Moning-mánia

Mind a borító, mind a történet nálam a kedvencek kedvence, szóval nálam abszolút az év könyve...

Sherrilyn Kenyon

Mivel nagyon szeretem a görög mitológiát, úgy tűnt, hogy Kenyon könyveit az ég küldte, mert görögökből és mitológiából is van itt bőven....

Széthullott Birodalom

És most nektek mondom, hogy húsz évesen Császár leszek, a Birodalom ura...

Fekete Tőr Testvériség

Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és a vadászok között. A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött rá, hogy megvédi a vámpírokat a rájuk törő ellenségtől...

Nalini Singh

Eddig nem tudtam választani Nalini két sorozata közül.Melyiket szeretem jobban?Ki tudja. Most már egyértelmű a válasz...

2014. 08. 17.

Amanda Stevens - Örök Kísértés

Fülszöveg:
A fiatal és titokzatos Amelia Gray sírkő-restaurátor, aki látja a szellemeket. Az élősködő kísértetek nem tudhatják meg, hogy látja őket, hiszen akkor élete is veszélybe kerül. A lány ezért elkerüli azokat az élőket, akiknek nyomában szeretteik nyughatatlan szellemei járnak.

John Devlin detektívnek brutális gyilkosságok felderítésekor lesz szüksége Amelia segítségére, ám a férfit árnyékként követi elhunyt felesége és kislánya.

A lány hiába küzd a férfi iránt érzett vonzalmával, nem hozhatja a kísértetek tudomására, hogy látja őket, sőt látja azt is, ahogy parazitaként szívják el a férfi életerejét. Azonban hiába igyekszik tartani a távolságot, a kettejük közti vonzalom elmossa a határokat e világ s a másvilág között…



Borító: 5*
Sorozat: Sírkertek Királynője # 1
Eredeti cím: The Restorer
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 366
Kiadó: Athenaeum
Kiadás: 2013.03.01.



Nagyon régóta kívánságlistás volt nálam ez a könyv, és már bánom, hogy ilyen sokáig halogattam az olvasását. Először a borító varázsolt el, de a történet sem nagyon maradt alul.

Amelia Gray igen szokatlan foglalkozást választott magának. (Vagy az választotta ki őt?! ) Temetőrestaurátorként dolgozik. Az a feladata, hogy a régi, elfelejtett és elhanyagolt temetőket a régi állapotába állítsa vissza. Charleston fullasztó hőségében meg is kezdi az Oak Groove temető helyreállítását. Vagyis kezdené, ha nem találtak volna egy friss holttestet a temetőben...

Bevallom, hogy alábecsültem Amelia munkáját. Én is abba a tévhitben éltem, mint mások. Elég ki és lepucolni a sírokat és a temetőt, és kész is a munka. Nos nagyon tévedtem. Rengeteg kutatómunkát igényel ez a szakma. Sőt, inkább ez teszi ki az oroszlánrészét a munkának. Nagyon tetszett, hogy Amelia nem egy tucat hősnő. A munkájából és a képességéből adódóan átszövi őt a magány, de mégis okos és talpraesett. Mondhatni olyan, mint egy hétköznapi nő. Lehet hogy pont ezért szimpatizálok vele.
Gyerekkorában látott először szellemet, és az édesapja intelmeivel élni az életét. Amit eddig soha nem szegett meg.


" Soha ne vegyél tudomást a holtakról.
Soha ne tévedj messzire a megszentelt földtől.
Nagy ívben került azokat, akiket kísértenek.
Végezetül, ne kísértsd a sorsot! "


Igen ám, de felbukkan John Devlin nyomozó, aki szakértőnek kéri fel Amelia-t az ügyben. És igen. Devlin-t kísértik a holtak szellemei. A felesége, és a lánya.
Amelia élete fenekestül felfordul, amint Devlin belép az életébe. Nem elég hogy megszegi az egyik szabályát, ráadásul valaki rá vadászik és vele üzen a rendőröknek.

