Moning-mánia

Mind a borító, mind a történet nálam a kedvencek kedvence, szóval nálam abszolút az év könyve...

Sherrilyn Kenyon

Mivel nagyon szeretem a görög mitológiát, úgy tűnt, hogy Kenyon könyveit az ég küldte, mert görögökből és mitológiából is van itt bőven....

Széthullott Birodalom

És most nektek mondom, hogy húsz évesen Császár leszek, a Birodalom ura...

Fekete Tőr Testvériség

Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és a vadászok között. A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött rá, hogy megvédi a vámpírokat a rájuk törő ellenségtől...

Nalini Singh

Eddig nem tudtam választani Nalini két sorozata közül.Melyiket szeretem jobban?Ki tudja. Most már egyértelmű a válasz...

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krimi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krimi. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. 03. 26.

Karen Rose - Vigyázz ​rám

Fülszöveg:
Gyermekrablás

Sue Conroy bosszúra szomjazik. Nemrég szabadult a börtönből, és eltökélte, hogy mindenkit kézre kerít, aki annak idején a rács mögé juttatta. Elrabol egy tizenegy éves siket kisfiút, de ez csak az első felvonás a gondosan kitervelt hadjáratban.

Titkok

Sue Chicagóba menekül, és a Hanover-házban, egy bántalmazott nőknek fenntartott menedékben húzza meg magát. Dana Dupinsky féltve őrzi a körülötte élő nők titkait, és sosem nyújtana védelmet egy gyermekrablónak. Csakhogy fogalma sincs arról, hogy ezúttal kígyót melenget a keblén…

Gyilkosság

Dana csak akkor döbben rá, mekkora veszély fenyegeti, amikor egyik pillanatról a másikra Sue gonosz játékának kellős közepén találja magát, és a körülötte levők sorban halnak meg – és gyilkos nem válogat a módszerekben.

Borító: 3
Sorozat: Romantic Suspense # 4
Eredeti cím: Nothing to Fear
Kedvenc karakter:-
Oldalszám: 542
Kiadó: Ulius-ház
Kiadás: 2013




El sem tudom mondani, hogy mennyire örülök, hogy a Könyvmolyképző átvette Karen Rose könyveit. Imádom az írónőt, és mindig örömmel veszem a kezembe a könyveit.

Dana - ha jól emlékszem a Számolj Tízigben is szerepel - és kíváncsi voltam a történetére. Mit ne mondjak. Élveztem olvasni, bár nekem a közepétől elég habos-babos lett a romantikus szál.

A történet viszont igazán ígéretes volt, és az írónő nem is okozott csalódást.
Dana egy, a bántalmazott nőket segítő házat tart fenn, mindezt természetesen titokban. A nőknek új papírokat is készít, hogy minél könnyebben új életet tudjanak kezdeni.

A tettes Sue, már a könyv elején akcióba lendül, de a terve kicsit másképp alakult, mint szerette volna. A Hanover-házban húzza meg magát a gyermekkel, és készíti tovább a terveit. Dana persze semmiről sem tud.

Ethan egy magánnyomozó irodát üzemeltet, és a gyermek szülei felkérik, hogy fű alatt találja meg Alex-et. A férfi segít nekik, mivel a gyerek a keresztfia.

A szálak Chicago-ba vezetik, ahol véletlenül találkozik Dana-val...

Mint mondtam a történet pörög, és egyik ámulatból a másikba estem. Sue nagyon ígéretes negatív karakter. Mindig egy lépéssel előrébb jár, és nagyon tud alkalmazkodni. Sokáig nem lehet tudni hogy miért rabolta el Alex-et, de amikor kiderült, az állam a padlót verte.

Nagyon tetszett a krimi szál, de úgy éreztem, hogy azt írónő nagyon elnyújtotta.

Dana és Ethan között már az első percben működött a kémia, és öröm volt róluk olvasni. Viszont a könyv közepétől nekem túl rózsaszín, túl tökéletes volt a kapcsolatuk. Szó szerint olyan volt, mintha előre meg lett volna tervezve ez a nagy összeborulás.

Tetszett hogy Dana a saját lábán áll, viszont az már nem, hogy ennyire nem bízik senkiben, és állandóan titkolózik.
A történet alig egy hetet ölel fel, de a szereplők úgy viselkedtek, mintha ezer éve ismernék egymást.

Az írónő nagyon ért hozzá, hogyan borzolja a kedélyeket, és tartsa fenn az izgalmat.
Tetszett hogy több régi szereplő is feltűnt, úgy mint Mia, Abe vagy éppen David.

A végkifejlet nem okozott csalódást, és alig bírtam ki, hogy ne lapozzak a könyv végére. Tudtam hogy az írónő happy ende-el zárja a könyvet, de addig a szerepelőknek nagyon sokat kell szenvedniük...


2016. 01. 09.

Dan Wells - Nem vagyok sorozatgyilkos

Fülszöveg:
John Wayne Cleavernek hívnak.
15 éves vagyok, és a hullák a hobbim.
A terapeutám szerint szociopata vagyok.
De nem vagyok sorozatgyilkos.

John veszélyes, és ezt ő is tudja magáról. Megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt, de nem szeretne hozzájuk hasonlóvá válni. Pedig óriási a kísértés…

Mivel gyerekkora óta a családja által üzemeltetett halottasházban segédkezik, hozzászokott a holttestek látványához és meg is kedvelte őket. Azok legalább az élőktől eltérően nem kérnek számon rajta minduntalan emberi érzéseket. Amikor egy brutális sorozatgyilkos elkezdi áldozatait szedni a kisvárosban, kénytelen felülírni a maga számára alkotott szabályokat, amelyekkel eddig kordában tartotta a benne lakozó sötétséget. Nyomozni kezd a tettes után, akiről egyre inkább az a benyomása: emberfeletti képességekkel bír.


Borító: 4
Sorozat: John Cleaver # 1
Eredeti cím: I Am Not a Serial Killer
Kedvenc karakter:-
Oldalszám: 220
Kiadó: Fumax
Kiadás: 2012




Már nagyon hosszú ideje várólistás nálam nemcsak a könyv, hanem az író is. Mindig belefutottam az író munkásságába, és ebbe s sorozatba is. És végre eljutottam odáig, hogy olvassam ezt a nem hétköznapi könyvet.

Olvastam a könyvből idézeteket, és azok megvettek maguknak. Ki hallott már arról, hogy egy szociopata tinédzser szemszögéből látjuk még a hétköznapi dolgokat is? És ebből sorozatot csinál egy író?
És ehhez jön még a krimi illetve egy csepp fantasy is? Hallatlan!

Nagyon kíváncsi voltam a könyvre, mert valóban nem mindennapi a sorozat alapelve.
Adott nekünk a 15 éves John Wayne Cleaver, aki hamar rádöbbent, hogy nem olyan minta többi ember. Kinézetre teljesen átlagos. Viszont a felszín alá senki sem lát. John tudja magáról hogy szociopata. Annak érdekében hogy ne tegyen semmi rosszat, különböző szabályokat állított fel magának.
Nem figyelhet sokáig senkire,mert hamar megrögzötté válhat. Barátot is szerez, még ha ez csak látszat. Teszi ezt azért, hogy a földön tartsa magát, és ne rugaszkodjon el a valóságtól.

Akik jártasak egy kicsit a témában, azok tudják, hogy mit is jelent az, ha valaki szociopata.  Főbb jellemzőjük, hogy képtelenek valódi érzelemre, viszont könnyen utánozzák ezeket az érzelmeket. Nem éreznek empátiát, viszont nagyon manipulatívak. Könnyen az ember bizalmába férkőznek, és egy bűntényt sokáig, és aprólékosan tervezgetnek.

Viszont nem minden szociopata lesz sorozatgyilkos.

John hobbija a sorozatgyilkosok tanulmányozása. Nagyon jó ebben, viszont ezzel mindenkit elijeszt maga mellől.

Maga a könyv és az ötlet zseniális. John fantasztikus karakter. Teljes valójában látja magát, és ehhez mérten viselkedik. Tudja, hogy meddig mehet el, hogy ne szabaduljon ki a szörnyetege.
Annak ellenére, hogy John nem tud érezni, nagyon jó humorral áldotta meg a sors. Sokszor felkuncogtam egyes gondolatain.
Pedig a könyv távolról sem humoros.

Clayton megyében - ahol a madár sem jár - meggyilkolnak egy férfit. Nem lenne ebben semmi érdekes, ha nem hiányozna az egyik veséje.
John erre hamar rájön, mivel édesanyjával dolgozik a saját üzemeltetésű halottasházban. John hozzászokott a halott emberek látványához. Az már számára is újdonság, amikor egy meggyilkolt embert visznek a halottasházukba.
Egyre több gyilkosság történik és John radarja beriaszt. Hamar rájön, hogy sorozatgyilkossal van dolga.
Ám arra nem számít, hogy nem egy hétköznapi gyilkossal kerül szembe...

