, aki nem tud a lábán megállni. Csapongott az egész karakter, és nem lehetett eldönteni, hogy milyen is valójában Chris.

Becca mint YA hősnő nem volt rossz, de nem is volt kiemelkedő. Sokszor volt buta és meggondolatlan, de párszor tanújelét adta annak is, hogy nem egy üresfejű lány.

A könyv amolyan bevezető. Megismerkedünk az Elementálok világával, és magukkal a Merrick fivérekkel is. Személyes kedvencem közülük Gabriel, és nem csak a neve miatt.

" Chris (...) letérdelt, és egy kört rajzolt a homokba.

- Képzeld el, hogy mindenki a világon ebben a körben él.
(...)
Egy ötágú csillagot rajzolt a körbe.
- Képzeld el, hogy ez az öt pont az öt elem.
(...)

- Szóval tűz, víz, levegő, föld...
(...)

Becca Chris csillagára mutatott.

- De ennek öt ága van!

- Az ötödik elem a lélek. (...) Lélek. Csi. Élet.
(..)

- Az ötödik elem olyan... mindenes. Mindennel összefüggésben áll... vagy legalábbis ezt mondják.
(...)

- (...) Ha a földön mindenki ebben a körben található, láthatod, hogy némelyek közel esnek a csillag csúcsához, mások nagyon messze.
(...)

- Sok... olyan ember van mint ti?

- Mindenki olyan mint mi, Becca. Emberek vagyunk. Mindannyian a körön belül vagyunk. A bátyáim és én éppen... egy-egy csúcsra esünk. "

A könyv elég terjedelmes, voltak unalmas részek, de összességében nagyon tetszett. Igaz, a könyvben nem egy klisé felbukkan, de mégis, olvastatja magát, és hiába tudod hogy ki az elkövető, izgalmas és alig várod, hogy a következő oldalra juss.
Az egyik kedvenc karakterek egyértelműen Hunter lett. Titokzatos, kedves de mégis magabiztos. Furcsa egy szerzet, de éppen ez a jó benne. Nem tudod, hogy mit mutat meg magából legközelebb.

A szerelmi szál viszont elég gyengére sikeredett. Mint említettem, mivel a fülszövegben Becca és Chris a főszereplők, valahogy arra gondoltam, hogy egy párost fognak alkotni. Viszont amikor Becca és Hunter együtt voltak - mint barátok - sokkal, de sokkal több kémiát fedeztem fel közöttük, mint Chris és Becca között.

Nekem nagyon tetszett Hunter és Becca párosa, és reménykedtem, hogy így is maradnak.

 Viszont a könyv utolsó oldalán Chris meglépte azt, amit már az első pár fejezetben vártunk volna tőle.

És vége a könyvnek. Komolyan. Én csak pislogtam, mert nagyon félbevágottnak tűnt a könyv. Hiányzott még minimum 5 plusz fejezet a végéről.

Az Őrző kiléte nem igazán lepett meg. Már az első 100 oldalnál tudtam, hogy ki is ő. Hunter is titokzatos volt, viszont nála is megvolt a tippem, és be is jött. Becca képességeinél is ugyan csak bejött ez a tipp.

Nem mehetek el szó nélkül Quinn, Becca barátnője mellett. Valahogy én nagyon nem így képzelek el egy legjobb barátnőt. Nem bízott a lányban, jobban hitt a pletykáknak, mint Becca-nak. Egy nagy drámakirálynő volt, viszont ahogy haladta könyv, neki is megjött az esze.

Volt közte és Nick között egy jelenet, és Nick el is szólta magát. Én egyből kalkulálni kezdtem, és nem voltam rest elolvasni Nick könyvének fülszövegét. És igen, bejött az, amire tippeltem! Alig várom már, hogy olvassam Nick történetét.

A könyv nem mentes a kliséktől, és egy kicsit hosszú is, bár a cselekmény kevesebb, mint amit várnánk. Viszont hiába tele van klisékkel, az olvasó mégis izgalommal olvassa, és izgul a szereplőkért. A humor a helyén van, és a szereplők - A Merrick testvérekben  és Hunterben - igazán nagy potenciál rejlik.
Még szerencse, hogy a Kiadó decemberre ígéri Gabriel kötetét. Alig várom, hogy kézbe vegyem!

Nagy meglepetésemre a könyvben szerepel egy előzmény novella (Elemental - Elementálok: Ahogyan kezdődött), ami Michael és Emily történetét meséli el. Persze nem részletesen, és hiányoznak még innen a kirakós apró darabkái is.

Megismerhetjük a fiúk szüleit is - egy kicsit - és kiderül, hogy Michael is olyan volt, mint az öccsei. Lázadó, aki nem akarja elfogadni a sorsát és azt, amire rákényszerítik.
Emily egy nagyon kedves lány, aki kimert állni magáért, de sajnos végül...
Édesek voltak együtt, és annyira sajnálom, hogy Michael Emily nélkül maradt. Viszont ezzel a novellával kicsit jobban azonosulni tudunk Michael-el, és megérthetjük, hogy miért is olyan a testvéreivel és másokkal, amilyen.

Nekem nagyon tetszett a könyv, pedig van benne hiba. Nagyon várom a folytatást, kíváncsi vagyok, hogy Becca és Chris barátsága hová fejlődik. Na és persze Gabriel története biztos hogy nagyon ütős lesz.

És ne feledkezzünk meg az Őrzőkről és az ellenségekről sem. Valamint Hunterről sem, mert a sorozat egyik gyöngyszeme.

Amit picit kifogásolok, az a borító. Tudom hogy ez az eredeti, de nekem nagyon nem így néznek ki a srácok. Michael arckifejezése egyenesen taszító, és oké, négy fiú szerepel a borítón, de elvileg ötnek kéne. Gondolom nem akartak spoilerezni, de azért valamit kezdhettek volna velük.

Egy szó mint száz. Nagyon tetszett a könyv, szinte faltam. Vannak hibái, de ezek valahogy nem érdekelnek. Érzem, hogy kedvenc lesz a sorozat, csak győzzem kivárni a folytatásokat. És az sem segített, hogy a könyv végén egy kis ízelítőt kaptunk Gabriel kötetéből is...

