Robin LaFevers - Gyilkos kegyelem

Fülszöveg:
A késő tizenötödik században Mortain, a halál istene, kiválasztja a fiatal Ismae-t, hogy legyen a szolgálója és orgyilkosa. Egy távoli szigeten álló kolostorban a többi hozzá hasonló lánnyal együtt megtanulja a ravasz hadviselés és nőies művészetek minden fortélyát, így semmi nem akadályozhatja abban, hogy teljesítse küldetését, és végrehajtsa a halál istenének parancsait.
A kolostor a válsággal küzdő bretagne-i udvarba rendeli a lányt, ahol a gyanakvó nemes, Gavriel Duval szeretőjének szerepét kell eljátszania. Ismae-nek itt meg kell tapasztalnia, hogy nincs felkészülve nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a szívét fenyegető új érzelmekre sem. Képes lesz elhárítani a hercegségre leselkedő veszélyt? Fel tudja deríteni az árulónak hitt Duval valódi szándékait? Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki – bármennyire küzdött ellene – meghódította a szívét?.


Borító: 4,5
Sorozat: A halál szépséges szolgálólányai trilógia # 1
Kedvenc karakter:-
Oldalszám: 488
Kiadó: Maxim
Kiadás: 2013

Nagyon régóta a várólistámon szerepelt ez a könyv, és ezért is vagyok nagyon csalódott, mert nekem ez nagyon nem jött be.

Pedig az alapötlet nagyon ígéretes, de a megvalósítás...Velem lenne a gond?

Ami a legjobban zavar, hogy a fülszövegben leírt cselekmény távolról sem írja le a cselekményeket. Vagyis részben...

Az írónő abba a hibába esett, hogy Ismae-t egy badass orgyilkosnak akarta beállítani. Közben pedig a lánynak köze sincs ehhez.

Iszonyatosan hiányoltam Ismae múltját, a megpróbáltatásait. Ehelyett pár oldal után már a kolostorban lézeng, és tanulja, hogy is legyen jó "szolgálólány".

Valamint, nekem a kiképzésének leírásai is hiányoztak. Egyik oldalon még éppen ismerkedik a kolostori élettel, a következő oldalon pedig már " 3 évvel később" van.

Viszont nem csak Ismae, de egyik karakter sem került hozzám közel. Mint említettem, Ismae egy orgyilkos lenne, de nekem valahogy ez nem jött át. Abból áll a tudása, hogy megszúr valakit, és meghal? Vagy - főként hogy ő a mérgekre specializálódott - fogalma sincs, hogy mivel mérgezték meg Duval-t? Ez aztán a tapasztalat...

Maga Ismae is inkább csak elbeszélő. Hiába látjuk az ő szemén keresztül a történteket, ő is csak elmeséli amit látott. Mint egy jelentés. Szárazan közli a tényeket.

Duval-ba is bizalmat fektettem, de kár volt. Az egész könyvben egyedül Sybella az egyetlen, aki felkeltette az érdeklődésemet, valamint Annith. És talán Rémlovag.

De a többiek... Nem éreztem a valódi jellemüket, és ez nálam már fekete pontnak számít.

Az egész könyv inkább arról szól, hogy Anne-t hogyan koronázzák meg. A többiek - Ismae, a szerelmi szál - egyéb adalék. Pedig pont fordítva kéne hogy legyen.

Nem az én világom ez a fajta történet, ahol a királyi udvar intrikáit kell olvasnom 500 oldalon keresztül.

Az "akció" jelenetek harmat gyengék, a történet ugrál, sokszor logikátlan és könnyen kitalálható, hogy mi lesz a következő lépés.

Ismae és Duval nagy szerelme számomra teljesen irracionális. Nem éreztem közöttük semmiféle vonzalmat. Valamint mindkettőnek a hercegnő fontosabb volt, mint a másik, szóval ennyit a nagy szerelemről.

A végkifejlet zavaros és el lett sietve, csakúgy mint Anne megkoronázása.

Nagyon csalódott vagyok, mert nagyon akartam szeretni ezt a könyvet. De ez inkább unalmas volt, mint izgalmas.