Már John családjának munkája furcsa. Az még furcsább, hogy John is segédkezik.
Mivel rájött hogy egy sorozatgyilkos garázdálkodik a környéken, egyre jobban érdekli az eset.
Meglepő, de az író már a könyv elején közli hogy ki és mi a gyilkos. Általában ezt a könyv végén közlik a szerzők, de úgy tűnik hogy Wells ezt másképp gondolja.
Egyáltalán nem vett el ebből a regény élvezhetőségéből. Sőt!
Érdekes pszichológia hadviselést mutat be John.

John nemcsak a külső, hanem a belső démonaival küzd. Nem tudom miért, de szinte megrögzötten hiszi, hogy sorozatgyilkos fog belőle válni. Pedig a szociopaták nem egyenlőek a gyilkosokkal. Ez egy kicsit elvette a kedvem, hiszen úgy éreztem, hogy John magát győzködi ezzel. És minél jobban győzködi magát valaki, annál biztosabb hogy be is fog következni.
Nagyon érdekes volt John lelkivilágába bepillantani. Hogyan látja az embereket, és azoknak az érzelmi kinyilvánításait. Ami az átlagembernek természetes, az John számára ismeretlen.És ez oda vissza érvényes.
Senki sem érti meg őt, egyedül talán Dr.Neblin. Nagyon tetszettek a beszélgetéseik. Úgy éreztem hogy John vele a legnyíltabb.

Mivel hamar megtudjuk hogy ki a tettes, John számára a megelőzés volt a lényeg. De akárhogy igyekezett, ez nem jött össze. És minél jobban igyekezett, annál jobban kezdte önmagát elveszíteni.
Elméleteket gyártott azért hogy igazolja magát, hogy miért is teszi az egészet.
Volt hogy úgy éreztem John-t valamiféle pozitív érzelem motiválja, de ez a remény hamar el is tűnt. Rájöttem hogy John nem fog megváltozni, és ne is várjak tőle semmit.
A célja érdekében nem válogatott az eszközökből.  Valahol értettem hogy miért is így kezeli és oldja meg a dolgokat, de mégsem tudtam elfogadni.

A végkifejlet tetszett, annak ellenére hogy minden úgy volt ahogy gondoltam. Mégis meglepett, hogy a tettes iránt szánalmat éreztem, annak ellenére amiket elkövetett.
Jó volt látni hogy John édesanyja megpróbál a fiához közel kerülni, hiába tudja hogy ez halott dolog. Szívesen olvastam volna az ő gondolatairól. Érdekelt, hogyan is látja a fiát, és hogyan birkózik meg a szociopata gyerekével.

Viszont hiába, nekem valami nagyon hiányzott ebből a könyvből. Magam sem tudom mi az, de éreztem hogy valami nem klappol. Pedig John-ban megvan a potenciál, élveztem a gondolatait olvasni. A történettel sincs baj, és a végkifejlet is tisztességes volt.

Nagyon egyedi ötlettel állt elő Wells, és nagyon érdekesnek egyben szórakoztatónak tartom hogy egy szociopata tinédzser szemén keresztül látom a világot.
Biztos hogy folytatom a sorozatot, de én egy kicsit többet vártam ettől a könyvtől.





2015. 11. 02.

Laurell K. Hamilton - Ezüstgolyó

Fülszöveg:

Anita Blake élete lecsendesedett, majdnem normális hétköznapjait éli St. Louis-ban – már amennyire normális hétköznapokat élhet egy hivatásos vámpírhóhér és szövetségi rendőrbíró – amikor egy vámpír a múltból bejelentkezik. Minden Sötétségek Anyját elméletileg elpusztította egy robbantásos merénylet. Ugyanakkor hogyan lehetséges elpusztítani egy vámpírt, aki megteremtette magukat a vámpírokat? Meg lehet ölni egy istent? Eddig nem sikerült, és most ez az isten, pontosabban istennő, úgy érzi, eljött a nap, hogy végre hatalmába kerítse Anitát és Amerika összes vámpírját.

Minden Sötétségek Anyjának tetteit az vezeti, hogy szentül hiszi: Jean-Claude, Anita és a vérfarkas Richard Zeeman triumvirátusa elegendő hatalmat ruházhatna rá, hogy ismét testet ölthessen, és megvethesse lábát az Új Világban. Csakhogy a test, amire a fogát feni, már foglalt.


Borító: 4
Sorozat: Anita Blake # 17
Eredeti cím: Bullet
Kedvenc karakter: Viktor, Anita, Claudia
Oldalszám: 496
Kiadó: Agave
Kiadás: 2013.06.03




Végre elértem ideáig. Mióta úgy döntöttem, hogy ideje folytatnom a sorozatot, erre a pillanatra vártam. Na nem azért, mert annyira vártam a kötetet. Hanem azért, mert végre kezdem beérni magam, és végre egy olyan kötet került a kezembe, amit még nem olvastam.

Hamilton marketingesei tudnak valamit. Mert hiába, a fülszöveg igazi akciót ígér, ez a könyvben már nagyon nem valósul meg.

Már az első oldalak után kezdtem kétségbe esni. Anitáék ellátogatnak a néhai Robert gyermekének táncelőadására, ahol Jason, Nathaniel, és Stephen is besegít. Nem lett volna ezzel bajom, ha Hamilton nem ismételné el azt, amit már amúgy is tudunk. Az összes szeretőt ismételten bemutatta, méghozzá bő 20 oldalon keresztül.
Nem győzöm ismételni. Így, a a 20. rész tájékán nem hinném, hogy szükség lenne arra, hogy megtudjuk, ki milyen dögös, és szexi.

Amint elolvastam a könyvet, egyből az jutott eszembe, hogy Hamilton-nak van-e szerkesztője. Mivel hogy a történet szempontjából elég rosszul lettek adagolva a dolgok. A könyveknél a végkifejletnek kéne a legütősebbnek lennie. Itt ez egyáltalán nem kaptam meg. Untam. Úgy ahogy volt.

Ha egy szóval kéne jellemeznek a könyvet, akkor azt mondanám: Orgia.
Hamilton eddig is kacérkodott az efféle dolgokkal, de itt aztán volt nemulass. Mindegy már az is, hogy ki melyen neművel szexel. A lényeg, hogy legyen.

Nem mondom azt, hogy sok volt benne a szex. Inkább azt, hogy nagyon el lett nyújtva.
Ami a legjobban meglepett - és gondolom nem csak engem - az Asher és Richard személyiségében bekövetkezett változás. Kérdem én, mi ez?
Asher eddig a kedvenceim között volt, de amit itt művelt. Mi volt ez a hiszti roham?
És Richard? Teljes döbbenet. Hiába, Richard ellen sokan ágalnak - köztük én is - de úgy hiszem, ebben a sorozatban ő a lelkiismeret. Ő szólal fel olyan dolgok ellen, amiért az olvasók is. Igaz, túlzásba viszi, de éppen ez a dolga. Itt viszont egy olyan Richard bukkant fel, akire régóta vártunk. Aki teszi amit tenni kell.
Nem tudom eldönteni, hogy melyik a furcsább.

Ami nyilvánvaló, hogy Hamilton nem számolt azzal, hogy ilyen sok karaktert kell mozgatnia. Kötetenként minimum  öt új szereplőt behoz, akiket utána el is lehet felejteni, hiába tűnnek központi szereplőnek. Egyértelmű hogy Micah és Nathaniel a befutó nála, mivel szinte az összes kötetben szerepelnek.
Ennek ellenére örülök annak,hogy a régóta nem látott szereplők is felbukkantak. Stephen-ről már tíz kötet óta nem hallottunk, csakúgy mint a testvéréről, Gregory-ról. Byron csak említés szinten szerepelt, pedig nekem nagy kedvencem. És a las vegas-i Viktor is felbukkant. Valamiért nagyon kedvelem a pasast.

De vissza a történethez, mert nagyon elkalandoztam.
Mivel Ká Anyu sírhelyét felrobbantották, mindenki úgy gondolta, hogy vége, eltűnt. Viszont amikor bejelentkezik, kiderül, hogy korán sincs vége a dolgoknak. Beférkőzött a Tanács tagjainak testébe, és onnan akar irányítani. És ha ez még nem lenne elég, a belső viszályok is a tetőpontjához érkeztek.

Hamilton nagyon sok mindent akart bepréselni ebbe a könyvbe. Ká Anyu, Belle és Padma támadása, a Harlekin mozgolódása, az oroszlánok belviszálya, és persze a tigrisek. A szokásos bérgyilkosság is előkerült. Ehhez jönnek még a  hiszik és a szex.
Ennek ellenére nem lett tömény a könyv. Ellenkezőleg. Olyan, mint egy ementáli sajt. Lyukas, mivel csak kapargattuk a dolgokat. Innen egy kis infó, meg onnan is. Viszont a végére nem értünk.

