J. R. Ward - Felszabadított szerető

Fülszöveg:

Payne, Vishous iker lánytestvére ugyanaz a sötét, elszánt egyéniség, mint a fivére. Mivel természetét tekintve harcos és nem illik rá a kiválasztott nők hagyományos szerepe, kívülálló, nem találja helyét a másik oldalon… ám női mivolta miatt a háborúban sincs számára feladat.
Amikor egy sérülést követően lebénul, egy emberi sebészt, dr. Manuel Manellót hívják segítségül, mert ő az egyetlen, aki meg tudja menteni az életét. A férfit hamarosan magával ragadja a lány titkos, veszélyes világa. Habár soha nem hitt a természetfeletti dolgokban – mint például a vámpírokban –, mégis azon kapja magát, hogy önként vállalja, hogy elcsábítsa az az erős nő, aki örökre megjelölte testét és lelkét.
Kapcsolatuk sokkal mélyebb puszta testi vonzódásnál. Azonban az emberek és a vámpírok világa összecsap… és egy évszázadokkal korábbi adósság utoléri Payne-t, hogy mind a szerelmét, mind az életét halálos veszélybe sodorja.

 

Ajánlás:

NEKED AJÁNLOM EZT A KÖNYVET:

Neked,

aki valóban „testvér” vagy.

Azt hiszem, oda jutottál, ahol

lenned kell – és

nem én vagyok az egyetlen, aki így gondolja.

Újraolvasás.

Picivel több, mint egy éve olvastam a könyvet, és most, hogy újra elolvastam, a véleményem nem sokban különbözik a tavalyitól. Ezt az értékelést tavaly írtam, de kiegészítem pár új észrevétellel.

Payne-t nagyon szimpatikusnak találtam az előző kötetek alapján, szóval tényleg nagyon vártam már hogy ő és Manny mit alkotnak, mert ő is felpiszkálta a kíváncsiságomat.
Mindig úgy kezdek neki a Fekete Tőr Testvériség sorozat könyveinek, hogy dúl bennem az adrenalin, teljesen beleélem magam az adott szereplők életébe, és csak úgy falom a könyvet. Itt ez nem volt meg. Valahogy nem volt az igazi. Sokan írták, hogy inkább V második könyve, és ebben én is egyetértek. Ward se könnyítette meg a dolgomat, mert szinte ugyan azt a sztorit kaptam, mint ami Vishous kötetében játszódik. Manny is orvos, Payne orvosi ellátásra szorul, és akkor szeretnek egymásba, amikor Manny a Testvériség házában van. Szóval az alaptörténet kísértetiesen hasonlít.

Amikor Vishous vagy Jane szemszögéből olvastam a történetet, sokkal több érzelmet váltottak ki belőlem, és ők is többet éreztek. Sokkal nagyobb szerepet kapott az ő kapcsolatuk, és valódibbnak éreztem a feszültséget, és a drámát közöttük. Úgy éreztem, mintha Vishous lenne a főszereplő, és Payne csak egy mellékszál lenne. Szó se róla, én ennek csak örülni tudok, de jó lett volna kicsit jobban megismerni Payne-t. 

V nem hazudtolta meg önmagát, nem hiába az egyik kedvencem. Imádtam olvasni az ő gondolatait. Ezt is szeretem Ward-ban, hogy attól függetlenül, hogy a párok egymásra találtak, náluk is mint minden normális párnál vannak mélypontok és gondok. Örülök, hogy ezt is bemutatta nekünk, hiszen úgy nem lenne az igazi ha minden szép és jó lenne. V és Butch jelenetek igazán megdöbbentőek voltak. De V-nek ez kellett, hogy leengedjen. Néha megdöbbenek ezen a feltétel nélküli szereteten, amit egymás felé mutatnak. De nem csak ők, hanem a feleik is. Igazán erős nők.