Senkiről nem tudtunk meg semmit, és csakis a hercegnő körül forogtak az események.
Ismae-vel nem volt bajom, de nem is volt szimpatikus. Egy badass orgyilkos helyett kaptam egy egyszerű falusi lányt, aki a szárnyait próbálgatta.

Nekem ennél sokkal több kell.
Nagyon csalódott vagyok, hogy csak szinte negatívan, vagy semlegesen tudok nyilatkozni a könyvről, viszont Sybella történetét is el fogom olvasni, hátha...

Read More

Szerzeményeim # 9 (December)

Megmondom őszintén, én sokkal rosszabbra számítottam, már ami a Karácsonyi akciókat illeti. Augusztustól még külön spóroltam is a 200-asokból, hátha nem lesz elég a havi keretem. És láss csodát, nem hogy nem költöttem a havi keretemből egy árva figyinget sem, még a spórolt aprómnak több mint a fele megmaradt. Vagyis. Egyetlen egy darab könyvet vettem, a többi ajándék volt.

Ami legelőször eszembe jut erről: Lehangoló.

Ki hallott már ilyesmiről? Szó se róla, voltak akciók. De olyan gyengék, mintha egy normális akció lett volna, nem Karácsonyi, ami az év legjobban várt eseménye. Mert ilyenkor aztán van akció dögivel. Na most nem volt.

Konkrétan majdnem nem is lett Karácsonyi ajándékom, de erről talán később.

2-3 éve a Könyvmolyképző egy fantasztikusan jó akcióval áll elő decemberben. Minden nap egy újabb akciót rejt, és emlékszem, tavaly a seggem vertem szinte a földhöz, mert nem volt keretem bevásárolni. Viszont most olyan szegényesre sikeredett ez az akció, hogy inkább sírtam, mint nevettem. Sokakat bizony elcsábított a 26-27-28 %-os akciójuk. Engem viszont nem, mivel az egyik webáruházban egy kuponnal és a törzsvásárlói kedvezményemmel alapból megkapom a 28%-ot. Szóval vártam. És vártam. És meguntam.

Az Ulpiustól sokan nem vártam, de hogy a gagyibbnál gagyibb könyveit akciózza.... Gratulálok! Pedig tőlük is be akartam szerezni a szokásos pararomance packomat. (Ward, Cole, Frost)

A többi Kiadó pedig még ennél is gyengébben teljesített, csakúgy minta webáruházak.

December közepén már kezdtem kétségbe esni, hogy ajándék és könyv nélkül maradok. Viszont a Líra meglepett, mert több kupon is kiszórtak és ennek eredményeképp a fél webáruházat a lelkes molyok ki is fosztották.

A líránál sikerült 34% kedvezménnyel 3 db könyvet vásárolnom, amiből kettő Karácsonyi ajándék lett. Nekem, természetes.

De előtte persze a Maximnál is kihasználtam a szokásos 30% előrendelési akciót, ami a névnapi ajándékom lett a családtól.

Legnagyobb megrökönyödésemre, kevesebbet költöttem ebben a hónapban, mint egy szokásos hónapban. 6 db könyvvel gazdagodtam, ebből 5 db ajándék. (1 db a Maxim Kiadótól)

De ehhez hozzá kell tenni, hogy rendeltem volna én több könyvet is a Lírától, csakhogy a nagy akcióban a fél webáruház kiürült, és pont azok fogytak el - vagy nem is voltak - amiket szerettem volna a polcomon látni.

Sokkal több és jobb akcióra számítottam, és még több kétségbeesésre, hogy mik közül kell választanom. Ez sajnálatos módon nem jött be.

Végül is örülök az 5 db könyvemnek is, csak... Csalódás volt ez a Karácsonyi akció. Bár az egyik Kiadótól várható volt, hogy ez meglépik, és értem is hogy miért.

Nos, nem akarok nagyon panaszkodni, és ez a bejegyzés sem az lett, aminek eredetileg szántam. (Szerzeményeim gyűjtő poszt)

Mindenesetre remélem, hogy Ti legalább jobban be tudtatok vásárolni, mint én.

És végezetül szeretnék Nektek, rendszeres olvasóimnak Boldog Új Évet Kívánni!

Találkozzunk jövőre is!