Mint említettem, ebben a kötetben Hamilton az orgiákra tette le a vokság. Anita több férfival volt egyszerre, sőt, a férfi-férfi párostól sem riadt meg. És erre többször került sor.
Arra is, hogy eközben megy a társalgás. Ilyenkor mindig magam elé képzelem a jelenetet, és elfog a nevetés. Vajon állva diskurálnak?

A fő problémaforrás Haven, alis Sütiszörny volt. Ez volt a kötet csúcspontja.
A Harlekin felbukkanása is adott volna egy plusz löketet a könyvnek, de erre nem került sor.
Viszont itt éreztem, hogy látom, hogy merre is akarja vinni Hamilton a sorozatot. Felmerült egy amerikai Tanács gondolata is. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz belőle.

Természetesen nem telhet el úgy egy kötet, hogy új szerető ne csatlakozzon. Sátán, Irigység, Jade és Cynric személyében újabb tigrisekkel bővült a nagy család, A dolog pikantériája, hogy négyből kettő nő. Úgy tűnik, Anita most már biszexre váltott.
És ha már Anitánál tartok. Nem volt felesleges hiszti, tette amit kellett. Nem tudtam elítélni. Viszont az összezuhanása nekem nem tűnt hitelesnek.És az sem, hogy eddig mindig hangoztatta, hogy a pasijainak ő lehet a egyetlen. Itt viszont nem egyszer voltak a srácok másokkal. Sőt, Jean-Claude Irigységgel múlatta az idejét...
Annak ellenére, hogy a Végzetes flört az egyik legrosszabb olvasmányom volt, örülök hogy elolvastam. Így legalább nem pislogtam értetlenül Nicky felbukkanásán.

A végkifejlet nagyon langyosra, és gyorsra sikeredett, amin már meg sem lepődöm. Azon már igen, hogy a történet szempontjából igen fontos események ( Padma levadászása) egy mondatban le lettek tudva.

Nem a legrosszabb Blake kötet, viszont az, hogy ilyen sok fontos eseményt akart Hamilton beletuszkolni egy könyvbe, és nem sikerült neki, némiképp csökkentette a könyv élvezhetőségét.



2015. 09. 15.

Laurell K. Hamilton - Végzetes flört

Fülszöveg:

Amikor Anita Blake, a dögös vámpírvadász találkozik megbízójával, Tony Benningtonnal, még tele van együttérzéssel. Ugyanis a férfinak nemrég halt meg a felesége, és Anita feladata az lenne, hogy a nőt reanimálja. Vagyis felélessze halottaiból.

Anita tud néhány dolgot életről és halálról, és tisztában van azzal is, mit jelent szeretni valakit. De azt is tudja, hogy amit ő nekromantaként fel tud ajánlani Tony Benningtonnak, az nem egészen az, amire a férfi vágyik. Mert az a teremtmény, akit Anita képes előhívni a néhai Mrs. Bennington sírjából, az nem a csodálatos Mrs. Bennington lesz. Sőt. Nagyon nagyon messze lesz a csodálatostól.

Borító: 4,5
Sorozat: Anita Blake # 16,5
Eredeti cím: Flirt
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 176
Kiadó: Agave
Kiadás: 2012




Miután úgy döntöttem, hogy folytatom a sorozatot, nem akartam kihagyni még egy novellát sem. A novelláktól amúgy sem vár sokat az ember. Amolyan töltelékrész. Ebben a novellában viszont Anita nem csak hogy egy új szeretőre tett szert, de meglátásom szerint ki is fordult magából.

Az eddigi kötetet közül ez a leggyengébb és legrosszabb rész. Általában csak bosszankodom azon amikor unalmas lesz a történet. Ritkán - szinte soha - nem fordul velem elő az, hogy fortyogok a dühtől. Nos, ennek a kötetnek még ezt is sikerült elérnie.

Maga a történet egyszerű. Anitát megpróbálják felbérelni, hogy keltsen életre egy zombit. Ezzel nem is lenne gond, ha a megrendelő elfogadná azt a tényt, hogy a zombi nem lesz soha már ember. Mivel a megrendelő nem fogad el nemleges választ, elraboltatja Anitát pár véroroszlánnal. Anita megszökhetne, viszont a megrendelő előrelátó volt. Az összes fontos szeretőjét figyelteti, és lelövettetheti. Így Anita kénytelen elvállalni a munkát. Csakhogy emberáldozatról szó sem volt, pedig a megrendelő még ezzel is tetézi a bűneit...

Érdekesnek hangzik. Jól indul a történet is. Anita végre azt csinálja, amit kell. És mégis... Életem egyik legdühítőbb olvasmánya lett.

Mivel már jócskán benne járunk a sorozatban nem tartok igényt arra, hogy minden kötetben Anita nyálcsorgatva elemezze és mutassa be a szeretői kinézetét. Álmomból felkeltve tudom hogy Nathaniel-nek bokáig (!) érő haja van, Micah macskaszeme azért olyan amilyen, mert sokáig volt leopárd alakjában, és Jason álmodozó kék szeme is többet lát, mint amennyit mutat.
Szóval köszönöm, nincs szükségem ismétlésre.

A novellának ezen a pontján már untam az egészet. Pedig még csak az elején jártunk. Az is tény, hogy se Micah, se Nathaniel nem a szívem csücske.

A könyv felében a szereplők unalomból flörtölgetnek, ölelkeznek és még sorolhatnám.
Hamilton-nak mindig sikerül meglepnie. Azt gondoltam hogy a Haláltánc-tól lejjebb nincs. De van.

A novellát elolvasva olyan érzésem támadt, mintha Hamilton sem tudná, hogy mit is írjon. Emberáldozat és elrablás? Hol is olvastam hasonlót? Ó, igen. A Nevető Holttestben. De míg ott a könyv erre volt kihegyezve, itt Anita lerendezte úgy, hogy sikerült megdöbbentenie, és elborzasztania.

Mivel a sorozatot Anita szemén követjük nyomon, és tudjuk és valamennyire megértjük a brutálisabb tetteit is. Viszont itt hiába tudtam mire gondol, mégsem tudtam megérteni.
Már az alaptörténet több sebből vérzik. A szeretői ne tudnák és szagolnák ki, ha valaki célba veszi őket?

Érdekes lehetett volna a zombikeltés, és az oroszlán szál is. Viszont Anita itt mutatta meg, hogy mások miért is nevezik őt is szörnyetegnek. Hideg és logikus volt, és nem riadt vissza attól, hogy legújabb szeretőjétől elvegye a szabad akaratát. Anita mindig is a szabad akarat mellett kampányolt, erre tessék. Nicky amúgy is segített volna neki, szóval ezt teljesen feleslegesnek éreztem.
És ha már Nicky-nél tartok. Nevezhetném inkább Asher 2.0-nak. Szőke haj, kék szem, és testi fogyatékosság. Ez aztán az új ötlet!

A végkifejlet ütős lehetett volna, ha ezek az események nem árnyékolják be. Olvastunk már hasonlót, szóval annyira nem sikerült levennie a lábamról.
Ami viszont teljesen kiverte a maradék biztosítékomat, az Nathaniel utolsó megjegyzése.


" – Direkt csináltam, Jason. Szántszándékkal vettem el tőle mindent.
– Tetted, amit tenned kellett, hogy visszatérhess hozzánk – bólintott rá Micah.
– Úgyis olyan régóta szeretnék már kiskutyát – szólalt meg vidáman Nathaniel. – És őt aztán tényleg úgy találtuk.


Kutyához hasonlítani egy szabad akaratát elvesztő embert? Nathaniel eddig sem volt a kedvencem, de most már biztos, hogy nagyon nem kedvelem.
Mondanám hogy kár volt elolvasni, de Nicky miatt megérte. De csak azért, hogy a folytatásban ne érjen váratlanul ha felbukkan.
Életem egyik legrosszabb olvasmánya volt, köszönöm többet nem olvasom el.



2015. 06. 10.

Laurell K. Hamilton - Fogat fogért

Fülszöveg:

Anita Blake-nek St. Louis-ból ezúttal az egészen távoli, 2600 kilométerre fekvő Las Vegasba kell repülnie szeretett vámpírjai és vérállatai mellől, hogy eleget tegyen egy meghívásnak. A szívélyes meghívó postán érkezett egy levágott fej képében, feladója a sorozatgyilkos vámpír: Vittorio.
Melyik nő tudna ellenállni ilyen ajándéknak, pláne, ha szövetségi rendőrbíró? Anita nem is habozik, bár gyomra eléggé émelyeg a repülőúton, három kollégájával a Bűnös Város táncosait és rendőreit tizedelő vérszívó nyomába ered. Az ő nyomában viszont ott liheg Minden Sötétségek Anyja, valamint Belle Morte, vámpírerejének origója.



Borító: 4
Sorozat: Anita Blake # 16
Eredeti cím: Skin Trade
Kedvenc karakter: Anita, Olaf, Viktor, Igazság
Oldalszám: 558
Kiadó: Agave
Kiadás: 2011



Újraolvasás.
Majd' négy éve olvastam utoljára ezt a kötetet. És ezután évekig nem is nagyon vonzott Anita világa. Nem tudatos döntés volt, de örülök, hogy végre sikerült magamat is beérnem.