Nagyon érdekelt a könyv és a téma. Egy temetőrestaurátor, aki látja a szellemeket? Először azt hittem, hogy valamiféle Szellemekkel suttogó utánzatot fogok olvasni, de szerencsére erről szó sincs.
Az írónő stílusa nagyon tetszett. És a szellemeket is sokkal realistábban ábrázolta, mint azt általában szokták.
A történet elég hullámzó. A könyv feléig lassan hömpölyög, olyan információkkal elrejtve, amit csak a könyv olvasása során értünk meg. De mégsem zavaros. Viszont a könyv közepétől hirtelenjében beindulnak a dolgok, és zajlanak az események. Ezután ismét lelassít az írónő, és vissza. Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, fogalmam sem volt, hogy az írónő mit tervez, mit akar kihozni a könyvből. De éppen ez tetszett benne a legjobban. Amelia-val együtt én is csak vártam, és sodródtam az eseményekkel.

Amelia éli a biztonságos, és unalmas életét. De ahogy halad a könyv, rá kell jönnie, hogy valami megváltozott. És ennek bizony meglesznek a következményei.
Amit nem igazán értettem, az a szerelmi szál. Elég kiforratlannak és kicsit instantnak  tűnt. Amelia hogyan, és miért kezdett el ennyire vonzódni Devlin-hez? Mert erre utaló jeleket nem igazán láttam. Ő is megjegyzi, hogy hirtelen elkezdte vonzani a férfi, és ő sem érti miért. Viszont nem kaptunk semmi szenvedés, már ami a szerelmi szálat illeti. Devlin tiltott gyümölcs, és a kapcsolatuk sokáig megrekedt a plátói szinten. Amivel nincs is baj.

A könyvben sok titokra fény derül, de még több kerül elő. Ki és miért gyilkolja meg az áldozatokat, és miért pont Amelia-n keresztül üzen? Valamint a szellemek miért viselkednek másképp, mint szoktak?
A könyv olvasása során megkapjuk a válaszokat. Az írónő remekül keveri a hétköznapi és paranormális szálakat. Szinte természetesnek hat, ahogy Amelia elkezd nyomozni a képességét használva.Amint felbukkan egy kérdés, szinte véletlenszerűen talál összefüggést egy korábbi kérdésével.
Szinte nem is tudtam, hogy ki az elkövető. Természetesen megvoltak a magam gyanúsítottai, de az írónő jól átvert.
A végkifejlet nagyon tetszett. Pörgős, izgalmas, hátborzongató. A tettes indokai viszont mindent vittek. Az írónő tökéletesen beillesztette a paranormális szálat a cselekménybe.

Amelia szülei, viszont nem vettek le a lábamról. Se az apja, se az anyja nem tettek rám túl jó benyomást. Azt várná az ember, hogy mivel az apja is hasonló képességekkel bír majd segít Amelia-nak, és felvilágosítja. Ehelyett nem csinált semmit. Az édesanyja meg teljesen elzárkózott tőle, és titkolózik. Kíváncsi vagyok, hogy miről akart beszélni Amelia-val.
Amit még kiemelnék, az Próféta. (Akik olvasták a könyvet, érteni fogják.) Nagyon érdekes karakter, és ami kiderült róla...! Elismerésem az írónőnek.

Az könyvben van valami, ami azonnal rabul ejti az olvasót. A temetők, a gyilkosságok, a szellemek és a hátborzongató lények, amikről még nem tudunk...
Le sem bírtam tenni a könyvet. Köszönhető ez Amelia-nak, akit nagyon hamar sikerült megkedvelnek. És részben Devlin-nek is, aki a maga titokzatos személyével kezd elvarázsolni. De a legjobban mégis a kísértetek, a különös és furcsa dolgok fogtak meg a könyvben. Valamint a hangulat.
Nem ilyen pararomance könyvekhez vagyok szokva, viszont Amanda Stevens már félig levett a lábamról ezzel a könyvvel. Ide nekem a folytatást!


2014. 08. 13.

Julie James - A hamis partner

Fülszöveg:
A SORS KÉT ELLENSÉGET EGYMÁS KARJAIBA SODOR.