Kuroko no Basuke

Read More

Csökkentsd a várólistádat 2015

Mi is a csökkentsd a várólistádat?

"Egy nemzetközi példára indított verseny, melynek célja, hogy az olvasásra váró könyvek kupacát csökkentsük minimum 12 kötettel, azaz annyival, ahány hónap van egy évben. Hogy legyen helye virtuális vagy valós polcán az embernek még több kötetnek, meg egy kicsit könnyítsen a lelkiismeretén is.
Várólistán a szabály szerint azok a könyvek szerepelnek, amelyeket beszereztél, összegyűjtöttél és már régóta arra várnak, hogy elolvasd őket, de valahogy mindig van valami fontosabb amit szeretnél olvasni, s ezek egyre hátrébb kerülnek és még mindig olvasásra várnak hónapokkal, évekkel azután is, hogy megszerezted őket."

Tavaly úgy döntöttem, hogy belevágok ebbe a játékba, és csodák csodájára sikerült teljesítenem. Pedig utálok "muszájból" olvasni, és az elmúlt pár hónapban alig volt időm és energiám olvasni. De sikerült!
Ennek örömére leszek ismét olyan bátor és elszánt, hogy ismét belevágok ebbe a játékba.
Sokat gondolkodtam, hogy melyik könyvekkel induljak, és végre összeállt a listám. Íme:


1. Laurell K. Hamilton - Ezüstgolyó
2. Laurell K. Hamilton - Tigrisvadászat
3. Rachel Hawkins - Hex Hall
4. Jennifer E. Smith - Milyen is a boldogság?
5. J. R. Ward - Végre Szeretők
6. Natsuo Kirino - A halál istennője
7. Rachel Vincent: Prey – Préda
8. Jeaniene Frost - A sír innenső oldalán
9. Nora Roberts - Vőlegények
10.Jessica Park: Flat-Out love - Szeretni bolondulásig
11. Anne Rice - A múmia
12. Robin LaFevers - Gyilkos kegyelem



1. Amanda Stevens - A birodalom
2. Darynda Jones - Első sírhant
3. Lara Adrian - Az éjfél árnyai
4. Monica Murphy: One Week Girlfriend – Heti csaj
5. Gayle Forman - Ha maradnék
6. Jay Crownover - Rule
7. Marissa Meyer - Cinder
8. Rick Riordan - A Villámtolvaj
9. Gail Carriger: Soulless – Lélektelen
10. Karen Rose - Vigyázz rám
11. Colleen Houck - A tigris átka
12. Cassandra Clare - Bukott angyalok városa

Read More

Jennifer L. Armentrout: Opál (Jegyzet # 1)

Fülszöveg:
Senki sem érhet fel Daemon Blackhez. Amikor elszánta magát, hogy kimutatja az érzéseit irántam, komolyan beszélt. Soha többé nem kételkedem benne – és most, hogy túljutottunk a zökkenőkön, újra és újra fellobbannak köztünk a lángok. Csakhogy még ő sem védheti meg a családját, ha eltökélik, hogy kiszabadítják a szeretteiket. Mindazok után, amiken keresztülmentem, én sem vagyok többé ugyanaz, aki voltam. Még mindig változom, és fogalmam sincs, mi lesz a vége. Lépésről lépésre fedezzük fel az igazságot, és amikor szembekerülünk a hibrideket tesztelő és kínzó titkos kormányzati szervezettel, ráébredek, hogy a képességeim nem ismernek határokat. A halál a mindennapjaink részévé vált. Onnan kapunk segítséget, ahonnan a legkevésbé várnánk, és a barátainkról kiderülhet, hogy valójában a halálos ellenségeink – de nem fordulunk vissza. Akkor sem, ha az eredmény örökre darabokra töri az életünket. Egységben az erőnk – és ezt ők is tudják.


Borító: 4,5
Sorozat: Luxen # 3
Kedvenc karakter: Daemon
Oldalszám: 452
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2014.08.26 / 2014.09.26

Még a tavalyi Könyvhéten robbant be a köztudatba a sorozat, és én sikeresen távol tartottam magam tőle. Hiszen ha valamit ennyire hypolnak, az nem biztos, hogy olyan jó. Karácsonyig bírtam. Az első rész egyszerűen levett a lábamról. Az Ónix kicsit lassabban csábított el, de a hatása majdnem ugyan olyan volt, mint az Obszidiáné.