Emlékszem, hogy mennyire odáig voltam, hogy hosszú idő után végre egy olyan Anita regény, ami szinte a kezdetekre emlékeztet. Nyomozás, gyilkosság, brutális elhalálozások...Soroljam még?

Anitát a munkahelyén - milyen ritka hogy benn van - egy csomaggal lepik meg. A csomag tartalma pedig egy levágott fej, amit Vittorio küldött neki.
Anita nem rest, és egyből csomagol hogy Las Vegas-ba utazzon. Nincs egyedül. Edward, Olaf és Bernardo is elkíséri.

A csapat utoljára az Obszidián Pillangó c. kötetben állt össze először, és mit ne mondjak. Jó kis csapatot alkottak attól függetlenül, hogy egyikük sem éppen makulátlan múlttal rendelkezik.

Mivel a sorozatban annyi mindenki bukkan fel, ezen a szinten már szinte kötelező egy kis magánlistát is vezetni, hogy legalább az ember lánya tisztában legyen azzal, hogy ki kicsoda.
Vittorio egyébként a Lidérces Álmokban bukkant fel, mint fő gonosz, de sikeres meglépett. Most úgy döntött, hogy neki Anita kell, méghozzá azért, hogy a halandó szolgája legyen.

Las Vegas-ban szinte ugyanazok a gyilkosságok történnek mint St. Louis-ban, ezért nem is kérdés, hogy ki az elkövető. Az már más, hogy miként találják meg ezt az őrült vámpírt.
A Lidérces Álmokban túl sok minden nem derült ki Vittorio-ról. Csak annyi, hogy pár száz éves. Nos Hamilton megint bakizott, mert itt szinte az orrunkra kötötte, hogy egy idős Mariee Noir-rel, aki Minden Vámpírok Anyja.  Olyan nevekkel illeti Hamilton Vittorio-t, mint a Tigrisek Anyja, A Nap Apja...

A könyv cselekménye maximum 2 napot ölel fel. És ahogy halad a könyv, egyre távolodunk a gyilkosságoktól, és merülünk alá ismét a vámpír/alakváltó politikába.
Már megszoktam, hogy mióta Sötét Anya a képbe került a fő alakváltók a tigrisek. Itt sem volt ez másképp.
Mivel Anitába jó pár tigris befészkelte magát, azok természetesen társat is szeretnének maguknak. Hiába, Anita végre kezdi belátni hogy jó volna ha több szeretője nem lenne, sőt, úgy érzi már így is sokan vannak, és jó lenne ezt a számot csökkenteni. A képességei és Sötét Anya váltva Vittorio-val másképp szeretnék. Ismét origába torkollik egy metafizikai csata, bár azt megelőzte egy érdekes társalgás...

De nagyon eltértem a lényegtől. Edward-ot mindig is kedveltem, örülök hogy ismét felbukkant. De számomra a fő kedvenc ebben a kötetben Olaf volt. Tudom hogy beteges egy szociopata sorozatgyilkost kedvelni, de Olaf... A beszólásai és a gondolat hogy tesz azért hogy Anitával randizzon, nem egy vicces pillanatot eredményezett.
Imádtam ahogy Anita reagál rá, és ahogy Olaf ezt kezelte.

Mivel a társáság távol volt St. Louis-tól, most szerencsére a háremet is otthon felejtette Anita.
Jean-Cloude persze képviseltette magát, viszont üdítő változatosság volt, hogy ő is ki tud borulni.

Ha kivesszük az alakváltó politikát a regényből, akkor kapunk egy véres és mocskos, de egyben egyszerűen megoldható gyilkosságot.
Nem bántam viszont, hogy más vizekre is eveztünk.
Sok új és régi karakter is felbukkant, és máris vannak kedvenceim.

Domino eleinte nem igazán érdekelt, de mivel Anita hazavitte...Persze az ágyjelenetnek köszönhetően egy kicsit megismerhettük őt is.
Crispin is tiszteletét tette, és ő is St.Louis-ba deportál.
Viktor, aki Las Vegas Város Urának - Max - és feleségének - Bibiana,aki Tigriskirálynő - gyermeke, első pillanattól fogva szimpatikus, és kedvenc lett.
Remélem, hogy többször fel fog még bukkanni.

Nagyon meglepő, de a könyv 3/4-ig szinte nem is szexelt Anita. Ez azért is furcsa, mert a statisztikákat nézve már az első pár fejezetben aktusra kerül a kor. De ezt persze Hamilton orvosolta furábbnál furább dolgokkal.
Jean-Claude pár vámpírt és vérállatot küldd Vegas-ba. Igazság és Gonosz hamar révbe érnek. Későbbiekben Domino-nak is sikerül.
Requiem amikor pár kötettel ezelőtt felbukkant, nagyon szimpatikus volt. De később amikor szinte minden felbukkanásával hozta magával a hisztit is, akkor azt mondtam, hogy köszönöm belőle ennyi elég.
Itt viszont Requiem nem volt sok, sőt, közölte hogy el akarja hagyni St.Louis-t. Nem mondom, sajnálnám ha így lenne.
Anitának már volt része egyszer orgiában, és Hamilton-nak ez nagyon bejöhetett, mivel most is kaptunk egyet. Viktor/Domino/Crispin/Hunter/Cynric személyekben.
Ez már azért is verte ki Anita nem létező biztosítékát, mivel Cynric mindössze 16 éves...

Nagyon tetszett, hogy Sötét Anya ennyit szerepelt, és egyre többet tudhattunk meg róla. Mivel a kötet végén felrobbantja valaki a helyet, ahol a teste pihen, így kíváncsi leszek, hogy hogyan tovább. Érdekesnek találtam, hogy ő is volt valaha halandó, és csakúgy mint Anita, nekromanta és vérállat volt egyszerre.
Hogy ezt Hamilton hogyan gondolta azt nem tudom, de nem is próbálok rájönni.

Mint említettem, Vittorio vénségesebb volt annál, mint aminek anno Hamilton leírta. Kérdés, hogy ha ez a kettő ilyen vén, és az elsők egyike, akkor Oliver - Kárhozottak Cirkusza - hogyan is teremtődött, mivel ő 1 millió éves volt, és Hamilton nem győzte hangsúlyozni, hogy ő a homo sapiens előtti faj...

A végkifejlet, ahogyan az Hamilton-tól várható, intenzív és gyors. Túl gyors.
Vittorio-t a tigrisek hamar elintézték, persze előtte Vittorio nem győzte gyötörni Anitát azzal hogy ha nem tesz meg valamit, a túszai bánják.Ennek köszönhető, hogy Anita orálisan kielégítette Rick-et, az egyik tigrist....
Nos igen, Hamilton nem aprózza el, és fő a változatosság.

Kicsit - nagyon - hiányoltam egy jó hosszú utószót, ahol Edward és a többiek, főleg Olaf elköszönnek, és Max is köszönetet mondd. És persze, hogy mi lesz Requiem-vel.

De mindegy is. Ez a kötet visszahozta a régi Anita Blake-et, kicsit megspékelve az újjal. De ez így még elfogadható.
A kötet szinte az egyik legjobb a sorozatban, kár is volna tagadni. Remélem, Hamilton megmarad ezen a szinten. És mivel anno eddig olvastam a sorozatot, fogalmam sincs, hogy mik fognak még történni. Szerencse, hogy már az eddig kiadott kötetek a polcomon várakoznak...



2014. 09. 16.

Laurell K. Hamilton - Lidérces Álmok

Fülszöveg:
St. Louis-ban sorra halnak meg a sztriptíztáncosnők, a bizonyítékok pedig nem egy, hanem hét sorozatgyilkos felé mutatnak, egészen pontosan hét vámpír felé, akik élén egy renegát vámpírúr áll. Anitát is bevonják a nyomozásba, és neki is lát a tettesek kézrekerítésének, ám egyre inkább úgy tűnik, hogy egyedül nem fog boldogulni. Könnyen lehet, hogy Jean-Claude, a város vámpírura és a vérleopárd Micah mellett még keserű exszeretője, Richard segítségét is igénybe kell vennie. Anita nyomozását állandó gyanakvás kíséri, ráadásul közben meg kell küzdenie erőteljes, pusztító vágyaival, valamint vámpírokkal, vérfarkasokkal és alakváltókkal, aminek eredményeként a vámpírvadász új és eleddig saját maga előtt is ismeretlen magasságokat és mélységeket fedez fel.


Régi értékelés: 3,5
Borító: 4,5
Sorozat: Anita Blake # 12
Eredeti cím: Incubus Dreams
Kedvenc karakter: Anita, Damian
Oldalszám: 762
Kiadó: Agave
Kiadás: 2007


Újraolvasás.