Read More

Kami Garcia: Unbreakable – Törhetetlen

Fülszöveg:
Miután Kennedy Waters holtan találja édesanyját, fenekestül felfordul az egész élete. Az ideig meg sem fordul a fejében, hogy a világot valójában a sötét szellemvilág lényei irányítják. Erre akkor döbben rá, amikor egy ikerpár, Jared és Lukas Lockhart betörnek Kennedy szobájába, és elpusztítják azt a veszélyes szellemet, amelynek a lány megölése lett volna a feladata. A testvérektől tudja meg, hogy édesanyja egy titkos ősi szervezet, a Légió tagja volt, melynek célja és feladata a világ megvédelmezése egy bosszúszomjas démontól. És a szervezet öt tagját ugyanazon az estén gyilkolták meg. Most Kennedy-nek kell átvennie anyja szerepét a Légióban, hogy fényt derítsen az igazságra, és hogy életben maradjon. Két másik Légió-tag, Csuhás és Alara segítségével a fiatalok azt a fegyvert keresik, amivel elpusztíthatják a démont. Útjuk során a démon általa irányított szellemekkel is felveszik a harcot.


Borító: 5*
Sorozat: Légió # 1
Kedvenc karakter: Csuhás
Oldalszám: 269
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2014.06.13 / 2014.07.25

 Nagyon sokáig gondolkodtam, hogy kell-e nekem ez a könyv. Nem sok vélemény (blog) van róla, ha mégis akkor mind nagyon pozitív. Túlságosan is. Én pedig úgy vagyok ezekkel a véleményekkel, hogy nem minden arany, ami fénylik.
Végül annyira feltüzeltem magam, hogy mégis megrendeltem. Megbántam-e? Nem. Jobbra számítottam? Igen. Csalódtam? Nem igazán.

Mint ahogy a fülszöveg is írja, Kennedy holtan találja az édesanyját a saját lakásukban. Már a halála körülményei is furcsák, mivel a lány úgy talál az anyjára, hogy a macskájuk rajta fekszik. Másnap valami álmában megtámadja a lányt, és mint kiderült, a macskáját megszállta egy bosszúszellem, akiknek "jó" szokásuk megölni az embereket.
Kennedy-t egy ikerpár, név szerint Jared és Lukas mentik meg, és elmagyarázzák, hogy miért is vannak ott, és miért kell a lánynak velük tartania.
A fiúk azt állítják, hogy Kennedy a Légió tagja, és az a feladatuk, hogy egy démont elpusztítsanak, akivel már több száz éve harcol a Légió.
Kennedy hiszi is meg nem is a dolgot, de nincs más választása. A fiúkkal tart...

Nagy reményeim voltak a könyvvel kapcsolatban. Viszont nem azt kaptam, amit vártam. Talán én vagyok azon kevesek egyike, akik még semmit sem olvastak az írónőtől, így összehasonlítási alapom sincs.
Nem rossz, de lehetne jobb is.
Ami nagyon a regény mellett szól, hogy iszonyatosan olvastatja magát. Nem bírtam letenni. Ha mégis, akkor alig vártam, hogy kézbe vegyem.
A könyv cselekménye és szereplői nagyon hasonlítanak más művekhez. Sokan a Supernatural-hoz (Odaát) hasonlítják. Nos, van benne ráció.
Viszont nekem inkább nagyon Cassandra Clare szagúra sikeredett a könyv.
Adott egy fiatal lány, aki semmit sem tud az őt körülvevő "másik" világról. Hirtelen egy támadás során belekeveredik ebbe a világba. Nem a legokosabb, rengeteg hibát vét és imád és tud is rajzolni, és ez is a fegyvere. Ismerős egy kicsit, ugye?

A Légió több tagja is hasonlít Clare karakteréhez. Itt van nekünk egy ikerpár. (Oké Clare-nél ilyen nincs)
Jared és Lucas. Jared a fekete bárány, aki mindent elront, mégis jobban kedvelik az emberek. Lucas amolyan csendes típus. Okos és udvarias. A legjobb barát a szomszédból, ha tetszik.
Alara, a csapat második lány tagja először egy tüskés, és hűvös lány, aki nem bízik senkiben a fiúkon kívül. Persze egy idő után megenyhül, és igazán barátságos lesz.
Valamint itt van a legérdekesebb szereplő - az én személyes kedvencem - Csuhás. Egy fiatal, 15 éves srác, aki bármiből összetákol valami használható fegyvert.

A fiatalok feladata megtalálni az úgynevezett Váltó darabjait, amivel állítólag elpusztíthatják Andras-t, a démont. Segítségül az őseik naplója szolgál.

Bevallom nőiesen, a kötet közepéig az ikreket nem tudtam elvonatkoztatni egymástól. Ugyan olyannak tűntek. A megnyilvánulásaik és a stílusuk is.
A regény egyik legnagyobb gyengesége - szerintem - a felszínesség. Felszínesen érintjük a dolgokat. A karakterek nem igazán tudtak kibontakozni, a szerelmi szál nekem teljesen instant. Nem a rossz módon, mert nem volt "jajj meghalok nélküled szerelem". Inkább volt értelmetlen, mert nem értettem hogy hogyan is alakult ki a szerelem a két szereplő között. Természetesen a szerelmi háromszög is befigyel, bár ezt sem értettem.
A fiatalok egyik helyről utaznak a másikra, és keresik a Váltó darabjait. Persze ez sem zajlik zökkenőmentesen. És épp ez a bajom. Túl egyszerűen találták meg a darabokat, a harci jelenetek - ha voltak - hamar lezárultak.
Egyszóval. Hiába pörög a könyv,  mégis, felszínesen voltak érintve a dolgok.
De mint említettem, hiába a sok hiba, iszonyatosan olvastatja magát a könyv. Egy egyszerű történet, nem kell többet látni benne, mint ami.
A végkifejlet valamilyen szinten sejthető, és igazság szerint nekem hiányzik még pár fejezet a könyv végéről.
Kennedy-vel kapcsolatban. Mondhatni egy tipikus YA hősnő. Nem az eszéért fogjuk szeretni, de nem is annyira butácska. Van hova fejlődnie, kíváncsi leszek, hogy mi fog még vele történni.

Nem voltam elájulva a könyvtől, de első kötetnek jó volt. A folytatást biztos hogy olvasni fogom, mert a téma és az írónő stílusa is tetszik. És még a borítóról szót sem ejtettem. Imádom!