Az Opál is hozta az elvárt színvonalat, viszont nekem valami hiányzott belőle. A fél könyvet végigvigyorogtam, és faltam a lapokat. De hiába, nekem valami nagyon hiányzott, bár magam sem tudom, hogy micsoda.

A könyv fő cselekményszála, hogy a kis csapat, Dawson-nal az élen hogyan szabadítsa ki Beth-et, Dawson társát.

Már az előző részben kiderült, hogy Dawson él. És ezáltal Beth is, mivel összeköttetésben állnak. Dawson persze már nem az, aki volt. Árnyéka önmagának, bár mi erről semmit sem tudunk, mivel csak most bukkant fel a sorozatban.

Persze a konfliktus nem hiányozhat. Nem elég, hogy Beth-et ki kell szabadítani, még Blake is megjelent, és benyújtotta az igényét. Vagy segítenek neki, vagy lebuktatja Katy-t, akiről azt hitték a Daedelus tagjai, hogy már "nem jelent fenyegetést".

Minél jobban gondolkodom a könyvről, annál nyilvánvalóbb, hogy számomra tényleg hiányzik valami a könyvből. Minden megvan ami kell, és mégis.

Rengeteg a feszültség, és Katy valamint Daemon sem tétlenkedik. Mégis...

Katy-t mindig is szimpatikusnak tartottam. Viszont nem értettem, hogy miért erősködik, hogy ő is csatlakozhasson a mentőakcióhoz.
A könyv jóformán csak erre koncentrál. Hogyan és meddig készülődik a csapat az akcióra. Több dolog is kiderült, ami így utólag elég egyértelmű.

Katy és Daemon között még most is izzik a levegő, és végre, sikerült annyi ideig kettesben maradniuk, hogy Katy elveszítse a szüzességét. Innen viszont mintha megszállta volna a párost valami, mert folyamatosan csak a szex körül jártak a gondolataik. Ami nekem már kezdett egy kicsit unalmas lenni.

A mentőakció sem úgy sikeredett, ahogy azt várták volna a szereplők. Persze az olvasó tudta, hogy nem lesz ilyen egyszerű, és az Origin:Eredet borítóját látva sejtettem, hogy mi lesz a végkifejlet.

A könyv utolsó fejezetei igazán izgalmasak. Daemon is hozta az elvárt színvonalat, sőt, többet is.

A mellékszereplők közül Dawson aki igazán érdekel, valamint az újabb hibridek.

Zárásképp: A könyv még mindig jó, szerettem olvasni. Gyorsan haladtam vele. A szereplők még mindig nagyon kedvelhetők, és a humor sem hiányozhatott, bár az olvasó érzi, hogy valami közeleg. Viszont nekem ez a kötet egy hangyányival lemarad az első két résztől. Remélem az Origin majd kárpótol!

Read More

Julia Quinn - A vikomt, aki engem szeretett

Fülszöveg:
1814 is eseménydús szezonnak ígérkezik, de e sorok írójának véleménye szerint ez nem igaz Anthony Bridgertonra, London legkívántabb agglegényére, aki ez idáig semmi jelét nem mutatta házasulási szándékának. És az igazat megvallva, miért is mutatná? Nála jobban senki nem játssza a tökéletes élvhajhászt.
Lady Whistledown társasági lapja, 1814. április

De a pletykalap szerzője ezúttal téved. Anthony Bridgerton nemcsak hogy elszánta magát a nősülésre, de már ki is választotta magának a feleségjelöltet. Az egyetlen akadály a hölgy nővére, Kate Sheffield, a legalkalmatlankodóbb nőszemély, aki valaha londoni bálterembe tette a lábát. A tüzes intrikus megőrjíti Anthonyt elszántságával, hogy megakadályozza a házasságot. De amikor Anthony Bridgerton éjszakánként lehunyja a szemét, Kate igen erotikus álmokban jelenik meg neki.
A közvélekedéssel ellentétben Kate biztosra veszi, hogy nem a megjavult szoknyavadászokból lesz a legjobb férj; Anthony Bridgerton pedig a legnagyobb élvhajhász. Kate elszántan védelmezi a férfitól húgát, de fél, hogy éppen az ő szíve sebezhető. Amikor Anthony ajka az ajkához ér, hirtelen attól tart, ő maga sem képes ellenállni ennek a megvetendő élvhajhásznak.