Nem is kell mondanom, hogy imádom ezt a világot. Többször újraolvastam már a sorozatot - nagyjából a Haláltáncig - de még most is annyira elvarázsol a világ és a szereplők, mint első olvasásra.
A fülszöveg teljes becsapás, mert az olvasó egyből arra asszociál, hogy kap egy lendületes jó krimit fantasy-val megfűszerezve. Viszont akik olvassák a sorozatot, azok nem igazán dőlnek be ennek, mert látjuk, hogy merre folyik a sorozat.

Már az előző kötetekben felütötte a fejét az erotikus szál, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. Na és Anita háreme is.
Nekem velük nincs bajom, hiszen kedvelem őket. Mármint a karaktereket. De be kell látnom, hiába a jó karakter, ez a könyv akkor is túl hosszú volt. Nem szoktam ilyet mondai, de az Anita Blake sorozat kivétel. A Leláncolt Nárciszusz is dupla kötet, és az is nagyon el lett húzva. Csakúgy mint ez is.

Adott egy izgalmas alapötlet, de Hamilton nem találta el az arányokat. Az egész kötet másról sem szólt mint Anitáról és a háreméről. És a hisztikről, és a metafizikáról.
Egyszóval. Nem vágtam hanyatt magam a könyvtől.
Nagyon sok felesleges időhúzás van, aminek túl sok értelme nincs. Több oldal, sőt, fejezet ment el arra, hogy szinte ugyan arról vitáztak a felek.
Anita ismét bebizonyította hogy kezd nagyon szupernő lenni, akinek a hatalma folyamatosan fejlődik. És érzelmi szempontból is változásokon esett át.
Eddig megvoltak a maga elvei. Ahogy haladt a sorozat, azok szépen lassan a kukában kötöttek ki. Ebben a kötetben eljutott arra a szintre, hogy szinte már elvei sincsenek. Nagyon gyakorlatias, de elvei már nem nagyon vannak.
Olvasás közben jegyzetelgettem, hogy Anita kivel fekszik össze, és miért. Nem mondom, szép hosszú listám lett.

Először is, amit nem értek. Mi szükség volt egy újabb triumvirátusra. Semmi, de semmi értelme nincs. Damian-t mindig is kedveltem, de szerencsétlennel jól elbánik a sors. Na meg Anita. Mindig elfelejtkezik róla, és mire eszébe jut, szerencsétlen vámpír haldoklik. Viszont ő is igényt nyújtott be Anitára. Hurrá. Szeretem Damian-t. És nem akarom, hogy ő is a háremhez tartozzon. Viszont sikerült ismét megőrülnie, és lefektetnie Anitát.
Nathaniel-el mindig is úgy voltam, hogy édes pofa, kedvelem. De ami hisztit ebben a kötetben lenyomott... Nagyon elegem volt már belőle. Nagyon nem tetszett, hogy hová fejlődik. Oké, legyen magabiztos, de a hiszit azt hagyjuk. Végül azonban a sok nyavalygás is meghozta a gyümölcsét. Kétszer is megfektette Anitát.  És egyszer bundás alakban, Jason-nel együtt. Ezen a ponton cseppet kiakadtam. Ez szinte már animal sex, és köszönjük, abból nem kérünk.
Richard és Jean-Claude is együtt volt Anitával, és a triumvirátusukat is sikerült megszilárdítani. És végre úgy tűnik, hogy Richard is kezd józanul gondolkodni. Viszont kellett pár fejezet, mire beadta a derekát. Sokan nem kedvelik Richard-ot, én viszont még igen. Értem hogy miért akad ki, ha már Anita erre sem hajlandó. Viszont kezdek én is úgy állni hozzá, mint a többiek. Megszoksz, vagy megszöksz. Nincs szükség felesleges drámára.
És ha ez még nem lenne elég, az új jövevényeknek is sikerült Anita szoknyája alá nyúlniuk. Byron-t hamar megkedveltem, tetszik a stílusa. Remélem hogy többet is fog szerepelni a következő részekben. Requiem is érdekes figura, és neki is összejött a dolog.
Valamint ne feledkezzünk meg Micah-ról sem. Lényegében, Anita ebben a kötetben belehúzott, és jó pár pasival sikerült lefeküdnie. Hol hármasban, és hol gyakorlatiasság és túlélés szempontjából.
Igazság szerint nem lenne ezzel túl nagy bajom, ha pörgött volna a cselekmény. De nem így történt. Mert egy helyben toporogtunk, nem haladtunk sehová. Ha mégis, akkor megint egy érzelmi vagy metafizikai viharba keveredtünk ismét, és az egész kezdődött elölről.

Ha őszinte akarok lenni, akkor jóformán nem is emlékszem, hogy mi történt a könyvben. Oké, több táncoslányt meggyilkoltak, és Anita utánuk nyomoz. Viszont csigalassúsággal, és ez az élvezhetőség hatására ment. A végkifejlet is inkább untatott, mint érdekelt volna. Annyi azonban az érdekesség, hogy végül a fő gonosznak sikerült meglépnie.

Anita ereje is kezd stabilizálódni, főleg az ardeur. Ennek annyi a hátránya, hogy nem jelentkezik be amikor akar, hanem Anita dönt, hogy mikor táplálja. A hátulütője a dolognak, hogy Anita viszont elfeledkezik erről, és ezzel a halál szélére sodorja nemcsak magát, hanem az új triumvirátusa tagjait is.
Még most sem értem, hogy miért kellett ez az új triumvirátus. Annyira nincs értelme. Azzal már megbékéltem hogy mivel Jean-Claude Belle Morte vérvonalából való, neki az erotika és a testiség a hatalma forrása. Ezért ilyen erotikusak a könyvek. Azt viszont a mai napig nem bírom benyelni, hogy Jean-Claude még most sem mutatott fel semmit. Édes pofa, manipulatív és jó stratéga, de ennyi nekem nem elég. Anita, és a többiek oldják meg az aktuális problémákat. Jean-Claude önmagában semmire sem képes az eddigiek alapján, hiszen mindig Anita segítségére szorult.
Igazság és Gonosz is nagyon érdekes karakterek, kíváncsi vagyok, hogy Hamilton mit tervez felük.

Rengeteg sebből vérzik a történet, és még kismillió dolgot fel tudnék hozni, ami nem nyerte el a tetszésemet. (Főleg, hogy Asher fel sem bukkant.) De nem teszem. Mert hiába, nem nagyon tetszik hogy mi lett Anitából, mégis értem hogy miért volt erre szükség. Valamint imádom a szereplőket és az egész világkidolgozást.


2014. 09. 01.

Laurell K. Hamilton - Égkék Bűnök

Fülszöveg:
Hogy változik a világ. Anita Blake egykoron minden vámpír esküdt ellensége volt, most azonban társa Jean-Claude-nak, a vámpírúrnak és Micah-nak, az alakváltó leopárdnak. A szerelmi élete azonban nem áll meg itt. Nem is állhat. Anitát ugyanis – aki már korántsem annyira emberi, mint régen – egyszerre emészti a vámpírok vágya és a vérleopárdok éhsége. A vágyakat pedig ki kell elégíteni. Újra és újra.

Most viszont Jean-Claude-nak van szüksége rá. Legősibb leszármazottja elküldte gonosz és hatalmas követét St. Louis-ba, így Jean-Claude-nak és a klánjának védekeznie kell. Anita nem tudja, hogyan viszonyuljon a betolakodóhoz, ám hamarosan olyan próbákat kell kiállnia, amilyenekről nem is álmodott. Szenvedélye minden sötét erejére szüksége van ahhoz, hogy megmentse azokat, akiket szeret.




Régi értékelés: 4
Borító: 4,5
Sorozat: Anita Blake # 11
Eredeti cím:Cerulean Sins
Kedvenc karakter: Asher, Damian, Anita
Oldalszám: 486
Kiadó:Agave
Kiadás: 2007

Újraolvasás.

Mivel ismételten fellángolt az Anita Blake mániám, elég gyakran fogtok találkozni ezekkel az értékelésekkel.
Ahogy befejeztem az előző részt, szinte azonnal kezdtem el olvasni a folytatást. Az újdonsült mániámnak hála szinte falom az AB köteteket, és újra belemerülök ebbe a fantasztikus világba.
Az előző rész amolyan vízválasztó volt. Minden tekintetben. Kíváncsi voltam hogy mennyire tud nekem tetszeni a könyv. Oké már olvastam kétszer is, de az évekkel ezelőtt volt. Azóta változtam én is, szóval érdekelt, hogyan fogadom Anitát és az új dolgait.

