Richelle Mead - A halál csókja

Fülszöveg:
Rose Hathaway egy hónap múlva tölti be a tizennyolcadik életévét, közeledik nagykorúságának, és érettségijének időpontja is. Ez utóbbi feltétele egy kemény, hathetes terepgyakorlat, amit minden végzős dampyr testőrtanoncnak végre kell hajtania egy-egy főnemesi mora vámpír mellett. Rose nehezen összepontosít feladatára, hisz nem csak elhunyt barátja, Mason jár vissza kísérteni őt, még az a Viktor Daskov is feltűnik, aki korábban Rose barátnőjének, a lélekmágus Lissa Dragomirnak életére tört. Ráadásul a főnemesi diákok intrikáikkal akaratukon és tudtunkon kívül utat nyitnak a Szent Vlagyimir Akadémiába a gyilkos és kíméletlen élőhalott strigák előtt. Rose körül pedig egyre nagyobb a zűrzavar.


Újraolvasás.
Vannak könyvek, amikről nem tudok véleményt írni. A fejemben megvan minden, de leírni nem tudom őket. Nos, ez is az ilyen könyvek közé tartozik.
Ismét csak hamar végeztem az olvasással. Annyira olvastatja magát, hogy mire észbe kaptam, már vége is volt a könyvnek.
Rengeteg minden történik ebben a kötetben, és ahogy a könyv végére értem, nem is nagyon jut eszembe, hogy mi történt a könyv elején.
A könyv első felében Rose kicsit megdöbbentett. Kész hisztérika volt, én pedig csak kapkodtam a fejemet, és azt kérdeztem magamtól, hogy mi történhetett. Nem ezt a Rose-t kedveltem meg, és vissza akartam kapni a régi Rose-t. Talán ebben a kötetben ment végbe benne a legnagyobb változás. A könyv elején mindenért hisztizett. A könyv végén viszont már egy felelősségteljes, komoly, és összeszedett Rose volt. Az új képességei nagyon tetszettek, és az is, hogy hogyan jön rá az összefüggésekre.
Tetszett, hogy a testőrtanoncok terep gyakorlatoztak. Egy kicsit megismerhettük ezt a munkát is. Bár nem volt olyan komoly, mintha élesben ment volna a dolog.
Nagyon tetszett, hogy nem csak az akadémia volt helyszín, hanem ellátogattunk az Udvarba is. Ambrose alig kapott valamicske szerepet, de nekem szimpatikus volt. És Eddie-t is kiemelném. Az előző részben csak úgy tekintettem rá, mint Mason haverjára, de itt bebizonyította, hogy több annál.
Adrian hála az égnek nagyon sokat szerepelt, aminek nagyon örültem. Imádom a pasast, fogalmam sincs, hogy miért. Benne is több van, mint ami látszik.
Christian is rengeteget szerepelt. Az előző részben nem nagyon érdekelt, de itt ismét felpiszkálta a kíváncsiságomat. Nagyon tetszett, hogy Rose-al karöltve hogyan harcoltak.

Dmitrij és Rose között izzott a levegő. Nagyon sok közös jelenetük volt, és pedig csak olvadoztam ezeket olvasva. Nem hittem, hogy Dmitrij elszánja magát, és amikor már örömtáncot jártam, hogy igen, végre, megtörtént az, ami az első rész óta várat magára, Mead gondolt egyet, és karót döfött a szívünkbe.
Teljesen megértem Rose döntését. Viszont Lissa-t már réges-régen felpofoztam volna. Már az első részben sem volt a szívem csücske, de itt… A mérhetetlen önzősége, teljesen felidegesített. Mindenki őt helyezi előtérbe, ő meg nem törődik senkivel. Csak akkor, ha eszébe jut. És amikor megpróbálta bűbájjal rávenni Rose-t, hogy maradjon vele… Rose helyében már régen felképeltem volna.
Összeteszem a két kezemet, hogy a 4. rész itt vár rám a polcomon. Mert ezzel a függővéggel kicsit ideges lennék, ha várnom kéne a folytatásra.
Amit negatívumként említenék, az fajok, és annak jellemzőik, valamint az etetők. Az első részben is megértettük, hogy ki-kicsoda, és mik a képességek, valamint az etetőkre vonatkozva, hogy mire valók. Ez a harmadik rész, de Mead ismét egy oldalt pocsékolt el arra, hogy újfent megismertesse ezt velünk. Azt hiszem, akik kedvelik a sorozatot, tisztába vannak ezekkel. Nem értem, hogy akkor miért volt szükség újra elmagyarázni.

