Moning-mánia

Mind a borító, mind a történet nálam a kedvencek kedvence, szóval nálam abszolút az év könyve...

Sherrilyn Kenyon

Mivel nagyon szeretem a görög mitológiát, úgy tűnt, hogy Kenyon könyveit az ég küldte, mert görögökből és mitológiából is van itt bőven....

Széthullott Birodalom

És most nektek mondom, hogy húsz évesen Császár leszek, a Birodalom ura...

Fekete Tőr Testvériség

Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és a vadászok között. A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött rá, hogy megvédi a vámpírokat a rájuk törő ellenségtől...

Nalini Singh

Eddig nem tudtam választani Nalini két sorozata közül.Melyiket szeretem jobban?Ki tudja. Most már egyértelmű a válasz...

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kedvenc. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kedvenc. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. 12. 03.

Katie McGarry: Dare ​you to – Aki mer, az nyer

Fülszöveg:
„FOGADJUNK!”

Ha kiderülne az igazság Beth Risk családi életéről, a tizenhét éves lány édesanyját börtönbe zárnák, ő maga meg ki tudja, hová kerülne. Mindenáron védeni igyekszik tehát az anyukáját, mígnem egy szép napon a nagybátyja beavatkozik, és választásra kényszeríti Bethet: az anyukája szabadsága vagy a saját boldogsága. Így találja a lány egy fedél alatt magát a nagybácsi feleségével, aki ki nem állhatja, és új iskolában, ahol senki sem érti meg. Egyetlen srác kivételével, akit viszont ő nem akar közel engedni magához, de hiába… 

Ryan Stone a város büszkesége, népszerű baseballsztár – olyan titkokkal, melyekről mélyen hallgat. Még a barátai előtt is, akikkel pedig mindenben osztozik, például őrült fogadásokban. Vajon mi a legőrültebb fogadás tárgya? Randira hívni a deszkás csajt, aki fütyül rá.
A kifogástalan hírű fiú egyszeriben kockára teszi álmait – és az életét – a lányért, akibe szerelmes, a lány pedig, aki senkit sem enged igazán közel magához, immár saját meggyőződését vonja kétségbe…

Borító:4
Sorozat: Feszülő húr # 2
Eredeti cím: Dare to You
Kedvenc karakter: Beth, Isaiah
Oldalszám: 496
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2014.12.02 / 2014.12.12





Évekkel ezelőtt olvadtam Echo és Noah történetét, és be kell vallanom, hogy semmire sem emlékszem belőle. Illő volna újraolvasnom.
Ezt a könyvet is hirtelen felindulásból szereztem be. Tegnap nekikezdtem, és azon kaptam magam, hogy hajnal van, és mindjárt a végére érek!
Nem akartam hogy vége legyen Beth és Ryan történetének. Megszerettem őket, és a történet sem hagyott nyugodni.

Beth élete enyhén szólva sem könnyű. Az apja magára hagyta még gyerekkorában, az anyja pedig egy alkoholista drogfüggő, aki saját magáról sem tud gondoskodni, nemhogy Beth-ről. Így a lány vigyáz - többé kevésbe - az anyjára, de még ő sem védheti meg önmagától.

Egy nagyobb balhé után Beth válaszút elé kerül. Vagy elköltözik a nagybátyjához, vagy az a anyja börtönbe került.

Így Beth megkezdi új életét egy olyan kisvárosban, amit nyugodtan nevezhetünk tipikus amerikai kisvárosnak...

Nagyon hamar megkedveltem Beth-et. Sajnáltam hogy idáig jutott, és nagyon hamar fel kellett nőnie. Imádtam a mocskos szája miatt, hogy nem adta fel önmagát. Sajnáltam látni, hogy csapdában vergődik, és muszáj megszoknia az új környezetét. Utáltam hogy bántják, és bűnözőnek nézik, pedig ő az anyja által generált hibákat próbálta eltakarítani.
Öröm volt látni, hogy a könyv haladtával hogyan nyílik meg, és kezdi elhinni, hogy neki jó is jár.

Nagyon közel érzem magamhoz Beth karakterét, ezért teljesen át tudtam érezni, hogyan érezheti magát. Tudom mennyire nehéz másokban megbízni, és nyitni feléjük.

Beth egy lázadó, akihez egy nyugodt fiú kell. Bármennyire is imádtam volna Isaiah-val együtt őket, látom hogy nem egymásra van szükségük. Isaiah-ért megszakadt a szívem, és nagyon remélem hogy az írónő tisztességes könyvet írt róla, neki.  

Ryan-val kapcsolatban vegyesek az érzéseim. Egy nyugodt, tisztességes és udvarias srác, aki imád baseball-ozni. Emellett írni. Így eltudtam volna képzelni. Viszont az írónő úgy döntött, hogy egyik pillanatban egy nyugodt srác, a másik pillanatban egy tökéletes, az iskola legnépszerűbb fiúja, akinek a családja csak külsőre tökéletes. 
Nehezen tudtam összeegyeztetni ezt a két fiút. Nekem a nyugodt és kedves Ryan sokkal jobban tetszett. Szó se róla. Az írónő nagyon jól egyensúlyozott a két "személyiség" között. Csak valahogy nekem furcsa volt ez.Jó volt látni, hogy Ryan hogyan változik, áll meg a lábán és száll szembe a szüleivel, és a tökéletes életükkel. 

A két fiatal szüleik közöl egyik sem normális. A könyv végére Ryan anyja mutatott némi józanságot.Öröm volt látni, ahogy a páros nyit egymás felé. Ryan megértette hogy Beth milyen, és időt, valamint teret hagyott neki. Amiért igen közel került hozzám. 

Nagyon tetszett, hogy most - a tipikussal ellentétben - itt a női főszereplő sokkal több tapasztalattal rendelkezik, mint a fiú. Legyen ez szexuális, vagy általános. 

Beth a pokolból indult a könyv elején. Egyre lejjebb jutott. Majd a nagybátyjának - akit amúgy nagyon kedvelek - és Ryan-nek köszönhetően, egyre magasabbra jutott. Érzi hogy van fény az alagút végén. Hogy vele is történhet valami jó. A könyv végén még a pokolnál is lejjebb jut, és nem tudtam hogyan fogja viselni. Nagyon fájt érte a szívem. De szerencsére végre Beth is békére talált az új életében. 

Örülök hogy az írónő nem felejtette el az előző könyve szereplői. Remélem a jövőben is felbukkannak. És Ryan igazi barátai is szimpatikusak, bár Chris egy kicsit önző. 

Nagyon ajánlom hogy McGarry valami nagyon alkosson a következő kötetében, mert Isaiah még annál is többet érdemel!




2016. 06. 25.

B. N. Toler - Lélekvesztők

Fülszöveg:
Hat évvel ezelőtt egy tragikus baleset megváltoztatta az életem. Örökre.
Charlotte a nevem, de általában Charnak hívnak. És van egy különleges képességem: tudok a holtakkal beszélni.
Látom azokat a lelkeket, akik nem tudnak átkelni, mert valamilyen elvarratlan szál még itt tartja őket. Fáradhatatlanul segítettem nekik, de ennek az volt az ára, hogy feladtam a saját életem. Végül pénz, otthon és remény nélkül már csak egy megoldást találtam.
De abban a pillanatban, ahogy a halálba ugrottam volna, Ike McDermott megmentett. Ez a jóképű katona megmosolyogtat és felvidít mindenkit. Kedves és gyengéd.
És nem él.
Megállapodást kötöttünk. Segít nekem otthont és munkát találni, ha én is segítek neki. Az ő lezáratlan ügye az ikertestvére. George szétesett Ike halála óta, aki addig nem bír békében átkelni, amíg a bátyja élete egyenesbe nem kerül. Amikor beleegyeztem az alkuba, fogalmam sem volt, hogy bele fogok szeretni mindkettejükbe. Márpedig azzal, ha megmentem George-ot, el kell engednem Ike-ot. De hogyan mondhatnék le a szívem feléről?

Borító: 5*
Sorozat: -
Eredeti cím: Where Ones Goes
Kedvenc karakter: Ike, Charlotte, Cameron
Oldalszám: 320
Kiadó: WOW
Kiadás: 2015.12.14.




Már nagyon régóta kívánságlistás volt nálam ez a könyv. Nem elég, hogy a borító gyönyörű, de a történet is kivételes.
Charlotte látja a halottakat. Beszélni is tud velük, de megérinteni nem tudja őket.
A könyv elején éppen egy szellemnek, Casey-nek segít, méghozzá abban, hogy a holtestét megtalálja. Miután a lány békére lelt, Charlotte-t ekkor döntött úgy, hogy elege van. Éppen öngyilkos akar lenni, amikor Ike McDermott lebeszéli őrült tervéről. Ike alkut ajánl. Ha Charlotte segít neki, ő is a lánynak.
Ez minden szép és jó, de Ike halott.
Akkor hogy is van ez?

Már a beleolvasó levett a lábamról. A Könyvhéten beszereztem ez a szépséget, és ma, röpke 6 óra alatt el is olvastam.
Manapság nagyon ritka, hogy egy könyv ennyire megfog. Az még ritkább, hogy ennyire magamnak érezzem. Nagyon kevés könyv képes erre. De ennek sikerült.

Alapból nem állhatom a szerelmi háromszögeket, de itt a szó hagyományos értelmében nem erről van szó.

Ike halott, szóval semmi esélye. Ennek ellenére csodás volt, ahogy az írónő megadta ennek a jólelkű férfinak a békét.

Ike azért nem tud békére lelni, mert az ikertestvére George nem tudja elfogadnia halálát, és önpusztításba kezdett. Charlotte feladata lenne, hogy megoldja ez a problémát. Ám a lány sem számol azzal, hogy teljesen megváltozik az élete.

Az írónő igazán egyedi, és gyönyörű történettel rukkolt elő. Már az megfogott, hogy egy Isten háta mögötti helyen játszódik a történet. A pláne benne, hogy valóban létezik Warm Springs. Mindig is imádtam a kisvárosi történeteket, ahol mindenki ismer mindenkit. Ehhez jött még Ike, aki egy csodálatos lélek,  valamint Charlotte, aki nem félt véleményt nyilvánítani.

Charlotte 5 éve csak bolyong, nem enged senkit közel magához. Ike és közte már az első pillanattól megvolt az összhang. Ahogy a történet haladt, úgy lettek legjobb barátok, majd szerelmesek. Nem történt közöttük semmilyen fizikai kapcsolat, de mégis, csodálatos a kapcsolatuk. Ike, aki maga a jóság és a tisztesség, egyből elvarázsolt. Természetesen ha akart káromkodott, de nekem Ike maga a tisztaság. Megismerhettem az életét, és azt, milyen is lett volna, ha nem hal meg.