A könyvet azoknak ajánlom, akik szeretik a szellemes könyveket, illetve odavannak Cassandra Clare köteteiért. Mert bárki bármit mondd, nagyon is sok hasonlóság van a két írónő könyve között.

Read More

Sherrilyn Kenyon - The Dark Hunters Vol.03

Fülszöveg:
In the war against vampires, mankind has only one hope: The Dark-Hunters. Ancient warriors who died of brutal betrayal, the Dark-Hunters have sworn themselves into the service of the goddess Artemis to protect us.

It's a pact with pretty good perks. Immortality, power, psychic abilities, wealth and a cool wardrobe. But it comes with a few drawbacks: fatal sun poisoning and a new, irreparable dental problem. But aside from the fangs and nocturnal lifestyle, it's not so bad.

Talon, an ancient Celtic warrior, has been cursed by the god Camulus for killing his son. Camulus cursed Talon, decreeing death for everyone he loved. Now a Dark-Hunter in modern-day New Orleans, Talon meets Sunshine, who is key to ending his curse once and for all. Not to mention helping him to save New Orleans from an ancient god bent on total destruction…


Borító: 5
Sorozat: The Dark Hunters # 3
Kedvenc karakter: Acheron, Zarek, Talon, Sunshine,
Oldalszám: 208
Kiadó: St. Martin's
Kiadás: 2010

Ismeretes, hogy nagy Kenyon fanatikus vagyok. Még azt is elérte nálam, hogy eredeti nyelven olvassam el az egyik kötetét, pedig nem vagyok egy nagy angolos. Szóval ez a nő jó pár dologra rá bír venni.
Az is köztudott, hogy imádom a mangákat. Szinte falom őket. És itt van Kenyon, aki az egyik nagy kedvenc sorozatomat manga formában is megjelentette. Nem kérdés, hogy kötelező volt beszereznem.
Igaz persze, hogy egyből a harmadik résszel kezdtem, de na. Már említettem, hogy Talon-nal milyen a viszonyom, szóval egyáltalán nem bánom, hogy ezzel indítok.
Hosszú ideje a kívánságlistámon volt ez a kötet, és amikor végre megérkezett, nem győztem vigyorogni.
Akik ismerik Talon (Végzetes ölelés) kötetét, azoknak persze nem fog újat mutatni. De nem is azért olvassuk.
A manga Talon kötetének első felét mutatja be, és be kell vallanom, hogy nagyon is jól.
Olvasás közben szinte viszketett az ujjam, hogy előkapjam a Végzetes ölelést, és együtt olvasgassam a két kötetet.

A rajzokkal többé kevésbé meg vagyok elégedve. Van akikkel nem, de lássuk a cselekményt, hátha kell egy kis emlékeztető.
Talon egy kelta harcos, aki 1500 éve Dark Hunter. Egyedül él a mocsárban a két aligátorával. Még emberi életében Camulus isten megátkozta, és Talon arra kárhoztatott, hogy bárki, aki a szívének kedves az hamar távozik az élők sorából.
Talon maga a nyugalom, hiszen az ereje is ebből fakad. Ha elveszti az érzelmei felett az irányítást, akkor neki vége.
Eleinte ódzkodtam attól, ahogyan Talon-t ábrázolták. Én nem így képzeltem. Viszont ahogy haladtam a könyvvel, úgy szoktam hozzá. Claudia Campos-nak (a rajzoló) sikerült nagyon jól visszaadnia Talon jellemét és viselkedését.
Sunshine-t már a Végzetes ölelés első oldalain a szívembe zártam, és azóta is kitartok mellette. Az ő karakter ábrázolása is eléggé furcsa, de mint Talon-nál, nála is hamar sikerült megszoknom a dolgokat.
Ha valaki nem emlékezne, akkor azoknak egy kis emlékeztető. Sunshine Talon feleségének, Nynia-nak a reinkarnációja. Sunshine eléggé bohókás és egészséges étel mániás. Ennek ellenére nagyon jó humorú, és cseppet sem úgy reagál, ahogy azt várnánk. Főleg ezért is kedvelem nagyon.
A mangába a főbb cselekmények szerepelnek, amik okoznak pár humoros pillanatot.

Több szereplő is felbukkan. Kezdjük Acheron-nal. Nos, megértem hogy Artemis miért is van úgy oda érte. Imádtam, ahogy ábrázolták. És ez enyhe kifejezés. Csak úgy, mint Zarek esetében is. Komolyan, imádom őket!
Persze Valerius és Nick sem hiányozhat a történetből. Náluk is elég jó munkát végeztek.
Akikkel nem vagyok megelégedve, az Julian és Selena. Julian az Álomszerető főszereplője, akit  Iulianosz néven ismerünk. Annyira nem találták el, hogy az valami hihetetlen. Én valami nagyon jóképű férfire számítottam, ehelyett... Selena-t sem sikerült eltalálni. Nem tudom miért, de nálam nagyon mellélőttek, már ami a rajzolást illeti.
A történetből nem hiányozhat Styxx-t sem, és persze - sajnos - Artemis. Minden elkötelezett Kenyon rajongó már elvből is utálja Artemis-t, szóval sok hozzáfűznivalóm nincs is. Utáljuk és kész.
Amit még kiemelnék, az a testiség hiánya. Talon kötetében rengeteg szex jelenet volt, itt viszont sztornózták ezeket a jelenetek. Kiknek örömére, kiknek bánatára.

A kötet nagyon jó, én imádtam. A rengetek humoros jelenetnek hála a fél kötetet végig vigyorogtam. Bár ez annak is betudható, hogy imádom a karaktereket, és öröm volt róluk újra olvasni.
A kötet elég mozgalmas, egy percig sem unatkoztam. Alig várom, hogy a következő kötete is beszerezzem, és imádkozom, hogy Kenyon folytassa ennek a sorozatnak a manga kiadását. Látni akarom Zarek történet!
Kenyon rajongóknak kötelező elolvasni, és olvadozni!

Read More

Nora Roberts - Egy házban az ellenséggel

Fülszöveg:
Pandora ékszerész, akinek tehetségét briliáns tervek, kézügyességét királyi ékszerek dicsérik. Hozzá hasonlóan kemény személyiség Michael, a sikeres forgatókönyv-író is, aki azt képzeli magáról, hogy neki aztán egyetlen nő sem tud ellenállni. Így aztán egyikük sem repes az örömtől, mikor megtudják, hogy örökségükhöz csak akkor juthatnak hozzá, ha képesek hat teljes hónapot egy fedél alatt tölteni. A helyzetet bonyolítja a népes rokonság, amely semmitől sem riad vissza, hogy megkaparintsa az elhunyt nagybácsi vagyonát. Vajon elég lesz-e ennyi idő két öntörvényű embernek, hogy egy hangulatos hegyi ház kandallója mellett az ő szívük is felmelegedjék?



