Michael J. Sullivan - Birodalom születik

Fülszöveg:
BÁB FEJÉRE KERÜL A KORONA.
AZ IGAZI ÖRÖKÖS REJTVE MARAD.
EGY KALANDOR TITKA FELFORGATHAT MINDENT.

Háború fenyegeti Melengárt, és hőseink újabb kockázatos megbízást kapnak. Ezúttal szövetséget kell kötniük a nemzetelvűek csapataival, akik délen a birodalmi elnyomók ellen küzdenek. A Nefronita Birodalom megállíthatatlanul terjeszkedik, és Royce gyanúja egyre erősebb, hogy Ezrahaddon, a mágus eszközként használja őt és társát saját, kifürkészhetetlen céljaihoz. Ha ki akarja deríteni az igazságot, meg kell fejtenie Hadrian titkát. Ám felfedezése, könnyen véget vethet a barátságuknak és kettészakíthatja a Riyriát.


Borító: 3,5
Sorozat: Ryria-krónikák # 3
Eredeti cím: Nyphron Rising
Kedvenc karakter: Royce
Oldalszám: 408
Kiadó: Fumax
Kiadás: 2013

Elég rég volt már, hogy a kedvenc tolvajpárosomról olvastam. Az előző rész elég hullámzó színvonalat produkált, és reméltem, hogy ez a rész jobban teljesít.
És jelentem, ha nem is teljesen, de elégedett vagyok.

Míg az első két rész a küldetésekre koncentrált, itt  már körvonalazódik, hogy a sorozat milyen irányba is tart.
Igen, hőseink most is elvállaltak egy küldetést, de az is inkább a "nagy egésznek" egy kis szelete.

Mint előzőleg, most is több szemszögből követjük nyomon az eseményeket.
Ha nem is hangsúlyos, de elég nagy szerepet kapott Trace, azaz Modina császárnő. A könyv nagy részében csak meditál, és inkább a mosogatólányból átavanzsált Amilia gondolataiból ismerkedünk vele, de a könyv végére látni, hogy kezd magára találni.
Nem tudom hogy Sullivan-nek mi a terve vele, de biztos van. Kíváncsian várom, hogy mi lesz, főleg, hogy az Örökös kiléte kezd körvonalazódni.

Örültem neki, hogy Arista ismét szerepet kapott. Nagyon kedvelem a hercegnőt, aki cseppet sem szokványos.
Ismét magánakcióba kezd, és öröm volt látni, hogy mennyit sikerült fejlődnie.
Arista nagykövetként csődöt mondott, és boszorkánynak is kikiáltották. Hiába, a varázslás kimerül nála abban hogy valakit tüsszentésre bír, mégis megbélyegezték.
Annak ellenére hogy nem egy szokványos hercegnő, mégis burokban élt. Ahogy megkezdte a kalandozást a tolvajokkal, a saját határait feszegette. A könyv végére felnőtt, és a varázstudománya is jelentősen fejlődött. Nagyon várom, hogy mi lesz a sorsa. Sokkal jobban illik hozzá az uralkodás, mint Alrik-hoz.
A romantikus szívem is egyből kalkulálni kezdett. Először úgy gondoltam hogy Hadrian-nel jó páros lennének, de Emery megcáfolta ezt. Kár érte. Ha lehetne, én Emery-t szántam volna az Örökösnek.

A kötet bővelkedik akcióban, ennek ellenére az érzelmeken is nagy volt a hangsúly. Megismerkedhetünk mindkét tolvaj múltjával, és ellátogatunk oda, ahol felnőttek.
A előző kötetben Sullivan elejtett pár megjegyzést Hadrian múltjáról, és arról, mi is lesz a feladata.
Teljes lelki nyugalommal nyugtáztam, hogy igen, tudom hogy ki ő. Viszont a könyv utolsó pár mondata teljesen elbizonytalanított.
Kedvelem Hadrian-t. Kedves és törődő, habár nem az eszéről híres.

Royce-ról még annyit sem tudunk mint Hadrian-ről. De így van jól. A ő múltjából is kaptunk egy szeletet. Mi, mint olvasók sejtettük hogy Royce-t nem csak a haszon hajtja, hanem igenis kötődik Hadrian-hez. Öröm volt olvasni, hogyan győzködi magát, hogy felfedje a titkot, ami szétszakíthatja a Ryria-t.

Gyűlölt titkot tartani Hadrian előtt, és ezért súlyos árat fizetett a lelkiismeretével, ami igencsak meglepte, mert nem tudta, hogy van neki ilyen.
 

Ismét kaptunk egy adag politikai cselszövést, viszont míg az előző részben ez kifejezetten zavart, itt kezdtem élvezni a dolgot.
Amit még jobban élvezek, hogy Sullivan sikeresen megvezet, és bizonytalanságban tart. Míg egyik percben meg vagyok győződve valamiről, pár oldal múlva már kétkedve gondolok vissza arra, amiben biztos voltam.
Felüdülés ez, főleg, mivel mostanában szinte borítékolható a könyvek vége.

A végkifejlet izgalmas, és eseménydús volt. Nagyon örültem, hogy Ezrahaddon ismét felbukkant, és hogy az Örökös története is bemutatásra került. Kíváncsi voltam hogyan is lehet életben, bár, mint említettem, Arcadius-nak hála már ebben sem vagyok biztos.
Degan Gaunt? Most komolyan? Sullivan nagyon jól szövi a szálakat, mert már ebben sem vagyok biztos.

Annyi bizonyos, hogy minél hamarabb be kell szereznem - egyben - a maradék részeket, és maratont kell tartanom. Érzem hogy sokkal több minden fog még felszínre kerülni, és párszor biztos hogy teljesen meg fogok döbbenni. De egy biztos.
Szórakoztató olvasmány volt a Birodalom születik, és kíváncsian várom, hogy a következő részben a Ryria milyen kalamajkába keveredik.

Read More

Mark Lawrence - Bolondok hercege

Fülszöveg:
Mark Lawrence egy újabb trilógia erejéig visszatér a Széthullott Birodalomba, hogy ezúttal egy kevésbé ambiciózus hercegről regéljen…

A vörös királynő öreg már, de a Széthullott Birodalom királyai így is mindenki másnál jobban tartanak tőle. Legfélelmetesebb fegyvere a titokzatos Néma Nővér, akit senki sem láthat, de a nevét rettegve emlegetik.

A királynő unokája, a gyáva és részeges nőcsábász, emellett szenvedélyes szerencsejátékos Jalan Kendeth herceg mindössze tizedik az öröklési sorrendben, ám tökéletesen elégedett jelentéktelen szerepével.

A Néma Nővér által állított halálcsapdából megmenekülve sorsa összefonódik Snorri ver Snagasonéval, az ádáz viking harcoséval. Hogy megtörjék a kettejüket egymáshoz béklyózó varázst, útnak indulnak a Széthullott Birodalmon át a jeges észak felé. A Holt Király bérencei elől menekülve számtalan veszéllyel, készséges nőkkel, Skilfarral, a jégboszorkával, sőt, még egy Jorg Ancrath nevű jöttment herceggel és bandájával is találkoznak.

Ám Jalan csak egyetlen dologra vágyik: szabadulni Snorritól, mielőtt a viking óriás küldetése sikerrel jár, és végre farkasszemet nézhet ellenségeivel a Fekete Erődben, a Metsző Jég peremén.