Charlotte is szimpatikus volt már az első oldalaktól fogva. Magába zárkózott, de Ike és Warm Spring hatására kinyílt, és végre elfogadta önmagát.

Tudtam hogy nem lehet Ike és Charlotte között semmi, mégis sajgott a szívem értük. És hiába, ott volt George, a mogorva testvér, én is úgy éreztem magam, mint Charlotte. Kettéhasadt a szívem. Egyik fele Ike-é, a másik George.
Mert igen, George is megéri a pénzét. Imádtam a szócsatáit Charlotte-val.
A könyv is egy tipikus kisvárosi hangulatot árasztott a kocsmájával együtt, szóval teljesen elégedett vagyok.

 Természetesen nem hiányozhatott a rossz indulatú "ex" barátnő, de nem is ez volt a történet lényege.

Fantasztikus volt, ahogy a szereplők a gyógyulás útjára léptek, és megtanultak továbblépni. Mert itt mindenki szenvedett az elvesztett szerette hiányától. Vagy a bűntudattól. De ahogy haladt a könyv, úgy lett könnyebb az ő lelkük is.

Nem szokásom, de párszor igencsak közel álltam a síráshoz. Ez főleg Ike és Charlotte "mi lett volna ha" képzelgéseinél, illetve a búcsúzásnál törtek elő belőlem.

Ahogy azt kell, a végére kiderült minden, és George-ot néha jól megcsapkodtam volna.
De szerencsére jól döntött. Akiket még feltétlenül megemlítenék, az Ike családja. Bámulatosak voltak.

Teljesen megértettem, hogy Charlotte szíve mindkét férfihoz húzott. Míg Ike-vel való szerelme lágy, kedves és tiszta volt, George-val tüzes, és szenvedélyes amit a gyász még jobban összekovácsolt.

Ami nagyon nem tetszett, az az epilógus. Szeretném is elfelejteni.

Manapság kevés időm jut olvasásra, és az olvasatlan könyveim száma is az egekben van, de ezt a könyvet ha a fene fenét eszik, akkor is időről időre újrafogom olvasni.






2016. 05. 07.

Patrick Rothfuss - A szél neve

Fülszöveg:
Rothfuss – vagyis Kvothe, aki csakhamar átveszi az elbeszélés fonalát – nagyon tud mesélni. Látszólag minden sora, minden története egyszerű, de az azokat átszövő apróbb utalások százai, a rövid fejezetek csattanóra kihegyezett befejezései, a sejtetésekből kibomló világ egykettőre magához láncol. Nem is lenne igazi fantasy, ha nem egy kocsmából indulna a történet, távolabbról egy városkából, ahol egyre több megmagyarázhatatlan jelenség történik. 
Feketén izzó szemek, kék lángok, gyilkos, ízeltlábú lények… Azonban nem kelnek útra fiatal kalandorok a világ megmentésére, a történet továbbra is négy fal között, a kocsmában „játszódik”. Itt mondja tollba életét Kvothe. Kvothe, a főhős gyermekkora varázslatosan telik vándorszínész szüleivel, egészen addig, amíg apja és anyja, valamint a társulat többi tagja áldozatul nem esik a földöntúli gonosz erőnek, mert olyan titkokat kutatott, amelyet nem kellett volna. A fiú csak véletlenül marad életben, és erdőkben rejtező vademberként lassan talál vissza a civilizált világba, ahol aztán végül sikerül felvételt nyernie a mágusképző egyetemre. Kivételes tehetséggel bír ugyan, de épp ezért irigyeket és ellenségeket szerez magának, igen sok nehézséggel kell megbirkóznia, miközben egyre azt a valamit vagy valakit keresi, aki vagy ami kioltotta szülei életét. Közben barátok, lányok, mesebeli lények sietnek a segítségére.


Borító: 5*
Sorozat: A királygyilkos krónikája # 1
Eredeti cím: The Name of the Wind
Kedvenc karakter: Kvothe, Elodin
Oldalszám: 812
Kiadó: Gabo
Kiadás: 2009, 2014.11.25




Vannak könyvek, amik megérik hogy várjunk rájuk, és várjunk, míg olyan hangulatba kerülünk hogy tudjuk élvezni minden mondatát.
Ilyen könyv a Szél neve is.
Évek óta várólistás volt nálam a könyv, főleg a borítójának hála. De nem voltam felkészülve rá, így nem is erőltettem.
Viszont most eljött az ideje hogy kézbe vegyem ezt a gyönyörűséget. És mennyire jól tettem hogy vártam, és nem siettem.
Ez egy olyan könyv - akárcsak Anthony Ryan vér éneke - ami lassú folyású, mesélős, és minden mondatnak megvan a maga értelme. Lehet hogy ott még nem értjük, de egy, tíz vagy akár száz oldal múlva már érteni fogjuk.
Falni akartam a lapokat. Minél hamarabb, minél többet akartam megtudni. De visszafogtam magam. Lassan, és komótosan olvastam, és próbáltam mindent megérteni. A történet, sőt, Kvothe megérdemli hogy átgondoljam a történteket.



Ahogy a fülszöveg is említi, Kvothe nagyon hamar átveszi a mesélő szerepét.
Így olyan érzésem volt, mintha egyedül nekem mesélne, senki másnak.
A Jelkő fogadó csendességében ültem Bast-vel, a Krónikással, és Kvothe-val együtt.
A könyv stílusa és hangulata lenyűgöző. Imádtam minden mondatát, és alig vártam, hogy még többet megtudjak.

A történet a jelenkori Jelkő fogadóban kezdődik. Már a fogadó hangulata és az ottani emberek is megfogtak. Ilyen egy igazi kocsma hangulat.
Kvothe nyilván kirí onnan, és ez nem csak a vörös hajának köszönhető. Van benne valami, ami kevesekben.

Tetszett, hogy néha megszakadt a történet, és visszatértünk a fogadóba. Ahogy haladta a történet, úgy nyert értelmet a fogadó neve, és az, hogy Kvothe miért is a kocsmáros munkát választotta (?).

Úgy éreztem, hogy a Krónikás maga Rothfuss, és Kvothe teljesen átveszi az uralmat. Igen, ez az ő története. Azt gondoltam, hogy az író a saját stílusát is belecsempészi. Ezt egyáltalán nem éreztem. Amint Kvothe átvette a mesélő szerepét, Rothfuss megszűnt létezni. Olyan érzést keltett bennem, mintha Kvothe egy élő személy lenne, és itt ülne velem szemben. Fantasztikus érzés volt!

A történetről nem írnék sokat, hiszen a fülszövegben minden benne van. Anno, amikor véleményeket kerestem a könyvről, egyet sem találtam, ami kielégítette volna a kíváncsiságomat. Most már értem, hogy miért. Egyszerűen nem lehet visszaadni a könyv hangulatát, az érzést, amit kelt bennem. Még a történet is annyira szerteágazó, hogy nem lehet pár mondatban összegezni.



Egy szó. A szavak az elfelejtett nevek fakó árnyai. Ahogy a neveknek van hatalmuk, úgy a szavaknak is van. A szavak tüzet gyújtanak az emberek elméjében. A szavak könnyet facsarnak a legkeményebb szívből. Van hét szó, amelyektől valaki beléd szeret. Van tíz szó, amelyek a legerősebb ember akaratát is megtörik. De a szó nem más, mint festett tűz. A név pedig maga a tűz.



Annyi biztos, hogy Kvothe teljesen levett a lábamról. A felnőtt kocsmáros és az ifjonc színész, későbbiekben diák.
Kvothe-t sok névvel illetik. Nekem viszont Edema Ruh marad. Sok megpróbáltatás várt rá, és vár még rá. Tanul, hazudik ha kell, de mindig visszatér a gyökereihez. Az Edema Ruh-hoz.

Nehéz már magáról Kvothe-ról is nyilatkozni. Annyi bizonyos, hogy egy zseni. Okos, figyelmes, és óvatos. De közben vakmerő is. Szomjazza a tudást, és úgy szívja magába, mint szivacs a vizet.
Az Edema Ruh tagjaival könnyű és boldog élete volt. Aztán minden megváltozott. Több év után újra kezdett a talpára állni, és rájött hogy mindennek megvan az ár. Úgy írnám le őt, hogy szerencsés, de közben mindenért meg kell küzdenie.
Rengeteg helyzet volt ahonnan csak a szerencsének köszönhetően menekült meg. Máskor keményem megdolgozott érte.
Barátokat, és ellenségeket is szerzett. És közben kutatott, igaz, ez a szál volt ami a leglassabban bontakozott ki.




Ami nagyon meglepett, hogy nem csak Kvothe, de a többi szereplő is "élt". Egy ilyen kaliberű történetnél valahogy ez nem tűnik olyan fontosnak, és az írók nem is nagyon erőltetik meg magukat.
De itt mindenkinek megvolt a saját története és személyisége. Elodin magiszter egyértelműen kedvenc lett. Egy tipikus bolondnak tűnik, aki mindenfélét összehord, de az olvasó tudja hogy minden a helyére fog kerülni, és minden mondatának megvan a maga értelme.
Denna viszont nem igazán győzött meg. Igen, értem hogy nehéz az élete, és értem hogy mit meg kell tennie a fennmaradásért. Okos és értelmes, de ahogy Kovthe is említette: Kegyetlen. Nem a tipikus formában, de mégis az.

Ambrose egyszerűen dühítő, nagyon remélem hogy kegyetlen sorsot szán neki Rothfuss.

Volt egy kis hullámvölgy a könyv felét követően, ahol éreztem hogy kicsit leül a történet, de ez nem tartott sokáig. A könyv utolsó negyede kárpótolt.
A draccus-t nagyon megkedveltem, kár érte.
Ez nem egy tipikus mágikus könyv. Itt inkább a tudományos oldaláról közelítik meg.

A végkifejlet igazán tetszett. Szívesen olvastam volna még tovább Kvothe történetét. Szerencsére előrelátó voltam, és már a polcomon a folytatás.
Ami nagyon nem tetszett, az az prológus, illetve az epilógus utolsó mondata. Nagyon nem akarom hogy ez legyen a vége. Remélem Rothuss nem akarja eljátszani azt, amit Lawrence, mert akkor nagyon mérges leszek.