Régi értékelés: 4
Borító: 3,5
Sorozat: -
Eredeti cím: A Will and a Way
Kedvenc karakter:-
Oldalszám: 366
Kiadó: Harlequin
Kiadás: 2007

 Újraolvasás.

Ismételten egy olyan könyv, amit még évekkel ezelőtt olvastam. Úgy emlékszem, akkoriban nagyon tetszett. Ezért is vettem fel, a "majd megveszem" listámra.
Nos, vagy az én ízlésem változott, vagy nem tudom. De ez most nem tetszett annyira, mint általában a Roberts könyvek.
Pandora és Michael megboldogult nagybátyjuk végrendeletének köszönhetően kénytelenek hat hónapon keresztül együtt élni. A nagybácsi egy tréfamester volt, és kitalálta, hogy két kedvenc rokonára hagyja minden vagyonát. De csak akkor kaphatják meg az örökségüket, ha a nagybácsi házában hat hónapon keresztül együtt élnek. Ha ez mégsem valósulna meg, akkor a többi pénzéhes rokonra, és egyéb szervezetekre szállna Jolley bácsi vagyona.
Pandora és Michael ki nem állhatják egymást, de inkább laknak együtt pár hónapig, minthogy szeretett nagybátyjuk minden ingósága a kapzsi rokonokra szálljon.

Nagyon szeretem Roberts könyveit. Egyszerűek, szórakoztatóak, humorosak, és nem utolsósorban romantikusak. Persze vannak gyengébb regényei is, de általánosságban véve nagyon szeretem az írónő munkásságát.
Ez a regényt leginkább a "C" kategóriába sorolnám. Nem rossz, de nem is annyira jó.
Roberts könyveit képes vagyok egy nap alatt befalni, de ezzel a könyvvel valahogy ez nem működött. Többször észrevettem, hogy olvasás közben elkalandozok, és ha leteszem, akkor sem veszek meg azért, hogy a kezembe kaparintsam.  Persze nem mondom azt, hogy nem szórakoztató. Mert az. De nagyon kiszámítható, és a karakterek sem vettek le a lábamról.
Kezdjük Pandora-val. Már a neve sem tetszik. És úgy egészében ő sem. Csípős nyelvű és független. Ez elég lenne hogy kedveljem. De valamiért ez nem sikerült. Ékszerészként dolgozik, egyedi megrendelések alapján. Eleinte kedveltem őt, de nekem valami hiányzott belőle.
Csakúgy, mint Michael-ből. TV sorozatokhoz ír forgatókönyvet, és maga kereste meg a vagyonát, míg Pandora bele született. Már a kezdetek kezdete óta marják egymást Pandora-val.
Michael karaktere sem tett rám túl nagy benyomást. Sőt, egyik karakter sem. A legjobb jelző rájuk az, hogy felejthetőek.
A történetben lenne potenciál, Roberts ezt némiképp ki is használta. De nem sikerült neki teljesen. Pandora és Michael civakodásai elég hamar abbamaradtak, pedig én azt vártam, hogy szinte az egész könyvön keresztül marják majd egymást. Semmi drámai nem volt a kapcsolatukban. A könyv elején civakodtak. Ez hamar abba is maradt, amikor rájöttek, hogy vonzódnak egymáshoz. Persze a sablonos "elkerülöm és nem beszélünk róla" jelenetre is sor került. Viszont elég hamar egymásra találtak. Utána pedig boldog egyetértéssel kifundáltak egy tervet, hogy kiderüljön, hogy ki(k) a tettes(ek).
Mert ez sem hiányozhat a történetből. Persze az olvasó már akkor tudja hogy ki a tettes, amikor elolvassa a fülszöveget.
A merénylő próbálkozásai is elég sablonosak. Az írónő mentségére szóljon, hogy 1986-ban jelent meg a könyv, amikor én még egy gondolat sem voltam. Szóval hiába, koros a könyv, mégis, a mai világban is megállja a helyét a sok 21. századi könyvvel ellentétben.

Összességében nem a legjobb Roberts könyv, és könnyen is felejthető. Sablonos, viszont a humor a helyén van. Viszont hiába van tele klisékkel és hibákkal, valamiért nagyon olvastatja magát.
Egyszer mindenféleképpen érdemes elolvasni

Read More

Catherine Anderson - Csak egy érintés

Fülszöveg:
Ben Longtree, a harminchat éves indián származású férfi gyermekkora óta megosztja a kisváros közvéleményét. Önkéntes száműzetésben, visszavonultan él a közeli hegyekben, mióta gyilkossági ügybe keveredett, és életét látszólag az erdőben élő vadállatok gyógyításának szenteli. Keservesen megszenvedett válása után már nem sok reményt fűz ahhoz, hogy valaha is családot alapítson, amikor a sors kegye folytán megismerkedik a kisfiát egyedül nevelő Chloe Evansszel. Kettejük kapcsolata az első pillanattól fogva különlegesnek ígérkezik, ám a férfi féltve őrzi titkait, és az élet is nap mint nap újabb és újabb akadályokat állít közös boldogságuk útjába. Vajon sikerül-e megőrizniük a szerelem tisztaságát egy alapvetően ellenséges kisvárosi közegben?


Borító: 3
Sorozat: -
Eredeti cím: Only By Your Touch
Kedvenc karakter: Ben, Diablo
Oldalszám: 404
Kiadó: General Press
Kiadás: 2005

 Az írónő munkásságával évekkel ezelőtt találkoztam, és azonnal levett a lábamról a stílusával. Volt benne valami plusz. Valami varázslatos. Igaz, hogy a történetre már alig emlékszem, de arra viszont igen, hogy milyen érzéseket váltott ki belőlem a könyve. Idén újra olvastam tőle két könyvet, de valahogy megkopott a varázsa. Átlagos, szinte unalmas volt mind a könyv, mind a stílus. Hiányzott a varázs.
Ebben a könyvben viszont ismét felfedeztem azt, amit annyira szeretek az írónőben. Egy varázslatos történet, szeretni való szereplőkkel. Egyszerűen levett a lábamról ezzel a könyvvel. Kicsit féltem, hogy hasonlóan fogok érezni, mint amikor a Hajnali fényt olvastam. Szerencsére ez nem következett be.
Az írónőtől nem szokatlan, hogy elég merész témákhoz nyúl. És a szereplőknek is van egyéb gondjaik. (Testi vagy lelki sérülés) Itt ez nem volt hangsúlyos. Annyira.