Borító: 5
Sorozat: A Vörös királynő háborúja # 1
Eredeti cím: Prince of Fools
Kedvenc karakter: Jalan, Snorri, Dr.Karógyökér
Oldalszám: 396
Kiadó: Fumax
Kiadás: 2014.11.06

 

Hosszúra nyúlik vissza a kapcsolatom az író munkásságával. Nagyon régóta kinéztem magamnak a Széthullott Birodalom sorozatát, és amikor még csak a Tövisek hercegét olvastam, akkora bizalmat szavaztam neki, hogy az eddig idehaza megjelent könyveit beszereztem. Köztük ezt is.

Majd pár hete megjelent ennek a könyvnek a folytatása, a Hazug kulcsa. Még akkor sem olvastam ezt a könyvet, de gondolkodás nélkül előrendeltem.

Hogy ez miért írom le? Hogy érezzétek, hogy Lawrence tud valamit, ha gondolkodás nélkül beszerzem a könyveit.

Imádom Jorg-ot. Egy fantasztikus karakter. Olyan, amilyen. Viszont Jalan-t is hamar megkedveltem pedig ő sem egy szent.

Lawrence ismét a Széthullott Birodalomba kalauzolja az olvasót. Itt viszont már nem Jorg cselekedeteiről olvashatunk, hanem egy másik herceg, Jalan életútjáról.

A két herceg nem is lehetne különbözőbb. Jorg kegyetlen logikával, brutálisan átgázolt mindenen és mindenkin. A célja az volt hogy császár legyen.

Ezzel ellentétben Jalan, a Vörös királynő unokája tökéletesen elégedett a felszínes életével. Élvezi a semmittevést. A legnagyobb baja, hogy a hölgyek ablakából jó testtartással ugorjon ki, és a hitelezői útjából is sikeresen eltűnjön.

Míg Jorg története drámai, és feszes, addig Jalan-é laza és humoros. Hihetetlen, hogy egy író írta a két sorozatot. A Bolondok hercegének első mondatai is arról árulkodnak, hogy Lawrence nagyon lazára vette a figurát. Humorizál, lazább a történetvezetés is. Jalan gondolatai kalandoznak, és nem egy célra fókuszálnak.

 A csaták lényege a stratégia, a stratégia pedig a prioritásokon fordul meg. Mivel az én első három prioritásom mindig az, hogy Jalan herceg, Jalan herceg, valamint Jalan herceg, és csak távoli negyedik, hogy „jól fessek”, megragadtam az alkalmat, hogy folytassam a menekülést.
 

Nagyon kíváncsi voltam, hogy Jorg nagy ívű, és drámai életútja után Lawrence mit tud még mutatni. Hiába, imádom Jorg-ot, de nekem az ő sorozata kicsit töményre sikeredett.

Jalan lazább és csapodárabb, és a könyv is sokkal könnyebben emészthetőbb.

Imádtam, hogy Jalan tudja hogy mit tud, és mire képes. Nagyon jó humorral áldotta meg Lawrence, ami az öniróniától sem mentes. Jalan saját magát is bírálja, ennek ellenére jól érzi magát úgy, ahogy van.

A Néma Nővérnek hála kénytelen Snorri-val, a viking harcossal és családapával utazni.

Fantasztikus dinamikája van a párosnak. Azt gondoltam hogy akik ennyire különbözőek, biztos hogy nem lesz könnyű összerázódniuk. De kár volt aggódnom!

Snorri tiszta szíve megoldott minden problémát. Jalan-val ellentétben Snorri talpig viking és harcos. Vad mosollyal az arcán indul csatába, míg Jalan az ellenkező irányba fut.

Lawrence lassan csepegtetett információkat Snorri családjáról, és arról, hogy mi történt velük.

Az író igen kegyetlen kedvében lehetett, mert ami Snorri családjával történt...

Annak ellenére, hogy a páros csak utazgat és lovagol, mégis eseménydús volt a könyv.

Mindig öröm látni, hogyha egy író a régi szereplőit is beleépíti az új sorozatába. Mosollyal az arcomon olvastam Jorg és bandája felbukkanásáról, és haverkodásukat Snorri-val.

Jorg sorozatában Lawrence inkább az Építőkre, és azok mágiájára koncentrált. Itt szinte fel sem merültek, inkább más mágiákat mutatott be az író.

Jalan és Snorri "átka" igen érdekes, és izgalmas. Főleg úgy, hogy a könyv végére meg is cserélődtek a dolgok.

Nehéz megfogalmazni, de pontosan értettem, hogy Jalan miért lett olyan, amilyen. Hogy mi a célja ezzel Lawrence-nek.

Néha úgy tűnt hogy jó irányba halad, és a pipogya alakból végre férfi lesz. De úgy tűnik hogy erre még várnunk kell.

Nagyon jól szórakoztam a könyvet olvasva. Jalan minden oldalon tett vagy mondott valamit, amitől hangos nevethetnékem támadt.

Mivel a Széthullott Birodalom trilógiának köszönhetően tudom hogy ki a Holt Király, és mi lesz Jorg történetének vége, nagyon érdekel hogy Jalan hogyan és hová fog beilleszkedni.

A Széthullott birodalomnak egy újabb arcával sikerült megismerkednem, ami igazán tetszett.

Jalan-ban több van mint ami látszik. Kíváncsi vagyok, hogy a következőkben mit sikerül elérnie.

De erre csak jó pár hónap múlva kerülhet sor. Nem vagyok hajlandó elolvasni addig a Hazug Kulcsát, míg a sorozat befejező kötete előrendelhetővé nem válik.

Nagy taps jár Lawrence-nek, és a fordítónak is, mert fantasztikusan szórakoztam!

Read More

Anthony Ryan - A vér éneke

Fülszöveg:
Vaelin Al Sorna apja legfőbb hadúr az Egységes Királyság uralkodójának szolgálatában. Mindössze tízéves fiát magára hagyja a Hatodik Rend kolostorának vasrácsos kapujánál. A Rendben árva gyermek módjára nevelkedő és jogos örökségétől megfosztott fiú meggyűlöli apját.

A rendtestvérek Vaelint és társait kegyetlen kiképzésnek vetik alá, ahol a sikertelenség következménye sokszor a halál. Megtanulnak viszont lovakkal bánni, kardpengét kovácsolni, életben maradni a vadonban, és nem utolsósorban embert ölni. Társául egy taszító küllemű, ám annál vérszomjasabb kutya és egy meglehetősen szeszélyes természetű ló szegődik, aki hősünket tűri meg legkevésbé a hátán.

Ekkor kezd el munkálni benne a vér éneke, egyfajta különleges képesség, amely segíti és vezérli útja során.

Miután kiképzése véget ér, a hírnevet és rengeteg sebet szerzett fiú a király befolyásának hálójába kerül, Hite és lelkiismerete ellenére, képességei végső határát feszegetve. Az őrült vagy lángész Janus király által kirobbantott igazságtalan háborúban tipródva Vaelin próbál az őt övező gyűlölet ellenére minél többeket megóvni, függetlenül attól, melyik oldalon állnak. Uralkodója hódítani küldte, de számol-e a háttérben munkálkodó erőkkel és Vaelin igazi céljaival?