Borító: 3,5
Sorozat: A Brigerton család # 2
Kedvenc karakter: Colin
Oldalszám: 400
Kiadó: Gabo
Kiadás: 2011

Szerencsétlen könyv már több mint két éve porosodik a polcomon. Nagyjából ez időtájt kezdtem leszokni a történelmi romantikus könyvekről, hiszen lássuk be. Egy idő után nagyon hasonlóra sikerednek ezek a könyvek, mivel nincs nagy mozgástere az íróknak.
Julia Quinn-től még nem olvastam semmit, így izgatottam kezdtem neki a könyvnek. Főleg azért, mert sok jót hallottam az írónőről. Nos, nem csalódtam, de nem is vágyok teljesen meggyőzve.

Azért is váratott ilyen sokat magára ez a könyv, mert nem akartam ismét egy sorozatot nem az elejéről kezdeni. De mint látszik, ez nem jött össze.

Az alapszituáció nagyon tetszett. Mindkét főszereplő már az elején szimpatikus volt. Anthony hozta a megszokott férfifőhős szerepét. Szinte tökéletes party. Azt kivéve, hogy ha házasodik, akkor nem szerelemből teszi, hanem mert muszáj. Mivel úgy hiszi, hogy fiatalon fog meghalni, nem akar szerelembe esni, viszont örökös muszáj hátrahagynia. Így jön a képbe Edwina, aki messze földön a legszebb hajadon, és Anhony számára tökéletes. Csak éppen Edwina nővére Kate egyáltalán nem örül ennek a hírnek.

Kate és Anthony évődése és veszekedése nem egyszer mosolyt csalt az arcomra. Kate egy jó humorú intelligens nő, akinek ami a szívén, az a száján típus.
Anthony eleinte csak egy egyszerű nőcsábásznak tűnik, de a könyv előrehaladtával kiderül, hogy egy kedves és törődő férfi. Akinek persze vannak hibái. Ettől lesz emberi.

Jól szórakoztam a könyvet olvasva. A Brigerton-on sikeresen bemutatkoztak, és már most kijelenthetem, hogy nekem Colin a kedvencem. És persze Lady Brigerton is elég szimpatikus.

Viszonylag gyorsan haladtam a könyvvel. De amikor letettem, nem éreztem a késztetést, hogy azonnal folytassam. És egy idő után kezdett egyhangú és monoton lenni. Úgy éreztem, hogy hiába, a karakterek szimpatikusak, a humor a helyén van, kezdem unni.

Azt gondoltam, hogy Kate és Anthony a könyv végén házasodnak össze, amikor Anthony rádöbben, hogy mit is érez valójában.
Ehelyett jött a szokásos "kompromittáló helyzet és kényszerházasság", ami egy cseppet elvette a kedvemet. Hiszen a páros már szinte összebarátkozott, és vártam valamit tőlük. Ehelyett a szokásos klisét kaptam, amit nagyon nem akartam.

Ennek ellenére így is tetszett a páros. Viszont a könyv vége ismét nem azt hozta, amit vártam.
Anthony a haláltól való félelmében és a megdöbbenéstől, hogy beleszeretett Kate-be elmenekül otthonról. Kate utána megy, viszont Anthony nélkül tér haza. Azt vártam - akartam - hogy amikor Anthony végre rájön hogy mit akar, szenvedjen meg Kate-ért, és Kate kínozza még egy kicsit. Ehelyett kaptam egy balesetet, aminek volt is értelme, és mégsem. És minden szép és jó.
Természetesen az epilógus sem hiányozhatott, ami Anthony 39. születésnapjáról tudósít Lady Whistledown, akinek személyét még homály fedi. Ennek ellenére őt is sikerült megkedvelnem.

Összességében tetszett a könyv, és az írónő stílusa is. Folytatni fogom a sorozatot, már csak Colin miatt is.