Ben negyedvér soson indián, ezért egész életében kirekesztette a kisváros, ahol él. Mindig is különleges kapcsolata volt a természettel és az állatokkal. Ezért is döntötte el már fiatalon, hogy állatorvos lesz. Meg is valósította az álmát. Megnősült és saját klinikát nyitott a nejével. Ám egy féletlen folytán fény derült a titkára, és ezzel elszabadult a pokol. Gyilkosságért letartóztatták, de felmentették a vádak alól. A felesége elhagyta. Az édesapja meghalt, és úgy döntött, hogy hazaköltözik és gondját viseli beteg édesanyjának. Elvonultam élnek a hegyekben, és ha nem is boldogan, de élik az életüket. Ben titokban vadállatokat ment meg, amiért meg is gyűlt a baja a törvénnyel. Mindenki őrültnek tartja őt, és félnek is tőle.

Chloe úgy döntött, hogy hátrahagyja eddigi életét és újrakezdi azt a kisfiával, Jeremy-vel. Alig teszi be a lábát Jack Pine-ba, furcsábbnál furcsább történeteket hall Ben-ről. El is dönti, hogy elkerüli a férfit, ám a fia másképp gondolja.
Jeremy utolsó kétségbeesésében elviszi a férfihoz beteg kiskutyáját, és végre kezdetét veszi ez a csodás történet...

Egyszerűen levett a lábamról ez a könyv. Már az első oldalakon elvarázsolt, és ez kitartott a könyv végéig. A karakterek nagyon jók, Ben különösképpen. Egész életében titkolózott, és nehezen nyílik meg. Nem akar senkit magához közel engedni, de Chloe és a kisfia hamarosan az élete részévé válnak.
Imádom az indián történeteket, bármennyire is cikinek hangzik. Imádtam hogy Ben hiába negyedvér, mégis magán viseli az indián jegyeket. (Hosszú haj, mokaszin és a "tipikus" indián mentalitás) Chloe-t hamar a szívébe zárja, pedig minden porcikája tiltakozik ez ellen. Titokban több vadállatot is gyógyít, és háziállatként is tart egy farkast, valamint egy félig vak, fogatlan öreg pumát. Elég különc, de ez is hozzátartozik Ben "bájához".
Chloe mint hősnő megállta a helyét, Szinte semmi kivetnivalót nem találtam benne. Egy kedves és erős nő, aki bebizonyította, hogy megtud állni a saját lábán. Igaz, eleinte félt Ben-től, de ahogy megismerkednek, rájön, hogy a férfiban több van, mint amennyi látszik. És hogy a fele sem igaz annak, amit a városiak pletykálnak.

A kapcsolatuk lassan fejlődött ki, szinte észrevétlenül. Tetszett hogy Ben a maga módján udvarol, és az, ahogy az egész kapcsolatuk kialakult. Chloe megismeri egy kicsit az indián kultúrát, és Ben életét is. Már amennyire a férfi hagyja.
Imádtam, ahogy Ben-nel az erdőt járják, és a férfi minielőadásokat tartott. Bölcs és humoros, hiába zárkózott.
Sok író esik abba a hibába, hogy a gyerek karaktereket nem tudják jól megformázni. Az esetek nagy százalékában inkább felnőttesek, mint olyanok, amilyennek lenniük kéne. Viszont az írónő remek munkát végzett. Jeremy úgy viselkedett, mint bármelyik gyerek. Sokat kérdezett, nyílt és őszinte volt. És a példaképét utánozta.
Chloe elvált a férjétől, és azóta is viselik ennek a hatását. Jeremy ha felizgatja magát, és asztmás rohamok törnek rá. Chloe pedig retteg éjszaka és minden zajra összerezzen.
Chloe háttértörténete nagyon szépen ki volt dolgozva, bár én azt vártam, hogy mikor bukkan elő a volt férje.

De helyette kaptunk egy helyi rendőrt, aki visszaél a jelvényével.
Booby Lee gyerekkora óta ki nem állhatja Ben-t, és mindent elkövetett, hogy megnehezítse az életét.
Chloe felkeltette Bobby Lee érdeklődését, és nem tágít, amíg meg nem kapja.
Nagyon szeretem az írónőben azt,hogy nagyon realisztikusan ábrázolja a dolgokat. Itt van Bobby Lee, aki jól hozta a negatív karakter szerepét. És sajnos ilyen a való életben is megtörténik...

Mivel Ben nehezen nyílik meg, ez is az egyik fő probléma közte és Chloe között. Ben titkaira hamar rá lehetett jönni, de ezzel cseppet sem veszített a varázsából. Se ő, se a könyv.

Nagyon tetszett, ahogy Chloe rájön, mi is Ben titka. A végkifejlet nagyon jóra sikeredett, és nem csak Chloe lépett a tettek mezejére, hanem Diablo, a farkas is.

Chloe teljesen beilleszkedett Ben életébe és életstílusába. Remek párost alkotnak!

Az epilógust imádtam! Magame lé képzeltem a jelenetet, és nem győztem vigyorogni.

A könyv hoz mindent, amire szükség van egy jó regényhez. Romantika, humor, dráma és egy cseppnyi krimi. Valamint az Anderson féle varázslat.
Az egyik legjobb Anderson könyv, amit eddig olvastam. Bátran ajánlom mindenkinek!

Read More

J. R. Ward - Bűvölet

Fülszöveg:
Miután Mels Carmichael riporter a helyi temető közelében elüt egy zilált külsejű férfit, meglátogatja az idegent a kórházban. A férfi csupán arra emlékszik a múltjából, hogy egy sírkövön egy nevet látott: Jim Heron nevét – aki nem más, mint egy bukott angyal azzal a feladattal megbízva, hogy lelkeket mentsen meg a hét főbűntől. Mels segít a titokzatos idegennek, hogy újra megtalálja önmagát, Heron pedig felkészül a jó és rossz közötti háborúra.