Borító: 5*
Sorozat: Hollóárnyék Trilógia # 1
Eredeti cím: Blood Song
Kedvenc karakter: Vaelin, Karcos
Oldalszám: 658
Kiadó: Fumax
Kiadás: 2015.04.15

Úgy tűnik, hogy ebben az évben jobbnál jobb regényekkel hoz össze a sors.
Anthony Ryan-ről lassan ódákat zengenek a fantasy rajongók. A vér éneke a legjobb debütáló fantasy-ként van feltüntetve.
Mivel mostanában kezdek nagyon rászokni a fantasy eme ágára, nagyon kíváncsi voltam, hogy mitől tekintik olyan jónak ezt a regényt.
Valahol éreztem hogy ez egy lassú folyású történet, így soká tartott, míg rávettem magam az olvasására.
Én a pörgős cselekmény és a bő párbeszédek híve vagyok. Ha nincs meg a hangulatom a lassú folyású történetekhez, akkor kár nekikezdenem.
Ezt a regényt is úgy vettem a kezembe hogy nem kapkodok, komótosan olvasom. Átgondolom a történteket, gondolkodom a szereplőkkel. Nehéz volt az elején, de amikor elkapott Ryan mesélő stílusa, nem volt megállás.
Faltam a lapokat, úgy kellett visszafognom magam a komótos olvasáshoz.

A borítót egyszerűen imádom. Megfogott a hangulata, ahogy a könyvé is.

Vaelin Al Sorna egy nagyon összetett szereplő. Megvan a mélysége. Van benne jó és rossz. Élő volt.
A könyv több részre van osztva. Mindegyik rész elején a jelenben vagyunk, ahol Vaelin elmondja a történetét Verniers-nek, a krónikásnak. Aztán visszaugrunk a múltba, ahol Vaelin feltárja az igazságot, elmeséli hogyan is lett az, aki.

A kötet elején Vaelin apja, a legfőbb hadúr a Hatodik Rendnél hagyja a fiát. Itt Vaelin kemény edzéseknek van kitéve. Két opció létezik számára. Vagy meghal, vagy túléli, és a Hit testvériség tagja lesz.
Bevallom őszintén, nekem a tanulóévek tetszettek a legjobban. Nagyon összetett világot tárt elénk az író. Kegyetlen, de reális valóságot. A Rend is éppolyan kegyetlen mint amilyennek tűnik. Mégis úgy éreztem hogy Vaelin és a társai játszva túllépnek az akadályokon, és élvezik a tanulóéveiket a sérüléseik ellenére is. Van hogy a túlélőpróbán szinte félholttá válnak, de az író ebbe is csempészett egy kis örömöt és humort.

Megkedveltem a mestereket, és a Vaelin csapatát is. Karcos egy külön színfolt, csakúgy mint Csula, akit nem lehet betörni.

Hadilábon állok a nevekkel, sokszor nem tudtam kit hová tenni.

Caenis-ben van valami, amitől úgy érzem hogy nem kedvelem. Nortah volt az egyik nagy kedvencem. Cseppet ideges lettem, amikor az író úgy döntött hogy kiírja a történetből.

A világ kidolgozott, csakúgy mint a szereplők. Akinek kegyetlennek és számítónak kellett lennie, az volt. Aki kedves és törődő, ugyan csak az volt.

Annak ellenére hogy Vaelin szemszögéből követjük nyomon az eseményeket, sokáig úgy éreztem hogy még most sem sikerült megismernem. Annak ellenére hogyan nőtt fel, kedves és törődő volt. A szó legjobb értelmében nemes. Amikor viszont kegyetlennek kellett lennie, akkor az volt. Éles váltás volt a katona és a testvér között.

Vaelin nehezen dolgozta fel hogy az édesapja magára hagyta. Azt még nehezebben, amikor kiderült hogy apjában van egy másik gyereke, és felesége.

Együtt tudtam érezni Vaelin-vel. A király is behálózta, és olyanokat kellett tennie, amiket nem akart.

És ott van még a vér éneke.

 Nagyon kíváncsi voltam hogy mit is takar ez, és nem tudom hogy mit gondoljak. Tetszik is, mert illik Vaelin-hez, de valami nagyobb volumenűre számítottam.

A könyv bő 20 évet ölel fel. Az apró fiúból férfi vált. A Hit testvére, egy ezred parancsnoka, a királyság pallosa. Kegyetlen csatákat vívott, mindezt jól átgondoltan.

Felnőtt, egyre többet megtudott a múltjáról, és az édesanyjáról is. Szerelembe esett, majd feláldozta magát a társaiért.

Nagyon hamar megtudom kedvelni a Vaelin féle karaktereket. Egy tipikus hős alkat, de mégsem. Nehéz ezt így megmagyarázni. Nagyon izgultam érte.

Az utolsó résznél alig bírtam magam visszafogni nehogy az utolsó oldalra lapozzak, és megtudjam mi lesz a végkifejlet.

A könyv nemcsak Vaelin életét követi nyomon. Ryan lassan de biztosan bemutatja a világot, és a globális problémákat.

Ami kicsit negatívan érintett, az a Reménységhez főzött vak hit. Én nem láttam benne semmit, főleg azért mert pár  mondatban le lett rendezve. Viszont ez lett az egyik fő problémaforrás.

Annak ellenére hogy nem volt kötelező a romantikus szál, én végig drukkoltam a párosnak. Nekem nagyon tetszettek együtt. Sherin igazán jólelkű és okos, habár úgy éreztem hogy rózsaszín szemüvegen át látja Vaelin-t. Nagyon remélem hogy még találkozunk vele.

A végkifejlet mint említettem igazán pörgős. A  könyv elején nagyon drámai hangsúlyt kapott a párbaj, viszont a könyv végére ezt már nem éreztem.

Az utolsó fejezet pedig igen erősre sikeredett. Karcost nagyon sajnálom, viszont az egyik legerősebb fejezetet produkálta az író.

Nagyon nehéz egy ekkora terjedelmű műről írni. Anthony Ryan bő 600 oldalon keresztül mesél, és nem engedi hogy más elterelje a figyelmed. Igaz, a negyedik rész számomra egy kicsit laposra sikeredett, de a könyv többi része kárpótolt.

Ryan tudja hogyan írjon egy olyan történetet, amit alig tud letenni az ember. Olyan karaktereket alkot, akiket hamar a szívedbe tudsz zárni. Vagy hamar megutálni. Vaelin egy igazán jó és izgalmas szereplő, és hiszem hogy még tud újdonsággal szolgálni.

 Sokat elárul, hogy amit befejeztem a könyvet egyből a Kiadó weboldalára léptem és azonnal rendelni akartam a Várúrat.

Kíváncsi vagyok hogy még mit tartogat nem csak Ryan, hanem Vaelin is. Van egy olyan érzésem, hogy hasonló vége lesz a trilógiának mint a a Széthullott Birodalomnak. Remélem hogy tévedek...

Read More

Dan Wells - Nem vagyok sorozatgyilkos

Fülszöveg:
John Wayne Cleavernek hívnak.
15 éves vagyok, és a hullák a hobbim.
A terapeutám szerint szociopata vagyok.
De nem vagyok sorozatgyilkos.

John veszélyes, és ezt ő is tudja magáról. Megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt, de nem szeretne hozzájuk hasonlóvá válni. Pedig óriási a kísértés…

Mivel gyerekkora óta a családja által üzemeltetett halottasházban segédkezik, hozzászokott a holttestek látványához és meg is kedvelte őket. Azok legalább az élőktől eltérően nem kérnek számon rajta minduntalan emberi érzéseket. Amikor egy brutális sorozatgyilkos elkezdi áldozatait szedni a kisvárosban, kénytelen felülírni a maga számára alkotott szabályokat, amelyekkel eddig kordában tartotta a benne lakozó sötétséget. Nyomozni kezd a tettes után, akiről egyre inkább az a benyomása: emberfeletti képességekkel bír.