Cameron Lynde helyettes államügyész a sok ezer chicagói szállodai szoba közül pont azt az egyet választja ki, amelyiknek a szomszédságában egy házasságtörő politikus heves szerelmi hancúrozása halállal végződik. Az ügyet Jack Pallas FBI-ügynökre osztják ki, aki még mindig Cameront okolja azért, hogy három évvel korábban csaknem derékba tört a karrierje…
Még hogy Cameronnal dolgozzon együtt? A bolondját járatják vele? Ez csak valami ugratás lehet, gondolja Jack, miután a száműzetéséből ismét visszatérhetett Chicagóba. De szó sincs tréfáról – félre kell tenniük a zaklatott múltat, és az ügyre kell összpontosítaniuk. Feltéve, ha a borotvaéles szócsatáik és a köztük fellángoló forró szexuális vonzerő lehetetlenné nem teszik a közös munkát…



Borító: 4,5
Sorozat: FBI # 1
Eredeti cím: Something About You
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 342
Kiadó:Pioneer Books
Kiadás: 2012


Az írónő könyve már két egész éve terítéken van nálam, de mindig találtam valami kifogást arra, hogy elolvassam. Bár ne halogattam volna eddig.
Szeretem a modern romantikus sztorikat. Igaz, hogy túl sok újat már nem tudnak mutatni, de mégis élvezem őket olvasni.
Az írónő stílusa már az első oldalon megvett magának kilóra. Imádom az efféle stílust.
A történet igazán egyszerű. Adott Cameron, aki helyettes államügyészként dolgozik. Viszont jól kibabrált vele a sors. Pont egy olyan hotelszobát vett ki, ahol a szomszédban egy politikus éppen szexmaratont tart a szeretőjével. Nem is lenne ezzel - olyan - nagy gond. Csakhogy Cameron szem és fültanúja lesz annak, ahogy ezt a nőt meggyilkolják. Sőt, egy keveset is lát a gyilkosból, így potenciális tanúvá lép elő.

Cameron a munkájából kifolyólag szinte naponta találkozik rendőrökkel és FBI ügynökökkel. Viszont teljes sokként éri, amikor kiderül, hogy az ügyét Jack kapta. Az a Jack, akivel három évvel ezelőtt már együtt dolgozott, és akinek majdnem derékba törte a karrierjét...

Cameron és Jack között már az első pillanattól kezdve forr a levegő. Jack elég merev és hűvös, de a hideg külső mögött egy olyan férfi lakozik, akit még mindig érdekel Camaron. Bár ezt nagyszerűen tagadja.

Cameron és Jack ismét együtt dolgoznak, és versenyt futnak az idővel, mivel valaki kiszivárogtatja, hogy volt egy szemtanúja a gyilkosságnak.

A krimi szál nagyon gyenge. Már a könyv negyedénél kiderül, hogy ki volt a tettes, így az írónő nem sok mindent hagy az olvasó fantáziájára. Még a tettes gondolataiba is bepillanthattunk, így az indokra is fény derül.

Ennek ellenére igazán élveztem olvasni. Az írónő stílusa nagyon tetszik, a romantika és a humor keveredéséből egy igazán élvezetes olvasmány kerekedett.
A karakterek is nagyon el lettek találva. Cameron a munkájából kifolyólag igen eltökélt, és makacs. Független és humoros, és nem fél elmondani a véleményét. Jack eleinte elég hűvös, viszont a történet előrehaladtával ő is változik. Felszínre kerül a gondoskodó énje, amitől nem csak Cameron alél el.
A páros eleinte csak kóstolgatta egymást, de ahogy a cselekmény halad, úgy kerülnek közel egymáshoz. A kémia nagyon jól működött közöttük.

A többi karakter is elég kidolgozott, szóval erre sem lehet panasz. Cameron barátai is igazán szimpatikusak, főleg Collin. Mostanában szinte kötelező lett a romantikus történtekben, hogy a főszereplőnek legyen egy homoszexuális barátja. Viszont Collin nem egy tucatszereplő. Igazán megkedveltem. Az viszont nem tetszett, ahogy az írónő beállította a párját, Richard-ot. Vagyis inkább az, hogy az egész kötetben arra törekedett, hogy egy igencsak negatív karaktert faragjon belőle. A kötet végén viszont mintha kicserélték volna...

Cameron és Jack közötti régi konfliktus igazságára is fény derült, ami nem igazán lepett meg. Elég kiszámítható volt. Csakúgy, mint a kötet vége.
Ennek ellenére én mégis élveztem olvasni. Továbbra is figyelemmel fogom követni az írónő munkásságát, és minél hamarabb beszerzem az eddig megjelent köteteket.
A könyv egy sorozat kezdődarabja, így remélem, hogy a későbbiekben még találkozhatunk a párossal.