Sokat gondolkodtam, hogy hány pontot adjak a könyvre. Még mindig hiányzik nekem valami – annak ellenére, hogy minden megvan, ami kell-, de a striga támadás, és Adrian jelenléte annyira tetszett, hogy megadom neki az 5 pontot.

Értékelés: 5

Borító: 4,5

Sorozat:  Vámpírakadémia # 3

Kedvenc karakter:  Rose, Dmitrij, Adrian, Christian

Oldalszám: 322

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2010 

Read More

Richelle Mead - Dermesztő ölelés

Fülszöveg:
Rose Hathaway élete tele van gondokkal. Nem elég mindaz a nehézség, amit dampyr testőrtanoncként kell átélnie, ráadásul oktatója, a vonzó Dmitrij valaki másra vetett szemet. A köztük lévő szoros kapocs miatt pedig Rose folyton akkor hallja legjobb barátnője, Lissa Dragomir gondolatait, amikor az barátjával, Christiannal enyeleg.
A Szent Vlagyimir Akadémiát azonban megtámadják az élőhalott strigák, akik korábban több királyi vérű nemesi családot lemészároltak. Így az iskolának a legjobb dampyr testőrökre van szüksége, többek közt Rose anyjára, a legendás, ám szigorú Janine Hathaway-re. Az idei sítábor kötelező, ám Idaho hótól csillogó lankái csak látszólag biztonságosak. A könyörtelen strigák halálos veszélyt jelentenek mindenki számára, és Rose-nak cselekednie kell. De a hősiességnek mindig ára van.

Újraolvasás.

Amikor anno megjelent a könyv, akkor olvastam utoljára. Mivel múlt hónapban rám tört a gondolat, hogy olvassam újra a sorozatot, így szívesen hódoltam neki. A héten sikerült a 4. részig megszereznem a könyveket, így nem kell azon izgulnom, hogy mikor folytathatom. De igazság szerint, ha nem lenne nálam a 3. kötet, akkor sem kaparnám a falat.

Régebben olvastam, de szinte semmire sem emlékeztem belőle. Így teljesen olyan érzés volt, mintha most olvasnám először.

Még mindig szeretem a könyv stílusát. Gördülékeny, és olvastatja magát. A szereplők is nagyon szimpatikusak. Nagyon kedvelem Rose-t. Az előző részhez képest kicsit komolyodott, de megmaradt annak, aki volt. Tetszik, hogy kötetről kötetre fejlődik.

Dmitrij még mindig elvarázsol. Édes és gondoskodó. Szeretem a közös jeleneteiket Rose-al.

Most nem az akadémia a helyszín, de nekem fel sem tűnt, hogy nem ott vannak a szereplők. Még mindig úgy érzem, mintha egy modern bentlakásos iskolás diákok életéről olvasnék. Ami nem is zavar.

A könyv egyből egy striga támadással indít, és az olvasónak egyből feltűnik, hogy nem lesz ez a kötet olyan gondtalan, mint az előző. Az sem volt az, de én ezt a könyvet kicsit komolyabbnak érzem.

Több szereplő is feltűnik. Mason-t eleinte olyan kis édesnek tartottam. Szurkoltam neki, hiába tudtam, hogy nem sok esélye van Rose-nál. De egy idő után, csak úgy mint Rose, nekem is gondjaim voltak vele ezen a téren. Mint külön szereplőt nagyon kedvelem, de inkább maradjon meg annak a kedves és vicces barátnak, aki volt. Sajnáltam, hogy a könyv végén azt történt vele, ami.

Viszont Adrian egyből levett a lábamról. Nem tudom, hogy mi fogott meg benne, de nagyon megkedveltem.

Rose anyjától először a hideg is kirázott, és teljesen azon a véleményen voltam, mint Rose. De a könyv végén már beláttam, hogy Janine-nek is megvoltak/megvannak az okai. Kíváncsian várom, hogy mikor derül ki.

Tása-t nagyon hamar sikerült megkedvelnem. Tetszettek az indokai, hogy hogyan is lehetne megvédeni magukat a strigákkal szemben. De amikor kiderült, hogy kit akar, és miért, akkor ez egy picit elvette tőle a kedvem.