A fülszöveget olvasva nagy reményeim voltak a könyvvel kapcsolatban. Hiszen úgy gondoltam, hogy végre Jean-Claude megmutat valamit az erejéből, ha már eddig nem igen tette. A vámpírpolitika gondolata is tetszett. Szóval nagyon pozitívan álltam a könyvhöz. És még pozitívabb lettem, amikor az első oldalon kiderül, hogy Anita éppen a munkahelyén van, és még zombit is idézett. Ujjongni akartam, hiszen ezt szeretem Anitában.
De ahogy haladt a könyv, úgy kezdett megkopni a varázsa is. Azt vettem észre, hogy kezdem unni amit olvasok. Vagy éppenséggel azt, amit az előző részben is. Hogy hiába telik el több oldal, nem haladunk semerre.
A könyv vastagabb a szokásosnál, több szálon is fut a cselekmény, de nem kötött le. Sőt, nemrég olvastam, de már az elejére sem emlékszem tisztán.
Szóval adott nekünk egy nagyon jó alapanyag, de Hamilton nem igazán tudott mit kezdeni vele. Pedig ha az arányokat megtartotta volna...!

Mint említettem, több szálon fut a cselekmény. Adott nekünk ez a bizonyos Belle Morte és követe szál. Itt van nekünk a zombikeltés, Anita magánélete és a képességeinek újabb okosságai, valamint egy igen érdekes gyilkossági nyomozás. Csak sajnos Hamilton eléggé összecsapta. Szó se róla, tetszett a könyv, de valami nem klappol.
Azt gondoltam, hogy Maudette és a csapata érkezésével kapunk egy nagy jó történetet, ahol Jean-Claude és követői minden erejükkel küzdenek. Ehelyett szinte semmi ilyesmit nem kaptam, csak vámpírpolitikát, de azt is a gyenge fajtából. Nem éreztem azt a tehetetlenséget mint anno az Égő Áldozatoknál, amikor a Vámpírtanács szinte földbe döngölte Anitáékat.
Maudette és a többi küldött hozta a szokásos rideg és gonosz vámpírt, de nekem mégsem voltak olyan ütősek.Még úgy sem, hogy Belle Morte felbukkant, igaz nem teljes valójában. Oké ő hozta azt, amit vártam tőle, de mégis.

A zombikeltés a könyv elejével el is lett felejtve, inkább a könyv végén volt jelentősége.
Viszont a nyomozás nagyon jó lehetett volna. Így is tetszett, ütős és véres volt, a végkifejlete még annál is jobb. Viszont úgy éreztem, hogy Hamilton elsiette. A könyv közepe-vége tájékén hozakodott elő vele, így nem igazán tudott kiteljesedni. Igen, megszoktuk Hamiltontól hogy több szálon fut a cselekmény, és eleinte semminek nincs értelme, csak a végén érnek össze a szálak. Ez itt is érvényes, viszont elég erőltetettnek hatott az egész.

Na és Anita? Kötetről kötetre változik, szokja a helyzetét. Na és persze a képességeit, és szeretőit. Ez a kötet abban volt "vízválasztó", hogy Anitának lassan döntenie kell. Szörnyek vagy emberek. Hiszen egyre jobban beilleszkedik a természetfeletti világába, de ezt a rendőr munkatársai nem nézik jó szemmel. Dolph teljesen megváltozott, és kikelt magából. Viszont Zebrowski hozta a szokásos formáját.
Anitát viszont... Nem tudom. Megértem de mégsem. Ismét előtérbe került a szerelmi élete, és hogy mit kezd ezzel. A régi, esetleg új szeretői is szinte hisztiznek, ő meg már nem tud ezzel mit kezdeni.
Richard-al se veled, se nélküled kapcsolata már egy ideje tart. Ebben a kötetben inkább "se veled".
Eddig kedveltem Richard-ot. A csapat naiv kiscserkésze, aki utálja önmagát, és nem tud a helyzetével mit kezdeni. Ebben a kötetben már én is belefáradtam Richard marhaságaiba. Mindig a legrosszabbkor áll a talpára, és a legbutább döntéseket hozza. Hiába mondanám hogy hátha javul a helyzete, tudom hogy nem fog.

Asher mindig is a kedvenceim közé tartozott. Szeretem a megkínzott karaktereket, és Asher modora még jobban el tud bűvölni. Csak úgy, mint Damien, de ez most nem érdekes.
Szóval Asher. Az ő helye ebben a kis világban elég kérdéses. Mestervámpír de nincs se hívóállata, se semmije. Viszont erős. (Bár ebből nem igen láttunk semmit, csakúgy mint Jean-Claude-nál)
Mivel Belle Morte a teremtője, így bármikor visszahívhatja magához. Kivéve, ha Jean-Claude vagy Anita szeretője... Kitaláljátok? Anita egy újabb szeretőre tett szert Asher személyében. És igen, hármasban nyomták. Viszont engem ez nem zavart.

Inkább az, hogy Anita döntésképtelen. Gyakorlatias, de mivel most érzelmekről van szó, döntésképtelen. És mondjuk ki. Érzelmileg szinte analfabéta. A szívét még most sem nyitotta meg senkinek teljesen. Az indokait értem, de kicsit hihetetlenek.
Szóval rengeteg oldal arra ment el, hogy Anita vacillál, kihátrál, makacskodik. De ez még nem az a kategória, ahol a hajam tépném az idegességtől. Viszont Asher amikor kikelt magából,szinte ujjongtam, hiszen Anita képébe vágta azt, amit én is gondolok, és senki sem meri kimondani:



" Mindig lesz valami kifogásod, hogy egyszerre ne kelljen mind a kettőnkkel lenned. Még az egy szem vámpírszeretődet is ki akarod forgatni vámpír önmagából, az isten áldjon meg! Hogy is lennél képes kettőnket elfogadni olyannak, amilyenek vagyunk?
[...]
Mindig találnál bennünk valamit, ami nem elég jó neked. Soha nem is lesz olyan férfi, akiben ne találnál kifogásolnivalót. Soha senki nem lehet elég tiszta, elég tökéletes. Hozzánk hajt a szükség, jó, nevezzük szerelemnek akár, de neked még ez sem elég.
[...]
Most a vámpírtrükkök a baj, holnap valami más. Valami mindig lesz. Figyeltelek Richarddal, Jean-Claude-dal és Micah-val is. Ő mindenre rábólint, amit csak kérsz tőle, ő így igazodik el érzelmeid útvesztőjében. Így maradhat melletted. Jean-Claude lemond a vágyairól és az élvezetről, amit pedig nap mint nap megkaphatna. Így maradhat melletted. Richard kipörgött az útvesztődből, mert az ő saját labirintusa épp elég volt neki. "




És ha már ennél a szálnál tartunk, akkor Jason sem maradhat ki, hiszen ő is "megvolt". Szóval Anita szépen lassan gyarapítja a szeretőinek számát. Van akit érzelmi szempontból választ, és van akit gyakorlati szempontok miatt. Jean-Claude-al is akciózik, szóval Anita megadja a módját a dolgoknak.

Anita napközben sem pihen. Ha éjszaka nem a halandó szolgát játssza, vagy éppen egyik gyilkossági helyszínre tart, akkor új ellenséget szerez magának.
Minden Vámpírok Ősanyját. Nagyon érdekes karakter, várom hogy Hamilton mit alkot vele. (Igen olvastam a Fogat fogért-ig, de ki emlékszik mindenre?)

Ahogy már megszokhattuk, a végkifejlet - mindegyik - el lett kapkodva. Jean-Claude kilépett Belle vérvonalából, bár a jó ég tudja hogyan, és mitől. Azt hiszem, kezdek letenni arról hogy valaha is láthatom Jean-Claude erejét.

Nem tudom hogy Hamilton véletlenül hozta elő ismét ezt a titkos kormány dolgot, akiknek Anitára fáj a foguk. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy mi lesz belőle.
Összességében Anitás, de mégsem. Valami hiányzott, viszont még mindig szeretem ezt a sorozatot, és a karaktereket.



2014. 08. 19.

Laurell K. Hamilton - Obszidián Pillangó

Fülszöveg:
„A nevem Anita Blake. Hadd mutassam be Edwardot!”

Hivatását tekintve Edward fejvadász. Mindegy, hogy milyen szörnyről van szó, neki csak az a fontos, hogy a hajsza minél hosszabb és véresebb legyen.
Edward most Új-Mexikóba viszi Anitát, hogy segítsen neki egy problémás ügy felderítésében. Valami ismeretlen és titokzatos szörnyeteg vérszomjas zombikat gyárt az áldozataiból, ez pedig nem jelent túl sok jót a helyiek számára.
Új-Mexikó kietlen, sivatagos világába csöppenve Anita hamarosan az események sűrűjében találja magát. A rejtélyes gyilkosságok, ősi Azték szertartások, vámpírok és farkasemberek között Anita már nemcsak az életéért küzd, hanem a józan eszéért is, hogy belőle ne válhasson olyan könyörtelen gyilkológép, mint Edward.



Borító: 4,5
Sorozat: Anita Blake # 9
Eredeti cím: Obsidian Butterfly
Kedvenc karakter: Edward
Oldalszám: 480
Kiadó:Agave
Kiadás: 2006


Újraolvasás.
Utoljára 5 hónappal ezelőtt olvastam Anita Blake kötetet, és meg kell mondjam, hogy hiányzott már ez a világ. Régen eddig a kötetig voltam rajongó. Most kiderül, hogy meddig bírom.