Ez a könyv azon nagyon ritka darabok egyike, ami kívül és belül is csodálatos.
A borítót enyhén szólva is imádom. A történetre nincsenek normális és kifejező szavak. A fordítás és a kivitelezés előtt pedig emelem a kalapom.




2016. 02. 01.

Mark Lawrence - Bolondok hercege

Fülszöveg:
Mark Lawrence egy újabb trilógia erejéig visszatér a Széthullott Birodalomba, hogy ezúttal egy kevésbé ambiciózus hercegről regéljen…

A vörös királynő öreg már, de a Széthullott Birodalom királyai így is mindenki másnál jobban tartanak tőle. Legfélelmetesebb fegyvere a titokzatos Néma Nővér, akit senki sem láthat, de a nevét rettegve emlegetik.

A királynő unokája, a gyáva és részeges nőcsábász, emellett szenvedélyes szerencsejátékos Jalan Kendeth herceg mindössze tizedik az öröklési sorrendben, ám tökéletesen elégedett jelentéktelen szerepével.

A Néma Nővér által állított halálcsapdából megmenekülve sorsa összefonódik Snorri ver Snagasonéval, az ádáz viking harcoséval. Hogy megtörjék a kettejüket egymáshoz béklyózó varázst, útnak indulnak a Széthullott Birodalmon át a jeges észak felé. A Holt Király bérencei elől menekülve számtalan veszéllyel, készséges nőkkel, Skilfarral, a jégboszorkával, sőt, még egy Jorg Ancrath nevű jöttment herceggel és bandájával is találkoznak.

Ám Jalan csak egyetlen dologra vágyik: szabadulni Snorritól, mielőtt a viking óriás küldetése sikerrel jár, és végre farkasszemet nézhet ellenségeivel a Fekete Erődben, a Metsző Jég peremén.


Borító: 5
Sorozat: A Vörös királynő háborúja # 1
Eredeti cím: Prince of Fools
Kedvenc karakter: Jalan, Snorri, Dr.Karógyökér
Oldalszám: 396
Kiadó: Fumax
Kiadás: 2014.11.06


 
Hosszúra nyúlik vissza a kapcsolatom az író munkásságával. Nagyon régóta kinéztem magamnak a Széthullott Birodalom sorozatát, és amikor még csak a Tövisek hercegét olvastam, akkora bizalmat szavaztam neki, hogy az eddig idehaza megjelent könyveit beszereztem. Köztük ezt is.
Majd pár hete megjelent ennek a könyvnek a folytatása, a Hazug kulcsa. Még akkor sem olvastam ezt a könyvet, de gondolkodás nélkül előrendeltem.
Hogy ez miért írom le? Hogy érezzétek, hogy Lawrence tud valamit, ha gondolkodás nélkül beszerzem a könyveit.

Imádom Jorg-ot. Egy fantasztikus karakter. Olyan, amilyen. Viszont Jalan-t is hamar megkedveltem pedig ő sem egy szent.

Lawrence ismét a Széthullott Birodalomba kalauzolja az olvasót. Itt viszont már nem Jorg cselekedeteiről olvashatunk, hanem egy másik herceg, Jalan életútjáról.
A két herceg nem is lehetne különbözőbb. Jorg kegyetlen logikával, brutálisan átgázolt mindenen és mindenkin. A célja az volt hogy császár legyen.
Ezzel ellentétben Jalan, a Vörös királynő unokája tökéletesen elégedett a felszínes életével. Élvezi a semmittevést. A legnagyobb baja, hogy a hölgyek ablakából jó testtartással ugorjon ki, és a hitelezői útjából is sikeresen eltűnjön.

Míg Jorg története drámai, és feszes, addig Jalan-é laza és humoros. Hihetetlen, hogy egy író írta a két sorozatot. A Bolondok hercegének első mondatai is arról árulkodnak, hogy Lawrence nagyon lazára vette a figurát. Humorizál, lazább a történetvezetés is. Jalan gondolatai kalandoznak, és nem egy célra fókuszálnak.


 A csaták lényege a stratégia, a stratégia pedig a prioritásokon fordul meg. Mivel az én első három prioritásom mindig az, hogy Jalan herceg, Jalan herceg, valamint Jalan herceg, és csak távoli negyedik, hogy „jól fessek”, megragadtam az alkalmat, hogy folytassam a menekülést.
 


Nagyon kíváncsi voltam, hogy Jorg nagy ívű, és drámai életútja után Lawrence mit tud még mutatni. Hiába, imádom Jorg-ot, de nekem az ő sorozata kicsit töményre sikeredett.
Jalan lazább és csapodárabb, és a könyv is sokkal könnyebben emészthetőbb.
Imádtam, hogy Jalan tudja hogy mit tud, és mire képes. Nagyon jó humorral áldotta meg Lawrence, ami az öniróniától sem mentes. Jalan saját magát is bírálja, ennek ellenére jól érzi magát úgy, ahogy van.

A Néma Nővérnek hála kénytelen Snorri-val, a viking harcossal és családapával utazni.
Fantasztikus dinamikája van a párosnak. Azt gondoltam hogy akik ennyire különbözőek, biztos hogy nem lesz könnyű összerázódniuk. De kár volt aggódnom!

Snorri tiszta szíve megoldott minden problémát. Jalan-val ellentétben Snorri talpig viking és harcos. Vad mosollyal az arcán indul csatába, míg Jalan az ellenkező irányba fut.
Lawrence lassan csepegtetett információkat Snorri családjáról, és arról, hogy mi történt velük.
Az író igen kegyetlen kedvében lehetett, mert ami Snorri családjával történt...

Annak ellenére, hogy a páros csak utazgat és lovagol, mégis eseménydús volt a könyv.
Mindig öröm látni, hogyha egy író a régi szereplőit is beleépíti az új sorozatába. Mosollyal az arcomon olvastam Jorg és bandája felbukkanásáról, és haverkodásukat Snorri-val.
Jorg sorozatában Lawrence inkább az Építőkre, és azok mágiájára koncentrált. Itt szinte fel sem merültek, inkább más mágiákat mutatott be az író.

Jalan és Snorri "átka" igen érdekes, és izgalmas. Főleg úgy, hogy a könyv végére meg is cserélődtek a dolgok.
Nehéz megfogalmazni, de pontosan értettem, hogy Jalan miért lett olyan, amilyen. Hogy mi a célja ezzel Lawrence-nek.
Néha úgy tűnt hogy jó irányba halad, és a pipogya alakból végre férfi lesz. De úgy tűnik hogy erre még várnunk kell.

Nagyon jól szórakoztam a könyvet olvasva. Jalan minden oldalon tett vagy mondott valamit, amitől hangos nevethetnékem támadt.

Mivel a Széthullott Birodalom trilógiának köszönhetően tudom hogy ki a Holt Király, és mi lesz Jorg történetének vége, nagyon érdekel hogy Jalan hogyan és hová fog beilleszkedni.

A Széthullott birodalomnak egy újabb arcával sikerült megismerkednem, ami igazán tetszett.
Jalan-ban több van mint ami látszik. Kíváncsi vagyok, hogy a következőkben mit sikerül elérnie.
De erre csak jó pár hónap múlva kerülhet sor. Nem vagyok hajlandó elolvasni addig a Hazug Kulcsát, míg a sorozat befejező kötete előrendelhetővé nem válik.
Nagy taps jár Lawrence-nek, és a fordítónak is, mert fantasztikusan szórakoztam!




2016. 01. 02.

Nalini Singh - Archangel's Legion

Fülszöveg:
Angels are falling from the sky in New York, struck down by a vicious, unknown force.

Vampires are dying impossibly of disease.

Guild hunter Elena Deveraux and the Archangel Raphael must discover the source of the wave of death before it engulfs their city and their people, leaving New York a ruin and Raphael’s Tower under siege by enemy archangels.

Yet even as they fight desperately to save the city, an even darker force is stirring, its chill eyes trained on New York…and on Raphael. Rivers of crimson and nightmares given flesh, the world will never again be the same…


Borító: 5*
Sorozat: Angyali vadász # 6
Kedvenc karakter: Raphael, Elena, Illium, Aodhan
Oldalszám: 384
Kiadó: Jove
Kiadás: 2013



 Mai napig nem értem, hogyan lehet az, hogy az írónőt még senki sem karolta fel.
Fantasztikus történetekkel ajándékoz meg minket, és a szereplők sem mindennapiak.

Nagyon hiányzott már, hogy a fő párosról olvassak. El sem hittem, míg nem azon kaptam magam, hogy szinte falom a könyvet, és régi ismerősként köszöntöttem őket.
Nem igazán emlékszem arra hogy mi is történt az Angyaltáncban. Annyi megmaradt, hogy Caliane felébredt, és Lijuan sem normális.

Ha az eddigi kötetek akciódúsak voltak, akkor ez még azokon is túltesz.
Már a könyv elején meghűlt bennem a vér. Nem azért mert olyan rossz volt, hanem mert Nalini már az elején bekeményített.
New York egéből nem csak a madarak, de angyalok is hullottak. Egyre több furcsa természeti jelenség követi egymást, és a Tanács tagjai is újabb erőkre tesznek szert.

A kötet elején lévő úgynevezett Aláhullás megadta a háborús, és drámai hangulatot.
Érezhető hogy valami készül, és mindenki Lijuan-ra tippel. Ha ez nem lenne elég, egy furcsa kór tizedeli a vámpírokat, ami a himlőhöz hasonlatos.
És persze ott van a fő páros is, és aktuális problémáik.

Röviden: Az olvasó egyáltalán nem unatkozik. Nalini mesterien adagolja az izgalmakat.
Nehéz a könyvről írni, hiszen olyan sok minden történik.
Hiába, Elena Raphael párja, mégis most kezdi feldolgozni, hogy ez mivel is jár. Raphael párjaiként kezelik, és erőt merítenek belőle is. Igazán jó volt erről is olvasni.
Egyre hangsúlyosabb a halhatatlansággal kapcsolatos problémák is. Teljesen megértettem Elena érzéseit. Nehéz lehet elfogadni, hogy míg Elena él, addig a barátai megöregednek és meghalnak.

Elena és Raphael kapcsolata igazán egyedi, és ennyi kötet után sem unom őket. Mindketten változtak az első kötet óta. Ennek ellenére Raphael ugyan olyan arrogáns és hűvös tud lenni ha kell. Egyszerűen imádom ezt az arkangyalt.
Elena is vét hibákat, néha ugyan azt, de tanul belőlük.