Szerettem, ahogy V mennyire próbálja védeni Payne-t, és imádtam a jeleneteiket. V-nek egy teljesen új oldalát ismerhettem meg.
Payne-t nem így képzeltem. Amit eddig megismertem belőle – a harcos, makacs, tökös nőt – itt teljesen az ellentéte volt. Azt vártam, hogy ha szerelembe esik, akkor is megmarad ugyanolyan tökösnek. De ez nem így lett. Így, hogy újraolvastam, rájöttem, hogy Ward akarta annyira beskatulyázni Payne-t ebbe a harcos szerepbe. De amit mutatott ebben a könyvben, én inkább úgy láttam, mintha tényleg egy Kiválasztott lenne, kicsit szabadabb gondolkodással. A beszédstílusa is hasonló volt a többi Kiválasztottéhoz, és én nem láttam meg benne azt a harcos nőt, mint például Xhex-ben. Azt hittem, hogy Payne is hasonló lesz, mint Xhex, persze nőiesebb kiadásban. De nem. Amikor az egyik sikátorban harcolt, egyáltalán nem éreztem azt, hogy az hozzá illene.

Ennek ellenére megkedveltem Payne-t, tetszett a régimódi stílusa, és rajongása minden számára új dolgokért. És a képessége sem nem ért váratlanul, hiszen ha V pusztít, akkor ő…
Manny teljesen meglepett. Első olvasáskor nem tett rám túl nagy hatást. De most! Imádtam a pasast. Teljesen beleillik a Testvériség világába, és bátrán állta a sarat a többiekkel szemben. Úgy éreztem, mintha visszamentünk volna az időbe, amikor Butch még ember volt, és kóstolgatták egymást a Testvérekkel. Érdekesnek találtam, hogy Wrath és Butch rokona. Kíváncsi vagyok erre a vonalra. És örültem neki, hogy Manny az maradt, ami. És végre valaki, aki rock-ot hallgat, és ezzel kicsit megkeseríti a többiek életét.

A Quinn-Blay szálat már tényleg kezdem unni, de végre Quinn is abba az irányba tart, amerre már régen el kellett volna indulnia. Igazából kicsit untatott is Quinn, és legszívesebben továbblapoztam volna az ő részei.

Xcor és a többiek megjelenése váratlan fordulat, kíváncsi vagyok, mi lesz belőle. De még nem sikerült meggyőzniük. A könyv végén, ez az „elrabolom-kiderül-az-igazság-visszaviszem” szál túl hirtelen jött, és fejeződött be. Nem is láttam sok értelmét.

A nyomozós szálat valahogy nem éreztem odaillőnek, hiszem Ward másik sorozatában úgyis bemutatkozik Veck, szóval… Újraolvasva sem érdekelt jobban, mint először. Veck-et az Irigységben imádtam, de itt valahogy nem volt meg ez az érzés. De legalább kiderült, hogy ki is volt az vámpír, aki felbukkant párszor az Irigységben. Ott nem tudtam, és zavart is a dolog. Itt még a miértjére is fény derült.  
Inkább olvastam volna az Alantasokról, hogy mit is művelnek. Hiszem valamelyik Testvér meg is jegyezte, hogy elég sokan vannak most. És persze az Őrzőről is olvastam volna pár sort. Nem kedvelem, de azért mégiscsak Vishous és Payne anyja…
Ward túl sok mindent akart belezsúfolni ebbe a kötetbe. Sok mindent és mindenkit hiányoltam. Örültem volna, ha a Testvérek feltűnnek nem csak pár mondat erejéig. Rhage humorát és beszólásait imádom, de itt valahogy erőltetettnek látszott. Főleg amikor a sikátorban harcoltak.
Úgy érzem mintha Ward John könyvével lezárta volna a Testvériség első évadát, és Payne könyve lenne a második évad első, bevezető kötete. Itt szinte semmi sem történt, ami a harcokat illeti.
Végezetül. Nem csalódtam Ward-ban, de azt hiszem Payne-ből és Manny-ből sokkal többet ki lehetett volna hozni. 

Értékelés: 4,5

Borító: 5*

Sorozat:  Fekete Tőr Testvériség # 9

Kedvenc karakter:  Vishous, Rhage, Manny,

Oldalszám: 718

Kiadó: Ulpius-ház

Kiadás dátuma: 2011