Moning-mánia

Mind a borító, mind a történet nálam a kedvencek kedvence, szóval nálam abszolút az év könyve...

Sherrilyn Kenyon

Mivel nagyon szeretem a görög mitológiát, úgy tűnt, hogy Kenyon könyveit az ég küldte, mert görögökből és mitológiából is van itt bőven....

Széthullott Birodalom

És most nektek mondom, hogy húsz évesen Császár leszek, a Birodalom ura...

Fekete Tőr Testvériség

Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és a vadászok között. A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött rá, hogy megvédi a vámpírokat a rájuk törő ellenségtől...

Nalini Singh

Eddig nem tudtam választani Nalini két sorozata közül.Melyiket szeretem jobban?Ki tudja. Most már egyértelmű a válasz...

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mitológia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mitológia. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. 07. 06.

Rick Riordan - Csata a labirintusban

Fülszöveg:
Percy Jackson semmi jót nem várt az iskolai nyílt naptól, de amikor titokzatos halandó ismerőse után két pomponlánydémonnal is találkozik, a dolgok még a vártnál is rosszabbra fordulnak.
A sikersorozat negyedik kötetében már a küszöbön áll az olimposziak és a Titán isten közötti háború. Még az eddig biztonságos menedéknek számító Félvér Tábor is sebezhetőnek bizonyul, amikor Kronosz és hadserege megpróbál varázshatárán belülre kerülni.
Hogy a támadásnak elejét vegyék, Percy és félisten barátai egy küldetésre indulnak a Labirintusba – a hatalmas, föld alatti világba, ami minden fordulóban újabb vérfagyasztó meglepetést tartogat számukra.

Borító: 3
Sorozat: Percy Jackson és az Olimposziak # 4
Eredeti cím: The Battle of the Labyrinth
Kedvenc karakter: Percy, Nico
Oldalszám: 344
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2011, 2013, 2015




Nemrég olvastam a Titán átkát, és nagy szerencsémre a folytatások a polcomon várakoztak. Így esett, hogy múlt héten, alig pár óra alatt sikerült elolvasnom ezt a részt is.

Riordan nem lacafacázik. Míg az előző részekben kellett egy kis idő, míg belecsöppentünk a dolgok közepébe, itt már szinte az első oldalakon akcióban van részünk.

Több új, és régi ismerős is beköszön, és én nem győztem ujjongani.

Izgalmas és pörgős volt a könyv. De míg az előző rész végénél éreztem a rajongást, itt ez nem adatott meg. Szó sem róla. Minden van itt, ami szem-szájnak ingere, de... Magam sem tudom.

Érdekes újragondolása volt ez a könyv a Minotaurusznak és az ő labirintusának. Az író most is brillírozott. Ahogy a jelen és a mítoszok között lavíroz, az csodás.

Ha az olvasó egyáltalán nem járatos a görög mitológiában, garantált hogy a könyv illetve a sorozat végére már nagyon járatos lesz a témában.

És a még a Wikipédiát is átolvassuk, látható hogy Riordan próbál hű maradni a történetekhez.
Szerettem olvasni a könyvet. Tetszett, hogy hőseink ismét kalandoznak, és még ezt is sikerült különlegesebbé tennie az írónak. Hiszen nem csak egy mezei labirintusban bolyongtak. Változott minden kanyarban, és senki sem tudhatta hogy mivel találkozik a folyosó végén. Továbbá az idő is másképp telt ott, ami - tekintve hogy a küldetés időhöz volt kötve - még sürgetőbbé tette a dolgokat.

Aminek nagyon örültem, hogy a kis csapat újra együtt kalandozott. Elméletben ez Annabeth küldetése lett volna, de élek a gyanúval, hogy ez csak a bemelegítés volt. Percy már 15 éves, és több tapasztalata van, mint a Villámtolvajban. De ehhez képest még mindig keveset tud. Látszik hogy sokat fejlődött, és most az isteni képességeit is használta. Ezek a jelenetek igazán tetszettek.

Akinek viszont a legjobban örültem, az Nico volt. Megváltozott, igen. De mégis, nekem az egyik kedvencem. Nem illik a társasához, viszont mégis odaillik. Igen, ez kicsit ellentmondásos, de mégis így van.

Mivel a következő kötet ennek a sorozatnak a zárórésze, látszik, hogy Riordan nem húzza az időt. Luke-val kapcsolatban pedig... Kíváncsi vagyok, hogyan is sikerült neki az, ami. És hogy mi lesz most, hogy Kronosz is képbe került.
A csata most nem hengerelt le annyira mint az előző részben, de jó volt látni. hogy a Tábor egyként küzd az ellenség ellen.



2016. 06. 13.

Rick Riordan - A titán átka

Fülszöveg:
Amikor Percy Jackson megkapja Groover segélyhívását, készülődni kezd a harcra. Jól tudja, hogy szüksége lesz erős szövetségeseire, Annabethre ás Tháliára, a félistenekre; valamint hűséges bronzkardjára, Árapályra is… és egy fuvarra a mamájától.