Nagy piros pont az írónőnek, hogy a Hetek tagjai is bőven kivették a részüket a történetből. Illium-ot mindig is imádtam. Most egy kicsit komolyabb volt mint azt megszoktuk, de hozta azt, amiért imádjuk. Nalini pedzegeti hogy egyszer arkangyal válhat belőle. Akarom is meg nem is, hogy így legyen.
Aodhan szerencsére egyre több szerephez jut. Örülök annak, hogy kezd megnyílni, hiába lesz ez egy hosszú folyamat.
Naasir-ra valamiért nem emlékeztem. Hamar megkedveltem, és fogalmam sincs hogy mi is lehet valójában. Nagyon várom, hogy a saját kötetét elolvassam.
A többiek elég kevés szerephez jutottak. Hiányoltam Jason-t, de a kötet előrehaladtával egyre többet szerepel. Méreg és Galen ha csak virtuálisan, de megmutatták magukat.

Nagyon tetszett, hogy Nalini nem felejtette el a novellákból megismert Nimra-t. Ha csak említés szinten, de felbukkant. Valamint az Ősöreg arkangyal, Alexander neve is egyre többször bukkan fel. Kíváncsi leszek, hogy az írónő mit tervez vele kapcsolatba.
Nalini valamiért nagyon elhanyagolja a többi arkangyalt. Elijah, Neha, Lijuan elég sokat szerepelnek a sorozatban, de a többiek szinte semmit. Jó lenne, ha Nalini ezt orvosolná.

Nagyon mérges voltam az írónőre, hogy minden arkangyal új képességeket nyert, csak Raphael nem. Hátborzongató dolgok történtek New York-ban, de új erőre nem tett szert.
Viszont a könyv végére megbocsájtottam. Érdekes, és halálos új "képességet" kapott, ha még kezelni nem is nagyon tudja.
A könyv vége, illetve a csata fantasztikus volt. Izgultam ahogy az kötelező. Hiába, tudtam hogy a fő párosnak baja nem lesz, mégis drukkoltam nekik.
Megható volt, ahogyan Raphael és az emberei kitartottak egymást mellett, hiába, Lijuan mindent elkövetett hogy megtörje őket.
Nem akartam hogy vége legyen a könyvnek, legszívesebben máris újraolvasnám.

Ennek ellenére van hibája a könyvnek. Nekem már sok volt a szex a páros között. Valamint a Jeffrey-vel való dolgok is ugyan ott tartanak és ugyan úgy, mint az első részben.
Ennek ellenére kötelező elolvasni a Nalini fanoknak. Úgy gondolom, hogy a hibáival együtt is a legjobb könyv a sorozatból!

Visszaolvasva az értékelésemet úgy érzem, hogy csak a töredékét adja vissza a könyvnek. De Singh az egyik, akinek a könyveiről nem tudok értelmes értékeléseket írni.
Nagyon remélem, hogy idén valamelyik kiadó lesz olyan jó, és felkarolja az írónő sorozatait, mert vétek veszni hagyni az írónő munkásságát!




2015. 12. 31.

Nalini Singh - Angyalárny

Fülszöveg:
Az éjfélszín szárnyú Jason az árnyak között érzi otthon magát. De amikor India arkangyalának, Nehának férjét holtan találják a palotájában, a kémmester kénytelen kilépni a fénybe. Egy arkangyal őrült haragja ugyanis szörnyű pusztítást végezhet a világban, Jasonnek pedig meg kell találnia a gyilkost, hogy ezt megelőzze.

De Neha bizalmának ára van: a kémmesternek az arkangyal vérvonalához kell kötnie magát, véresküt kell tennie Mahiya hercegnőnek. A lánynak, aki szörnyű titkokat hordoz a szívében, és már senkiben sem bízik meg. Legfőképpen nem egy ellenséges kémmesterben.

A gyilkos után kutatva Jason és Mahiya egy évszázados rémálom közepébe cseppen. A váratlan szenvedély feltámadó, fekete vihara pedig mindkettejüket magával ragadja… könnyen lehet, hogy a halálba.


Borító: 4
Sorozat: Angyali vadász # 5
Eredeti cím: Archangel's Storm
Kedvenc karakter: Raphael, Elena, Jason, Méreg
Oldalszám: 446
Kiadó: Egmont
Kiadás: 2013



Újraolvasás.
A minap volt arról szó Gretty blogján, hogy mennyire elhanyagoljuk a régi kedvenc sorozatainkat. És milyen igaz!
Ha nem is teljesen, de részben csatlakozom ehhez a megmozduláshoz ezzel a könyvvel, mutatva, hogy Nalini Singh írónőt nem felejtette el a molytársadalom, és milyen jó volna, ha folytatnák a sorozatait.

Másfél éve olvastam először ezt a könyvet. Nem is állt szándékomban újraolvasni, de Jason nem hagyta hogy otthagyjam.
Történt ugyanis, hogy csak beleolvastam a könyvbe...1 óra múlva még mindig csak olvastam, és úgy döntöttem, ha Jason ennyire megakarja - ismét - mutatni magát, akkor én bizony nem állok ellen.

Nagyon szeretem ezt a sorozatát az írónőnek. A Hetek tagjai is mind külön egyéniségek. És hiába, olvastam már ezt a részt, még mindig el tud varázsolni.
Az előző rész nem tett rám olyan mély hatást, de Jason és a könyve tettek arról, hogy ismét a szívembe zárjam az egész bagázst.

Jason Indiába indul, hogy kiderítse, hogy India arkangyalának, Neha-nak a társát ki ölhette meg. Véresküt köt Neha utolsó rokonával Mahiya-val, és megkezdi a nyomozást. Arra viszont nem számít, hogy Mahiya nem csak egy mezei hercegnő, és több áll a gyilkosságok mögött, mint azt gondolták volna...
Jason kémmester, és ehhez minden adottsága megvan. Mind külső, mind belső. Nagyon kevés embert enged magához közel, és nekik sem fedi fel valódi érzéseit. Olyan ő, mintha két világ között lenne. Ott van, de mégsem.

Nem vártam tőle olyan erős érzelmi megnyilvánulásokat, mint a többiektől. Ő amolyan csendes vihar. Nem is illett volna hozzá más.
Nagyon érdekel Jason története. Miért és hogyan lett olyan, amilyen.
Az írónő lassan adagolta a múltjával kapcsolatos dolgokat, és a könyv végére teljesen megértjük, miért olyan zárkózott.

Jó volt ismét elszakadni New York-tól. Egyrészt jót tett a sorozatnak a váltás, másrészt ismét bepillanthattunk egy újabb arkangyal udvarába.
Neha nekem mindig is szimpatikus volt. Tudom hogy nem egy szent, sőt, de mégis szimpatizálok vele.
Itt hozta azt, amit vártam tőle. Hol kegyetlen arkangyal volt, hol pedig egy igazságos uralkodó.

Mahiya-tól nem tudtam, hogy mit várjak. Hercegnő, szóval mit várhatunk tőle. Viszont Jason párja lesz, szóval olyan rossz nem lehet.
És meg kell mondjam, Mahiya igazán meglepett. Nyílt titok az udvarban, hogy ő Eris és Nivriti lánya. Ez azért kellemetlen, mert Eris Neha társa volt, míg Nivriti Neha testvére.
Neha ennek ellenére felnevelte Mahiya-t, de amit elérte a felnőtt kort, megismerte az arkangyal dühét.
Azért gondolná az ember, hogy Mahiya mindent elveszített, és egy életunt, megkeseredett nő válik belőle.
Viszont pont az ellenkezője történt. Mahiya egy kedves, és okos nő, aki tudja hogy mit és mikor lehet.

Nagyon érdekes, viszont jó párost alkotnak Jason-nel. Az egymásra találásuk nem volt olyan intenzív mint Elena és Raphael-é, de ez nem is illene hozzájuk.
Jason nem a szavak embere, viszont a tetteivel nem egyszer kinyilvánította, hogy vonzódik Mahiya-hoz.
És míg a páros ismerkedik, az udvarban egyre több gyilkosság történik.
Már olvastam a könyvet, és hiába, sok dologra nem emlékeztem, az nyilvánvaló volt, hogy ki áll a háttérben.

A hetek többi tagja is felbukkant, elég Méregre gondolni. Igazán kedvelem őt, jó volna, ha saját történetet kapna. És ott volt Aodhan, akiről szinte semmit sem tudunk.

Ami viszont nem kellett volna, az Dmitri és Honor szála. Igen, érdekes volt az esküvőjük, és az, hogyan is válik vámpírrá valaki, de teljesen kizökkentettek a jeleneteik.

A végkifejlet igazán ütősre sikeredett. Kíváncsi lennék, hogy Nivriti hová fejlődött, és mi lesz a sorsa.
És míg a testvérpár saját háborújukat vívják, globális szinten is történnek dolgok. Elég arra gondolni, hogy Caliane pár rész óta ismét ébren van, vagy Lijuan erejére, és annak továbbfejlődésére.

Az epilógus megmelengette a szívemet. Jason ha szavakkal nem, de a dalával biztosította Mahiya-t arról, hogyan érez iránt.
Ez illik hozzá, és egyáltalán nem hiányoltam, hogy szavakba öntse az érzéseit.

Igazán jó volt ismét kézbe venni ezt a részt. Hiányzott már Nalini stílusa, és ez a sorozat is.
Nagyon remélem, hogy valamelyik kiadó felkarolja az írónőt, mert vétek lenne veszni hagyni egy ilyen jó sorozatot!



2015. 11. 26.

Karen Marie Moning - A Felföld ködén túl (R)

Fülszöveg:
Egy csábító skót földesúr…

Az egész királyság csak úgy ismeri, Hawk, a Héja, a csatamezők és a női szalonok legendás ragadozója. Érintésének egyetlen nő sem tud ellenállni, de senki sem férkőzhet a szívébe, míg egy bosszúszomjas tündér át nem ráncigálja Adrienne de Simone-t a modern Seattle-ből a középkori Skóciába. A túlságosan is merész, túlságosan is egyenes lány még egy idegen évszázad foglyaként is leküzdhetetlen kihívást jelent a XVI. századi csábítónak. Bár házasságra kényszerülnek, Adrienne megfogadja, hogy távol tartja magától Hawkot…

Egy nő, aki az idő foglya…

Hawk megesküszik, hogy felesége vágyakozva fogja suttogni a nevét, és könyörög a szenvedélyért. Nem állhat közéjük sem idő, sem távolság, el fogja nyerni a szerelmét!