Lissa-t itt kimondottan nem kedveltem. Önző és elkényeztetett. Rose-al alig foglalkozott, csak a saját gondjai érdekelték. Rose-ra pedig oda sem figyelt. Úgy gondolom, hogy nagyon fontos neki Rose, de néha az önzősége ettől nagyobb.

A könyv vége felé, amikor megkaptuk a drámát és a vészhelyzetet, akkor csak a fejemet ingattam. Mason rosszul döntött. És sajnos meglett az eredménye.

Észrevettem, hogy Mead mindig a könyv végére tesz be egy olyan közös Rose-Dmitrij jelenetet, amitől elolvadok. Az előző részben is ez volt. Homályos emlékeim alapján a következőben is kapunk pár ilyen jelenetet.

Megvolt minden, ami kell egy jó könyvhöz. Izgalom, kaland, rejtély, akció és egy kis romantika. Valamint szimpatikus, és szerethető karakterek.

Nagyon tetszett a könyv, de nekem a nagy katarzis érzése, és a nagy bumm hiányzott. 

Értékelés: Régi: 5; Új: 4,5

Borító: 5*

Sorozat:  Vámpírakadémia # 2

Kedvenc karakter:  Rose, Dmitrij, Adrian

Oldalszám: 306

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2010

Read More

Karen Marie Moning - A hajnalra várva

Fülszöveg:
„És mutatok neked valamit, ami egészen más,
Mint árnyad, amely reggel lép mögötted,
Vagy árnyad, amely este kél előtted:
Egy marék porban az iszonyatot megmutatom neked.”

MacKayla Lane már nem az a naiv, idealista, divatbolond lány, aki Írország földjére tette
gondosan pedikűrözött lábát. A Dublinban töltött néhány hónap megváltoztatta, de még
mindig hajtja a bosszúvágy. Tudja, hogy a nővére gyilkosa közel van, de a gonosz még
közelebb.
Macnek van egy nagy előnye. Tudja, hogyan találhatja meg a Sinsar Dubh-t, amelyért
tündérek és emberek egyaránt készek gyilkolni, de ez az ősi, mágikus könyv annyira gonosz,
hogy mindenkit megront, aki csak hozzáér.
Az árulás légkörében már nem tudni, ki az ellenség és ki a barát. Veszélyes háromszög alakul
ki Mac, egy kielégíthetetlen étvágyú, halált hozó szextündér és a titokzatos Jericho Barrons
között.
Barrons megtanítja használni újonnan felfedezett adottságát: látja a tündéreket, sőt akár
megölni is képes a máskülönben halhatatlan lényeket, megérzi a varázserejű tündérrelikviák
közelségét, köztük az egymillió éves Sötét Könyvét, a Sinsar Dubh-ét, amelynek tulajdonosa
kezében tartja a világ sorsát. Dublinban eluralkodik a káosz , az idő egyre fogy. Közeledik az
év világos és sötét felét elválasztó nap, amikor a legkönnyebben lehet közlekedni a világok
között. Halloween őrületes éjszakáján Dublinban elszabadul a pokol, Mac pedig ezúttal
teljesen magára marad a sötét erőkkel szemben…

Újraolvasás.

Minden Tündérkrónikás bejegyzésnek feltüntetem, hogy imádom Moning-ot. És ez így is van. Rengetegszer olvastam már a sorozat könyveit, de soha nem tudom őket megunni.
A könyv ott kezdődik, ahol az előző befejeződött. Megtudhatunk egy keveset a Sinshar Dubh-ról, és Mac-el együtt be kell látnunk, hogy ez a könyv sokkal rosszabb, mint gondoltuk.
Az egész könyvben érezni a feszültséget. Amikor először olvastam, arra gondoltam, majd Barrons valahogy megoldja, hogy a falak ne omoljanak le. Ő meg tudja csinálni. De ott volt egy másik gondolat, hogy ennek meg kell történnie. Dilemmába estem, hogy mit szeretnék jobban. A falak leomlását és jöjjön egy teljesen új világ, vagy maradjunk a megszokott világban?
Mac ebben a kötetben kicsit a sarkára áll, és nem fél kérdezni. Nagyon tetszett, hogy kérdez, gyanakszik, kutat, és próbál ő is olyan tervvel előállni, ami független Barrons-től.
Christian is többet szerepelt, aminek nagyon örültem. Nagyon kedvelem ezt a jóképű skótot. Ő is sokat tud, de mégis keveset.
Barrons-ről kötetről kötetre többet tudunk meg, de még így is nagyon keveset. De még mindig imádom, annak ellenére, hogy egy manipulatív seggfej. Imádom, amikor az önuralma szertefoszlik. Még azt is szeretem, amikor üvöltözik. Közte és Mac között való közös jeleneteket tüzesek voltak, és én meg teli szájjal vigyorogtam és kuncogtam. Nehezen türtőzteti magát Mac közelében, és úgy mondd kedvesebb is hozzá, de a maga módján.