Borító: 4
Sorozat: John Cleaver # 1
Eredeti cím: I Am Not a Serial Killer
Kedvenc karakter:-
Oldalszám: 220
Kiadó: Fumax
Kiadás: 2012

Már nagyon hosszú ideje várólistás nálam nemcsak a könyv, hanem az író is. Mindig belefutottam az író munkásságába, és ebbe s sorozatba is. És végre eljutottam odáig, hogy olvassam ezt a nem hétköznapi könyvet.

Olvastam a könyvből idézeteket, és azok megvettek maguknak. Ki hallott már arról, hogy egy szociopata tinédzser szemszögéből látjuk még a hétköznapi dolgokat is? És ebből sorozatot csinál egy író?
És ehhez jön még a krimi illetve egy csepp fantasy is? Hallatlan!

Nagyon kíváncsi voltam a könyvre, mert valóban nem mindennapi a sorozat alapelve.
Adott nekünk a 15 éves John Wayne Cleaver, aki hamar rádöbbent, hogy nem olyan minta többi ember. Kinézetre teljesen átlagos. Viszont a felszín alá senki sem lát. John tudja magáról hogy szociopata. Annak érdekében hogy ne tegyen semmi rosszat, különböző szabályokat állított fel magának.
Nem figyelhet sokáig senkire,mert hamar megrögzötté válhat. Barátot is szerez, még ha ez csak látszat. Teszi ezt azért, hogy a földön tartsa magát, és ne rugaszkodjon el a valóságtól.

Akik jártasak egy kicsit a témában, azok tudják, hogy mit is jelent az, ha valaki szociopata.  Főbb jellemzőjük, hogy képtelenek valódi érzelemre, viszont könnyen utánozzák ezeket az érzelmeket. Nem éreznek empátiát, viszont nagyon manipulatívak. Könnyen az ember bizalmába férkőznek, és egy bűntényt sokáig, és aprólékosan tervezgetnek.

Viszont nem minden szociopata lesz sorozatgyilkos.

John hobbija a sorozatgyilkosok tanulmányozása. Nagyon jó ebben, viszont ezzel mindenkit elijeszt maga mellől.

Maga a könyv és az ötlet zseniális. John fantasztikus karakter. Teljes valójában látja magát, és ehhez mérten viselkedik. Tudja, hogy meddig mehet el, hogy ne szabaduljon ki a szörnyetege.
Annak ellenére, hogy John nem tud érezni, nagyon jó humorral áldotta meg a sors. Sokszor felkuncogtam egyes gondolatain.

Pedig a könyv távolról sem humoros.

Clayton megyében - ahol a madár sem jár - meggyilkolnak egy férfit. Nem lenne ebben semmi érdekes, ha nem hiányozna az egyik veséje.

John erre hamar rájön, mivel édesanyjával dolgozik a saját üzemeltetésű halottasházban. John hozzászokott a halott emberek látványához. Az már számára is újdonság, amikor egy meggyilkolt embert visznek a halottasházukba.

Egyre több gyilkosság történik és John radarja beriaszt. Hamar rájön, hogy sorozatgyilkossal van dolga.

Ám arra nem számít, hogy nem egy hétköznapi gyilkossal kerül szembe...

Már John családjának munkája furcsa. Az még furcsább, hogy John is segédkezik.

Mivel rájött hogy egy sorozatgyilkos garázdálkodik a környéken, egyre jobban érdekli az eset.

Meglepő, de az író már a könyv elején közli hogy ki és mi a gyilkos. Általában ezt a könyv végén közlik a szerzők, de úgy tűnik hogy Wells ezt másképp gondolja.

Egyáltalán nem vett el ebből a regény élvezhetőségéből. Sőt!

Érdekes pszichológia hadviselést mutat be John.

John nemcsak a külső, hanem a belső démonaival küzd. Nem tudom miért, de szinte megrögzötten hiszi, hogy sorozatgyilkos fog belőle válni. Pedig a szociopaták nem egyenlőek a gyilkosokkal. Ez egy kicsit elvette a kedvem, hiszen úgy éreztem, hogy John magát győzködi ezzel. És minél jobban győzködi magát valaki, annál biztosabb hogy be is fog következni.

Nagyon érdekes volt John lelkivilágába bepillantani. Hogyan látja az embereket, és azoknak az érzelmi kinyilvánításait. Ami az átlagembernek természetes, az John számára ismeretlen.És ez oda vissza érvényes.

Senki sem érti meg őt, egyedül talán Dr.Neblin. Nagyon tetszettek a beszélgetéseik. Úgy éreztem hogy John vele a legnyíltabb.

Mivel hamar megtudjuk hogy ki a tettes, John számára a megelőzés volt a lényeg. De akárhogy igyekezett, ez nem jött össze. És minél jobban igyekezett, annál jobban kezdte önmagát elveszíteni.

Elméleteket gyártott azért hogy igazolja magát, hogy miért is teszi az egészet.

Volt hogy úgy éreztem John-t valamiféle pozitív érzelem motiválja, de ez a remény hamar el is tűnt. Rájöttem hogy John nem fog megváltozni, és ne is várjak tőle semmit.

A célja érdekében nem válogatott az eszközökből.  Valahol értettem hogy miért is így kezeli és oldja meg a dolgokat, de mégsem tudtam elfogadni.

A végkifejlet tetszett, annak ellenére hogy minden úgy volt ahogy gondoltam. Mégis meglepett, hogy a tettes iránt szánalmat éreztem, annak ellenére amiket elkövetett.

Jó volt látni hogy John édesanyja megpróbál a fiához közel kerülni, hiába tudja hogy ez halott dolog. Szívesen olvastam volna az ő gondolatairól. Érdekelt, hogyan is látja a fiát, és hogyan birkózik meg a szociopata gyerekével.

Viszont hiába, nekem valami nagyon hiányzott ebből a könyvből. Magam sem tudom mi az, de éreztem hogy valami nem klappol. Pedig John-ban megvan a potenciál, élveztem a gondolatait olvasni. A történettel sincs baj, és a végkifejlet is tisztességes volt.

Nagyon egyedi ötlettel állt elő Wells, és nagyon érdekesnek egyben szórakoztatónak tartom hogy egy szociopata tinédzser szemén keresztül látom a világot.

Biztos hogy folytatom a sorozatot, de én egy kicsit többet vártam ettől a könyvtől.

Read More

Mark Lawrence - Tövisek Császára

Fülszöveg:

A KIRÁLY, AKI MINDENKIN URALKODNI AKAR, MÉG NAGYOBB BIRODALOMRA VÁGYIK. DE EZ A BIRODALOM A PUSZTULÁS SZÉLÉN TÁNCOL…

Jorg Ancrath király immár húszéves és hét ország ura. Apján ezidáig nem sikerült bosszút állnia, és az őt kínzó belső démonok egyre erősödnek. Ám legyen bármilyen gyötrelmes is az útja, ő kitartóan tör előre.

Mert csakis egyfajta hatalmat érdemes birtokolni: a teljhatalmat.

Jorg császár akar lenni. Ezt a méltóságot azonban karddal nem, csak szavazatokkal lehet megszerezni. És emberemlékezet óta nem jutott még többséghez senki a császárválasztó Kongresszuson, a Széthullott Birodalomnak emberemlékezet óta nincs vezetője. Jorgnak feltett szándéka, hogy változtat ezen, és szokás szerint nem válogat a módszerekben. Még több elfeledett technológiát tár fel a múltból, és nem habozik használni azokat.