Borító: 4,5
Sorozat: Felföldi Krónikák # 1
Eredeti cím: Beyond the Highlander Mist
Kedvenc karakter: Sidheach, Adam, Tavis, Adrienne
Oldalszám: 316
Kiadó: Cor Leonis
Kiadás: 2015.11.24




Nagyon régóta vártam már erre a kötetre. Mióta Moning munkásságával megismerkedtem, azóta szerettem volna elolvasni ezt a könyvet. Főleg úgy, hogy a Tündérkrónikák ebből a sorozatból nőtte ki magát.
Szeretném leszögezni. Aki a Tündérkrónikákhoz hasonló és volumenű könyvet keres, az ebben a könyvben nem fogja megtalálni. Egyrészt azért, mert úgy gondolom azt már nem bírja megugrani Moning, másrészt ez a könyv volt a legelső, amit megírt.
És egyből bezsebelt egy raklap díjat. És nem csodálom. Így, bő 16 év után is felveszi a versenyt a mai darabokkal. És ez az én olvasatomban nagy szó.

Na de térjek vissza A könyvre. Mi is várható az olvasóra? Skótok, időutazás, tündérek és két elég makacs főhős.
Nagyon rég volt már, hogy egy könyvön ilyen jól szórakoztam. Moning, szóval alapból nem lehet rossz, de meglepődtem, hogy ennyire tetszik.

Adrienne de Simone a 20. század szülötte. Akarata ellenére olyan dolgokba keveredett, amiért jobbnak látta, ha elmenekül, és rejtőzködik.
Egy zavaros éjszakán viszont egyik pillanatról a másikba a 16. századi Skóciában találja magát. Ha ez még nem lenne elég, megfenyegetik, hogy játssza el, hogy ő Janet Comyn, és lépjen kényszerházasságra egy ismeretlen férfival...

Se Adrienne, se Sidheach James Lyon Douglas, azaz Hawk nem akarja ezt a házasságot. Míg Adrienne az életét félti, addig Hawk Jakab király szeszélyének köteles eleget tenni.

Már az első oldalaknál éreztem, hogy ez az én könyvem. Humor, romantika, skótok, és a néha fellibbenő kilt? Ki ne szeretné ezt a párosítást?

Nagyon tetszett, hogy két oldalról is ostromolják a párost. Míg az emberi oldalról Jakab király kényszerítette a párost, addig felbukkannak a szeszélyes tündérek is, nem kis gondot okozva.
A Tündérkrónikákban megismert Aoibheal és Adam Black is kiveszi a részét a történetből.

Mit is mondhatnék? Hiába, Moning első könyve, már itt fel lehet ismerni a stílusát, amit a fordító nagyon jól visszaadott.

Adott nekünk Adrienne, aki a 20. századnak megfelelően akaratos, független és humoros. Csípős nyelvű, nem fél szócsatákba keveredni.
Ami a legjobban tetszett benne, hogy hiába, a 16. században találta magát, nem esett kétségbe. Kihozta a legtöbbet a helyzetéből. Üdítő változatosság volt ez a sok olyan hősnő után, akik a fél könyvet végig hitetlenkedik.

És itt van Sidheach James Lyon Douglas. Nagyon vissza kell fognom magam, hogy ne kezdjek rajongói módba váltani, és ömlengeni róla.

„" [Adrienne] Készen állt arra is, hogy elmondja neki, hogyan érez. Hogy mennyire becsüli az érzékenységét és az együttérzését. Hogy mennyire imádja az erejét és a rettenthetetlenségét. Hogy még hirtelen haragját, szenvedélyes dühét is mennyire szereti.


Ennél jobban én sem írhattam volna le Hawk-ot. Természetesen jóképű és úgy néz ki mint egy isten. Na de kérem, kit érdekel ez? Tudjuk hogy romantikus könyvekbe rút férfi főszerepbe úgy sem kerül.
Nagyon röviden: Imádtam Sidheach-et!

A páros ahányszor egy légtérbe került, szikrázott közöttük a levegő. És Adrienne javára legyen mondva, sokáig ellen is áll Hawk csábításának, amiért plusz piros pont jár neki.
Rengeteget szórakoztam, illetve nevettem a könyvet olvasva. A tüzes vitatkozások fantasztikusak, akárcsak a szereplők.

A könyv közepe tájékán egy kicsit leült a történet, de hamar vissza is tértünk az izgalmas történésekhez.

Amit negatívumként tudnék felhozni, az Hawk hirtelen szerelemre lobbanása. Értem én, hogy tetszett neki hogy Adrienne nem adta magát könnyen, de ez az egyik pillanatra a másikra való szerelembe esést nem értem. Valamint Adrienne múltjának bemutatását is hiányoltam.

A mellékszereplők is hamar a szívemhez nőttek. Adam Black-ről tudtam hogy nem egy szent, de imádtam, hogy állandóan kontárkodik. Az új nap virrad-ban hiába pár mondat erejéig szerepelt, ott azt szűrtem le, hogy megfontolt és higgadt. Itt inkább hasonlított egy kisgyerekre, akit nagyon könnyű provokálni. Emellett hozta a tündérek hűvös és kegyetlen stílusát is. Nagyon kíváncsi vagyok az ő történetére is.

Grimm eleinte, sőt sokáig szimpatikus volt, de kicsit veszített a varázsából. A könyv végére viszont ismét ott tartottam, hogy szeretném az ő történetét, olvasni. (Mellesleg az övé a következő kötet)
Lydia-t és Tavis-t is hamar a szívembe zártam, én mondom neked! (Akik olvasták a könyvet, érteni fogják)

A végkifejlet várható volt, bár az nem, amit Hawk-nak sikerült kigondolnia, és megvalósítania. Igazán okos, és ötletes megoldást talált ki.
Maradjunk annyiban, hogy engem ez a könyv és Sidheach levett a lábamról. Úgy ahogy azt kell.

A könyv ötletes és humoros. Romantikából és fantasztikus szócsatákból nincs hiány.
És a tündéreknek hála a mitológiából sem.
Akiknek hiányzik Moning munkássága, azok olvassák el, és fedezzék fel, hogy miből is nőtte ki magát a Tündérkrónikák.
Akiknek pedig nem tetszett a Tündérkrónikák, biztos vagyok benne, hogy ez a kötet fog. Az erős jellemű Adrienne, és a legendás Sidheach tesz róla, hogy jól érezzétek magatokat.



A könyvet nagyon köszönöm a Cor Leonis Kiadónak!




2015. 07. 31.

Jamie McGuire - Gyönyörű tévedés

Fülszöveg:

A függetlenségét szenvedélyesen védelmező Camille Camlin, becenevén Cami boldogan hagyta a háta mögött a gyermekkorát, mielőtt az véget ért volna. Dolgozik, amióta megszerezte a jogosítványt, és a főiskola első éve óta albérletben lakik. Most pultos a Red Door bárban, és a munkán meg főiskolai óráin kívül nincs másra ideje. Trenton Maddox az Eastern Állami Egyetem koronázatlan királya volt, aki már középiskolásként egyetemista lányokkal járt. A barátai irigyelték, a nők be akarták törni, de miután egy tragikus baleset fenekestől felforgatta az életét, Trenton otthagyta az egyetemet, hogy megbirkózzon iszonyatos lelkifurdalásával.

Már tizennyolc hónappal telt el a tragédia óta, és Trenton most egy helyi tetováló szalonban dolgozik. Ám amikor már azt hiszi, hogy az élet visszazökkent a megszokott kerékvágásba, a szeme megakad Camin. Ettől a pillanattól kezdve minden a feje tetejére áll. És bár Cami hisz abban, hogy sikerül szigorúan plátói szinten tartania a Trentonhoz fűződő friss barátságát,az észérveket lassan a szív parancsa kezdi felülírni. Mert amikor egy Maddox fiú szerelmes lesz, az örökre szól, még akkor is, ha esetleg Cami miatt hullik szét a már így is szétforgácsolódott családja.



Borító: 4,5
Sorozat: Maddox Testvérek # 1
Eredeti cím: Beautiful Oblivion
Kedvenc karakter: Trenton, Travis, Cami
Oldalszám: 368
Kiadó: Maxim
Kiadás: 2014.04.27




Amióta olvastam a Gyönyörű sorscsapást, azóta kijelenthetem, hogy imádom Ms. McGuire-t. És persze Travis-t is. Imádtam Trav történetét, főleg az ő szemszögéből megírt Veszedelmes sorscsapást. Elkönyveltem magamban hogy Trenton és Cami története nem fogja megütni Travis-ék szintjét. Nos, tévedtem. És mennyire örülök ennek!

Be kell vallanom, hogy nem igazán foglalkoztam anno a Maddox fiúkkal. Hamar a szívembe zártam őket, de hát mégiscsak Travis-ről szólt a történet, és Travis, az Travis...

Amikor elkezdtem olvasni ezt a könyvet, szégyen nem szégyen, azt sem tudtam kicsoda Trenton. Utána persze beugrott hogy ki is ő, és hogy Travis kötetében elég sokat szerepelt.
És íme, Trent már pár oldal után levett a lábamról. Maddox, szóval alap hogy elbűvölt, de hogy egy szinttel, sőt egy icipicit megelőzze Travist, azt álmomban sem gondoltam volna.
Míg Travis a zabolázatlan agresszió és düh, addig Trenton már kordában tudja tartani az érzelmeit. Emellett persze ott van minden, ami Travis-ben is. Nincs rá jobb szó. Imádtam a srácot.

Cami szintén felbukkant már az előző kötetekben, és szimpatikus is volt. Itt pedig végképp megkedveltem. Független, ami a szívén az a száján. Kiáll magáért, közben pedig mindent megtesz a szeretteiért. Egy igazi fiús lány, aki közben nem felejt el nő maradni.

Ez a két ember nem is lehetne különbözőbb, és mégis, annyira összeillenek!
Sokakkal ellentétben nekem ez a páros és történet is jobban tetszett, mint Travis-ék sztorija. (Bocsi Trav!)
Trenton-ék nekem sokkal felnőttesebbek, függetlenebbek voltak.
Már az első oldalon izzott a páros között a levegő, és hiába, próbálták - Cami - a barátságot színlelni, az olvasó egyből érezte, hogy ez veszett fejsze nyele.
Cami a hírekre alapozva próbált távolságot tartani, de Trenton észrevétlenül belopózott a szívébe és az életébe.

Cami titokzatos párja számomra nem volt egyáltalán titkos. Valahogy ráéreztem hogy ki is ő, és nem lepett meg, amikor az utolsó oldalakon kiderült a kiléte.
Kíváncsian várom, hogy az írónő mit alkotott a Beautiful Redemption-ben..