J. R. Ward bestseller sorozata a hét főbűnről, szerelemről és szenvedélyről, sikerről és gazdagságról világszerte meghódította a Fekete Tőr Testvériség sorozat rajongóit.


Borító: 4
Sorozat: Bukott Angyalok # 4
Eredeti cím: Rapture
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 572
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás: 2014.03.??

Szégyen gyalázat, de akkor olvastam utoljára Ward-ot, amikor megjelent Thor kötete, illetve a sorozat előző része, az Irigység. Azóta eltelt egy kis idő, és nem mondom, hiányzott Ward stílusa.

Az előző részben már nyilvánvaló volt, hogy Matthias lesz a következő megmentendő lélek. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én egy 40-es, cseppet elhízott pasasra számítottam. Nos, nagyon nem volt az. Igaz hogy testileg egy roncs, de ennyiben ki is merült a dolog.
A Sóvárgásban kiderült, hogy nem Isac volt a megmentésre váró lélek, hanem Matthias. A férfi rosszul döntött, és a pokolba kötött ki Devina legnagyobb gyönyörűségére. Viszont mivel Jim elnézte a dolgot, és Devina is munkálkodott, a Teremtő úgy döntött, hogy Matthias kap egy második lehetőséget.
Amint visszatér a pokolból kiderül, hogy semmire és senkire sem emlékszik. Ezt nevezem én tiszta lapnak!

Az előző kötet olyannyira magába szippantott, hogy az valami hihetetlen. Imádtam az a részt, és ettől is valami hasonlót vártam. Nos, nem mondom, megvolt nagyjából minden ami kellett, de mégis, megint hiányzott valami.
Kezdjük Matthias-al. Nagyon érdekes karakter volt, hamar sikerült megkedvelnem. Tetszett, hogy semmire sem emlékezett a régi életéből, viszont megmarad a lényege, ami volt. Magabiztos, hűvös, logikus és gyakorlatias. Ezek mellett persze voltak jó tulajdonságai is, amiből egy nagyon érdekes és hamar megkedvelhető karakter lett.
Mels is egy hamar megkedvelhető női karakter, és ez szinte az összes Ward női karakterre igaz. Tökös a maga módján, és riporter. Ami annyit tesz, hogy nem lehet lerázni.
Ő segíti Matthias a kezdetektől fogva, mivel elütötte, és bűntudata van. Viszont a bűntudat hamar átvált szenvedélybe, és ez kölcsönös.
Ward-tól hamar megszoktuk, hogy a szereplők között ott a kémia. Viszont az újdonság - ebben a sorozatban - hogy a férfi szereplő nem tud teljesíteni. (És így hirtelen Rehv ugrott be a másik sorozatából az írónőnek. Cseppet sok köztük a hasonlóság.)
Eközben persze Jim is rájön, hogy ki is a következő lélek. De ez viszont inkább Matthias-nak köszönhető, hiszen ő kutatta fel, és akinek fokozatosan térnek vissza az emlékei.
A páros régebben együtt dolgozott, így az összhang megvan közöttük. Viszont Jim munkája kimerül abban, hogy testőrködik, ami lássuk be, elég nagy csalódás. Vártam valami harcot a jó és a rossz között. Ehelyett csak lövöldöztek a szereplők.

Adrian úgy tűnt, hogy az előző rész végére ismét magára talál, és elvégzi a feladatát. Itt ez nem jött be, mert csak emésztette magát, és semmi haszna sem volt. Viszont a könyv közepén végre ő is ráébredt, hogy feladata van, hiába fertőzte már meg Devina. (Tuti, hogy Adrian is megmentendő lélek lesz!)Az áldozata, amit hozott nem volt szükségszerű, de annál inkább volt látványos.

Devina és Jim kapcsolata igazán bonyolult. Csakúgy, mint a Sissy-vel való viszonya.
Jim eléggé szimpatikus, kedvelem is a magam módján. Értem, hogy ő a semlegesség, már ami a két nagyhatalmat illeti. Hiszen benne megvan a jó és a rossz is. Csak erről sokszor elfeledkezik.
Nem értettem viszont, hogy miért feküdt le Devina-val. Biztos meglesz az oka, de most semmi értelme nem volt.
A végkifejlet és a nagy áldozat is elég gyengére sikeredett. Kicsit meglepődtem, hogy Matthias feláldozta magát, és végül hova jutott. Viszont amikor visszatért, és Jim kiakadt... Azt viszont teljesen megértettem, mert hiába, Ward tud, ennek semmi értelme nem volt. Mert ahogy Jim is mondta, akkor ennyi erővel mindenki visszatérhetne. Nagyon nem volt logika ebben a dologban, főleg úgy, hogy Matthias már a harmadik esélyét kapta meg.
És ami ezután következett? Az a teljes döbbenet. Jim alkut kötött Devina-val, Sissy-ért cserébe. Most az állás 2-2. És mivel már csak két rész van hátra a sorozatból, nagyon kíváncsi leszek, hogy mi lesz még itt.

Mindenesetre Matthias eléggé szimpatikus lett, csakúgy mint Mels. A történet pörgött, és érdekes volt, hiába voltak benne hiányosságok. Kutyusról mindig is sejtettem, hogy valami fura figura, de hogy kicsoda valójában....!
Várom a következő kötetet, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz Sissy-vel, Jim-mel, és a többiekkel.
(Annyit még megemlítenék, hogy ismét volt átfedés a FTT-vel. Mels Beth munkahelyén dolgozik, és a bögréjét használja, valamint felbukkan Xcor és a bandája is.)

Read More

Laurell K. Hamilton - Lidérces Álmok

Fülszöveg:
St. Louis-ban sorra halnak meg a sztriptíztáncosnők, a bizonyítékok pedig nem egy, hanem hét sorozatgyilkos felé mutatnak, egészen pontosan hét vámpír felé, akik élén egy renegát vámpírúr áll. Anitát is bevonják a nyomozásba, és neki is lát a tettesek kézrekerítésének, ám egyre inkább úgy tűnik, hogy egyedül nem fog boldogulni. Könnyen lehet, hogy Jean-Claude, a város vámpírura és a vérleopárd Micah mellett még keserű exszeretője, Richard segítségét is igénybe kell vennie. Anita nyomozását állandó gyanakvás kíséri, ráadásul közben meg kell küzdenie erőteljes, pusztító vágyaival, valamint vámpírokkal, vérfarkasokkal és alakváltókkal, aminek eredményeként a vámpírvadász új és eleddig saját maga előtt is ismeretlen magasságokat és mélységeket fedez fel.