Read More

Stephanie Perkins - Anna és a francia csók

Fülszöveg:
Anna nagy várakozással tekint végzős évének kezdete elé atlantai középiskolájában, ahol van egy remek munkája, egy hűséges legjobb barátnője, és egy alakulófélben levő, ígéretesnek tűnő kapcsolata. Így aztán eléggé elkeseredik amiatt, hogy Párizsba kell költöznie egy bentlakásos iskolába – egészen addig, amíg ott nem találkozik Étienne St. Clairrel, aki okos, sármos, gyönyörű, szóval tökéletes… lenne, ha nem volna foglalt. De a Fények Városában a vágyak valahogy mindig utat törnek maguknak. Vajon a szerelmes majdnem-ek éve a hőn óhajtott francia csókkal ér véget? Stephanie Perkins a romantikus feszültséget mindvégig sistergőn, a vonzalmat pedig magas hőfokon tartja debütáló regényében, amely garantáltan megbizserget minket a fejünk búbjától a lábujjainkig és megolvasztja a szívünket.


Borító: 4
Sorozat: Anna és a francia csók # 1
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 384
Kiadó:Könyvmolyképző
Kiadás: 2012

Ez  a könyv is ősidők óta a várólistámon van. Viszont mindig visszatartott valami tőle. Most így utólag eléggé bánom hogy csak most sikerült elolvasnom a könyvet.
Sajnos mostanában nincs szinte semmi időm olvasni. Viszont az sokat elárulhat, hogy ma, pár óra alatt elolvastam. Szinte faltam a lapokat. Szerettem a könyvet, viszont egy kicsit - egy nagyon kicsit - keserű szájízzel csuktam be a könyvet.

A történet nem ismeretlen. Új iskola, a suli legpartiképesebb fiúja, bonyodalom, vicces helyzetek és romantika. Viszont még így is tudott újat mutatni a könyv.
Anna nemcsak új iskolába, hanem új országba is kerül. Édesapja kitalálta, hogy egy tanév erejéig Párizsban taníttatja lányát, méghozzá egy bentlakásos iskolában. Persze Anna kiborul, de nincs mit tenni. Megkezdi cseppet sem unalmas életét a Fények Városában úgy, hogy egy árva mukkot sem tud franciául.
És mint ahogy az lenni szokott, találkozik egy helyes sráccal, és minden szép és jó....Lenne, ha a fiúnak nem lenne barátnője, és Anna sem hagyta volna otthon - Atlantában - a neki tetsző fiút.

Bevallom nőiesen engem eléggé levett a lábamról a könyv. Valami folytán nem kedvelek semmit ami francia, de ez a könyv... Egy aranyos, fiatalos romantikus mese.
Anna egy normális YA hősnő. Szóval megvan a magához való esze, humoros és mindig valami vicces helyzetbe kerül.
A könyv egyik legnagyobb húzóereje - nálam - hogy átlagos. És ezt vegyétek pozitív véleményként. Itt egy lány, aki egy másik országba kezdi el a tanulmányait. Teljesen átlagos. Átlagos tini problémákkal és helyzetekkel. Életteli és nagyon is valósnak tűnő személy. És ez igaz Étienne-re is.
A legtöbb YA könyvben a főszereplő fiú magas, jóképű, rossz fiú, féltékeny és minden ami sablon. Persze ezzel sincs bajom. Viszont Étienne annyira igazinak tűnik. És vannak hibái, amiért néha megcsapkodtam volna. Alacsony, még Anna is magasabb nála pár cm-rel. Rágja a körmét ha ideges vagy izgatott. Kedves és elragadó, viszont soha nem beszél magáról. Nehezen hoz döntéseket, és szereti az állandóságot. Valamint tériszonyos. Nagyon. És ahogy Anna is említette, Étienne egy nemzetközi srác. Francia neve van, Amerikában - San Francisco - született, de Angliában nevelkedett. De nekem inkább tűnt franciának. Megvolt benne minden, ami franciává teszi.
És ha már itt tartok. Úgy éreztem a könyvet olvasva, hogy én is bebarangolom Párizst, és Anna-val együtt fedezem fel. Legszívesebben már holnap elmennék oda.

