„It's a predator eat
predator world for the Were-Hunters. Danger haunts any given day. There
is no one to trust. No one to love. Not if they want to live…”
An orphan with no clan that will claim him, Wren Tigarian grew to
adulthood under the close scrutiny and mistrust of those around him. A
forbidden blend of two animals–snow leopard and white tiger–Wren has
never listened to anyone when there was something he wanted. Now he
wants Marguerite.
Marguerite D'Aubert Goudeau is the daughter of a prominent U.S.
Senator who hates the socialite life she's forced to live. Like her
mother before her, she has strong Cajun roots that her father doesn't
understand. Still, she has no choice but to try and conform to a world
where she feels like an outsider. But the world of rich and powerful
humans is never to meet the world of the Were-Hunters who exist side by
side with them, unseen, unknown, undetected. To break this law is to
call down a wrath of the highest order.
In order to have Marguerite, Wren must fight not just the humans who
will never accept his animal nature, but the Were-Hunters who want him
dead for endangering their world. It's a race against time and magic
without boundary that could cost Marguerite and Wren not just their
lives, but their very souls…
Jó ideje nem
volt semmiféle életjel a blogon, ezért úgy döntöttem, hogy egyszerre két
bejegyzést osztok meg veletek.
Szóval.. Kenyon…
Aki egy csöppet is ismer, az tudja, hogy oda-meg vissza vagyok Kenyon
könyveiért. Egy ideje hanyagoltam a könyveit, de most újra fellángolt bennem a
fanatikus rajongó, szóval számíthattok jó pár Kenyon bejegyzésre.
A könyvről…
Hol is kezdjem? A magyar kiadás eléggé megcsappant, de a rajongói szívem talál
módot arra, hogy elolvassam ezeket a könyveket. Először is. Kezdjük Wren-nel.
Lehet, hogy valaki azt se tudja ki ő, de aki csak egy kicsit is szereti
Kenyon-t, annak nem okoz gondot rájönni, hogy Wren kicsoda. Igazából nem is
nagyon értem, miért írt róla könyvet Kenyon. Mármint abból a szempontból, hogy
nem igazán kapott eddig szerepet. Csak kétszer, de akkor sem többet pár mondatnál.
A két nő [Pszyché és
Sunshine] odasétált egy biliárdasztalhoz, ahol egy Nick
Gautier nevű fickó játszott Wrennel, a kisegítő fiúval.
Wren csendes, szégyenlős típus volt, az aurája is elárulta, hogy a legszívesebben
láthatatlan lenne.
De mégis, volt benne valami
veszélyes. Mintha örömmel megküzdött volna bárkivel, aki elég bolond ahhoz,
hogy megzavarja befelé forduló magányát.
Hosszú, sötétszőke haját
rasztaszerű frizurában viselte. Világosszürke szeme
már-már színtelennek tűnt.
~ Végzetes ölelés
Szóval akkor Wren-ről. Én már a Végzetes ölelésben szimpatizáltam
vele, pár mondat ide vagy oda. Boldog mosollyal az arcomon kezdtem neki a
könyvnek, de a végén nem a megszokott vigyorgással „csuktam” be a könyvet,
hanem szemöldökráncolással. De erről később.
Ha még csak Vane kötetéig jutottál, és utána olvasod ezt, az sem baj.
Jó pár spoiler-t lelősz, de… Kit érdekel? Én hál’Istennek olvastam Tabitha és
Valerius kötetét, és csak ajánlani tudom. Nemsokára nálunk is megjelenik az ő
kötetük. De ne tévesszen meg senkit a pornó cím és borító. Az egy fantasztikus
könyv, az eddigiektől jóval sötétebb, és ott aztán történnek olyan dolgok…Na de
vissza Wren-hez.