Csakhogy a megszerzendő birodalmat egy még nála is jobban rettegett és gyűlölt, misztikus alak fenyegeti: a Holt Király.


Borító: 4,5
Sorozat: A Széthullott Birodalom # 3
Eredeti cím: Emperor of Thorns
Kedvenc karakter: Jorg, Gorgoth, Miana
Oldalszám: 480
Kiadó: Fumax
Kiadás: 2013,2015

Hosszú idő óta várólistás nálam a sorozat. Idén rászántam magam, és belevetettem magam Lawrence világába. A trilógiát inkább egy könyvként kezelem. Hiszen ez Jorg története.

Őszintén szólva nagyon nem akartam elolvasni ezt a könyvet. Nem akartam elszakadni ettől a világtól, és Jorg-tól sem. Sejtettem hogy milyen befejezésre számíthatok, és ezért még jobban húztam a könyv olvasását.

A könyv felveszi az előző kötet fonalát. Ott folytatódik, ahol a Tövisek Királya befejeződött.
Itt is, mint az előző kötetekben, több szálon, és idősíkon zajlanak az események.

A Tövisek Királyában Jorg bravúrosan szert tett Orin seregeire, és országaira. Most, útnak indul kis kompániájával, hogy a Kongresszuson megszavazzék a birodalom császárát. Nem zökkenőmentes az út, de végül Jorg eléri, amit akart. Ha csak rövid ideig is.

Amint befejeztem a kötetet, teljes letargiába estem. Lawrence megszerettette velem Jorg-ot, és aztán jól kibabrált velem. Szó se róla. Valahol sejtettem, hogy ez lesz a vége. Nem vártam azt, hogy Jorg áttér, és mintapolgár lesz. Mégis reménykedtem, hátha akad valami köztes megoldás. De belátom, hogy ez volt a tökéletes befejezése ennek a sorozatnak.

Három köteten keresztül követtem nyomon, hogy Jorg miféle gaztetteket követ el. Hogyan lesz a gyerekből férfi. Ezért is nehéz az elválás.

Tetszett, hogy ismét visszatekintettünk a múltba, és Jorg ismét kalandozott. Ez illik hozzá.
Tetszett, hogy különböző országokat bejárt, és ravaszságának köszönhetően újabb élményekkel gazdagodott. Viszont a könyv vége felé nagyon nem volt kedvem erről olvasni. A kongresszusról és a Holt Királyról akartam még többet megtudni. És minél jobban akartam, annál jobban kezdett untatni a múltbéli kalandozása.

Chella szálára nem igazán volt szükség. Ha mégis, akkor pár fejezet elég lett volna.

A sorozat folyamán akaratlanul is szívemhez nőttek a megmaradt Testvérek. Eleinte nagyon nem kedveltem őket, de így a végére sikerült dűlőre jutnunk.

Miana és Katherine megleptek. Végre olyan női karakterekkel hozott össze a sors, akik önmagukban is erősek. Nem igazán értem Jorg vonzódását Katerine-hez, viszont lássuk be. Miana tökéletes Jorg-nak. Hiába fiatal, ha kell ő is tud kegyetlen lenni.

Az egész sorozat Jorg jellemfejlődését mutatja be. A Tövisek Hercegében még szinte egy bugris, aki
csak kegyetlenkedik. A Tövisek Királyában már megmutatta, hogy több van benne. Nem csak kegyetlen, de okos és ravasz is. És hiába tagadta, szíve is van, ami kötődni is tud.

Ebben a kötetben pedig megmutatta, hogy inkább anyja fia, akinek oldalról oldalra, egyre jobban megnyílik a szíve. Ennek ellenére megmaradt annak, aki. Válogatás nélkül átgázol bármin, és bárkin.
Annyira összetett és komplex karakter, hogy nehéz lenne pár mondatban összefoglalni, hogy milyen. A legjobban Jericho Barrons-höz (Tündérkrónikák) tudnám hasonlítani.

Egy biztos. Jorg belopta magát a szívembe, és nagyon fájt a szívem érte.

Már a Tövisek Királyában sejtettem, hogy ki lehet a Holt Király. Itt már az elején tudtam. Teljesen logikus volt, hogy úgy alakult, ahogy.

A végkifejlet szépen elő lett készítve. Eseménydús, és érzelmes volt. Az utolsó fejezetek pedig... Maradjunk annyiban, hogy elhomályosult tekintettel átkoztam Lawrence-t.
A sorozat nem tökéletes, de Jorg azzá tette.

Visszafogok még térni hozzá, ha akarja, ha nem. Az egyik legkülönlegesebb sorozat, amit olvastam.
Kevesen mernék meglépni azt, amit Lawrence, ezért mindenképpen piros pont jár neki. Annak ellenére, hogy egyet is értek a végkifejlettel, meg nem is.

Read More

Michael J. Sullivan: Avempartha - Az elfek tornya

Fülszöveg:

A TITKOT EGY TORONY REJTI.
A SZÖRNYETEG LEGYŐZHETETLEN AKADÁLY.
A MEGOLDÁS MOST IS A KÉT TOLVAJ.

Amikor egy nincstelen fiatal nő felbéreli Royce-ot és Hadriant, hogy segítsenek megmenteni távoli falucskáját egy ismeretlen éjszakai támadó portyázásaitól, hőseink újra a varázsló Ezrahaddon bűvkörébe kerülnek. Míg Royce az ősi elftorony rejtélyét próbálja megfejteni, Hadrian megkísérli felkészíteni a falu népét a láthatatlan gyilkos ellen. Ismét egyszerű kardlopással kezdődik minden, ám szokás szerint az események sűrűjébe csöppenő kalandoraink az Elan jövőjéért folyó harc kulcsfiguráivá válnak…



Borító: 4
Sorozat: Riyria-krónikák # 2
Eredeti cím: Avempartha
Kedvenc karakter: Royce
Oldalszám: 374
Kiadó: Fumax
Kiadás: 2013

A sorozat első kötetét majd' egy hónappal ezelőtt olvastam, és nem titok, hogy teljesen levett a lábamról. Gyorsan be is szereztem a folytatást, és ettől a kötettől is hasonlókat vártam.
De sajnos csalódnom kellett.
Az első részben megismert páros Royce és Hadrian itt is egy olyan felkérést fogadnak el, ami nem éri meg nekik. De most kivételesen Royce volt az aki rábólintott a feladatra.

Hőseink elindulnak, hogy ismét ellopjanak egy kardot, méghozzá Avampartha-ból, ami köztudott hogy egy elf torony. Viszont itt is több van, mint ami látszik. 
Royce-nak ismét egy olyan zárat kell feltörnie, amit senki emberfia, mágus vagy törp nem tud feltörni.
Eközben Hadrian próbálja Dahlgren falu lakóit segíteni, miközben egy mágikus lény sorra gyilkolja őket. Valamint Ezrahaddon is tiszteletét teszi...

Ígéretesnek hangzik, nemde?

Nos valóban, viszont ennek a kötetnek mégsem sikerült annyira magával ragadnia, mint a Trónbitorlóknak. Sőt, semennyire sem ragadott magával.

Lassabban indult be a történet mint előzőleg. Vártam a humort, és a két kedvenc tolvajom aranyköpéseit. Ehelyett csak vártam, és vártam. Mégsem azt kaptam amit szerettem volna.