A félistenek Grover megmentésére sietnek, aki – mint később kiderül – fontos felfedezést tett: két félistenre bukkant, kiknek származása egyelőre még ismeretlen, de igen nagy erővel rendelkeznek… De ez még nem minden.

A Titán úr, Kronosz felállítja számukra eddigi legfondorlatosabb csapdáját, és az ifjú hősök majdnem belesétálnak.

A sorozat mulattató, és izgalmas harmadik kalandjában Percynek a legveszélyesebb kihívással kell szembenéznie: a Titán Átkának hátborzongató próféciájával…

Borító: 3,5
Sorozat: Percy Jackson és az Olimposziak # 3
Eredeti cím: The Titan's Curse
Kedvenc karakter: Percy, Nico, Riska
Oldalszám: 288
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2010, 2013, 2015



 Pár nappal ezelőtt éppen a Szörnyek tengere ment a TV-ben - ami botrányosan rossz - viszont elkapott a lendület, és úgy döntöttem, hogy ideje folytatnom a sorozatot.
Az előző rész kicsit csalódást okozott, de pozitívan álltam ehhez a kötethez.
És mire a könyv nagy részén túl voltam, kezdtem megérteni a rajongókat.

A Szörnyek tengere egy eléggé érdekes függővéggel zárult. Thália, Zeusz lánya - mondjuk úgy hogy - újraéledt. Eddig mindenki azt gondolta hogy Percy-ről szól az a bizonyos Prófécia, de itt már bizonytalanná vált.

Nem tudom ki hogy van vele, de a könyv végéig nem igazán tudtam, hogy Thália melyik oldalhoz is fog állni. Bizonytalan volt, makacs, és mivel a főisten lánya, megvolt benne a hajlam hogy a csapat élére álljon, és ő ossza az utasításokat. Viszont itt van Percy, aki maga is egy különleges félvér, hála Poszeidon-nak. Itt érvényesült a legjobban, hogy két dudás nem vér meg egy csárdában.
Sokszor nem értettek egyet, mind a kettő ment a feje után.
Percy is hanyagolva érezte magát. Persze a humoros oldala megmaradt, de érezhető volt, hogy kicsit rosszul viseli, hogy most már nem csak ő van a középpontban.

A könyv érdekesen indul. Grover hívásának hála talál a csapat egy félvér testvérpárt, bár senki sem tudja, hogy kinek a gyermekei. Annabeth-nek is nyoma vész, csakúgy, mint Artemisz-nek. Rég elfeledett szörnyek élednek újjá, és egyre fogy az idő.
Sherrilyn Kenyon-nak hála, ha Artemisz neve felmerül, egyből a tömény utálat vesz erőt rajtam. Nehéz volt most elvonatkoztatni ettől. Mert itt Artemisz olyan volt, mint ahogy azt képzelné az ember lánya.
A Vadászai is érdekesek voltak, és az életvitelük is.

Az egyik legnagyobb talány az volt számomra, hogy Bianka és Nico melyik istennek a gyermekei. A könyv közepén kiderült, hogy a testvérpár is a las vegas-i Lótusz kaszinóban raboskodott, idestova 70 évet. A képességeikről semmit sem lehetett tudni, bár így utólag belegondolva volt pár árulkodó jel.

Riordan fő erőssége a humor, és a mitológiai vonal használata. Több isten és lény is bemutatkozott. Apolló kicsit sem olyan, mint várná az ember, viszont az új lények, a mitológia beépítése a sorozatban viszi a pálmát.
Riska nagy kedvenc lett, örültem hogy ő legalább megúszta.
Akiért nagyon fájt a szívem, az Zoé. Sokszor megnevettetett a régies szóhasználatával.

Ami nagyon nem tetszett, az Bianka választása. Egyik percről a másikra beállt a Vadászok közé, és a testvérét hátrahagyta. Nem tudom hogy végül mi lett vele - mert igen, úgy tűnhet hogy vége, de ha az apját is hozzávesszük a dologhoz, cseppet sem lepődnék meg ha a későbbiekben még felbukkanna - de nem hullajtok érte könnyeket.
Ellenben Nico-t hamar megkedveltem, remélem hogy a következő részben visszatér.

A könyv nagy része olvastatta magát, de nem kapott el a lendület. Nem éreztem azt, amit a rajongók nagy többsége. Viszont a könyv háromnegyede után elkapott a gépszíj, és faltam a lapokat. Ott kezdtem érteni, hogy miért is olyan népszerű a sorozat.
Harcban nem volt hiány, és hogy a Titánok is egyre jobban bemutatkoznak, az nagyon jót tett a könyvnek.
Illő volna utánaolvasni, hogy mi igaz abból, amit Riordan belecsempészett a könyveibe.
Két nagy csattanót is tartogatott az író a könyv végére:

- Thália választása teljesen meglepett. Nem vártam erre a fordulatra.
Kíváncsi vagyok, hogy a későbbiekben felbukkan-e még.
- Nico és Bianka apja. Jó ég, nem hittem a szememnek. Ez aztán a fordulat!