A mellékszereplők is nagyon szimpatikusak voltak. A tetováló szalon dolgozói, főleg Hazel hamar a szívembe lopta magát. Az már nem tetszett, hogy Cami gondolt egyet, és tetováltatott. Úgy gondolom, mivel egy tetoválás egész életre szól, kell hogy legyen jelentése és nem hasraütésszerűen kéne tetováltatnia.
Brazil az előző részekben szimpatikus volt, de itt megismertük egy új oldalát, ami lássuk be, nem nyerte el a tetszésemet.

Mivel ez a kötet Travis-ék történetével egy időben zajlik, a páros is felbukkant. Jó volt nosztalgiázni, és örültem, hogy az írónő nem vette el Trenton-éktől a főszerepet.

Amint elolvastam a kötetet, egyből előkaptam a Gyönyörű sorscsapást, és elolvastam pár Trenton részt. Nos, az írónő ott kicsit...hogy is mondjam. Egyszerűnek és gyerekesnek mutatta be Trenton-t, miközben ő ennek a szöges ellentéte.

Nagyon tetszett, hogy Trenton baby doll-nak becézte Cami-t. Meg is lepődtem ezen, hiszen egy régi ismerősöm engem is így szólított régebben.

A végkifejlet drámaira sikeredett, de ez elvárt volt. Örülök hogy szent a béke a páros és a testvérek között, viszont hiányoltam az ikreket és Jim-et. Valamint kíváncsi lettem volna Cami családjának a sorsára is...

Egy biztos. Minél többet gondolkodom rajta, annál inkább nyilvánvaló, hogy Trenton elvarázsolt, és még Travis-t is sikerült beérnie. Imádtam a srácot, és plusz pont jár neki, mert már gyerekkora óta szerelmes Cami-be.

Van pár apró hibája a könyvnek, viszont nagyon régen volt már hogy vigyorogva olvastam, és nem bírtam letenni egy percre sem.
Az írónő ismét alkotott. Alig várom már Thomas történetét!



2015. 07. 29.

Brigid Kemmerer: Spark – Szikra

Fülszöveg:

A KANÓC MEGGYULLADT...

Gabriel Merrick a tűzzel játszik. Szó szerint.

Néha még uralja is. Máskor viszont képtelen rá.

Gabrielnek mindig ott voltak a testvérei, különösen az ikerbátyja, Nick. Amikor viszont egy gyújtogató hoz káoszt a városukra, minden jel Gabrielre mutat. Csak épp nem ő gyújtogat.

Ráadásul mintha senki sem hinne neki. Kivéve Layne-t, a félénk, kitűnő tanuló tizedikest, aki magas nyakú garbóban és farmerben jár – és teljesen feldúlja Gabriel érzelmeit. Layne nagyon jól megérti, milyen az, ha családi problémákkal küzd az ember, és érti a titkokat is. Neki is van jó néhány.

Gabriel nem engedheti meg, hogy Layne rájöjjön, milyenek is a testvérei, a képességeik, és milyen veszélyek leselkednek rájuk. Van azonban néhány olyan kockázat, amit nem hajlandó vállalni.



Borító: 4
Sorozat: Elementál # 2
Eredeti cím: Spark
Kedvenc karakter: Gabriel, Hunter, Michael
Oldalszám: 472
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2014.12.05 / 2014.12.12



Idejét nem tudom, hogy mikor élveztem utoljára ennyire egy könyvet. Egyszerűen nem bírtam letenni, de ha még kénytelen voltam, mindig rá-rá pillantottam a könyvre, szuggerálva, hátha hamarabb olvashatom. És mennyire hiányzott ez az érzés!
Szó se róla. A könyv nem tökéletes. Van pár hibája. De mégis, annyira élveztem!

Amikor a sorozat első részét, a Storm:Vihart olvastam, már akkor kedvencé avattam Gabrielt. Nem csak a neve miatt. Az elemek közül az övé áll hozzám a legközelebb, és a temperamentuma is nagyon ismerős. Szóval a srác már alapból kedvenc lett. És Hunter is, aki az előző rész üde és különleges színfoltja volt. Ehhez jött még Michael, aki a Viharban szereplő novella után hamar a szívembe zártam.
Ez a három srác igazán kitett magáért ebben a könyvben.

A történetről annyit, hogy a városban egyre több gyújtogatás történik, és Gabriel -hűen az eleméhez- mindig felbukkan ezeknél a tűzeseteknél. Igaz, inkognitóban.
Gabriel-re rájár a rúd. Az iskolában rájöttek, hogy Nick ugrik be helyette matekra, a tűz elem folyamatosan hívogatja, és még a kosárcsapatból való kirúgástól is egy hajszál választja el.
Szóval Gabriel idegei pattanásig feszültek. Ehhez jön még a megváltozott családi körülmények is.

Egyszóval. Gabriel pácban van.

Nagyon élveztem olvasni a történetet. Ha jobban belegondolok, szinte olyan ez a könyv, mint egy tipikus bad boy-good girl sztori. Mert hogy fantasy elem szinte alig van benne. Ez kicsit csalódottá tett, de most valamiért túllépek ezen.
Layne és Gabriel között szinte pillanatok alatt szikrázott a levegő. Mondhatnám, hogy tényleg tipikus a sztori. A jóképű fiú felfigyel a neve nincs stréber és hallgatag lányra.
Mégis annyival több van bennük. Layne egy tűzesetben megsérül, és azóta rejtegeti a testét, és elég visszavonult. Gabriel pedig éppen a tűzzel játszik...

Layne-t sokkal hamarabb és jobban megkedveltem, mint az előző kötetben Bacca-t. Layne tette a dolgát, kiállt magáért, és nem félt szembeszállni Gabriel-vel, ha úgy ítélte meg. Márpedig sokszor volt ilyen. Viszont többször éreztem - nem csak nála, hanem Gabriel-nél is - hogy feleslegesen dühödik be, és húzza fel az orrát.

Gabriel már az első pillanattól kezdve kedvenc, nincs mit ezen tagadni. Megértettem az indokait, viszont néha jól kupán vágtam volna. Kicsit jobban kellett volna bíznia legalább Michael-ben.
A beszólásai fergetegesek, és a tettei is. Gabriel nagyon hamar meg tudja magát kedveltetni másokkal.
A Hunter-rel való barátsága nagyon tetszett. Mindketten magányosak voltak, de ez a kapcsolat jót tett nekik.
A kis akcióik logikusak voltak, bár elég őrültség is egyben.
A könyv végéig nem is jöttem rá, hogy ki volt a rejtélyes gyújtogató.

Mint említettem, tetszett hogy a többi testvér is felbukkant, bár Nick-ben nagyon csalódtam. Egyrészt azért, ahogy Gabriel-vel viselkedett, másrészt Quinn miatt is. Nagyon nem kedvelem azt a lányt!
Chris és Becca is visszatérő szereplők, de olyanok voltak, mint valami papírfigurák. Feleslegesnek éreztem őket, és a kapcsolatuk sem nyilvánvaló számomra. Semmi tűz nincs közöttük.

Érdekesnek találom, hogy az írónő már összehozta a maradék két testvért a párjaikkal. Nemcsak Nick, de Michael is becsajozott, nem kevés vicces pillanatot okozva ezzel.

A végkifejlet nagyon tetszett, főleg az, hogy a rendőrség is belekeveredett, és így nemcsak a saját kis világukban büntetik a családot, hanem azon túl is. 

Arra rá kellett jönnöm - így a második kötet után - hogy az írónő nem tudja normálisan lezárni a könyveket. Míg az előző részből konkrétan még egy fél könyvre valót hiányoltam, itt már csak 1-2 fejezetet.
Nem mondom, ez ügyben még van hová fejlődnie.
Nem tökéletes a könyv, mert nem az. Viszont minden van benne, ami kell. Romantika, humor, izgalom és egy kis akció. Lényegében:

Kedvenc lett és alig várom már, hogy Hunter könyvét olvashassam!


2014. 10. 12.

Sherrilyn Kenyon - The Dark Hunters Vol.03

Fülszöveg:
In the war against vampires, mankind has only one hope: The Dark-Hunters. Ancient warriors who died of brutal betrayal, the Dark-Hunters have sworn themselves into the service of the goddess Artemis to protect us.

It's a pact with pretty good perks. Immortality, power, psychic abilities, wealth and a cool wardrobe. But it comes with a few drawbacks: fatal sun poisoning and a new, irreparable dental problem. But aside from the fangs and nocturnal lifestyle, it's not so bad.

Talon, an ancient Celtic warrior, has been cursed by the god Camulus for killing his son. Camulus cursed Talon, decreeing death for everyone he loved. Now a Dark-Hunter in modern-day New Orleans, Talon meets Sunshine, who is key to ending his curse once and for all. Not to mention helping him to save New Orleans from an ancient god bent on total destruction…



Borító: 5
Sorozat: The Dark Hunters # 3
Kedvenc karakter: Acheron, Zarek, Talon, Sunshine,
Oldalszám: 208
Kiadó: St. Martin's
Kiadás: 2010


Ismeretes, hogy nagy Kenyon fanatikus vagyok. Még azt is elérte nálam, hogy eredeti nyelven olvassam el az egyik kötetét, pedig nem vagyok egy nagy angolos. Szóval ez a nő jó pár dologra rá bír venni.
Az is köztudott, hogy imádom a mangákat. Szinte falom őket. És itt van Kenyon, aki az egyik nagy kedvenc sorozatomat manga formában is megjelentette. Nem kérdés, hogy kötelező volt beszereznem.
Igaz persze, hogy egyből a harmadik résszel kezdtem, de na. Már említettem, hogy Talon-nal milyen a viszonyom, szóval egyáltalán nem bánom, hogy ezzel indítok.
Hosszú ideje a kívánságlistámon volt ez a kötet, és amikor végre megérkezett, nem győztem vigyorogni.
Akik ismerik Talon (Végzetes ölelés) kötetét, azoknak persze nem fog újat mutatni. De nem is azért olvassuk.
A manga Talon kötetének első felét mutatja be, és be kell vallanom, hogy nagyon is jól.
Olvasás közben szinte viszketett az ujjam, hogy előkapjam a Végzetes ölelést, és együtt olvasgassam a két kötetet.