Az sem segített a helyzeten, hogy Arisa is külön szemszögből narrálta a történteket. Az előző részben nagyon megkedveltem egy a furcsa hercegnőt, és itt sem volt bajom vele. Viszont nagyon nem kellett volna, hogy ennyire hangsúlyos legyen az ő szemszöge is. Már a kötet elején kapunk egy nagy adag egyházi cselszövést. És itt kapott el a tömény unalom és érdektelenség. Egy egész fejezetet - 47 oldalt - szentelt annak az író, hogy az egyház ténykedéseiről voltam kénytelen olvasni.
Ez a fejezet annyira nem tetszett, hogy rányomta a bélyegét az egész könyvre. Értem hogy miért volt erre szükség, viszont sokkal rövidebben is meg lehetett volna oldani.

Úgy érzetem, hogy a szereplők sem olyanok, mint voltak. A későbbiekben hozták a szokásos formájukat, viszont a könyv közepéig úgy éreztem mintha teljesen mások lennének.

Hamar kiderült hogy mi is a páros küldetése, és mi célt szolgál az ellopni kívánt tárgy. Ámde mégsem olyan egyszerű a dolog, mint ahogy az kinéz.

Örültem neki hogy Ezrahaddon ismét felbukkant. Nagyon kedvelem a mágust, kíváncsi  vagyok hogy mit fundál még ki.

És azért is plusz pont jár az írónak, mert az elf vonal is elég hangsúlyos lett. Az előző kötetben elég megjegyzést ejtett el az író Royce származását illetően. Csak az nem találta ki, aki nem akarta. Viszont nem volt unalmas, hiába tudtam róla.
Érdekes volt Avemparta és a története, csakúgy mint az elfeké is. Gondolom nagy szerepük lesz még az elfeknek.

A falu lakó közül szinte senki nem kedveltette meg magát velem. Egyedül Thrace volt az, akivel szimpatizálni tudtam. És sajnos biztos vagyok benne, hogy nem ő az,a kit annyira keresnek...

Az egyház tagjai sem lettek szimpatikusak. Sőt! Viszont örülök, hogy a tervük meghiúsult, még ha csak rövid időre is.

Aki viszont meglepetést okozott az Magnus volt, a törp. Érdekes, hogy az "ellenség" hogyan pártol át, és segít a párosnak.

A végkifejlet viszont pörgött, és végre azt kaptam amit vártam. Akciódús és izgalmas cselekményt.
Jó lett volna többet megtudni arról, hogy Arisa miképp is hajtotta végre azt a kereső varázslatot.
A könyvben az író most Hadrian származásáról ejtett el pár megjegyzést, és az utolsó mondatok elég érdekesnek tűntek. Van egy sejtésem, de nem akarom elkiabálni. Maradjunk annyiba, hogy hiszek abban hogy Hadrian nem csak egy mezei kovács fia.

Az első rész után sokkal nagyobb elvárásaim voltak ezt a  részt illetően. Nem tagadom egy kicsit csalódott vagyok. Viszont mindenképpen folytatni fogom a sorozatot, főleg, hogy a Birodalom születik már a polcomon várakozik...

Read More

Mark Lawrence - Tövisek Királya

Fülszöveg:

A FIÚ, AKI KIRÁLY AKART LENNI, MEGSZEREZTE A TRÓNT...

Csaták százai perzselik fel a földeket, amint nagyurak és kiskirályok viaskodnak a széthullott birodalom uralmáért. A galádul lemészárolt anyja és öccse megbosszulásához vezető hosszú úton Honorous Jorg Ancrath herceg kiderítette, kik állnak valójában e végtelen háború mögött. Megismerte a játszmát, és elhatározta, hogy ő fogja letarolni a táblát, bármi áron.

Húszezres hadsereg vonul Jorg vára ellen, a próféciák és a nép istenített bajnokának vezetésével. Minden becsületes ember azért fohászkodik, hogy ez a dicső lovag egyesítse a birodalmat, begyógyítva sebeit. Minden jó király tudja, hogy meg kell hajolnia a túlerő és a jövendölések előtt, ha másért nem, hogy népét és birtokát mentse. De Jorg király nem jó király.

Jorg tisztában van vele, hogy a nála sokkal erősebb ellenséget tisztességes harcban nem győzheti le. Ám a tisztességes játszma sohasem szerepelt a tervei közt.


Borító: 4
Sorozat: A Széthullott Birodalom
Eredeti cím: King of Thorns
Kedvenc karakter: Jorg, Góg
Oldalszám: 504
Kiadó: Fumax
Kiadás: 2013,2015

Áprilisban olvastam a sorozat kezdő kötetét, a Tövisek hercegét. Akkor eldöntöttem, hogy nekem ezt a sorozatot muszáj minél hamarabb olvasnom. Ha nem is lett kedvenc, de szerettem a Tövisek hercegét, és nagy elvárásaim voltak ezzel a kötettel kapcsolatban.
Nem kellett volna annyira bíznom ebben. Szó se róla, tetszett, főleg a könyv utolsó negyede, de mégis...
Alig két hónap telt el az előző kötet óta, és mégis, amikor elkezdtem olvasni, csak kapkodtam a fejem, és kérdő tekintettel bámultam ki a fejemből.

Lawrence az előző kötetnél is két idősíkot használt. Nem mondom, tetszett a dolog. Ezt itt is
megtartotta, ráadásként Katherine naplóbejegyzéseit is olvashattuk. Ezáltal kicsit zavartnak éreztem magam.
Jorg a jelenben már 18 éves, éppen nősülni készül, miközben Nyíl hercege több ezer fős sereggel a kapujában toporog.
A múltban 15 éves, és még többet tudunk meg a múltjáról, démonairól és anyai családjáról.
E két szál a könyv végére szépen összeér, és tisztázódik minden, ami eddig számomra teljesen értelmetlen volt. És épp ez a bajom. A túl  nagy titokzatosság. Míg a jelen eseményeit nem értettem, a későbbiekben - jóval később - a múltbéli események magyarázatot adtak mindenre.

És Lawrence ismét megcsinálta. Ismét egy olyan szereplőt ölt meg, akit nagyon hamar a szívembe zártam. Az előző kötetben úgy tűnt, hogy akkori kedvenc papommal végzett az író, de szerencsére mégsem. Most viszont teljesen biztos, hogy Góg halott. Köszönöm Lawrence!

A Tövisek hercege cselekményszála eltörpül emellett. Fél lábbal egy háborúban állunk, fél lábbal a múltban, ami ehhez vezetett. És eközben Katherine-t is jobban megismerjük.
A körülmények áldozata ő is. Sajnáltam Katherine-t, nagyon szimpatikus volt.

Aki viszont a hátán viszi a történetet, az egyértelműen Jorg. Annyira összetett, annyi van még benne!
Természetesen nem egy földre szállt angyal. Ó, nem! De most már látni, hogy nem csak sötétségből áll, hiába is állítja ő ezt.
Agyafúrt egy figura, és amit a könyv végén művelt! Hangosan felnevettem, hogy igen, erre csak Jorg képes.

Jorg hiába lett király, mégis úgy érzem megmaradt a csatangoló Testvérnek. Világot lát, megoldja amit meg akar, és ellenáll, ha valamit rátukmálnak. Csak a szokásos.
Tetszett a testvérek kalandozása, és örülök, hogy Jorg anyai rokonait is sikerült megismerni.