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a folytatásokban mi vár még rám. Szerencsére a polcomon vannak a folytatások, már ami ezt a sorozatot illeti.



2015. 09. 02.

Rick Riordan - A szörnyek tengere

Fülszöveg:

Percy Jackson új éve az iskolában meglepően nyugodtan indul. Egyetlen szörny sem akarja betenni a lábát New York-i sulijába. Ám amikor az osztály ártatlan meccse élet-halál harccá válik egy csapat emberevő óriás ellen, a dolgok, hogy is mondjam… kezdenek eldurvulni. Váratlanul érkező barátja, Annabeth is csupa rossz hírt hoz: a Félvérek táborát védő határokat egy titokzatos ellenség lerombolta, és amíg ezeket újra helyre nem állítják, a félisteneknek nincs hová rejtőzniük…



Borító: 4,5
Sorozat: Percy Jackson és az Olimposziak # 2
Eredeti cím: The Sea of Monsters
Kedvenc karakter: Tyson
Oldalszám: 256
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2013, 2015



Pár héttel ezelőtt olvastam a Villámtolvajt, és annyira tetszett, hogy rövid időn belül be is szereztem a folytatást.
Imádom a görög mitológiát, úgyhogy nekem ez a sorozat igazi csemege.

A Villámtolvaj elolvasása után - annak ellenére hogy a filmet hamarabb láttam - voltak bizonyos elvárásaim. Szerettem volna, ha az író megugorja az előző rész szintjét, és én boldogan adhatok ennek a könyvnek maximális pontszámot.
Sajnos ez még várat magára.

Ahogy a fülszöveg is jelzi, Percy élete normálisan zajlik. A tanévnek hamarosan vége, és csodák csodájára még nem rúgták ki, és semmi rendkívüli nem történt. Már ami a szörnyeket illeti.
Viszont pont az utolsó tanítási napon szörnyek támadják meg az iskolában Percy-t, és legújabb furcsa barátját, Tyson-t.
Eközben Annabeth is felbukkan, és közli, hogy a Félvér Tábor bajban van. Thalia fáját megmérgezték, és a Tábort körülzáró védőgát is eltűnt, így a táborlakók veszélybe kerültek.
Kheron-t felfüggesztették, és Thantalosz került a helyére...


Nagyon vártam már, hogy hőseink mikor és milyen formában kezdenek el ismét kalandozni. Az előző rész annyira izgalmas és akciódús volt, hogy reméltem, itt is hasonlókat fogok tapasztalni.
Viszont hiába, Percy-ék ismét elindulnak, és ismét kalandoznak. Ennek ellenére nekem valami nagyon hiányzott ebből. Szó se róla. Izgalmas volt, eseménydús és a humor is a helyén volt. Több mitológiai utalás is felbukkant, és Hermész is tiszteletét tette. Mégis, nekem valami nagyon hiányzott ebből a könyvből.

Az már nyilvánvaló, hogy Luke és Kronosz az ellenség. Viszont hiába, Luke a rossz oldalra állt, én még látok benne valamit ami reménységre ad okot.
Percy is fejlődik, viszont párszor jól megcsapkodtam volna. Főleg Tyson miatt. Örülök, hogy Percy használja az örökségét. Szórakoztató volt hogyan menekülnek meg a képességének hála, és Szivárvány is a szívemhez nőtt.

Tyson a kötet abszolút kedvenc karaktere. Aranyos, esetlen, de mégis csupa szív. Nagy haszna lesz még ennek az édes küklopsz bébinek a sorozatban.
Grover hiába nem tartott most hőseinkkel újabb kalandozásra, mégis egyik fő szereplője volt a könyvnek. Rengeteg vicces pillanatot okozott, és nem győztem vigyorogni.

A végkifejlet tetszett, és izgalmasra sikeredett. Viszont nagyon hiányoltam a Tábort, és annak a hangulatát.
De Riordan a könyv végére kárpótolt. Visszatértünk a Táborba, és minden olyan volt, mint amit az előző kötetben kedveltem.

Viszont nagyon mérges lennék rá, ha nem állna a polcomon a folytatást. Kérem, miféle függővég ez? Szó se róla, kíváncsi vagyok Rá, és hogy hogyan is illeszkedik be, de ilyen durva függővégre nem számítottam.

A könyv hozta, amit kellett. Mitológia, kaland, humor és akció. Ennek ellenére nekem most hiányzott valami plusz, ami az előző részben megvolt. Remélem, hogy a folytatástól meg kapom azt, amit itt most hiányoltam.




2015. 06. 06.

