Dan Wells - Nem vagyok sorozatgyilkos

Fülszöveg:
John Wayne Cleavernek hívnak.
15 éves vagyok, és a hullák a hobbim.
A terapeutám szerint szociopata vagyok.
De nem vagyok sorozatgyilkos.

John veszélyes, és ezt ő is tudja magáról. Megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt, de nem szeretne hozzájuk hasonlóvá válni. Pedig óriási a kísértés…

Mivel gyerekkora óta a családja által üzemeltetett halottasházban segédkezik, hozzászokott a holttestek látványához és meg is kedvelte őket. Azok legalább az élőktől eltérően nem kérnek számon rajta minduntalan emberi érzéseket. Amikor egy brutális sorozatgyilkos elkezdi áldozatait szedni a kisvárosban, kénytelen felülírni a maga számára alkotott szabályokat, amelyekkel eddig kordában tartotta a benne lakozó sötétséget. Nyomozni kezd a tettes után, akiről egyre inkább az a benyomása: emberfeletti képességekkel bír.


Borító: 4
Sorozat: John Cleaver # 1
Eredeti cím: I Am Not a Serial Killer
Kedvenc karakter:-
Oldalszám: 220
Kiadó: Fumax
Kiadás: 2012

Már nagyon hosszú ideje várólistás nálam nemcsak a könyv, hanem az író is. Mindig belefutottam az író munkásságába, és ebbe s sorozatba is. És végre eljutottam odáig, hogy olvassam ezt a nem hétköznapi könyvet.

Olvastam a könyvből idézeteket, és azok megvettek maguknak. Ki hallott már arról, hogy egy szociopata tinédzser szemszögéből látjuk még a hétköznapi dolgokat is? És ebből sorozatot csinál egy író?
És ehhez jön még a krimi illetve egy csepp fantasy is? Hallatlan!

Nagyon kíváncsi voltam a könyvre, mert valóban nem mindennapi a sorozat alapelve.
Adott nekünk a 15 éves John Wayne Cleaver, aki hamar rádöbbent, hogy nem olyan minta többi ember. Kinézetre teljesen átlagos. Viszont a felszín alá senki sem lát. John tudja magáról hogy szociopata. Annak érdekében hogy ne tegyen semmi rosszat, különböző szabályokat állított fel magának.
Nem figyelhet sokáig senkire,mert hamar megrögzötté válhat. Barátot is szerez, még ha ez csak látszat. Teszi ezt azért, hogy a földön tartsa magát, és ne rugaszkodjon el a valóságtól.

Akik jártasak egy kicsit a témában, azok tudják, hogy mit is jelent az, ha valaki szociopata.  Főbb jellemzőjük, hogy képtelenek valódi érzelemre, viszont könnyen utánozzák ezeket az érzelmeket. Nem éreznek empátiát, viszont nagyon manipulatívak. Könnyen az ember bizalmába férkőznek, és egy bűntényt sokáig, és aprólékosan tervezgetnek.

Viszont nem minden szociopata lesz sorozatgyilkos.

John hobbija a sorozatgyilkosok tanulmányozása. Nagyon jó ebben, viszont ezzel mindenkit elijeszt maga mellől.

Maga a könyv és az ötlet zseniális. John fantasztikus karakter. Teljes valójában látja magát, és ehhez mérten viselkedik. Tudja, hogy meddig mehet el, hogy ne szabaduljon ki a szörnyetege.
Annak ellenére, hogy John nem tud érezni, nagyon jó humorral áldotta meg a sors. Sokszor felkuncogtam egyes gondolatain.

Pedig a könyv távolról sem humoros.

Clayton megyében - ahol a madár sem jár - meggyilkolnak egy férfit. Nem lenne ebben semmi érdekes, ha nem hiányozna az egyik veséje.

John erre hamar rájön, mivel édesanyjával dolgozik a saját üzemeltetésű halottasházban. John hozzászokott a halott emberek látványához. Az már számára is újdonság, amikor egy meggyilkolt embert visznek a halottasházukba.

Egyre több gyilkosság történik és John radarja beriaszt. Hamar rájön, hogy sorozatgyilkossal van dolga.

Ám arra nem számít, hogy nem egy hétköznapi gyilkossal kerül szembe...

Már John családjának munkája furcsa. Az még furcsább, hogy John is segédkezik.

Mivel rájött hogy egy sorozatgyilkos garázdálkodik a környéken, egyre jobban érdekli az eset.

Meglepő, de az író már a könyv elején közli hogy ki és mi a gyilkos. Általában ezt a könyv végén közlik a szerzők, de úgy tűnik hogy Wells ezt másképp gondolja.

Egyáltalán nem vett el ebből a regény élvezhetőségéből. Sőt!

Érdekes pszichológia hadviselést mutat be John.

John nemcsak a külső, hanem a belső démonaival küzd. Nem tudom miért, de szinte megrögzötten hiszi, hogy sorozatgyilkos fog belőle válni. Pedig a szociopaták nem egyenlőek a gyilkosokkal. Ez egy kicsit elvette a kedvem, hiszen úgy éreztem, hogy John magát győzködi ezzel. És minél jobban győzködi magát valaki, annál biztosabb hogy be is fog következni.

Nagyon érdekes volt John lelkivilágába bepillantani. Hogyan látja az embereket, és azoknak az érzelmi kinyilvánításait. Ami az átlagembernek természetes, az John számára ismeretlen.És ez oda vissza érvényes.

Senki sem érti meg őt, egyedül talán Dr.Neblin. Nagyon tetszettek a beszélgetéseik. Úgy éreztem hogy John vele a legnyíltabb.

Mivel hamar megtudjuk hogy ki a tettes, John számára a megelőzés volt a lényeg. De akárhogy igyekezett, ez nem jött össze. És minél jobban igyekezett, annál jobban kezdte önmagát elveszíteni.

Elméleteket gyártott azért hogy igazolja magát, hogy miért is teszi az egészet.

Volt hogy úgy éreztem John-t valamiféle pozitív érzelem motiválja, de ez a remény hamar el is tűnt. Rájöttem hogy John nem fog megváltozni, és ne is várjak tőle semmit.

A célja érdekében nem válogatott az eszközökből.  Valahol értettem hogy miért is így kezeli és oldja meg a dolgokat, de mégsem tudtam elfogadni.

A végkifejlet tetszett, annak ellenére hogy minden úgy volt ahogy gondoltam. Mégis meglepett, hogy a tettes iránt szánalmat éreztem, annak ellenére amiket elkövetett.

Jó volt látni hogy John édesanyja megpróbál a fiához közel kerülni, hiába tudja hogy ez halott dolog. Szívesen olvastam volna az ő gondolatairól. Érdekelt, hogyan is látja a fiát, és hogyan birkózik meg a szociopata gyerekével.

Viszont hiába, nekem valami nagyon hiányzott ebből a könyvből. Magam sem tudom mi az, de éreztem hogy valami nem klappol. Pedig John-ban megvan a potenciál, élveztem a gondolatait olvasni. A történettel sincs baj, és a végkifejlet is tisztességes volt.

Nagyon egyedi ötlettel állt elő Wells, és nagyon érdekesnek egyben szórakoztatónak tartom hogy egy szociopata tinédzser szemén keresztül látom a világot.

Biztos hogy folytatom a sorozatot, de én egy kicsit többet vártam ettől a könyvtől.