Sokáig nem értettem, hogy mire fel az a bizonyos ládikó. Miért kell Jorg-nak, miféle mágiával működik.
Viszont amikor kinyitotta...Minden elfeledett emléke felszínre bukkant, és Jorg ha pillanatnyilag is, de beleőrült.

Már az előző részben reméltem, hogy Katherine közelebb fog kerülni Jorg-hoz. Meg is lepődtem, hogy Jorg egy 12 éves kislányt vesz el feleségül. Miana-t nem tartottam sokra. Viszont megmutatta, hogy igenis helye van Jorg mellett, és nem az a törékeny kislány, akinek kinéz.


Egyre több szerepet kap a mágia a sorozatban és az olyan tárgyak, amiket még az Építők hagytak Hátra. Például egy pisztoly...
Nagyon örülök, hogy Sageous-nak vége van. Ezek a mágusok valóban olyanok, mint a bábmesterek.
A kötetben többször felmerült a Holt Király neve, kíváncsi leszek, hogy mit tartogat még Jorg számára.

A kötetről lehetne még regényeket írni, de annyi biztos, hogy igazán szórakoztató volt, bár sok idő kellett ahhoz, hogy valóban élvezzem a könyvet.

Még szerencse, hogy már a folytatás, és a Bolondok hercege is a birtokomban van. Nagyon élvezem Lawrence stílusát, és érzem hogy újabb kedvenc írót avattam!

Read More

Michael J. Sullivan - Trónbitorlók

Fülszöveg:

VÉGEZTEK A KIRÁLLYAL.
KERESTEK KÉT BŰNBAKOT.
ROSSZUL VÁLASZTOTTAK.

Ez a könyv nem a legyőzendő, ősi gonoszról vagy egy bosszúálló árváról szól, csupán két fickóról, akik rossz időben rossz helyen találták magukat… Royce Melborn a hétpróbás tolvaj, és kardforgató társa, Hadrian Blackwater Riyria fedőnéven cselszövő nemesek veszélyes és lehetetlennek tűnő megbízásait vállalja el, amivel messze földön hírhedté váltak. Mígnem egy legendás kard ellopása ürügyén csapdába csalják őket, hogy bűnbakként rájuk fogják a király meggyilkolását. A kivégzés elől csak úgy szabadulhatnak, ha végére járnak a királyokat és királyságokat porba sújtó ősi rejtélynek…


Borító: 3,5
Sorozat: Riyria-krónikák # 1
Eredeti cím: The Crown Conspiracy
Kedvenc karakter: Royce, Myron
Oldalszám: 342
Kiadó: Fumax
Kiadás: 2012

Egy ideje felfigyeltem már erre a sorozatra is, de a borító és a fülszöveg rendre eltántorított. Viszont manapság úgy tűnik, hogy kezd kiszélesedni  az ingerküszöböm, mert egyre több ehhez hasonló könyveket szerzek be. És tudjátok mit? Mind tetszett.

Ez a könyv viszont kicsit másabb, mint a megszokott fantasy-k. Itt a főhősök nem lovagok és hősök, vagy szegény parasztfiúk, akik felnőve a világ megváltói lesznek. Nem, a Riyria két tagja cseppet sem ilyenek. Royce egy nagyon ügyes tolvaj, és Hadrian egy kardforgató. És mi is az ő feladatuk?
A páros olyan megbízásokat vállalnak el, ami első hallásra lehetetlenek. De nem nekik. Fortélyosak és soha nem kapják el őket. És ahogy az egyik szereplő is mondja:

"...Köd előttük, köd utánuk, úgy tűnnek el és fel, ahogy nem szégyellnek."

A kötet elején tanúi is leszünk egy ilyen kalandjuknak, és nem győztem csodálkozni, mert tényleg olyan mutatványokat hajtanak végre, amit elsőre nem tudtam volna hová tenni.


Viszont minden jónak vége szakad, és egy balul sikerült megbízás - ami Hadrian jó szívének köszönhető - miatt királygyilkosoknak kiáltják ki őket.
Mi várhat még rájuk? Kínkeserves halál...Csakhogy Arista
hercegnőnek más elképzelései vannak. Így esnek hőseink csöbörből vödörbe...

És így indulnak kénytelen kelletlen egy újabb kalandra.

Mivel ez egy sorozat első része, túl sok mindent nem vártam tőle. Mondhatjuk, hogy egy tipikus kezdőkötet. A főszereplőket nem igazán ismerjük meg, csak a főbb jellemvonásaikat. A történet is kiszámítható, viszont itt vannak nekünk az igen hamar megkedvelhető karakterek, és a pörgős és humoros párbeszédek.

Igen, valóban kiszámítható a történet, de mégis olvasmányos.

Royce és Hadrian útnak indulnak Alric herceggel - aki nem önszántából tart velük - hogy egy legendából ismert börtönbe elvigyék Alric-ot, hogy Ezrahaddon-nal találkozzon.

Útjuk során melléjük szegődik az egyik kedvenc karakterem, Myron a szerzetes. Így indul útnak ez a szedett-vedett társaság.

Nagyon élvezetes volt olvasni a könyvet. Amikor azt gondoltam hogy hőseink végre elértek A-ból B-be, akkor derül ki hogy nem, még C-be és D-be is el kell jutniuk.

A tolvajpáros önként és az arany kedvéért vállalják a kalandokat, de az olvasó számára hamar kiderül, hogy nem is olyan becsvágyó haramiák, mint az elsőre látszik. Ez főleg Royce igaz.

A főszereplők közül nekem Royce szimpatikusabb, bár róla sem tudunk meg szinte semmit. A származását illetően vannak sejtéseim, de kivárok még. Royce nemcsak nagyszerű tolvaj. Csendes és sokszor zsörtölődik, és mindig a hasznot nézi. Ennek ellenére több van benne mintamennyi látszik.

Hadrian vele ellentétben olyan, mint egy lovag. Jó lelkű és nem csak egy egyszerű harcos. Sok tettének csak később van értelme, és szeret jótékonykodni. Már ami a munkát illeti.

A kötet nem csak kalandozásokból áll. A háttérben mások is munkálkodnak és ahogy halad a történet, úgy válik nyilvánvalóbbá, hogy valami nagy volumenű van készülőben.

Be kell vallanom, ami picit elvette a kedvemet, azok a politikai csatározások. Soha nem kedveltem ezt a történetekben, és itt sem tettem kivételt. Pedig úgy tűnik, hogy a sorozatban nagy szerepe lesz a politikai cselszövéseknek. Valamint, úgy érzem hogy hiába, nagy romantika fan vagyok, ezt itt most ki lehetett volna hagyni. Elenyésző, de mégsem hiányzott volna, ha nincs.

A könyv úgy van feltüntetve, hogy a mágia is szerepet játszik benne. Nem titkolom, hogy engem az győzött meg amikor kiderült hogy a Riyria egy független tolvaj céh. És ha céh, akkor a Fairy Tail manga óta nekem ez egyet jelent a mágiával. Nos, ez a kötet közepéig nem nagyon jelent meg. Hiába voltak megemlítve az elfek és törpök, semmilyen mágiával nem találkoztam. Viszont amint Ezrahaddon felbukkant...Örömtáncot jártam. Azért is mert végre felütötte a fejét a mágia, másrészt Ezrahaddon igencsak szimpatikus karakternek bizonyult. Csakúgy, mint a fentebb említett Myron, aki mindenre rácsodálkozott, de közben az egyik legokosabb és éles látóbb karakter a sorozatban.

Alric-val kapcsolatban.Az ő karakterfejlődése a leglátványosabb, viszont még így sem érzem egy erős szereplőnek. Van még hová fejlődnie.