Rick Riordan - A villámtolvaj

Fülszöveg:

A tizenkét éves Percy Jacksont eltanácsolják az iskolából. Megint.
Bármennyire igyekszik, úgy tűnik, képtelen távol tartani magától a bajt. De tényleg szó nélkül végig kell néznie, ahogy egy kötekedő kölyök molesztálja a legjobb barátját? Tényleg nem szabad megvédenie magát az algebratanárnővel szemben, amikor az szörnyeteggé változik és meg akarja ölni?

Természetesen senki nem hisz Percynek a szörny-incidenssel kapcsolatban; abban sem biztos, hogy magának hisz. Egészen addig, míg a Minótaurusz be nem kergeti a nyári táborba. Hirtelen mitikus lények járkálnak ki-be a lakokba és Percy görög mitológia könyve megelevenedik. Rájön, hogy az olimposzi istenek a huszonegyedik században is élnek. Sőt, ami ennél is rosszabb, felbosszantotta őket: Zeusz villámát ellopták, és Percy az első számú gyanúsított. Percynek mindössze tíz napja van arra, hogy megtalálja és visszaadja a Zeusztól ellopott holmit, és békét teremtsen a háborúságban álló Olimposzon



Borító: 4
Sorozat: Percy Jackson és az Olimposziak # 1
Eredeti cím: The Lightning Thief
Kedvenc karakter: Percy
Oldalszám: 347
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2008




Már nagyon régóta el szerettem volna olvasni ezt a könyvet, és persze a sorozatot. De szinte lehetetlen beszerezni, és kénytelen voltam várni.
És milyen kár, hogy nem olvastam már el évekkel ezelőtt, még mielőtt a filmet láttam volna!

Én is azok táborát erősítem, akik a filmet hamarabb látták. Bevallom tetszett. De a könyv még jobban. Persze így utólag - összehasonlítva a filmmel - klasszisokkal jobb a könyv.

Azt hiszem, hogy senkinek sem kell bemutatni a történetet.
Adott nekünk Percy Jackson, aki 12 éves kora ellenére már a hat iskolát megjárt. Mindenhonnan kicsapták, és most a Yancy  Akadémia tanulója. A nagyon problémás gyerekek iskolájában tengeti mindennapjait új barátjával, Groover-rel.
Éppen tanulmányi kiránduláson vesznek részt, és olyan élménnyel gazdagodik, amire cseppet sem vágyott. Egyik tanára furcsa szörnyé változik, és Percy egy tollal - ami karddá változott - megölte a szörnyet. Senki sem hisz neki... Vagy mégis?

Mivel a filmet már láttam, az alapozás megvolt. És hogy őszinte legyek, zavart is ez rendesen. Eddig ha olyan könyvet olvastam, tetszett, hogy már láttam a filmes változatát, legyen az jó vagy rossz. Itt nagyon zavart, és nagyon nem tetszett. Főleg, hogy már a szereplők életkora sem stimmelt, és a kinézetükről már nem is mondok semmit.
Persze Percy már az első pillanattól fogva megnyert magának. Ez a humoros kis srác nagyon könnyen megkedvelhető.
A többi szereplő is hamar szimpatikussá vált. Míg a filmbéli Annabeth hagyott némi kivetnivalót maga után, itt  igen hamar sikerült megkedvelnem. Groover már más tészta. Már a filmben sem volt a nagy kedvencem, de itt kicsit jobban sikerült szimpatizálnom vele.

Percy semmit sem tud félisteni mivoltáról. Nem tudja, hogy ki az apja. De ahogy halad a könyv, az olvasó hamar rájön, hogy ki is az édesapja. És Percy ezért - is - nagy bajba keveredik.

Nagy kínok és veszteségek árán megérkezik a Félvér Táborba. Oda, ahol a magafajták biztonságban érezhetik magukat.
Nagyon tetszett a Tábor. Barátságos, otthonos, és mindenkinek megvan a maga feladata. Mr.D-t is nagyon hamar megkedveltem, hiába, a modora hagy némi kivetnivalót maga után.

Mindig is imádtam a görög mitológiát, úgyhogy nekem ez a könyv egy ínyencség volt. Rengeteg mitológiai alak felbukkant, és Riordan volt olyan jó és ezeket az alakokat/istenek a mai világba könnyedén beépítette.