Li Jong-Hi: Annyira király vagy! Vol.3

Fülszöveg:
Mikor Szung-Ha féltékenysége már az egész osztály életét megkeseríti, Nanunak elege lesz a fiú rémes viselkedéséből. A mosolyszünet végül még az iskolai sportnapra is kihat… Ráadásul a lehető legrosszabb módon! Majd amikor Szung-Ha megismerkedik Nanu egy igen kötekedő családtagjával, számos próbát kell kiállnia, hogy bebizonyítsa, méltó rá, hogy Nanu barátja legyen. Lehet, hogy ezúttal a tökéletes sem lesz elég jó?


Borító: 3
Sorozat: Annyira király vagy # 3
Eredeti cím: You're so Cool (angol)
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 196
Kiadó:Vad Virágok Könyvműhely
Kiadás: 2009.10.19.

 Igazán kellemes volt olvasni ezt a manhwa-t. És éppen ez a baj. Hogy csak kellemes. Semmi eget rengető, semmi extra. A rengeteg vicces jeleneten kívül semmi extra nincs a sztoriban.
Az előző részben is említettem, hogy szinte semmit sem haladt előre a cselekmény. Azt vártam, hogy mivel már a feléig elértünk, történik valami extra, de nem.
A kötet első fele csak az iskolában játszódik, valamint láthatjuk, hogy Ryu Szun Ha (Ryu Seung Ha) hogyan hagyja figyelmen kívül Nanu-t (Nan Woo) . És igen, a kötelező sport nap is előtérbe kerül. Vagyis. Az égvilágon semmi előrelépés nem történt. A párosnak még össze kell csiszolódni, és őszintén szólva a kutya sem mondaná meg róluk, hogy ők egy pár. Annyi előrehaladás történt, hogy végre fogják egymás kezét. Valamint Nanu bevallja az érzéseit Ryu Szun Ha-nak. (Csak tudnám, hogy mitől lett szerelmes...)

Viszont amint megjelenik Nanu anyja (!) beindul a cselekmény.  Még most sem bírom felfogni, hogy ő tényleg egy nő. Nehezen lehet belerázódni, főleg hogy Dzsei férfi, és teljesen olyan, mint egy háztartásbeli feleség.

És ha már itt tartunk. Dzsei (Jae) és Hjon-Ho (Hyun Ho) kapcsolata sokkal jobban kibontakozott, mint a főpárosé. Nagyon aranyosak együtt, és végre Hjon-Ho (Hyun Ho) is beismeri az érzéseit önmagának.

Ami nagyon tetszett, az Nanu (Nan Woo) születésnapi bulija. Ryu Szun végre megismeri Nanu (Nan Woo)  cseppet sem normális családját. Nagyon jókat mulattam, míg olvastam ezeket a jeleneteiket. Nanu-ék végre kezdtek közelebb kerülni egymáshoz, viszont nekem ez még mindig kevés.

Összességében egy igazán szórakoztató kötet, a tipikus romantikus manga/manghwa elemekkel. Se több, se kevesebb. Sokkal többet vártam, viszont még így is jól szórakoztam olvasás közben.


2014. 07. 27.

Li Jong-Hi: Annyira király vagy! Vol.2

Fülszöveg:
Nanu nagy bajban van… Szung-Ha úgy döntött, hogy a saját szórakozására szigorúan a markában fogja tartani újdonsült “barátnőjét”. De ha csak ennyi az egész, miért vicsorog azzal a ragyogóan fehér, tökéletes fogsorával Cshan-Kjura, aki még mindig vonzódik Nanuhoz, és szeretné megszerezni magának?


Borító: 3
Sorozat: Annyira király vagy # 2
Eredeti cím: You're so Cool (angol)
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 196
Kiadó:Vad Virágok Könyvműhely
Kiadás: 2009.08.24.



 Az első kötet igazán tetszett, így kíváncsian vágtam bele a folytatásba. De egy kicsit csalódtam. Kicsit többet vártam, lévén hogy 6 kötetes ez a manhwa, és szinte semmi előrelépés nem történt ebben a kötetben.