A végkifejlet nem lepett meg. Már ami a gyilkos kilétét illeti. Viszont ahogy Royce megoldotta Arista ügyét... Na az már valami!

Van hiba a könyvben, de ennek ellenére olvastatta magát. Sorozatindítónak ígéretes, és sokat elárul, hogy amint befejeztem a könyvet, egyből a webáruházakat böngésztem, hogy hol tudnám beszerezni a folytatást, Az elfek tornya- Avempartha-t...

Read More

Mark Lawrence: Tövisek Hercege

Fülszöveg:

Óvakodj a Tövisek Hercegétől…

Kilencévesen végignézte, ahogy anyját és öccsét meggyilkolják. Tizenhárom évesen már egy vérszomjas rablóbanda vezére.

Tizenöt évesen király akar lenni…

Elérkezett az idő, hogy Honorous Jorg Ancrath herceg visszatérjen a várba, amelynek egykor hátat fordított, és elvegye, ami jog szerint őt illeti. Mióta egy tüskebokor tövisein vergődve végig kellett néznie, ahogy Renar gróf emberei lemészárolják anyját és kistestvérét, Jorgot pusztán a harag vezérli. Élet és halál számára csak játszma – és nincs vesztenivalója.

Ám atyja várában ármány leselkedik rá. Ármány és fekete mágia. Bármennyire megingathatatlan is az akaratereje, legyőzheti-e egyetlen fiatalember az elképzelhetetlen hatalommal bíró ellenséget?


Borító: 4
Sorozat: A Széthullott Birodalom # 1
Eredeti cím: Prince of Thorns
Kedvenc karakter: Jorg, Gomst atya, Góg, Núbai
Oldalszám: 336
Kiadó: Fumax
Kiadás: 2012,2014

Ismerős az az érzés, amikor egy könyv körül forognak a gondolataid? Amikor semmilyen olvasmány nem tud lekötni, mert folyton csak az az egy könyv jár a fejedben?
Így jártam én ezzel a könyvvel. Nem is tudom mióta szerepelt a várólistámon, viszont az elmúlt hetekben egyszerűen nem tudtam elszakadni tőle. Így esett, hogy megrendeltem, és beleszerettem. Nincs mit tenni. Lawrence, Jorg  és a történet is elvarázsolt.
Féltem is a könyvtől, mert olvastam már fantasy-t. Nem is egyet. De ez más stílus, és az ember fél az ismeretlentől. Nem kellett volna.
Mostanában nincs időm semmire. Még olvasni sem. De amikor a kezem közé vettem a könyvet...Nem bírtam letenni.
Lawrence stílusa már az első oldalon megfogott. Jorg, akiről annyit olvastam és hallottam elvarázsolt.

"Nem szeretek mérgelődni. Attól mindig mérges leszek."

Ami egy kicsit zavart - de hamar túltettem magam rajta - hogy nem tudtam időben elhelyezni a történetet. Végül úgy döntöttem, olvasva a könyvet meg főleg, hogy maradjunk a középkornál. Hiszen oda aztán tényleg beleillik a sztori.
Ebből kiindulva pedig már nem akadtam fenn azon, hogy Jorg 13 éves, és milyen felnőttes. Az akkori időkben már érett férfinek számított.

Jorg-ot még 9 éves korában nagy veszteség és megrázkódtatás érte. Szeme láttára ölték meg szeretett édesanyját - a királynét - és kisöccsét Will-t. Ez akkora törést okozott a benne, hogy teljesen megváltozott a világnézete, és ő maga is.
Kicsit kíváncsi lettem volna arra, hogy milyen is volt Jorg. Még "jó" korában. Mennyit változhatott a mostani énéhez képest?

A könyv első oldala már egyből a "bumm a közepébe" indítással kezd. Jorg és a zsiványbandája éppen egy falut mészárol és éget fel.
Utána pedig... Nem igazán foglalkoztam azzal, hogy túl sok minden nem történik a könyvben. Nekem ez amolyan prológus. És mégis, szerettem minden során. Olvasás közben szinte éreztem amit már régen. Ez egy olyan könyv/sorozat, ami beeszi magát a mindennapjaimba. Ekörül forogtak a gondolataim. Mi várhat még Jorg-ra? Milyen kegyetlen és egyben logikus döntéseket hoz még?

Maga Jorg valóban egy egyedi, és különleges karakter. Az aranyköpéseit imádtam, és az egész karaktert. Nincs mese. Jorg abszolúte kedvenc lett.

A történet két idősíkon játszódik. Néha, pár fejezet erejéig bepillanthatunk Jorg múltjába, és a könyv közepére ez a szál szépen becsatlakozik a jelen történéseibe.

Nehéz erről a könyvről bármit is írni. Gondolom ismeritek az érzést, amikor hiába, a fejedben ott vannak a gondolatok, de nem bírod leírni őket.

Jorg és bandája - akiket nem igazán sikerült megkedvelnek - portyáznak, nem törődve semmivel. Jorg úgy dönt, ideje hazamennie. Innen indul be a történet igazán.

Sokszor bosszankodom azon könyveknél ahol fiatal, szinte gyerek karakter van, mert az író nem adja jól át őt. Vagy túl gyerekes, vagy túl felnőttes. Jorg kettő az egyben.  De mégis, annyira illik hozzá. A rablóbanda fejeként egy hideg és kegyetlen ember, akit nem érdekel mások, sőt, saját sorsa sem. Viszont amikor hazatér, előjön belőle a fiúgyermek, aki még mindig az apja megbecsülésére és szeretetére vágyik.
Jorg követ el hibákat, és sokszor nem jó döntéseket hoz. Feláldoz bárkit, csak hogy elérje célját. Viszont még így is, a felszín alatt ragaszkodik pár emberéhez. Így van ez Makin-nal és a Núbaival is. Mennyire mérges vagyok Lawrencre a Núbai miatt!

Tetszett, hogy végre a mágia is szerepet kapott a könyv közepe tájékán. Igaz, nem sokat, csak a varázslók Corion és Sageous-nak, illetve pár nekromantának köszönhetően.
De érzem, ez még csak a kezdet.
Gorgoth és Góg nagyon szimpatikusak, és ne feledkezzünk meg Gomst atyáról sem. Hogy én mennyit nevettem rajta! Imádom.

Jorg első számú célja, hogy megbosszulja anyját és öccsét. Renart-gróf felelős az esetért, ezért Jorg-ot csak a busszú vezérli. Időközben Corion-nak hála elvesztette célját, de "hála" apjának, Jorg ismét rálel erre a célra.

A végkifejlet pörgős és eseménydús. Nem is Jorg-ra vallana, ha nem találna ki valamit, csak hogy megússza a dolgokat.

Sokat nem szeretnék írni a könyvről. Legyen elég annyi, hogy beette magát a mindennapjaimba, és alig várom, hogy olvassam a folytatást.
Viszont most egy kicsit elnapolom, mert az utolsó rész még nem jelent meg puha fedeles változatban. A kiadó ígérete szerint idén kiadják. Mivel nekem puha fedelesben van meg ez a rész, úgy illik és néz ki jól, ha az egész sorozat egységes, így kénytelen vagyok várni.
Viszont az biztos, hogy Lawrence munkásságára oda fogok figyelni, és biztos, hogy ez a sorozat kedvenc lesz.

"És most nektek mondom, hogy húsz évesen Császár leszek, a Birodalom ura."

Read More