Percy küldetése nagyon tetszett. Ezért is sajnálom, hogy láttam a filmet. Mert nagy különbség volt közöttük. Persze minden küldetésbeli szörny itt is felbukkant, de a filmben teljesen másképp, és ez nagyon összezavart.
Sok dolgot kihagytak a filmből. Például Árész-t. Valamiért nagyon megkedveltem a Háború Istenét.
Percy amint az Alvilágba ér, rájön, hogy van valami a mélyben, ami még az Isteneknél is hatalmasabb. És az a valami áll az egész bonyodalom mögött. Hiszen kiderül, hogy nemcsak Zeusz villáma tűnt el, hanem Hádész sisakja is.
Valaki háborút akar. De kicsoda?
Persze, akik ismerik egy kicsit is a görög mitológiát, azok könnyen rájöhettek.
A végkifejlet és az egész könyv csak úgy pörgött. Azon kaptam magam, hogy mosolyogva olvasom Percy-ék kalandjait, és drukkolok nekik, noha - a filmnek hála - ismerem a könyv végét.
Kíváncsi leszek, hogy mik fognak még történni, főleg úgy, hogy most már a filmek sem fognak bezavarni.
Egyetlen gond, hogy a könyveket szinte nem lehet beszerezni. Még a 2. részt, a Szörnyek tengerét talán, de a Titán átkát? Sehol sem. Kedves Kiadó! Örülnék neki, ha minél hamarabb újranyomás lenne a további kötetekből.


2013. 05. 25.

Sherrilyn Kenyon - Unleash the Night

Fülszöveg:
„It's a predator eat predator world for the Were-Hunters. Danger haunts any given day. There is no one to trust. No one to love. Not if they want to live…”
An orphan with no clan that will claim him, Wren Tigarian grew to adulthood under the close scrutiny and mistrust of those around him. A forbidden blend of two animals–snow leopard and white tiger–Wren has never listened to anyone when there was something he wanted. Now he wants Marguerite.
Marguerite D'Aubert Goudeau is the daughter of a prominent U.S. Senator who hates the socialite life she's forced to live. Like her mother before her, she has strong Cajun roots that her father doesn't understand. Still, she has no choice but to try and conform to a world where she feels like an outsider. But the world of rich and powerful humans is never to meet the world of the Were-Hunters who exist side by side with them, unseen, unknown, undetected. To break this law is to call down a wrath of the highest order.
In order to have Marguerite, Wren must fight not just the humans who will never accept his animal nature, but the Were-Hunters who want him dead for endangering their world. It's a race against time and magic without boundary that could cost Marguerite and Wren not just their lives, but their very souls…


Jó ideje nem volt semmiféle életjel a blogon, ezért úgy döntöttem, hogy egyszerre két bejegyzést osztok meg veletek.
Szóval.. Kenyon… Aki egy csöppet is ismer, az tudja, hogy oda-meg vissza vagyok Kenyon könyveiért. Egy ideje hanyagoltam a könyveit, de most újra fellángolt bennem a fanatikus rajongó, szóval számíthattok jó pár Kenyon bejegyzésre.
A könyvről… Hol is kezdjem? A magyar kiadás eléggé megcsappant, de a rajongói szívem talál módot arra, hogy elolvassam ezeket a könyveket. Először is. Kezdjük Wren-nel. Lehet, hogy valaki azt se tudja ki ő, de aki csak egy kicsit is szereti Kenyon-t, annak nem okoz gondot rájönni, hogy Wren kicsoda. Igazából nem is nagyon értem, miért írt róla könyvet Kenyon. Mármint abból a szempontból, hogy nem igazán kapott eddig szerepet. Csak kétszer, de akkor sem többet pár mondatnál.


A két nő [Pszyché és Sunshine] odasétált egy biliárdasztalhoz, ahol egy Nick Gautier nevű fickó játszott Wrennel, a kisegítő fiúval. Wren csendes, szégyenlős típus volt, az aurája is elárulta, hogy a legszívesebben láthatatlan lenne.

De mégis, volt benne valami veszélyes. Mintha örömmel megküzdött volna bárkivel, aki elég bolond ahhoz, hogy megzavarja befelé forduló magányát.

Hosszú, sötétszőke haját rasztaszerű frizurában viselte. Világosszürke szeme már-már színtelennek tűnt.

~ Végzetes ölelés


Szóval akkor Wren-ről. Én már a Végzetes ölelésben szimpatizáltam vele, pár mondat ide vagy oda. Boldog mosollyal az arcomon kezdtem neki a könyvnek, de a végén nem a megszokott vigyorgással „csuktam” be a könyvet, hanem szemöldökráncolással. De erről később.
Ha még csak Vane kötetéig jutottál, és utána olvasod ezt, az sem baj. Jó pár spoiler-t lelősz, de… Kit érdekel? Én hál’Istennek olvastam Tabitha és Valerius kötetét, és csak ajánlani tudom. Nemsokára nálunk is megjelenik az ő kötetük. De ne tévesszen meg senkit a pornó cím és borító. Az egy fantasztikus könyv, az eddigiektől jóval sötétebb, és ott aztán történnek olyan dolgok…Na de vissza Wren-hez.
A Sanctuary-ban dolgozik, kicsit agresszív, hallgatag, és… Semmit sem lehet tudni róla. A kötet folyamán a szívemhez nőtt, bár nem annyira, mint a többiek. De Wulf-ot még is így megelőzi. Wren egy katagaria tigard.(Hóleopárd és fehér tigris). Fajtája utolsó képviselője, és nem igazán foglalkozik vele senki. Lévén, hogy most a Were Hunter-ekről van szó, a kedvenc Dark Hunter-eim színre sem lépnek. Ami… Cseppet sem tetszett. De! Kaptunk helyettük sok Vane-t, Fury-t, Dante-t és… Savitar-t! És persze ott van a Peltier család is. Szóval, igazi csemege. De nekem mégis hiányzott Ash, Zarek… Úgy mindenki. (Na jó Julian azért felbukkant, de ez édes kevés.)