„– Tudja, Fiona O'Bannionnel van – mondtam neki. Az ajkam égett a hidegtől. Úgy tűnt, még Barrons is átfagyott. Sápadt volt.

(…)

- Szeretők voltak?

Rám nézett.

– Igen.

– Ó! – Megkevertem a kakaót. – Egy kicsit öreg, nem gondolja? –Ahogy kimondtam, rájöttem, hogy hülyeséget beszélek. Nem a valóság, hanem a látszat alapján ítéltem. A valóság az, hogy Barrons legalább kétszer olyan idős. Sőt, ki tudja, mennyivel?

Halvány mosolyra húzódott az ajka.

Sírni kezdtem.

Barrons rémültnek tűnt.

– Ezt azonnal hagyja abba, Ms. Lane.

– Képtelen vagyok rá. – A bögrém fölött szipogtam, hogy ne lássa az arcomat.

– Próbálja meg erősebben!

Egy nagyot szipogtam, megrázkódtam, majd abbahagytam.

– Már egy ideje... nem voltunk szeretők - vallotta be, s közben figyelmesen nézett.

– Ó, ne legyen már ennyire beképzelt! Nem ezért sírtam.”

A sidhe-látók is felbukkannak, és megtudunk róluk egy keveset. Rowena-t még mindig utálom, viszont Kat nagyon szimpatikus.
V’lane egyre többet szerepel, aminek szintén örülök. Kedvelem őt is. Egyre emberibben viselkedik, amit picit furcsának tartok, de tetszik is.
Annak ellenére, hogy olvastam már mindegyik részt, még így sem nagyon világos, hogy V’lane mit miért tesz. Persze vannak nyilvánvaló dolgok, de van pár számomra még megmagyarázhatatlan tényező vele kapcsolatban.
Elkezdődik a készülődés a Samhain-ra. Mindenki teszi a dolgát, és reménykednek, hogy sikerrel járnak.

Amikor elszabadul a pokol a városban, teljesen valósághűnek éreztem a történéseket. Mac-nek egyedül kell szembenéznie azzal, ami rá vár.
A könyv végén a Nagyúr, és az Unseelie hercegek is felbukkantak. Első olvasáskor majd’ kiugrottam a kedvenc fotelemből erre a fordulatra.
Na is a könyv befejezése? Amikor rádöbbentem, hogy a könyv végére értem, majdnem sikítva toporzékoltam, hogy ilyen nincs. Miért pont így, és miért pont most van vége?

Értékelés: 5*

Borító: 3

Sorozat: Tündérkrónikák # 3

Kedvenc karakter:  Mac, Barrons

Oldalszám: 318

Kiadó: Kelly

Kiadás dátuma: 2011

Read More

Catherine Fisher - Incarceron

Fülszöveg:
Képzelj el egy világot, amelyben nemcsak megállították, de vissza is forgatták az idő kerekét. Beköszöntött az örökké tartó 17. század, ahol csak a gazdagok élvezhetik a technika vívmányait.
Képzelj el egy börtönt, hatalmasat, amelyben a cellák és a folyosók mellett egész erdők, városok és tengerek is elférnek. Most képzelj el egy rabot, akinek nincsenek emlékei! Csak annyit tud, hogy Odakintről jött – pedig a börtönt évszázadokkal ezelőtt lezárták, és azóta csak egyetlen embernek sikerült kijutnia.
Aztán képzelj el egy lányt, aki egy nemesi birtokon lakik! A sorsa – úgy tűnik – megpecsételődött: megrendezett, szerelem nélküli érdekházasság vár rá. Ő azonban még nem adta fel, kiutat keres, és összeesküvések kusza hálójába gabalyodik.
Az egyikük Bent van, a másik Odakint, ám mindketten rabok.
Hát ez az Incarceron!