A rajzokkal többé kevésbé meg vagyok elégedve. Van akikkel nem, de lássuk a cselekményt, hátha kell egy kis emlékeztető.
Talon egy kelta harcos, aki 1500 éve Dark Hunter. Egyedül él a mocsárban a két aligátorával. Még emberi életében Camulus isten megátkozta, és Talon arra kárhoztatott, hogy bárki, aki a szívének kedves az hamar távozik az élők sorából.
Talon maga a nyugalom, hiszen az ereje is ebből fakad. Ha elveszti az érzelmei felett az irányítást, akkor neki vége.
Eleinte ódzkodtam attól, ahogyan Talon-t ábrázolták. Én nem így képzeltem. Viszont ahogy haladtam a könyvvel, úgy szoktam hozzá. Claudia Campos-nak (a rajzoló) sikerült nagyon jól visszaadnia Talon jellemét és viselkedését.
Sunshine-t már a Végzetes ölelés első oldalain a szívembe zártam, és azóta is kitartok mellette. Az ő karakter ábrázolása is eléggé furcsa, de mint Talon-nál, nála is hamar sikerült megszoknom a dolgokat.
Ha valaki nem emlékezne, akkor azoknak egy kis emlékeztető. Sunshine Talon feleségének, Nynia-nak a reinkarnációja. Sunshine eléggé bohókás és egészséges étel mániás. Ennek ellenére nagyon jó humorú, és cseppet sem úgy reagál, ahogy azt várnánk. Főleg ezért is kedvelem nagyon.
A mangába a főbb cselekmények szerepelnek, amik okoznak pár humoros pillanatot.

Több szereplő is felbukkan. Kezdjük Acheron-nal. Nos, megértem hogy Artemis miért is van úgy oda érte. Imádtam, ahogy ábrázolták. És ez enyhe kifejezés. Csak úgy, mint Zarek esetében is. Komolyan, imádom őket!
Persze Valerius és Nick sem hiányozhat a történetből. Náluk is elég jó munkát végeztek.
Akikkel nem vagyok megelégedve, az Julian és Selena. Julian az Álomszerető főszereplője, akit  Iulianosz néven ismerünk. Annyira nem találták el, hogy az valami hihetetlen. Én valami nagyon jóképű férfire számítottam, ehelyett... Selena-t sem sikerült eltalálni. Nem tudom miért, de nálam nagyon mellélőttek, már ami a rajzolást illeti.
A történetből nem hiányozhat Styxx-t sem, és persze - sajnos - Artemis. Minden elkötelezett Kenyon rajongó már elvből is utálja Artemis-t, szóval sok hozzáfűznivalóm nincs is. Utáljuk és kész.
Amit még kiemelnék, az a testiség hiánya. Talon kötetében rengeteg szex jelenet volt, itt viszont sztornózták ezeket a jelenetek. Kiknek örömére, kiknek bánatára.

A kötet nagyon jó, én imádtam. A rengetek humoros jelenetnek hála a fél kötetet végig vigyorogtam. Bár ez annak is betudható, hogy imádom a karaktereket, és öröm volt róluk újra olvasni.
A kötet elég mozgalmas, egy percig sem unatkoztam. Alig várom, hogy a következő kötete is beszerezzem, és imádkozom, hogy Kenyon folytassa ennek a sorozatnak a manga kiadását. Látni akarom Zarek történet!
Kenyon rajongóknak kötelező elolvasni, és olvadozni!


2014. 02. 20.

Kresley Cole - A sötétség démona

Fülszöveg:
Kresley Cole – akinek regényei állandó szereplői a New York Times bestsellerlistájának – perzselően forró meséje egy vámpírvérrel fertőzött, kitaszított démonról és egy sebezhető, fiatal boszorkányról, akit a férfi megvéd mindenkitől – ha kell, még önmagától is.

EGY VESZÉLYES DÉMON, AKINEK NEM KÉPES ELLENÁLLNI…

Malkom Slaine: kínozza sötét múltja, gyötri a vámpíréhség, a védelmét élvező zöld szemű lány pedig a pusztulás szélére sodorja.

EGY ŐRJÍTŐ BOSZORKÁNY, AKIT A MAGÁÉNAK AKAR…

Carrow Graie: elrejti a bánatát, csak a következő bulinak és csínytevésnek él. Egészen addig, amíg nem találkozik egy kínlódó harcossal, aki érdemes rá, hogy megmentsék.

ÖSSZEZÁRVA EGY RETTENETES BÖRTÖNBEN…

Ahhoz, hogy Malkom és Carrow túlélje a kalandot, a férfinak szabadjára kell engednie a benne rejlő démont és vámpírt. Vajon amikor Malkom azzá a rémálommá változik, amelytől a saját népe is retteg, elveszíti-e a nőt, akiért teste-lelke eleped?



Borító: 5
Sorozat: Halhatatlanok Alkonyat Után # 8
Eredeti cím: Demon from the Dark
Kedvenc karakter Carrow, Malcolm
Oldalszám: 458
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás: 2013. december


Az előző rész csalódást okozott. Kíváncsi voltam hogy Cole most mit alkot, hiszen ilyen párossal még nem találkoztunk. Az előző rész epilógusa igazán figyelemfelkeltő volt, szóval izgatottan vágtam bele ebbe a könyvbe.
Carrow-ot és még sok más halhatatlan elraboltak, és egy ismeretlen helyen raboskodnak. Csak annyit tudunk, hogy egy szigetre szállították őket, az erejüket egy különleges nyakperec segítségével elzárták, és kísérleteket végeznek rajtuk. Carrow egyik cellatársa Lanthe, aki Sabine húga. Már a Démonkirály csókjában felkeltette az érdeklődésemet, de ebben a részben aztán... Alig várom, hogy olvashassam Lanthe és Thronos történetét!
Carrow és mindenki más is próbál rájönni, hogy hogyan tudnának megszökni a börtönükből. De senki sem jár sikerrel.
Mint kiderült a Rend azért rabolta el a Szövetség különböző fajainak képviselőjét, hogy rájöjjenek, hogyan tudják őket legyőzni. A Rend különösen érdeklődik egy vémon iránt, és Carrow-ot bízzák meg azzal, hogy elhozza nekik ezt a vémont. Természetesen Carrow nem önszántából teszi ezt. Megzsarolják Ruby-val, a Boszorkányok Házának egyik gyerek tagjával.

Carrow egyik képessége, hogy észlelni tudja, hogy kivel fonódik össze a sorsa. Ruby-nál ezt megérzi, és úgy dönt hogy mindenáron elcsábítja ezt a vémont.
Carrow-ra mindig is kíváncsi voltam. Ebben a sorozatban a boszorkányok nagy party arcok a valkűrökkel együtt, így tudtam, hogy jól fogok szórakozni olvasás közben. Carrow eleinte Mariketa-ra emlékeztetett. Felfogásban és stílusban egyaránt. Viszont ahogy haladt a könyv, úgy változott Carrow is. Állítom, hogy a sorozat folyamán ő esik át a legnagyobb változáson. Az eleinte semmivel sem törődő, bulizó fiatal lányból a könyv végére egy felelősségteljes, érett nő válik.
Carrow eltökélte, hogy elcsábítja az ismeretlen vémon-t. Ennek érdekében el kell utaznia egy másik dimenzióba, ahol ez a vémon él.

Malkon Slaine teljes ellentéte Carrow-nak. Míg a lány előkelő származású, ő egy démonprostituált gyermeke. Nem tud se írni és olvasni, viszont a harchoz nagyon ért.
A könyv elején bebörtönzik, és egy gonosz varázsló Scarba-t csinál belőle. Ezek mesterségesen létrehozott lények. Malkom-ból aki mellesleg démon, egy vémont, azaz démon-vámpír hibridet csinálnak. Több megnevezése is van: vémon, vámon, vagy Nix után szabadon, démpír.
A történet cseppet sem unalmas. Engem a Vámpírharc-ra emlékeztet. Carrow egy új dimenzióban találja magát. A küldetése, hogy megtalálja Malcolm-ot. Ám arra nem számít, hogy ő a férfinek rendelt asszony.
A férfi olyan, mint egy barbár. Carrow elmenekül a férfi elől, de Malcolm követi, és jó udvarlóhoz illően vigyáz a lányra, és ajándékot is ad neki. Amolyan barbár ajándékot.

Carrow angolul beszél a férfihez, az viszont elfelejtette ezt a nyelvet, és csak démonul vagy latinul tud beszélni. A nyelvi korlát megnehezíti mindkét fél dolgát, de végül csak megértetik magukat a másikkal.
Kicsit féltem, hogy Cole hogyan fogja megoldani ezt a helyzetet. De rá kellett jönnöm, hogy Cole profi, és tudja hogy mit csinál. Imádtam olvasni mindkét fél gondolatát és beszólásait. Főleg úgy, hogy a másik nem is érti, hogy miről beszél neki az adott fél.
Malcolm eltökélt célja, hogy ágyba vigye aráját. Carrow tiltakozik ez ellen, főleg azért mert a férfi egy igazi barbár.
Míg eleinte Malcolm fekete hajú, a fürdés után kiderül, hogy az csak piszok, és valójában szőke, kék szemmel.

A kémia lassan indul be a főszereplők között, de később annál intenzívebb lesz. Természetesen szexről szó sem lehet közöttük, de ez nem gátolja meg őket. Pár napot töltenek együtt Oblivion-ban, és már ekkor is megvan a napi rutinjuk. Nem tudnak beszélni egymással, de így is megértik egymást.
Carrow erejére és annak forrására is fény derül. Igazán jól szórakoztam rajta.
Malcolm megbízik a lányban. Ezért is döbben meg nagyon, amikor aráját követve kiderül, hogy hazudott neki Carrow, és csapdába csalta. Megesküszik, hogy ezért a lány meglakol.

A börtönbe visszatérve megváltozik a hangulat. Míg az Oblivion-ban történteket felszabadulva, mosollyal az arcomon olvastam, a börtöni jeleneteket viszont szorongva, és feszültséggel tele.
Nem ért meglepetésként, hogy Declan Ádáz Aidan, Regin berserkerje. Az viszont megviselt, hogy egyik kedvenc valkűrömet, aki mindig vicces és tettre kész, most ez az alak megkínozza, és most árnyéka önmagának. Hogyan lesz ebből romantikus történet Ms.Cole? Mert az tuti, hogy nagyon nem szeretem Declan Chase-t.
Carrow-on kívül még Lothaire és Uilleam MacRieve is itt raboskodik. Az előző részben Lothaire ellopott egy aranygyűrűt, és most ennek is meglett a következménye.
La Dorada eljött, hogy visszaszerezze az elveszett gyűrűjét. Ennek következtében a rabok el tudnak menekülni a börtönükből.