Baby Wren.. Hát nem édes?
Wren ellentétben a többi kötet főszereplőivel, akik mind olyan… Alfa hím típusok, ő inkább csendes és meghúzódik. És mindenről tud, még arról is, amit mások észre sem vesznek. A kötet folyamán viszont a változás útjára lépett, és öröm volt olvasni, mennyire megnyílt, és a végén… Ő is beállt az alfa hímek közé.
Maggie szimpatikus volt. De semmi több. Ami a legjobban tetszett benne, hogy nem akadt ki, amikor megtudta, hogy Wren micsoda. Üdítő változatosság volt, hogy nem a tagadás volt az első, ami az eszébe jutott. Bár nem is értem. New Orleans… A természetfeletti melegágya. Olyan nehéz ott bármit is elhinni?
Na de mindegy. A kötet bővelkedik akcióban és humorban. Sok régi szereplő is feltűnik, és Vane bebizonyította, hogy érdemes arra, hogy a kedvenceim között szerepeljen. Aimee is egyre jobban közelít a kedvenc női karakter listáján az élbolyba. Mama Lo viszont… Hm. Eddig úgy ahogy megkedveltem, de most…
Ami viszont nem tetszett… Az egész kötetben azt vártam a legjobban, hogy mikor kerül a Jel Wren és Maggie kezére. Az utolsó oldalaknál már úgy voltam vele, hogy oké, nincs. Ennyi. Erre Savitar átadta egy „barátja” ajándékaként ezt a bizonyos Jelet. Erre cseppet elhúztam a számat. Ha eddig nem volt, akkor már ne is legyen. Ez olyan muszáj megoldás volt Kenyon-tól. Mint fentebb említettem, hiába imádom a Were Hunter-eket, tényleg örültem volna, ha legalább Ash betoppan, vagy valami.
Na és a könyv vége? Nem igazán értettem, hogy akkor Aristotle-val mi történt, és ez zavar. Többször elolvastam, de… Zavaros nekem ez az egész. Ha már itt tartunk. Aristotle-t nagyon megkedveltem, bár amikor Maggie-vel az történt, szimplán felkiáltottam, hogy mi van? Ez most hogy? Ilyen nincs! De végül csak meg lett ez is magyarázva. De cseppet sem tetszik. Maggie túl hirtelen tanulta meg az erejét kordában tartani. Egyáltalán, miért volt rá szükség?
Mindegy. Lényegében, szerettem olvasni ezt a kötetet, kedvet kaptam Dante novelláját újra elolvasni.
Jó párszor sikerült hangosan felnevetnem a könyv olvasása során, és alig várom, hogy olvassam a folytatást.
(Ha jók a számításaim, magyarul, 2015-ben fog nálunk megjelenni a kötet, bár remélem hogy nincs igazam, és lesz az 2014 is.)
  

Értékelés: 4,5
Borító: 4
Sorozat: Dark Hunter #9; Were Hunter # 3
Kedvenc karakter: Dante, Vane, Savitar, Fury, Aimee, Wren
Oldalszám: 378
Kiadó: St Martin's Press
Kiadás dátuma: 2006

2013. 01. 24.

Kresley Cole - Vámpírzóna

Fülszöveg:
Cadeon Woede-nak nincs nyugta, míg ki nem küszöböli a csorbát, mely szüntelen kísérti. Csakhogy amint megszerzi megváltása kulcsát, a fél lény Holly Ashwint, máris rájön, hogy a nő, akit saját céljaira akar használni, majd eldobni, éppúgy kísérti, mint a múltja.
Egy megkínzott harcos, akitől rettegnie kéne, de akit megtagadni nem tud…
Az emberként felnevelt Holly-nak sejtelme sincs, hogy a félelmetes legendák a valóságról szólnak, míg össze nem találkozik egy goromba démonnal, s az valami érthetetlen oknál fogva óvja, mint a szeme világát. A mítosz és a hatalom érzéki, új világába taszítva, Holly hamarosan eleped védelmező démona tüzes érintéséért. S megadja magát a sötét vágyaknak…
Épp csak kivívja Holly bizalmát, s mondjon le máris róla? Árulja el legvadabb álmai beteljesítőjét, szíve rabul ejtőjét?




