Anthony Ryan - A vér éneke

Fülszöveg:
Vaelin Al Sorna apja legfőbb hadúr az Egységes Királyság uralkodójának szolgálatában. Mindössze tízéves fiát magára hagyja a Hatodik Rend kolostorának vasrácsos kapujánál. A Rendben árva gyermek módjára nevelkedő és jogos örökségétől megfosztott fiú meggyűlöli apját.

A rendtestvérek Vaelint és társait kegyetlen kiképzésnek vetik alá, ahol a sikertelenség következménye sokszor a halál. Megtanulnak viszont lovakkal bánni, kardpengét kovácsolni, életben maradni a vadonban, és nem utolsósorban embert ölni. Társául egy taszító küllemű, ám annál vérszomjasabb kutya és egy meglehetősen szeszélyes természetű ló szegődik, aki hősünket tűri meg legkevésbé a hátán.

Ekkor kezd el munkálni benne a vér éneke, egyfajta különleges képesség, amely segíti és vezérli útja során.

Miután kiképzése véget ér, a hírnevet és rengeteg sebet szerzett fiú a király befolyásának hálójába kerül, Hite és lelkiismerete ellenére, képességei végső határát feszegetve. Az őrült vagy lángész Janus király által kirobbantott igazságtalan háborúban tipródva Vaelin próbál az őt övező gyűlölet ellenére minél többeket megóvni, függetlenül attól, melyik oldalon állnak. Uralkodója hódítani küldte, de számol-e a háttérben munkálkodó erőkkel és Vaelin igazi céljaival?


Borító: 5*
Sorozat: Hollóárnyék Trilógia # 1
Eredeti cím: Blood Song
Kedvenc karakter: Vaelin, Karcos
Oldalszám: 658
Kiadó: Fumax
Kiadás: 2015.04.15

Úgy tűnik, hogy ebben az évben jobbnál jobb regényekkel hoz össze a sors.
Anthony Ryan-ről lassan ódákat zengenek a fantasy rajongók. A vér éneke a legjobb debütáló fantasy-ként van feltüntetve.
Mivel mostanában kezdek nagyon rászokni a fantasy eme ágára, nagyon kíváncsi voltam, hogy mitől tekintik olyan jónak ezt a regényt.
Valahol éreztem hogy ez egy lassú folyású történet, így soká tartott, míg rávettem magam az olvasására.
Én a pörgős cselekmény és a bő párbeszédek híve vagyok. Ha nincs meg a hangulatom a lassú folyású történetekhez, akkor kár nekikezdenem.
Ezt a regényt is úgy vettem a kezembe hogy nem kapkodok, komótosan olvasom. Átgondolom a történteket, gondolkodom a szereplőkkel. Nehéz volt az elején, de amikor elkapott Ryan mesélő stílusa, nem volt megállás.
Faltam a lapokat, úgy kellett visszafognom magam a komótos olvasáshoz.

A borítót egyszerűen imádom. Megfogott a hangulata, ahogy a könyvé is.

Vaelin Al Sorna egy nagyon összetett szereplő. Megvan a mélysége. Van benne jó és rossz. Élő volt.
A könyv több részre van osztva. Mindegyik rész elején a jelenben vagyunk, ahol Vaelin elmondja a történetét Verniers-nek, a krónikásnak. Aztán visszaugrunk a múltba, ahol Vaelin feltárja az igazságot, elmeséli hogyan is lett az, aki.

A kötet elején Vaelin apja, a legfőbb hadúr a Hatodik Rendnél hagyja a fiát. Itt Vaelin kemény edzéseknek van kitéve. Két opció létezik számára. Vagy meghal, vagy túléli, és a Hit testvériség tagja lesz.
Bevallom őszintén, nekem a tanulóévek tetszettek a legjobban. Nagyon összetett világot tárt elénk az író. Kegyetlen, de reális valóságot. A Rend is éppolyan kegyetlen mint amilyennek tűnik. Mégis úgy éreztem hogy Vaelin és a társai játszva túllépnek az akadályokon, és élvezik a tanulóéveiket a sérüléseik ellenére is. Van hogy a túlélőpróbán szinte félholttá válnak, de az író ebbe is csempészett egy kis örömöt és humort.