A Sanctuary-ban dolgozik, kicsit agresszív, hallgatag, és… Semmit sem
lehet tudni róla. A kötet folyamán a szívemhez nőtt, bár nem annyira, mint a
többiek. De Wulf-ot még is így megelőzi. Wren egy katagaria tigard.(Hóleopárd
és fehér tigris). Fajtája utolsó képviselője, és nem igazán foglalkozik vele senki.
Lévén, hogy most a Were Hunter-ekről van szó, a kedvenc Dark Hunter-eim színre
sem lépnek. Ami… Cseppet sem tetszett. De! Kaptunk helyettük sok Vane-t,
Fury-t, Dante-t és… Savitar-t! És persze ott van a Peltier család is. Szóval,
igazi csemege. De nekem mégis hiányzott Ash, Zarek… Úgy mindenki. (Na jó Julian
azért felbukkant, de ez édes kevés.)
Wren
ellentétben a többi kötet főszereplőivel, akik mind olyan… Alfa hím típusok, ő
inkább csendes és meghúzódik. És mindenről tud, még arról is, amit mások észre
sem vesznek. A kötet folyamán viszont a változás útjára lépett, és öröm volt
olvasni, mennyire megnyílt, és a végén… Ő is beállt az alfa hímek közé.
Maggie
szimpatikus volt. De semmi több. Ami a legjobban tetszett benne, hogy nem akadt
ki, amikor megtudta, hogy Wren micsoda. Üdítő változatosság volt, hogy nem a
tagadás volt az első, ami az eszébe jutott. Bár nem is értem. New Orleans… A
természetfeletti melegágya. Olyan nehéz ott bármit is elhinni?
Na de
mindegy. A kötet bővelkedik akcióban és humorban. Sok régi szereplő is
feltűnik, és Vane bebizonyította, hogy érdemes arra, hogy a kedvenceim között
szerepeljen. Aimee is egyre jobban közelít a kedvenc női karakter listáján az
élbolyba. Mama Lo viszont… Hm. Eddig úgy ahogy megkedveltem, de most…
Ami viszont
nem tetszett… Az egész kötetben azt vártam a legjobban, hogy mikor kerül a Jel
Wren és Maggie kezére. Az utolsó oldalaknál már úgy voltam vele, hogy oké,
nincs. Ennyi. Erre Savitar átadta egy „barátja”
ajándékaként ezt a bizonyos Jelet. Erre cseppet elhúztam a számat. Ha eddig nem
volt, akkor már ne is legyen. Ez olyan muszáj megoldás volt Kenyon-tól. Mint
fentebb említettem, hiába imádom a Were Hunter-eket, tényleg örültem volna, ha
legalább Ash betoppan, vagy valami.
Na és a
könyv vége? Nem igazán értettem, hogy akkor Aristotle-val mi történt, és ez
zavar. Többször elolvastam, de… Zavaros nekem ez az egész. Ha már itt tartunk.
Aristotle-t nagyon megkedveltem, bár amikor Maggie-vel az történt, szimplán felkiáltottam, hogy mi van? Ez most hogy?
Ilyen nincs! De végül csak meg lett ez is magyarázva. De cseppet sem tetszik.
Maggie túl hirtelen tanulta meg az erejét kordában tartani. Egyáltalán, miért
volt rá szükség?
Mindegy.
Lényegében, szerettem olvasni ezt a kötetet, kedvet kaptam Dante novelláját
újra elolvasni.
Jó párszor
sikerült hangosan felnevetnem a könyv olvasása során, és alig várom, hogy
olvassam a folytatást.
(Ha jók a számításaim, magyarul, 2015-ben
fog nálunk megjelenni a kötet, bár remélem hogy nincs igazam, és lesz az 2014
is.)
Értékelés: 4,5
Borító: 4
Sorozat: Dark Hunter #9; Were Hunter # 3
Kedvenc karakter: Dante, Vane, Savitar, Fury, Aimee, Wren
Oldalszám: 378
Kiadó: St Martin's Press
Kiadás dátuma: 2006