Nanu (Nan Woo) még mindig szerencsétlenkedik, és hozza a szokásos formáját. Még mindig nem adta fel, hogy fellázadjon Ryu Seung Ha (Ryu Szung-Ha) ellen, de nem tudja elkerülni a sorsát.
Ami a legnagyobb csalódást okozott, az a páros "szerelmi viszonya". Már ha beszélhetünk erről. Nem jutottunk előrébb semmit. Na jó, egy nagyon kicsit, de mint említettem, egy 6 kötetes manhwa-ban kicsit gyorsabban kéne haladni.

Viszont betekintést nyerhettünk egy kicsit Ryu Seung Ha gondolataiban, és egy kicsit a családi hátterébe. Kezd kialakulni egy kép bennem róla. Kíváncsi vagyok, mit mutat még nekünk.
Nagyon tetszett, hogy kezd nyitni Nanu felé, és ha kell, akkor megvédi. Persze a maga módján.

Vicces, de a másik páros nagyobb előrelépést mutat, mint a főpáros. Jae (Dzsei) egy nagyon édes pofa, és fogalma sincs, hogy Hjon-Ho (Hyun Ho) milyen érzéseket táplál iránta. Aranyosak együtt, szóval remélem, hogy a végén együtt lesznek.

A kötet túl sok újdonságot nem mutatott, viszont a humora még mindig nagyon jó. Remélem, hogy a következő kötetben már beindulnak az események.


2014. 07. 24.

Li Jong-Hi: Annyira király vagy!



Történet:

Csong Nanu rohan az első tanítási napon, hogy el ne késsen. Épp átjut az iskolakapun, amikor elesik. A lány elég ügyetlen, és sokszor előfordul vele ilyesmi, de most látta ügyetlenségét az iskola szépfiúja, Rju Szung-Ha is. Rju jóképű, okos, irtó gazdag és saját rajongói klubja is van. Nanu viszont egy átlagos lány, közepes jegyekkel, és nem is igazán csinos, de állandóan pörög, "ami a szívén az a száján" típus. Ennek ellenére összejön Szung-Hával, ami persze sok ember szemét szúrja. De ha még csak az irigyei és vetélytársai lenne a gond Nanu számára, de Szung-Ha valójában egy igen mocskos természetű fiú. Rossz társaságba jár, bizarr pornókat néz, és kihasználja a lányokat. Mikor Nanu szakítani akar, megzsarolja. A lány mégsem gyűlöli őt ezért, hanem elhatározza, hogy jó útra téríti a srácot. A történet során megismerkedhetünk mind a két fél hátterével és megtudhatjuk, hogyan alakul a reménytelennek induló kapcsolatuk.


(Forrás:www.animeaddits.hu)


Kötetek: 6

Vol. 1     Vol. 2     Vol. 3    Vol. 4     Vol. 5     Vol. 6

Li Jong-Hi - Annyira király vagy! Vol. 1

Fülszöveg:
Szung-Ha minden lány álma, az iskola fényesen ragyogó csillaga. A tökéletes herceget persze egyáltalán nem könnyű meghódítani, így Nanu számára Szung-Ha csak álom – egy elérhetetlen álom. Az álmok azonban néha valóra válnak! Nanu eleinte nem is sejti, hogy milyen nagy árat kell fizetnie a valóra vált álomért. Hiszen ki hitte volna, hogy a tökéletes herceg valójában egy önző szemétláda?!


Borító: 4
Sorozat: Annyira király vagy # 1
Eredeti cím: You're so Cool (angol)
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 196
Kiadó:Vad Virágok Könyvműhely
Kiadás: 2009.05.16

Nagyon régóta a kívánságlistámon volt ez a manhwa, de mindig csak halogattam a megvételét. (Olvasni néha-néha angolul olvastam, de csak pár oldalt)
Én inkább manga párti vagyok, mint manhwa, de van pár gyöngyszem, amit szeretek olvasgatni.