Anna a könyv elején még egy igaz amerikai lány volt. Viszont amikor hazautazott, hamar ráébredtem, hogy Anna eleurópaiasodott. Vagyis inkább elfranciásodott. Nekem Anna többé nem amerikai volt, hanem francia. Az otthona nem Atlantában volt, hanem Párizsban.
Ezért is az a bizonyos keserű szájíz. Annyira azt akartam, hogy maradjanak Párizsban. Ehelyett...

Mindig érdekes olyan YA könyvet olvasni, ahol a főszereplők az utolsó évüket töltik az iskolában. Már fél lábbal egy másik életben vannak, és készülnek továbblépni. Itt ez csak az utolsó oldalakon éreztem. Adott egy jó társaság, tanulnak és bejárják Párizst. A cukrászdáktól megkezdve a mozikig és a nevezetességekig. És a könyv végén azzal kell szembesülnöm, hogy kész, vége. Nem fogok többet olvasni erről a társaságról, erről a bentlakásos suliról. Nem tudok meg többet róluk, hiszen már külön utakon, más országokban folytatják az életüket.

Maga a könyv olvastatja magát, és nagyon szórakoztató. Tudom ez közhelyes, de mégis igaz. Nem bírtam letenni, és élveztem olvasni. Anna igazán vicces és logikus lány. Persze ő is követett el hibákat. Étienne viszont... Voltak vele gondjaim.
Egyrészt a kémia a két karakter között már az első találkozáskor megvolt. Szinte izzott körülöttük a levegő. Összebarátkoztak, és legjobb barátok lettek, hiába a vonzalom, amit mindketten igyekeznek tagadni.
És ezért is haragszom St. Claire-re. Nem állt a sarkára, hanem a biztonságot és a megszokottságot választotta. Sokáig szöszmötölt, mire rászánta magát a dolgokra. Viszont ez egy olyan dolog, amit szerettem és utáltam benne egyszerre. Hogy realista. Nemcsak az ő karaktere, hanem Annáé, és az egész könyvé is. Persze egy-két klisé nem hiányozhatott, és talán néha túl rózsaszín volt, de megbocsátom. Hiszen Párizs a szerelem városa.
Anna és Étienne kapcsolata nagyon aranyos, szinte bájos volt. Imádtam a hálaadásos részeket, valamint a téli szünetben az emailezésüket is.

A mellékszereplők nem tettek rám túl nagy benyomást. Rashi eléggé háttérbe szorult, és Mer...legyen elég annyi, hogy hajlok arra, amivel Amanda "megvádolta". Na és Josh? Tudjátok, hogy ő a harmadik kötet szereplője. És a párja is felbukkant, Isla... Kíváncsi leszek rájuk.

A könyv vége...A szereplők jó sokáig elbeszéltek egymás mellett, vagy St. Claire miatt megszakadt a folyamat, és én Anna-val együtt dühöngtem. Nagyon mérges vagyok St. Claire-re emiatt.
Viszont a vége igazán aranyosra sikeredett. Az viszont nagyon nem tetszett, hogy a páros a tanulmányaikat Amerikában folytatják, és külön iskolában. És egy kicsit messze egymástól. Nekem Étienne és Anna is európai, és főleg francia. Azt vártam, hogy ott maradnak, és nem térnek vissza az államokban. Nagyon nem illik szerintem Étienne-hez Amerika.

A szereplők további sorsát az írónő hamar lezárta. Mer Olaszországba tanul tovább, Rashi is szervezi az életét, Josh pedig még marad egy évet a suliban. Annáék Amerikába térnek vissza...Szóval maradjunk annyiban, hogy ennek a befejezésnek nem igazán örültem.

Szerettem olvasni a könyvet, teljesen elvarázsolt. Étienne és Anna aranyos és jó páros. Ahogy utána olvastam, a következő részben is felbukkannak, szóval nem búcsúzunk el tőluk. Viszont hiába szerettem, valami - egy paraszthajszálnyi valami - hiányzott. Én magam sem tudom mi, de annyi biztos, hogy majdnem kedvenc a könyv, és nem utoljára olvastam a könyvet.

Read More

Egy kis esti elmélkedés...avagy hogyan is zajlik manapság egy nyereményjáték?