Régi értékelés: 3,5
Borító: 4,5
Sorozat: Anita Blake # 12
Eredeti cím: Incubus Dreams
Kedvenc karakter: Anita, Damian
Oldalszám: 762
Kiadó: Agave
Kiadás: 2007

Újraolvasás.

Nem is kell mondanom, hogy imádom ezt a világot. Többször újraolvastam már a sorozatot - nagyjából a Haláltáncig - de még most is annyira elvarázsol a világ és a szereplők, mint első olvasásra.
A fülszöveg teljes becsapás, mert az olvasó egyből arra asszociál, hogy kap egy lendületes jó krimit fantasy-val megfűszerezve. Viszont akik olvassák a sorozatot, azok nem igazán dőlnek be ennek, mert látjuk, hogy merre folyik a sorozat.

Már az előző kötetekben felütötte a fejét az erotikus szál, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. Na és Anita háreme is.
Nekem velük nincs bajom, hiszen kedvelem őket. Mármint a karaktereket. De be kell látnom, hiába a jó karakter, ez a könyv akkor is túl hosszú volt. Nem szoktam ilyet mondai, de az Anita Blake sorozat kivétel. A Leláncolt Nárciszusz is dupla kötet, és az is nagyon el lett húzva. Csakúgy mint ez is.

Adott egy izgalmas alapötlet, de Hamilton nem találta el az arányokat. Az egész kötet másról sem szólt mint Anitáról és a háreméről. És a hisztikről, és a metafizikáról.
Egyszóval. Nem vágtam hanyatt magam a könyvtől.
Nagyon sok felesleges időhúzás van, aminek túl sok értelme nincs. Több oldal, sőt, fejezet ment el arra, hogy szinte ugyan arról vitáztak a felek.
Anita ismét bebizonyította hogy kezd nagyon szupernő lenni, akinek a hatalma folyamatosan fejlődik. És érzelmi szempontból is változásokon esett át.
Eddig megvoltak a maga elvei. Ahogy haladt a sorozat, azok szépen lassan a kukában kötöttek ki. Ebben a kötetben eljutott arra a szintre, hogy szinte már elvei sincsenek. Nagyon gyakorlatias, de elvei már nem nagyon vannak.
Olvasás közben jegyzetelgettem, hogy Anita kivel fekszik össze, és miért. Nem mondom, szép hosszú listám lett.

Először is, amit nem értek. Mi szükség volt egy újabb triumvirátusra. Semmi, de semmi értelme nincs. Damian-t mindig is kedveltem, de szerencsétlennel jól elbánik a sors. Na meg Anita. Mindig elfelejtkezik róla, és mire eszébe jut, szerencsétlen vámpír haldoklik. Viszont ő is igényt nyújtott be Anitára. Hurrá. Szeretem Damian-t. És nem akarom, hogy ő is a háremhez tartozzon. Viszont sikerült ismét megőrülnie, és lefektetnie Anitát.
Nathaniel-el mindig is úgy voltam, hogy édes pofa, kedvelem. De ami hisztit ebben a kötetben lenyomott... Nagyon elegem volt már belőle. Nagyon nem tetszett, hogy hová fejlődik. Oké, legyen magabiztos, de a hiszit azt hagyjuk. Végül azonban a sok nyavalygás is meghozta a gyümölcsét. Kétszer is megfektette Anitát.  És egyszer bundás alakban, Jason-nel együtt. Ezen a ponton cseppet kiakadtam. Ez szinte már animal sex, és köszönjük, abból nem kérünk.
Richard és Jean-Claude is együtt volt Anitával, és a triumvirátusukat is sikerült megszilárdítani. És végre úgy tűnik, hogy Richard is kezd józanul gondolkodni. Viszont kellett pár fejezet, mire beadta a derekát. Sokan nem kedvelik Richard-ot, én viszont még igen. Értem hogy miért akad ki, ha már Anita erre sem hajlandó. Viszont kezdek én is úgy állni hozzá, mint a többiek. Megszoksz, vagy megszöksz. Nincs szükség felesleges drámára.
És ha ez még nem lenne elég, az új jövevényeknek is sikerült Anita szoknyája alá nyúlniuk. Byron-t hamar megkedveltem, tetszik a stílusa. Remélem hogy többet is fog szerepelni a következő részekben. Requiem is érdekes figura, és neki is összejött a dolog.
Valamint ne feledkezzünk meg Micah-ról sem. Lényegében, Anita ebben a kötetben belehúzott, és jó pár pasival sikerült lefeküdnie. Hol hármasban, és hol gyakorlatiasság és túlélés szempontjából.
Igazság szerint nem lenne ezzel túl nagy bajom, ha pörgött volna a cselekmény. De nem így történt. Mert egy helyben toporogtunk, nem haladtunk sehová. Ha mégis, akkor megint egy érzelmi vagy metafizikai viharba keveredtünk ismét, és az egész kezdődött elölről.

Ha őszinte akarok lenni, akkor jóformán nem is emlékszem, hogy mi történt a könyvben. Oké, több táncoslányt meggyilkoltak, és Anita utánuk nyomoz. Viszont csigalassúsággal, és ez az élvezhetőség hatására ment. A végkifejlet is inkább untatott, mint érdekelt volna. Annyi azonban az érdekesség, hogy végül a fő gonosznak sikerült meglépnie.

Anita ereje is kezd stabilizálódni, főleg az ardeur. Ennek annyi a hátránya, hogy nem jelentkezik be amikor akar, hanem Anita dönt, hogy mikor táplálja. A hátulütője a dolognak, hogy Anita viszont elfeledkezik erről, és ezzel a halál szélére sodorja nemcsak magát, hanem az új triumvirátusa tagjait is.
Még most sem értem, hogy miért kellett ez az új triumvirátus. Annyira nincs értelme. Azzal már megbékéltem hogy mivel Jean-Claude Belle Morte vérvonalából való, neki az erotika és a testiség a hatalma forrása. Ezért ilyen erotikusak a könyvek. Azt viszont a mai napig nem bírom benyelni, hogy Jean-Claude még most sem mutatott fel semmit. Édes pofa, manipulatív és jó stratéga, de ennyi nekem nem elég. Anita, és a többiek oldják meg az aktuális problémákat. Jean-Claude önmagában semmire sem képes az eddigiek alapján, hiszen mindig Anita segítségére szorult.
Igazság és Gonosz is nagyon érdekes karakterek, kíváncsi vagyok, hogy Hamilton mit tervez felük.