A rajzolást szokni kell, de erről később. A történet pofon egyszerű. Adott egy csetlő botló lány, Nanu (Nan Woo), aki most kezdte a középiskolát, és természetesen első látásra beleszeretett az iskola "hercegébe", Ryu Seung Ha-ba (Ryu Szung-Ha). A fiú látszólag tökéletes. Magas, kedves, segítőkész, jóképű, gazdag... Tudjátok, a szokásos.
Valamilyen csoda folytán a fiú úgy dönt, hogy Nanu lesz a barátnője. A lány a fellegekben jár. Igen ám, de az első randi alkalmával kiderül, hogy Ryu Seung Ha nem az, akinek az iskolában mutatja magát...
Be kell vallanom, hogy nagyon jól szórakoztam olvasás közben. Szinte minden oldalon találtam valamit, amitől vigyoroghatnékom támadt. Vagy éppenséggel a fejemet fogtam, mert annyira "ciki" volt.
Míg Ryu Seung Ha-nál azt gondoltam, hogy "Annyira menő vagy", addig Nanu-nál csak annyi villogott a szemem előtt: Annyira ciki vagy!
Nem egy ilyen mangát/manhwa-t olvastam már. Szóval nekem túl sok meglepetést nem okozott. Az már igen, hogy Nanu ennyire szerencsétlen. Két csoportra szoktam osztani ezeket a bizonyos "szerencsétleneket":
- Aranyosan szerencsétlen, akiken jót mulatsz
- Annyira szerencsétlen, hogy már a falat kaparod tőle

 
Nos Nanu a kettő kombinációja. Az első fejezetben már szinte a falat kapartam, utána viszont annyi vicces helyzetet generált, hogy nem győztem vigyorogni rajta.
Ryu Seung Ha egy tipikus karakter, már ami ebben a műfajban szokás. Tökéletesnek tűnik kívül-belül, de kiderül, hogy mégsem az. Sőt, szinte egy bűnöző. Bevallom nőiesen nekem az iskolán kívüli Ryu Seung Ha jobban tetszik, mint az, akit az iskolában "alakít". Van pár utalás arra, hogy miért is ilyen, de nekem már vannak sejtéseim.

A kötetet nevezhetnék egyfajta előszónak, mert hiába, a páros már együtt van, mégis csak a felszínt érintettük. Valamint a többi karakter is bemutatásra került.
Ami kicsit zavaró lehet, azok a rajzok. Nanu úgy néz ki, mint egy fiú. A családja többi tagja meg... Jae (Dzsei) fiú létére szebb, mint egy lány. Ciki nem ciki, azt hittem, hogy Nanu anyja.
Akire még érdemes odafigyelni, az Nanu anyja. Igen. Az anyja. Apró sokként ért, amikor utána olvasva kiderült, hogy nő. Pedig úgy néz ki, mint egy férfi. Egy rock sztár férfi.
Viszont Ryu Seung Ha igazán szépen lett megrajzolva.
Szóval igen. A rajzok igazán becsapósak.

Viszont a történet - ami nem mentes a kliséktől - nagyon jó. Én igazán jókat derültem rajta.Kíváncsi vagyok, hogy Nanu mibe fog még belekeveredni.
Még a végére egy apró megjegyzés: Sok helyen láttam, hogy yaoi-ként is számon van tartva. De megnyugtatok mindenkit, hogy erről szó sincs. Inkább egy igen enyhe shounen ai-ről beszélhetünk, de azt is csak Jae esetében.


2014. 07. 15.

Kresley Cole – Gena Showalter: A tél halálos csókja

Fülszöveg:
KRESLEY COLE lélegzetelállító története a kíméletlen vámpír harcosról, aki először tapasztalja meg a szerelmet, és a Valkűrről, akinek fájdalmas az érintés…

Az érinthetetlen

Murdoch Wrothnak semmi és senki nem állhat útjába, hogy megszerezze magának Danielát, az álomszép Valkűrt – az egyetlent, aki háromszáz év alatt először megdobogtatta a szívét. Ám ez a páratlan szépség jégamazon, érzékeny bőrét nem érintheti senki anélkül, hogy mérhetetlen fájdalmat okozna a lánynak.

Vajon melyik az erősebb: a különbözőségük okozta akadályok miatti frusztráció, vagy az egymás iránti őrjítő vágy?