Már tavaly óta a kívánságlistámon volt a könyv, de ezen a héten jutottam el odáig, hogy saját példányom legyen belőle. Nem szoktam látatlanban megvenni a számomra ismeretlen írók/írónők könyveit, mert még rajtuk kívül kismillió könyv van, amit olvastam, és szeretnék belőlük egy saját példányt. De amikor múlt héten a kiadó akciót hirdetett, akkor egyből lecsaptam rá. Azután elbizonytalanodtam, hogy tényleg kell-e nekem ez a könyv. De amint elkezdtem olvasni, az írónő meggyőzött, hogy érdemes volt megvennem.

Ami először megfogott a könyvben, az a címe. Imádom a címét. Azután itt van ez a gyönyörű borító. Nagyon igényes kiadás. Ritkán találkozom ilyennel.

Maga a történet lenyűgözött. Eleinte féltem tőle, mert még nem olvastam steampunk könyvet. Nem tudtam, hogy mit várjak. De ahogy olvastam a könyvet, rájöttem, hogy nekem nagyon tetszik ez a stílus.

Az írónő stílusa is nagyon tetszett, olvastatja magát a történet. Nincs semmi a szánkba rágva, a szereplőkkel együtt ismerkedünk meg a történettel és az Incarceron-nal.

Tetszett, hogy több szemszögből olvashattam a könyvet. Eleinte Finn szemszöge jobban tetszett, mint Claudia-é, de ahogy haladt a történet, Claudia szemszöge is egyre jobban megtetszett.

Nagyon tetszett a kinti és az odabenti világkidolgozás. A szereplők közül Keiro volt az első, akit megkedveltem. Nem igazán lehet eldönteni, hogy jó-e, vagy rossz. De szerintem ez minden szereplőre igaz. Sokszor nem tudtam, hogy Keiro mit, miért tesz. De abban biztos voltam, hogy Finn fontos neki, és nem hagyná magára. Tudtam, hogy valami nem stimmel vele, és mielőtt kiderült volna, már tudtam, hogy mi az.

Finn nekem nem igazán volt meggyőző. Megkedveltem, édes egy pofa, de nekem hiányzott a magabiztossága.

Claudia-val kapcsolatban kettős érzéseim vannak. Tetszett, hogy kíváncsi, nyomoz és hogy a sarkára áll, de a felsőbbrendűsége nekem néha sok volt.

Attia-t feleslegesnek tartom. Nem sok értelme volt, az ő jelenlétének.

Mindegyik szereplő kihasználta Finn naivitását, és csak a saját hasznukat nézték. Hamar rájöttem, hogy Finn kicsoda, de az Igazgató a könyv végén elbizonytalanított.

A másik számomra kedves szereplő Jared. Ő fogott meg leginkább. A közte, és Claudia között kialakult kapcsolatba Fisher nem akart belemagyarázni semmit, az olvasóira bízta, hogy mit is akarnak látni kettejük között.

Ami lenyűgözött az maga az Incarceron volt. Először nem tudtam hová tenni. Hogyan is kellene elképzelnem? De ahogy a szereplők ott bolyongtak, egyre jobban megfogott a hely. Tetszett, ahogy az utolsó oldalakon jövünk rá, hogy valójában mi az Incarceron, hogy néz ki, és hogy mit szeretne.

A könyv pörgős, izgalmas, és zseniális a világkidolgozása. És a fejezetek elején lévő kis idézetek is nagyon tetszettek.

Fél pont levonást is csak azért kap, mert Keiro ott maradt az Incarceron-ban, pedig én nagyon akartam, hogy ő is lássa a kinti világot. A másik, hogy a királynő életben maradt. Annyit tervezgette mindenki a merényletet, és a halálát, de abból szinte semmi sem lett. Kíváncsian várom a folytatást, remélem minél hamarabb megjelenik nálunk! 

„Ki ismeri Incarceront magát,
minden termét, szakadékát s hídját?
Csak az érzi meg a börtön szagát,
ki ismeri a szabadság illatát.”

Értékelés: 4,5

Borító: 5*

Sorozat:  Incarceron # 1

Kedvenc karakter: Jared, Keiro

Oldalszám: 544

Kiadó: Pongrác

Kiadás dátuma: 2011

Read More