A könyv egyértelműen bővelkedik kalandban, és túlélőtúrában. Malcolm mindegy melyik világban van, mindig talál módot arra, hogy egyszerűen éljen. A börtönben ismét elsajátította az angol nyelvet, és végre a valódi személyisége is felszínre került. Birtokló, morgó, de segítőkész. Persze ezt úgy teszi, hogy még véletlenül se tűnjön fel az embernek. Nagyon megkedveltem ezt a vémont.
A szigeten elszabadul a pokol. Minden halhatatlan kiszabadul a börtönéből, de ismerjük ezt a brigádot. Soha sem unatkoznak. La Dorada és a wendigók megnehezítik az életet a szigeten, de Malcolm ebben a káoszban is feltalálja magát.

Malcolm nehezen bízik meg bárkiben is. Ha valaki elárulja, akkor az meghal. De Carrow-nak ad még egy lehetőséget, bár maga sem tudja, hogy miért.
Míg hőseink az ismeretlen szigeten tengetik napjaikat, addig New Orleans-ban is zajlik az élet. Mariketa próbálja felkutatni barátnőjét, és segítsége is akad Conrad Wroth személyében. Nagyon kedvelem Conrad-ot, főleg mert ilyen őrült.
A végkifejlet nagyon tetszett. Carrow bebizonyította hogy igenis érdemes Malcolm bizalmára.
A Boszorkányok Házában összegyűl egy kis csapat a régi párosokkal. És persze amint Malcolm beteszi a lábát, egyből megindul a csetepaté.
Amiért haragszom Cole-ra az a könyv vége. Könyörgöm, miért így lett vége? Ettől csak még jobban várom Regin történetét. Már tudom hogy az sem lesz egy sétagalopp, szóval előre izgulok egyik kedvenc valkűrömért.
A könyv az egyik legjobb a sorozatban. Egyedül a Vámpírharc-ot nem előzte meg. Akciódús, humoros, szellemes és romantikus. Mindkét szereplőnek nehéz múltja van, de végül felülkerekednek azon is.

A fordítással is megvoltam elégedve. Végre egy Cole könyv, aminek a borítója és a fordítása is nagyon jó. A borító egyértelműen a sorozat legjobbja. És a fordítás is. Végre Nix visszakapta a Furva Klúgos nevét. Mariketa is a Várt helyett Hőn Áhított Mariketa lett. Regin is végre Ragyogó Regin lett, és az ara,ara maradt.
Teljes mértékben megvagyok elégedve a fordítással, és remélem, hogy a folytatásoknál is eltudom ezt mondani.
Remélhetőleg idén Regin és Lothaire kötetére is sor kerül. Már alig várom!


2014. 02. 16.

Sherrilyn Kenyon - Éjféli gyönyörök

Fülszöveg:
A nagyrészt görög származású Sötét Vadászok körében nem örvend nagy népszerűségnek a nemesi származására módfelett büszke római – Valerius.

Amikor a férfi találkozik a pimasz és csábító Tabitha Devereaux-val, aki nem más, mint a volt Sötét Vadász, Kyrian sógora, Val halálos ellensége, kapcsolatuk azonnal igen hevessé válik. A nőnek egyáltalán nem áll szándékában komolyan venni őt.

Amit Tabitha azonban igen komolyan művel, az a vámpírvadászat és a gyilkolás. Mindkettejüknek hamarosan szembe kell nézniük a legveszedelmesebb démonnal. A végső győzelemért Valnak fel kell adnia büszkeségét és meg kell tanulnia bíznia, hogy megvédelmezhesse Kyriant, azt a férfit, akit gyűlöl és azt a nőt, aki az őrületbe kergeti..



Borító: 5
Sorozat: Sötét Vadászok # 7
Eredeti cím: Seize the Night
Kedvenc karakter Valerius, Simi
Oldalszám: 396
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás: 2013. szeptember


Nincs egy hónapja, hogy elmerültem Kenyon világában. Akkor a sorozat 8. részét, a Sins of the Night-ot olvastam. Azt a kötetet, ami ezután következik. Igen, hajlamos vagyok Kenyon könyveit össze vissza olvasni. De ennek is megvan a varázsa.
Bevallom nőiesen, hogy már 2012-ben olvastam ezt a részét a sorozatnak. Igen, csúnya dolog, de rajongói fordításban olvastam. Nem bírtam kivárni, míg a kiadó megjelenteti. Szóval igen. Olvastam már, de tisztességes rajongóhoz híven a hivatalos fordítást is olvasnom kellett. Kenyon könyvei azok, amiket muszáj beszereznem.
Tavaly jelent meg a könyv, de én csak idén tudtam beszerezni. És egyáltalán nem csalódtam. Na jó, egy nagyon kicsit, de az elhanyagolható.

Valerius azon kevesek egyike, akiket a származása miatt nem kedvel a többi Sötét Vadász. Sőt, a Fegyvernökök sem.  Mivel nagyrészt görögök népesítik a Vadászok sorait, ez valahogy nyilvánvaló is. És ha még ez nem lenne elég, Valerius nagyapja volt az akit Kyrian-t, a korábbi Sötét Vadászt megkínozta és végül megölte.
Artemisz szeret szórakozni a néppel, éppen ezért New Orleans-ba küldte Valerius-t. Oda, ahol Kyrian él.
Tabitha-t sem kell senkinek se bemutatni. Ő Amanda ikertestvére. Amanda  az Éjféli Vad-ban párra lelt, és most Tabitha-n a sor.

Annyira nyilvánvaló volt ez a párosítás. De mégis meglepetést okozott. Tabitha és Valerius két külön világ. Elég ha csak a faji kérdést nézzük. De a természetük is éppen ennyire különbözik. Míg Tabitha élettel teli, humoros és lazán veszi az életet, Valerius egy karót nyelt, hűvös és elegáns ember.
De mégis, ezek ketten tökéletesen kiegészítik egymást. A párosnak nem csak a saját érzéseikkel kell megküzdeniük, hanem  a körülöttük lévő emberekkel is. Hiszen senki sem nézi jó szemmel, hogy Tabitha Valerius-al tölti az idejét. Azzal a Valrius-al, akinek a nagyapja megkínozta Kyrian-t.
Itt volt számomra az egyik bökkenő. Nem értettem, hogy mi ez az össznépi utálat Val ellen. Hiszen nem ő tette azokat a dolgokat Kyrian-nal, és mégis, mindenki őt bünteti. Még Artemisz is. Hiszen a rómaiak a görögök "ősi ellenségei" és így Valerius fele annyi erőt kapott az istennőtől, mint a többiek. És még ott van Zarek is, aki rendszeresen villámmal sújtja Val-t. Összegezve: Valarius-sal jól kibabrált a sors.
Val-t már az első pillanatokban megkedveltem. Tudtam, hogy több van benne, mint amennyit mutat. A kötet végére felkerült a kedvenc Kenyon karakterek listájára. Annyira szomorú a múltja, és annyian bántották. Ő is ugyan annyit, ha nem többet szenvedett mint Zarek.

A könyv egyik fele inkább a két főszereplőre, és azok érzéseire koncentrál. Későbbiekben jön az akció, és a bonyodalmak.
A régi-új ellenség nekem kicsit lapos volt. Komolyan. Kenyon kitalálhatott volna valami mást. Másfelől viszont ésszerű döntés volt.
Mivel már olvastam a könyvet régebben, tudtam hogy mi fog történni egyes jeleneteknél. Amikor Simi találkozik Nick-el, már fogtam a fejemet, és sajnáltam a srácot. Vagy amikor Tabitha egyik testvére... Szóval értitek.

Tabitha sokaknak már túl sok volt. Én mindig is kedveltem őt. Intelligens és humoros. Pont ilyen társ kell Val mellé.

A kötetben nagy szerepet kap Amanda és Kyrian is. Láthatjuk hogy mi történt velük az elmúlt évben, mióta Kyrian ember lett. Hogy hogyan birkózik - vagy nem birkózik - meg az emberré válással, és azzal, hogy felette is eljárt az idő.
Imádtam Kyrian-t. És Amanda-t is. Csak úgy, mint Julian-t. Eddig. Mert amit itt műveltek! Mintha nem is ők lettek volna. Nagyon nem tetszett a viselkedésük. De legalább Amanda-ba végül szorult egy kis ész.

Ash és Simi is képviseltette magát, aminek mindig csak örülni lehet. Viszont Ash-re ebben a kötetben rájárt a rúd. Nem elég hogy elveszítette a legjobb barátját - tegyük hozzá hogy ez részben az ő hibája -  többször is jól ellátták a baját. Ha nem tudnám hogy kicsoda, rásütném hogy milyen gyenge.

Stryker annak rendje és módja szerint ismét csak a zűrt kavarja. Meg sem lepődünk már ezen.
És a végkifejlet? Az nagyon, de nagyon ütős lett. Imádtam! Tudtam hogy úgyis minden megoldódik, szóval nem aggódtam. Annyira.
Amit negatívumként tudnék felhozni, az Tabitha hirtelen halhatatlansága. Ash jött, közli hogy "hé most már te is halhatatlan vagy" és lelép. Ez annyira muszáj megoldás volt. Csakúgy, mint Valerius "emberré tétele". Hónapokig próbálkoznak, de nem tudják megtenni. Ez már annyira nevetséges volt, hogy nagyon. De legalább Kyrian jól jött ki a dologból.
És ha mér Kyrian. Hihetetlen hogy mennyire megváltozott a karaktere, mióta ember lett. Nagyon nem szimpatikus. Mindenért pánikol és siránkozik. Majd amikor ismét halhatatlan lesz, visszatér a megszokott és kedvelt humoros Kyrian.

Amit még kiemelnék az Zarek felbukkanása az utolsó oldalakon. Látszik hogy mennyit változott  - hála Astridnak - és olyan nászajándékkal lepi meg a párost, amin mindenki meglepődik.

Urian is szerepelt pár mondat erejéig, és Alexion-t is megemlítik egy mondat erejéig. És mivel az ő könyve a következő... Hölgyek, Alexion-t imádni fogjátok!

Amit még megemlítenék, az a fordítás. Igen, megszoktuk már hogy Kenyon könyveinek fordításában mindig hiba van. És íme, ismételtem visszatértünk a Kyrianosz név használatára, csakúgy mint a Marissa Vadász és sorolhatnám. Julian ismét Iulianosz lett.
Annyi "haszna" van ennek a megnevezésnek, hogy legalább illeszkedik az Éjféli vad-hoz, hiszen ott is ugyan így használták a neveket.

Kenyon rajongóknak kötelező az olvasása! Van benne hiba, de a világkidolgozás és a karakterek annyira jók, hogy ezeket akaratlanul is elnézi az ember lánya.A kedvencek között a helye!


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...