2015. 05. 01.

Cora Carmack: Szerepváltás (R)

Fülszöveg:

Néha teljesen el kell engedned magad, hogy megtudd ki is vagy igazán…

A legtöbb lány álma, hogy a főiskola befejezése után körbeutazhassa Európát. Gondtalanul, szülők nélkül és egy korlátlan hitelkártyával. Kelsey Summers sem kivétel ez alól. Ez lesz élete legnagyobb élménye… vagy legalábbis ezzel győzködi magát.

Nem csak hogy élvezheti az életet kötöttségek nélküli kapcsolatokban, de még az apját is idegesítheti azzal, hogy felelőtlenül szórhatja a pénzét. Eddig minden a tervek szerint haladt. Kelsey éppen táncolni készül két magyar sráccal egy belvárosi romkocsmában Budapesten, amikor István (vagy Tamás?) megpróbálja megcsókolni és ez meg is történt. István kínos nyálban úszó csókja után elment Kelsey kedve az egésztől, ami felkeltette egy első osztályú amerikai szépfiú, Jackson Hunt figyelmét a bárpultnál. Kelsey fel akarta kelteni a srác figyelmét, de nem pont így tervezte.

Azonban a felszín alatt Kelsey magányát sem az alkohol, sem a bulizás nem képes elűzni, talán csak Hunt, aki néhány véletlen találkozás után rábeszéli a lányt, hogy utazzanak együtt, és meggyőzi, hogy az ivás helyett inkább a kalandot válassza. Kelsey minden új város és új élmény után egyre jobban magára talál, a szívét viszont lassan elveszíti. Jackson segítségével megtalálja az álmait és a vágyait, ám minél többet derít ki saját magáról, annál inkább rájön, milyen keveset tud a férfiról.



Borító: 3,5
Sorozat: Szakítópróba # 3
Eredeti cím: Finding It
Kedvenc karakter: Jackson
Oldalszám: 320
Kiadó: Content 2 Connect
Kiadás: 2014.11.20





Mindig nagy örömmel tölt el, amikor egy külföldi író(nő) a mi kicsi országunkat is megemlíti a könyvében. Az még nagyobb öröm, amikor nem csak megemlíti, hanem itt is játszódik a történet.
Ilyenkor úgy érzem, hogy ez a könyv kicsit a miénk is
.
Kelsey már a Szakítópróbában is feltűnt, mint Bliss legjobb barátnője. Szégyen, nem szégyen, nem emlékszem rá hogy milyen hatással volt rám Kelsey, hiszen Bliss-re koncentráltam.
Őszintén szólva kicsit ideges lettem, amikor elkezdtem olvasni a könyvet. Szó se róla, tetszett, és vigyorogtam is ahogy azt illik, de Kelsey viselkedése... A való életben sem kedvelem ezt az életstílust amit Kelsey képvisel. Az ilyen lányokat inkább szánom, mint kedvelném.

És Kelsey éppen ilyen. Iszik, bulizik és bárkivel lefekszik, aki az útjában áll. Miután megszerezte a diplomáját, úgy döntött hogy utazgat, és kitalálja hogyan tovább. Menekül az élete elől, hiszen a szülei már elrendeztek mindent. De ő mást akar, és a bosszantásukban is örömöt talál.
Így gondolt egyet, és úgy döntött bejárja Európát.

Őszintén szólva az írónő tud valamit. Amíg Kelsey nálunk vendégeskedett, úgy éreztem, hogy Budapest gyönyörű. Olyan festőien írt Ms. Carmack Budapestről, hogy hirtelen kedvet kaptam, hogy a nyakamba vegyem a várost, és megcsodáljam azt, amit Kelsey is látott.