Újraolvasás.
Anno ez a kötet sem vált a szívem csücskévé, sőt, egy kicsit csalódást is okozott.
Most viszont… Imádtam! Az öt kötet közül nálam ez a második helyen áll.
Örülök neki, hogy újra egy valkűr az egyik főszereplő, bár szegény Holly-nak eleinte fogalma sincs róla, hogy mibe keveredett. És megint egy szűz főszereplő. Nem tudom, Cole mániája-e, vagy csak úgy jön ez a dolog, de ha jobban megnézzük az eddigi öt kötetet, akkor mindegyik könyvben az egyik főszereplő vagy szűz, vagy majdnem szűz, vagy olyan régóta nem volt senkivel, hogy rásüthetjük, hogy visszatért a szűz állapotba.
Az első részben Emma tölti be ezt a szerepkört, bár Lachlain-ra is rálehetne sütni, mivel évszázadokon át raboskodott. Akkor ott van Sebastian, aki emberi élete folyamán alig jutott el a beteljesülésig, és bő háromszáz éve volt, hogy felkészüljön. Kedvenc vérfarkasomra (Bowen) is rálehet sütni, hogy visszatért a szűz állapotba, mivel bő egy évezrede nőt sem látott. Conrad a szüzek között is a legnagyobb szűz, és most itt van Holly is… Nincs semmi bajom ezzel, csak kicsit érdekesnek találtam. Most viszont vissza a könyvhöz.
Ebben a kötetben is úton vannak a szereplők, ami nekem kifejezetten tetszett. Nem unatkoztam olvasás közben, bár volt egy-két lapos pillanata a könyvnek, mégis azt mondom, hogy a kedvencek között a helye.
Holly-val tudtam azonosulni, megértettem a betegségét is. Nekem is sok hülye heppem van, pár hasonló dolog is, mint Holly-nál. Szóval megértettem, miért viselkedik úgy, ahogyan. Intelligens, humoros amit ki sem nézne belőle az ember. És nem egyszer bebizonyította, hogy nagyon bátor.
Cade mindig is szimpatikus volt, itt viszont imádtam. Nagyon mérges voltam rá az előző kötetben azért, amit Néomi-val tett. Viszont ebben a kötetben nyújtott teljesítménye alapján Cade nagyon közel áll ahhoz, hogy egyik nagy kedvencem legyen a sorozatból. Nyers és arrogáns, de a felszín mögött ott lapul a törődés és a kedvesség is. Nagyon tetszett, ahogyan Holly betegségét kezelte, és az állandó szexuális utalgatási sem zavartak. Sőt, el is vártam ezt tőle.
A könyv tele van akcióval, humorral, izgalommal és erotikával. Nagyon jó párosítás. Ehhez jönnek még a jobbnál jobb kalandok, és azt veszi észre az ember, hogy vigyorogva olvassa végig a könyvet.
Imádtam, hogy a valkűrök is szerephez jutottak. Nix abszolút nagy kedvenc. Imádom őt. Bár, ezt a könyvet olvasva felötlött bennem a gondolat, hogy mégsem olyan bohókás, mint amilyennek tetteti magát. Kíváncsi vagyok az ő könyvére is, remélem Cole nem marad adós vele.
Viszont Rydstrom nem lett szimpatikus. A Talizmán Kupán kezdtem megkedvelni, Mariketa könyvében még szimpatikusabb lett, de Conrad kötetében kezdett eltűnni a szimpátiám, főleg amiatt, ahogyan Cade-el viselkedett. Itt viszont már-már elindult „az egyáltalán nem kedvelem” kategória felé. Az ő kötetét is felvezette Cole, de egyáltalán nem fűlik hozzá a fogam. Sabine-re viszont egy kicsit kíváncsi vagyok.
A végkifejlet nagyon jóra sikeredett, főleg azért, mert végre akadt egy olyan női főszereplő, aki saját magát menti ki a szorult helyzetéből, és nincs semmiféle fehér lovon érkező Cadeon.
Tetszett, hogy Regin is felbukkant. Azt viszont sajnálom, hogy nem tudtam meg többet Val Hall-ról, és a többi valkűrről. Holly valkűr neve is nagyon tetszett, bár amit Regin adott neki, azon nagyot nevettem.
Pozitív csalódást okozott a könyv, nem is vártam, hogy ennyire tetszeni fog. Ami viszont nagyon nem tetszik, az a címe. Nem értem, mi köze a könyvhöz. Lett volna inkább Démonzóna. Annak legalább lett volna értelme, és megmarad figyelemfelkeltőnek is. 



Értékelés: Régi: 4; Új: 5
Borító: 4,5
Sorozat: Halhatatlanok Alkonyat Után # 5
Kedvenc karakter: Nix, Cade
Oldalszám: 402
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás dátuma: 2011

2013. 01. 19.