Megkedveltem a mestereket, és a Vaelin csapatát is. Karcos egy külön színfolt, csakúgy mint Csula, akit nem lehet betörni.

Hadilábon állok a nevekkel, sokszor nem tudtam kit hová tenni.

Caenis-ben van valami, amitől úgy érzem hogy nem kedvelem. Nortah volt az egyik nagy kedvencem. Cseppet ideges lettem, amikor az író úgy döntött hogy kiírja a történetből.

A világ kidolgozott, csakúgy mint a szereplők. Akinek kegyetlennek és számítónak kellett lennie, az volt. Aki kedves és törődő, ugyan csak az volt.

Annak ellenére hogy Vaelin szemszögéből követjük nyomon az eseményeket, sokáig úgy éreztem hogy még most sem sikerült megismernem. Annak ellenére hogyan nőtt fel, kedves és törődő volt. A szó legjobb értelmében nemes. Amikor viszont kegyetlennek kellett lennie, akkor az volt. Éles váltás volt a katona és a testvér között.

Vaelin nehezen dolgozta fel hogy az édesapja magára hagyta. Azt még nehezebben, amikor kiderült hogy apjában van egy másik gyereke, és felesége.

Együtt tudtam érezni Vaelin-vel. A király is behálózta, és olyanokat kellett tennie, amiket nem akart.

És ott van még a vér éneke.

 Nagyon kíváncsi voltam hogy mit is takar ez, és nem tudom hogy mit gondoljak. Tetszik is, mert illik Vaelin-hez, de valami nagyobb volumenűre számítottam.

A könyv bő 20 évet ölel fel. Az apró fiúból férfi vált. A Hit testvére, egy ezred parancsnoka, a királyság pallosa. Kegyetlen csatákat vívott, mindezt jól átgondoltan.

Felnőtt, egyre többet megtudott a múltjáról, és az édesanyjáról is. Szerelembe esett, majd feláldozta magát a társaiért.

Nagyon hamar megtudom kedvelni a Vaelin féle karaktereket. Egy tipikus hős alkat, de mégsem. Nehéz ezt így megmagyarázni. Nagyon izgultam érte.

Az utolsó résznél alig bírtam magam visszafogni nehogy az utolsó oldalra lapozzak, és megtudjam mi lesz a végkifejlet.

A könyv nemcsak Vaelin életét követi nyomon. Ryan lassan de biztosan bemutatja a világot, és a globális problémákat.

Ami kicsit negatívan érintett, az a Reménységhez főzött vak hit. Én nem láttam benne semmit, főleg azért mert pár  mondatban le lett rendezve. Viszont ez lett az egyik fő problémaforrás.

Annak ellenére hogy nem volt kötelező a romantikus szál, én végig drukkoltam a párosnak. Nekem nagyon tetszettek együtt. Sherin igazán jólelkű és okos, habár úgy éreztem hogy rózsaszín szemüvegen át látja Vaelin-t. Nagyon remélem hogy még találkozunk vele.

A végkifejlet mint említettem igazán pörgős. A  könyv elején nagyon drámai hangsúlyt kapott a párbaj, viszont a könyv végére ezt már nem éreztem.

Az utolsó fejezet pedig igen erősre sikeredett. Karcost nagyon sajnálom, viszont az egyik legerősebb fejezetet produkálta az író.

Nagyon nehéz egy ekkora terjedelmű műről írni. Anthony Ryan bő 600 oldalon keresztül mesél, és nem engedi hogy más elterelje a figyelmed. Igaz, a negyedik rész számomra egy kicsit laposra sikeredett, de a könyv többi része kárpótolt.

Ryan tudja hogyan írjon egy olyan történetet, amit alig tud letenni az ember. Olyan karaktereket alkot, akiket hamar a szívedbe tudsz zárni. Vagy hamar megutálni. Vaelin egy igazán jó és izgalmas szereplő, és hiszem hogy még tud újdonsággal szolgálni.

 Sokat elárul, hogy amit befejeztem a könyvet egyből a Kiadó weboldalára léptem és azonnal rendelni akartam a Várúrat.

Kíváncsi vagyok hogy még mit tartogat nem csak Ryan, hanem Vaelin is. Van egy olyan érzésem, hogy hasonló vége lesz a trilógiának mint a a Széthullott Birodalomnak. Remélem hogy tévedek...