Anita az előző részben is távol volt St. Lous-tól. Igaz akkor a kis brancsát vitte magával. Most viszont egy szál magában indul el Új-Mexikó-ba, mivel Edward úgy döntött, ideje behajtani a tartozását.

Végre egy kötet, ahol Edward szinte főszereplő. Az előző részekben mindig felbukkant, de semmit sem tudtunk meg róla. Most bepillantást nyerhettünk egy kicsit az életébe, és az érzelmeibe.

Anita Új-Mexikóba érkezik, hogy segítsen Edward-nak felderítenie egy ügyet. Alig teszi be a lábát Mexikó-ba, máris egy hatalmas sokk éri. Edward-nak, bocsánat Ted-nek menyasszonya van, akinek ráadásul gyerekei is vannak.
De itt nem ér véget a döbbenet. Döbbenetes gyilkosságok történek, és a túlélők a megszokottnál is furcsábbak. Anitának szüksége van minden tapasztalatára, hogy józan maradjon, és túlélje ezt a kalandot.

Azt kaptam amit vártam a könyvtől. Nyomozás, gyilkosság méghozzá elég véres és egy kis vámpírpolitika.
A könyv elég lassan indul be, hiába van Anita Új-Mexikóban. Úgy éreztem, mintha ezek a tapasztalt "vadászok" azt se tudnák merre van a jobbra és a balra. Sötétben tapogatóznak, és ez nagyon frusztrálja őket.
Ehhez még hozzácsapódik a csapat két tagja, Berardo és Olaf. És ezzel meg is alakul a furcsa és beteg emberek kis csapata. Egyikük sem normális, főleg Olaf nem.

A helyi rendőrök nagyon ellene vannak annak, hogy Anita is részt vegyen a nyomozásban, és ennek hangot is adnak. Marks felügyelőt megtudtam volna fojtani egy kanál vízben, az biztos.

Hiába történnek újabb és újabb gyilkosságok, semmi előrelépés nem történik az ügyben. Anita érzi, hogy nagyon beletenyereltek valamibe, csak azt nem tudja, mibe.

A Város Űrnőjét is meglátogatja, hátha sikerül nyomra bukkanni, de sajnos  az is zsákutcába vezet. Ha már itt tartunk. Itzpapalotl azaz Obszidián Pillangó nekem igazán szimpatikus volt. Persze hozta a vámpíroknál megszokott kegyetlenséget, de nekem mégis nagyon szimpatikus lett. Főleg ezzel az azték vonallal együtt.

A könyvön valahogy érződik egy bizonyos fajta hangulat, ami nagyon tetszett. Egy ismeretlen erős ellenfél, az azték vonal és Anita tökössége igazán jól harmonizál, és igazán tetszett.

A végkifejlet és az aktuális fő gonosz kiléte igazán tetszett. Új fajok bukkantak fel, új mitológia. Igazán szeretem ezt ebben a sorozatban.

Hál' Istennek Anita pasijai nem mutatkoztak ebben a részben, ami nagyon jót tett  a sorozatnak.

Nagyon szerettem olvasni, élvezem hogy Anita mindig belekeveredik valamibe. Azt már kevésbé, hogy kezd szuperhős lenni, aki soha nem alszik, mégis túléli a lehetetlent is.
Vannak hibái a könyvnek, főleg az, hogy úgy éreztem hogy a könyv első felében szinte semmi sem történik. Viszont, mint említettem az azték vonal és a mitológia teljesen levett a lábamról, és még Edward-ról nem is beszéltem.


2014. 08. 13.

Julie James - A hamis partner

Fülszöveg:
A SORS KÉT ELLENSÉGET EGYMÁS KARJAIBA SODOR.

Cameron Lynde helyettes államügyész a sok ezer chicagói szállodai szoba közül pont azt az egyet választja ki, amelyiknek a szomszédságában egy házasságtörő politikus heves szerelmi hancúrozása halállal végződik. Az ügyet Jack Pallas FBI-ügynökre osztják ki, aki még mindig Cameront okolja azért, hogy három évvel korábban csaknem derékba tört a karrierje…
Még hogy Cameronnal dolgozzon együtt? A bolondját járatják vele? Ez csak valami ugratás lehet, gondolja Jack, miután a száműzetéséből ismét visszatérhetett Chicagóba. De szó sincs tréfáról – félre kell tenniük a zaklatott múltat, és az ügyre kell összpontosítaniuk. Feltéve, ha a borotvaéles szócsatáik és a köztük fellángoló forró szexuális vonzerő lehetetlenné nem teszik a közös munkát…



Borító: 4,5
Sorozat: FBI # 1
Eredeti cím: Something About You
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 342
Kiadó:Pioneer Books
Kiadás: 2012


Az írónő könyve már két egész éve terítéken van nálam, de mindig találtam valami kifogást arra, hogy elolvassam. Bár ne halogattam volna eddig.
Szeretem a modern romantikus sztorikat. Igaz, hogy túl sok újat már nem tudnak mutatni, de mégis élvezem őket olvasni.
Az írónő stílusa már az első oldalon megvett magának kilóra. Imádom az efféle stílust.
A történet igazán egyszerű. Adott Cameron, aki helyettes államügyészként dolgozik. Viszont jól kibabrált vele a sors. Pont egy olyan hotelszobát vett ki, ahol a szomszédban egy politikus éppen szexmaratont tart a szeretőjével. Nem is lenne ezzel - olyan - nagy gond. Csakhogy Cameron szem és fültanúja lesz annak, ahogy ezt a nőt meggyilkolják. Sőt, egy keveset is lát a gyilkosból, így potenciális tanúvá lép elő.

Cameron a munkájából kifolyólag szinte naponta találkozik rendőrökkel és FBI ügynökökkel. Viszont teljes sokként éri, amikor kiderül, hogy az ügyét Jack kapta. Az a Jack, akivel három évvel ezelőtt már együtt dolgozott, és akinek majdnem derékba törte a karrierjét...

Cameron és Jack között már az első pillanattól kezdve forr a levegő. Jack elég merev és hűvös, de a hideg külső mögött egy olyan férfi lakozik, akit még mindig érdekel Camaron. Bár ezt nagyszerűen tagadja.

Cameron és Jack ismét együtt dolgoznak, és versenyt futnak az idővel, mivel valaki kiszivárogtatja, hogy volt egy szemtanúja a gyilkosságnak.

A krimi szál nagyon gyenge. Már a könyv negyedénél kiderül, hogy ki volt a tettes, így az írónő nem sok mindent hagy az olvasó fantáziájára. Még a tettes gondolataiba is bepillanthattunk, így az indokra is fény derül.

Ennek ellenére igazán élveztem olvasni. Az írónő stílusa nagyon tetszik, a romantika és a humor keveredéséből egy igazán élvezetes olvasmány kerekedett.
A karakterek is nagyon el lettek találva. Cameron a munkájából kifolyólag igen eltökélt, és makacs. Független és humoros, és nem fél elmondani a véleményét. Jack eleinte elég hűvös, viszont a történet előrehaladtával ő is változik. Felszínre kerül a gondoskodó énje, amitől nem csak Cameron alél el.
A páros eleinte csak kóstolgatta egymást, de ahogy a cselekmény halad, úgy kerülnek közel egymáshoz. A kémia nagyon jól működött közöttük.

A többi karakter is elég kidolgozott, szóval erre sem lehet panasz. Cameron barátai is igazán szimpatikusak, főleg Collin. Mostanában szinte kötelező lett a romantikus történtekben, hogy a főszereplőnek legyen egy homoszexuális barátja. Viszont Collin nem egy tucatszereplő. Igazán megkedveltem. Az viszont nem tetszett, ahogy az írónő beállította a párját, Richard-ot. Vagyis inkább az, hogy az egész kötetben arra törekedett, hogy egy igencsak negatív karaktert faragjon belőle. A kötet végén viszont mintha kicserélték volna...

Cameron és Jack közötti régi konfliktus igazságára is fény derült, ami nem igazán lepett meg. Elég kiszámítható volt. Csakúgy, mint a kötet vége.
Ennek ellenére én mégis élveztem olvasni. Továbbra is figyelemmel fogom követni az írónő munkásságát, és minél hamarabb beszerzem az eddig megjelent köteteket.
A könyv egy sorozat kezdődarabja, így remélem, hogy a későbbiekben még találkozhatunk a párossal.


2014. 06. 10.

Higasino Keigo: X - A gyilkos ismeretlen

Fülszöveg:
A kamaszlányát egyedül nevelő Jaszukóhoz váratlanul betoppan erőszakos exférje. Heves vitába bonyolódnak, és a férfi végül holtan végzi. Szomszédjuk, a különc matematikus már régóta gyengéd érzelmeket táplál az asszony iránt. Felajánlja, hogy biztosítja számukra a tökéletes alibit. Az egyetlen kikötése, hogy Jaszukóék mostantól szóról-szóra kövessék az utasításait.
Mikor a tokiói rendőrség felügyelője a helyszínre érkezik, egy brutális gyilkossággal szembesül. Ám a bizonyítékok sehogyan sem állnak össze, ezért briliáns eszű fizikus barátjához fordul segítségért. Kezdetét veszi a lángelmék csatája: az egyik zseni hideg logikával igyekszik feltárni az igazságot, míg a másik heves szenvedéllyel küzd, hogy megmentse a szeretett nőt.