Rengeteg sebből vérzik a történet, és még kismillió dolgot fel tudnék hozni, ami nem nyerte el a tetszésemet. (Főleg, hogy Asher fel sem bukkant.) De nem teszem. Mert hiába, nem nagyon tetszik hogy mi lett Anitából, mégis értem hogy miért volt erre szükség. Valamint imádom a szereplőket és az egész világkidolgozást.

Read More

Nora Roberts - Nyugvópont

Fülszöveg:
Már csak Shane, a gazdálkodó van „pártában”, de ő sem sokáig. Megérkezik dr. Rebecca Knight, a zseniális eszű városi kutató, aki műszerekkel szeretné mérni a polgárháborús lelkek jelenlétét. Kiderül, hogy ő is különösen fogékony az ilyesmire, és a fiúk nagyanyjával van lelki kapcsolatban. Shane tagadja a szellemek létezését, de csak azért, mert túlságosan is fájdalmas számára az „emlékezés”, ő ugyanis a nagypapa „reinkarnációja”. Aztán persze egymásra találnak…



Régi értékelés: 5
Borító: 3,5
Sorozat: A MacKade Fivérek # 4
Eredeti cím: The Fall of Shane MacKade
Kedvenc karakter: Rafe, Devin, Shane, Regan,
Oldalszám: 384
Kiadó: Harlquin
Kiadás: 2006

Újraolvasás.

A MacKade Fivérek az egyik kedvenc sorozatom az írónőtől. Végre sikerült az összes kötet beszereznem, így semmi sem akadályozhatott meg abban, hogy újraolvassam Shane kötetét is.
Nagyjából emlékeztem rá, hogy mi történik a könyvben, hiába több év telt el, mióta először olvastam.
Először is. A fülszöveg teljesen spoileres, és minden benne van, ami a könyvben történik. Egyetlen apró eltérés van. Shane nem a nagyapja reinkarnációja, hanem a dédapjáé.

Shane mindig is közel állt hozzám. Ő a legfiatalabb MacKade, de ez nem gátolja meg abban, hogy úgy viselkedjen, mint a testvérei. Vonzza és szereti is a nőket. Tisztelettel bánik velük, de nem akar komoly kapcsolatot. Mindene a farm, és ezt már gyerekként tudta. Mindig is magáénak érezte a földjét, és ez soha nem is változott.
Shane elég bohókás, vicces, elbűvölő és édes. Ezekkel a szavakkal tudnám a legjobban jellemezni őt. Már Rafe kötetében megkedveltem, és ez a saját kötetében sem volt másképp.
Rebecca viszont fejtörést okozott. Egyszerűen nem tudtam vele mit kezdeni. Regan barátnője, és azért érkezett a városba, hogy a hobbijának hódoljon. Vagyis a paranormális jelenségeket kutatja. Igazi kis csodabogár, akinek több diplomája van. Teljesen sablon karakter, láttunk már ilyet. Egész életében tanult és az életet távolról sem ismeri. Mindent logikusan közelít meg, és ezzel Shane-t az őrületbe kergeti.
Rebacca karaktere egyáltalán nem fogott meg. Volt, hogy azt éreztem hogy végre egy hullámhosszra kerülünk, de valahogy mégsem történt meg. Furcsa egy karakter. Maradjunk annyiban, hogy nem sikerült megkedvelnem. Mondhatni hidegen hagyott.

Miközben persze a főpáros próbál egymásra találni, addig máshol zajlik az élet. Roberts ebben a kötetben lezárja a "szellemes" szálat, és mindenre fény derül. Valamint a többi MacKade életébe is bepillanthatunk. Ezek a nők úgy szülik hegyre halomra a gyerekeket, mintha kötelező volna. Regan és Cassie is szült még egy gyereket, valamint Savannah éppen a kötet közepén ad életet a második gyerekének. Rebecca pedig a könyv végén jelenti be, hogy gyereket vár.

Szóval MacKade-ekből nem lesz hiány.

Szerettem a fivérekről olvasni, és a közös jelenetiekről. Imádom a Roberts féle nagy családokat. A hangulata megvan ezeknek a könyveknek.

Viszont Rebecca valahogy nem illett ide. Nem tudom miért, de így van. Sőt, ahogy egyre többet gondolok a regényre, annál nyilvánvalóbb, hogy el lett kapkodva, és úgy érzem, hogy össze lett dobva. Sokkal többet, és jobban vártam.

Valamint a reinkarnációs szál is vérzik pár sebből. Shane és Rebecca is látta John és Sarah szellemeit. (Dédszülők) Viszont ők ezeknek a személyeknek a reinkarnációik. Nem akarok belemenni, de ennek így nincs semmi értelme. Valamint amikor kiderült, hogy Rebecca csak 25 éves, enyhén szólva is megdöbbentem. Valahogy az az érzésem volt, hogy minimum 30 felett jár.

Az erotikus jelenetekkel túl sok bajom nem volt, csak az első együttlétükkel. Nem hiszem el, hogy Rebecca semmiféle fájdalmat nem érzett, amikor elveszítette a szüzességét. (Egy kis realitást, könyörgöm!)

A végkifejlet is össze lett dobva, csakúgy, mint az egész regény. Nem éreztem magam elvarázsolva, mint Rafe vagy Devin köteténél. Elég gyengére sikeredett az egész kötet, pedig tényleg jobbat vártam.

A szerelmi szálat sem igazán értettem, elég kidolgozatlannak tűnik.

Maradjunk annyiban, hogy nem ez a legjobb MacKade kötet, hiába imádom Shane-t. Hiányzott belőle valami, és Rebecca sem vett le a lábamról. Viszont Roberts szépen végigvezette a szellemes szálat, ezen a négy köteten keresztül.

Időről időre visszafogok térni a MacKade fivérekhez, hiszen hiába, van pár hibája a sorozatnak, mégis egy pillanat alatt el tudnak bűvölni ezek a zöld szemű bajkeverők.

Read More