Kresley Cole - Vámpírvér

Fülszöveg:
Néomi Laress, a híres táncos, gyilkosság áldozata lett. Túlvilági erők birtokosaként, de az élők számára láthatatlanul kísért otthonában, elriasztva a betolakodókat, mígnem találkozik egy könyörtelen halhatatlannal, aki felébreszti szenvedélyét.
Hogy ne tehessen kárt másokban, fivérei elhagyatott kastélyházba börtönzik Conrad Wrotht, a félelmetes vámpírt. Ám ott egy megfoghatatlan lény még mélyebbre taszítja az őrületbe. A vámpírban vágy ébred a nő iránt, de még ha sikerül is elnyernie Néomit, az őt üldöző sötét erőktől nem szabadulhat…





Újraolvasás.
A decemberi nagy olvasói dömping hatására a január kész szenvedés nálam az olvasások terén. Egyetlen könyv tudott kicsit kiszakítani ebből az állapotból, de utána visszatért a válság. Kétségbe is estem, mert rengeteg könyv van, amit olvasni akarok, de egyszerűen most nem érdekel semmi, nem élvezek olvasni semmit. Ezért is tértem vissza egy kicsit a mangák világába, mert ott legalább jól éreztem magamat. De tegnap valahogy kedvet kaptam ehhez a könyvhöz, és végre megint élveztem olvasni.
Cole-t főként a humora miatt szeretem, de itt most elég keveset kaptam belőle. Első olvasáskor itt kezdtem kicsit elpártolni tőle, mert az előző kötet nálam abszolút favorit, ez viszont első olvasáskor nem érte el nálam a szintet.
Molyon mégis 5 csillagot kapott tőlem. Fogalmam sincs hogy miért. Szerintem csak a lojalitás miatt. De visszatérve a könyvhöz.
Tetszett. Két éve olvastam, de teljes homály volt a történet. A párosítás is elég érdekesre sikeredett. Egy őrült vámpír és egy szellem. Mit lehet ebből kihozni? Nos, elég sok mindent.
Mint említettem, itt kevesebb volt a humor, a szereplők szinte ismeretlenek, de mégis hamar megkedvelhetőek. A Wroth fivérek mindig is jelen voltak a sorozatban, viszont Conrad-ról nem sok szó esett. Kíváncsi voltam rá, és nem okozott csalódást. Azt hiszem, nekem a fivérek közül ő a kedvencem. A könyv elején tényleg egy őrült volt, de Néomi-nak köszönhetően szépen lassan kezdett magához térni. És végre az első szűz férfi is felbukkant. Azt hiszem, ez is hozzásegítette, hogy ennyire megkedveljem. Conrad-nak elég nyers a stílusa, a gyilkoláson kívül nem ismer mást, szóval eléggé megmosolyogtatott, amikor új dolgokat próbált ki.
Néomi-t is elég hamar megkedveltem, de a könyv végére kicsit csappant a szimpátiám. Tetszett, hogy sokszor francia szavakat használt. Hiába, a felét sem értettem, de nekem mindig is a gyengém volt, amikor egy-két szót bármelyik karakter a saját nyelvén használ.
Nagyon érdekes volt, hogy most tényleg a két főszereplőn volt a hangsúly. Ismerkedtek, beszélgettek, titkokat árultak el egymásról, látták egymást a legrosszabb pillanataikban is.  
Fizikailag lehetetlen volt érintkezniük, mégis érezni lehetett közöttük – jobb szó híján – a kémiát.
Ami viszont kicsit nem tetszett Néomi és Conrad kapcsolatában, hogy amikor már Néomi emberi testet kapott, mást sem csináltak, csak szexeltek. Oké, be kell hozni a lemaradást, de ne essünk túlzásba. Beszélgetni is alig beszélgettek, pedig nekem ez nagyon tetszett a könyv elején.
Nix is képviseltette magát elég sokszor, főleg neki köszönhető a könyv humoros oldala. Imádom az ősvalkűrt, a kedvencek között is a kedvencem.
Visszatérő szereplőkből sincs hiány, mert a kedvenc farkasom (Bowen) is szerephez jutott, és a kedvenc boszorkányom (Mariketa) is. Emellett ott vannak a Woede fivérek, szóval nincs ok panaszra.
A Wroth fivéreket viszont hiányoltam egy kicsit. A könyv elején elég sokat szerepeltek, de nem éreztem, hogy tényleg ott lennének. Utána egyszer csak felszívódtak, a könyv végén Conrad kiszabadítja őket, minden szép és jó, mindenki mehet a dolgára. Ez nem nagyon tetszett, több családi részt akartam. És még most sem vagyok kibékülve azzal, hogy a Wroth családot visszahozzák a múltból. Nagyon ellene vagyok, ez van.
A végkifejlet elég ütősre sikeredett. Sőt, nagyon ütősre. Kíváncsi voltam, hogyan lesz megoldva Néomi „örökléte”. Érdekes megoldást választott Cole, de azt hiszem, fogunk még ettől cifrábbakat is kapni.


Értékelés: Régi: 5; Új: 4
Borító: 3,5
Sorozat: Halhatatlanok Alkonyat Után # 4
Kedvenc karakter: Nix, Bowen, Mariketa, Cade, Regin 
Oldalszám: 406
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás dátuma: 2010

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...