Már egy ideje gondolkodom azon, hogy írjak-e a témáról egy bejegyzést, de ma este megkaptam a végső lökést.

Mi a poszt tárgya? A mai nyereményjátékok, és azoknak a menete.

Régen minden olyan pofon egyszerű volt. Ha szerettél volna játszani egy könyvért, akkor csak annyi dolgod volt, hogy válaszoltál egy egyszerű kérdésre az adott blog oldalán, és azt elküldted email-ben.

Egyre többször találkozom azonban azzal, hogy jóformán ránk kényszerítik, hogy kövessük az adott blogot. Mert ha ez a feltételt nem teljesítjük, akkor alapból buktuk a dolgot. Oké, sokan feliratkoznak és ezzel le is tudják a dolgot.

Régebben én is ezt tettem volna. Ma már nem. Mivel én részvevő is lennék, és blogot is vezetek, így mindkét oldalról nagyjából átlátom a dolgot.

Az adott blog írója (direkt nem nevezem bloggernek, mert rengeteg kritikán aluli blog van manapság, és alig találni pár gyöngyszemet) szeretné, ha minél látogatottabb lenne a blogja. És életteltelibb. Szerintem mindenki ezt szeretné. Én is. Viszont amikor egy nyereményjáték "követéshez" kötött, akkor elgondolkodom, hogy ez a blog írójának miért is jó. Mert lássuk be. Igaz, sokakat bevonz az "ingyen könyv", és rengeteg "rendszeres olvasója" lesz, ami olyan jól mutat. *cinikus* 

Viszont ahogy lezajlik a játék, nem hinném, hogy ezek a feliratkozottak visszajárnának a blogra. Maximum pár százaléka. Mert lássuk be. Csak a nyereményjátékra fókuszálunk, más nem is érdekel. 

 

De ez miért jó a blog írójának? Ezzel csupán azt éri el, hogy nem tudja megkülönböztetni a valódi követőit, akiket tényleg érdekel, hogy mit csinál. Oké, aláírom. Baromi szépen néz ki, amikor a nulla követőből hirtelen 60 lesz,de ez csak önámítás.

Ha szétnéztek a követőim között, nincsenek sokan. De nekem ők is bőven elegek, hiszen ők önszántukból iratkoztak fel a blogomra, nem csupán egy játék miatt.

A másik dolog, amivel egyre többen találkozom. Nem elég, hogy kövessük a blogot, a Facebook oldalát is likeolni kell, és persze a twitterét is. Ha van. Ezek is amolyan muszáj dolgok. Ismétlem, hogy értem hogy szeretnék ha több olvasójuk lenne, viszont nem hiszem, hogy ez a helyes megoldás.

Ahogy találkozom egy ilyen nyereményjátékkal, azonnal ki is léptem onnan. Nem fogok csak azért feliratkozni valahová, hogy esélyes legyek.

Több blogger és blog író is szokott nyereményjátékot indítani. Azok igazán kreatívak. Nem kötelező őket követni és likeolni. Van hogy idézetes, van hogy borítós, van hogy találós kérdéses az adott játék. Ezt sokkal többre értékelem, hiszen nem csak abból áll a dolog, hogy kattintok egyet és kész. Gondolkodni kell, utánajárni. Szóval foglalkozunk vele. Ezáltal magát a blog íróját egy kicsit megismerjük, és az értékelésébe is beleolvasunk. Én így szoktam.

Sokkal kreatívabb és kellemesebb dolog ez, mint a kövess és nyerj megoldás.
Az már másodlagos, hogy ebben az évben semmit sem nyertem még, pedig igenis játszom. De ez legyen az én bajom.

Lehet hogy sokaknál kiverem azt a bizonyos biztosítékot, de nem sajnálom. Régóta a bögyömben van ez a rendszer, és nem is látom sok értelmét. Ha már valaki blogolni kezd, ne úgy akarjon rendszeres olvasókat szerezni, hogy vagy követsz és lehet hogy nyersz, vagy viszlát.

Mert mi értelme a blogolásnak, ha csak álkövetőknek írunk, és a senki sem tudja megmondani, hogy ki a valódi olvasó és ki az, aki a játék után lusta volt leiratkozni?

Read More