Kelsey-vel sokáig nem tudtam azonosulni, és megkedvelni sem sikerült. Köszönhető ez annak is, hogy a saját életét is úgy fogta fel, mint egy szerepet.
Nem mutatta meg senkinek sem az igazi arcát.
Amikor Hunt, vagyis Jackson felbukkant, egyből forrt a két szereplő között a levegő.
Kelsey persze hozta a legrosszabb formáját, de ezt Jackson-t nem riasztotta el. Amikor a lány megemlítette neki, hogy olyan mint egy katona, egyből tudtam, hogy kicsoda Jackson, és mi lesz a könyv vége. De ez cseppet sem vette el a kedvemet.

Páran a Soha határához hasonlítják a könyvet. Mert ahogy ott is, itt is utazgatnak a szereplők. De nekem ez a könyv jobban tetszett. Mindkét karakter makacs, és tudják hogy mit akarnak. Persze Kelsey belemegy, hogy Jackson-nal utazgasson, és hagyta magát sodródni, de amikor kellett, kinyitotta a száját, és nem hagyta magát.

Kelsey az utazás során kezdett változni, kezdett megnyílni. Élvezte az életet, és hagyta, hogy egy kicsit megrepedjen az álarca.
Nem tudtam, hogy Kelsey miért olyan, amilyen. Hiszen mindene megvolt. Pénz, társadalmi státusz, barátok... De akkor mi a gond?
Amikor kiderült... Nekem nagyon mondvacsinált volt, csakúgy, mint Jackson háttere.
Nagyon sajnálom, hogy egyik szereplőt sem sikerült megismerni. Csak a jelenüket ismertük meg, a múltjukról pár szó esett.

Jackson hamar elvarázsolt, és ez ki is tartott a könyv végéig. Szinte tökéletes volt. Ha ilyen pasikat lehet fogni a pesti éjszakában...
Mivel már a könyv elején tudtam hogy kicsoda, nem ért meglepetésként amikor kiderült, hogy mit is csinál éppen Kelsey-vel.
Annak viszont nagyon örültem, ahogy Kelsey reagált. Végre egy hősnő, aki "kínozza" és megváratja a párját, minthogy egyből a karjaiba esik, és megbocsát.
Persze Kelsey-t ez hideg zuhanyként érte, és a bizalma megrendült, de kellett ez, hogy végre a saját lábára álljon és eldöntse, mit kezd magával.
Kicsit mesébe illő, ahogy munkát kapott és egyből nekikezdett a "felnőtt" életnek.

Jackson mellett szól, hogy nagyon kitartó. Megmosolyogtatott, ahogy a leveleit küldözgette a lánynak.
És Kelsey reakciója is pozitív élményként ért. Nem titok,hogy megbocsátott a férfinek, de ahogy ő is mondta: Nem tudja, hogy a bizalmát visszatudja-e szerezni. Ilyen az élet is, szóval nagy piros pont az írónőnek.

A könyv végéről nekem nagyon hiányzik egy epilógus, vagy még pár fejezet. Hiszen nem tudjuk meg, hogy Kelsey-vel mi történik. Hazautazik, vagy marad Európában? Ott marad és tanít, vagy valami mást kezd magával? És Jackson? Neki milyen kilátásai vannak?
Kelsey a szüleivel nem igazán ápol jó viszonyt, és egy levélben el is mondja nekik a valódi érzéseit. De nekem hiányzott, hogy vajon a szülők ezt hogyan fogadják.


Összességében meglepett, hogy ennyire tetszett, Kelsey kezdeti viselkedése ide, vagy oda. Kicsit lemarad az előző rész színvonalától, de még így is tetszett. Jackson nagy húzóerő volt, mert Kelsey-t még így sem sikerült teljesen megkedvelni.
Ismét egy olyan könyv, ami pár óra alatt el lehet olvasni.

A borító illik az előző kötetekhez. Tetszik, hogy Budapest is szerepel rajta. Viszont az ajánlások nem kellettek volna. Tudom, hogy az eredeti borítón is szerepel, de nekem ez így túl zsúfolt.


A könyvet nagyon szépen köszönöm a  Content 2 Connect Kiadónak!



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...