GENA SHOWALTER érzéki meséje a vadászról és a zsákmányáról, és a köztük fellobbanó elsöprő szenvedélyről…

Örök csábítás

Aleaha Love alakváltó – testi érintkezés útján képes bárki személyiségét felvenni. Most épp egy ügynök bőrébe bújt, aki társaival idegen bolygóról érkező betolakodókra vadászik. Csakhogy csapdába esik, mert az ellenállhatatlanul vonzó Breean, az aranyszín bőrű, vasakaratú harcos, az idegenek parancsnoka, veszélyezteti új identitását, és életében először Aleaha csak önmaga akar lenni…



Borító: 4
Sorozat: Halhatatlanok Alkonyat Után 6,5 ; Alien Huntress # 4,5
Eredeti cím: Deep Kiss Of Winter
Kedvenc karakter: Nix,
Oldalszám: 542
Kiadó:Ulpius-ház
Kiadás: 2013.12.12


Amikor hónapokkal ezelőtt beszereztem a kötet gondoltam beleolvasok.Csak úgy a kíváncsiság végett. De már az első oldalnál a sikítófrász kerülgetett, és azzal a lendülettel be is csuktam a könyvet, és mostanáig hozzá se szagoltam.
Kérdem én, hogy lehet Myst-et Harmatra fordítani? Na és a Legendavilág?Szent ég! Szegény Cole könyveinek fordításával jól elbánt a sors.

Maga a történet jó lenne, ha nem lenne ennyire elhúzva. Murdoch és Daniela története az első négy könyvön keresztül zajlik. Cole belecsempészi a könyvek egyes részeit, hogy időben eltudjuk helyezni a cselekményt.
Végre az összes Wroth fivér meglelte a párját, és most már biztos vagyok benne, hogy Conrad az abszolút kedvencem. Morduch mindig is hidegen hagyott. Nem szerepelt annyit, hogy eldöntsem, kedvelem-e vagy sem.
Ez a novella sem segített sokat, mert hol kedveltem, hol pedig jól megcsapkodtam volna.
Daniela csupán az első részben szerepelt, és utána se híre, sem hamva nem volt. Első látásra tipikus jégkirálynő, de a külső mögött egy teljesen más személy áll.

Daniela félig valkűr, félig Jégamazon. Ezáltal csak az izlániak érinthetik meg fájdalom nélkül. Évezredek óta menekül, és nagyon magányos. Ám amikor a sors az útjába vezérli a párját, végre úgy érzi, neki is kijutott a szerencséből. Igen ám, de Murdoch sem tudja fájdalom nélkül megérinteni...
A legnagyobb baj a novellával, hogy nagyon el lett húzva. Túl sok minden nem történik, ha mégis, akkor a páros csak veszekszik. A másik probléma, hogy a pár elbeszél egymás mellett. Daniela egyből elfogadja, hogy Murdoch a párja, beköltözik az egyik vadászkunyhójába, és azon siránkozik, hogy nem tudják egymást megérinteni.
Murdoch pedig agglegénypánikban szenvedett jó sokáig. Eleinte kiakarta használni Danielát, majd egyre jobban közelebb kerültek egymáshoz, hiába nem érinthették meg egymást. De mégis. Egyikük sem keresett megoldás, hanem szépen beletörődtek.

Közben párhuzamosan zajlanak az események a Wroth fivérek háza táján. Conrad sokszor felbukkant aminek nagyon örültem. És persze a drága jó Nix is tiszteletét tette nem egyszer.
A végkifejlet sejthető, bár én nagyobb csattanóra számítottam.
A páros szempontjából sem mondanám igazán boldognak a végkifejletet.
Viszont az epilógus igazán megdobogtatta a szívemet.
A novella jól beilleszkedik a sorozatba, a karakterekkel sem volt túl sok bajom, de nekem ez most egy kicsit laposra sikeredett.



 Showalter-től egy ideje elpártoltam. Amennyire szerettem az Alvilág Urai sorozatát, annyira semleges lett a sorozat, és az írónő is. Kicsit féltem is ettől a novellától, mert lássuk be: Nem vagyok sci-fi rajongó. Egy sorozat kellős közepén találjuk magunkat bármiféle információ nélkül. És mint említettem, Gena sem a kedvencem. De be kellett látnom hogy Gena tud valamit.
Olvastam pár értékelést, és elég elrettentőek voltak. De ahogy elkezdtem olvasni a novellát, rá kellett jönnöm, hogy jobban tetszik, mint Cole-é. Ami nagy szó.

A novella egyből egy küldetés közepébe invitál minket, bármiféle információ nélkül. Kicsit féltem, hogy úgy járunk, mi olvasók, mint a Kenyon novellával. Mivel fogalmunk sincs semmiről, nagyon összecsapottnak fog tűnni. De nem így lett.
Aleha nagyon hamar megkedveltette magát velem. Szeretem az olyan hősnőket, akik nem adják könnyen magukat, és meg kell küldeni értük/velük. A humora is elég fura, és öniróniától sem mentes.