Borító: 4,5
Sorozat: Detective Galileo # 3
Eredeti cím: Yögisha X no kenshin
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 380
Kiadó:Libri
Kiadás: 2012.10.30

 

A japán írók könyveinek megvan a maga hangulata. Ezért is szoktam akkor olvasni őket, amikor úgy érzem, hogy itt az ideje.
Sajnos itt ez a hangulat elmaradt. Vártam, de sajnos semmit nem kaptam abból a tipikus hangulatból, ami ezeket a könyveket jellemzik. Sokszor inkább olyan volt a könyv hangulata, mint egy átlagos amerikai krimié. Semmi jellegzetesség nem volt a könyvben.

A történet szerint Yasuko (Jaszuko) egyedül neveli kamasz lányát, Misato-t. Pár éve elvált a férjétől, és azóta egy bento-t árusító boltban dolgozik eladóként. A volt férje időről időre felbukkan, és pénzt kér tőle. Vagy azt, hogy újra éljenek együtt. Egyik alkalommal, amikor a volt férje felbukkan és ismét az a szándéka hogy meggyőzze a nőt, hogy éljenek együtt, Misato-ban valami elszakad, és egy vázával jól fejbe veri a férfit. A férfi nem hal bele, ám iszonyat dühös. Rátámad a a lányra, ám Yasuko ezt nem hagyja. A kotacu zsinórjával próbálja megfojtani a férfit, ám a férfi nem hagyja magát. Misato hogy segítsen az anyjának próbálja a férfi kezét lefogni, hogy az anyja sikerrel járjon. Végül a férfit megölik. Yasuko nem tudja hogy mit tegyen. Végső elkeseredésében úgy dönt, hogy feladja magát a rendőrségen. Ekkor kopok be hozzájuk a szomszéd matematika tanár, Ishigami. A férfi úgy tűnik mindent tud, és úgy dönt, segít Yasuko-nak. Cserébe nem kér semmit, csak annyit, hogy a két nő kövesse az utasításait, és mindent tegyenek úgy, ahogy ő mondd. Akkor megússzák a gyilkosságot.
Ishigami egyből a kezébe veszi az irányítást. Kitalálja az alibit a két nőnek, eltünteti a holttestet, és felkészíti a két nőt a rendőrségre. Ishigami az egyik legjobb elme, és a logika valamint a matematika az élete. Igen ám, de arra nem számított, hogy egy másik zseni is felbukkan, hogy segítsen a rendőrségnek....

Mint említettem a könyv hangulatának köze sincs Japánhoz. Egyedül a szereplők viselkedése utalt arra, hogy hol is játszódik a történet.
A fülszöveget olvasva nekem teljesen olyan érzésem volt, mintha valami újragyártott a Death Note-ot olvasnék. Vagyis ezt hittem. De hamar rá kellett jönnöm, hogy semmi köze egymáshoz a kettőnek.
A könyv stílusát egy kicsit szoknom kellett. Sokszor olyan érzésem volt, hogy szinte gyerekesek a párbeszédek. A rendőrség tagjai majdnemhogy inkompetensek. Szinte bukdácsol az ügy, alig halad előre. Viszont a szereplők jelleme változik, ahogy a helyzet is. Nehéz eldönteni hogy ki a "hős" és ki az "áldozat".
Kezdetben ez egyszerű volt. Misato és Yasuko megölték a nő volt férjét. Ishigami segít nekik eltüntetni a bizonyítékot. Jött a rendőrség, és nyomozni kezdett a férfi ügyében.
Viszont ahogy haladt a történet a karakterek a változás útjára léptek, és már az olvasó sem tudta eldönteni, hogy kinek mi volt a szerepe. 

A fülszövegben említett "két zseni csatározása" sem olyan lett, amilyennek elképzeltem. Köszönhető ez annak, hogy valóban azt hittem hogy Yagami Light vs L párharcról olvashatok.
A zsenik sem olyan zseniálisak. Egy átlagos ember logikájával vannak megáldva. Az olvasó hamar rájön, hogy mi fog történni, bár egy két meglepetés érheti.
A könyv inkább Ishigami-ra koncentrál. Mit, és miért tesz. Mi a valódi indoka? Mi a következő lépése? Hogyan bírkózik meg a változással, ami a tervébe csúszott? Valójában miért is segít Yasuko-nak?
Erre mind sor kerül, bár inkább a könyv utolsó oldalain. A könyv elején már nyilvánvaló az indok. Ishigami szerelmes a nőbe. De ennyi elég ahhoz, hogy ennyi áldozatot hozzon miatta? Főleg úgy, hogy a nő nem is viszonozza az érzéseit.
Ishigami mindent eltervezett. Eltüntette a holtestet, és felkészült mindenre. Viszont arra nem, hogy egy régi iskolatársa is felbukkan, és elkezd nyomozni az ügyben. 
Itt kezd szétesni a sztori. Vagyis csak ezt hisszük. Ishigami olyan jól eltervezett mindent, hogy amikor azt hisszük hogy lebuknak, kiderül hogy a férfi ezt is beleszámolta a képletbe. Azt viszont nem, amit Yasuko tesz az utolsó oldalakon.

Hihetetlen, de egyik szereplő sem került hozzám közel. Egyiket sem kedveltem meg, egyiket sem utáltam meg. Vártam hogy hátha megkedvelek valakit, de ez nem sikerült. Talán Yukawa az egyetlen aki egy kis szimpátiát kicsikart belőlem, de nekem ez édes kevés.
Yasuko-val túl sok mindent nem tudtam kezdeni. Egy jellemtelen nő, aki dolgozik, és a lányát neveli. És rábízta az életét a szomszédjára, hogy az végezze el a piszkos munkát helyette. A későbbiekben persze fellázad egy kicsit. Megelégeli a helyzetét. Főként azért, mert veszélyben érzi a "szabadságát". Találkozgat egy volt férfiismerősével, de fél, nehogy Ishigami rájöjjön mert akkor ki tudja mi történne.
Misato aki véleményem szerint a valódi tettes, a lavina elindítója, szinte nem is szerepel a könyvben. Megtörténik a bűntény, és az író olyan szinten kivonja a cselekményből, hogy fel sem bukkan.
Ishigami egy másik történet. A logika az élete, és a matematikán kívül nem érdekli más. Persze Yasuko-t kivéve. Magára vállalja ezt a terhet,  bár nem kéne. Ő csatázik a két nő helyett. Ezt sem kéne tennie.
Ahogy halad a történet bepillanthatunk a gondolataiba, de így sem igazán ismerjük meg.
Sokszor az író is félrevezet. Másnak állítja be Ishigamit-t, mint ami, de a végén kiderül hogy a férfi igazán tiszta szívű, és inkább hálából segített a két nőnek. Bár a hideg logikájának köszönhetően néha olyan érzésem volt, mintha egy kialakuló pszichopata lenne.

Yukawa a maga tudós stílusával néha mosolyt csalt az arcomra. A logikája neki is inkább az átlagembereké volt mint egy zsenié, de néha igencsak meglepett. Nem értettem ezt a nagy barátságot amit Ishigami felé érez, hiszen 20 éve nem igazán látták egymást.
A könyv egyik legfontosabb "mondanivalója" hogy mire vagyunk képesek azért, aki számunkra fontos. Ishigami mit tett, hogy segítsen Yasuko-n. És Yasuko mit tett amikor megtudta, hogy a férfi igazából mit tett, hogy segítsen rajtuk.
Yasuko reakciója arra, hogy mit tett valójában Ishigami értük nem lepett meg. Bár így Ishigami áldozata felesleges volt. Igazán megértettem őt, amikor a könyv végén a haját tépve üvöltött. Ki ne tette volna ezt? Bár az alapkérdés még mindig ugyan az. Yasuko hogyan mehetett bele, hogy egy idegen - a szomszédja - segítsen neki a gyilkosság eltusolásában?

A könyv végét az író gyorsan lezárta. Túl gyorsan. Nem tudjuk meg, hogy Yasuko hogyan jutott arra a döntésre. Nem tudjuk meg, mi történt Misato-val, aki öngyilkossági kísérletet követett el. Mi vitte rá?
És végül. Mi lesz Yasuko-val, valamit Ishigami-val?
A könyv tartogat egy két meglepetést, de semmi több. Szinte csak laposakat pislogva olvastam a könyvet, mert nem igazán fogott meg sem a történet, sem a karakterek. Persze a végkifejlet tartogat pár olyan dolgot amitől az olvasó sem tudja hogy mit érezzen, de általánosságban nem kell egy eseménydús krimire számítani.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...