2012. 12. 02.

Melissa Moretti - Fernando Szerelme

Fülszöveg:

A regény a festők és festmények, a műkereskedések és aukciók világába viszi el az olvasót. Aletta munkahelyének elvesztése után kényszervállakozóként szinte hetek alatt felfejleszti cégét, tele van ötletekkel és energiával, találkozik jó és rossz emberekkel, útján számos akadályt kell legyőznie. Közben megismerkedik egy rejtélyes életű festővel, aki elvonult a világtól. Ám minden, ami történik velük, egyre inkább és ellenállhatatlanul egymás felé sodorja őket. Már csak egy kicsit kell segíteni a sors kezének, hogy a siker teljes legyen.


Újraolvasás.
Ma (október) hirtelen indíttatásból újraolvastam a könyvet. Nem emlékeztem rá, hogy mi is zajlik itt, és igazság szerint, annyira felejthető a történet, hogy pár órával az újraolvasása után sem emlékszem sokra belőle. Nem is értem, hogy két éve miért adtam neki 4 pontot. Betudom annak, hogy akkor még kezdő könyvmoly voltam.
Anno utána jártam Melissa Moretti-nek, és rá kellett döbbennem, hogy ismét egy magyar íróval állok szemben, akinek ezen kívül még kismillió írói álneve van. Kicsit sokkolt, főleg, hogy férfi az író, és – nem sértésből – benne van a korban. Ezek tudatában, kicsit másképp láttam a könyvet, és feltűnt az, ami anno nem.
A történetben van potenciál, de az író nem sokat tudott vele mit kezdeni. A karakterek élettelenek és felszínesek. Nem találok rájuk jobb szavakat. Aletta már a könyv elején nem volt annyira szimpatikus, főleg a lekezelő modor miatt. Később pedig az erőszakossága tette még unszimpatikusabbá. Ferdando pedig mintha nem is egy felnőtt férfi lett volna. Inkább nyegle, és határozatlan. Egy festőművésztől valahogy sokkal több szenvedélyt vártam. A többi karakter is kidolgozatlan.
Annak ellenére, hogy Aletta-t kirúgják a munkahelyéről, és jóformán pénze sincs, végig csak költi a pénzt. Nem is értem, hogy honnan van neki ennyi. A helyszín sincs megemlítve, csak a könyv felénél, hogy Európa. Ezzel sem kerültem beljebb.
Maga a galérianyitás egyáltalán nem hihető. Két hét alatt összehozott egy galériát, pár aukciót, és most fürdik a pénzben. Nem vagyok képben az ilyesmiben, de szerintem jó pár évnek el kell telnie, hogy beinduljon egy ilyen üzlet.
Ami még nem igazán tetszett, az a sok „No,odakünn vagy lyány.” Nem illett a könyvhöz, és kész. Lehet ezt szőrszálhasogatásnak nevezni, de ez van.
Nem rossz könyv, csak kidolgozatlan. 3 pontot szántam neki, de amikor a két főszereplő a semmiből egymásba szeretett, akkor már el is felejtettem, hogy hány pontot szántam a könyvnek. Aki egy kicsit is ismer, az tudja, hogy a halálom az ilyen septében összedobott, egy-perc-alatt-beléd-szerettem-attól-függetlenül-hogy-jóformán-nem-is-találkoztunk szerelem.


Értékelés: Régi: 4; Új: 2,5
Borító: 2,5
Sorozat: -
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 198
Kiadó: Anno
Kiadás dátuma: 2010

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...