Aleha nem tudja, hogy ember vagy földönkívüli. Különleges képességének hála bárkinek feltudja venni az alakját, és élheti az életét. Ha szeretné. Ezt teszi most Macy esetében is. Mivel Aleha-nak menekülnie kell, és nem mutatkozhat eredeti alakjában, felveszi Macy alakját, és vele együtt az életét is. A sors iróniája, hogy a nő az Idegeneket Felkutató és Eltávolító Ügynökségnél dolgozik, akiknek a feladata igen egyértelmű. Ezért Aleha-nak nagyon vigyáznia kell.

Az első küldetésük pofon egyszerűnek tűnik. Elfogni egy igen veszélyes faj, a Schönök egy csapatát, mivel fertőző betegséget terjesztenek. Ám hiba csúszik a számításba,mert a várt ellenség helyett egy másik faj tagjai érkeznek a területre, akiket úgy ismernek, Rakaiak.
Aleha nagyon talpraesett volt, és egyáltalán nem adta magát könnyen. Sőt, ha jobban belegondolok, a végéig megmaradt annak, aki. Nehezen engedett fel, és csak az alap információkat osztotta meg Breean-nal.

Breean is hamar szimpatikus lett, de semmi egyéb. Természtesen egy görög isten, és minden egyéb, amit egy nő kívánhat. Viszont szinte semmit sem tudunk meg róla azon kívül, hogy nagyon makacs, régen halász volt a saját bolygóján, és eszeveszettül odavan Aleha-ért. Kicsit több háttér-információt vártam róla. A múltját csak felszínesen érinti az írónő, csakúgy, mint a jelenét. Egyik főszereplőről sem tudunk meg túl sok információt, csak annyit, hogy makacsak mint az öszvér, és igencsak kívánják a másikat.

A sci-fi szál érdekes módon nem zavart. Sőt, nagyon is tetszett. Az írónő nem adott meg konkrét dátumot, így mindenkinek a saját fantáziájára van bízva, hogy mikor játszódik a történet.
A karakterek hamar egymásra hangolódnak, ami a erotikus részt illeti. Szinte az első találkozáskor forr közöttük a levegő, de Aleha makacsságának hála elég sokáig kell várnia Breean-nek. Ez viszont nem akadályozza meg abban, hogy ne kényeztesse a nőt.  (Értem ezalatt a fürdőkádas jelenetet. Bizarrnak bizarr, de végre valami új, ami igencsak a kedvemre volt.)

A történet igazság szerint kimerül abban, hogy a két főszereplő hogyan kerül közel egymáshoz. Több esemény is meglett említve, de sajnos azok feledésbe merültek. Gondolom a Schöl probléma az egész sorozatra kihat. (Vagy ki tudja)
A végkifejlet elég kiszámítható, és gyorsan lezárt. A Ügynökségtől egyik karakter sem került hozzá közel, esetleg Devyn, mert látok benne potenciált.

Mivel ez egy sorozathoz tartozó novella, így túl sokat nem vártam tőle, de igencsak pozitív meglepetést okozott. Ha a főszereplők háttértörténetét megismertem volna, és egy nagyon konfliktus kialakult volna, igencsak megérdemelné a maximum pontszámot. De mivel Breean-ről szinte semmit sem tudtam meg, és a végkifejlettel sem vagyok kibékülve...
A szomorú az, hogy a kiadó elhúzta a mézesmadzagot az orrunk előtt ezzel a sorozattal. Mert biztos vagyok benne, hogy hivatalos fordításban soha nem fogjuk olvasni ezt a sorozatot. 



A sorozat kötetei:
1. Awaken Me Darkly
Mia & Kyrin

2. Enslave Me Sweetly
Eden & Lucius

3. Savor Me Slowly
Mishka & Jaxon

4. Seduce the Darkness
Bride & Devyn

4,5. Örök csábítás (A tél halálos csókja)
Macy & Breean

5. Ecstasy in Darkness
Ava & McKell

6. Dark Taste of Rapture
Noelle & Hector


A novellákat átlagban szoktam értékelni, most sem teszek másképp. Kicsit meglepő az eredmény, mivel a novellákkal hadilábon állok, de maximálisan kiérdemelte a pontszámát.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...